*Az élet furcsa véletlenek sorozata, mondották néhányan, és a legnagyobb furcsa véletlen az akarat. Éppen így nem tehetünk semmit szándékosan, hiszen az akarat, amire épül, szintén csak egy véletlen. Persze Lorewnek nem kell ilyen mélyen süllyednie ebbe az irányzatba, hogy megtapasztalja a különös véletlenek hatalmát, ugyanis még szinte mondandója közben üt rajta galádul a támadója, bizonyos apró koldus kisgyermek testében, akinek néhány aranyra lenne szüksége, hogy a betevőhöz hozzájusson. Alapból Lorew nem tartja magát egy szörnyetegnek, bizonyára adni is tervezett valamit a koldusnak, vagyis talán máskor egy másik helyzetben... Teljes testében fordul a poronty felé, és némi időnyerésként (hiszen jól meg kell gondolnia, hogy ugyan néhány aranyát megossza-e valakivel) megjegyzi:*
- Éppen beszéltem a hölggyel *csóválja a fejét, és fejével biccent, hogy mutassa, kiről is van szó, ugyanakkor különös dologra lesz figyelmes. Fejét enyhén elfordítja addig, amíg szeme sarkából már látnia kéne Elenithet, azonban nem érzékel mozgást, így teljes testében kénytelen megfordulni, hogy meggyőződhessen a dologról: a nő felszívódott. Körbepillant, de hiába, sehol nem találja már (nem mintha olyan nehéz volna itt elvegyülni, csak kicsit különös ez annyi könyörgés után, hogy ugyan már fogadja tanítványaként. Sebaj).*
- Ööö... kivel? *kérdezi a kölyök teljesen ártatlan szemekkel, és ebben a helyzetben Lorew jobbnak látja, ha nem kezd bele a magyarázatba, miszerint itt bizony egy nemeskisasszony volt... aki nem is nemes igazából, csak... majdnem... Valójában semmit sem tudott meg a nőről, így semmi esélye értelmes formában kiönteni a lelkét.*
- Mit is mondtál, mit szeretnél? *sóhajtja, miközben néhány aranyat odadob a gyereknek, aki eztán lényegesen vidámabban áll tovább. Legalább neki lesz egy jó napja. Mi a fenevolt ez az egész? A nő egyáltalán nem is létezett, vagy csak simán elsétált? Vajon valamiféle próbatétel volt, esetleg látomás, vagy... Csak szimplán kezd megőrülni? Ez utóbbit igazolná, ha nekiállna a koldusokat kérdezgetni, hogy vajon látták-e itt a társaságát élvező nőt, inkább csak simán... továbbsétál. A templomba tervezett menni, viszont valami lényeges dolog eszébe jut, miközben zavaros gondolatsorokkal a fejében halad a szűk utcán: ha már úgyis át kell vágnia a gazdagnegyeden (és kénytelen lesz), akkor akár felkereshetné azt a bizonyos Namos-rezidenciát is. Ugyanis amióta csak birtokába került a tőr, érdekli, hogy vajh miféle legenda tartozik hozzá valójában, és hogy vajon hogy hívták a démont, aki azt a vadászt megölte. Lévén a legenda gyökerei a Sivatagos pusztához vezetnek vissza, talán a barna bőrű hölgy többet segíthetne a kérdésben, mint a könyvtári tekercsek, melyek egy része legalább olyan elnagyolt, mint az ő hőstörténetei. Az egyetlen gond, hogy a hölgyről semmit nem tud, éppen csak annyit, hogy ama bizonyos Eralil Namos ismerőse, de hogy hol lakik, vagy merre kell keresni... Hát legalább Eralil nem ragaszkodik a névtelenséghez, az első leszólított szerzetestársa a templomban meg tudta mondani Lorewnek, hogy bizony van itt egy hatalmas rezidencia, ahol ez a minden bizonnyal nagy mágus tanyázik. Miért ne járhatna ennek utána azonnal?*