//Svenestra D'ver, Lorew Mazoral //
* Noha Lorew egy szinttel lejjebb van, így a sugdolózásra semmi szükség nem lenne, mivel ha még sétálgatni támadna annak a szerencsétlennek, akkor is hamarabb vennék észre, minthogy bármit is hallana. Szétreppenniük sem kellene, mint riadt csitriknek, akik az éppen kiszemelt fiú mögött sugdolóznak. De közelebb hajol Svenhez, úgy tűnik, élvezi a kialakult helyzetet, szinte sziporkázik. Figyelmesen hallgatja a lányt, egyik szemöldöke még a magasba is kúszik, mikor meghallja a neki szánt szerepet. No, nem azért mert bármiféle elvi kérdést csinál belőle. Ha meg kellene nyúzni azt a fickót, akkor sem lenne ennél több együttérzéssel irányába. Inkább a lányon lepődik meg, abba hogy egyáltalán ilyenbe részt vesz. *
- Szerencsétlen.
* Nyögi ki, bár hangja kicsit sem halk, tisztában van azzal, hogy nincs veszély. Elvégre az ő háza, meg tudja különböztetni egy csatorna és egy felszíni patkány neszezését, s most itt jelenleg csak az előbbiből akad. Hogy a jelzőt a lányra – hogy ilyen helyzetbe keveredett- vagy az éppen lent agonizál szerzetesre akasztotta rá, nem lehet tudni. Ahogy a lány elfordul, karjait maga előtt fonja össze, száját fintorra húzza, szúrós tekintettel méregeti a Svent. A lány csak a porlepte mocskos repedezett tálaló üvegén keresztül láthatja fancsali pofáját, ha belepillant. *
- Mi lett veled? Aggasztó híreket hallottam rólad.
* Míg az a csészécskéjét és a teafőzőt keresgéli, érkezik a nem épp barátságos kérdés, s a tények közlése. Így már biztos lehet abban a lány, hogy egyes mást hallhatott róla a nő, s bár rég nem látta, de figyelemmel kísérte élete fonalát. *
- De segítek neked. Főzök neki egy teát. De ugye azt tudod, hogy hamarabb is felkereshettél s beavathattál volna a dologba. Mert így kénytelen leszek utána végleg kiiktatni. Pont az kell nekem, hogy a fejemre hozza nekem itt a barátait, már ha vannak neki egyáltalán. S a te érdekedben is ezt javaslom.
* Közönyössége, akár már fájdalmas is lehetne, hisz egy szikrányi érzelem sincs abba, amit mond. Úgy mondja ezt, mintha nem is egy emberi lényről beszélne. Miután végzet Sven, sarkon fordul, a teafőzéshez szükséges hozzávalók lent vannak a pincében. *
- Meg is jöttünk, Sven megtalálta a kedvenc kis bögrécskéjét.
* Kezd bele, ahogy hallótávolságba kerül Lorewtől. Hogy ül-e vagy áll, mit sem izgatja már. Igazából megszokta már, hogy vannak hóbortos ember, s úgy tűnik a szerzetes is egy közülük. Míg azok ketten diskurzusba kezdenek, addig ő vizet rak fel forrni. Egy az eddigiekhez képest tisztább rongyot kotor elő, hogy áttörölgesse a csészéket, mivel láthatóan is a frász kerülgeti a fickót a helytől. Nem egy nemesi hajlék, s a tisztaság is hagy némi kivetnivalót maga után, de azért nem annyira rossza a helyzet. Egy nagyobb fémdoboz kerül keze ügyébe, melyben apró egykor napsárga virágocskák lapulnak, noha ezt egyikük sem láthatja. Mára már színük megfakult. S pont így a jó, ha frissek lennének, bizony hamar álomra szenderülne a vendége. De Sven nem erre kérte, neki csak arra van szüksége, hogy gyenge legyen, s ha ellenkezésre adná a fejét, akkor ezt ne tehesse meg. Miután a víz felforr, leforrázva a virágokat, kész is a kábító hatású tea, mely már egy jó negyedóra alatt lassan kifejti hatását, s az ki megissza, úgy érzi kezeiből, lábaiból kiszáll az erő, látása kissé elhomályosul, gyengeség lesz rajta úrrá. Persze Sven is kap, bár ő csak egy kamillateát. *
- Nincs benne se békanyál, s pókfonál, csak egy tea.
* Ereszt meg a férfi felé egy már- már barátságosnak nevezhető mosolyt. Halkan koccannak a csészék az asztalon. Mivel csak két székkel rendelkezik, így a hevenyészett ágyra telepszik le, s csendben várja a megfelelő pillanatot, hacsak nem intéznek felé kérdést. *
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2015.11.24 14:24:42