//Szabadon//
*Kissé ingatja is a fejét jobbra barra miközben lassan bólogat Sa'Tereth kérdésére.*
- Fogjuk rá. Talán. Talán nem. Tételezzük fel esetleg, hogy akárhonnan jöttek is ezek a lények... Nem tudhatjuk mi történt. Talán a hetedik feldúlta Sa'Tereth otthonát, talán kegyetlenül meggyilkolta a szeretteit, aztán elmenekült ide, elbújni az e-világi népek közé. Sa'Tereth pedig bosszút esküdött. Akin az eluralkodik, annak nem számít sem az eszköz, sem a járulékos veszteség. Eeyr védelmezni látszik minket, jó színben tűnik fel, de talán ő szorul a mi védelmünkre a másikkal szemben, és csak ámítás az egész. Hallottam már ilyet, pont az én fajtámmal szemben. Az emberek jöttek, kiirtottak egy ork hordát, aztán elmenekültek a bosszúcsapás elől, vissza a biztonságba. Mire a többi horda utánuk ment, már a várukban ültek, és persze mindenkinek más mesét adtak be. Hogy őket támadták meg, nekik kellett menekülniük a kegyetlenség elől. Bizonyára ismered a népem... hirtelenségét, én szerencsémre jó kezek közt nevelkedtem. De ha eluralkodik valakin a düh és a bosszú, akkor nem kér és nem kérdez. A kegyetlen gyilkosoknak pusztulniuk kellett és mindenki másnak is aki védelmezte őket, az orkok hát mentek, és öltek. Persze nem állítom hogy ezek tények, csak mesélték nekem, és ugyanígy csak egy távoli lehetőség az... istenekkel kapcsolatban. Valószínűtlen, de sosem tudhatjuk, sosem láthatjuk át teljesen az egészet, még a jelenét sem feltétlenül érthetjük meg, a múltját még annyira sem. Láttad a hatalmukat. Úgy játszadozhatnak velünk, ahogy csak kedvük tartja.
*Hagy egy kis szünetet, majd ismét magyarázatba kezd.*
- A mi szemszögünkből jelenleg egyértelmű az ellenség, de az egyetemes igazság merőben más lehet.
*Filozófia. Egy ork, filozofál. Sőt, leginkább mást sem tesz amióta megismerkednek, persze előtte is leginkább ilyesmikkel foglalkozott, csak attól legalább Ryrint megkímélte.*
- Meglehet hogy háborúban állunk, de a megoldás nem az erőszak, hanem a megértés kellene hogy legyen. Ami viszont lehetetlen, ha egyoldalú a törekvés, így marad a kényszer. Kénytelenek vagyunk háborúzni, ha a másik nem ért meg. Félreértés ne essen, megvédem aki bajba kerül, de szívesebben harcolnék azért a lehetőségért hogy kompromisszum szülessen, mint azért, hogy elpusztítsuk azt, amit te ellenségnek nevezel.
*A hit említésére csak hümmög egyet.*
- A hit szép, megnyugtató, de a legtöbb esetben alaptalan, bizonyíték nélküli és elvakíthat az igazsággal szemben. Ellenségeid ugyanilyen hittel hisznek a saját igazukban.
*A szabad döntés lehetőségére is lassan bólint egyet.*
- Természetesen. De ha először rosszul döntesz, később együtt tudsz majd élni a múltbéli tetteiddel? Döntéseket hozni, a legnehezebb dolog ezen a földön. Én talán túlságosan is óvatos vagyok ezzel kapcsolatban, a többség viszont talán túlságosan könnyelműen kezeli a döntéseket.
*Elmosolyodik végre mikor Ryrin a vérmérsékletére tesz megjegyzést.*
- Társak. Amíg az utunk egy irányba halad, szívesen.
*Megnézi magának a mutatott házat, bólogat is közben, sőt, forgolódik kicsit hogy még találjon támpontokat. A szabadban nem szokott gondja lenni a tájékozódással, de ez a város túlságosan hatalmas. A levegőből is szippant párat orrán keresztül, amennyire rossz a szeme a távoli dolgokat illetően, annál jobb szagláshoz van szerencséje.*
- Engem a felkelő nappal együtt megtalálsz a tisztáson, még két haton át biztosan. Utána meglehet, hogy tovább állok, de ha elmennék előtte úgyis kereslek majd téged.
*Bár a fél nap rettentően szűkös határidőnek tűnik, azért úgy gondolja hogy a későbbiekben is fellelheti majd a mutatott háznál a férfit, vagy legalább valakit, aki útba tudná igazítani.*