// Plevaen rejtekviskója //
*Tovább tart a szabadsága, mint várta, de cseppet sem olyan sokáig, mint szeretné, tehet néhány kört a szobában, de utána vissza van paterolva a ketrecbe. Kelletlenül mászik vissza a szűk kis helyre, szárnyait magához öleli, és keserű arcot vágva elhelyezkedik a saroban. Nyugodt, legalábbis nyugodtabb, mint eddig, nem fecseg, nem mocorog, csupán ül, mint a durcás kisgyerek, kinek elvették a játékát. Így figyeli Donnt, míg el nem hagyja a szobát, rájuk csukva az ajtót. Most, talán most van itt a megfelelő alkalom! Valószínűleg aludni tért a férfi, eléggé fáradtanak tűnt, ami azt jelenti, hogy néhány óráig feléjük sem néz, ez az idő elég, hogy meglógjon. A ketrecének padlójára ejtett kicsi, vékonyka fadarabbal megpróbálja kikattintani a zárat. A végét megtöri, hogy elérje vele a szerkezet tartópöckét, és bedugja a lakatba. Egy ideig tekergeti, feszegeti, és pár perc próbálkozás után halk kattanást hall, a lakat pedig hangos koppanással leesik a földre. Mozdulatlanná dermed, még a lélegzetét is visszafojtja, úgy várja, hogy jön-e valaki, aki véletlenül meghallotta a zajt. De senki. Kimászik szűk kis börtönéből, és Pyxithhez fordul.*
-Téged is kiszabadítalak! *Ha a lány nem akadályozza meg, nem ellenkezik, akkor még néhány perc, és tündértársnője előtt is feltárul az ajtó.*
-Gyere, siessünk! *Nyitja ki a szoba egyetlen ajtaját, és kikukucskál a sötét folyosóra. Senki. Megkönnyebbülten sóhajt, és hangtalan léptekkel elindul az egyik irányba.*