//Nagyra törTünk//
*Pár perce még nem tartotta túl helyénvalónak, hogy egy vadidegen házában lebzseljen, mert mi van, ha megérkezik időközben a mit sem sejtő tulajdonos és kérdőre vonja majd őket a bent elhatalmaskodó koboldrendért. Nem beszélve az ilyen esetekben felszínre kerülő erkölcsről, feltéve, ha van ilyen. Jelen pillanatban pedig ez a saját morális felfogása odáig fajul, hogy nagy ívben tesz a ház gazdájára akárki is az, túl nagy hal nem lehet, ha egy szegénynegyedi házfélében éldegél.*
- Ha én mondtam először, nos, akkor lássuk csak. *egy csipetnyi mímelt gondolkodás után belekezd.*
- Kedves vagy velem, kenyérrel kínálsz, hajlékot ajánlasz, ráadásul nem mást, mint egy személyes manó fészket, viszont tény, mert láttam, hogy reggel óta legszívesebben már a nézéseddel tönkretennél, ha tudnál. *fejti ki elsőbbséget élvezve, hogy mire a bizalmas kifejezése.*
- Békések? Ha békés lennél, akkor pillangókat kergetnél a réten, nem pedig villámló pillantásokkal szurkálnál. *halad a ház felé, miközben tartalmilag elemzi a koboldbéke mélyenszántó jelentését.*
- Gondoltam rendezzük ezt a félreértést egy párbajjal. Párnacsatát javaslok, ha én nyerek, akkor nem leszel velem többé utálatos és elhiszed, hogy nincs közöm a Lovaghoz, ha te nyersz, akkor eltűnök a színről. De mindezt csak az uzsonna után. *mert már majdnem kilyukad a gyomra az éhségtől, örül, mikor becsukja maga mögött az ajtót és már megy is, hogy némi kenyérfélét vegyen ki Gigi által mutatott helyről.*
*Nem sokat teketóriázik, méz az asztalra, kenyér elé, már csak egy kés kell és szel, ken, harap és remélhetőleg jól lakik.*