//Samrisa Shyrintan//
*Újabb meglepő tény, a lány járt már a Gazdagnegyedben, többször is. Kutyát sétáltatni. Hogy az őrök miért nem dobták ki az idegent, na jó, miért nem tessékelték ki, és miért hagyták hogy ott kóricáljon, az rejtély számára, de ezek után talán érdemes fontolóra vennie néhány plusz őr és harcos alkalmazását a házban. A baj csak annyi, hogy a családi kassza ilyetén kiadásait bátyja vagy apja intézi, és ők pillanatnyilag Wegteronban vannak üzleti ügyeket intézni, érdekeltségeket óvni, kapcsolatokat építeni, és az ég tudja csak, hogy mikor jönnek vissza. A ház mondhatni így az övé, csak erősen korlátozva. Bosszantó, rendkívül bosszantó.*
- Nem félsz? Milyen *Eltöprengve keresi a megfelelő szót rá.* ifjonti álláspont ez. *Mondja ő, aki csak néhány évvel idősebb nála. No persze neki van mit veszítenie bőven, de szereti dédelgetni magában azt a képet, vagy illúziót, hogyha szerencsétlenebb körülmények között született volna, akkor se adta volna fel, megtalálta volna a módját, hogy kitörjön a korlátok közül, hogy semmi se láncolhassa le, semmi se állíthassa meg, ha valamit el akar érni. De kivételesen ezt a fajta naivitást nem rója fel beszélgetőtársának, elkönyveli szerencsés ifjúnak, aki legfeljebb egy-két pofont kapott az élettől, nem az ökle elemi ütését. Nem mondaná, hogy utóbbiból kijutott neki, de közel került hozzá, mikor az a baleset történt. De talpra állt, és így egy könnyed, elegáns, finoman nőies mozdulattal beinthetett a balsorsnak.
Türelmesen hallgatja végig a kiselőadás az örömről, ám belül nem ért egyet vele. Aki itt él, az aligha boldog, legfeljebb a gyermekek. Mert aki itt él, annak mindig van és mindig lesz valami gondja, ami miatt főni fog a feje, ez alól csak az ignoránsak és a tudatlanok kivételek, vagy akik magukat áltatják. Ezt pedig ő nem tekinti igazi boldogság. A boldog élet amúgy is ritka kincs, mármint, ami tényleg az, legyen valaki szegény, mint a templom egere, vagy a város egy elöljárója annak minden vagyonával és jólétével. Apróbb örömök, diadalok, dicsőségek persze léteznek, amik feldobják az életet, de élni egyet jelent a folyamatos előrehaladással, ami a folyamatos küzdelem záloga.
Tetszik neki a lány válasza, azért a kitörni vágyás benne is megvan, még ha valami furcsa, kicsit csavar formában is. Az utolsó érv azonban különösen megtetszik neki, a csuklya árnyékában felcsillannak szemei, még több érdeklődéssel méregeti beszélgetőtársát.*
- Bosszú? Ez érdekesen hangzik. Ha valaki, aki magas körökben mozog, izgalmas tánc lesz, de ha nem tartozik oda, nos, onnan föntről könnyeben eltaposhatod, mint egy hangyát. *Nem tesz fel konkrét kérdéseket, de a témát nyitva hagyja, hátha mégis meggondolja magát a lány, és beszél róla, vagy netalántán újabb morzsákat ejt el.*
- Ő itt Mynn, én pedig Krynne vagyok. *Egy pillanatra elgondolkozik, hogy elárulja-e az igazi nevét vagy sem, és hogy teljes néven mutatkozzon be, avagy sem. Családnevét használnia felesleges, bár a gazdagok között élnek, inkább a kereskedők között lehetnek ismertek, hiszen hozzájuk tartoznak. Nevét pedig oly ritkán veszik ajkukra a jó népek, mintha valami babonás balszerencsét hozó szó volna, mintha kimondója valami átkot kapna, ehelyett inkább a Caradien lányként emlegetik, ha udvariasan akarnak fogalmazni, és Arctalanként, ha épp van merszük faragatlan tuskóként viselkedni. Akármelyiket is használják, akármelyik használatát is csípi el, ez a már-már babonás hangulat mindig megmosolyogtatja. Azért hagy pár pillanatnyi gondolkozási idő Samrisának, hátha beugrik neki valami a név hallatán, de ezt kétli. Az esélyt azért megadja neki, csak utána folytatja.*
- És van egy jó hírem, Samrisa, az esély ott van tőled karnyújtásnyira. Annyi a dolgod, hogy kövess minket.