//Második szál//
//Vegyes véresen, avagy nincs nyúlka-piszka//
*Azt már Nori is érzi, hogy Ark annyit tud beszélni amennyit csak akar. Főleg, amióta Jeso nem igazán szól hozzájuk, csak úgy áradnak belőle a szavak, mint amikor hatalmas hullámok csapnak ki a tengerből. Még a hatása is hasonló, mint azoknak a bizonyos hullámoknak, mert minél többet mutat meg magából a lány, Nori annál jobban fél tőle, és minél jobban fél tőle, annál jobban meg akarja őt ismerni igazából.
Miközben hallgatja társát, ő feláll, és újra a falhoz sétál. Ezúttal nem dől neki, nem akar a sarokba húzódni, sőt, az említett fallal szemben áll, és csak bámulja azt.*
- Tudod...
*Kezdi meg mondandóját ugyanebben a helyzetben, Arknak háttal állva, nem érdekli jelenleg, hogy ez esetleg illetlen, amúgy sem mutathatják meg egymásnak az arcukat, így értelmetlen volna minden ilyesfajta dolog.*
- Tudod most már teszek rá magasról, ki hívott ide minket, mert megérte. Neked talán unalmas volt, hisz bizonyára rengeteg hozzám hasonlót láttál már. Már csak abból is gondolom, mert belém látsz. Nem érdekel, hogy sértegetsz, mert igazad van. Semmi bizonyítékom nincs arra sem, hogy Sa'Tereth valóban létezik, csak az, ami vagyok. Miért? Szerinted annak, hogy a fejemben folyamatos háború dúl, és az energiám egy jó része arra megy el, hogy helyükre tegyem a kesze-kusza gondolatokat, mi, ha nem egy átok? Esetleg ajándék. Tőle, az Urunktól, Sa'Terethtől. Jeso azt mondja beteg vagyok, és ez gyógyítható. Én nem hiszem, és nem is akarok meggyógyulni. Mit gondolsz? Honnan származnak Ők a fejemben, ha nem Tőle kaptam?
*Nori fejében teljesen megfordult az Arkról alkotott kép. Most már nem akarja meggyőzni semmiről, nem akarja idegesíteni, nem nézi egy idegbeteg fruskának. Annál sokkal többet lát benne. Gondolatai legmélyén talán már most Mesternek, vagy Úrnőnek szólítaná őt, de ezt az örömöt még nem adja meg neki. Ehelyett tanácsokat vár tőle. Ez az oka az előbbi hosszabb monológjának, amit még tovább folytat.*
- Mondanám azt is, hogy hasonlítunk, de ez egyáltalán nem igaz. Olyan, mint ha te a gondolataim megtestesülése lennél. Te szavakba tudod önteni, amire én képtelen vagyok. Félelmem egyik oka pont ez. Ugyanolyan vagy, mint a hangok a fejemben, csak te itt ülsz előttem! Te a valóság vagy!
*Mondata végére szinte már hisztiszerűen emeli fel a hangját. Borzasztóan idegen neki a tény, hogy a gondolatokat, amik eddig csak elméjének legeldugottabb zugaiban léteztek, most egy hús-vér élőlénytől hallja vissza, de annál sokkal kegyetlenebb, sokkal magabiztosabb, sokkal... ijesztőbb módon, mint ahogy Nori arról valaha is álmodni mert.*
- Meg foglak keresni, megígérem. Nem miattad. Magam miatt.
*Nagyot sóhajt, miközben már a plafont bámulja. Ha valaki kívülről látná Nori érzéseit, akkor valami olyasmit találna, hogy Arkot most már legalább annyira tiszteli, mint magát Sa'Terethet. Nori számára ez az ismeretlen nő egy csapásra a halandó világ istenévé vált, amit persze esze ágában sincs bevallani neki. Helyette inkább az Ark által említett dolgokra tereli mondandóját.*
- Tudom, hogy nem vagyok meghatározó. Akkor most nem itt tartanék. És ez az én hibám. Sok mindent nem tudok, sok mindent még homály fed, ami ahhoz kell, hogy felemelkedhessek. Azt hiszem, te ebben is tudsz nekem segíteni. Az nem érdekel, hogy rejtélyes vagy-e, vagy sem. Már csak az érdekel, hogy te mindig ilyen voltál, mint most?
*A kérdést igazából az előző mondat közepén találta ki, de valamiért hirtelen nagyon kíváncsi lett arra, hogy Ark hogyan vált azzá, aki. Vajon már gyerekként is körüllengték a sötét energiák, vagy történt valami, ami megváltoztatott benne mindent? Talán hamarosan erre is fény derül.*