//Ramazúri//
*Ismét nagy nyüzsgés fogadja a főtéren.
~Ha zsebmetsző lennék most, hogy örülnék.~ Mogorván veti bele magát a sokaságba, és sietve töri az utat az istállóhoz. A jószágokat elszállásoló épület előtt már ritkul a tömeg, így Xotara már szaladva halad. Az istálló ajtaja váratlanul kitárul, és kilép rajta egy robusztus alak. Xotara már nem képes megállni, így nagy lendülettel ütközik a jól vértezett testnek, amiről tehetetlenül pattan le és terül el a földön.*
- Mi a ménkű?!
*Szólal meg az alak öblös hangján. Xotara szédelegve tekint fel a termetes alakra. Egy nehéz páncélos orkra.*
- Sajnálom, bár azt hiszem, én láttam nagyobb kárát a dolognak.
*Nyögi oda az orknak, miközben feltápászkodik a földről.*
- Noh fene, egy füles bányász! Csibém, pislogáson kívül használd másra is a szemeidet! Egy jó ideje már feljöttetek a bányából.
*Szól a marcona ork, lekezelően, miközben hátat fordítva elindul.*
- Én kérek elnézést, az orrom sem a legjobb. Az ajtóhoz közeledve azt hittem a reggeli trágyázás szaga facsarja az orrom. Tévedtem. Ezt a szagot most már a város túlvégéről is fel fogom ismerni.
*Szól vissza gúnyosan, Xotara. Az ork jó pár lépés után megtorpan.*
- Hogy micsoda, Te szánalmas kis bányaszökevény!
- Csakhogy leesett, jobb később, mint soha.
*Szúr oda nyelvével ismét a sötételf lány. Az ork dühödten rántja elő buzogányát és ront Xotaranak.*
- Ezért szétzúzom a fejedet!
*Üvölti az ork.*
- Nah, ettől valamivel frappánsabbra számítottam az előbbiekből kiindulva.
*Tesz rá még egy lappáttal a sötételf lány. Eközben gondolatban: *
~Jaj, én és az a nagy szám. Kár, volt a fogadóban hagyni a kardomat.~
*Xotara hirtelen megragadja, és gyorsan jobban kitárja a nyitva maradt ajtószárnyat, majd félre vetődik. A buzogány már csak a levegőt szeli, ahol az imént még célpontja állt. Viszont az ork lesújtás közben csúnyán megfejeli a vaskos ajtó élét. A buzogány a földre hull. Az ork görnyedten, két kézzel fogja sajgó és immár lila púppal gazdagodott fejét.*
- Oh, te átkozott perszóna! Jobb, ha futsz, mert ha elmúlik a fejzsongásom puszta, kézzel töröm szét a csontjaidat.
- Hehhe. Ez jobban sikerült, mint ahogy elgondoltam.
*Jegyzi meg Xotara, elégedetten.
Az ork tántorogva indul meg a sötételf lány felé, majd pár lépés után úrrá lesz a szédelgésén, és erőszakosan ragadja meg a sötételf lányt. Az ork bőrvértjénél fogva emeli fel őt. Ekkor tömegből három városőr siet feléjük, és rivall rájuk: *
- Elég! Mi folyik itt?! Engedd el, vagy azonnal visszük a fogdába mindkettőtöket!
*Az ork elengedi Xotarát. Az egyik városőr tárgyilagos hangon folytatja: *
- Remek, és most elárulnák mi a fennforgás tárgya?
*Ekkor az istállóból kilép Helga, az óriás asszony.*
- Mi a fene ez a ramazúri itt?! Megijesztik a lovakat. Noh, Te itt? Már azt hittem meggondoltad magad és nem is jössz.
*Szól Helga felismerve a társaságban a sötételf lányt. A legidősebb a városőrök közül közbe szólva: *
- Helga, ismered ezt a sötételfet?
- Igen őrmester, jelenleg nekem dolgozik. Belovagló.
- Értem. Sötételf, mi történt itt az előbb?
- Semmi őrmester, ami említésre méltó lenne. Siettem és ezért figyelmetlenebb voltam a kelleténél, és az ork úrnak ütköztem, aki éppen az istállóból lépett ki. Ő csak elkapott, hogy el ne essek.
- Igaz ez?
*Szegezi a kérdést az orknak az őrmester.*
- Igen, őrmester… így történt.
*Feleli kelletlenül a nagydarab ork, a lila puklival a fején tündökölve.*
- Rendben, de figyelmeztetem mindkettőjüket legközelebb, nem leszek ilyen hiszékenyen elnéző. Szóval, a városban kerüljék a bajt. Szép napot!
*Azzal az őrség magukra hagyja a kis társaságot.*
- Én is figyelmeztetlek bányász maca; ne kerülj még egyszer az utamba, mert teszek róla, hogy kamatostul megfizess az előbbiekért!
*Az ork ezután a földről felmarva a fegyverét bosszúsan elviharzik.*
- Nem az erősséged a barátkozás, igaz e Te lány?
*Szól somolyogva az óriás asszony a sötételf lányhoz, aki csak egy félszeg mosollyal és vállrándítással válaszol.*
- Noh, gyere! Lássunk munkához!
*Cammog be az istállóba Helga, nyomában Xotarával.*