//Visszatérés Artheniorba//
* Valami hasonlóra számított, habár az is átfutott elméjén, hogy esetleg megsértődik az elf és lelöki a lóról, de persze ennek a lehetősége is nevetséges. Legalábbis most, látva, ahogy a másik nevet. *
- Olyannak nézek ki, aki hisz ilyen ostobaságban?
* Mered a férfira. Egyáltalán nem sértődötten, sokkal inkább azzal a kevés, rá is átragadt jó kedvvel, amelyet szintén a szőke hímnek köszönhet. *
- Északi vagyok. Vagyis... voltam. Már rég jártam utoljára odafent.
* Ha kivesézték, ki honnan jön, áttérnek a Sylweran... képességére. Vajon mennyivel lehet másabb, mint egy berzerker tombolása? Vagy mint egy megszállott harcos vak hadakozása az útjába kerülőkkel? Esetleg ezeket fejlesztette a férfi egy új szintre? Legszívesebben kérdezne még az általa vörös ködként elképzelt vadságról, de érzi, ennek nem most van itt az ideje. Majd.
A fájdalom és fáradtság, melyet eddig megpróbált minél jobban ignorálni, szinte egyidőben hasít belé Sylweran szavaival, mintegy megerősítve annak igazát. Nem hogy hévvel nem tudnának küzdeni, valószínűleg a kard is kiesne pár csapás után a kezükből. Száját elhúzva pislog fel a hímre, ő most akarta, minél előbb lerendezni a kérdést, de valahogy gyereknek érzi magát, hogy ez, amit szó szerint érez is, nem jutott eszébe.
~ Vér és ganéj, nem vagy már gyerek, szedd össze magad! ~
Korholja le magát. Eddig többnyire kerülte az elf tekintetét, de az "alku" szóra barnáit a másik lélektükreibe mélyeszti.
Némán hallgatja, amíg be nem fejezi. Ekkor egy-egy árva könnycsepp indul útjára. Család? Segítség? Hát nem egyedül kell az ösvényét megjárnia?! Akkor minek jelöl ki Irarra mindenkinek sajátot? Vagy csupán egy kis ideig keresztezik egymáséit? Akkor viszont ki tudja, mennyire fájna az elszakadás? Mindegy, hogy melyik lehetőséget választja, mindkét esetben nyer valamit, de veszít is. Számára nincs arany középút. *
- Rendben. Legyen így.
* Vágja rá rövid némaság után. Ezután már nincs is más hátra, mint hogy minél gyorsabban letörölje azt a két, orcáit nedvesítő, és igencsak zavaró cseppet, és a lehető "legjobban" álcázva meghatottságát, hirtelen ellépjen a férfi mellől, s elinduljon a fogadó felé. *
- Na, gyerünk, mert éhen veszek!
~ Öregkorodra elgyengültél, Eyldana? ~