*Tévedett is. Hiszen nem Ryrin volt.*
-Nem, nem én... Semmi közöm hozzájuk! Dormac, csak kegyedet akartam figyelmeztetni, tényleg!
*Próbálja védeni saját igazát. Egyébként mélységesen megbántódna még a feltételezéstől is, hogy árulónak nézte Dormac, de nem teszi. Miért nem? Egyrészt, mert a lány nem ismeri a lovagot és akár olyan ember is lehetne, aki pénzért mindenre képes. Másrészt pedig azért, mert az őrök meghallván a lányban felmerülő kétely szavait, árulásba mártsák a lovagot.*
-Köszönjük a nyomra vezetést dicső lovag! Menj és vedd fel a jutalmat a városházán, ahogy megígértük, negyven aranyat.
*Az őrök tökéletes helyzetfelismerése még mélyebbre süllyeszti a lovag becsületét. Kétségbeesetten pillant a mellette álló lányra.*
-Lovagi becsületszavamra, hogy semmi közöm ehhez! Azért mentem oda, mert ismerkedni...
*Mordul föl a valószínűleg haszontalan magyarázkodásra. Az őrök keverték bajba az aljas rágalommal. Szemében forrongó düh telepszik le. Miért csinálták? Hogy félreállítsák Ryrint? Hogy megosszák a kettejük közötti összetartást, gyengítve a "csapatösszhangot"? Minden bizonnyal. Azzal azonban nem számoltak, hogy nem olyan lovag, akit büntetlenül rágalmazni lehet.
A kétségbeesés, a mérhetetlen düh és a gyengék védelme hatalmas, "izzó" energiaként összpontosul a jobb öklében, mely lassan körülfonódik díszes, míves, elf nyelvű írásokkal teli hosszú kardjának markolatán, hogy egyetlen mozdulattal rántsa ki a hüvelyből.*
-Csak meg akarnak osztani Dormac, higgy nekem! Tartsunk össze!
*Nem néz a lányra, de óvatosan hátrálni kezd felé. Igen hátrál, remélve, hogy a lány hisz neki és nem fogja leszúrni! Ha mégis, tévedett.*
-Ti, rágalmazók, addig tegyétek le a fegyvert, míg megtehetitek!
*A város főterén az emberek kör alakzatban zárják körbe őket, ötüket, mert bizony-bizony ez, ha komolyra fordul, akkor látványos só lesz!
Vélhetően Dormaccal (ha nem szúrja le), egymásnak háttal állva várják az odaérkezőket. A homokba egy kört rajzol maga köré Ryrin a kardjával, hogy méltán jelezhesse a vele szemben álló két férfinek, hogy melyik az a határ, ameddig sértetlenül juthatnak el.*
-És mégis mivel akartok harcolni ellenem?
*Jogos a kérdés. A városőrök hosszúkardja pontosan az a fegyver az íjvessző mellett, ami ellen kifejlesztették a teljes vértet. A fegyverkezés és a védelem fokozatosan egymás előtt járnak, most például a védelem javára billen a mérleg, mert bizony a lovagi páncélt csak arra alkalmas fegyverekkel, nevezetesen csatabárddal, vagy buzogánnyal, esetleg lándzsával lóról lehet hatékonyan felnyitni. Az erővonalak nem a városőrök felé dőlnek.*
-Összeadva nincs ötvenhárom év harci tapasztalatotok, mint nekem... Kérdem én, megéri nektek megöletni magatokat néhány aranyért, amit azért kapnátok, ha sikerrel járnátok? Ostobák...
*Próbálja menteni, ami menthető. Nem akar harcot, de Dormacot (hogy bizonyítsa igazát) nem fogja a kezükre adni harc nélkül.*