*Karkun felriad, valami nagyon nyomja a fejét. Mikor lassan a csipa kipattan a szemeiből, furcsa hosszúkás barázdákat lát fentről lefele (vagy lentről felfele?) irányban. Ebben a pillanatban a gravitáció a megfelelő irányba kezdi húzni, ő pedig követve az istenek által megjelölt irányt pofára esik. Igen, fának támaszkodva a fejével aludt el, a tegnapi kis kaland után, bár nem emlékszik, hogy ezt mikor tette volna. Körülnéz, hogy látta-e valaki, szerencséjére nem sokan röhögnek teli szájjal rajta. Úriasan feltápászkodik, kihúzza magát, nyelvet mutat a röhögő, duzzadó számú ingyen-leselkedőknek, majd elindul a főtéri kút felé.*
"Ezeket is inkább az anyjuk verné laposra! Kiröhögni engem, mi? Arra van eszetek. Persze a produkciómat még egy fél tetves törtarannyal se jutalmaztátok. A szú enné ki a fogatok, Az artheniori büdös bogár rágná ki..."
*Ezzel a gondolattal ütközik a kút kávájába. Majd két kézre fogva a szélét, egy nagy üvöltéssel (halk nyikkanás) belefejel jó mélyre a kút vizébe. Jó hosszú idő múlva a víz alól (kb. 1-2 másodperc) felbukkan, kirázza hajából a vizet, majd a napba bámulva keményen (csukott szemekkel), szárítkozni kezd. Egész jól van, egyáltalán nem másnapos...mondjuk egy fertályóra múlva menekülnie kellet tegnap, még egy jót sem húzhatott valaki piájából, aki hamar 'odébb tessékelte'.* "Frissítő hatású ez a kút, bár igya az, aki nem bírja a nemes italokat (egynapos lőre, fura színű párlatok)! Ó, a Pegazus! Ha egyszer bejuthatnék úgy, hogy a második pillanatban nem az ajtó előtt találom magam, de jó lenne! Igen, nem bírják a lehengerlő stílusomat, más városban vörös szőnyeggel fogadnának, mindenkit elküldenének, aki már fizetett nekem valamit, lakmározhatnák kedvemre ingyen...vagyis nem ingyen, hiszen gazdag nemes vagyok...ó és a nők, a nők csak úgy..."
*Álmodozásából (vagyis ez valódi amúgy, csak...ö...) egy aranyló hajú (piszkosszőke) sudár termetű (csontsoványra hízott) amazon (utcakölyök) szakítja ki.* "Eshília! Ó, én tündérem! Már vagy öt napja kereslek! Nélkülem szórakozol? Na megállj!"
*Ekkor még egyszer benyomja a fejét a vízbe (biztos ami biztos alapon), hátha nem is ő az, csak a képzelete játszik vele. De ő az, ki más lehetne? Hanyagul elindul felé észveszejtően jó (fülsértően hamis) fütyörészéssel a lány felé, aki észre is veszi és arcán boldog mosollyal várja. Ezzel csak az az egy baj van, hogy mikor odaér Karkon, egy hatalmas pofonnal jutalmazza a lágy és becses keze...ami most nem is annyira lágy és becses. Karkon majdnem állva marad (hiszen olyan kemény!) a pofontól, de mivel már nagyon fáradt a mai nap eddigi tevékenységeitől, inkább jólesően repül egy métert. Eshília gyöngyöző szemei sem ígérnek sok jót, bár arcán huncut-megbocsájtó mosoly készülődik. Karkus (ma már másodjára) feltápászkodik, lerázza magáról az út porát (a semmit) és bocsánatkérő bociszemekkel elindul a hősnő felé. Igen, nagy hős lehet, akinek engedi Karkus, hogy egyáltalán hozzáérjen. Körbe-körbe forgatja a szemeit félve, tördeli a kezét a háta mögött, várja, hogy a másik leszidja. Igen, ilyenkor ez szokott lenni, de hátha ma máshogy lesz. A remény halálozik meg utoljára.*