//Második szál//
~Ugh... Arthenior... Legutóbb amikor itt jártunk, alig úsztad meg ép bőrrel.~
*Hangzik az epés gondolat egy elf fejben, vagy nem is az ő fejében, hanem egy második fejben, mejnek agya már rég elszáradt, de gondolatai még ott keringenek unos untalan.*
- Hé, nem volt az olyan rossz.
*Felelet is hallatszik rá, s ez immár a jól kifejlett elf szájból, megmásíthatatlanul. Keserű mosolyra is húzódik az, mikor visszaemlékszik az ezredekkel ezelőtti alkalomra, amikor először tette be a lábát a városba, s azóta sem. Akkor még nem tudta, hogy a városi őrség komolyan foglalkozik a tudatmódosító szerekkel, vagy legalábbis azok katyvalékával, amivel a lány volt akkoriban átitatva. Talán nem is a szerek, sokkal inkább a viselkedése volt kifogásolható. Pár hat egy cellában és ki is józanodott. Kegyetlenül ki józanodott.
Ma is ott lapul kétvállra húzott hátizsákjában füveinek keveréke. Szerényebb kábító, de már ezzel sem merne reckérozni árgus szemek előtt, inkább majd ha magára marad, egy eldugott fogadó, eldugott zugában, valahol a szegénynegyedben.
Szemét le is hunyja a gondolatra, hogy nemsokára elfelejtheti a világ gondját baját, a saját kínjait és fejest ugorhata képzeletébe, s annak sötét, nyálas, ragacsos, tetves barlangjaiba.
Pillanatnyi vakságának következtében ütközik bele az Emberbe. Vállával - szerencsére nem vállvértjével - súrolja a férfit. Szemei ki is nyílnak, nem sürgősen, csak kíváncsian. Rásandít az idegenre, végigméri.*
~Mit akar a bájgúnár?~
*Gonosz vigyora feltűnik egy pillanatra, majd le is fagy és annyit mond:*
- Elnézést. *Nem mozdul tovább. Hangjában megbánás nem felfedezhető, sokkal inkább arra vár, hogy a férfi kijavítsa és ő kérjen bocsánatot, amiért a nő útjába került.*