//A búskomor hölgy//
*Estar épp megpillantja Echnalt, amint a fogadó felé sétál, észre sem véve őt - akár valami szemellenzős ló -, de szólni hozzá már nem képes, kezének fájdalma nemhogy tompulni kezdene, egyre égetőbbé válik.
Szédülni kezd, füle zúg, szemei előtt a kép elhomályosul, majd hirtelen minden egybemosódik, mintha forogni kezdene a világ körülötte, vagy egy erős szélvihar kellős közepébe került volna.
Szemből - ahol elméletileg még mindig a fa áll -, a távolból egy halványlila ruhába burkolózott alak közeledik lassan, szinte a föld felett lebegve kicsivel, de jó három-négy lépésnyi távolságra megáll. Csulyája arcába húzva, csupán szürke szálak kandikálnak ki alóla, melyek úgy libbennek, tekerednek, mintha önálló életet élnének.
Kinyújtja szintén szürke, csontos kezét, ujjai hegyesek, jobban megnézve hosszú vörös karmokban érnek véget. Tenyerét felfelé fordítva, ujjaival int, mintha magához hívna, vagy azt jelezné: el fog kapni.
A tompa zúgássá mérséklődött főtéri mindennapos zajt visszhangzás töri meg, majd a visszhangot több tíz személy - férfiak, nők és gyermekek - fájdalmas hangja folytatja. Egészen halk, cseppet sem tűnik fenyegetőnek, mégis félelmet kelthet.*
- Gyere. Gyere.
*Ezután az egész egy szemvillanás alatt szertefoszlik, mielőtt az elf bármit is reagálhatna. Újra a főtéren áll, közel a fához, a város lakói és átutazói pedig mit sem sejtve, zavartalanul folytatják mindennapi életüket.
Estar fülzúgása még mindig tart és igen tompán lanyhul, s rajta enyhe émelygés lehet úrrá, a fába öklözés fájdalma helyén vöröses-lila folt keletkezett.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2011.10.11 14:01:04