//Második szál//
//Tavaszünnep//
*Sajnálatos módon Draenon nem vette észre Krisát a sátorban, de amennyiben észrevette volna, az sem változtatott volna sokat a dolgok alakulásán, legfeljebb köszönt volna neki, mert az illem megköveteli, ám ezen túlmenően...
Fontosabb dolgok foglalkoztatják ugyanis kalózunkat, elsősorban az az igen különös és megmagyarázhatatlan érzelmi vihar, ami benne tombol, s ami húzza egyre jobban minden nappal, szinte mágnesként egy bizonyos taverna felé. Ha nagyon akarná, bizonyára meg tudná magyarázni valamivel a dolgot, ám nem, hogy nem akarja, de lehetőségei szerint még csak tudomást sem óhajt venni róla. Ehhez pedig a szokásosnál sokkal, de sokkal több italra leszen szüksége, még az is lehet, hogy ezúttal átlépi azt a bizonyos határvonalat, amit amúgy szinte sosem szokott, s az önkívületig vedeli magát, hátha attól jobb lesz. Persze a tapasztalat azt mutatja, hogy nem lesz jobb, de mégis mindig megpróbálja az ember, hátha más eredménnyel jár. Egyesek szerint ez például az őrület egyik jele. *
-Élj gyorsan, halj meg fiatalon, és legyél szép hulla! *idézi fel a Kapitány szavait, melyekkel igen jól leírta a kalózlét lényegét.*
-Mindennek ára van, bizony. A mi életünknek az, hogy a kalandért, gazdagságért cserébe rövid lesz, senki nem fog ránk emlékezni, senkinek sem fogunk hiányozni, és nem hagyunk magunk után nyomot a világban. S mégis, mily kínzó tud lenni a vágy, hogy ebben az őrült világban legyen egy menedék, ha csak ideig-óráig is, ahol meghúzhatjuk magunkat, elfelejthetjük mindazt, amit elkövettünk... azt hiszem, ezt a menedéket nevezik egyesek szeretetnek. *vonja meg a vállát.*