//Szekeresek//
- Olyan nevét? Hmm… *Mutatóujját a szájához ütögetve elmereng a nevek világában. Meglepő módon kevés nőnemű halálát kívánja, minthogy leszámítva az elmúlt időszakot, nem nagyon alakított ki velük semmilyen kapcsolatot. Így leginkább a férfinevek közül tudna válogatni, de ugyan ki hinné el, hogy az ő neve Nathalon?* Akkor marad a sajátom. Annak már úgyis mindegy. *Még legyint is mellé egyet.* És akkor… én ne is szólítsalak Khannak idegenek előtt? Persze azt sem bánom, ha minden egyes alkalommal új történetet találunk ki, de azért ezzel talán jobb lenne tisztában lenni.
*Egy ideig magasztosan bólogat Khan megállapításaira, majd nevetgél rajta.*
- Túl sokat nézel ki belőlem. Sohasem voltam az a gyűjtögető típus, mindig csak annyit loptam, amennyire az adott időszakban éppen szükségem lehetett, vagy csak megtetszett. Mellesleg a k… tehát a tengerjárás annyira nem fizet jól, mint ahogy azt ember gondolja. Meg kell osztozni a zsákmányon a többiekkel, egy részét a hajók felújításába és felszerelésébe, valamint a több hordónyi rumba kell belefektetni. Na jó, némi tartalékom azért van a városban elvétve elrejtve. Szükség esetén majd felkeressük őket, ha az uram palotát kívánna venni kacsalábakkal. Mondjuk… *Végignéz magán.* Talán a ruhatáramra ráférne lassan egy csere. *Húzza el a száját. Nem a divatozás hajtja a döntés felé, inkább annak tudata, hogy bizonyos szövetek egy idő után elöregednek, így a jelenleg hordott öltözéke is lassan az enyészeté válik.* Talán vehetnék egy olyan nagy uszályos ruhát is. Meg valakit, aki fogja hátul. Vagy nem is… inkább valami menő bőrszerkót. Egyszer egy mélységi fickó a kikötőben kioktatott, hogy az igazi harcos nők nem úgy öltözködnek, mint én. Visszakérdeztem, hogy miért, azok hogyan öltöznek? Erre azt mondta, hogy apró bőr ruhába bújnak. *Megforgatja a szemét.* Nagyon praktikusan hangzik. Úgy legalább minél nagyobb felületen szét tudják vágni az ember testét, ha feltétlenül meg akar halni.
*A szómenése már nem lehet újdonság a férfinek, hiszen gyakorta előfordul, hogy egyetlen mondatból kikerekít egy egész történetet, vagy időközben elmereng valami máson, s anélkül, hogy levegőt venne közben, csak hadar és hadar.*
- Sós? *Kérdez vissza egyszer, majd újra.* Sós? *Enyhe felháborodottsággal teszi csípőre a kezeit.* Én nem vagyok sós. Nagyon is… édes vagyok. Nem sós. Legfeljebb csípős. ÉS savanyú sem vagyok. Vagy, olyan, mint az a fekete lé, amit a kezembe toltál reggel. Először fura íze van, de meg lehet szokni. Ó, gondolod a fogadóban árulnak olyat?
*Úgy tűnik szekeres, fura beszédű barátjukat sem zavartatja túlságosan, hogy ők egy kicsit inkább a fogadó felé tartanak, mintsem csatlakoznának ahhoz a társasághoz.
Megtorpan menet közben, amikor Khan másfelé mutat, mint, amit ő úti céljuknak tekintett.*
- Ó. *Vigyorodik el.* Most, hogy mondod, azért abba talán mégis csak beleegyeznék, hogy közösen mossuk le ezt a mocskot. *Kacsintás, mint mindig.*
- Nem, nem gondoltam, hogy azt kellene alakítanod. Bár egész csábítóan hangzik, de ezt a játékot hagyjuk meg egy későbbi esetlegesen unalmas éjszakára. Én most nem azt a férfit akarom, aki Khannak adta ki magát egy nő kedvéért. Nekem Khan kell. Reggel félbehagyott egy masszírozást, azt behajtanám rajta. *Most nem indul meg, amíg a másik nem teszi.* Most már nem fogsz elmenni, ugye? Tudod, el innen, tőlem, meghalni, bármi.