//Városhatár//
*Aynee úgy dönt inkább nem kockáztatja meg, hogy nekitámad az őrnek, pengéje túl közel van Arian nyakához. "A legjobb lesz, ha idehozom a többieket, csak remélni tudom, hogy Fickónak nem esett baja és eljutott a főtérre az üzenet." Csendesen feltérdel, majd óvatosan próbál eltűnni a bokrok között. Egy hirtelen pillanatig ismét megszédül és majdnem beborul az egyik bokorba. Sikerül megkapaszkodnia, de elég zajt csapott ahhoz, hogy felkeltse az áruló figyelmét. Aynee tudta, hogy nincs más esélye, ezért futni kezdett teljes erejéből. Hallotta, az őr kiáltás és tudta nincs sok ideje. Igaza is lett, hamarosan két hatalmas ork csörtetett a nyomába. "Fene, ezek ketten gyorsabbak nálam, kell ilyen kicsinek lennem!" bosszankodik magában újra a méretén, ami gyerekkorában is megkeserítette életét az emberek között. Egy hirtelen ötlettől vezérelve irányt változtat. Próbál olyan helyeken futni, ahol az alacsonyabb ágak akadályozzák üldözőit. Teve be is vált, bár az ágak több részét úgy törték le, mintha csak gyenge fűszálak lennének, viszont épp elegendő volt, hogy megtartsák a távolságot. Tudta jól, hogy hamarosan eléri az utat, bár arról fogalma sem volt, hogy nyílt terepen mennyit kell futnia. Inkább a sebesség miatt aggódott, mivel a benne csörgedező törp vér kellő kitartást biztosított számára. Elszalad egy vastagabb ág alatt, majd hallja, hogy az ork rosszul méri fel a távolságot és teljes erőből lefejeli. Nagyot hibázik mikor kíváncsiságból hátrapillant és mosolyogva nézi, ahogy a hatalmas test óriásit esik az egyik tüskés bokorba. Majdnem végzet okozza ezzel, mert későn veszi észre az előtte tornyosuló fát. Kénytelen lefékezni és úgy kikerülni, minek következtében a másik ork még közelebb ért hozzá. Szinte tarkóján érezte üldözője bűzös leheletét, mikor megpillantja a városba vezető utat. Reménykedik benne, hogy nem üldözik egészen a városig. Már majdnem rálép az útra mikor egy hatalmas kéz ragadja meg a bokáját. Érzi ahogy az út kiszalad a lába alól, és együtt vágódnak el a földön. Aynee egy pillanatra megrémül, majd a gyerekkorától bele nevelt reflexei átvették az irányítást. Hirtelen megfordult és egy pillanatig farkasszemet nézet az orkkal, kinek arcán gúnyos, győzelemittas mosoly ült...vagy valami hasonló. A lány már nem félt, nem ő irányította mozdulatait. Hirtelen belenyúl csizmaszárába és előhúzza tőrét, amit belevág az ork alkarjába. Ellenfele felüvölt a nem vár fájdalomtól, de még mindig nem állt szándékában elengedni prédáját. Épp kitisztult a látása, mikor egy apró, de izmos láb érkezett pofájába. Az erős rúgástól eleredt az orra vére és mikor érezte, hogy kihúzzák karjából a tört oda is kapott. Aynee érezte hogy megszabadult az ork hatalmas markától és önmagát meghazudtolva talpra ugrott. Látta amint a másik ork is feléjük közeledett, ezért úgy döntött, nem próbálja megölni az előtte fekvő rondaságot. Újra futásnak eredt a város irányába. Még látta, ahogy az ork vérző orral feltápászkodik a földről és vörösen izzó szemekkel, habzó szájjal indul a lány után. Aynee teljes erejéből futott mikor észrevette a falat és új erőt nyert az ismerős ugatásból. Hamarosan alakok tűntek fel a város irányából, de érezte, hogy az ork is nagyon közel van hozzá. Ha még egyszer elkapja azt biztos nem éli túl. Ereje már nem volt kiáltani, ráadásul torka is száraz volt, ezért csak abban reménykedett, hogy időben észreveszi őket a közeledő árnyalakok.*