//Kóbor lelkek//
*A régi trükkök mindig - vagyis többnyire - jól beválnak, ezt bizonyítja a férfi nyilvánvaló megrökönyödése is. A lánynak ennyi elég is volt, hogy tudja, nyert ügye van, mármint olyan szempontból, hogy ma nem fogja kardélre hányva végezni. Természetesen az egy másik kérdés, hogy mi lesz a kimenetele ennek aa felettébb érdekes helyzetnek, mert azt nem tudja; nem jós ő, hogy bármit is előre lásson. Jelenleg azonban teljesen meg van elégedve a helyzet kézben tartásával.*
~A szánalom nagy úr, mint mindig.~
*Egészségtelen mennyiségű büszkesége ellenére sosem átallott az együttérzésre egy kicsit rájátszani. Más dolog volt tényleg kis nyomorultnak lenni, más pedig csak annak látszani, ezt megtanították neki az utcán töltött hosszú évek.
Lemondó sóhajjal rázza meg a fejét, haja repked körülötte.*
- Kár. Mondjuk, tényleg nem úgy nézel ki, mint aki a fésűhasználók táborát erősíti...
*Reméli, ez a kis élc még belefér a szituáció furcsa és tág keretei közé, annál is inkább, mert riposztból rögtön visszakapja. De azért azt sem hagyja felelet nélkül.*
- Íratlan utcai törvény, hogy csóró a csórót nem hagyja megdögleni.
*Minek szégyellje, ha egyszer az. Üvölt róla, meg a ruháiról, nem fogja a buta dámát játszani.*
- Ja, egy kicsit. Reggel még volt két almám, most kettővel kevesebb van, és egyiket sem ettem meg.
*Kis kalandja a mélységiekkel nem volt éppen szerencsés kimenetelűnek mondható. Az emlék hatására elfintorodik, de aztán egészen másvalami miatt torzul el az arca.*
- Hogy... micsoda?
*Máskor fülsértően éles hangja most nem több rekedt suttogásnál. Szemeiben a mélységes döbbenet ül. Nem, a dicsérő jelzőt már nem hallotta meg, vagy el sem jutott a tudatáig.*
- Pókháló? Hogy pókháló?
*Fújtat és prüszköl, körmei a szénaboglyát tépik a feje tetején. Ha valamire hiú, hát az a haja színe, bár éppen amiatt jutott neki ilyen szánalmas sors.*
- Még soha senki sem mondott nekem ilyen csúnyát.
*Duzzogva összefonja a karjait maga előtt, halvány szemöldökei ráncba húzódnak. Most egészen olyan, mint egy kislány, pedig - évei számát tekintve - már felnőtt.*
- Én se mondom neked, hogy a fejeden haj helyett egy sündisznó tanyázik, amúgy meg úgy nézel ki, mint aki egy egész disznót lenyel minden reggel.
*Rémület suhan át rajta, jobb kezét ajkára tapasztja, mintha ezzel semmissé tudná tenni az előbbi szavait.*
- Hoppá. Vagy mégis mondom?
* De messze csúszott most az a tőr a ruhaujjában! Kár volt előre örülnie, hogy ezt ép bőrrel megússza.*