//Karavánúton, útfélen//
*Délutánra jár az idő, de még jócskán világos van. Napsütöttének ugyan nem mondható, de legalább nincs az a fogvacogtató késő őszi zord hideg. A szekerek már jó ideje zötykölődnek, a föld városa nem két lépésre van.
Már nincs sok hátra, már tényleg nincs sok, fél lábbal is ki lehet bírni az időt a puha ágyig, a zárt szobáig, és a meleg fürdőig.*
~Hogy hiányzik a meleg víz, hogy hiányzik az egyedüllét.~
*A kocsisok rendíthetetlenül sarkalják lovaikat a gyorsabb tempóra, már ők is türelmetlenek, patásaik nem kevésbé. Nekik is fáj a szívük fedett istálló, meleg szalma után.
Jobbról, messziről a folyó hangjait vélik hallani, míg balról a nagy, rejtélyes erdőt látják, lombjaikat megkopasztotta az ősz. Még így is, megtépázva, még így is mennyire félelmetes visszatekinteni rá. A nagy ezüstös szemekben visszatükröződik néhány csicsergő veréb, ahogy egymást kergetik. Jókedvükben vagy elzavarják egymást a talált ételtől? Bizonyára az előbbi, a verebek nagyon összetartóak, nem léteznek egymás nélkül, ahogy ez a kis karaván se. Olyan szoros a kapcsolat közöttük, mintha vérrokonok lennének. Udra megtisztelve érzi magát, hogy befogadták erre az útra és nem is közösítették ki, egy percig sem.
A kordé előtt feldereng a nagy Arthenior, a levegő városa. A zsoldosok hátra maradnak együtt, míg előre engedik a szekereket, hogy átlépjék a határt, szerencsére ez egyszerűen megy, kapu és városfal híján.
Óvatosan vezetik be a lovakat a tér azon részére, ahol nekik van fenntartva a hely. Elérkezett az ideje az áru pakolásának. Néhány ládával a fogadóba, de a legtöbbel a piacra kell menni. Az emberek, és néhány elf leugranak a szekerekről, majd leadogatják egymásnak az ládákat, hordókat, miegymást. Udra egy másik hasonló nagyságú nővel karöltve pakolja a kisebb terheket innen, oda. Igyekeznek egy szekérre zsúfolni, ami a piacon kap majd helyet. A lovakat kivezetik az istállóba, mára nem mennek tovább. Holnap hajnalban viszik ki a portékáikat a piacra. Még el kell intézniük a helyet, ahol árulni fognak, meg kell tervezniük a napokat, amit itt töltenek és az árak sem ugyanazok, mint a nagy hegy túloldalán, de ami a legfontosabb pihenni kell.
A zsoldosokat a karaván vezetője fizeti meg. Nem olcsó mulatság volt ez a kis út, de ki lenne olyan bolond, hogy elinduljon fegyveresek nélkül?
Néhányan a fogadó felé veszik az irányt, de Udra és még pár önkéntes kint marad vigyázni a szekérre, éjszakára. Ennyi nap után, egy éjszaka már nem számít a szabadban. Elhelyezkednek egy hordó felett és a szokásos esti mulatság következik, amit sosem unnak meg, negyvenest játszanak. A lány csak nézi, ritkán száll be, általában félre vonul a pipájával és mosolyog, ha a többiek valamin nagyot kacagnak és ugratják egymást és így telik még egy este.*