*Miután maga mögött hagyta a hálálkodó koldust - mert bizony, aki szegény és pénzt adnak neki, az általában hálálkodik - kiér a főtérre. Ez a tömeg már sokkal inkább kedvére való, mint az ami a piactéren, vagy a szegénynegyedben fogadta. Itt már kevesebb a tisztességtelen tolvaj, de ahol tömeg van, ott a zsebmetsző sem maradhat el, így tehát jobb lesz vigyázni, hogy kinek ütközik neki merő "véletlenségből".
Rel kissé talán gyanakvó, ezt már sokan az orra alá dörgölték vándorévei során. De azt vallja, hogy inkább legyen mindenkivel gyanakvó, minthogy minden szerencsétlenben megbízzon, aki kezdetben barátságos vele. Ha így tett volna, akkor már réges rég átmetszették volna a torkát. Vagy ha azt nem is akkor, most talán ő maga is Arthneior szegénynegyedének egyik sötét zugában koldulna várva arra, hogy oda tévedjen valami gazdagabb fickó és ő megfoszthassa minden vagyonától. Csakhogy Rel sokat tapasztalt már, nehéz megtéveszteni a trükkökkel, ugyanakkor ez sem lehetetlen. Hiszen kicsoda ő, hogy ne lehessen becsapni? Ő csak egy magányos vándor, aki hol egyedül utazik, hol pedig társaságban.
A lényeg, hogy egyre-egyre visszatér Artheniorba és iszik egyet a régi ismerősökkel. No tényleg nem többet, szigorúan csak egyet. Tanult ő a mások hibájából is, ezért egy kupa bornál vagy sörnél többet soha nem iszik. Hátha harchelyzetbe kerül és az alkohol tompít.
Erről egy másik megbízása jut eszébe, mikor újoncokat kellett kiképeznie és mindent bele kellett tölteni azoknak ifjú koponyájukba. Nem éppen könnyű feladat, de ő azért megoldotta.
Kezdetben nagyon nehezen ment neki, de sokáig foglalkozott a fiatalokkal. Bár azért még magát sem mondaná öregnek. Nem voltak éppenséggel egy korosztály, de még jól megértették egymást. Nehéz volt megtanítani nekik, hogy miért nem jó ha az ember berúg egy párbaj előtt, nehéz volt megtanítani őket arra, hogy melyik növény fogja nekik jelenteni az életet a halál helyett, amikor már két napja étlen-szomjan kóborolnak a sivatagos pusztaságban már csak egy csodában bízva, mit egy túlvilági lény küld. Sokmindent nehéz oktatni a fiatalságnak, de Relatar végülis csak-csak megoldotta. Sajnálja, hogy ott kellett hagynia az ifjoncokat, de a természetet mindennél jobban szereti. Pár fiatal fiú, aki katonának hiszi magát, nem tudja őt visszatartani.
Ebben a pillanatban ütközik valaki testének, s ez kiszakítja gondolatai édes közegéből. Az erszényéhez kap és elégedetten nyugtázza, hogy még meg van, nem tolvajhoz volt szerencséje. A szeme megakad a Pegazus tábláján.*
~Miért is ne? Talán a jó öreg fogadós felvilágosít arról, hogyan s miként mennek a dolgok errefelé amíg én távol vagyok.~
*Ezzel elindul a fogadó felé, ami mindig is szívesen látta őt és más megfáradt utazókat is.*