*Először csak távoli pontként tűnik fel a horizonton, majd egyre nagyobb lesz, terebélyesedik, míg végül az úton töltött sok nap után, Holan lassan elér Arthenor északi kapujához.
- "Sok veszély után végre idáig is eljutottam. Most, hogy itt vagyok, kellene aludni egy jót. Remélem az őrség, még beenged." Ezek a gondolatok járnak fejében, amikor a kapuhoz ér. Ekkor botjával finoman megkocogtatja a hatalmas kapuszárnyakat, tesztelve ezzel az őrség ébrenlétét. Bentről a következők hallatszanak ki hozzá*
- A kapuk ilyenkor már zárva vannak. *Mondja egy mély, öblös férfihang, majd folytatja.* Az idegeneket, csak nappal engedhetjük be, ez a szabály!
*Magában mérgelődök egy sort, de már elő is hozakodik egy ajánlattal*
- Rendben van. *Mondja némi éllel a hangjában.* bár én úgy hallottam, hogy ennél a kapunál fokozott ébrenlét kell, és nem akarom magam magasztalni, de az elfeknek igen kitűnő érzékeik vannak, és a régi nagy háborúkban javarészt ők látták el az éjjeli őrséget. *Válaszára a megdöbbenés hangjai szűrődnek ki, és a kapu tetején megpillant egy talpig felfegyverzett alakot, aki megpróbálja ellenőrizni szavaim hitelességét.
"Hát ez neked most nem nagyon fog menni drága barátom. Ha azok az orkok nem vettek észre, amikor elosontam mellettük, akkor majd pont te fogsz a tökéletlen látásoddal. De végül is ez nem a te hibád. Nekünk elfeknek ez adott meg és más nem, ami esetleg nektek van. Például az otthon melege."
Erre a gondolatra elszorul a szíve, mert eszébe jutnak elpusztult otthona emlékei és egy úttal a régen tett fogadalma is. Gondolataiból a nyíló kapu csikorgó zaja rántja ki. majd mikor a kapu résnyire kitárul, bemegy.*
*Mikor belép az őrség parancsnokával találja szembe magát, aki lassan, tetőtől-talpig végigméri. Majd így szól:*
- Látom vándornak nézel ki, ám beszéded nem utal valami nagy tapasztalatra. Úgyhogy tegyünk próbát. *Mondja a mély, öblös hang. Melyről most már kiderült, hogy a parancsnokhoz tartozik.*
- Tegyünk.
*Feleli. Ekkor a parancsnok hirtelen kardot ránt és támadásba lendül. Csak a hosszú évek alatt kifejlesztett reflexei mentettek meg a csapástól. Először félreugrott, majd botját előkapva egy határozott mozdulattal lefegyverezte a parancsnokot. Az őrség többi tagja már-már neki ront, ám ekkor vidáman megszólal a parancsnok.*
- Látom fiam, van benned néhány éves tapasztalat! Csak a legveszedelmesebb vadon képes ilyen harcost faragni valakiből! Szívesen látunk az őrségben, de van még egy próbatétel! Az éberségé. Bár tudom fáradt vagy, mégis kérlek, maradj itt őrségben, és ha kiállod a próbát a fizetés mellett állandó őrségre is jelentkezhetsz, ha kedved tartja. Itt mindig szívesen látott vendég leszel! *Ezzel elküldi fel az a kapu tetejére, ahonnét Holan belátja az egész vidéket. A fáradtság ellenére derekasan őrködik és le sem, hunyja a szemét egy percre sem. Hajnalodik, s maga a parancsnok jön fel, majd miután látja ébren van kifizeti és utjára bocsátja. Így érkezik meg Arthenior főterére, mely nagyon tetszetős és csodálatos, emellett lenyűgözően szép. Úgy érzi élete fordulópontot vett, és élete legnagyobb kalandja csak most kezdődik.*
A hozzászólás írója (Holan Eldaron) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2011.06.11 11:57:17