- Azért kicsit gyorsítsunk! Nekik is jobban fog tetszeni és nekünk is jól jön. Nem erőltetjük nagyon a dolgot, csak egy kicsivel gyorsabban. A napnak már nem sok ideje van a horizonton! *mondja a férfi és gyorsabb tempóra ösztökéli Cerberost. Luna sem tétovázik. Ennek az alatta lévő patás is nagyon örül, és az éjnőnek is tetszik a dolog. A nap is lassan nyugovóra tér, átadva helyét a felfelé törekvő kerek, ezüst fényű holdnak. A levegő még jobban kezd lehűlni.
Még mielőtt elérnék a város főterét, a nő újra visszavesz Argus tempóján, így mikor beérnek nem hirtelen, hanem sokkal lágyabban állíthatja meg a kancát.*
- A kutyának közösen adjuk a nevét... Vagy ennek lehetőségét átadjuk valakinek! *vigyorogja sejtelmesen válaszát a férfi.*
- Hmm.. Hát a névadásnál feltétlenül meghallgatom a húgod ötleteit is, és végül majd valami olyat választunk, ami mindenki számára megfelelő. *mosolyogja. Miután megáll, leszáll a kanca hátáról és kedvesét követve a kúthoz vezeti, hagy ihasson ott, amennyit csak akar.*
- Itthon vagyunk! *jelenti ki a nő, ajkain egy lágy mosollyal. Most ébred rá, hogy otthonának érzi ezt a várost, és hogy ez milyen jól eső érzés is. Milyen jó is az, amikor tudod hogy hazavárnak. Rég érzett már ilyet, utoljára még kisgyermekként, így ez a felfedezés most nagyon boldoggá teszi. Szerelme családjánál ő is otthon érzi magát, és ő is családjaként tekint rájuk.*
- A fogadóban szálunk meg? *kérdezi a férfi. A nő ekkor kicsit elgondolkozik.*
- Ha neked jó, akkor nekem is tökéletesen megfelel a Pegazusban. *válaszolja végül. Észreveszi, hogy kedvese tekintete kiszúrt valami, ezért ő is arra pillant. Gyorsan észreveszi a plakátot, de ő sem bírja kivenni, hogy pontosan mi is áll rajta. Úgy dönt, megvizsgálja közelebbről.*
- Megnézem mi áll rajta! *jelenti be kedvesének mielőtt eltávolodna tőle. Mikor odaér pislog néhányat a szövegre, majd boldogan elmosolyodik.* Hófesztivál! *hangzik lágy, dallamos hangja boldogan. Az érdekes esemény felkeltette az érdeklődését. Régen látott már nagy mennyiségű havat.* Hó! *örvendezik, akárcsak egy kisgyerek, miután visszatért kedveséhez. Sokan nem szeretik a havat, ő viszont igen. Igaz hogy a hóval jár a hideg is, ami most a városra telepedett, és az is mind igaz, hogy ha elolvad latyakos pocsolyákká válik, amiben nem nagy élvezet tocsogni. És persze amint újra megvagy, olyan csúszós lesz, hogy könnyedén megbillen rajta az ember. De az éjnő akkor is kedveli ezt a hideg, fehér anyagot. Szereti amikor nagy pelyhekben szállingózik, megtelepedik a háztetőkön, a fák ágain, fehérbe burkolja a világot. És persze nem utolsó sorban azt is, hogy gombócokká gyúrva megdobálhatja vele a másikat, vagy elterülve benne angyalformát alkothat végtagjainak mozgatásával. Lehet hogy gyerekes dolog, de élvezetet nyújt neki az ilyesmi. Tekintetében gyermeki öröm csillog, egészen mióta szemügyre vette a plakátot. Ilyenkor a legkevésbé tűnik érett nőnek, inkább egy fellelkesült kislánynak.*