Archívum - Arthenior - Arthenior főtere
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Kedves Kalandozó!
Úgy látszik, betévedtél a könyvtár legeldugottabb termébe. Ahhoz képest, milyen apró ajtó vezetett ide, láthatod, hogy a hely hatalmas. Nagyobb, mint bármely másik terem, nagyobb, mint maga a könyvtár, a templom, és talán nagyobb, mint maga Arthenior. Úgy bizony! Amit magad előtt látsz, az nem más, mint évtizedek hamisítatlan történelme. Háborúk, lázadások, isteni csaták, és minden, amiről eddig csak pletykákból hallottál, most kitárul a szemeid előtt. Persze senkinek nem lenne ideje ezt mind elolvasni, ahhoz még az elfek élete is rövid. Viszont ha valami specifikusat keresel, a könyvtárosok segíthetnek megtalálni. Bánj tisztelettel az itt található tekercsekkel! Ezek nélkül az események nélkül te sem állhatnál ma Lanawin földjén. Ne koszold össze, ne hagyj szamárfület a sarkán, és mindig oda tedd vissza, ahonnan levetted! Ne feledd: talán azt hiszed, biztos talajon állsz, de az csak a tegnapi sár, amely szilárdnak tetteti magát!
A nagyterembe!
Valamelyik kisebb terem:
Kedves Kalandozó!
Úgy látszik, betévedtél a könyvtár legeldugottabb termébe. Ahhoz képest, milyen apró ajtó vezetett ide, láthatod, hogy a hely hatalmas. Nagyobb, mint bármely másik terem, nagyobb, mint maga a könyvtár, a templom, és talán nagyobb, mint maga Arthenior. Úgy bizony! Amit magad előtt látsz, az nem más, mint évtizedek hamisítatlan történelme. Háborúk, lázadások, isteni csaták, és minden, amiről eddig csak pletykákból hallottál, most kitárul a szemeid előtt. Persze senkinek nem lenne ideje ezt mind elolvasni, ahhoz még az elfek élete is rövid. Viszont ha valami specifikusat keresel, a könyvtárosok segíthetnek megtalálni. Bánj tisztelettel az itt található tekercsekkel! Ezek nélkül az események nélkül te sem állhatnál ma Lanawin földjén. Ne koszold össze, ne hagyj szamárfület a sarkán, és mindig oda tedd vissza, ahonnan levetted! Ne feledd: talán azt hiszed, biztos talajon állsz, de az csak a tegnapi sár, amely szilárdnak tetteti magát!
A nagyterembe!
Valamelyik kisebb terem:
<< Előző oldal - Mostani oldal: 172 (3421. - 3440. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
3440. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2013-01-16 19:42:17
Üzenet elküldve: 2013-01-16 19:42:17
Rang: Játékos
IC üzenetek: 26
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 26
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Szelíd
//Északszél Ándeholm//
//A Hajtóvadászat//
*Meglepetten fordul az ismerős hang felé.Ándeholm az, nyomában egy idegen férfival.Miután bemutatja a férfit kiderül, hogy egy mágus a Lebegő Világból.*
-Ö-Örvendek a találkozásnak!*mondja kissé megszeppenve.Hallott már történeteket a Lebegő Virágról, de sohasem gondolta, hogy valaha is találkozik bárkivel is aki onnan származik.*
//A Hajtóvadászat//
*Meglepetten fordul az ismerős hang felé.Ándeholm az, nyomában egy idegen férfival.Miután bemutatja a férfit kiderül, hogy egy mágus a Lebegő Világból.*
-Ö-Örvendek a találkozásnak!*mondja kissé megszeppenve.Hallott már történeteket a Lebegő Virágról, de sohasem gondolta, hogy valaha is találkozik bárkivel is aki onnan származik.*
3439. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2013-01-16 11:55:33
Üzenet elküldve: 2013-01-16 11:55:33
Rang: Játékos
IC üzenetek: 31
OOC üzenetek: 32
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 31
OOC üzenetek: 32
Játékstílus: Szelíd
//A Hajtóvadászat//
*Ándeholm kinéz a fogadó ablakán, hogy szemügyre vegye azt a nőt, akiről Sida beszélt, és csodálkozva látja, hogy Myrto az.*
- Jó megérzés volt! Ez a társunk, Myrto! Menjünk oda hozzá!
*Gyorsan feláll az asztaltól, majd sietős léptekkel az ajtóhoz megy - közben visszapillant egyszer, hogy Sida követi-e - majd kilép a fogadóból a főtérre, és odamegy Myrtohoz.*
- Üdv! Milyen szerencse, hogy összefutottunk! Képzeld, sikerült szereznem egy szövetségest a küldetésünkhöz. Hadd mutassam be Sida Ryalit, a Lebegő Világból! - *Majd a mágushoz fordul.* - És Ryali, hadd mutassam be Myrto Mirari Hortust, a kiváló tudóst!
*Ándeholm kinéz a fogadó ablakán, hogy szemügyre vegye azt a nőt, akiről Sida beszélt, és csodálkozva látja, hogy Myrto az.*
- Jó megérzés volt! Ez a társunk, Myrto! Menjünk oda hozzá!
*Gyorsan feláll az asztaltól, majd sietős léptekkel az ajtóhoz megy - közben visszapillant egyszer, hogy Sida követi-e - majd kilép a fogadóból a főtérre, és odamegy Myrtohoz.*
- Üdv! Milyen szerencse, hogy összefutottunk! Képzeld, sikerült szereznem egy szövetségest a küldetésünkhöz. Hadd mutassam be Sida Ryalit, a Lebegő Világból! - *Majd a mágushoz fordul.* - És Ryali, hadd mutassam be Myrto Mirari Hortust, a kiváló tudóst!
3438. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2013-01-15 22:14:17
Üzenet elküldve: 2013-01-15 22:14:17
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 10
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 10
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
*A főtérre érve tüdejét megtölti a friss levegővel, mely a kapun kívülről szivárog be a város belsejébe.*
~A városi levegő is jó, de ez teljesen más... Ez tisztább, teltebb, jobb.~
*Lábbelije kopogása visszhangzik kicsit a főtéren, nem is meglepő, mert szinte csak az őrök tartózkodnak ilyen korán a téren, az emberek többsége - nem is beszélve a többi fajról - jórészt még az ágyat nyomja és tán legszebb álma utolsó pillanatait élvezi.*
~Bezzeg nekem fel kellett kelnem. Vennem kell egy hasznosabb függönyt a mostaninál, ami jó is arra, amire kitalálták.~
*Mérgelődése közben már el is érte a fogadó ajtaját, mely egy egyszerű mozdulattal ki is nyílik.*
~A városi levegő is jó, de ez teljesen más... Ez tisztább, teltebb, jobb.~
*Lábbelije kopogása visszhangzik kicsit a főtéren, nem is meglepő, mert szinte csak az őrök tartózkodnak ilyen korán a téren, az emberek többsége - nem is beszélve a többi fajról - jórészt még az ágyat nyomja és tán legszebb álma utolsó pillanatait élvezi.*
~Bezzeg nekem fel kellett kelnem. Vennem kell egy hasznosabb függönyt a mostaninál, ami jó is arra, amire kitalálták.~
*Mérgelődése közben már el is érte a fogadó ajtaját, mely egy egyszerű mozdulattal ki is nyílik.*
3437. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2013-01-15 15:14:19
Üzenet elküldve: 2013-01-15 15:14:19
Rang: Játékos
IC üzenetek: 7
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 7
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Szelíd
//Esemény - A fekete csődör - Végjáték//
*A nő szavai meglepően, Etrys nem is egészen érti, miről beszél az óriás, de annyit azért kihámoz az egyszerű szavakból, hogy ő se tudja vállalni a paripa gondozását. Sóhajtva néz a csődörre, nem igazán tervezte, mikor ideérkezett, hogy egy ilyen fenséges állat ellátásának a gondját a nyakába vegye.
De magára se hagyhatja, annyi szent, nincs hát más megoldás, keresni kell neki egy helyet, ahol megfelelően gondját tudják viselni, míg ki nem találja, hogyan biztosítsa számára, amire szüksége van.*
- Nem, nem, tartsa csak meg a... _sárgafémet_ nyugodtan. Ez is bőven elég lesz, hogy egy időre megfelelő gondoskodást kapjon a barátunk. *magyarázza aztán a lányra mosolyogva, hogy megnyugtassa.* - Majd én elintézek mindent.
*Ismét a ló felé pillant, amit az őrök egyike nagy nehezen végre rá tudott bírni, hogy feléjük és az istálló felé közeledjen, bár láthatóan nem kedveli a helyet szegény állt. Inkább Etrys lép felé, nyugtatóan megpaskolva a nyakát, majd kezében a kantárral a városőr felé fordul.*
- Köszönjük, innen már elboldogulunk. *közli türelmesen, a férfinak pedig nem is kell több biztatás, boldogan hagyja hátra a veszélyesnek vélt jószágot, hogy csatlakozzon társaihoz. Etrys egy pillanatig még utána bámul, próbálja kitalálni most mi legyen, de emlékei erről a helyről ködösek, többnyire nem is sajátjai, csupán elmesélések. Fogalma sincs, hová vihetné a jószágot, ráadásul úgy tűnik, az óriás is menne már, nem érzi jól magát itt a téren.* - Ezt én elintézem, Kisasszony. *biztosítja ismét az óriást, majd a hatalmas kiskutya szemeket látva hangtalan sóhajt. Nem így tervezte, jócskán lenne még dolga, de most már a paripa kényelembe helyezéséről is neki kell gondoskodnia és itt ez a hatalmas lány is, akit szintén nem hagyhat magára.* - Persze, ha szeretne ön is segíteni, csatlakozzon nyugodtan. Ha jól sejtem, a barakk környékén találhatunk egy másik istállót, ahol a barátunk jobban érzi majd magát, mint itt.
*A nő szavai meglepően, Etrys nem is egészen érti, miről beszél az óriás, de annyit azért kihámoz az egyszerű szavakból, hogy ő se tudja vállalni a paripa gondozását. Sóhajtva néz a csődörre, nem igazán tervezte, mikor ideérkezett, hogy egy ilyen fenséges állat ellátásának a gondját a nyakába vegye.
De magára se hagyhatja, annyi szent, nincs hát más megoldás, keresni kell neki egy helyet, ahol megfelelően gondját tudják viselni, míg ki nem találja, hogyan biztosítsa számára, amire szüksége van.*
- Nem, nem, tartsa csak meg a... _sárgafémet_ nyugodtan. Ez is bőven elég lesz, hogy egy időre megfelelő gondoskodást kapjon a barátunk. *magyarázza aztán a lányra mosolyogva, hogy megnyugtassa.* - Majd én elintézek mindent.
*Ismét a ló felé pillant, amit az őrök egyike nagy nehezen végre rá tudott bírni, hogy feléjük és az istálló felé közeledjen, bár láthatóan nem kedveli a helyet szegény állt. Inkább Etrys lép felé, nyugtatóan megpaskolva a nyakát, majd kezében a kantárral a városőr felé fordul.*
- Köszönjük, innen már elboldogulunk. *közli türelmesen, a férfinak pedig nem is kell több biztatás, boldogan hagyja hátra a veszélyesnek vélt jószágot, hogy csatlakozzon társaihoz. Etrys egy pillanatig még utána bámul, próbálja kitalálni most mi legyen, de emlékei erről a helyről ködösek, többnyire nem is sajátjai, csupán elmesélések. Fogalma sincs, hová vihetné a jószágot, ráadásul úgy tűnik, az óriás is menne már, nem érzi jól magát itt a téren.* - Ezt én elintézem, Kisasszony. *biztosítja ismét az óriást, majd a hatalmas kiskutya szemeket látva hangtalan sóhajt. Nem így tervezte, jócskán lenne még dolga, de most már a paripa kényelembe helyezéséről is neki kell gondoskodnia és itt ez a hatalmas lány is, akit szintén nem hagyhat magára.* - Persze, ha szeretne ön is segíteni, csatlakozzon nyugodtan. Ha jól sejtem, a barakk környékén találhatunk egy másik istállót, ahol a barátunk jobban érzi majd magát, mint itt.
3436. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2013-01-14 20:28:53
Üzenet elküldve: 2013-01-14 20:28:53
Rang: Játékos
IC üzenetek: 255
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 255
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
* Borsovád megérkezik a főtérre. A fejsze megölése után most friss levegőt szív. Újra gyerekek rohangálnak a főtér kellős közepén. A friss víz csak csobog a napsütésben a szökőkútból. A fű és a macskakő különös játékban terül el a nomádunk csizmájának talpa alatt. Íja a tartójában a derekán lóg. A lova az istállóban van. Ismeri már annyira, hogy megbízzon a bérlőjében. Most pedig az erdőbe megy vadászni. Bajuszát megigazítja és tova lép az emberek között. Barna bőr páncélja csak csillog a nap sugaraiban.*
3435. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2013-01-14 19:25:22
Üzenet elküldve: 2013-01-14 19:25:22
Rang: Játékos
IC üzenetek: 15
OOC üzenetek: 40
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 15
OOC üzenetek: 40
Játékstílus: Szelíd
*Az árnyék csendesen lépked. Árnyékról árnyékra halad, beleolvad a környezetébe. Nem kelt feltűnést, sosem szokott. Csak a köpenye és a csuklyája látszik. Haját a csuklya alá gyűrte, arcát szintén a csuklya takarja. Maga sem teljesen tudja hová is igyekszik. ~Csak felfedezek~ Gondolta mikor elindult. És most itt van. Már nagyjából kiismeri magát Artheniorban. Végül a piactér mellett dönt. ~Arra még úgysem jártam.~ Ahogy a szegénynegyed felé indul még jobban a szemébe húzza a csuklyát, és mozdulatai még óvatosabbak lesznek. Itt főleg nem akar feltűnést kelteni. A végén még ráismer valaki. Bár... Ki sodródna ilyen messzire valahai otthonától? Dyene-n kívül.*
3434. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2013-01-14 10:06:17
Üzenet elküldve: 2013-01-14 10:06:17
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 68
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 68
Játékstílus: Megfontolt
//Larten//
*Annyit várakoztatja a férfit, mint valami nemeskisasszony. Gondosan felkészül a városból kivezető útra, amit - valószínűleg - elővigyázatosságból tesznek... bár igazából fogalma sincs, minek ez az óvintézkedés. Véleménye szerint, úgy sem akadna rá soha senki. Az, hogy Lartennek sikerült, valamiféle különös egybeesés csupán. Kétli, hogy bárki más is rendelkezhetne olyan tapasztalattal és képességekkel, mint ez a férfi; így hát nagy valószínűséggel biztonságban van, míg ennek el nem jár a szája.
Gyűlöli, ha irányítgatják. Ha megszabják, mit, mikor és hogyan tegyen, ennek ellenére most mégis úgy döntött, hogy Lartennel tart. Arról persze szó sincs, hogy rábízza magát.*
"Még csak az kéne."
*Teljesen átlagos ruhákba bújt otthonában: tunikát és sűrű szövésű szövetnadrágot húzott, hozzá kényelmes csizmát, meleg köpenyt. Összeállítása sötét földszínekben játszik.
Még a csuklyát is a fejére húzza a főtéren való közlekedéshez, először csak azért, mert kíváncsi a férfi éberségére. Meglepetésként éri, hogy nem tud elslisszolni mellette.*
- Menjünk.
*Egyezik bele a felajánlásba egykedvűen, majd meg is indul a városból kivezető úton.*
*Annyit várakoztatja a férfit, mint valami nemeskisasszony. Gondosan felkészül a városból kivezető útra, amit - valószínűleg - elővigyázatosságból tesznek... bár igazából fogalma sincs, minek ez az óvintézkedés. Véleménye szerint, úgy sem akadna rá soha senki. Az, hogy Lartennek sikerült, valamiféle különös egybeesés csupán. Kétli, hogy bárki más is rendelkezhetne olyan tapasztalattal és képességekkel, mint ez a férfi; így hát nagy valószínűséggel biztonságban van, míg ennek el nem jár a szája.
Gyűlöli, ha irányítgatják. Ha megszabják, mit, mikor és hogyan tegyen, ennek ellenére most mégis úgy döntött, hogy Lartennel tart. Arról persze szó sincs, hogy rábízza magát.*
"Még csak az kéne."
*Teljesen átlagos ruhákba bújt otthonában: tunikát és sűrű szövésű szövetnadrágot húzott, hozzá kényelmes csizmát, meleg köpenyt. Összeállítása sötét földszínekben játszik.
Még a csuklyát is a fejére húzza a főtéren való közlekedéshez, először csak azért, mert kíváncsi a férfi éberségére. Meglepetésként éri, hogy nem tud elslisszolni mellette.*
- Menjünk.
*Egyezik bele a felajánlásba egykedvűen, majd meg is indul a városból kivezető úton.*
3433. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2013-01-13 13:00:06
Üzenet elküldve: 2013-01-13 13:00:06
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 6
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 6
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Szelíd
//Sir Amori de Monmirai részére!//
~Társadalmi réteg? Meg jobbágy? Beszél ez itten zöldeket.~
*Vonja meg vállát gondolatban, ám mikor a lovag felé néz elmosolyodik és bólogat, mint aki mindent ért. Nem szeretne előtte butának tűnni. Majd később valakitől megkérdezi mit jelentenek ezek. Mondjuk attól a kedves fiútól, aki melléje szegődött. Már alig várja, hogy megismerje Amori fegyverhordozóját.*
- Úgy lesz.
*Bólogat tovább megkönnyebbülve nem baj, ha nem ért semmihez amit a másik fontosnak tart.*
- Úúúú...
*Marad tátva szája a tengeri szörnyek és egyéb szörnyűségek keltette nagy ámuldozásban. Még nyel is egyet aranyosan, ahogy elképzeli a szavakkal lefestett jelenetet.*
- Félelmetes lehetett.
*Suttogja, mintha attól félne valamelyik lény életre kel, s megtalálja. Hiszen ha az egyik egy hajót is kettétört, a másik pedig sok derék tengerészt visszaüldözött a hajójukra egy magafajta apró tündérkének semmi esélye sem lenne az életben maradásra.*
- Lehet inkább ezt mégis kihagyom.
*Húzódik hátra kissé vonakodva.*
- De azért itt a szárazföldön elkalauzollak.
*Teszi hozzá a félreértés elkerülése végett, majd a kellemesebb témára némileg elszáll félelme.*
- Tényleg gyönyörű állat!
*Ad hangot tetszésének, aztán picit előre repül, hogy mutassa az irányt a szöszkének.*
- Lovagi tornákról is?
*Ismétli el lelkesen.*
- Csak akkor, ha nem hal meg a történetben senki. A szomorú meséket nem szeretem.
*Biggyeszti le ajkát édesen.*
~Társadalmi réteg? Meg jobbágy? Beszél ez itten zöldeket.~
*Vonja meg vállát gondolatban, ám mikor a lovag felé néz elmosolyodik és bólogat, mint aki mindent ért. Nem szeretne előtte butának tűnni. Majd később valakitől megkérdezi mit jelentenek ezek. Mondjuk attól a kedves fiútól, aki melléje szegődött. Már alig várja, hogy megismerje Amori fegyverhordozóját.*
- Úgy lesz.
*Bólogat tovább megkönnyebbülve nem baj, ha nem ért semmihez amit a másik fontosnak tart.*
- Úúúú...
*Marad tátva szája a tengeri szörnyek és egyéb szörnyűségek keltette nagy ámuldozásban. Még nyel is egyet aranyosan, ahogy elképzeli a szavakkal lefestett jelenetet.*
- Félelmetes lehetett.
*Suttogja, mintha attól félne valamelyik lény életre kel, s megtalálja. Hiszen ha az egyik egy hajót is kettétört, a másik pedig sok derék tengerészt visszaüldözött a hajójukra egy magafajta apró tündérkének semmi esélye sem lenne az életben maradásra.*
- Lehet inkább ezt mégis kihagyom.
*Húzódik hátra kissé vonakodva.*
- De azért itt a szárazföldön elkalauzollak.
*Teszi hozzá a félreértés elkerülése végett, majd a kellemesebb témára némileg elszáll félelme.*
- Tényleg gyönyörű állat!
*Ad hangot tetszésének, aztán picit előre repül, hogy mutassa az irányt a szöszkének.*
- Lovagi tornákról is?
*Ismétli el lelkesen.*
- Csak akkor, ha nem hal meg a történetben senki. A szomorú meséket nem szeretem.
*Biggyeszti le ajkát édesen.*
3432. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2013-01-13 12:44:50
Üzenet elküldve: 2013-01-13 12:44:50
Rang: Játékos
IC üzenetek: 26
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 26
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Szelíd
//A Hajtóvadászat//
*A főtérre érve Myrto leül egy közeli padra, majd elkezdi törni a fejét az öregen, ám most se sokra megy vele.Egy hideg szellő zökkenti ki gondolataiból, ezért még szorosabbra húzza maga köré a köpenyét, hogy próbálja melegen tartani magát.Végül feláll, és elkezd sétálni, hogy megmozgassa egy kicsit átfagyott végtagjait.*
*A főtérre érve Myrto leül egy közeli padra, majd elkezdi törni a fejét az öregen, ám most se sokra megy vele.Egy hideg szellő zökkenti ki gondolataiból, ezért még szorosabbra húzza maga köré a köpenyét, hogy próbálja melegen tartani magát.Végül feláll, és elkezd sétálni, hogy megmozgassa egy kicsit átfagyott végtagjait.*
3431. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2013-01-11 23:12:50
Üzenet elküldve: 2013-01-11 23:12:50
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 1
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 1
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
~Egy újabb város, tele délceg pénzeszsákokkal és jövedelmező kalandokkal.~
*Nyugodtság tölti el, ahogy a nyüzsgő főtérre sikerül sötétben érkeznie, így elkerülheti a kíváncsi szemek tekintetét. Innia és ennie kellene, hosszú volt az út idáig, és tekintete a fogadóra téved. Majd rögtön egy lovagra, akit egy tündér kísér.*
~Szép fényes páncél és előkelő kiállás, ki más ha nem egy ilyen tudna gyorsan pénzhez juttatni?~
*Majd a lovag és a tündér után ered, távolságot tartva.*
~Nem kellene azonnal bajba keveredni, de figyelni sosem volt bűn. Különben is, mit kereshet itt egy magafajta pökhendi alak, az ilyenek mind azok?~
*A tündérre fordítja tekintetét.*
~Fiatalnak tűnik, és a beszédükből ítélve csak nem rég találkozhattak. Kétlem, hogy a lovag diplomáciai szándékkal érkezett volna, de ha nem azzal, akkor mi mással mint kalandvággyal.~
*Egy apró mosoly jelenik meg arcán, hisz a kalandról azonnal a pénz jut eszébe, de gyorsan el is rejti, hogy véletlenül se kerüljön figyelmébe senkinek.*
~Valahogy közelebb kellene kerülnöm hozzájuk.~
*Lépteit halkan folytatja, de gyorsabbra szedi. Gondolkodik, hogyan is keveredhetne közéjük anélkül, hogy feltűnne nekik. Nem az a magukfajta becsületes természet.*
~A lovagok mindig is becsvágyóak voltak, és igen érzékenyek külsejükre, ezt még a javamra fordíthatom.~
*Ahogy a gondolat átsuhan fején, azonnal meg is szólítja a lovagot.*
-Egy kalandozó délceg férfiú, még a sötétben is szép látvány ez a szemnek.
~Már ha valaki félig vak.~
-Tudom, nem illendő dolog más beszédébe vágni, csak magával ragadott a látvány. Elnézést kérek.
*Lesüti arcát, hogy őszinte megbánást színleljen. Bár sosem volt az etikett nagy tisztelője, inkább csak utazásai alatt használta fel és tanulta ki kicsiny részét.*
-Biztosan rengeteg kalandban volt része az úrnak. Hjaj
*Sóhajt szomorúan.*
-Bárcsak nekem is több kalandban lenne részem.
A hozzászólást Emphus Engora (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2013.01.11 23:51:16, a következő indokkal:
Egy kis korrektúrázás.
*Nyugodtság tölti el, ahogy a nyüzsgő főtérre sikerül sötétben érkeznie, így elkerülheti a kíváncsi szemek tekintetét. Innia és ennie kellene, hosszú volt az út idáig, és tekintete a fogadóra téved. Majd rögtön egy lovagra, akit egy tündér kísér.*
~Szép fényes páncél és előkelő kiállás, ki más ha nem egy ilyen tudna gyorsan pénzhez juttatni?~
*Majd a lovag és a tündér után ered, távolságot tartva.*
~Nem kellene azonnal bajba keveredni, de figyelni sosem volt bűn. Különben is, mit kereshet itt egy magafajta pökhendi alak, az ilyenek mind azok?~
*A tündérre fordítja tekintetét.*
~Fiatalnak tűnik, és a beszédükből ítélve csak nem rég találkozhattak. Kétlem, hogy a lovag diplomáciai szándékkal érkezett volna, de ha nem azzal, akkor mi mással mint kalandvággyal.~
*Egy apró mosoly jelenik meg arcán, hisz a kalandról azonnal a pénz jut eszébe, de gyorsan el is rejti, hogy véletlenül se kerüljön figyelmébe senkinek.*
~Valahogy közelebb kellene kerülnöm hozzájuk.~
*Lépteit halkan folytatja, de gyorsabbra szedi. Gondolkodik, hogyan is keveredhetne közéjük anélkül, hogy feltűnne nekik. Nem az a magukfajta becsületes természet.*
~A lovagok mindig is becsvágyóak voltak, és igen érzékenyek külsejükre, ezt még a javamra fordíthatom.~
*Ahogy a gondolat átsuhan fején, azonnal meg is szólítja a lovagot.*
-Egy kalandozó délceg férfiú, még a sötétben is szép látvány ez a szemnek.
~Már ha valaki félig vak.~
-Tudom, nem illendő dolog más beszédébe vágni, csak magával ragadott a látvány. Elnézést kérek.
*Lesüti arcát, hogy őszinte megbánást színleljen. Bár sosem volt az etikett nagy tisztelője, inkább csak utazásai alatt használta fel és tanulta ki kicsiny részét.*
-Biztosan rengeteg kalandban volt része az úrnak. Hjaj
*Sóhajt szomorúan.*
-Bárcsak nekem is több kalandban lenne részem.
A hozzászólást Emphus Engora (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2013.01.11 23:51:16, a következő indokkal:
Egy kis korrektúrázás.
3430. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2013-01-10 15:08:21
Üzenet elküldve: 2013-01-10 15:08:21
Rang: Játékos
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
//Xylle Reen számára//
-Messze keveredtem otthonomtól. Talán jobbágy néven ismeri ezt a társadalmi réteget?
*Gondterhelten néz felé, hisz hogy lehet, hogy nincsenek földművesek, parasztok, akkor mit esznek és kik művelik a földet? A nemesek csak nem fognak kimenni a szántóföldekre szántani és kapálni. Az ellent mond mindennel, ami eddig lehetségesnek tűnt. De eszébe jutott, biztos a szerzetesekből van több, és ő nekik földjeik is vannak. Biztos azt eszik. Meg halászokat is látott a kikötő közelében.*
-Megnyugodtam, hogy kiskegyed, megérti a diskurzus rám eső részét. S nem baj ha csatában sem jeleskedik, hisz arra itt vagyok én, de nagyon vigyázzon majd, ha csatába keverednénk.
*Kicsit megdöbben a tündérekről alkotott képről, amit a leány alakított ki. De inkább nem szól semmit.*
-Lekötelez kegyed, hisz küldetésemnek rejtve kell maradnia, mert sokkal kevesebb veszély fog ránk fenyegetni. Hogy kalandos? Mondjuk, de a tengeri szörnyetegről nem is meséltem még, ami az egyik kísérő hajót elpusztította. És arról a szigetről ahol kikötöttünk, minden ha több száz méteresre megnőtt. Akkora szúnyogok támadtak ott ránk, hogy némi élelemgyűjtés után vissza is tértünk a hajónkhoz.
*Lelkesen és beleélve magát meséli a történetet.*
-Természetesen, holnap reggel indulás előtt tarts velem és látni fogod vitorlásom. Oh és egy percre se izgulj, hogy nem értesz a hajózáshoz, arra ott van a hajómester és a kapitány, meg persze a sok tengerész, akik szolgálatomban állnak.
*Majd dicsőség és elismerés jelenik meg tekintetében, hisz lova oly felséges állat, hogy rengetegen elirigyelnék. Cudar hangon neki is kezd az ecsetelésébe.*
-A neve Kóborpenge. Gyönyörű kifejlett jószág. Izmos, teljesen fekete, a szeme is fekete. Páncélzata is fekete szegecselt bőr. De ha gondolja, az istállóba is elvezethet és gyönyörködhet paripámban. Igazán nincs mit, ez a legtermészetesebb dolog, amit csak tehettem, egy ily kedves hölgyeményért.
*Majd int jelezvén, hogy mutassa az utat a kis szárnyas teremtmény.*
-Kérdezz bátran, mire vagy kíváncsi és én elmesélem néked. Ha gondolja mesélhetek háborúkról, amikben részt vettem. Lovagi tornákról és sok egyéb másról is.*
-Messze keveredtem otthonomtól. Talán jobbágy néven ismeri ezt a társadalmi réteget?
*Gondterhelten néz felé, hisz hogy lehet, hogy nincsenek földművesek, parasztok, akkor mit esznek és kik művelik a földet? A nemesek csak nem fognak kimenni a szántóföldekre szántani és kapálni. Az ellent mond mindennel, ami eddig lehetségesnek tűnt. De eszébe jutott, biztos a szerzetesekből van több, és ő nekik földjeik is vannak. Biztos azt eszik. Meg halászokat is látott a kikötő közelében.*
-Megnyugodtam, hogy kiskegyed, megérti a diskurzus rám eső részét. S nem baj ha csatában sem jeleskedik, hisz arra itt vagyok én, de nagyon vigyázzon majd, ha csatába keverednénk.
*Kicsit megdöbben a tündérekről alkotott képről, amit a leány alakított ki. De inkább nem szól semmit.*
-Lekötelez kegyed, hisz küldetésemnek rejtve kell maradnia, mert sokkal kevesebb veszély fog ránk fenyegetni. Hogy kalandos? Mondjuk, de a tengeri szörnyetegről nem is meséltem még, ami az egyik kísérő hajót elpusztította. És arról a szigetről ahol kikötöttünk, minden ha több száz méteresre megnőtt. Akkora szúnyogok támadtak ott ránk, hogy némi élelemgyűjtés után vissza is tértünk a hajónkhoz.
*Lelkesen és beleélve magát meséli a történetet.*
-Természetesen, holnap reggel indulás előtt tarts velem és látni fogod vitorlásom. Oh és egy percre se izgulj, hogy nem értesz a hajózáshoz, arra ott van a hajómester és a kapitány, meg persze a sok tengerész, akik szolgálatomban állnak.
*Majd dicsőség és elismerés jelenik meg tekintetében, hisz lova oly felséges állat, hogy rengetegen elirigyelnék. Cudar hangon neki is kezd az ecsetelésébe.*
-A neve Kóborpenge. Gyönyörű kifejlett jószág. Izmos, teljesen fekete, a szeme is fekete. Páncélzata is fekete szegecselt bőr. De ha gondolja, az istállóba is elvezethet és gyönyörködhet paripámban. Igazán nincs mit, ez a legtermészetesebb dolog, amit csak tehettem, egy ily kedves hölgyeményért.
*Majd int jelezvén, hogy mutassa az utat a kis szárnyas teremtmény.*
-Kérdezz bátran, mire vagy kíváncsi és én elmesélem néked. Ha gondolja mesélhetek háborúkról, amikben részt vettem. Lovagi tornákról és sok egyéb másról is.*
3429. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2013-01-10 09:05:07
Üzenet elküldve: 2013-01-10 09:05:07
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 6
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 6
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Szelíd
//Sir Amori de Monmirai részére!//
- Igen, furcsán.
*Bólogat, aztán érdeklődve issza a hős lovag minden szavát.*
- Úgy, mint egy paraszt?
*Kérdez rá. Mivel sosem forgott a kis hebrencs úri körökben mestere nem tartotta szükségesnek, hogy kinevelje a magázás művészetére, vagy az etikettre. Ám Xylle gyorsan tanul. Idővel rájön miben tér el ez a 'nyelvjárás' a megszokottól, s kódolni is fogja tudni. Ami azt illeti félig meddig már most is megy így, hogy csak ketten vannak. Akkor lesz majd bonyolultabb, ha csatlakozik hozzájuk a fegyverhordozó is.*
- Nagyjából azért értem ám.
*Nyugtatja meg a férfit, mielőtt szegény még azt hinné süket füleknek hadovál.*
- Hmm... én harcolni sem tudok.
*Biggyednek le le az apró ajkak, persze csak egy röpke másodpercig. Aztán újra elmosolyodik.*
- Én nem vagyok furcsa. Inkább a te tündéreid voltak azok.
*Csendül fel újra nevetése. Neki a mestere azt mondta teljesen normális, s ha Ő azt mondja akkor az úgy is van.*
- Akkor lakatot teszek a számra és senkinek nem mondom el ki vagy.
*Suttogja úgy, hogy azért a másik hallja, majd a hajóút említésére felcsillan szeme.*
- Kalózok és vihar.
*Ámul el újfent.*
- Tényleg kalandos utad lehetett!
*Csapja össze tenyerét örömében.*
- Elkísérhetlek a hajódhoz is? A mester nem szerette, ha a kikötőben lábatlankodom. Félt, hogy elveszek, ezért még sosem láttam olyat közelről. De könyvekben nagyon szépeket. Még a részei nevét is fel tudom sorolni. Tat, orr, gyomor, árbóc, van kormánya és fővitorlája, meg, meg meg... mi is? Pedig tegnap még olyan tisztán megvolt.
*Csügged el egy picit. Tart attól, hogy a végén még azt hiszi az idegenvezetéssel is ugyanilyen hadilábon áll, pedig Artheniort tényleg ismeri. Még csapnivaló irányérzéke ellenére sem szokott eltévedni. Nőnek nevezni egyébként ezt a kis tüneményt túlzás. Alig tapodja huszadik életévét, az pedig még emberi mércével is fiatal, nemhogy egy tündérével.*
- Mi a neve?
*Tér vissza életkedve a paci említésére, mert sok mindent szeret, de az állatokat különösen.*
- Milyen színű? Mekkora? Tőlem sokkal nagyobb? Biztosan, hisz téged is elbír páncélban.
*Látszik rajta próbálja elképzelni.*ű
- Nem félt a vízen? Úgy tudom a lovacskák nem szeretik a hajózást... ahogy a törpék sem.
*Folytatja a kérdéseket, s amikor Amori azt hinné kifogyott belőlük még mindig akad néhány tarsolyában.*
- Szép szeme van? Ugye nem olyan ijesztő vörös, mint az albínóknak?
*Ezt bezzeg tudja, de a magázást még hírből sem ismeri. Hiába. Érdekes mestere van, vagy inkább volt. Ugyan már pár hete 'elaludt', de Xylle szeret most is úgy beszélni róla, mintha élne, mert úgy gondolja a szelleme itt maradt vigyázni rá, míg megtalálja otthonát. Mióta a levelet olvasta azóta minden messziről jött idegenhez odamegy, ha teheti, hátha egyik tud majd a Lebegő Világról, ahonnan elvileg származik. Ezért olyan izgatott most. Nehéz lenne letagadnia mennyire, de minden bizonnyal ez már a másiknak is feltűnt, csak még sejti az okát.*
- Szintúgy.
*Mosolyodik el mielőtt kifejezné háláját.*
- Köszönöm az invitálást. Elfogadom. Akkor arra kell venni az irányt.
*Mutat az enyhe szélben lengedező cégérre.*
- Elkezdenéd most a mesét? Olyan kíváncsivá tettél.
*Titkon abban reménykedik az a föld közelebb van otthonához, s talán hallott már róluk. Így hát kíváncsian hallgat s issza magába egy darabig teljesen megkukulva a lovag minden szavát.*
- Igen, furcsán.
*Bólogat, aztán érdeklődve issza a hős lovag minden szavát.*
- Úgy, mint egy paraszt?
*Kérdez rá. Mivel sosem forgott a kis hebrencs úri körökben mestere nem tartotta szükségesnek, hogy kinevelje a magázás művészetére, vagy az etikettre. Ám Xylle gyorsan tanul. Idővel rájön miben tér el ez a 'nyelvjárás' a megszokottól, s kódolni is fogja tudni. Ami azt illeti félig meddig már most is megy így, hogy csak ketten vannak. Akkor lesz majd bonyolultabb, ha csatlakozik hozzájuk a fegyverhordozó is.*
- Nagyjából azért értem ám.
*Nyugtatja meg a férfit, mielőtt szegény még azt hinné süket füleknek hadovál.*
- Hmm... én harcolni sem tudok.
*Biggyednek le le az apró ajkak, persze csak egy röpke másodpercig. Aztán újra elmosolyodik.*
- Én nem vagyok furcsa. Inkább a te tündéreid voltak azok.
*Csendül fel újra nevetése. Neki a mestere azt mondta teljesen normális, s ha Ő azt mondja akkor az úgy is van.*
- Akkor lakatot teszek a számra és senkinek nem mondom el ki vagy.
*Suttogja úgy, hogy azért a másik hallja, majd a hajóút említésére felcsillan szeme.*
- Kalózok és vihar.
*Ámul el újfent.*
- Tényleg kalandos utad lehetett!
*Csapja össze tenyerét örömében.*
- Elkísérhetlek a hajódhoz is? A mester nem szerette, ha a kikötőben lábatlankodom. Félt, hogy elveszek, ezért még sosem láttam olyat közelről. De könyvekben nagyon szépeket. Még a részei nevét is fel tudom sorolni. Tat, orr, gyomor, árbóc, van kormánya és fővitorlája, meg, meg meg... mi is? Pedig tegnap még olyan tisztán megvolt.
*Csügged el egy picit. Tart attól, hogy a végén még azt hiszi az idegenvezetéssel is ugyanilyen hadilábon áll, pedig Artheniort tényleg ismeri. Még csapnivaló irányérzéke ellenére sem szokott eltévedni. Nőnek nevezni egyébként ezt a kis tüneményt túlzás. Alig tapodja huszadik életévét, az pedig még emberi mércével is fiatal, nemhogy egy tündérével.*
- Mi a neve?
*Tér vissza életkedve a paci említésére, mert sok mindent szeret, de az állatokat különösen.*
- Milyen színű? Mekkora? Tőlem sokkal nagyobb? Biztosan, hisz téged is elbír páncélban.
*Látszik rajta próbálja elképzelni.*ű
- Nem félt a vízen? Úgy tudom a lovacskák nem szeretik a hajózást... ahogy a törpék sem.
*Folytatja a kérdéseket, s amikor Amori azt hinné kifogyott belőlük még mindig akad néhány tarsolyában.*
- Szép szeme van? Ugye nem olyan ijesztő vörös, mint az albínóknak?
*Ezt bezzeg tudja, de a magázást még hírből sem ismeri. Hiába. Érdekes mestere van, vagy inkább volt. Ugyan már pár hete 'elaludt', de Xylle szeret most is úgy beszélni róla, mintha élne, mert úgy gondolja a szelleme itt maradt vigyázni rá, míg megtalálja otthonát. Mióta a levelet olvasta azóta minden messziről jött idegenhez odamegy, ha teheti, hátha egyik tud majd a Lebegő Világról, ahonnan elvileg származik. Ezért olyan izgatott most. Nehéz lenne letagadnia mennyire, de minden bizonnyal ez már a másiknak is feltűnt, csak még sejti az okát.*
- Szintúgy.
*Mosolyodik el mielőtt kifejezné háláját.*
- Köszönöm az invitálást. Elfogadom. Akkor arra kell venni az irányt.
*Mutat az enyhe szélben lengedező cégérre.*
- Elkezdenéd most a mesét? Olyan kíváncsivá tettél.
*Titkon abban reménykedik az a föld közelebb van otthonához, s talán hallott már róluk. Így hát kíváncsian hallgat s issza magába egy darabig teljesen megkukulva a lovag minden szavát.*
3428. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2013-01-10 00:55:50
Üzenet elküldve: 2013-01-10 00:55:50
Rang: Játékos
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
//Xylle Reen számára//
*Hősünk nem tudja hova tenni a kézeldugást, de egy mágikus teremtménytől nem várja el, hogy ismerje az etikettet. Majd mikor beszédjére tér rá kicsit összeráncolja szemöldökét.*
-Furcsán beszélnék? Itteni emberek ugyan úgy az közös nyelvet használják, de úgy beszél mindenki, mint egy paraszt. Itteni nyelvjárás elég fejletlen. Sajnálom ha érthetetlen számodra mit beszélek kis teremtmény. Hogy nem ritka? Hmm ez érdekes. A mi földjeinken csak pár tündér él azok is a misztikus erdő rejtekében. Harcolnak főként az gnómokkal. ÉS akkorák mint egy délceg lepke.
*Gondolkodni kezd kicsit.*
-De láttam, mikor a goblin támadást vertük vissza, ami várunkat ostromolta. És mikor eltévedtem az erdőbe a menekülő goblinokat űzve, egy jó tündér vezetett utamon, fényt mutatva az birodalom irányába.
*Teljesen elcsodálkozik.*
-Nem ért az ifjú hölgy a mágiához? Talán az növények nyelvét sem beszéli? Furcsa egy tündér kegyed.
*Egy fél mosolyt jelenik meg arcán.*
-Ezernyi veszély és csata, de az itteni küldetésem során az a cél, hogy minél kevesebb legyen a vérontás, és a feltűnés keltése.
*Beletúr szokásos módon a hosszú selymes hajába.*
-Elfáradtam az hajó útban. Még a tegnap előtti kalózrajtaütést sem pihentem ki rendesen az vihar miatt. Előszőr szeretném álomra hajtani fejem, megkeresni fegyverhordozómat, és holnap felnyergelni paripáink és útnak eredni. De még a hajómhoz is el kéne látogatni, felvenni néhány felszerelést, és beszélnem kell az legénységgel.
*Látszik, hogy ennek a nőnek a társaságat többre becsüli, mint az előzőjét.*
-Paripám erős gyönyörű jószág, sok dolgot bírna cipelni, de arra inkább a málhás lovat használjuk amin a fegyverhordozóm utazik, az a ló hozza a felszerelés nagyját. Hát mi tagadás nem egy bárd írt zengedező ódákat tetteimről, és érdemeimről.
*Rámosolyog barátságosan Xyllére.*
-Megtiszteltetés hogy megismerhettem úrnőm. És ha kíváncsi mesélek Monmirairól mesés földjeiről, mit csak azután tudtam értékelni eléggé, hogy eljöttem ebbe a porfészekbe, és lovagi küldetéseimről, tetteimről is naphosszat mesélhetek a fogadóban egy jó ital mellet. Legyen a vendégem.
*Hősünk nem tudja hova tenni a kézeldugást, de egy mágikus teremtménytől nem várja el, hogy ismerje az etikettet. Majd mikor beszédjére tér rá kicsit összeráncolja szemöldökét.*
-Furcsán beszélnék? Itteni emberek ugyan úgy az közös nyelvet használják, de úgy beszél mindenki, mint egy paraszt. Itteni nyelvjárás elég fejletlen. Sajnálom ha érthetetlen számodra mit beszélek kis teremtmény. Hogy nem ritka? Hmm ez érdekes. A mi földjeinken csak pár tündér él azok is a misztikus erdő rejtekében. Harcolnak főként az gnómokkal. ÉS akkorák mint egy délceg lepke.
*Gondolkodni kezd kicsit.*
-De láttam, mikor a goblin támadást vertük vissza, ami várunkat ostromolta. És mikor eltévedtem az erdőbe a menekülő goblinokat űzve, egy jó tündér vezetett utamon, fényt mutatva az birodalom irányába.
*Teljesen elcsodálkozik.*
-Nem ért az ifjú hölgy a mágiához? Talán az növények nyelvét sem beszéli? Furcsa egy tündér kegyed.
*Egy fél mosolyt jelenik meg arcán.*
-Ezernyi veszély és csata, de az itteni küldetésem során az a cél, hogy minél kevesebb legyen a vérontás, és a feltűnés keltése.
*Beletúr szokásos módon a hosszú selymes hajába.*
-Elfáradtam az hajó útban. Még a tegnap előtti kalózrajtaütést sem pihentem ki rendesen az vihar miatt. Előszőr szeretném álomra hajtani fejem, megkeresni fegyverhordozómat, és holnap felnyergelni paripáink és útnak eredni. De még a hajómhoz is el kéne látogatni, felvenni néhány felszerelést, és beszélnem kell az legénységgel.
*Látszik, hogy ennek a nőnek a társaságat többre becsüli, mint az előzőjét.*
-Paripám erős gyönyörű jószág, sok dolgot bírna cipelni, de arra inkább a málhás lovat használjuk amin a fegyverhordozóm utazik, az a ló hozza a felszerelés nagyját. Hát mi tagadás nem egy bárd írt zengedező ódákat tetteimről, és érdemeimről.
*Rámosolyog barátságosan Xyllére.*
-Megtiszteltetés hogy megismerhettem úrnőm. És ha kíváncsi mesélek Monmirairól mesés földjeiről, mit csak azután tudtam értékelni eléggé, hogy eljöttem ebbe a porfészekbe, és lovagi küldetéseimről, tetteimről is naphosszat mesélhetek a fogadóban egy jó ital mellet. Legyen a vendégem.
3427. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2013-01-09 21:18:04
Üzenet elküldve: 2013-01-09 21:18:04
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 6
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 6
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Szelíd
//Sir Amori de Monmirai részére!//
*A lovag meghajlását, csupán egy aprócska, félénk integetéssel viszonozza alsó ajkát kissé beharapva, majd kezecskéjét el is dugja háta mögött. Ezután aranyosan pillog rá, mivel nem teljesen tisztán érti miről hadovál.*
~Biztos messziről jött és ez valami tájszólás.~
*Tűnődik csendesen, mert még mindig nem tudja hová tenni furcsa ragozását.*
- Megkérdezhetem miért beszélsz ilyen furcsán?
*Néz rá ártatlanul, majd kisvártatva elkuncogja magát.*
- Szerintem se ritka, se csodálatos teremtménynek nem számítok, de te tudod. Nem láttál még hozzám hasonlót ezelőtt?
*Kerekednek el szemei.*
- Pedig sokan vagyunk ám!
*Igaz, most hogy belegondol mióta itt van nem is beszélt magához hasonlóval, de attól még látni látott egy-két szárnyas alakot jönni-menni a városban.*
- Nagy baj, ha nem értek a mágiához?
*Teszi össze két mutatóujját.*
- A mester azt mondta az ilyesmihez még túl kicsi vagyok. Majd akkor tanulhatok, ha betöltöm a 25-öt. Az pedig még messze van.
*Szusszan.*
- Miféle veszélyek leselkednek ránk?
*Kérdez rá csillogó szemekkel, mintha számára ez egyet jelentene az izgalommal.*
- Éééés merre szeretnél menni? Hol vár ránk az első kaland? Mert előtte haza kell mennem és a fontos dolgokat összeszedni. Most csak a szütyőm van nálam és a kincseim, de a pacid erős, biztos el bírja cipelni.
*Mosolyog rá, s magában már azt fontolgatja mit rak fűzfavesszőből font kosarába.*
- Hűű, neked van fegyverhordozód is? Ráadásul nem is az első?
*Marad tátva szája.*
- Akkor te már biztos sok hőstettet vittél véghez.
*Illegeti magát rajongva csillogó tekintettel.*
- Az enyém pedig Xylle Reen.
*Nyom egy puszi az arcára amikor kezét megfogja.*
- Elmeséled hol van Monmirai és azt is hogy néz ki?
*Lehet félreérti, de egy próbát megér.*
*A lovag meghajlását, csupán egy aprócska, félénk integetéssel viszonozza alsó ajkát kissé beharapva, majd kezecskéjét el is dugja háta mögött. Ezután aranyosan pillog rá, mivel nem teljesen tisztán érti miről hadovál.*
~Biztos messziről jött és ez valami tájszólás.~
*Tűnődik csendesen, mert még mindig nem tudja hová tenni furcsa ragozását.*
- Megkérdezhetem miért beszélsz ilyen furcsán?
*Néz rá ártatlanul, majd kisvártatva elkuncogja magát.*
- Szerintem se ritka, se csodálatos teremtménynek nem számítok, de te tudod. Nem láttál még hozzám hasonlót ezelőtt?
*Kerekednek el szemei.*
- Pedig sokan vagyunk ám!
*Igaz, most hogy belegondol mióta itt van nem is beszélt magához hasonlóval, de attól még látni látott egy-két szárnyas alakot jönni-menni a városban.*
- Nagy baj, ha nem értek a mágiához?
*Teszi össze két mutatóujját.*
- A mester azt mondta az ilyesmihez még túl kicsi vagyok. Majd akkor tanulhatok, ha betöltöm a 25-öt. Az pedig még messze van.
*Szusszan.*
- Miféle veszélyek leselkednek ránk?
*Kérdez rá csillogó szemekkel, mintha számára ez egyet jelentene az izgalommal.*
- Éééés merre szeretnél menni? Hol vár ránk az első kaland? Mert előtte haza kell mennem és a fontos dolgokat összeszedni. Most csak a szütyőm van nálam és a kincseim, de a pacid erős, biztos el bírja cipelni.
*Mosolyog rá, s magában már azt fontolgatja mit rak fűzfavesszőből font kosarába.*
- Hűű, neked van fegyverhordozód is? Ráadásul nem is az első?
*Marad tátva szája.*
- Akkor te már biztos sok hőstettet vittél véghez.
*Illegeti magát rajongva csillogó tekintettel.*
- Az enyém pedig Xylle Reen.
*Nyom egy puszi az arcára amikor kezét megfogja.*
- Elmeséled hol van Monmirai és azt is hogy néz ki?
*Lehet félreérti, de egy próbát megér.*
3426. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2013-01-09 17:50:04
Üzenet elküldve: 2013-01-09 17:50:04
Rang: Játékos
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
//Xylle Reen számára//
*Mikor a nő közölte, hogy nem nemesi családból származik kicsit elhűlt. De az utáni tettei után teljesen ledöbbent. Nem igazán értette a történteket, főleg nem a pénzes dolgot. Pont hozzá vágnak egy tasak pénzt? De hát ez az ő dolga. Teljesen ledermedve áll és nézte az elriszáló személyt. A nagy ijedtségre meg hirtelen, egy kedves hang szólította meg. Kifújta magából a levegőt, ezzel zárva le meglepettségét. Majd megint csak meglepődött, hogy egy repülő manó tart felé, ugyan is náluk inkább manók élnek, és nem tündérek. majd egyhamar eszébe jutottak a gyermekded legendák amiket hallott a jótevő, egyben játékos és néha kifejezetten bohókás tündérekről, kiknek varázshatalmuk is szokott lenni. Kardját, amit már félig előhúzott visszaeresztette. Majd meghajol előtte, elnézését és üdvözlését egyaránt e módon fejezte ki.*
-Semmi baj tündér. Bízom a szavában és megtiszteltetés lenne egy ily ritka, és csodálatos teremtménnyel kalandozni. De félek veszélyek is leselkedhetnek ránk. Remélem járatos a mágiájában. Ami gyógyító, vagy a természetet ereit tudja irányítani, mint egy nimfa?
*Hangja érdeklődő. Látszik, hogy még mindig nem fogta fel teljesen az eseményeket, ha elég jól si kezelte azokat.*
Hogy lovam? Hát persze hogy van lovam.
*Mosolyodik el.*
-Hű csatlósom, és fegyverhordóm keresi az istállót. Bizonyára már megtalálta, és bevezette jószágainkat. Fiatal ugyan, de érti a dolgát, és edzett. Egyszer nagy harcos lehet belőle, ha továbbra is mellettem okul zavartalanul, és sértetlenül. Sajnos az előző fegyverhordozóm meghalt a Tgretaniakkal vívott ütközetben.
*Meséli lelkesen tetteit.*
-Most jut eszembe még be se mutatkoztam.
*Letérdel elé, majd tartja kezét, miről az imént szedte le a páncélkesztyűt, hogy helyezze bele apró tenyerét a kis tündérke. Fejét meghajtja.*
- A nevem Sir Amori de Monmirai Monmirai. Sok távoli földről való falu földesura.
*Most már nem részletezi, fél, hogy az lesz mint az imént. Majd feláll, ha nyújtotta a kezét a tündér gyöngéden megcsókolta.*
-Kegyedben kit tisztelhetek jó tündér?
*Mikor a nő közölte, hogy nem nemesi családból származik kicsit elhűlt. De az utáni tettei után teljesen ledöbbent. Nem igazán értette a történteket, főleg nem a pénzes dolgot. Pont hozzá vágnak egy tasak pénzt? De hát ez az ő dolga. Teljesen ledermedve áll és nézte az elriszáló személyt. A nagy ijedtségre meg hirtelen, egy kedves hang szólította meg. Kifújta magából a levegőt, ezzel zárva le meglepettségét. Majd megint csak meglepődött, hogy egy repülő manó tart felé, ugyan is náluk inkább manók élnek, és nem tündérek. majd egyhamar eszébe jutottak a gyermekded legendák amiket hallott a jótevő, egyben játékos és néha kifejezetten bohókás tündérekről, kiknek varázshatalmuk is szokott lenni. Kardját, amit már félig előhúzott visszaeresztette. Majd meghajol előtte, elnézését és üdvözlését egyaránt e módon fejezte ki.*
-Semmi baj tündér. Bízom a szavában és megtiszteltetés lenne egy ily ritka, és csodálatos teremtménnyel kalandozni. De félek veszélyek is leselkedhetnek ránk. Remélem járatos a mágiájában. Ami gyógyító, vagy a természetet ereit tudja irányítani, mint egy nimfa?
*Hangja érdeklődő. Látszik, hogy még mindig nem fogta fel teljesen az eseményeket, ha elég jól si kezelte azokat.*
Hogy lovam? Hát persze hogy van lovam.
*Mosolyodik el.*
-Hű csatlósom, és fegyverhordóm keresi az istállót. Bizonyára már megtalálta, és bevezette jószágainkat. Fiatal ugyan, de érti a dolgát, és edzett. Egyszer nagy harcos lehet belőle, ha továbbra is mellettem okul zavartalanul, és sértetlenül. Sajnos az előző fegyverhordozóm meghalt a Tgretaniakkal vívott ütközetben.
*Meséli lelkesen tetteit.*
-Most jut eszembe még be se mutatkoztam.
*Letérdel elé, majd tartja kezét, miről az imént szedte le a páncélkesztyűt, hogy helyezze bele apró tenyerét a kis tündérke. Fejét meghajtja.*
- A nevem Sir Amori de Monmirai Monmirai. Sok távoli földről való falu földesura.
*Most már nem részletezi, fél, hogy az lesz mint az imént. Majd feláll, ha nyújtotta a kezét a tündér gyöngéden megcsókolta.*
-Kegyedben kit tisztelhetek jó tündér?
3425. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2013-01-09 16:55:50
Üzenet elküldve: 2013-01-09 16:55:50
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Szelíd
*A szegénynegyedet gyorsan maga mögött hagyva, immár szinte teljes sötétségben jut Arthenior főterére. ~ Egyszer talán látom ezt a helyet világosban is. ~ Viccelődik kicsit magában, ahogy belép a helyszínre. ~ Bár így este sem egy utolsó látvány, de nappal teljesen más hatást kelthet. ~ Gondolatmenete után az őrök felé pillant. Furcsállva látja, hogy a megszokott kettő helyett csak egy őr van kint, a többi valószínűleg a mellette lévő kisházban van. Egy kettőre odaterem a magányában malmozó őrhöz, és a tőle tellhető legkedvesebb hangon megszólítja.*
-Jó estét, Uram! Hogy, hogy egyedül őrzi a város bejáratát?
-Eredetileg ketten voltunk, viszont a társam bement inni egy korsóval a fogadóba, bár már jóideje bent mulatja az időt, így hát egyedül maradtam, mint a kisujjam. Ha van kedved csatlakozz, úgy is elkélne a társaság. Rettentő unalmas egyedül lenni ebben a nagy sötétben. Tán még kis fizettséget is kapsz érte.
*Az őr rákacsint Rhakarnra, majd lábával egy kis sámlit húz maga mellé.*
-Köszönöm szépen, elfogadnám az ajánlatot, bár ezelőtt még nemigen őrködtem, hogy őszintén megmondjam, de társaságnak talán megfelelő leszek.
*Egy mosolyt intéz az őr irányában. Az őrködés nem tart olyan sokáig, mint azt gondolta, tán fél vagy lehet, hogy egy órát is eltölt az őrhelyen, de azt legalább jó hangulatban. Az őr, kezdetben a mindennapjairól, majd a régi fiatalkoráról kezd mesélni. Amikor erre a témára érnek, Rhakarn kicsit közelebb hajol a férfihoz, hogy jobban szemügyre vegye, és valóban, nem mai fiatal. Ezen kicsit meglepődik, mert eddig nemigen látta a ráncait a sötétben. Figyelemmel kíséri a további történeteket, ahogyan harcolt a seregben és, hogyan került be a városi őrségbe. Miután visszajött az eredeti társa, tisztelettudóan elköszönt az öregtől és a fogadó irányába indult.*
-Jó estét, Uram! Hogy, hogy egyedül őrzi a város bejáratát?
-Eredetileg ketten voltunk, viszont a társam bement inni egy korsóval a fogadóba, bár már jóideje bent mulatja az időt, így hát egyedül maradtam, mint a kisujjam. Ha van kedved csatlakozz, úgy is elkélne a társaság. Rettentő unalmas egyedül lenni ebben a nagy sötétben. Tán még kis fizettséget is kapsz érte.
*Az őr rákacsint Rhakarnra, majd lábával egy kis sámlit húz maga mellé.*
-Köszönöm szépen, elfogadnám az ajánlatot, bár ezelőtt még nemigen őrködtem, hogy őszintén megmondjam, de társaságnak talán megfelelő leszek.
*Egy mosolyt intéz az őr irányában. Az őrködés nem tart olyan sokáig, mint azt gondolta, tán fél vagy lehet, hogy egy órát is eltölt az őrhelyen, de azt legalább jó hangulatban. Az őr, kezdetben a mindennapjairól, majd a régi fiatalkoráról kezd mesélni. Amikor erre a témára érnek, Rhakarn kicsit közelebb hajol a férfihoz, hogy jobban szemügyre vegye, és valóban, nem mai fiatal. Ezen kicsit meglepődik, mert eddig nemigen látta a ráncait a sötétben. Figyelemmel kíséri a további történeteket, ahogyan harcolt a seregben és, hogyan került be a városi őrségbe. Miután visszajött az eredeti társa, tisztelettudóan elköszönt az öregtől és a fogadó irányába indult.*
3424. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2013-01-09 13:35:42
Üzenet elküldve: 2013-01-09 13:35:42
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 1
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 1
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
Kezében egy kis, fából készült állványt tart. A tömegben fel sem tűnik. Illedelmesen utat tör magának.*
-Elnézést, bocsánat, arrébb menne egy kicsit? Köszönöm!
*Közben gondolatok cikáznak fejében, mint mindig. Egy hosszú beszéden jár az esze.*
"Kedves barátaim!"
*Frissíti fel előre kigondolt mondanivalóját. Elérte a szökőkutat, vagyis a tért közepét. Leteszi a kis emelvényt, leveszi hátáról a zsákját, miből egy festményt vesz elő. Nagyon óvatosan leteszi a dobogó mellé, kitámasztja. Még egyszer ránéz a művére, reméli, utoljára látja, jó pénzért megveszik. Igen, ő festette. Gondosan leporolja kezével a saját készítésű kis színpadját, bár egy szem piszok sincs rajta. Megigazítja köpenye gallérját, köhint egyet, majd fellép a dobogóra.*
-Kedves barátaim!
*Oda sem néznek rá. Hangosabban szól a néphez.*
-Kedves Barátaim, hölgyek s urak! Egy kis figyelmet szeretnék kérni. Bátorkodtam kiállni ide a térre, hátha meghallgatnak, s tanulnak beszédemből. El kezdem. Azt látom, hogy mindenki a saját bajával van elfoglalva, azon kínlódik. Még rosszabbul érzi magát, mert nem tudja megszüntetni azokat. De, kérdem én, miért nem? Miért is nem eszik kevesebbet, mozog többet, ha kövér? Miért nem iszik gyógyteát, ha fáj a torka? Még sorolhatnék ezer meg ezer példát. Az a válasz, hogy már mindent megpróbált, neki semmi sem használt. Na, itt a hiba! A rossz hozzáállás. Nem az jár a fejében, hogy hogyan lehetne jó dolgot átélni, hanem az, hogy hogyan lehetne rosszat! Példa: Fáj a földművesnek a lába. Azon siránkozik, hogy nem tudja művelni a földjét. Miért nem azon örül, hogy nem kell művelnie a földjét? Van pár nap pihenője ezért! Miért nem örül neki? A legfontosabb dolog a következő: elő legyen mindenkinek saját maga. Persze, ezt úgy történjen, hogy másoknak se ártson. Mondhatnám úgy is: Magával legyen pozitív, másokkal ne legyen negatív. Az még pláne jó, ha másokkal is pozitív. Mindennek oka van. A parasztnak azért fáj a lába, mert nem akar dolgozni. Betegsége miatt pár napig nem is kell. Végül is megérte neki, nem igaz? De! Nem lett nagy kiesés a termelésben, de ő megpihent. Ez volt a vágya.
Ez volt az első, amiről beszélni szerettem volna. Ha van kérdés, szíves válaszolok rá, mutatom be bővebben az előbb említett élet-stílust. A következőkben egy tanúságos mesét szeretnék elmondani.
Történetem kezdetén Markarith még úgy vélte, élete felénél sem tart. Fiatal volt még, való igaz. Talán ebből származott túlzott hiúsága is. Gazdag s nemes volt. Palotában élt, övé volt a környező falvakban már szinte az összes föld. Jobbágyok ezreinek kellett miatta elhagynia otthonát, s éjt nappallá téve vándorolnia, mígnem elért a következő megyébe, hol újra élhette szolga életét a szántón. Mindent pénzen akart megvenni: hintót, várat, sereget, a nép szeretetét. Hogy miért? Rest volt tenni azért, amit akart. Egész nap csak ült díszes székében. Mindig többet és többet akart. A környezetében lelte a hibát, s nem önmagában. És, hogy mindezt minek is tette? Azért, hogy még több aranya legyen!
Történt egyszer, hogy egy szegény földműves birtokát óhajtotta. Ennek, a szegény férfinek, nem volt semmije, csak a földje. Egész nap, folyton folyvást dolgozott rajta, hogy legyen mit ennie. Néha, ha egy kicsi zöldség megmaradt, azt eladta a piacon. Mindig ő adta a legolcsóbban. Nem az számított neki, hogy menyit ér, hanem az, hogy mennyi kell ahhoz, hogy az adót befizethesse. A többi nem érdekelte. Szomorúan élte napjait, szegénységben, magányosan. Esténként mindig fáradtan leült a kis rozoga háza előtt, a teraszon, s csak nézte az eget. Mintha várt volna valamit. Valamit, ami elkerülhetetlen. Valami szomorút.
Egyik nap levelet kapott Markarithtól. Lassan kibontotta a borítékot, s búsan elolvasta az üzenetet. Becsoszogott a házikójába, az asztalra a tette a küldeményt, elővett egy papírt, tintát, tollat, s választ írt. Elég szűkösen fogalmazott. Nem kívánta eladni birtokát. Ebből nagy baja lett. Egy esztendőig győzködte Markarith a szegény földművest, de ő sosem engedett. A gazdagnak elege lett ebből, meghívta magához a férfit egy ebédre, vagy inkább, hogy pontosabban fogalmazzak, megparancsolta neki. A megjelenés kötelező volt számára.
Még a találkozó előtt levélben egy bérgyilkossal elintézte a dolgot Markarith. Mikor az ebéd napjára került a sor, a célpont ugyan úgy érezte magát, mint egy átlagos napon. Lassan, izgalom nélkül elsétált a palotához. Köszönt mindenkinek illedelmesen, majd a szolgák az uruk elé vezették.
Kezet fogtak, leültek az asztalhoz egymással szemben. A terem nem volt túl nagy, de méretéhez képest igen díszes. Vörös szőnyeg, arany szegélyes, terült el a fa padlón. A falon festmények, szarvas fej trófeák lógtak. Az ablak nyitva, a szegény férfi mögött.
Hosszas beszélgetésbe kezdtek. Az időpont megvolt, a gyilkos már készült. Markarithnak csak az volt a feladata, hogy feltartsa és elvonja a figyelmét az áldozatnak. A paraszt elmondta élete történetét, a nagy szegénységet, amiben él a nép. A házigazda hallgatta, bólogatott, de nem is érdekelte. Teljesen nyugodtak beszéltek. Egy hirtelen hang választotta őket félbe. Oly gyorsan történt, mint a villámcsapás. Egy szék nyikorog, majd hátradől. Az asztalra csap egy kéz, egy kéz, melyen aranygyűrű van. Még egy szék nyikorog, ez is eldől. A szegény a földön fekszik. A gazdag elterül az asztalon. Véres a terítő. Egy vörös pengéjű tőr koppan a padlón. Egy csuklyás gyilkos kiugrik az ablakon, majd elfut. Markarith rájött, hogy a célpont a testvére. A régen elveszett, halottnak hitt bátya. Ellökte őt az asztaltól, pont akkor, mikor a tőr lecsapott. Ő már nem élte túl. Bár megmentette, ő már nem tudott biztonságos testhelyzetbe kerülni. A tőr már a levegőt szelte, már nem lehetett megállítani. A túlélő elkerekedett szemmel nézi a halottat. Ekkor belépnek az őrök, fegyvert rántanak a férfire. Azt hiszik, hogy ő ölte meg.
Másnap egy hulla leng a bitófán.
Gondolom, mindenki értette a lényegét. Még egy utolsó hozzáfűzés: portrékat festek, árulok, itt is látható egy mellettem. Verseket, történeteket írok, szívesen adok el azt is. Ha több dolog érdekli a kedves közönséget, még szívesen beszélek.
*Lelép kis dobogójáról, meghajol, köhint egyet, s már ott sincs a téren.*
-Elnézést, bocsánat, arrébb menne egy kicsit? Köszönöm!
*Közben gondolatok cikáznak fejében, mint mindig. Egy hosszú beszéden jár az esze.*
"Kedves barátaim!"
*Frissíti fel előre kigondolt mondanivalóját. Elérte a szökőkutat, vagyis a tért közepét. Leteszi a kis emelvényt, leveszi hátáról a zsákját, miből egy festményt vesz elő. Nagyon óvatosan leteszi a dobogó mellé, kitámasztja. Még egyszer ránéz a művére, reméli, utoljára látja, jó pénzért megveszik. Igen, ő festette. Gondosan leporolja kezével a saját készítésű kis színpadját, bár egy szem piszok sincs rajta. Megigazítja köpenye gallérját, köhint egyet, majd fellép a dobogóra.*
-Kedves barátaim!
*Oda sem néznek rá. Hangosabban szól a néphez.*
-Kedves Barátaim, hölgyek s urak! Egy kis figyelmet szeretnék kérni. Bátorkodtam kiállni ide a térre, hátha meghallgatnak, s tanulnak beszédemből. El kezdem. Azt látom, hogy mindenki a saját bajával van elfoglalva, azon kínlódik. Még rosszabbul érzi magát, mert nem tudja megszüntetni azokat. De, kérdem én, miért nem? Miért is nem eszik kevesebbet, mozog többet, ha kövér? Miért nem iszik gyógyteát, ha fáj a torka? Még sorolhatnék ezer meg ezer példát. Az a válasz, hogy már mindent megpróbált, neki semmi sem használt. Na, itt a hiba! A rossz hozzáállás. Nem az jár a fejében, hogy hogyan lehetne jó dolgot átélni, hanem az, hogy hogyan lehetne rosszat! Példa: Fáj a földművesnek a lába. Azon siránkozik, hogy nem tudja művelni a földjét. Miért nem azon örül, hogy nem kell művelnie a földjét? Van pár nap pihenője ezért! Miért nem örül neki? A legfontosabb dolog a következő: elő legyen mindenkinek saját maga. Persze, ezt úgy történjen, hogy másoknak se ártson. Mondhatnám úgy is: Magával legyen pozitív, másokkal ne legyen negatív. Az még pláne jó, ha másokkal is pozitív. Mindennek oka van. A parasztnak azért fáj a lába, mert nem akar dolgozni. Betegsége miatt pár napig nem is kell. Végül is megérte neki, nem igaz? De! Nem lett nagy kiesés a termelésben, de ő megpihent. Ez volt a vágya.
Ez volt az első, amiről beszélni szerettem volna. Ha van kérdés, szíves válaszolok rá, mutatom be bővebben az előbb említett élet-stílust. A következőkben egy tanúságos mesét szeretnék elmondani.
Történetem kezdetén Markarith még úgy vélte, élete felénél sem tart. Fiatal volt még, való igaz. Talán ebből származott túlzott hiúsága is. Gazdag s nemes volt. Palotában élt, övé volt a környező falvakban már szinte az összes föld. Jobbágyok ezreinek kellett miatta elhagynia otthonát, s éjt nappallá téve vándorolnia, mígnem elért a következő megyébe, hol újra élhette szolga életét a szántón. Mindent pénzen akart megvenni: hintót, várat, sereget, a nép szeretetét. Hogy miért? Rest volt tenni azért, amit akart. Egész nap csak ült díszes székében. Mindig többet és többet akart. A környezetében lelte a hibát, s nem önmagában. És, hogy mindezt minek is tette? Azért, hogy még több aranya legyen!
Történt egyszer, hogy egy szegény földműves birtokát óhajtotta. Ennek, a szegény férfinek, nem volt semmije, csak a földje. Egész nap, folyton folyvást dolgozott rajta, hogy legyen mit ennie. Néha, ha egy kicsi zöldség megmaradt, azt eladta a piacon. Mindig ő adta a legolcsóbban. Nem az számított neki, hogy menyit ér, hanem az, hogy mennyi kell ahhoz, hogy az adót befizethesse. A többi nem érdekelte. Szomorúan élte napjait, szegénységben, magányosan. Esténként mindig fáradtan leült a kis rozoga háza előtt, a teraszon, s csak nézte az eget. Mintha várt volna valamit. Valamit, ami elkerülhetetlen. Valami szomorút.
Egyik nap levelet kapott Markarithtól. Lassan kibontotta a borítékot, s búsan elolvasta az üzenetet. Becsoszogott a házikójába, az asztalra a tette a küldeményt, elővett egy papírt, tintát, tollat, s választ írt. Elég szűkösen fogalmazott. Nem kívánta eladni birtokát. Ebből nagy baja lett. Egy esztendőig győzködte Markarith a szegény földművest, de ő sosem engedett. A gazdagnak elege lett ebből, meghívta magához a férfit egy ebédre, vagy inkább, hogy pontosabban fogalmazzak, megparancsolta neki. A megjelenés kötelező volt számára.
Még a találkozó előtt levélben egy bérgyilkossal elintézte a dolgot Markarith. Mikor az ebéd napjára került a sor, a célpont ugyan úgy érezte magát, mint egy átlagos napon. Lassan, izgalom nélkül elsétált a palotához. Köszönt mindenkinek illedelmesen, majd a szolgák az uruk elé vezették.
Kezet fogtak, leültek az asztalhoz egymással szemben. A terem nem volt túl nagy, de méretéhez képest igen díszes. Vörös szőnyeg, arany szegélyes, terült el a fa padlón. A falon festmények, szarvas fej trófeák lógtak. Az ablak nyitva, a szegény férfi mögött.
Hosszas beszélgetésbe kezdtek. Az időpont megvolt, a gyilkos már készült. Markarithnak csak az volt a feladata, hogy feltartsa és elvonja a figyelmét az áldozatnak. A paraszt elmondta élete történetét, a nagy szegénységet, amiben él a nép. A házigazda hallgatta, bólogatott, de nem is érdekelte. Teljesen nyugodtak beszéltek. Egy hirtelen hang választotta őket félbe. Oly gyorsan történt, mint a villámcsapás. Egy szék nyikorog, majd hátradől. Az asztalra csap egy kéz, egy kéz, melyen aranygyűrű van. Még egy szék nyikorog, ez is eldől. A szegény a földön fekszik. A gazdag elterül az asztalon. Véres a terítő. Egy vörös pengéjű tőr koppan a padlón. Egy csuklyás gyilkos kiugrik az ablakon, majd elfut. Markarith rájött, hogy a célpont a testvére. A régen elveszett, halottnak hitt bátya. Ellökte őt az asztaltól, pont akkor, mikor a tőr lecsapott. Ő már nem élte túl. Bár megmentette, ő már nem tudott biztonságos testhelyzetbe kerülni. A tőr már a levegőt szelte, már nem lehetett megállítani. A túlélő elkerekedett szemmel nézi a halottat. Ekkor belépnek az őrök, fegyvert rántanak a férfire. Azt hiszik, hogy ő ölte meg.
Másnap egy hulla leng a bitófán.
Gondolom, mindenki értette a lényegét. Még egy utolsó hozzáfűzés: portrékat festek, árulok, itt is látható egy mellettem. Verseket, történeteket írok, szívesen adok el azt is. Ha több dolog érdekli a kedves közönséget, még szívesen beszélek.
*Lelép kis dobogójáról, meghajol, köhint egyet, s már ott sincs a téren.*
3423. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2013-01-08 22:21:47
Üzenet elküldve: 2013-01-08 22:21:47
Rang: Játékos
IC üzenetek: 28
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 28
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Adaronnal//
*Bizony van pár év a háta mögött, és mindig volt mit megtapasztalni. Persze amit még ezután meg kell, abból még több van. Az atyai óva intés pedig az első kategóriába tartozik.*
- Rendben, vigyázok magamra.
*ígéri meg újfent. A feltett kérdésre pedig elgondolkodik egy pillanatra. Végül a megszületett döntést közli is apjával.*
- Menjünk a Pegazusba! Úgy is rég voltunk már ott!
*csicsergi vidáman. Ha Adaronnak sincs más ellenvetése, akkor megindulhatnak az épület felé. De nem is Cera lenne, ha csak úgy csendben lépdelne apja mellett, így egy minimális kezdeti csend után rögtön kérdéssel fordul a másikhoz.*
- És akkor melyik a legveszélyesebb?
*ha nevelőapja esetleg nem értené hogy honnan is jött most neki ez a kérdés, akkor hamar a segítségére siet.*
- Mármint a legveszélyesebb állat? Ha nem a párduc, akkor melyik?
*na nem mintha csatangolni akarna a falakon kívül, de jobb tudni a veszélyes dolgokról, még mielőtt olyan helyzetbe kerülne, hogy erre a tudásra szüksége legyen. Már rég volt, hogy ide költöztek, de a világ olyan sokszínű, mindig van mit tanulni, minden nap újat hoz a lányka számára. Sokszor gondol vissza régi otthonukra, bizony szeretett ott élni, de Adaron szerint nem volt tovább maradásuk. Persze itt is nagyon jó, kezdetben furcsa volt a megszokottól nagyobb nyüzsgés, de mára ez már teljesen normális. Kezével apja kezéért nyúl, nem szégyenli, ha így vágnak át a főtéren.*
*Bizony van pár év a háta mögött, és mindig volt mit megtapasztalni. Persze amit még ezután meg kell, abból még több van. Az atyai óva intés pedig az első kategóriába tartozik.*
- Rendben, vigyázok magamra.
*ígéri meg újfent. A feltett kérdésre pedig elgondolkodik egy pillanatra. Végül a megszületett döntést közli is apjával.*
- Menjünk a Pegazusba! Úgy is rég voltunk már ott!
*csicsergi vidáman. Ha Adaronnak sincs más ellenvetése, akkor megindulhatnak az épület felé. De nem is Cera lenne, ha csak úgy csendben lépdelne apja mellett, így egy minimális kezdeti csend után rögtön kérdéssel fordul a másikhoz.*
- És akkor melyik a legveszélyesebb?
*ha nevelőapja esetleg nem értené hogy honnan is jött most neki ez a kérdés, akkor hamar a segítségére siet.*
- Mármint a legveszélyesebb állat? Ha nem a párduc, akkor melyik?
*na nem mintha csatangolni akarna a falakon kívül, de jobb tudni a veszélyes dolgokról, még mielőtt olyan helyzetbe kerülne, hogy erre a tudásra szüksége legyen. Már rég volt, hogy ide költöztek, de a világ olyan sokszínű, mindig van mit tanulni, minden nap újat hoz a lányka számára. Sokszor gondol vissza régi otthonukra, bizony szeretett ott élni, de Adaron szerint nem volt tovább maradásuk. Persze itt is nagyon jó, kezdetben furcsa volt a megszokottól nagyobb nyüzsgés, de mára ez már teljesen normális. Kezével apja kezéért nyúl, nem szégyenli, ha így vágnak át a főtéren.*
3422. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2013-01-08 19:21:14
Üzenet elküldve: 2013-01-08 19:21:14
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 168
OOC üzenetek: 132
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 168
OOC üzenetek: 132
Játékstílus: Vakmerő
//Illúziók és árnyak//
*Nem egy minden szívet elcsalogató s ádázul körülfonó teremtés lép Arthenior főterének díszes kövezetére, minekután szürkéskék kabátkával fedett háta mögött hagyta lovát az istállóban. Ajkai mögött nem bujkál csalfa mosoly, szemeiben sem tükröződik huncutság vagy gőg, mely a hasonló rangbéli hölgyekre jellemző.
Bár szépen ívelt arcára, s dús, sötétbarna hajára méltán lehetne büszke, sötétkék ékköveiben nem rejlik egyéb, mint határozottság. Az sem olyan, amit a harcmezőkön elölt évek adnak ajándékul, s nem is az, mely egy célért adatott csupán. Ösztönös, ősi vonás ez, mi egyből szembeötlik, ha valaki nyílt tekintetébe furakszik.
De talán most mégsem szolgál egyebet, minthogy a hatalmas épületet hátrahagyván, a Pegazus fogadóba juthasson.
Ugyanis Aravae így tervezi, ettől reméli a gyors megoldást, s hogy hamar hazakerülhet családja védelmére. Ám mégis valahol ott lapul lelkében az izgalom, az elölhetetlen vágy, hogy többet lásson, hiszen ez a főtér is oly magasztos, oly szemkápráztató, ha azon gondolat furakszik elméjébe, hogy ezt mind ember építette.
Lenyűgöző...
No de, hogy ne váljék túl egyszerűvé a világ, csöndes léptei közben megüté fülét két furcsa alak susmorgása, mely valahogy mégis csak hangosra sikeredik, de hát az ő füleinek nem is lenne akadály a halk beszéd.
Bár a férfiak messzébb sétálgatnak, az éjszaka homályában lassan csak kibontakozik két városi őr alakja, akik vélhetően pletykákkal ütik az időt.*
- Igen, nekem is mesélte Antor, hogy vajmi féle hóbortos mágus izgatja a népet nagy jutalommal, ha megtalálnak valami elveszett kincset délre, a Csonttemetőben. Megőrjítenek, folyton jönnek, mintha én bármit tudnék... Na, de úgy tartják, egyeseknek egyenesen felhívást küld, annyira el van keseredve...
- Vagy éppen annyira unatkozik *szól közbe a másik őr, amin jót derülnek mind a ketten, s itt meg is akad a téma.
De ennyi Aravae-énak is elegendő arra, hogy alaposan befurakodják magukat a férfiak szavai az elméjébe. Felkérést? Vajon hasonlót, amit a családja kaphatott? Édesapja sokféle szerzetet ismer, s hát valljuk be, a mágusok sokfelé kétesnek tartott figurák. Hol jók, hol rosszak, de mindegyikről ugyanazon mendemonda forog a köztudatban; érthetetlenek...
Talán ők is épp így jártak, de mi van, ha nem? Ám túl furcsa ez a hirtelenség, mintha minden előre megíródott volna. Talán ez volt a jel, hogy igen, itt a levél oka, nem holmi vándor vagy az embernépek között elveszett fajtárs segélykérése.
A nő hamar határoz, nem engedheti meg magának a késlekedést, na de délre menni… Épphogy ideért egy ismeretlen városba, utazzon is tovább? Ráadásul lovát sem viheti, neki sem esne szívére szegény állatot ennyit kínozni.
De nincs mit tenni... Talán ha nem érne vissza oly hamar, Azúrnak is kiteszik a szűrét, ám emiatt nem aggódik, tudja, bízik benne, hogy a világ végére is követné hű patása.
Így hát nekivág az útnak.*
*Nem egy minden szívet elcsalogató s ádázul körülfonó teremtés lép Arthenior főterének díszes kövezetére, minekután szürkéskék kabátkával fedett háta mögött hagyta lovát az istállóban. Ajkai mögött nem bujkál csalfa mosoly, szemeiben sem tükröződik huncutság vagy gőg, mely a hasonló rangbéli hölgyekre jellemző.
Bár szépen ívelt arcára, s dús, sötétbarna hajára méltán lehetne büszke, sötétkék ékköveiben nem rejlik egyéb, mint határozottság. Az sem olyan, amit a harcmezőkön elölt évek adnak ajándékul, s nem is az, mely egy célért adatott csupán. Ösztönös, ősi vonás ez, mi egyből szembeötlik, ha valaki nyílt tekintetébe furakszik.
De talán most mégsem szolgál egyebet, minthogy a hatalmas épületet hátrahagyván, a Pegazus fogadóba juthasson.
Ugyanis Aravae így tervezi, ettől reméli a gyors megoldást, s hogy hamar hazakerülhet családja védelmére. Ám mégis valahol ott lapul lelkében az izgalom, az elölhetetlen vágy, hogy többet lásson, hiszen ez a főtér is oly magasztos, oly szemkápráztató, ha azon gondolat furakszik elméjébe, hogy ezt mind ember építette.
Lenyűgöző...
No de, hogy ne váljék túl egyszerűvé a világ, csöndes léptei közben megüté fülét két furcsa alak susmorgása, mely valahogy mégis csak hangosra sikeredik, de hát az ő füleinek nem is lenne akadály a halk beszéd.
Bár a férfiak messzébb sétálgatnak, az éjszaka homályában lassan csak kibontakozik két városi őr alakja, akik vélhetően pletykákkal ütik az időt.*
- Igen, nekem is mesélte Antor, hogy vajmi féle hóbortos mágus izgatja a népet nagy jutalommal, ha megtalálnak valami elveszett kincset délre, a Csonttemetőben. Megőrjítenek, folyton jönnek, mintha én bármit tudnék... Na, de úgy tartják, egyeseknek egyenesen felhívást küld, annyira el van keseredve...
- Vagy éppen annyira unatkozik *szól közbe a másik őr, amin jót derülnek mind a ketten, s itt meg is akad a téma.
De ennyi Aravae-énak is elegendő arra, hogy alaposan befurakodják magukat a férfiak szavai az elméjébe. Felkérést? Vajon hasonlót, amit a családja kaphatott? Édesapja sokféle szerzetet ismer, s hát valljuk be, a mágusok sokfelé kétesnek tartott figurák. Hol jók, hol rosszak, de mindegyikről ugyanazon mendemonda forog a köztudatban; érthetetlenek...
Talán ők is épp így jártak, de mi van, ha nem? Ám túl furcsa ez a hirtelenség, mintha minden előre megíródott volna. Talán ez volt a jel, hogy igen, itt a levél oka, nem holmi vándor vagy az embernépek között elveszett fajtárs segélykérése.
A nő hamar határoz, nem engedheti meg magának a késlekedést, na de délre menni… Épphogy ideért egy ismeretlen városba, utazzon is tovább? Ráadásul lovát sem viheti, neki sem esne szívére szegény állatot ennyit kínozni.
De nincs mit tenni... Talán ha nem érne vissza oly hamar, Azúrnak is kiteszik a szűrét, ám emiatt nem aggódik, tudja, bízik benne, hogy a világ végére is követné hű patása.
Így hát nekivág az útnak.*
3421. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2013-01-08 19:03:54
Üzenet elküldve: 2013-01-08 19:03:54
Rang: Játékos
IC üzenetek: 68
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 68
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Szelíd
//Illúziók és árnyak//
*Hideg reggelre ébred, gyötrő álmok tengerébe veszve. Talán hiba volt visszatérni szülővárosába, hiszen a fájdalmas emlékek csak nyomasztóbbá teszik minden napjait. Minden nap ezernyi rémkép, mi átvillan az agyán, fájdalmas lélek, mi soha sem csitul. Felveszi hát barna bőrvértjét, kopottas, meghurcolt ám kényelmes vadásznadrágját, mi sok kalandot átvészelt, s barna, bélelt csizmáját. Hátára aggatja málháját, miben mindig van szárított élelem, tiszta vízzel teli kulacs, fáklya, kötszerek, egy-egy gyógynövény nyílt sebre és lázra, valamit hálózsák. Ahogy kilép a fogadó ajtaján, a távolban egy kikiáltót hall. Oda megy hát, hogy meghallhassa mit mondd.*
~Messze innen a csonttemetőbe kalandozni vágyókat keresnek. Érdekesen hangzik. Mivel nem tudok s nem is akarok tovább itt lenni, miért is ne? Addig is elterelem gondolataimat a halott családomról.~
*Miután végig hallgatta a kikiáltót, sarkon fordul s elindul a hosszas útnak.*
- Viszlát Arthenior!
*Suttogja maga elé. Arcán semmi más, csak az a különös, halovány mosoly, mi mindig arcára ül nesztelenül.*
*Hideg reggelre ébred, gyötrő álmok tengerébe veszve. Talán hiba volt visszatérni szülővárosába, hiszen a fájdalmas emlékek csak nyomasztóbbá teszik minden napjait. Minden nap ezernyi rémkép, mi átvillan az agyán, fájdalmas lélek, mi soha sem csitul. Felveszi hát barna bőrvértjét, kopottas, meghurcolt ám kényelmes vadásznadrágját, mi sok kalandot átvészelt, s barna, bélelt csizmáját. Hátára aggatja málháját, miben mindig van szárított élelem, tiszta vízzel teli kulacs, fáklya, kötszerek, egy-egy gyógynövény nyílt sebre és lázra, valamit hálózsák. Ahogy kilép a fogadó ajtaján, a távolban egy kikiáltót hall. Oda megy hát, hogy meghallhassa mit mondd.*
~Messze innen a csonttemetőbe kalandozni vágyókat keresnek. Érdekesen hangzik. Mivel nem tudok s nem is akarok tovább itt lenni, miért is ne? Addig is elterelem gondolataimat a halott családomról.~
*Miután végig hallgatta a kikiáltót, sarkon fordul s elindul a hosszas útnak.*
- Viszlát Arthenior!
*Suttogja maga elé. Arcán semmi más, csak az a különös, halovány mosoly, mi mindig arcára ül nesztelenül.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5561-5580 , 5581-5600 , 5601-5620 , 5621-5640 , 5641-5660 , 5661-5680 , 5681-5700 , 5701-5720 , 5721-5740 , 5741-5760 , 5761-5780 , 5781-5800 , 5801-5820 , 5821-5840 , 5841-5860 , 5861-5880 , 5881-5900 , 5901-5920 , 5921-5940 , 5941-5960 , 5961-5980 , 5981-6000 , 6001-6020 , 6021-6040 , 6041-6060 , 6061-6080 , 6081-6100 , 6101-6120 , 6121-6140 , 6141-6160 , 6161-6180 , 6181-6200 , 6201-6220 , 6221-6240 , 6241-6260 , 6261-6280 , 6281-6300 , 6301-6320 , 6321-6340 , 6341-6360 , 6361-6380 , 6381-6400 , 6401-6420 , 6421-6440 , 6441-6460 , 6461-6480 , 6481-6500 , 6501-6520 , 6521-6540 , 6541-6560 , 6561-6580 , 6581-6600 , 6601-6620 , 6621-6640 , 6641-6660 , 6661-6680 , 6681-6700 , 6701-6720 , 6721-6740 , 6741-6760 , 6761-6780 , 6781-6800 , 6801-6820 , 6821-6840 , 6841-6860 , 6861-6880 , 6881-6900 , 6901-6920 , 6921-6940 , 6941-6960 , 6961-6980 , 6981-7000 , 7001-7020 , 7021-7040 , 7041-7060 , 7061-7080 , 7081-7100 , 7101-7120 , 7121-7140 , 7141-7160 , 7161-7180 , 7181-7200 , 7201-7220 , 7221-7240 , 7241-7260 , 7261-7280 , 7281-7300 , 7301-7320 , 7321-7340 , 7341-7360 , 7361-7380 , 7381-7400 , 7401-7420 , 7421-7440 , 7441-7460 , 7461-7480 , 7481-7500 , 7501-7520 , 7521-7540 , 7541-7560 , 7561-7580 , 7581-7600 , 7601-7620 , 7621-7640 , 7641-7660 , 7661-7680 , 7681-7700 , 7701-7720 , 7721-7740 , 7741-7760 , 7761-7780 , 7781-7800 , 7801-7820 , 7821-7840 , 7841-7860 , 7861-7880 , 7881-7900 , 7901-7920 , 7921-7940 , 7941-7960 , 7961-7980 , 7981-8000 , 8001-8020 , 8021-8040 , 8041-8060 , 8061-8080 , 8081-8100 , 8101-8120 , 8121-8140 , 8141-8160 , 8161-8180 , 8181-8200 , 8201-8220 , 8221-8240 , 8241-8260 , 8261-8280 , 8281-8300 , 8301-8320 , 8321-8340 , 8341-8360 , 8361-8380 , 8381-8400 , 8401-8420 , 8421-8440 , 8441-8460 , 8461-8480 , 8481-8500 , 8501-8520 , 8521-8540 , 8541-8560 , 8561-8580 , 8581-8600 , 8601-8620 , 8621-8640 , 8641-8660 , 8661-8680 , 8681-8700 , 8701-8720 , 8721-8740 , 8741-8760 , 8761-8780 , 8781-8800 , 8801-8820 , 8821-8840 , 8841-8860 , 8861-8880 , 8881-8900 , 8901-8920 , 8921-8940 , 8941-8960 , 8961-8980 , 8981-9000 , 9001-9020 , 9021-9040 , 9041-9060 , 9061-9080 , 9081-9100 , 9101-9120 , 9121-9140 , 9141-9160 , 9161-9180 , 9181-9200 , 9201-9220 , 9221-9240 , 9241-9260 , 9261-9280 , 9281-9300 , 9301-9320 , 9321-9340 , 9341-9360 , 9361-9380 , 9381-9400 , 9401-9420 , 9421-9440 , 9441-9460 , 9461-9480 , 9481-9500 , 9501-9520 , 9521-9540 , 9541-9560 , 9561-9580 , 9581-9600 , 9601-9620 , 9602-9621