*A hadnagy kérdésére rögtön visszakérdez:*
- Mi hozott az őrségbe, vagy mi hozott Artheniorba?
*A hadnagy mosolyogva biccent:*
- Ha már így kérdezed, válaszolj mindkettőre.
*Liante kissé elgondolkodik, morfondírozva kipillant a térre, ahol épp két kalandort kísérnek a toronyba az őrök, majd maga elé meredve, elgondolkodva válaszol.*
- Hogy Artheniorba mi hozott, talán magam sem tudom. Talán csak pihenőnek tekintem az utazgatásom során. *felpillant a hadnagy arcára, aztán tekintetét ismét maga elé irányítva folytatja* Tudod, eljöttem hazulról... Nem nekem volt való Azeroth és az általa közvetített szellemiség. Szerencsémre összeakadtam a felszínen egy tünde lánnyal... Aki nem a külső és a mesék alapján ítélt meg. Lahnia volt az, aki hozzászoktatott a felszíni világhoz; vele építettünk otthont, ugyanis a fajtája nem nézte jó szemmel a kapcsolatunkat... Pláne, mikor megszületett a fiunk, Csillagfény. *mélyet, szomorút sóhajt* A külvilág és az ostoba mesék volt végül az, ami széttörte ezt a szépen összerakott képet. Vadászni voltam, mikor arra tértem haza, hogy... *könnytől remegős tekintettel felnéz* megölték őket. Ostoba, gyáva falusi emberek! *csattan fel keserűen, kezei ökölbe szorulnak, majd egy sóhaj kíséretében ellazítja magát, s egy legyintéssel zárja mondandóját*
Ők ébresztettek rá arra, hogy... akadnak dolgok, amik nem méltóak hozzám... *bólint egyet maga elé* Bizony, csúnya dolgokat csináltam. Ha változtathatnék rajta, megtenném. De nem lehet. *vállat von* Talán ezért is gondoltam, hogy amíg itt vagyok, segítek, ahol tudok. Meg persze, lényegesen könnyebben fogadnak el az emberek egy sötételfet, akin a városőrség címere virít. *kacsint egyet halvány mosollyal a szája sarkában. A hadnagy válaszát megakasztja egy, a lentebbi emeleten felcsattanó 'azt magyarázzam el a magafajtáknak, hogy miért is nem illendő levágni mások végtagjait', mire Liante savanyúan elmosolyodik.*
- Ha jól hallom, dolog akad bőven...
*A bejárati ajtón beüvöltő őr szavait a csukott ajtón keresztül talán csak ő hallja, de nem zavartatja magát.*
"Ha annyira fontos, majd megvár." *Majd a hadnagy reakcióját figyeli mosolyogva.*