Archívum - Arthenior - Arthenior főtere
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Kedves Kalandozó!
Úgy látszik, betévedtél a könyvtár legeldugottabb termébe. Ahhoz képest, milyen apró ajtó vezetett ide, láthatod, hogy a hely hatalmas. Nagyobb, mint bármely másik terem, nagyobb, mint maga a könyvtár, a templom, és talán nagyobb, mint maga Arthenior. Úgy bizony! Amit magad előtt látsz, az nem más, mint évtizedek hamisítatlan történelme. Háborúk, lázadások, isteni csaták, és minden, amiről eddig csak pletykákból hallottál, most kitárul a szemeid előtt. Persze senkinek nem lenne ideje ezt mind elolvasni, ahhoz még az elfek élete is rövid. Viszont ha valami specifikusat keresel, a könyvtárosok segíthetnek megtalálni. Bánj tisztelettel az itt található tekercsekkel! Ezek nélkül az események nélkül te sem állhatnál ma Lanawin földjén. Ne koszold össze, ne hagyj szamárfület a sarkán, és mindig oda tedd vissza, ahonnan levetted! Ne feledd: talán azt hiszed, biztos talajon állsz, de az csak a tegnapi sár, amely szilárdnak tetteti magát!
A nagyterembe!
Valamelyik kisebb terem:
Kedves Kalandozó!
Úgy látszik, betévedtél a könyvtár legeldugottabb termébe. Ahhoz képest, milyen apró ajtó vezetett ide, láthatod, hogy a hely hatalmas. Nagyobb, mint bármely másik terem, nagyobb, mint maga a könyvtár, a templom, és talán nagyobb, mint maga Arthenior. Úgy bizony! Amit magad előtt látsz, az nem más, mint évtizedek hamisítatlan történelme. Háborúk, lázadások, isteni csaták, és minden, amiről eddig csak pletykákból hallottál, most kitárul a szemeid előtt. Persze senkinek nem lenne ideje ezt mind elolvasni, ahhoz még az elfek élete is rövid. Viszont ha valami specifikusat keresel, a könyvtárosok segíthetnek megtalálni. Bánj tisztelettel az itt található tekercsekkel! Ezek nélkül az események nélkül te sem állhatnál ma Lanawin földjén. Ne koszold össze, ne hagyj szamárfület a sarkán, és mindig oda tedd vissza, ahonnan levetted! Ne feledd: talán azt hiszed, biztos talajon állsz, de az csak a tegnapi sár, amely szilárdnak tetteti magát!
A nagyterembe!
Valamelyik kisebb terem:
<< Előző oldal - Mostani oldal: 259 (5161. - 5180. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
5180. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2014-04-21 12:47:35
Üzenet elküldve: 2014-04-21 12:47:35
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 271
OOC üzenetek: 345
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 271
OOC üzenetek: 345
Játékstílus: Vakmerő
*Kilép a fogadóból és ismét a főtér köveit tapossa. Inni nem volt szándékában a fogadóban, ugyanis a hosszú utazás közben az alkohol okozta bódulat lehet, hogy nem lenne legmegfelelőbb útitárs, ha meg nem alkohol, víz az van a szökőkútban még ingyen is, valamint egy kulacsra is szert tett a napokban, mikor a kis gnómmal főzőcskézett. Odalépve a szökőkúthoz lecsavarja a kulacs tetejét és a tükörsima víz felszínéhez tartja annak száját, hogy a hideg, tiszta folyadék könnyedén be tudjon csorogni a nyíláson. Visszacsavarja a kupakot és visszaköti oldalára a kötéllel, melyet még a piacon vett, majd elindul a főtér kapuja felé.*
A varázsló egy Mágikus csomó nevű varázslatot varázsolt, melynek hatására az általa készített csomót nem lehet kibontani, a kötelet csak mágikus fegyverrel lehet elvágni. A varázslat ismételt elmondásával a kötést bárki feloldhatja.
A varázsló egy Mágikus csomó nevű varázslatot varázsolt, melynek hatására az általa készített csomót nem lehet kibontani, a kötelet csak mágikus fegyverrel lehet elvágni. A varázslat ismételt elmondásával a kötést bárki feloldhatja.
5179. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2014-04-20 17:27:21
Üzenet elküldve: 2014-04-20 17:27:21
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 1
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 1
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Raken Doral//
- Gyere már te lustaság! *hallatszik egy lány vidáman csengő hangja. És hogy kinek szólt? A leányzó mögött egy nagy, bolyhos macska kullog szép lassan. Nem siet el semmit, ellenben a gazdájával, aki már minél hamarabb ott akar lenni, bent a városban. Persze már csak akkor veszi észre, hogy megérkezett, mikor nagy szerencséjére nekimegy az egyik őrnek, ugyanis nem azt figyeli, hogy merre megy, hanem rajzol. Rajzol, mert ihlete támadt,és ugyebár az ilyen dolgokat nem lehet veszni hagyni.*
- Hupsz! Elnézést. Mana, gyere már! *kér elnézést, egy barátságos mosollyal kísérve, majd továbbment, a tér közepére.* Ezt nézd Mana, milyen szép. Csodás! Az épületek, és a kompozíció. Nagyszerű. *magyaráz, az idő közben lába mellé ért macskájának, miközben körülnéz. Nagyon tetszik neki a látvány, s rögtön kedve támad rajzolni. Elő is vesz egy újabb lapot, és már rajzol is, mert meg kell örökítenie a látványt, hogy mikor majd továbbáll, évek múltán is emlékezhessen rá, elég legyen csak a képre néznie. Rajzol, közben lába sem áll meg, a kút felé veszi az útját. Persze lánykánk miért is venné észre, hogy "vigyázat, ott egy kút!", így sikeresen nekimegy annak a férfinak, ki a kút szélén ül*
- Jaj... Bocsánat.
- Gyere már te lustaság! *hallatszik egy lány vidáman csengő hangja. És hogy kinek szólt? A leányzó mögött egy nagy, bolyhos macska kullog szép lassan. Nem siet el semmit, ellenben a gazdájával, aki már minél hamarabb ott akar lenni, bent a városban. Persze már csak akkor veszi észre, hogy megérkezett, mikor nagy szerencséjére nekimegy az egyik őrnek, ugyanis nem azt figyeli, hogy merre megy, hanem rajzol. Rajzol, mert ihlete támadt,és ugyebár az ilyen dolgokat nem lehet veszni hagyni.*
- Hupsz! Elnézést. Mana, gyere már! *kér elnézést, egy barátságos mosollyal kísérve, majd továbbment, a tér közepére.* Ezt nézd Mana, milyen szép. Csodás! Az épületek, és a kompozíció. Nagyszerű. *magyaráz, az idő közben lába mellé ért macskájának, miközben körülnéz. Nagyon tetszik neki a látvány, s rögtön kedve támad rajzolni. Elő is vesz egy újabb lapot, és már rajzol is, mert meg kell örökítenie a látványt, hogy mikor majd továbbáll, évek múltán is emlékezhessen rá, elég legyen csak a képre néznie. Rajzol, közben lába sem áll meg, a kút felé veszi az útját. Persze lánykánk miért is venné észre, hogy "vigyázat, ott egy kút!", így sikeresen nekimegy annak a férfinak, ki a kút szélén ül*
- Jaj... Bocsánat.
5178. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2014-04-20 16:11:14
Üzenet elküldve: 2014-04-20 16:11:14
![>Raken Doral [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/3822_ember_ferfi.jpg)
Rang: Játékos
IC üzenetek: 32
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 32
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
*Megunja a fogadó alkoholtól illatozó légkörét, és úgy dönt ideje indulni.Feláll néhány eszméletlenre részegedett kolléga mellől, a tudatuknál lévőktől egy biccentéssel elköszön, majd az ajtó felé indul.Út közben nem felejt el egy sejtelmes kacsintást intézni egy hölgyeménynek az ajtó mellett, mielőtt kilépne rajta.
Odakint első dolga rágyújtani rég nem használt pipájára, miből utána dohányszagú füstfelhőket fúj a levegőbe.Megkönnyebbülés ez számára, amit ellazult arcvonásai is kifejeznek.Pipázgatás közben kisétál a főtérre, egyenesen a kúthoz, leszedi hátáról a cókmókját, ami kardjából, illetve a köpenyét, meg még néhány holmiját tartalmazó táskából áll.Kénytelen volt magával cipelni, hiába utálja.Kardját nekitámasztja a kút peremének, mellékerül a táskája, és a táska fölé, illetve a kard mellé maga Raken szakállas valója is.Nyugodtan pipázgatva figyeli a népet, örülve annak a pár perc nyugalomnak amit nyert...A pár perc unalmas nyugalomnak...*
Odakint első dolga rágyújtani rég nem használt pipájára, miből utána dohányszagú füstfelhőket fúj a levegőbe.Megkönnyebbülés ez számára, amit ellazult arcvonásai is kifejeznek.Pipázgatás közben kisétál a főtérre, egyenesen a kúthoz, leszedi hátáról a cókmókját, ami kardjából, illetve a köpenyét, meg még néhány holmiját tartalmazó táskából áll.Kénytelen volt magával cipelni, hiába utálja.Kardját nekitámasztja a kút peremének, mellékerül a táskája, és a táska fölé, illetve a kard mellé maga Raken szakállas valója is.Nyugodtan pipázgatva figyeli a népet, örülve annak a pár perc nyugalomnak amit nyert...A pár perc unalmas nyugalomnak...*
5177. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2014-04-18 19:26:06
Üzenet elküldve: 2014-04-18 19:26:06
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 2
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 2
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
*Miután megelégelte a a Fogadót, újra kimegy a friss levegőre. Hogy szomját enyhítse a szökőkút felé veszi az irányt, melynek kristálytiszta vízéből merít, majd mint valami nemes italt, lassan felkortyolgatja. Ahogy arcáról csöpög le a víz, melyet a hold fénye megcsillant a sötét éjszakába, felpillant és egy pillanatra megcsillan a szeme, amint felnéz az égre s csillagokra.~Valahogy mindig is szerette az ilyen dolgokat amik az életre emlékeztették. Szerette nézni a világot, ahogy működik s annak csodáit. Irigylésre méltó volt eme szeretete, a sok kín után, a külső s belső sérülések után. Egykor más ember volt, de ez az erénye örökre megmarad neki.~ Aztán arca újra sötétségbe borult amint tova szállott a pillanat. Úgy döntött hogy ideje lenne elmenni edzeni, főleg a finom vacsora után. Így hát kihúzza magát, s habár megfáradt testtel, de még is büszkén, folytatja útját.*
5176. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2014-04-18 17:20:08
Üzenet elküldve: 2014-04-18 17:20:08
Rang: Játékos
IC üzenetek: 131
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 131
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Szelíd
//Visszatérés//
*Tagadni sem lehetne, hogy az elcsípett beszélgetések és Volaryon hűvös racionalitása nagyszerű alapként szolgált az otthoni gazdaság felvirágoztatására. Ehhez adódik Ellira ellenállhatatlanul ártatlan, őszinte modora, művészi érzékkel megfestett arcvonásai, barátságos fénnyel csillogó tekintete és máris előnyösebb megállapodások születnek.*
- Te leszel az első, akit megkérdezek, ha tanácsra lesz szükségem.* Udvarias, kicsit távolságtartó hangon mondja ezt. Szeretne a saját lábára állni... Talán titkon Volaryon tiszteletét is szeretné kivívni ezzel, bebizonyítva, hogy érdemes a sötételf vonzalmára, s mintha a magabiztosság megmenthetné attól, hogy múltbéli hibákat ismételgessen. Azért egy üveg jóféle bor könnyedén előcsalogatja az emlékeket, így Volaryonnak biztosan lesz alkalma véleményt alkotni Ellira üzleti érzékéről.
Kicsivel később, ahogy a "túl becses" értelmét ízlelgeti, mintha egy dézsa meleg vízbe ereszkedne, rózsaszín szappanbuborékokkal körülvéve. Felesleges lenne tovább boncolgatni, hogy miért döntött mégis a fogadó mellett, valódi vágyai ellenére, ezért egészen Volaryon következő kérdéséig csak kettejük szívdobbanásai felelgetnek egymásnak.*
- Természetesen... Akár már holnap is meglátogathatlak titeket.* Mosolya huncut gödröcskét vet, tekintetében pedig gyermeki fény csillan. Valamiért mintha kettejük feszült, óvatos közeledése, egyensúlyozása a szavakon egyre jobban mulattatná. Bor nélkül is megrészegíti a tudat, hogy Volaryon minden kétséget kizáróan örül neki, a színjátéka és gyanúsítgatása ellenére.*
- Rendben.* Egyezik bele, bár valamiért nem számított rá, hogy Volaryon fizeti majd az italát. Ezentúl ő is megengedheti magának, hogy ne verjen a fogához minden garast, de mégsem ez a legjobb alkalom a gáláns ajánlat visszautasítására. Kart karba öltve indulnak a fogadó ajtaja felé, olyan természetességgel, mintha bizony így közlekednének mindenhová. Amint az ajtó kinyílik, Ellira arcát megcsapja a benti meleg levegő, sülő hús illatát, dohányfüstöt és mulatozó emberek zaját görgetve maga előtt. Talán egy pillanatra megbánja döntését, hogy olyan könnyedén visszautasította Volaryon ajánlatát, de most már akkor sem táncolna vissza, ha a szemközti asztalnál kockázó férfiak az ajtaja előtt vernének tábort. Tekintetével üres asztalt keres és hamarosan meg is találja a megfelelőt. Reményei szerint, a pulttól távolabb eső rész csöndesebb és kevésbé mozgalmas a fogadó többi részéhez képest. Mivel ő megy elől, Volaryon ismét arra van kárhoztatva, hogy a kiszemelt asztalhoz kormányozzák. A gyertyák fénye, melyet nem olyan régen gyújthattak meg, igazán barátságos és meghitt hangulatot teremt, aranyszínű, remegő fénybe burkolva őket. *
- Nem egy palota, de még mindig sokkal jobb, mint a Rumos Rókalyuk.
*Felhős tekintettel hámozza le magáról a köpenyt és igyekszik elhessegetni a felszínre került emlékeket arról a bizonyos éjszakáról. Volaryon dühtől izzó tekintetével és… Erővel kényszeríti vissza gondolatait a jelenbe, a valóságba. Megköszörüli a torkát és mosolyogva pillanat a sötételfre. Csak a pár árnyalattal fakóbb arcszín árulkodik előbbi sötét képzelgéséről, de jó eséllyel nincs elég fény, hogy ez szembetűnő legyen.*
- Van ötleted, hogy mit igyunk? A borok tekintetében sajnálatos hiányosságaim vannak. A bálon tökéletesen eltaláltad az ízlésem, úgyhogy ha megengeded, ezúttal is rád bíznám magam.
*Tagadni sem lehetne, hogy az elcsípett beszélgetések és Volaryon hűvös racionalitása nagyszerű alapként szolgált az otthoni gazdaság felvirágoztatására. Ehhez adódik Ellira ellenállhatatlanul ártatlan, őszinte modora, művészi érzékkel megfestett arcvonásai, barátságos fénnyel csillogó tekintete és máris előnyösebb megállapodások születnek.*
- Te leszel az első, akit megkérdezek, ha tanácsra lesz szükségem.* Udvarias, kicsit távolságtartó hangon mondja ezt. Szeretne a saját lábára állni... Talán titkon Volaryon tiszteletét is szeretné kivívni ezzel, bebizonyítva, hogy érdemes a sötételf vonzalmára, s mintha a magabiztosság megmenthetné attól, hogy múltbéli hibákat ismételgessen. Azért egy üveg jóféle bor könnyedén előcsalogatja az emlékeket, így Volaryonnak biztosan lesz alkalma véleményt alkotni Ellira üzleti érzékéről.
Kicsivel később, ahogy a "túl becses" értelmét ízlelgeti, mintha egy dézsa meleg vízbe ereszkedne, rózsaszín szappanbuborékokkal körülvéve. Felesleges lenne tovább boncolgatni, hogy miért döntött mégis a fogadó mellett, valódi vágyai ellenére, ezért egészen Volaryon következő kérdéséig csak kettejük szívdobbanásai felelgetnek egymásnak.*
- Természetesen... Akár már holnap is meglátogathatlak titeket.* Mosolya huncut gödröcskét vet, tekintetében pedig gyermeki fény csillan. Valamiért mintha kettejük feszült, óvatos közeledése, egyensúlyozása a szavakon egyre jobban mulattatná. Bor nélkül is megrészegíti a tudat, hogy Volaryon minden kétséget kizáróan örül neki, a színjátéka és gyanúsítgatása ellenére.*
- Rendben.* Egyezik bele, bár valamiért nem számított rá, hogy Volaryon fizeti majd az italát. Ezentúl ő is megengedheti magának, hogy ne verjen a fogához minden garast, de mégsem ez a legjobb alkalom a gáláns ajánlat visszautasítására. Kart karba öltve indulnak a fogadó ajtaja felé, olyan természetességgel, mintha bizony így közlekednének mindenhová. Amint az ajtó kinyílik, Ellira arcát megcsapja a benti meleg levegő, sülő hús illatát, dohányfüstöt és mulatozó emberek zaját görgetve maga előtt. Talán egy pillanatra megbánja döntését, hogy olyan könnyedén visszautasította Volaryon ajánlatát, de most már akkor sem táncolna vissza, ha a szemközti asztalnál kockázó férfiak az ajtaja előtt vernének tábort. Tekintetével üres asztalt keres és hamarosan meg is találja a megfelelőt. Reményei szerint, a pulttól távolabb eső rész csöndesebb és kevésbé mozgalmas a fogadó többi részéhez képest. Mivel ő megy elől, Volaryon ismét arra van kárhoztatva, hogy a kiszemelt asztalhoz kormányozzák. A gyertyák fénye, melyet nem olyan régen gyújthattak meg, igazán barátságos és meghitt hangulatot teremt, aranyszínű, remegő fénybe burkolva őket. *
- Nem egy palota, de még mindig sokkal jobb, mint a Rumos Rókalyuk.
*Felhős tekintettel hámozza le magáról a köpenyt és igyekszik elhessegetni a felszínre került emlékeket arról a bizonyos éjszakáról. Volaryon dühtől izzó tekintetével és… Erővel kényszeríti vissza gondolatait a jelenbe, a valóságba. Megköszörüli a torkát és mosolyogva pillanat a sötételfre. Csak a pár árnyalattal fakóbb arcszín árulkodik előbbi sötét képzelgéséről, de jó eséllyel nincs elég fény, hogy ez szembetűnő legyen.*
- Van ötleted, hogy mit igyunk? A borok tekintetében sajnálatos hiányosságaim vannak. A bálon tökéletesen eltaláltad az ízlésem, úgyhogy ha megengeded, ezúttal is rád bíznám magam.
5175. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2014-04-17 23:10:57
Üzenet elküldve: 2014-04-17 23:10:57
Rang: Játékos
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
*A fogadó fa ajtaján távozik pont úgy ahogy annak előtte bement, csak annyi különbséggel, hogy néhány aranyát elcserélte egy szoba kulcsára. Nem siet ahogy a tömeg áramlását figyelve megindul egy széles utca felé ami a szegények által lakott városrésbe vezet. Közben észrevesz pár tolvajnak kinéző alakot, ezért fokozottan ügyel az erszényére. Lassan baktat a szegénynegyed felé, közben a különböző embereket figyeli, és szemet szúr neki, hogy milyen sok díszítés van a városban, és mintha az emberek valamilyen ünnepségre készülnének.~Erről jobb lesz többet megtudnom, csodálom, hogy a fogadóban nem ez a téma, vagy lehet csak nem ott ahol én üldögéltem.~Gondolja majd beleveti magát a szegénynegyedbe.*
5174. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2014-04-17 22:29:32
Üzenet elküldve: 2014-04-17 22:29:32
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 129
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 129
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Szelíd
//Visszatérés//
*Bólogat a válaszra, nem is tudja, miért jutott eszébe éppen a ló, amire a keservesen összekapart pénzt éppen maga vette el régen. Mintha egy másik életben történt volna.*
-Látom, mellettem ragadt rád némi üzleti érzék. Ha gondolod, szívesen adok tanácsot, bár sajnos az alvilág piacain jobban kiismerem magam, mint a mezőgazdaságban.
*Nem tud elfojtani egy halvány mosolyt, ami ajkaira tör Ellira szavainak hatására. Mindig is jó érzékkel megáldott üzletember volt, de ahogy látja, a nő sem éppen elveszett ezen a téren. Talán több dologban hasonlítanak egymásra, mint azt eddig sejtették volna vagy be mernék vallani maguknak. A bérelt szobát nem hozza fel újra, véletlenül sem szeretné azt a benyomást kelteni, hogy rákényszeríti az akaratát. Soha többet, épp elégszer elkövette ezt a hibát a múltban.*
-Én sem szeretném, túl becses számomra.
*Ezzel jobban kiadta volna magát a kelleténél? Olyan régóta teszik már ezt, táncolnak kötélen, reszketve a zuhanástól, de attól is, hogy célba érjenek. Mintha valaki ott állna a kötél végén, csak arra várva, hogy amikor veszik a bátorságot az utolsó lépésre, egyetlen vágással küldje őket a szakadékba.
Bár sejtené legalább, hogy hang nélkül is Ellira tudtára hozta, mi minden zajlik benne, sokkal nyugodtabb lenne, de most még saját szótlansága is görcsbe rántja a gyomrát. Általában könnyedén forog a nyelve, de amint Ellira feltűnik, ez a képessége szertefoszlik. Ha meg is tud szólalni, általában rosszul választja meg a szavakat, de az se ritka, hogy egyetlen hang se legyen képes elhagyni a torkát. Ezen sürgősen javítani kell, talán a régebben emlegetett őszinteség sokat segítene. Ha mindent elmondana, kiöntené a szívét, várva az ítéletet, titkon bízva csak a megváltásban.*
-Ezek szerint egy másik napon ellátogatnál hozzánk?
*Kicsit mohónak hat, ahogy egyből visszakérdez az udvarias hárításra. Lehet, hogy a nő csak illedelmességből kért másik időpontot, de ha így is van, ez a lehetőség vagy nem fordult meg a hím fejében, vagy nem hajlandó vele számolni. Ígéretet akar arra, hogy nem most látja utoljára, hogy a visszatérése nem véletlen, hogy nem kell újra elveszítenie, még ha most nem is fogadta el a felajánlott lakhatást.*
-De, meghívlak. Úgyse nagyon volt még rá alkalmam, hogy bárhová vigyelek, ahogy azt illik.
*A mosolyba belereszket a szíve, nem képes uralkodni arcvonásain, viszonozza a mimikát. Mintha felszabadultabb és nyugodtabb lenne. Talán van remény... Tudja, hogy nem szabadna hinnie, de annyira vágyik rá, hogy remélhessen, hogy nem tudja megtagadni magától a vágyakozást. Karját kínálja, majd ha Ellira elfogadja, a fogadó felé indul vele. Az ajtót kinyitva pár gyors pillantással meggyőződik a benti rendről, ennek fényében pedig nyugodtan előre engedheti a hölgyet, nem kell élő pajzsként szolgálnia.*
*Bólogat a válaszra, nem is tudja, miért jutott eszébe éppen a ló, amire a keservesen összekapart pénzt éppen maga vette el régen. Mintha egy másik életben történt volna.*
-Látom, mellettem ragadt rád némi üzleti érzék. Ha gondolod, szívesen adok tanácsot, bár sajnos az alvilág piacain jobban kiismerem magam, mint a mezőgazdaságban.
*Nem tud elfojtani egy halvány mosolyt, ami ajkaira tör Ellira szavainak hatására. Mindig is jó érzékkel megáldott üzletember volt, de ahogy látja, a nő sem éppen elveszett ezen a téren. Talán több dologban hasonlítanak egymásra, mint azt eddig sejtették volna vagy be mernék vallani maguknak. A bérelt szobát nem hozza fel újra, véletlenül sem szeretné azt a benyomást kelteni, hogy rákényszeríti az akaratát. Soha többet, épp elégszer elkövette ezt a hibát a múltban.*
-Én sem szeretném, túl becses számomra.
*Ezzel jobban kiadta volna magát a kelleténél? Olyan régóta teszik már ezt, táncolnak kötélen, reszketve a zuhanástól, de attól is, hogy célba érjenek. Mintha valaki ott állna a kötél végén, csak arra várva, hogy amikor veszik a bátorságot az utolsó lépésre, egyetlen vágással küldje őket a szakadékba.
Bár sejtené legalább, hogy hang nélkül is Ellira tudtára hozta, mi minden zajlik benne, sokkal nyugodtabb lenne, de most még saját szótlansága is görcsbe rántja a gyomrát. Általában könnyedén forog a nyelve, de amint Ellira feltűnik, ez a képessége szertefoszlik. Ha meg is tud szólalni, általában rosszul választja meg a szavakat, de az se ritka, hogy egyetlen hang se legyen képes elhagyni a torkát. Ezen sürgősen javítani kell, talán a régebben emlegetett őszinteség sokat segítene. Ha mindent elmondana, kiöntené a szívét, várva az ítéletet, titkon bízva csak a megváltásban.*
-Ezek szerint egy másik napon ellátogatnál hozzánk?
*Kicsit mohónak hat, ahogy egyből visszakérdez az udvarias hárításra. Lehet, hogy a nő csak illedelmességből kért másik időpontot, de ha így is van, ez a lehetőség vagy nem fordult meg a hím fejében, vagy nem hajlandó vele számolni. Ígéretet akar arra, hogy nem most látja utoljára, hogy a visszatérése nem véletlen, hogy nem kell újra elveszítenie, még ha most nem is fogadta el a felajánlott lakhatást.*
-De, meghívlak. Úgyse nagyon volt még rá alkalmam, hogy bárhová vigyelek, ahogy azt illik.
*A mosolyba belereszket a szíve, nem képes uralkodni arcvonásain, viszonozza a mimikát. Mintha felszabadultabb és nyugodtabb lenne. Talán van remény... Tudja, hogy nem szabadna hinnie, de annyira vágyik rá, hogy remélhessen, hogy nem tudja megtagadni magától a vágyakozást. Karját kínálja, majd ha Ellira elfogadja, a fogadó felé indul vele. Az ajtót kinyitva pár gyors pillantással meggyőződik a benti rendről, ennek fényében pedig nyugodtan előre engedheti a hölgyet, nem kell élő pajzsként szolgálnia.*
5173. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2014-04-17 21:50:06
Üzenet elküldve: 2014-04-17 21:50:06
Rang: Játékos
IC üzenetek: 131
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 131
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Szelíd
//Visszatérés//
*Csalódottság, fájdalom, reménytelenség. Könnyedén és könyörtelenül érkeznek, bizonytalanságot csöpögtetve a hűvös alkonyi levegőbe. Ilyen helyzetben még a legapróbb tiltakozás is halálos ítéletnek tűnik, azt üzenve, hogy az élet már sosem lesz többé boldog. Épp Volaryon fájdalmas tekintete az, ami megerősíti elhatározásában. Meg kell tanulniuk hinni és őszintén bízni egymásban. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha saját világukat egyre közelebb és közelebb hozzák egymáshoz. Megtapasztalják, hogy milyen egy átbeszélgetett éjszaka után, másnap semmiségeken mosolyogni. Sétákat tenni a tél végi, éledő természetben, miközben kacéran veszik tudomásul, hogy ők a legszerencsésebbek az egész világon…*
- A lóvásárlás egyelőre elhamarkodott ötlet lenne. Luxus. A pénz nagy részét szeretném újra befektetni a családom javára, jobb minőségű vetőmagra költeni és…* Ő maga is tudja, hogy maga ellen beszél. Ugyanúgy az ésszerűtlenség bélyegét lehetne ráragasztani a fogadói szoba bérlésére is. Mégsem hajlandó engedni ebből… Legalábbis egyelőre.*
- Nem szeretném elrontani azt, ami…köztünk van.* Mondja zavartan és nem igazán érti, hogy miért kell magyarázni a nyilvánvalót. Talán vallomást szeretne hallani tőle? Vagy csak valami meghatározást, mert ő sem tudja, hogy mi az „ami köztük van”? Mégis mindez apró semmiségnek tűnik, ahogy Volaryont egyedüli biztos pontként szorítja az erőszakosan fújó szélben. Van még értelme tagadni az egyértelmű érzéseket? A válasz elveszik mellkasának apró rezgéseiben, ahogy az elfet öleli. Beletemetkezik az édes illatba és közelebb simul, miközben Volaryon karjai átfogják a derekát. Ebben a pillanatban minden más megszűnik a számára, gondolatai moraját elnyomja szívének dobogása. Nem kell hallania semmit, kimondatlanul is érzi a sötételf válaszát. Megbocsátást a hűtlenül és bizalmatlanul eltöltött szívdobbanásokra egy gyöngéd, érzelmekkel telített mozdulatba sűrítve.
Veszélyes játékának utóhatásai még körülöttük zsonganak, de sokkal erősebb az egymás közelsége miatt érzett már-már eufórikus nyugalom: Jó helyen vannak. Ellira szíve megtelik a hála érzésével és egy túlcsorduló könnycsepp formájában ül ki arcára. Finoman és gyengéden simítanak végig arcán Volaryon ujjai, de a könnycseppet elkerülik és reméli, hogy nem kell magyarázkodnia emiatt.*
- Nia is hiányzott…
*Kicsit összeráncolja a homlokát, de épp csak egy pillanatnyi bizonytalanság ez. Bár félreértette Volaryon kérését, a következő szavai tényleges válaszul is szolgálhatnak.*
- Ma este már nem szeretném a jelenlétemmel traktálni. Biztos neheztel rám, amiért ilyen hosszú ideig távol voltam és jobb szeretnék kipihenten és felkészülten találkozni vele.* Mindezt a mélyzöld íriszekhez kapcsolt tekintettel mondja, minden apró fény-árny játékot felmérve Volaryon lélektükreiben. A beállt csendben pillantása el-elkalandozik a jóképű vonásokon, ívelt szemöldökön, selymes bőrön és kicsit talán hosszabb ideig időzik az ajkakon, mint az illendő lenne. Aprót rezzen, mint valami rémült madárka, mielőtt szelíden kibontakozna az ölelésből, még egy szívből jövő mosolyt ragyogtat Volaryonra.*
- Nincs kedved meginni velem valami erősebb italt? A hazatérésem örömére…
A hozzászólás írója (Ellira Ineriss) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.04.17 22:43:14
*Csalódottság, fájdalom, reménytelenség. Könnyedén és könyörtelenül érkeznek, bizonytalanságot csöpögtetve a hűvös alkonyi levegőbe. Ilyen helyzetben még a legapróbb tiltakozás is halálos ítéletnek tűnik, azt üzenve, hogy az élet már sosem lesz többé boldog. Épp Volaryon fájdalmas tekintete az, ami megerősíti elhatározásában. Meg kell tanulniuk hinni és őszintén bízni egymásban. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha saját világukat egyre közelebb és közelebb hozzák egymáshoz. Megtapasztalják, hogy milyen egy átbeszélgetett éjszaka után, másnap semmiségeken mosolyogni. Sétákat tenni a tél végi, éledő természetben, miközben kacéran veszik tudomásul, hogy ők a legszerencsésebbek az egész világon…*
- A lóvásárlás egyelőre elhamarkodott ötlet lenne. Luxus. A pénz nagy részét szeretném újra befektetni a családom javára, jobb minőségű vetőmagra költeni és…* Ő maga is tudja, hogy maga ellen beszél. Ugyanúgy az ésszerűtlenség bélyegét lehetne ráragasztani a fogadói szoba bérlésére is. Mégsem hajlandó engedni ebből… Legalábbis egyelőre.*
- Nem szeretném elrontani azt, ami…köztünk van.* Mondja zavartan és nem igazán érti, hogy miért kell magyarázni a nyilvánvalót. Talán vallomást szeretne hallani tőle? Vagy csak valami meghatározást, mert ő sem tudja, hogy mi az „ami köztük van”? Mégis mindez apró semmiségnek tűnik, ahogy Volaryont egyedüli biztos pontként szorítja az erőszakosan fújó szélben. Van még értelme tagadni az egyértelmű érzéseket? A válasz elveszik mellkasának apró rezgéseiben, ahogy az elfet öleli. Beletemetkezik az édes illatba és közelebb simul, miközben Volaryon karjai átfogják a derekát. Ebben a pillanatban minden más megszűnik a számára, gondolatai moraját elnyomja szívének dobogása. Nem kell hallania semmit, kimondatlanul is érzi a sötételf válaszát. Megbocsátást a hűtlenül és bizalmatlanul eltöltött szívdobbanásokra egy gyöngéd, érzelmekkel telített mozdulatba sűrítve.
Veszélyes játékának utóhatásai még körülöttük zsonganak, de sokkal erősebb az egymás közelsége miatt érzett már-már eufórikus nyugalom: Jó helyen vannak. Ellira szíve megtelik a hála érzésével és egy túlcsorduló könnycsepp formájában ül ki arcára. Finoman és gyengéden simítanak végig arcán Volaryon ujjai, de a könnycseppet elkerülik és reméli, hogy nem kell magyarázkodnia emiatt.*
- Nia is hiányzott…
*Kicsit összeráncolja a homlokát, de épp csak egy pillanatnyi bizonytalanság ez. Bár félreértette Volaryon kérését, a következő szavai tényleges válaszul is szolgálhatnak.*
- Ma este már nem szeretném a jelenlétemmel traktálni. Biztos neheztel rám, amiért ilyen hosszú ideig távol voltam és jobb szeretnék kipihenten és felkészülten találkozni vele.* Mindezt a mélyzöld íriszekhez kapcsolt tekintettel mondja, minden apró fény-árny játékot felmérve Volaryon lélektükreiben. A beállt csendben pillantása el-elkalandozik a jóképű vonásokon, ívelt szemöldökön, selymes bőrön és kicsit talán hosszabb ideig időzik az ajkakon, mint az illendő lenne. Aprót rezzen, mint valami rémült madárka, mielőtt szelíden kibontakozna az ölelésből, még egy szívből jövő mosolyt ragyogtat Volaryonra.*
- Nincs kedved meginni velem valami erősebb italt? A hazatérésem örömére…
A hozzászólás írója (Ellira Ineriss) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.04.17 22:43:14
5172. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2014-04-17 21:07:20
Üzenet elküldve: 2014-04-17 21:07:20
Rang: Játékos
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
*Engumrak a tömeget figyelve érkezik a városa az úton.~Mennyien vannak, milyen sok ember aki csak azt várja, hogy az én pénzemet gyarapítsák.~Tekintete az arcokat és a ruhákat figyeli elsősorban, azután az erszényeket is szemügyre veszi.~Először valami lakhelyet kéne keresnem, de annyi aranyból ami nekem van kétlem, hogy tudnék házat venni, vagy akár csak bérelni. Tehát egy fogadót kell keresnem, hogy utána nekiálljak pénzt keresni, hogy vehessek egy üzlethelyiséget ahol lakhatok is.~Gondolatai elkalandoznak a távoli jövőben, ahol reményei szerint a város egyik legnagyobb kereskedője ként él. Viszonylag gyorsan visszatereli elmélkedését a jelenbe, majd megindul a főtéren lévő szökőkút felé, ami oly híres. Érdekesnek találja a vizét, de úgy érzi nem túl sok hasznot tudna egyelőre húzni belőle, hacsak.~Ha lenne pár üvegcsém, akkor azokat megtölthetem vízzel, és azt árulnám mint varázsital. Esetleg valami színezék is mehet bele, hogy gyógyitalnak tűnjön.~Elmélázik egy kicsit, de mivel nincsenek üvegcséi inkább elindul, hogy fogadót keressen. Szerencséjére azonnal arra indul ahol a komoly hírnévnek örvendő Pegazus fogadó áll. Sajnos alacsony termete kicsit nehezíti, hogy a csomó magas alak között átjusson, de azért nagy nehezen eléri egészen addig amíg már csak egy óriás áll az útjában, aki majdnem rálép, de még időben sikerül elkerülnie ennek a megtörténését azzal, hogy egy oldalra ugrik. Ezután odasétál az ajtóhoz, és belép rajta.*
5171. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2014-04-17 19:35:17
Üzenet elküldve: 2014-04-17 19:35:17
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 1
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 1
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
*Kailet érdeklődve néz körül. Először jár erre, egészen lenyügözőnek találja a helyet. Nem igazán ért az építészethez, de annyit meg tud állapítani, hogy gondosan megtervezett és kidolgozott téren találja magát. Pár lépéssel egy szökőkút kerül látóterébe, és szomját oltja. Leül a kút szélére, elnyom egy ásítást, és kényelmesen üldögélve szemléli az előtte elhaladókat, miközben azon elmélkedik, merre mehetne tovább. Végül egy keskeny kis utcát választ, és elindul a kövekkel kirakott út irányában. Amennyire ismeri a várost - persze csak történetekből - ha minden igaz, akkor nemsokára a szegénynegyedben találhatja magát.*
A hozzászólás írója (Kaliet Mo) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.04.17 19:35:56
A hozzászólás írója (Kaliet Mo) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.04.17 19:35:56
5170. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2014-04-16 22:50:39
Üzenet elküldve: 2014-04-16 22:50:39
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 129
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 129
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Szelíd
//Visszatérés//
*Pedig ha Ellira tudná, hogy magabiztosság, önbecsülése épp a porban heverve vonaglik, készen rá, hogy feladjon mindent pár biztató szóért, amelyek arról adnak bizonyosságot, hogy nem kell újra átélnie a vesztesé fájdalmát. Bármit képes lenne megtenni, ha a nő azt kötné ki feltételnek, csak kaphassa vissza, hogy minden olyan legyen, mint régen. Mégsem... Jobb legyen, mint régen! Egy újfajta, szabad kapcsolat, ami kölcsönös tiszteleten és bizalmon alapul. Szinte már nevetséges, hogy neki jutnak eszébe ilyenek.
A sóhajtásból már sejti, hogy minden reménye ellenére csalódnia kell. Pofonként érkezik a visszautasítás, hiszen annyira biztos volt benne, hogy innen már nem romolhat el semmi. Hányadszorra is állapítja meg a beszélgetés folyamán magáról, hogy olyan, mint egy ostoba gyermek? Nagyon sokadszorra, arca lassan lángra kap a belső szégyentől, amiért nem képes higgadtan gondolkodni. Azt várta, azt remélte, hogy Ellira is vágyik arra, hogy újra mellettük élhessen, de naiv reménynek bizonyult ez is. Pontosan úgy, mint minden eddigi. Bár arca megtartja a jól begyakorolt semleges kifejezését, szeme képtelen hazudni. Smaragdjai mélyén fellobban a reményvesztettség halványan pislákoló lángja, keze érzéketlenül tűri a gyengéd szorítást. Meddig fog még játszani vele? Hányszor akarja még biztatni, hogy utána saját kezével metssze el a vékonyka kis reményfonalat? Át lehet ezt vészelni sérülések nélkül? Nem mutatja, de belül nagyon is érzi, micsoda tőrdöfés szívének legfájóbb pontjába minden egyes ilyen alkalom, amikor Ellira édes álmokat ígér, majd a jeges valóság talajához vágja.*
-Azt hittem, ha egyszer megtakarított pénzed lesz, lovat fogsz belőle venni.
*Hangja is tompán szól, mintha erővel nyomna el minden hallható érzelmet benne, nehogy elárulja magát. Talán ő sincs vele tisztában, hogy pillantása mindennél igazabban mesél érzéseiről, állapotáról, talán Ellira az egyetlen, aki megláthatja rajta, benne ezeket a jeleket.*
-Micsodát?
*Elrontani? Nem, ezúttal nem fog csalfa reményeknek engedni, nem fog képzelgéseket szőni, aminek hálóján utána egyedül szíve reked meg, újabb mély sebeket szerezve. Nem és nem. Ezúttal racionális lesz, megfontolt és... És...
Döbbenten pislog, ahogy a vékony karok nyaka köré fonódnak, Ellira csöppnyi teste pedig az övéhez simul. Megölelte? Agya még azon dolgozik, hogy képes legyen értelmet adni a helyzetnek, amikor teste már reagál, erős karjai a karcsú derékra fonódnak. Úgy szorítja Ellirát, szinte kapaszkodik belé, mintha ettől függne az élete, mintha soha többet nem akarná elereszteni. Kellenek még szavak, amikor a tettek ennyire igazan szólnak?
Ajkai mozognak, de hang nem tud felszakadni, lenyelhetetlen gombóc zárja el a levegőt a hangszalagoktól, így minden vallomás, minden remény és fájdalom, ami felszakad belőle, nem több, mint puszta tátogás, aminek egyetlen szemtanúja a kút hűs vize.
Előbb vagy utóbb, de el fog jönni a pillanat, amikor engednie kell, legalább annyira, hogy a nő szemébe nézhessen. Mit mondhatna? Annyira nehéz minden, lám a szavak bajnoka, aki mesterien választ meg minden hangot, most elnémult, képtelen megszólalni. utoljára talán akkor esett ez meg vele, amikor húgát elveszítette. Ében ujjai lassú vándorútra kélnek az arc selymes bőrén, simítva, olyan gyengédséggel és odaadással, ami nem járhat ki másnak.*
-És Nia?
*Vonatkozik a kérdés egyszerre mindenre: mit mondjon neki, mondjon-e bármit is, hozza el, hogy találkozhassanak, biztassa-e, hazudjon-e?*
*Pedig ha Ellira tudná, hogy magabiztosság, önbecsülése épp a porban heverve vonaglik, készen rá, hogy feladjon mindent pár biztató szóért, amelyek arról adnak bizonyosságot, hogy nem kell újra átélnie a vesztesé fájdalmát. Bármit képes lenne megtenni, ha a nő azt kötné ki feltételnek, csak kaphassa vissza, hogy minden olyan legyen, mint régen. Mégsem... Jobb legyen, mint régen! Egy újfajta, szabad kapcsolat, ami kölcsönös tiszteleten és bizalmon alapul. Szinte már nevetséges, hogy neki jutnak eszébe ilyenek.
A sóhajtásból már sejti, hogy minden reménye ellenére csalódnia kell. Pofonként érkezik a visszautasítás, hiszen annyira biztos volt benne, hogy innen már nem romolhat el semmi. Hányadszorra is állapítja meg a beszélgetés folyamán magáról, hogy olyan, mint egy ostoba gyermek? Nagyon sokadszorra, arca lassan lángra kap a belső szégyentől, amiért nem képes higgadtan gondolkodni. Azt várta, azt remélte, hogy Ellira is vágyik arra, hogy újra mellettük élhessen, de naiv reménynek bizonyult ez is. Pontosan úgy, mint minden eddigi. Bár arca megtartja a jól begyakorolt semleges kifejezését, szeme képtelen hazudni. Smaragdjai mélyén fellobban a reményvesztettség halványan pislákoló lángja, keze érzéketlenül tűri a gyengéd szorítást. Meddig fog még játszani vele? Hányszor akarja még biztatni, hogy utána saját kezével metssze el a vékonyka kis reményfonalat? Át lehet ezt vészelni sérülések nélkül? Nem mutatja, de belül nagyon is érzi, micsoda tőrdöfés szívének legfájóbb pontjába minden egyes ilyen alkalom, amikor Ellira édes álmokat ígér, majd a jeges valóság talajához vágja.*
-Azt hittem, ha egyszer megtakarított pénzed lesz, lovat fogsz belőle venni.
*Hangja is tompán szól, mintha erővel nyomna el minden hallható érzelmet benne, nehogy elárulja magát. Talán ő sincs vele tisztában, hogy pillantása mindennél igazabban mesél érzéseiről, állapotáról, talán Ellira az egyetlen, aki megláthatja rajta, benne ezeket a jeleket.*
-Micsodát?
*Elrontani? Nem, ezúttal nem fog csalfa reményeknek engedni, nem fog képzelgéseket szőni, aminek hálóján utána egyedül szíve reked meg, újabb mély sebeket szerezve. Nem és nem. Ezúttal racionális lesz, megfontolt és... És...
Döbbenten pislog, ahogy a vékony karok nyaka köré fonódnak, Ellira csöppnyi teste pedig az övéhez simul. Megölelte? Agya még azon dolgozik, hogy képes legyen értelmet adni a helyzetnek, amikor teste már reagál, erős karjai a karcsú derékra fonódnak. Úgy szorítja Ellirát, szinte kapaszkodik belé, mintha ettől függne az élete, mintha soha többet nem akarná elereszteni. Kellenek még szavak, amikor a tettek ennyire igazan szólnak?
Ajkai mozognak, de hang nem tud felszakadni, lenyelhetetlen gombóc zárja el a levegőt a hangszalagoktól, így minden vallomás, minden remény és fájdalom, ami felszakad belőle, nem több, mint puszta tátogás, aminek egyetlen szemtanúja a kút hűs vize.
Előbb vagy utóbb, de el fog jönni a pillanat, amikor engednie kell, legalább annyira, hogy a nő szemébe nézhessen. Mit mondhatna? Annyira nehéz minden, lám a szavak bajnoka, aki mesterien választ meg minden hangot, most elnémult, képtelen megszólalni. utoljára talán akkor esett ez meg vele, amikor húgát elveszítette. Ében ujjai lassú vándorútra kélnek az arc selymes bőrén, simítva, olyan gyengédséggel és odaadással, ami nem járhat ki másnak.*
-És Nia?
*Vonatkozik a kérdés egyszerre mindenre: mit mondjon neki, mondjon-e bármit is, hozza el, hogy találkozhassanak, biztassa-e, hazudjon-e?*
5169. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2014-04-16 22:04:25
Üzenet elküldve: 2014-04-16 22:04:25
Rang: Játékos
IC üzenetek: 131
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 131
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Szelíd
//Visszatérés//
*A bók váratlanul éri arcára vöröslő pírt varázsolva és mosolya is mintha szélesebb lenne. Néha úgy érzi, az elf csak azért bókol, hogy őt zavarba hozza. Nem érzi szükségét, hogy bármit is feleljen, arcszíne úgyis ékesen árulkodik.
Volaryon következő szavaival olyan könnyedén és csábítóan ajánlja fel a lehetőséget, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne: Ellira odaköltözik. A zöld szempár egyszerre csillog vonzón és kérlelőn, mellyel boldogságot és biztonságot ígér. Nem csoda, hogy ennyire sikeres kereskedő vált belőle, hisz még egy ilyen váratlan helyzet sem ingatja meg magabiztosságát. Igen, a nő nagyon szeretne velük élni… Niáról és a sötételfről gondoskodni, az anya szerepébe bújva melegséget varázsolni az új házba. De mégis meddig mehetne ez így? Egyáltalán miért lakna ott? Egy házvezető-tanítónő… ez lassan nem lesz elég a boldogságához, de arra még nem készült fel, hogy Volaryonnal a szíve után az ágyát is megossza. Az egész kapcsolatuk olyan törékeny, mintha bármelyik szél felkaphatná és szilánkosra törve a macskakőre dobhatná.
S lám, itt áll, hogy ismét kétségek között vergődjön, hisz az álmatlan éjszakák csak a trükk forgatókönyvét készítették el, a jövőre nem szolgálnak válasszal. Ha csak egy kicsivel engedett volna nagyobb teret a reménynek, sokkal könnyebb dolga lenne. Arcán homályos árnyként suhannak át lehetőségek. Tudja jól, hogy nemet kell mondania az ajánlatra, mégis árulásnak érzi a visszautasítást. Aprót sóhajtva szorítja meg a bőrén bizsergető rózsákat hagyó ujjakat.*
- Az ajánlatod nagyon csábító, de az idei termés nagyon gazdag volt és jó áron sikerült továbbadni a felesleget, így megengedhetem, hogy a fogadóban szobát béreljek anélkül, hogy adósságba verném magam.* Mindezt teljesen természetes hangszínnel mondja, aprócska szomorú felhanggal fűszerezve. Kétség sem fér hozzá, hogy igazat mond, hiszen ha Volaryon alaposabban megnézi magának a nőt, több változást is észrevehet legutóbbi találkozásuk óta. Hullámos, hamvas tincsei élettelin csillognak, arcán pirospozsgás szín hirdeti a szépséget és öltözéke is sokkal elegánsabb a megszokottnál. Igaz, lila köpenyétől nem volt hajlandó megválni, de lábára szarvasbőr csizma simul és a köpeny alól minőségi selyemsállal jár táncot a feltámadó szél. Ellira testtartása is magabiztosságról árulkodik, mintha a vállán nyugvó terhek elpárologtak volna. *
- Nem merem… nem akarom elrontani. * Arckifejezése határozottságot sugall, de az őzbarna szempár kérdőn csillan, mintha megerősítést várna döntése helyességéről. Majd talán azért, hogy szavai élét vegye, vagy prózaibb okból, de rászánja magát és egy óvatos lépést követően Volaryon nyaka köré kulcsolja a karját. Nagyot sóhajt, belélegezve a tiszta, vonzó illatot és mintha a maradék feszültség is elpárolgott volna a tagjaiból. Ebbe a szeretetteljes mozdulatba sűrít minden magyarázkodást, egyetlen szót engedélyezve, mielőtt kibontakozna az ölelésből: *
- Hiányoztál.
*A bók váratlanul éri arcára vöröslő pírt varázsolva és mosolya is mintha szélesebb lenne. Néha úgy érzi, az elf csak azért bókol, hogy őt zavarba hozza. Nem érzi szükségét, hogy bármit is feleljen, arcszíne úgyis ékesen árulkodik.
Volaryon következő szavaival olyan könnyedén és csábítóan ajánlja fel a lehetőséget, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne: Ellira odaköltözik. A zöld szempár egyszerre csillog vonzón és kérlelőn, mellyel boldogságot és biztonságot ígér. Nem csoda, hogy ennyire sikeres kereskedő vált belőle, hisz még egy ilyen váratlan helyzet sem ingatja meg magabiztosságát. Igen, a nő nagyon szeretne velük élni… Niáról és a sötételfről gondoskodni, az anya szerepébe bújva melegséget varázsolni az új házba. De mégis meddig mehetne ez így? Egyáltalán miért lakna ott? Egy házvezető-tanítónő… ez lassan nem lesz elég a boldogságához, de arra még nem készült fel, hogy Volaryonnal a szíve után az ágyát is megossza. Az egész kapcsolatuk olyan törékeny, mintha bármelyik szél felkaphatná és szilánkosra törve a macskakőre dobhatná.
S lám, itt áll, hogy ismét kétségek között vergődjön, hisz az álmatlan éjszakák csak a trükk forgatókönyvét készítették el, a jövőre nem szolgálnak válasszal. Ha csak egy kicsivel engedett volna nagyobb teret a reménynek, sokkal könnyebb dolga lenne. Arcán homályos árnyként suhannak át lehetőségek. Tudja jól, hogy nemet kell mondania az ajánlatra, mégis árulásnak érzi a visszautasítást. Aprót sóhajtva szorítja meg a bőrén bizsergető rózsákat hagyó ujjakat.*
- Az ajánlatod nagyon csábító, de az idei termés nagyon gazdag volt és jó áron sikerült továbbadni a felesleget, így megengedhetem, hogy a fogadóban szobát béreljek anélkül, hogy adósságba verném magam.* Mindezt teljesen természetes hangszínnel mondja, aprócska szomorú felhanggal fűszerezve. Kétség sem fér hozzá, hogy igazat mond, hiszen ha Volaryon alaposabban megnézi magának a nőt, több változást is észrevehet legutóbbi találkozásuk óta. Hullámos, hamvas tincsei élettelin csillognak, arcán pirospozsgás szín hirdeti a szépséget és öltözéke is sokkal elegánsabb a megszokottnál. Igaz, lila köpenyétől nem volt hajlandó megválni, de lábára szarvasbőr csizma simul és a köpeny alól minőségi selyemsállal jár táncot a feltámadó szél. Ellira testtartása is magabiztosságról árulkodik, mintha a vállán nyugvó terhek elpárologtak volna. *
- Nem merem… nem akarom elrontani. * Arckifejezése határozottságot sugall, de az őzbarna szempár kérdőn csillan, mintha megerősítést várna döntése helyességéről. Majd talán azért, hogy szavai élét vegye, vagy prózaibb okból, de rászánja magát és egy óvatos lépést követően Volaryon nyaka köré kulcsolja a karját. Nagyot sóhajt, belélegezve a tiszta, vonzó illatot és mintha a maradék feszültség is elpárolgott volna a tagjaiból. Ebbe a szeretetteljes mozdulatba sűrít minden magyarázkodást, egyetlen szót engedélyezve, mielőtt kibontakozna az ölelésből: *
- Hiányoztál.
5168. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2014-04-16 18:49:03
Üzenet elküldve: 2014-04-16 18:49:03
Rang: Játékos
IC üzenetek: 10
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 10
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
*Épp próbált valami elfogadhatóan mély gondolatot találni Kei megmagyarázhatatlanul egyszerű válaszai mögött, egyelőre sikertelenül, mikor az éktelen robaj hallatán majd' leesik a fáról. Dühösen húzza szét a lombokat, hogy kifejezhesse felháborodását amiért megzavarták a gondolatmenetét, de a hordóból kikandikáló szerzet olyan mulatságos látványt nyújt, hogy a dühe egy pillanat alatt elpárolog. Kíváncsian lesi a dolgok további alakulását, ahogy a férfi Kei-re pillant Fhalynn-nak is nyilvánvalóvá válik a kettejük közti hasonlóság, de szokása szerint nem látja a fától az erdőt, és nem tud rájönni a kapcsolatra. Ahogy töri a fejét a tekintete találkozik az idegen férfiéval, az elmosolyodik, Fhalynn pedig érdeklődve oldalra dönti a fejét és állja a pillantását. Az idegen azonban a következő pillanatban elfordul és elindul a Pegazus fogadó felé, ami mindeddig a pillanatig egy cseppet sem keltette fel a lány érdeklődését, most azonban, ahogy figyeli újdonsült ismerősét, Kei-t is az idegen nyomában belépni a fogadóba, kíváncsisága nőttön nő. Elgondolkozva pislog, tulajdonképp elég kényelmesen üldögél itt a fán, de mégsem hagyja nyugodni az a különös kapcsolat az idegen és Kei között, mintha csak egy szót keresne, ami ott van a nyelvén, de sehogy sem jut az eszébe. Végül fölsóhajt, könnyedén leugrik a fáról és utánuk ered a fogadóba.*
5167. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2014-04-16 16:16:24
Üzenet elküldve: 2014-04-16 16:16:24
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 2
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 2
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Lynna Embrys//
*A törpe arcán is megenyhülnek a vonások, s a dús szakáll között egy apró mosoly rajzolódik ki, amint a maszatos arcú tündér boldogan köszönti őt. Azon pedig egy percig sem csodálkozik, hogy nem hallott még a szent fővárásról. Megszokta már, hogy ritkán fut bele olyanba, aki tudna erre a kérdésére érdemi választ adni.*
- Sebaj! És tudsz-e olyanokról, mint én?
*Hangja lágyan érdeklődő marad, igyekszik a szokásos stílusát mellőzni. Nem szeretné, hogy ez a kedves kis vörös teremtmény úgy érezze, hogy vallatják.*
- Tudod...Én derék törpöket keresek. Olyanokat, akik jól képzett harcosok, remek stratégák és megingathatatlan hitük van. Olyanokat, kiknek ereiben emésztő tűzzel ég Wylnurana tüze.
*Az éjszínű íriszekben áthatott fény csillan, amint előadja szándékait az apróságnak.*
- Ismersz ilyen törpöt?
*Már-már a megszállottak hangján folytatja az érdeklődést. De türelmes, hagyja, hogy a lányka feldolgozza az információt és, hogy átfusson az agyán.*
*A törpe arcán is megenyhülnek a vonások, s a dús szakáll között egy apró mosoly rajzolódik ki, amint a maszatos arcú tündér boldogan köszönti őt. Azon pedig egy percig sem csodálkozik, hogy nem hallott még a szent fővárásról. Megszokta már, hogy ritkán fut bele olyanba, aki tudna erre a kérdésére érdemi választ adni.*
- Sebaj! És tudsz-e olyanokról, mint én?
*Hangja lágyan érdeklődő marad, igyekszik a szokásos stílusát mellőzni. Nem szeretné, hogy ez a kedves kis vörös teremtmény úgy érezze, hogy vallatják.*
- Tudod...Én derék törpöket keresek. Olyanokat, akik jól képzett harcosok, remek stratégák és megingathatatlan hitük van. Olyanokat, kiknek ereiben emésztő tűzzel ég Wylnurana tüze.
*Az éjszínű íriszekben áthatott fény csillan, amint előadja szándékait az apróságnak.*
- Ismersz ilyen törpöt?
*Már-már a megszállottak hangján folytatja az érdeklődést. De türelmes, hagyja, hogy a lányka feldolgozza az információt és, hogy átfusson az agyán.*
5166. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2014-04-15 19:05:44
Üzenet elküldve: 2014-04-15 19:05:44
Rang: Játékos
IC üzenetek: 255
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 255
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
*A főtéren megjelenik egy öreg ember. Hosszú szakálla leng a levegőben, mint fűzfa levelek a tó habjaiban. Talpa alatt a homok és kövezet halk csoszogó hangot add ki. Egy palásttal takarja testét és botjára támaszkodva közelíti meg, magas íjászunkat, aki állja az öreg pillantását. Az emberek nem törődnek az öreggel. Nomádunkat meg is kéri, hogy kísérje haza, mert megtámadhatják. ~Hogy a viharba ne segítenék. Elég öregnek tűnik, de ez lehet megtévesztés is. Jobb, ha oda figyelek rá~*
- Természetesen öregapám, mutassa az utat és segítek. * Mondja ezt a legnagyobb hittel és buzgósággal. ~Legalább tudok valakivel beszélgetni, kíváncsi vagyok Artheniorra, hogy milyen hely ez.~ Az öreg mellett lépked. Kezével ha tudja segíti. Másik kezét fokosán pihenteti, ha elő kellene vennie. Előttük emberek keresztezik egymást. Jobbról, balról és átlósan is közlekednek. ~Nem csodálkozom, hogy segítséget kért. Még én is eltévedek ebben a forgatagban, pedig magasra nőttem.~ Magasnak elég magas és igen vékony, de vállas ember ez a Magori, ha lehet róla ezt mondani.*
- Aranyapám, van magának családja? Gyerekei? Mióta él itt? *Teszi fel a kérdéseket magasztos nomádi nyelvjárásával és közben simogatja az állát. Fejét szabadon hagyta, csak nagy szakálla leng. Végig méri az öreget és megvárja a válaszát, ha ez megtörténik, újabbakat tesz fel.*
- No és aranyapám, honnét és miből tartja fent magát ez a város? Ki vagy kik az uralkodók? Tudja, nem akarok összetűzésbe keveredni velük, mert idegen vagyok erre felé. Egyszer volt, hogy a városi őrségnek segítettem, mert kevesen voltak. Haj, de jó is volt. Amennyi vasat és bőrt én összegyűjtöttem akkor. Magának hát van valami mestersége? *Kérdezgeti kurtán és kevesen az öreget, amikor saját magáról beszél Borosovád és tetteiről, akkor hangjában a megelégedést lehet érezni, bőséggel és egyszerűséggel, mint aki nem kerülgeti és csavargatja a szavakat. Léptei folyton folyvást követi az öregét, olykor megállítja illedelmesen, ne hogy neki menjen a mellettük áthaladó embereknek. Bőrpáncélján a napfénye csillog, ami ékesíti nomádunkat. A gyerekek kacaja betölti a teret, ahogyan játszanak a kútnál. Magori illedelmesen és nagy figyelemmel hallgatja az öreg válasz adását és fejbólintással jelzi, hogy igen érti azt, amit mond neki. Olykor egy két hangot is ki add. Például ohhh, vagy áhhh.*
- Természetesen öregapám, mutassa az utat és segítek. * Mondja ezt a legnagyobb hittel és buzgósággal. ~Legalább tudok valakivel beszélgetni, kíváncsi vagyok Artheniorra, hogy milyen hely ez.~ Az öreg mellett lépked. Kezével ha tudja segíti. Másik kezét fokosán pihenteti, ha elő kellene vennie. Előttük emberek keresztezik egymást. Jobbról, balról és átlósan is közlekednek. ~Nem csodálkozom, hogy segítséget kért. Még én is eltévedek ebben a forgatagban, pedig magasra nőttem.~ Magasnak elég magas és igen vékony, de vállas ember ez a Magori, ha lehet róla ezt mondani.*
- Aranyapám, van magának családja? Gyerekei? Mióta él itt? *Teszi fel a kérdéseket magasztos nomádi nyelvjárásával és közben simogatja az állát. Fejét szabadon hagyta, csak nagy szakálla leng. Végig méri az öreget és megvárja a válaszát, ha ez megtörténik, újabbakat tesz fel.*
- No és aranyapám, honnét és miből tartja fent magát ez a város? Ki vagy kik az uralkodók? Tudja, nem akarok összetűzésbe keveredni velük, mert idegen vagyok erre felé. Egyszer volt, hogy a városi őrségnek segítettem, mert kevesen voltak. Haj, de jó is volt. Amennyi vasat és bőrt én összegyűjtöttem akkor. Magának hát van valami mestersége? *Kérdezgeti kurtán és kevesen az öreget, amikor saját magáról beszél Borosovád és tetteiről, akkor hangjában a megelégedést lehet érezni, bőséggel és egyszerűséggel, mint aki nem kerülgeti és csavargatja a szavakat. Léptei folyton folyvást követi az öregét, olykor megállítja illedelmesen, ne hogy neki menjen a mellettük áthaladó embereknek. Bőrpáncélján a napfénye csillog, ami ékesíti nomádunkat. A gyerekek kacaja betölti a teret, ahogyan játszanak a kútnál. Magori illedelmesen és nagy figyelemmel hallgatja az öreg válasz adását és fejbólintással jelzi, hogy igen érti azt, amit mond neki. Olykor egy két hangot is ki add. Például ohhh, vagy áhhh.*
5165. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2014-04-15 18:17:46
Üzenet elküldve: 2014-04-15 18:17:46
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 2
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 2
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//Thraag Kal'dra//
*A vörös leányzó arcára egy nagy mosoly ül ki, mikor meglátja a saját tükörképet a víz tükrében. Azonban látja azt is, hogy az út mennyire megviselte, haja kócós, s a hosszú út pora is rátapadt, semmi jelét nm adva annak, hogy el akarnának tűnni a tündér bájos arcáról. Ő maga sem tudja, mennyi ideje nézhette már a kút vizét, néha-néha belemártva apró kacsóját a hideg, éltető vízbe, hogy aztán halkan kuncogjon, ahogy lágyan fogdrozódik a víz. Tetszik neki, és örömmel elnézné akár naphosszat is. Ennek azonban az vet véget, hogy egy idegen férfi, nevezetesen egy törpe állapodik meg a háta mögött. Először csak a víz tükrében pillantja meg a férfi, hullámoktól eltorzított arcát, majd a hozzá tartozó hangot is meghallja. Kedves köszönésnek gondolja Lynna az efféle köszöntést, így mosolyogva fordul a férfihoz, hogy viszonozza eme gesztust.*
- Rád is. *egy őszinte, hatalmas mosoly fut végig az arcán, aminel őszintébbet senki fia nem láthatott még*
- Avalurydda, Avalurydda... Hm... nem, sajnos még nem. Bár elég rossz a névmemóriám. Miért kérded? *bukik ki a kérdés Lynna ajkai közül. Hangja kíváncsian cseng, tudni akarja, hogy miért érdekli ezt a törpét az a személy, vagy bármi is az, amit keres.*
*A vörös leányzó arcára egy nagy mosoly ül ki, mikor meglátja a saját tükörképet a víz tükrében. Azonban látja azt is, hogy az út mennyire megviselte, haja kócós, s a hosszú út pora is rátapadt, semmi jelét nm adva annak, hogy el akarnának tűnni a tündér bájos arcáról. Ő maga sem tudja, mennyi ideje nézhette már a kút vizét, néha-néha belemártva apró kacsóját a hideg, éltető vízbe, hogy aztán halkan kuncogjon, ahogy lágyan fogdrozódik a víz. Tetszik neki, és örömmel elnézné akár naphosszat is. Ennek azonban az vet véget, hogy egy idegen férfi, nevezetesen egy törpe állapodik meg a háta mögött. Először csak a víz tükrében pillantja meg a férfi, hullámoktól eltorzított arcát, majd a hozzá tartozó hangot is meghallja. Kedves köszönésnek gondolja Lynna az efféle köszöntést, így mosolyogva fordul a férfihoz, hogy viszonozza eme gesztust.*
- Rád is. *egy őszinte, hatalmas mosoly fut végig az arcán, aminel őszintébbet senki fia nem láthatott még*
- Avalurydda, Avalurydda... Hm... nem, sajnos még nem. Bár elég rossz a névmemóriám. Miért kérded? *bukik ki a kérdés Lynna ajkai közül. Hangja kíváncsian cseng, tudni akarja, hogy miért érdekli ezt a törpét az a személy, vagy bármi is az, amit keres.*
5164. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2014-04-15 10:38:21
Üzenet elküldve: 2014-04-15 10:38:21
Rang: Játékos
IC üzenetek: 35
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 35
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Aletai, Fhalynn//
*Már épp sikerült megfeledkeznie a tündérről és belemerülnie délutáni szunyájába, mikor egetverő dörrenés hallatszik a fogadó irányából, alig pár méterre Kei pihenőhelyétől. A hang még kétszer ismétlődik, de addigra Kei felpattan, ragadozó módjára támadó helyzetbe áll és kiszúrja a zörej forrását. A hordóból kisvártatva egy elcsigázott félelf mászik ki, egymásra néznek, de az nem tanúsít különösebb érdeklődést, habár nem ellenséges. Kei kihúzza magát, kezeit ismét köpenye zsebeiben rejti el, és érdeklődve szemléli fajtársát. Sosem látott még egy lényt sem, mely osztozott volna a sorsában. Felkelti a kíváncsiságát, és elhatározza, hogy követni fogja a férfit a fogadóba, hogy szóba elegyedhessen vele, hátha tud érdekes információval szolgálni. Egy utolsó pillantással elbúcsúzik a tündértől, és elindul a fogadó irányában.*
A hozzászólást Mortagroth (Moderátor) módosította, ekkor: 2014.04.15 10:44:31, a következő indokkal:
Múlt helyett jelen idő.
*Már épp sikerült megfeledkeznie a tündérről és belemerülnie délutáni szunyájába, mikor egetverő dörrenés hallatszik a fogadó irányából, alig pár méterre Kei pihenőhelyétől. A hang még kétszer ismétlődik, de addigra Kei felpattan, ragadozó módjára támadó helyzetbe áll és kiszúrja a zörej forrását. A hordóból kisvártatva egy elcsigázott félelf mászik ki, egymásra néznek, de az nem tanúsít különösebb érdeklődést, habár nem ellenséges. Kei kihúzza magát, kezeit ismét köpenye zsebeiben rejti el, és érdeklődve szemléli fajtársát. Sosem látott még egy lényt sem, mely osztozott volna a sorsában. Felkelti a kíváncsiságát, és elhatározza, hogy követni fogja a férfit a fogadóba, hogy szóba elegyedhessen vele, hátha tud érdekes információval szolgálni. Egy utolsó pillantással elbúcsúzik a tündértől, és elindul a fogadó irányában.*
A hozzászólást Mortagroth (Moderátor) módosította, ekkor: 2014.04.15 10:44:31, a következő indokkal:
Múlt helyett jelen idő.
5163. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2014-04-14 21:17:51
Üzenet elküldve: 2014-04-14 21:17:51
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 460
OOC üzenetek: 115
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 460
OOC üzenetek: 115
Játékstílus: Vakmerő
//Érkezés - Fhalynn és Kei figyelmébe//
*Egy óra telhetett el azóta, hogy szekér érkezett a Pegazus fogadó mellé, mely bort, búzát és egyéb földi jót tartalmazó hordókat szállított, hogy az utánpótlásul szolgáljon a sok éhes és szomjas nép számára. Az idő éppen alkonyodott, amikor a szépen, egymás mellé lepakolt hordókból egy dübörgés hallatszott ki. Szerencsére Arthenior főtere kellemes akusztikával rendelkezik, minek utána az egész úgy hangzott, mintha valami őrült troll ugrott volna egyet egy hajópadlón. A hang megismétlődött, és aztán harmadjára is, de végre lerepült annak a nyavalyás hordónak a teteje. Egy kis cirkuszt ad a népnek a látvány, amint két láb kandikál ki belőle, hogy aztán derékig kiemelkedve, s billegésre kényszerítve az élettelen tárgyat feldőljön. Még szerencse, hogy talpra érkezett a benne lévő.
Alekai volt az, ki végül ki tudott bújni az átkozott hordó fogságából, aki pontosan arra várt, hogy bealkonyodjon, mert úgy számolt, hogy ilyenkor kevesebben vannak a téren, s akciója észrevétlenebb lesz, mint korábban. Sok áldozatot hozott a fél-elf, mert megközelítőleg egy órát fejjel lefelé töltött, ugyanis az, aki lerakta kellően szórakozott, vagy talán ittas volt ahhoz, hogy ne figyeljen ilyen apróságokra. Még szerencse, hogy a búzás hordónak mindkét oldala nyitható. Ha boros hordó lett volna, ordibálhatott volna Alekai segítségért, ami még inkább kínos lett volna.
Az igazat megvallva ebben a percben nem igazán érdekli, hogy egy rakás szerencsétlenség módjára jutott ki a hordóból, mert a fejébe tóduló vérmennyiség hatására erősen szédül, csillagokat lát, kis híján az összeesés határát súrolja. Ezen kívül tele van apró horzsolásokkal, zúzódásokkal, amik szállítás közben keletkeztek rajta a hosszú, zötykölődő úton.
Talán egy perc is eltelik, mire összeszedi magát, s feje kitisztul. Lesöpri magáról a szalmát -amivel a hordót bélelte, hogy némileg kényelmesebb legyen, bár nem sokat ért-, majd kiveszi a gyönyörű bőrtokban heverő rövid karját, hogy az övével együtt felcsatolhassa magára. Ezek után persze még viccesebben hat, amint méltóságteljesen húzza ki magát és mered bele az alkonyi tájba, hogy felmérje azt, hogy esetleg ki fogja feltűnő jelenségként megjegyezni magának.
Az első, akit megpillant, az egy fél-elf. Ez mosolyt vált ki belőle, hiszen rokon lelket talált az első lényben, akit megpillantott. Valahol a tudata alatt, ismeretlenül is szereti a fattyakat, hiszen tudja jól, hogy milyen annak lenni. Kiközösítés, gúny és megvetés. Ezek, amikkel nekik együtt kell élni, de pontosan ezek azok is, amik olyan erőssé és összetartóvá teszik őket. Persze nem mindegyikben lehet megbízni, mint ahogy Alekaiban sem biztosan. Tekintetét kicsit tovább vezetve még nagyobb mosoly kerekedik az arcára.*
~Jé, egy tündér!~
*Igen, látott már ilyet, de egyszerűen nem bír betelni velük. Tulajdonképpen egy kis töpszli szeretetcsomag az egész lény, aki végtelenül jó lelkű és mindig segítőkész. Nem rontotta meg őket a világ undorító szennye. Őszinte, tiszta lelkek, és erre élete során ellenpéldát még nem talált, noha nem is nyakló nélkül kalandozik tündérekkel.
Még néhány embert lát a téren, de mivel úgy véli, hogy még ha fel is figyeltek az iménti színjátékra, mostanra már ügyet sem vetnek a fél-elfre, így nem tulajdonít nekik jelentőséget. Bizonyára valami lecsúszott alkoholistának nézték, aki belefejelt a hordóba, mert azt hitte bor van benne.
Ebben a pillanatban valami fenséges dolog történik vele, minek hatására hatalmasat szippant a levegőbe.*
~Tojásrántotta!~
*Pillant a Pegazus fogadóra, de talán ez az első alkalom, akikor nem a kocsmák bűzére és a kiszálló bagófüstre kapja fel a fejét. Régen evett már finomat. A Wegtoren-ből tartó hajón még megvásárolt magának egy matrózt, aki így nem szólt, hogy potyautas van a fedélzeten és még néha egy-egy falat kenyeret, csirke húst, kolbászt is hozott neki mikor mi volt éppen a terítéken. De azóta...
Kimért léptekkel halad a fogadó felé, bár alig bírja ki, hogy méltóságát levetve berohanjon a rántottára, mint vaddisznó a kukoricaföldre. Számít arra, hogy a tündér kíváncsisága túl fog mutatni egy átlagos városi emberén és feltétlenül meg akarja oldani Alekai rejtélyét, így utána jöhet. Nem tehet róla, ilyen kis kíváncsi a természetük a szárnyas apróságoknak...*
*Egy óra telhetett el azóta, hogy szekér érkezett a Pegazus fogadó mellé, mely bort, búzát és egyéb földi jót tartalmazó hordókat szállított, hogy az utánpótlásul szolgáljon a sok éhes és szomjas nép számára. Az idő éppen alkonyodott, amikor a szépen, egymás mellé lepakolt hordókból egy dübörgés hallatszott ki. Szerencsére Arthenior főtere kellemes akusztikával rendelkezik, minek utána az egész úgy hangzott, mintha valami őrült troll ugrott volna egyet egy hajópadlón. A hang megismétlődött, és aztán harmadjára is, de végre lerepült annak a nyavalyás hordónak a teteje. Egy kis cirkuszt ad a népnek a látvány, amint két láb kandikál ki belőle, hogy aztán derékig kiemelkedve, s billegésre kényszerítve az élettelen tárgyat feldőljön. Még szerencse, hogy talpra érkezett a benne lévő.
Alekai volt az, ki végül ki tudott bújni az átkozott hordó fogságából, aki pontosan arra várt, hogy bealkonyodjon, mert úgy számolt, hogy ilyenkor kevesebben vannak a téren, s akciója észrevétlenebb lesz, mint korábban. Sok áldozatot hozott a fél-elf, mert megközelítőleg egy órát fejjel lefelé töltött, ugyanis az, aki lerakta kellően szórakozott, vagy talán ittas volt ahhoz, hogy ne figyeljen ilyen apróságokra. Még szerencse, hogy a búzás hordónak mindkét oldala nyitható. Ha boros hordó lett volna, ordibálhatott volna Alekai segítségért, ami még inkább kínos lett volna.
Az igazat megvallva ebben a percben nem igazán érdekli, hogy egy rakás szerencsétlenség módjára jutott ki a hordóból, mert a fejébe tóduló vérmennyiség hatására erősen szédül, csillagokat lát, kis híján az összeesés határát súrolja. Ezen kívül tele van apró horzsolásokkal, zúzódásokkal, amik szállítás közben keletkeztek rajta a hosszú, zötykölődő úton.
Talán egy perc is eltelik, mire összeszedi magát, s feje kitisztul. Lesöpri magáról a szalmát -amivel a hordót bélelte, hogy némileg kényelmesebb legyen, bár nem sokat ért-, majd kiveszi a gyönyörű bőrtokban heverő rövid karját, hogy az övével együtt felcsatolhassa magára. Ezek után persze még viccesebben hat, amint méltóságteljesen húzza ki magát és mered bele az alkonyi tájba, hogy felmérje azt, hogy esetleg ki fogja feltűnő jelenségként megjegyezni magának.
Az első, akit megpillant, az egy fél-elf. Ez mosolyt vált ki belőle, hiszen rokon lelket talált az első lényben, akit megpillantott. Valahol a tudata alatt, ismeretlenül is szereti a fattyakat, hiszen tudja jól, hogy milyen annak lenni. Kiközösítés, gúny és megvetés. Ezek, amikkel nekik együtt kell élni, de pontosan ezek azok is, amik olyan erőssé és összetartóvá teszik őket. Persze nem mindegyikben lehet megbízni, mint ahogy Alekaiban sem biztosan. Tekintetét kicsit tovább vezetve még nagyobb mosoly kerekedik az arcára.*
~Jé, egy tündér!~
*Igen, látott már ilyet, de egyszerűen nem bír betelni velük. Tulajdonképpen egy kis töpszli szeretetcsomag az egész lény, aki végtelenül jó lelkű és mindig segítőkész. Nem rontotta meg őket a világ undorító szennye. Őszinte, tiszta lelkek, és erre élete során ellenpéldát még nem talált, noha nem is nyakló nélkül kalandozik tündérekkel.
Még néhány embert lát a téren, de mivel úgy véli, hogy még ha fel is figyeltek az iménti színjátékra, mostanra már ügyet sem vetnek a fél-elfre, így nem tulajdonít nekik jelentőséget. Bizonyára valami lecsúszott alkoholistának nézték, aki belefejelt a hordóba, mert azt hitte bor van benne.
Ebben a pillanatban valami fenséges dolog történik vele, minek hatására hatalmasat szippant a levegőbe.*
~Tojásrántotta!~
*Pillant a Pegazus fogadóra, de talán ez az első alkalom, akikor nem a kocsmák bűzére és a kiszálló bagófüstre kapja fel a fejét. Régen evett már finomat. A Wegtoren-ből tartó hajón még megvásárolt magának egy matrózt, aki így nem szólt, hogy potyautas van a fedélzeten és még néha egy-egy falat kenyeret, csirke húst, kolbászt is hozott neki mikor mi volt éppen a terítéken. De azóta...
Kimért léptekkel halad a fogadó felé, bár alig bírja ki, hogy méltóságát levetve berohanjon a rántottára, mint vaddisznó a kukoricaföldre. Számít arra, hogy a tündér kíváncsisága túl fog mutatni egy átlagos városi emberén és feltétlenül meg akarja oldani Alekai rejtélyét, így utána jöhet. Nem tehet róla, ilyen kis kíváncsi a természetük a szárnyas apróságoknak...*
5162. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2014-04-14 19:49:55
Üzenet elküldve: 2014-04-14 19:49:55
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Szelíd
//Borsovád Magori//
*Kopp-csossz-kopp-csossz, hangzanak el a főtéren az érdekes hangok. Nemsokára láthatóvá válik az a személy is, aki kiadja őket. Ősz hajú, szakállas öregember, aki köpenyébe burkolózva, bot segítségével jár-kel nap, mint nap. A tömeg ugyan félreáll, utat engednek neki, de nem akad egy vállalkozó kedvű ifjú sem, aki felajánlaná segítségét.*
- Hogy a barna medve oktatna benneteket a jó modorra...*Hangzik el a rövid és halk szitok a szájából. Látszik, hogy nincs épp jó kedvében s a fiatalabbak "pofátlansága" csak tetézi ezt.
Ekkor akad meg a tekintete a jóvágású, kissé nagydarab, nomádnak kinéző alakon. Valahogy a közelébe férkőzik, majd amikor hallótávolságba ér, rászól.*
- Fiatalember! Elkísérne kérem a házamig? Tudja öreg vagyok én már és nem ártana valaki, aki segít hazajutnom és megvéd az esetleges veszélyektől.
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.04.14 19:55:53
*Kopp-csossz-kopp-csossz, hangzanak el a főtéren az érdekes hangok. Nemsokára láthatóvá válik az a személy is, aki kiadja őket. Ősz hajú, szakállas öregember, aki köpenyébe burkolózva, bot segítségével jár-kel nap, mint nap. A tömeg ugyan félreáll, utat engednek neki, de nem akad egy vállalkozó kedvű ifjú sem, aki felajánlaná segítségét.*
- Hogy a barna medve oktatna benneteket a jó modorra...*Hangzik el a rövid és halk szitok a szájából. Látszik, hogy nincs épp jó kedvében s a fiatalabbak "pofátlansága" csak tetézi ezt.
Ekkor akad meg a tekintete a jóvágású, kissé nagydarab, nomádnak kinéző alakon. Valahogy a közelébe férkőzik, majd amikor hallótávolságba ér, rászól.*
- Fiatalember! Elkísérne kérem a házamig? Tudja öreg vagyok én már és nem ártana valaki, aki segít hazajutnom és megvéd az esetleges veszélyektől.
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.04.14 19:55:53
5161. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2014-04-14 19:36:34
Üzenet elküldve: 2014-04-14 19:36:34
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 129
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 129
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Szelíd
//Visszatérés//
*Tart még a teljes döbbenet, először a "vallomás" hatására, később pedig már a nyilvánvaló gyanúsítás miatt. Ha egészen őszinte akarna lenni, nem szabadna meglepődnie Ellira szavain, azon az éleslátáson, ahogy rávilágít, hogyan lett volna mégis alkalma. Lám, jobban kiismerték, mint hitte volna.*
-Igen, ha meg akartam volna ölni, meg tudtam volna tenni. A hangsúly azon van, hogy nem akartam. Érted képes lettem volna rá, de a döntésed feleslegessé tette. Még ha mészárosnak is hiszel, nem vagyok olyan, aki hobbiból gyilkol.
*Minden szavát a fenntartott szemkontaktus igazolja, ahogy saját pillantását mélyen a nő tekintetébe fúrja. Tudott volna végezni a vőlegénnyel, de miután megszűnt potenciális rivális lenni, felesleges lett volna, egyenesen ostobaság, hiszen azzal végképp tönkretette volna azt a törékeny kis kapcsot, ami közte és Ellira között bontakozott ki.
A mosoly fájdalmasan bájos, olyannyira elbűvölő, hogy még a szíve is belesajdul. Hogy képes valaki ennyire édes ajakgörbületre közvetlenül az után, hogy lényegében megvádolja gyilkossággal? A női nem valóságos rejtély előtte, akárcsak saját viselkedése, ha Ellira közelében van. Sebzett önérzete némán nyaldossa a sebeit, nem lángol fel a harag, nem akar visszatámadni, mint egy jól idomított kutya, aki fejét lesunyva tűri, hogy ok nélkül szidják össze.
Szemöldökei egy pillanatra összeszaladnak, de arca hamar simul is ki. Nem tervez végleges búcsút? Akkor ez azt jelenti...? Légzése egy fokkal szaporább ütemre vált, ahogy az egyértelműnek tűnő lehetőség immár teljes pompájában bukkan fel elméjében. Vajon akkor tényleg azért jött, hogy velük maradjon? Badarság remélni vagy már megengedheti magának? Annyi kérdés és bizonytalanság, ajkai mégis szorosan összezárva maradnak, nem szól, nem kérdez, csak élesen figyeli az elforduló arcot. Vajon mire gondolhat? A mélység minden átkozott istenére, annyira szép...*
-Kerestem, de téged senki sem pótolhat.
*Eszében sincs eltávolodni vagy bármit tenni, ami megrémisztheti a közelebb lépő nőt. Ha az előbb kutyának érezte magát, most inkább tűnik úgy, mintha valami veszedelmes ragadozó lenne, aki bár nem akar ártani, a vele szemben álló mégsem igazán hiszi el, így minden rezdülésére, minden mozdulatára különös gondot kell fordítania.*
-A fogadó nem a legbiztonságosabb hely, sok itt a söpredék, én fel tudok ajánlani egy üres szobát.
*Szíve szerint világgá ordítaná, hogy az minden vágya, hogy Ellira újra hozzá tartozzon, hogy újra ott legyen a nap minden percében mellette, mellettük, de mégsem hagyja, hogy ez a vágy megnyilvánuljon, még a végén elriasztaná vele a nőt. Óvatos felajánlás ez, maga sem tudja, miért tart még mindig a visszautasítástól, hiszen annyira egyértelműnek tűnik a helyzet. Keze óvatosan mozdul, ujjbegyei épp csak végigsimítanak a nő kézfején.*
*Tart még a teljes döbbenet, először a "vallomás" hatására, később pedig már a nyilvánvaló gyanúsítás miatt. Ha egészen őszinte akarna lenni, nem szabadna meglepődnie Ellira szavain, azon az éleslátáson, ahogy rávilágít, hogyan lett volna mégis alkalma. Lám, jobban kiismerték, mint hitte volna.*
-Igen, ha meg akartam volna ölni, meg tudtam volna tenni. A hangsúly azon van, hogy nem akartam. Érted képes lettem volna rá, de a döntésed feleslegessé tette. Még ha mészárosnak is hiszel, nem vagyok olyan, aki hobbiból gyilkol.
*Minden szavát a fenntartott szemkontaktus igazolja, ahogy saját pillantását mélyen a nő tekintetébe fúrja. Tudott volna végezni a vőlegénnyel, de miután megszűnt potenciális rivális lenni, felesleges lett volna, egyenesen ostobaság, hiszen azzal végképp tönkretette volna azt a törékeny kis kapcsot, ami közte és Ellira között bontakozott ki.
A mosoly fájdalmasan bájos, olyannyira elbűvölő, hogy még a szíve is belesajdul. Hogy képes valaki ennyire édes ajakgörbületre közvetlenül az után, hogy lényegében megvádolja gyilkossággal? A női nem valóságos rejtély előtte, akárcsak saját viselkedése, ha Ellira közelében van. Sebzett önérzete némán nyaldossa a sebeit, nem lángol fel a harag, nem akar visszatámadni, mint egy jól idomított kutya, aki fejét lesunyva tűri, hogy ok nélkül szidják össze.
Szemöldökei egy pillanatra összeszaladnak, de arca hamar simul is ki. Nem tervez végleges búcsút? Akkor ez azt jelenti...? Légzése egy fokkal szaporább ütemre vált, ahogy az egyértelműnek tűnő lehetőség immár teljes pompájában bukkan fel elméjében. Vajon akkor tényleg azért jött, hogy velük maradjon? Badarság remélni vagy már megengedheti magának? Annyi kérdés és bizonytalanság, ajkai mégis szorosan összezárva maradnak, nem szól, nem kérdez, csak élesen figyeli az elforduló arcot. Vajon mire gondolhat? A mélység minden átkozott istenére, annyira szép...*
-Kerestem, de téged senki sem pótolhat.
*Eszében sincs eltávolodni vagy bármit tenni, ami megrémisztheti a közelebb lépő nőt. Ha az előbb kutyának érezte magát, most inkább tűnik úgy, mintha valami veszedelmes ragadozó lenne, aki bár nem akar ártani, a vele szemben álló mégsem igazán hiszi el, így minden rezdülésére, minden mozdulatára különös gondot kell fordítania.*
-A fogadó nem a legbiztonságosabb hely, sok itt a söpredék, én fel tudok ajánlani egy üres szobát.
*Szíve szerint világgá ordítaná, hogy az minden vágya, hogy Ellira újra hozzá tartozzon, hogy újra ott legyen a nap minden percében mellette, mellettük, de mégsem hagyja, hogy ez a vágy megnyilvánuljon, még a végén elriasztaná vele a nőt. Óvatos felajánlás ez, maga sem tudja, miért tart még mindig a visszautasítástól, hiszen annyira egyértelműnek tűnik a helyzet. Keze óvatosan mozdul, ujjbegyei épp csak végigsimítanak a nő kézfején.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5561-5580 , 5581-5600 , 5601-5620 , 5621-5640 , 5641-5660 , 5661-5680 , 5681-5700 , 5701-5720 , 5721-5740 , 5741-5760 , 5761-5780 , 5781-5800 , 5801-5820 , 5821-5840 , 5841-5860 , 5861-5880 , 5881-5900 , 5901-5920 , 5921-5940 , 5941-5960 , 5961-5980 , 5981-6000 , 6001-6020 , 6021-6040 , 6041-6060 , 6061-6080 , 6081-6100 , 6101-6120 , 6121-6140 , 6141-6160 , 6161-6180 , 6181-6200 , 6201-6220 , 6221-6240 , 6241-6260 , 6261-6280 , 6281-6300 , 6301-6320 , 6321-6340 , 6341-6360 , 6361-6380 , 6381-6400 , 6401-6420 , 6421-6440 , 6441-6460 , 6461-6480 , 6481-6500 , 6501-6520 , 6521-6540 , 6541-6560 , 6561-6580 , 6581-6600 , 6601-6620 , 6621-6640 , 6641-6660 , 6661-6680 , 6681-6700 , 6701-6720 , 6721-6740 , 6741-6760 , 6761-6780 , 6781-6800 , 6801-6820 , 6821-6840 , 6841-6860 , 6861-6880 , 6881-6900 , 6901-6920 , 6921-6940 , 6941-6960 , 6961-6980 , 6981-7000 , 7001-7020 , 7021-7040 , 7041-7060 , 7061-7080 , 7081-7100 , 7101-7120 , 7121-7140 , 7141-7160 , 7161-7180 , 7181-7200 , 7201-7220 , 7221-7240 , 7241-7260 , 7261-7280 , 7281-7300 , 7301-7320 , 7321-7340 , 7341-7360 , 7361-7380 , 7381-7400 , 7401-7420 , 7421-7440 , 7441-7460 , 7461-7480 , 7481-7500 , 7501-7520 , 7521-7540 , 7541-7560 , 7561-7580 , 7581-7600 , 7601-7620 , 7621-7640 , 7641-7660 , 7661-7680 , 7681-7700 , 7701-7720 , 7721-7740 , 7741-7760 , 7761-7780 , 7781-7800 , 7801-7820 , 7821-7840 , 7841-7860 , 7861-7880 , 7881-7900 , 7901-7920 , 7921-7940 , 7941-7960 , 7961-7980 , 7981-8000 , 8001-8020 , 8021-8040 , 8041-8060 , 8061-8080 , 8081-8100 , 8101-8120 , 8121-8140 , 8141-8160 , 8161-8180 , 8181-8200 , 8201-8220 , 8221-8240 , 8241-8260 , 8261-8280 , 8281-8300 , 8301-8320 , 8321-8340 , 8341-8360 , 8361-8380 , 8381-8400 , 8401-8420 , 8421-8440 , 8441-8460 , 8461-8480 , 8481-8500 , 8501-8520 , 8521-8540 , 8541-8560 , 8561-8580 , 8581-8600 , 8601-8620 , 8621-8640 , 8641-8660 , 8661-8680 , 8681-8700 , 8701-8720 , 8721-8740 , 8741-8760 , 8761-8780 , 8781-8800 , 8801-8820 , 8821-8840 , 8841-8860 , 8861-8880 , 8881-8900 , 8901-8920 , 8921-8940 , 8941-8960 , 8961-8980 , 8981-9000 , 9001-9020 , 9021-9040 , 9041-9060 , 9061-9080 , 9081-9100 , 9101-9120 , 9121-9140 , 9141-9160 , 9161-9180 , 9181-9200 , 9201-9220 , 9221-9240 , 9241-9260 , 9261-9280 , 9281-9300 , 9301-9320 , 9321-9340 , 9341-9360 , 9361-9380 , 9381-9400 , 9401-9420 , 9421-9440 , 9441-9460 , 9461-9480 , 9481-9500 , 9501-9520 , 9521-9540 , 9541-9560 , 9561-9580 , 9581-9600 , 9601-9620 , 9602-9621