*Elveszi a rajzát a férfitól és visszagyűri a táskájába. Meglepődik, hogy valakinek tetszik a rajza, mivel a szülei sosem értékelték. Mikor Abel az elf felmenői iránt érdeklődik, elmosolyodik.*
- Igen, anyám volt elf, apám pedig... Őt nem ismerem. Mert hát anyám kicsapongó életet élt, és az egyik egyéjszakás kalandjából lettem. A nevelőapám, aki úgyszintén elf, ellenem fordított mindenkit, és ezért vádoltak meg az öcsém megölésével, mert félvér vagyok.
*Megint elkomolyodik.*
- Ne sajnáld azt, ami velem történt. Talán jobb is így.
*Mivel úgy gondolja, már eleget beszéltek a keserű emlékekről, igyekszik témát váltani. Csak éppen az a problémája, hogy hirtelen nem tudja, mit mondjon. Fejét a férfi vállára hajtja, hirtelen nagyon vágyik valaki közelségére. Kifejezetten örül, hogy sötét van, így a férfi nem láthatja, hogy enyhén elpirult.*
- Milyen szépek a csillagok.
*Tekintete az égre téved, figyelmét kifejezetten megragadja az a hullócsillag, amit észrevesz. "Nem ilyenkor kell kívánni?" Eszébe jut, hogy gyerekkorában, amikor hullócsillagot látott, mindig kívánt. Abban a reményben, hogy most is teljesülni fog a kívánsága, megfogalmazza azt gondolatban, de nem mondja ki hangosan. Egy ideig még nézi az eget, de nem lát több hullócsillagot. Lelki szemei előtt felvázolódik egy kép, mintha külső szemlélőként nézné saját magát, amint a padon ül a férfival. "Ez lesz az, erre volt szükségem!" Megöleli a férfit.*
-Köszönöm!
*Suttogja a fülébe. Táskájából egy üres lapot és egy darab szenet kotor elő. Bár elég sötét van, reméli, hogy a hold és a csillagok fénye elég lesz ahhoz, hogy lerajzolhassa, amit elképzelt. Hihetetlen gyorsasággal kezdi el felvázolni a képet a lapra, amiből lassan kibontakozik egy egész látványos rajz. "Tökéletes." Az egész rajz szinte életre kel, mikor végez az árnyékolással. A lapot most Abel kezébe nyomja, majd táskájából előás egy kendőt, hogy megtörölje a kezét. Mindent bedobál a táskába, majd elveszi a rajzot a férfitól, hogy megint megölelhesse őt.*
- Fél év óta most rajzoltam először... Ezt is neked köszönhetem...
*Régóta nem volt ennyire boldog, mint most. Szinte az önkontrollját is elveszti, de az utolsó pillanatban, még mielőtt hülyeséget csinálna, elengedi a mellette ülő férfit.*
- Ne haragudj... Nem akartam elragadtatni magam... Csak tudod, az utóbbi időkben nem rajzoltam, és most... Megint kedvem van hozzá.
*Amióta leült Abel mellé, az életkedve is visszatért, és jóval boldogabbnak is érzi magát. Egyszerűen csak... Jól érzi magát a társaságában. És ez őt magát is meglepi.*