* Igencsak vacog az egyre sűrűbb, elállni sem akaró hóesésben. Így bőrig ázva nem ad magának sok időt a halálra fagyásig, tekintve, hogy ismeri már a helyi tömlöcök komfortosságát és higiéniáját. Ha az utóbbit el is bírja viselni, így átázva, csurom vizesen, csöpögve a jéghideg víztől a sűrű hóesésben, ha bezárják egy deres, rideg zárkába, biztos, hogy percek alatt halálra fagy.
Pillanatok alatt tör rá a vacogás, érezi, ahogy hátra csavart kezéből kifelé áramlik a vér, visszahúzódva, táplálva még sűrűn dobogó szívét. Vicsorogva, hörögve gesztikulálva elnyíló ajkai közül sűrű páragomolyokként tör elő megfeszülő lélegzete. Szabadulni szeretne minél előbb, de érzi a hátracsavart csuklójára fonódó vaskesztyűk csontrepesztő szorítását.
Éppen nekirugaszkodna egy komisz mutatványnak, amivel teret tudna nyerni legalább annyi időre, hogy elfuthasson, de így nincs rá szükség. Már kezdi azt hinni, hogy ennél jobban nem hűlhet ki szervezete, mégis elfehéredő arccal tekint oldalra, dér lepte szemöldökei felszökkennek, apró ráncokat, elmélyülő barázdákat futtatva végig homlokán.
Még jó, hogy a bamba városőrök nagy értetlenségükben képtelen érzékelni újdonsült foglyuk zavarát a sajátjukétól.
Életének keservesen leélt évei alatt soha nem volt alkalma megtapasztalnia milyen az, mikor valaki kiáll mellette. Mindig magát kellett odatennie, ha fellépésről volt szó, mindig önmagáról kellett gondoskodnia.
Most pedig itt ez a nő, ráadásul egy elf! És fényűző életének aranyozott árnyékából kilépve szót emel egy magafajta posványban felnevelkedett söpredékért? Hidegtől, fagyástól elkékülő ajkai most halvány mosolyra nyílnak. Mégis van Isten! A rohadék kopók ma lecsúsznak a mellékes aranyról.
Az erős taszítás nagyot lendít rajta, hirtelen nem képes meglelni az egyensúlyt, oldalt gördülve lapockáin vezeti el a nem kívánatos lendületet, majd ereszkedik guggolásba, s végül egyenesedik fel dideregve, jéghideg víztől csöpögő hófehér, csapzott tincsekkel a szépséges megmentő előtt.*
- Öh! Hö hölgyem! I Igazán le lekötelez! Mi miért?
* Próbálva a másik szemébe nézni remegő nyárfalevélként zizegve, rázkódva a testét nyaldosó csípős hideg miatt, hajol le az utána dobott erszényért, hogy ismét baljába zárva tudja végre biztonságban a nehéz küzdelemben elnyert aranyakat.*
- Én én a ne nevem Do Dono Donovan, a ba baráta barátaimnak cs csak Don!
* Úgy érezi, hogy mindjárt meg fog fagyni. Átnedvesedett ruhái valódi jégpáncélként tapadnak bőrére a hideg hóesésben.*
A hozzászólást Emphus Engora (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2010.12.19 12:12:32, a következő indokkal:
Múlt helyett jelenidő.