//Szekeresek//
*Rolf balra, ők pedig jobbra végül - képletesen. A kalácsfalvi, ha nem is maradéktalanul és mindenben, de többé-kevésbé egy húron látszik pendülni ővele, emiatt pedig kifejezetten hálás: nem kell több hullámot vetni az így is viharosra sikeredett találkozás felszínén. A fogadóba trappoló férfi széles hátáról egyhamar Dynre kúszik felemás tekintete, mesterkélt mosollyal kísért kifejezéssel az arcán.*
- Felajánlhatom két kezem segítségét arra, hogy elűzzék a gémberedettséget abból a sajgó tomporból. *Ha már a kétkezi munka említése látható riadalmat keltett a Vörösben, úgy most emlékezteti rá, hogy annak nem mindennemű megnyilvánulása ellen ágál annyira. Példának okáért az elmúlt éjjel során mintha több ízben is kérlelte volna arra, hogy abba ne hagyja amit csinál, mi több, folytassa. Igaz, mind a kontextus, mind a végzett tevékenység merőben más annál, mint amire jó érzésű ember először asszociál, ha két kézzel művelt munkáról esik szó.*
- Valami azt súgja, hogy valamiért ez neked nem tetszett. Te komolyan tartottál még Rolftól azok után, hogy megkínált a pipadohányából, még ha olyan bűn rossz is, hogy inkább szívnék porított csontvázport? Egyszerű ember a fajtája, ami a szívén az a száján típus, de nem az a fantom, amit mindenkiben látni vélsz, szépségem. *Nem szándékosan teszi, hangja mégis nyugtató élűvé válik, miközben azt nézi, hogy asszonya miként tépi le egymás után azokat az elanyátlanodott függesztményeket a tábláról.* A fejedbe vetted, hogy takaros rendbe szeded a kiáltványokat?
*A nőnek ezt az oldalát már ismerni véli úgy, mint a saját tenyerét: pótlólagos cselekvés, figyelmének akaratlagos elterelése valami sokkal fontosabb tárgyról, ami szintek kizárólagosan ugyanarról a tőről fakad: a komfortzónájából való kikényszerítés.*
- Vagy ez, vagy szakítunk magunknak valamit erről a tábláról, mondjuk ami a legszimpatikusabb. Mondjuk ezt. *Találomra emel el egyet a többi közül, nem a legrégebbi, de látszik az is, hogy egy ideje már állja az elemek próbáját a nyílt ég alatt. Szörnyek űzőiről szól, akik pénzért bárkinek és bármit befognak a szövegezés szerint. Van a papírra vetett sorokban néhány ködösen fogalmazott szó arról is, hogy ha irántuk érdeklődnek, a városban van a legnagyobb lehetőségük rá, hogy rájuk találjanak - ha ők is úgy akarják. Milyen szerencse, hogy most épp Artheniorban vannak.*
- Tessék, tisztes életnek tűnik, gondolom valahol a városfalakon túl. Lőhetsz nyúlra, őzre, szelídíthetsz kutyád a lábadhoz, megtanulhatod, hogyan ülj meg egy lovat és közben néha pénzért szörnyeket gyűjtesz be a megrendelőnek. *Ezt maga költi csak, fogalmas sincs, hisz nem honnét is lehetne, hogy a felhívást intézők mégis ki- és mifélék valójában. De az ő figyelmének lekötésére már ez is elég volt*
- A fogadóban körbekérdezünk, ha itt aggatták ki ezt a papirost, talán szóltak odabent a csaposnak is, hogy igazítsa el azokat, akik emiatt érdeklődnének. *Csücsörítve, jobbra-balra forgatva veszi át a rajzolt ábrát asszonyától, amit elnéz egy jó darabig, mielőtt véleményt formálna. Elborult, baljós tekintettel fordul Dyn felé.*
- Nagyobb a baj, mint azt valaha is gondoltam. Ezek látták az arcod, amikor reggel kiemeled a párnából.