//'Locknar, az idomár' kaland//
*Daija odalép és elkéri Yura jegyzettömbjét. A férfi szó nélkül átnyújtja neki, majd válaszol Skree kérdéseire. A nő elcsodálkozva hallgatja a fekete hajú félelf történetét."Nahát, olyan, mint én...részben."Gondolja a nő, közben Yura a mesélés végére ér és megejt egy mosolyt, de aztán ismét elkomorodik. Elanie-ék felé tekint és visszasodorja a fekete hajtincset a helyére, eltakarva vörös szemeit. Daija pedig megejt pár könnycseppet Yura szavait hallván.*
- Tényleg kellemetlen lehet.*Szólal meg, ügyet se vetve a tündér szavaira.*De akár hiszed, akár nem, megértelek. Én is egy átok rabja vagyok...*Itt megáll és elcsodálkozik azon, hogy mégis miért mond el ennyi mindent."Eddig erről még soha nem beszéltem nyíltan. Nem nagyon említettem senkinek...Talán azért van, mert olyan hasonló hozzám."Elgondolkozik, vajon folytassa-e a mesélést, de aztán úgy dönt, miért is ne tenné, hisz a férfi is megosztotta vele a titkát.*
- Bár nekem nem volt ilyen szerencsém, hogy csak a külsőm befolyásolja az átok...De inkább az elején kezdem.
Igen, félvér vagyok. De hercegnő is. Apám egy elf király, anyám pedig ember nő...volt. Mindketten meghaltak, még gyerekkoromban. Apám nevelt és egy napon egy levelet kapott, hogy anyám meghalt. Elmentünk oda, ahol élt, hogy tisztességes temetést kaphasson, de útközben megtámadtak minket. Nekem sikerült elbújnom, apámat viszont megölték.
Nem tudom, hogyan, de sikerült hazajutnom. Megárvultam nyolc évesen. Calmen Lazzar, apám főtanácsosa jól bánt velem, ám igazából olyan voltam neki, mint púp a hátán. Nem ölhetett meg, így elátkozott engem.
Még az alattvalók sem tudták, és nem tudják még most sem, mi történt velem. Csak azt vették észre, hogy teliholdkor eltűnedeznek az állataik. Meg néha egy-két koldus is...
Calmen viszont ezt a helyzetet arra használta, hogy megfenyegessen. Elzavart otthonról. Akkor még nem is tudtam, hogy őmiatta történnek ezek a furcsa dolgok velem...De ha egyszer hazaérek, megkeserüli!*Gyűlölettel gondol Calmen-ra, aki tönkretette az életét.*
Ha már úgyis vándorolnom kell, úgy döntöttem, megkeresem apám gyilkosait, néhány fekete-vörös csuklyás alakot.
Ez pedig teliholdkor még könnyebben megy...Ilyenkor ugyanis farkasalakot öltök. Persze előtör belőlem a gyilkolási ösztön is, de ez már más dolog. Különben is mindig igyekszem úgy intézni a dolgaimat, hogy teliholdkor senkinek se tudjak ártani."Mit locsogok itt össze?"
'Átokverte farkasember', mondtad...Hmm...Hát nem furcsa az élet? Mindketten elátkozottak vagyunk. És te kinézetre vagy enyhén vérfarkas jellegű, én meg teliholdkor ténylegesen azzá válok.*Ejt meg egy keserű mosolyt.*A sors iróniája.*Sóhajt egy nagyot és Yura lábára néz.*És az a harapás?*Mutat a sebre.*Nem lesz belőle baj, ha így mész vadállatok közelébe?*Tereli el a szót a számára cseppet sem kedvelt témáról.*
A hozzászólás írója (Skree Yanah) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2011.02.10 20:45:31