Bizony, hogy átlátok, és persze jobban is szeretem, mint az erős fényt.
*Bár kis kerülőt jelent az, hogy az erdőn át indulnak a főtérre, Caramnak esze ágában sincs tiltakozni, úgyis túl sok időt töltött mostanában a szegénynegyedben. A szekér említésére csak bólint, örül, hogy nem kell gyalogolniuk a barlangokig. Alapvetően nem bánná a hosszú sétát, bírja is, szereti is, de mióta magára vonta az átkot, ott takarékoskodik az erejével, ahol tud.*
Igen, Mella a legrégebbi ismerősöm a városban *felel, miközben a Holdudvaron átvágva elhalad Marra sírja mellett.* Nem egyszer kerültünk együtt csetepatébe *teszi hozzá halványan mosolyogva.* És a magamfajtának, aki a lehető legcsaládközpontúbb klánban nevelkedett, muszáj kötődnie valakihez...
*Ez tuán inkább csak gondolatban, képekben folytatja monológját, ennél jobban nem akar kitárulkozni, hiszen már ez is több, mint amit általában megenged magának.
*A fogadón csak átrohannak, nem törődve a kis híján fellökött vendégek méltatlankodásával, és pár perc múlva már a szekéren zötykölődnek a város határa felé. Caram agya már a rájuk váró kalandokon jár, de hogy ne adhassa át magát képzelgéseinek, inkább más elfoglaltság után néz. Előbbi, talán túl nyílt válasza kicsit zavarba hozta, nemigen tudja folytatni a társalgást. Előveszi a naplóját, hogy legalább a kezét lefoglalja. A fény hiánya nem zavarja, mivel azonban nemigen akad új esemény, amit leírhatna, inkább rajzolni kezd. Az erre használt vékony grafitrúd mozdulatai nyomán lassan egy érzelemmentes, szinte halottnak tűnő arc vázlatos vonalai jelennek meg a papíron.*