//Második szál//
// Vörös és fekete //
*Valahogy nem tűnik véletlennek, hogy így egymásba botlottak a tömegben, bár még pontosan nem tudja sorsa miféle újabb játékot űz vele, azzal, hogy arról a helyről sodorja képébe az embereket, de nem is az a fajta, aki rögtön elmélkedni kezdeni egy hasonló kérdésen.
Seju, legalábbis, ahogy ő nevezi innentől, érdekesebbnek és megfoghatatlanabbnak tűnik annál, hogy most leléceljen innen. Talán a jós személye maga, az ami inkább itt tartja, mintsem maga a jóslás ténye. Ritkán botlik olyan alakokba, akik valamilyen indokból, de mégis csak megérik a fáradozást.
Izgatottan, heves pulzussal várja a végeredményt, szinte előre tudja is mi lesz az, halál és menekülés. De a csontok mégsem ezt üzenik neki. Az ébenhajú ajkairól lepergő szavak ráncra kényszerítik a homlokát. Pislogva, jó ideig szavak nélkül tekint rá. Igen, ez a jellemzés pontosan ő. Ez meg is rémíti, így ahelyett, hogy még előrébb dőlne, inkább riadtan hőköl hátra. Furcsa érzés, amikor egy élettelen tárgyból ki lehet nyerni az egész lényét. Már pedig, ahogy Sejut hallgatja, olyan, mintha az ereiben csörgedező vért is jobban ismerné nála.*
- Na jó. Ez ijesztő. *Ismeri be kelletlenül, a folytatásra viszont egészen máshogy reagál. Felnevet. Nem megkönnyebbülten, inkább olyan idegesen, mintha csak rejteni akarná meglepettségét.*
- Szerencse. Hát ismernél ezen most te is röhögnél. Nálam szerencsétlenebb balfácánnal még nem találkoztál. *Jókedvet színlelve kacsint is mellé, ám jobban belegondolva annyira már nem is vicces, sőt, inkább ez is fején találta. Vet pár újabb pillantást a földön heverő csontokra, majd vissza az általuk küldött üzenet közvetítőjére.* Kísérteties.
* Ezt a szót legalább úgy ejti ki, mintha ő maga is lidérc lenne, ám mielőtt bármit is tovább fűzhetne a dologhoz, egy szakállas fickó kanyarodik be a sikátorba. Vélhetőleg a tömeges mulatozásról vezette erre az útja, ám nem úgy tűnik, mint aki a két földön ülővel akarna foglalkozni, sokkal inkább, mint aki nem talál illemhelyet a közelben, hogy a sör okozta gyötrelmein segítsen. Fél kézzel támaszkodik meg a sikátor falánál, amit Dynti teljes lélegzet visszafojtással figyel végig. Ám a részeg figyelmét hamar megtalálják ők ketten, mind a holló, mind a lánghajú. Széles vigyor kerekedik arcára, ahogy a csontokra, majd a két nőre pillant.
Ő nem hozott magával fegyvert, mulatozni készült, nem párbajra, és sejtései szerint a csontjós sem itt kíván vért ontani.*
- Húzzunk innen! *Ragadja meg a lány csuklóját, miután a csontokat segít gyorsan helyére tenni, s ha nem talál aktív ellenkezést, akkor felhúzza Sejut a földről.*