*Egy sötét köpenyes alak - ki Malagoth névre hallgat - lépked be az éj közepén Arthenior városba; kezében egy állatbőrből készült méretes bőrönd lóg, amit úgy szorongat, mintha valami kincs lenne. Nem is véletlen, hiszen alig egy fél órája támadott rá pár útonálló, akik szívesen magukkal vitték volna a holmiját. Hogy hogy menekült meg? Egy darab fegyver nélkül, csupán beszélőkéje segédkezett; az effajta ostobákat bármivel meg lehet etetni...
Végre keze enged a szorításból, s a bőrönd a földre huppan. Szemei egyelőre csak szokják a teret, már ahova bepillantást tud nyerni a sötétség miatt. A fáklyák azért nagy segítséget nyújtanak, így a tájékozódás is kicsit könnyebb lesz. Váratlanul zsebében kotorászni kezd, ahonnan előhúz egy darab öreg papírt, egy üveg tintát, s egy madártollat, majd rajzolni kezd. "Pegazus fogadó, istállónak látszó hely, romosabb házak, varázskút... Így ni." Negyed órán keresztül úgy áll, mint egy szobor, miközben készíti a kis sajátos térképét. Nincs szüksége útmutatásra, elvégre azt sem tudja, miféle dolgokkal, épületekkel lehet itt találkozni; majd saját maga jól felméri a terepet, s kutakodik. Esetleg majd a könyvtár után fog kérdezősködni, hogy majd arra tudja alapozni tanulmányait.
Mikor a rajz kész van, azt gyorsan visszagyűri zsebébe, s kezében már szorongatja is újra holmiját. Szinte egész élete ebben az egy bőröndben van... Nem gondolta volna, hogy ily' hosszú ideig tart majd az ide út; számításai alapján délután hat órára kellett volna ideérni, s tessék. Éjfél körül foroghat az óra; számításai nem lehettek rosszak, ebben szinte száz százalékig biztos. Az időcsúszást minden bizonnyal az a leomlott híd okozta, ami ugye nem volt a terveiben leírva. "Sebaj, lényeg, hogy végre itt vagyok..."
Vesz egy nagy levegőt, s beljebb tessékeli magát, ne a kapuban ácsorogjon egész éjjel. Odasétál a kúthoz, ízlelgeti, kóstolgatja vizét - mértékkel persze, ki tudja, miféle lények nyúlkáltak előtte benne. Rossznak nem mondható, sőt, kifejezett érdekes az ízvilága, azonban szomjúságát mégsem ebből fogja oltani.
Egyelőre még nem akar betérni a fogadóba, még egy kis ideig inkább ücsörög itt kint a szabad ég alatt, melyhez az egyik fa alatt levő pad kiváló helynek minősül. Oda is lépked hozzá, leül rá, bőröndjét szorosan maga mellé teszi, s mint aki várna valakire, ücsörög csak szótlanul a csuklyájába burkolózva.*