*Ezen a napon még egy megbokrosodott ló látványa, mely némi zűrzavart kelt, még az is érdekfeszítő Ghotlil számára. Ahogy figyeli az emberek ijedt arcát, melyben ott rejtőzik az az izgatottság is, mely szinte kiáltja, hogy 'Na végre, valami történik!'. Bizony, a hölgy idejövetelkor szinte biztos volt abban, hogy a város tartogat számára némi izgalmat. Tény, hogy csak pár órácskája pihenget itt, s még csak a fogadóban járt, de hát nem lehet mindent későn kezdeni!
Az itteni népség is keresztülhúzta számításait, mivel a nagy részük láthatóan nem kedveli a Ghotlil féle nemesnek kinéző nőszemélyeket, melyekről első pillantásra kevésbé sem az szűrődik le, hogy egy kedves, ártatlan lányka lenne. Eme hölgyről rögtön az olvasható le, hogy minden izgalomban benne van, s nem éppen egy angyallelkű nő.
Egyelőre azonban nézi azt a bátor férfit, ki testi épségét áldozva fel mentette meg a pórnépet. Ők persze ezt nem nagyon akarják viszonozni... Elvégre csak megvédte őket, ez nem nagy dolog...
Még pár szempilla rebegtetést megenged magának a férfi felé, majd mikor úgy véli, hogy ő is keresztülnéz rajta - vagy pontosabban próbál úgy tenni, mintha nem létezne -, hátat fordít a térnek, s megindul a nyomornegyed felé.
Ám pár lépés után egy erős és határozott hang csendül fel mögötte, mire a nő belül nagy gonoszan vigyorog, ám arcvonásai inkább komolyságot tükröznek, melyek enyhe kacérsággal is vegyülnek. Így fordítja vissza egész testét, miközben vörös szoknyája is meglibben a szélben, sötét hajszálait pedig a szellő bal oldalára sodorja.*
- Hogy mi az oka? Lássuk csak... *simít végig állán* Ó, már meg van! Épp most mentett meg talán egy tömeget egy dühödt lótól? Hmm... Igen, talán ez az oka. Talán nem...
*Kacsint egyet rá, majd nemesi véréhez illően hajol meg a férfi előtt köszönésképp.*