//Sólyomszemű//
*Döbbentség és zavartság. Még sosem találkozott olyan emberrel, aki nem hallott Artheniorról.* ~Talán az a furcsa szerzet lehetett az egyetlen. Mi is volt a neve? Prygrin?~
*Elmosolyodik, ahogy eszébe jut az hegyaljában lakó férfi, aki mindig nevetséges kalapokat hordott, azon kívül szinte semmit. Egyszer-kétszer találkozhatott vele, amikor különbnél különb növényeket gyűjtött a völgyekben. Mindig úgy köszöntek egymásnak, mintha régi ismerősök lennének.*
- Hogyha ez megnyugtatja, uram, én is most vagyok itt másodszor. Számomra egyelőre zsúfoltnak tűnik, nem érdekesnek. *Félénk mosoly. Keze immár ismét a vízben, úgy hallgatja a férfi panaszos kifakadását. Szeme elkerekedik. Nem akarja megbántani a férfit, ezért megpróbálja kicsit türtőztetni magát. Rior mindig is arra nevelte, hogy ismerje meg a világot. Annak idején órák hosszat görnyedtek Lanawin térképe fölött, és a lány mint egy szivacs, úgy szívta be magába a remete bölcs szavait a városokról, vidékekről, történetekről.
Hirtelen feláll. Talán túlságosan gyorsan is, a házán lévő sötétbarna, hatalmas zsák ijesztően megbillen – Aderyn mégsem veszti el az egyensúlyát. A szökőkút felé fordul, vizes kezével felrajzol a párkányra egy rögtönzött, elnagyolt térképet.*
- Nem olyan bonyolult. Látja, itt van a Világfal-hegylánc, keletre tőle Lihanech és a Lihanechi tó, attól délkeletre a Hold karavánpihenő, míg attól délre a Levegő Városa, Arthenior. Mondhatni, talán ez a civilizált Lanawin legdélkeletibb pontja, a Tenger délen elzárja előlünk a világ többi részét.
*Miközben magyaráz, kissé elmélyül a hangja, s látni rajta: rettenetesen élvezi, amikor másoknak tudást adhat át. Ez az, amiben igazán jó, s büszke arra, ami ismereteit képezi.
Miután végzett, letörli a párkányról az addigra már félig felszáradt vizet. Nem ül vissza, inkább rendesen kiegyenesedik, hogy a férfi kéklő szemeibe tudjon nézni. Talán egy fejjel lehet alacsonyabb nála. Kedvesen viszonozza annak mosolyát, de a köztük lévő két lépés távolság továbbra sem szűnik meg.*
- Ez igencsak nagy bátorságra vall, kedves uram *mondja enyhe csodálattal a hangjában.* Nézzen rám, lassan elérem a felnőtt kort, s még mindig esetlenül mozgok kint, a nyílt terepen. Vagy a kár a városban, emberek között. Sosem lett volna merszem elhagyni Erdőmélyét önszántamból. *Egy pillanatra lesüti a szemét.* Bár végül is megtettem, nem igaz?
*Hirtelen elsápad, majd elpirul. Hebeg-habog. Látszik rajta, hogy szörnyen szégyell valamit.*
- Kérem, ne haragudjon, amiért nem mutatkoztam be eddig! *böki ki végül. ~Rior élve megnyúzna az udvariatlanságodért!~* Aderyn Nerys vagyok *nyújtja kezét az idegen felé.*