*A hajó, mellyel Kinartoth érkezett Lanawin 'világába', alig pár órája futott be, s miután a hölgy kiszállt, valahol a sziklás partok mellett horgonyzott le, távol a kíváncsiskodó szemektől. Ez amolyan kiindulási pontnak is tekinthető, ugyanis a Rend összes tagja ezen a hajón érkezett. A parton temérdek szekér várta az érkezőket, azonban Arthenior városába egyedül Kinartoth tartott. A többiek érdekesebbnek találták a tűz, a föld és a víz világát, így mivel minden városból kellett legalább egy személyt vinni, aki ért eme mágiákhoz, ezért a hölgy magára vállalta a levegő városát.
A sűrű erdőn át közeledve percekre olykor elbóbiskolt, ugyanis a fehéredő táj látványa egy képzeletbeli világot kreált a nő elméjében, melybe hamar átlépett a valós világból; emellett fáradtsága is már kezdett elhatalmasodni rajta, ugyanis ő tudta egyedül, merre található Lanawin, s az iránymutatáshoz az egész éjjelt a kapitány mellett kellett töltenie - unatkozni ugyan nem unatkozott, ugyanis egy hordón egy vastag pokróccal karöltve csücsült, s csak ábrándozott a messzi vizekben.
... s végre, az ablakból már látni a város kapuit. Kinartoth fellélegezve kezdi is azonnal összepakolni holmijait, majd mikor a szekér megáll, a kocsis lepattan róla, s kinyitja a hölgy előtt az ajtót. Ő először a holmikat adogatja neki és az inasának, akik egy szempillantás alatt tűnnek el a főtéren, egy Pegazus nevezetű hely ajtajában. A nő egyelőre nem mozdul a szekér ajtajából, hanem megvárja azokat a mihasznákat, akik perceken belül meg is érkeznek egy kulccsal a kezükben.*
- Ez az Öné, kedves Hölgyem! A holmikat bepakoltuk a szobába, azt' rá is zártuk! Sok erre a tolvaj, tudja... *a nő csak egy kis zavartsággal bólint, ám nem szólal meg, s mikor a két férfi észreveszi, hogy nincs csevegős kedvében, odébb is állnak* További szép napot!
*S a szekér már robog is vissza a havas úton, miközben Kinartoth próbálja összerakni fejében a szavakat, melyekre emlékszik. "Holmi... Szoba... Tolvaj..." Nagyjából - kisebb nagyobb hiányosságokat leszámítva - értette, amit mondott az az ember. Ezt a nyelvet eléggé felületesen tudja csak beszélni, ezért mielőtt még bármihez is hozzálátna, nem ártana jobban megtanulni a nyelvet, ugyanis ez elengedhetetlen a sikeres kommunikációhoz. Ideje úgyis oly sok, akár a tenger...
Egy nagy sóhaj kíséretében lassú léptekkel, határozottan besétál a főtér közepére, ahol megáll, s egyelőre csak kívülről veszi szemügyre a fogadót, ahol az estét fogja tölteni. Oly sok időt töltött a szekér belsejében, miközben kint lágyan, nagy pelyhekben esett a hó, hogy most csak áll egyhelyben, miközben szemei ide-oda járnak a hókristályok közt...*