//Második szál//
//Akadályverseny//
//1. forduló//
*Szépen gyűlik a nép, s a nap már lassan alábukik a horizont mögött, a szántóföldek méltóságteljesen terülő síkját vörös alkonnyal borítja be. Még nem alszik ki a hamu az öreg pipájában, s míg mindenki meg nem érkezik, különösebben nem is tesz semmit, nem kérdez, s nem is válaszol. Mondotta volt, csak, ha mindenki itt lesz, s elérjük az estét, csak akkor mond részletet, ennek betartására úgy látszik kínosan ügyel is. Persze egy-egy érkező részére a puncsot kínálgatja, mindezt egyetlen oldalra intéssel, vagy fejbiccentéssel, egyébiránt homloka ráncokba rendeződik, s merengve figyeli az égboltot, kínzó lassúsággal pöfékelve. Mikor elérkezik a pillanat, melyet ki tudja mikor és honnan észlel, egyszerűen feláll, s arcára vidámság költözik, a ráncok kisimulnak, mindezzel együtt töprengő arckifejezést ölt.*
- A gondok művészete... magasztos kifejezés mindarra, mi létünk alapját szolgálja, fennkölt a kifogásokra, öntelt a felfogásra, s optimista a pesszimizmusban, imhol megérkeztetek hát, hogy e különleges napon, csak egyetlen napra, de varázstudókká, s problémamegoldókká váljatok! *Hangja messze száll, talán maga is mágiát alkalmaz, tekintete végigfut Vieljanán, Lutheryn, Pyctán, Rolgenen és Valuryenen. Kezét széttárja.*
- Ha varázstudó voltál, hát felejts el mindent, itt a cél a móka és a kacagás, a játék, s a puncs! *Emeli fel egyik ujját hirtelen a levegőbe, mintha korántsem venné annyira komolyan, persze a szúrós tekintet másról árulkodik.*
- Lépjetek be a szentélybe. *Rántja fel a szekéren a ponyvát hirtelen, s ha a jelentkezők követik, hirtelen korom sötétségben találhatja magát. A szekérből kinézve a bazári forgatag, bent azonban, maga a csend, s a némaság, csak az öreg hangja csendül fel mélyen.*
- Hunyjátok le szemetek, s, ha szólok nyissátok ki. *Amint így tesznek apró villanás, mely a lecsukott szemhéjon át is látszik, majd a szekér lassan megmozdul. Míg utaznak, alkalom nyílik egy rövid beszélgetésre, azonban talán fertályóra sem telik el, s nagy zuttyanással megállnak, a ponyva ismét felnyílik. Nem lehetnek messze a forgatagtól a zaj, ide mégsem jut el.*
- Gyertek hát! *Invitálja az öreg a jelentkezőket, majd előremutatva folytatja.*
- Száz és száz éve vájódó folyómeder húzódik keresztben, egyik oldalról sem körbejárható. Szélessége 40 láb, túlpartja messze húzódó. Három híd fut át rajt, s a végük szinte nem látható. Nem számít az idő, s a tér, nem számít, hogy ki mit ígér, három hídnak három színe, fekete, piros és fehér. A Piros forró, mint a tűz, éget, s ki rajta jár, fáj! A Fekete, akár a szurok, beletapadsz nem mehetsz. A Fehér tiszta, mint a hó, járásra kellemes, az egyetlen, mi átereszt. Piros végében, sárga tündér, kezében víz, s hűvösséget ígér. Fekete végét, egy zöld zárja, szócsövéből azt kiáltja, ki gyors átkelést akar, ezen járja. Fehér végén, egy lila. Kalap alatt szem kacsint rád, s nincs benne hiba, csendessége már feltűnő, suttogva hív: "ez a nyerő". Három híd és három tündér, mellé színes kavalkád. Csak két varázs, mi használható, s tiéd a virág, mi túloldalt vár rád.
*Az öreg komótosan helyet foglal a bakon, majd pipájába szív, mely ismét felgyullad. Egy apró pohárból puncsot kortyol, majd int a csapatnak.*
- Indulhattok. *Vonja meg a vállát.*