Külső területek - Szántóföldek
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Erdőszéli tisztás (új) Arthenior közelében (új) | Szántóföldek | Tharg birtokok (új) Füves puszta (új) Kikötői erdőség (új) |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 212 (4221. - 4240. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4391-4410
4240. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-22 20:34:48
Üzenet elküldve: 2024-05-22 20:34:48
Rang: Játékos
IC üzenetek: 152
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 152
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Talán rajzolni és felhőket nézni nem is annyira különböző tevékenységek, mint amennyire elsőre annak tűnhetnek. Végeredményben mindkettő azt szolgálja, hogy a művelőiknek ne kelljen szembesülnie azokkal a dolgokkal, amikkel nem akarnak szembesülni. Más irányból közelítenek a problémához, de ugyanazt csinálják.
A férfi fejében nincsenek azonban ilyesmi gondolatok, talán hasonlók sem. Hogy miért nézi a felhőket és az alattuk vitorlázó ölyvet nem feltétlenül tudná megfogalmazni szavakkal, legkevésbé az érzést. De mivel nem kérdezik, így nincs mire felelnie, szótlanul issza csupán a szeme a látványt, miközben lassan megnyugszik bele, s vele együtt a hirtelen gerjedő haragja is. Az elf helyezkedik mögötte, de nem néz felé, csak a választ követően fordul vissza a tűzhöz, akkor sem a másikat figyelve. Mostanra érzi a tagjaiba telepedett fáradtságot a többnapos túra után. Ilyenkor már javában a szarvasokkal aludt mélyen bent a bozótosban. Talán ez teszi, és a fejében kéretlenül kavargó melankólia árnya, hogy tompábban figyeli a lángokat.
A nő pedig olyan választ ad, amiből biztosan tudhatja, hogy a hosszúéletű is tudja, miről beszél. Talán tényleg könnyebb, talán nem; az egyik pillanatban maga a levegő a magány, a másikban a tengerfenéken uralkodó sötét nyomás és hidegen örvénylő víz, ami a puszta tömegével fojtja meg azt, aki egyszer igazán belemerül. Kifejezéstelen mered a lángok közé, miközben az elf ismét mocorogni kezd. Akkor sem pillant fel, amikor az megnézi közelebbről a nyulat. Ha úgy találja, majd úgyis fordít rajta egyet. Csak azért mozdul meg ismét, hogy a tűz ne aludjon ki, s kellően meleg legyen, hogy megsüljön felette a hús. Mint egy gépezet teszi a dolgát, bár fejben egészen máshol jár közben. Valahol fent, magasan, a fák fölötti hűvös szélen osztozva a vijjogó ragadozóval.
Visszadob a helyére néhány gallyat, amik végül nem kellettek, s visszateszi a könyökét a térdére, úgy hallgatva a másik szavait az egyedüllétről. A nevetés az ő arcától messze van, de ha hallaná a hosszúéletű gondolatait azt mondaná, nem tartja butaságnak őket. Azt nem tudja milyen lehet alkotni, de azt az érzést, amiről beszél ismeri, és azt tudja, hogy az nem ostobaság. Őrültség, lehet, de nem ostobaság.
Visszahajtja a karjára az állát.*
- Talán nem mindent lehet lerajzolni..
*Mormolja maga elé, mozdulatlanul bámulva a lángokat.*
- Te csináltad őket?
*Kérdezi aztán csendesen, csak a fejével bökve utalásszerűen a nő karját borító minták felé. Kivenni pontosan továbbra sem tudja őket, de eddig nem gondolta, hogy ő maga készítette volna őket.
Nem emelve meg az állát néz az aranyszemű arcba.*
A hozzászólás írója (Kyr q'Naviel) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.05.22 20:38:07
//Második szál//
*Talán rajzolni és felhőket nézni nem is annyira különböző tevékenységek, mint amennyire elsőre annak tűnhetnek. Végeredményben mindkettő azt szolgálja, hogy a művelőiknek ne kelljen szembesülnie azokkal a dolgokkal, amikkel nem akarnak szembesülni. Más irányból közelítenek a problémához, de ugyanazt csinálják.
A férfi fejében nincsenek azonban ilyesmi gondolatok, talán hasonlók sem. Hogy miért nézi a felhőket és az alattuk vitorlázó ölyvet nem feltétlenül tudná megfogalmazni szavakkal, legkevésbé az érzést. De mivel nem kérdezik, így nincs mire felelnie, szótlanul issza csupán a szeme a látványt, miközben lassan megnyugszik bele, s vele együtt a hirtelen gerjedő haragja is. Az elf helyezkedik mögötte, de nem néz felé, csak a választ követően fordul vissza a tűzhöz, akkor sem a másikat figyelve. Mostanra érzi a tagjaiba telepedett fáradtságot a többnapos túra után. Ilyenkor már javában a szarvasokkal aludt mélyen bent a bozótosban. Talán ez teszi, és a fejében kéretlenül kavargó melankólia árnya, hogy tompábban figyeli a lángokat.
A nő pedig olyan választ ad, amiből biztosan tudhatja, hogy a hosszúéletű is tudja, miről beszél. Talán tényleg könnyebb, talán nem; az egyik pillanatban maga a levegő a magány, a másikban a tengerfenéken uralkodó sötét nyomás és hidegen örvénylő víz, ami a puszta tömegével fojtja meg azt, aki egyszer igazán belemerül. Kifejezéstelen mered a lángok közé, miközben az elf ismét mocorogni kezd. Akkor sem pillant fel, amikor az megnézi közelebbről a nyulat. Ha úgy találja, majd úgyis fordít rajta egyet. Csak azért mozdul meg ismét, hogy a tűz ne aludjon ki, s kellően meleg legyen, hogy megsüljön felette a hús. Mint egy gépezet teszi a dolgát, bár fejben egészen máshol jár közben. Valahol fent, magasan, a fák fölötti hűvös szélen osztozva a vijjogó ragadozóval.
Visszadob a helyére néhány gallyat, amik végül nem kellettek, s visszateszi a könyökét a térdére, úgy hallgatva a másik szavait az egyedüllétről. A nevetés az ő arcától messze van, de ha hallaná a hosszúéletű gondolatait azt mondaná, nem tartja butaságnak őket. Azt nem tudja milyen lehet alkotni, de azt az érzést, amiről beszél ismeri, és azt tudja, hogy az nem ostobaság. Őrültség, lehet, de nem ostobaság.
Visszahajtja a karjára az állát.*
- Talán nem mindent lehet lerajzolni..
*Mormolja maga elé, mozdulatlanul bámulva a lángokat.*
- Te csináltad őket?
*Kérdezi aztán csendesen, csak a fejével bökve utalásszerűen a nő karját borító minták felé. Kivenni pontosan továbbra sem tudja őket, de eddig nem gondolta, hogy ő maga készítette volna őket.
Nem emelve meg az állát néz az aranyszemű arcba.*
A hozzászólás írója (Kyr q'Naviel) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.05.22 20:38:07
4239. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-22 18:12:40
Üzenet elküldve: 2024-05-22 18:12:40
Rang: Játékos
IC üzenetek: 164
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 164
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Nem könnyű kihozni a sodrából. A legnagyobb erénye az, hogy hideg fejjel tud gondolkodni a legnagyobb káosz közepette is. Olyannyira le tudja csendesíteni a gondolatait, hogy elnyomja vele azt a neszt is egy időre, amit a másik elutasítása kezdett duruzsolni a fülébe. Egy ideig kizárja a félvér jelenlétét, mert így könnyebb. Ha hallgatna arra, amit módszeresen elnyom, akkor zaklatottá válna és az nem megengedhető. Így temetkezik hát bele a kis rajzába. Nincs vele célja, csak azokat a gondolatokat veti papírra kép formájában, amit nem is tud, hogy gondol, csak lágy kézmozdulatokká alakított belül minden sejtje.
Egy idő után megunja a pózt, amiben ücsörög, s hogy még nehezebb legyen mindenfajta kemény alátét nélkül alkotnia, hasra fekszik, úgy könyököl fel, megemelve felsőtestét, és a göröngyös földön próbál úrrá lenni az alakzaton. Most hátát érik a sugarak, langyosan csiklandozva őt. Kiszakadva mindenből megint átjárja az a varázs, amit a természet ad neki. Valahogy mégis visszakúszik a pillanatokra elzárt elméjébe az érzés, hogy valami zavarja. Utálja ezt, mert ettől ő sokkal fegyelmezettebb. Nem jó önmagának lenni, ha a bőszen letakart érzelmek kikúsznak a fedésből, mintha csak hangyákra dobott volna egy pokrócot. Motoszkálnak, s először édes sötétség van ugyan, de kijutnak a fényre. Éppen ezért is teszi fel a kérdését.
A válaszra csak elmosolyodik orra alatt, nem néz fel Kyr-re, hanem átgondolja a hallottakat. Talán azért ismerős annyira a másik jelenléte, mert hasonlóan érezhetik magukat. Ő ezt persze nem tudhatja, de mintha mégis sugározná a férfi. Egyedül lenni valóban könnyebb, főleg, ha nem hajlandó gondolkodni a miérteken valaki. Mert amint elkezdené, kígyóméregként áradna szét ereiben a bénító érzés. Most mégis hagyja egy kicsit, hogy érezzen. *
- Talán tényleg.
*Hiszen ki is akarna olyan társaságában lenni, aki azzal kereste meg a kenyerét, hogy mástól vette el a lehetőséget arra, hogy társ lehessen. Azok örök magányra vannak kárhoztatva akik ilyesféle dolgokat űznek. Talán jobb lenne, ha nem tehette volna fel ezt a kérdést senkinek, akkor valóban azt jelezné, hogy egyedül van. De van kinek feltenni. *
- Talán nem.
*Hajtja végül félbe a művét, majd visszateszi a táskába, mintha soha nem is foglalkozott volna vele. Fellöki magát négykézlábra, s közelebb hajol a nyúlhoz, megnézni, hogy mennyi idő kellhet még neki. A tűz sercegése, szép dallam most a fülének.
Mikor újra megpakolja a tüzet, csak akkor néz újra a másikra. Elkezdte éhezni a tudást, hogy miért van hasonlóan így bárki más rajta kívül. Nem tűnik rossznak a szürke szemű, csak kissé meggyötörtnek, de annak is mindig oka van.*
- Ha le tudnám rajzolni az egyedüllétet, biztosan magamra vésném, de még nem jöttem rá. Tök fekete foltot mégsem szurkálhatok magamba.
*Nevet fel halkan, s bár egészen ostobaságnak hangzik amit mond, cseppet sem az. Mindent a műveivel fejez ki, de arra még nem talált megoldást, hogy a megfoghatatlan legjobb barátját képpé alakíthassa. Azt bezzeg sikerült, amit a mai nappal kapcsolatban érez, csak még nem pontosan tudná megfogalmazni.*
//Második szál//
*Nem könnyű kihozni a sodrából. A legnagyobb erénye az, hogy hideg fejjel tud gondolkodni a legnagyobb káosz közepette is. Olyannyira le tudja csendesíteni a gondolatait, hogy elnyomja vele azt a neszt is egy időre, amit a másik elutasítása kezdett duruzsolni a fülébe. Egy ideig kizárja a félvér jelenlétét, mert így könnyebb. Ha hallgatna arra, amit módszeresen elnyom, akkor zaklatottá válna és az nem megengedhető. Így temetkezik hát bele a kis rajzába. Nincs vele célja, csak azokat a gondolatokat veti papírra kép formájában, amit nem is tud, hogy gondol, csak lágy kézmozdulatokká alakított belül minden sejtje.
Egy idő után megunja a pózt, amiben ücsörög, s hogy még nehezebb legyen mindenfajta kemény alátét nélkül alkotnia, hasra fekszik, úgy könyököl fel, megemelve felsőtestét, és a göröngyös földön próbál úrrá lenni az alakzaton. Most hátát érik a sugarak, langyosan csiklandozva őt. Kiszakadva mindenből megint átjárja az a varázs, amit a természet ad neki. Valahogy mégis visszakúszik a pillanatokra elzárt elméjébe az érzés, hogy valami zavarja. Utálja ezt, mert ettől ő sokkal fegyelmezettebb. Nem jó önmagának lenni, ha a bőszen letakart érzelmek kikúsznak a fedésből, mintha csak hangyákra dobott volna egy pokrócot. Motoszkálnak, s először édes sötétség van ugyan, de kijutnak a fényre. Éppen ezért is teszi fel a kérdését.
A válaszra csak elmosolyodik orra alatt, nem néz fel Kyr-re, hanem átgondolja a hallottakat. Talán azért ismerős annyira a másik jelenléte, mert hasonlóan érezhetik magukat. Ő ezt persze nem tudhatja, de mintha mégis sugározná a férfi. Egyedül lenni valóban könnyebb, főleg, ha nem hajlandó gondolkodni a miérteken valaki. Mert amint elkezdené, kígyóméregként áradna szét ereiben a bénító érzés. Most mégis hagyja egy kicsit, hogy érezzen. *
- Talán tényleg.
*Hiszen ki is akarna olyan társaságában lenni, aki azzal kereste meg a kenyerét, hogy mástól vette el a lehetőséget arra, hogy társ lehessen. Azok örök magányra vannak kárhoztatva akik ilyesféle dolgokat űznek. Talán jobb lenne, ha nem tehette volna fel ezt a kérdést senkinek, akkor valóban azt jelezné, hogy egyedül van. De van kinek feltenni. *
- Talán nem.
*Hajtja végül félbe a művét, majd visszateszi a táskába, mintha soha nem is foglalkozott volna vele. Fellöki magát négykézlábra, s közelebb hajol a nyúlhoz, megnézni, hogy mennyi idő kellhet még neki. A tűz sercegése, szép dallam most a fülének.
Mikor újra megpakolja a tüzet, csak akkor néz újra a másikra. Elkezdte éhezni a tudást, hogy miért van hasonlóan így bárki más rajta kívül. Nem tűnik rossznak a szürke szemű, csak kissé meggyötörtnek, de annak is mindig oka van.*
- Ha le tudnám rajzolni az egyedüllétet, biztosan magamra vésném, de még nem jöttem rá. Tök fekete foltot mégsem szurkálhatok magamba.
*Nevet fel halkan, s bár egészen ostobaságnak hangzik amit mond, cseppet sem az. Mindent a műveivel fejez ki, de arra még nem talált megoldást, hogy a megfoghatatlan legjobb barátját képpé alakíthassa. Azt bezzeg sikerült, amit a mai nappal kapcsolatban érez, csak még nem pontosan tudná megfogalmazni.*
4238. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-22 17:10:32
Üzenet elküldve: 2024-05-22 17:10:32
Rang: Játékos
IC üzenetek: 152
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 152
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*A nő halvány mosolyát látva elfordul tőle. Nem elemzi ki, hogy milyen érzelmet rejt az a mosoly, épp elég önmagában a gesztus. Az elf egyszavas válaszára sem változik az arckifejezése – a bosszús ránccal a szemöldöke között mered a medvehagyma levelére. Nem töri meg a sajnálkozás. Sokkal több kellene ahhoz, hogy lelkiismeret-furdalást, vagy egyáltalán rossz érzést keltsen benne, s még több, hogy ilyesmivel valaki elérje nála, hogy tegyen is ellene, még esetleg bocsánatot is kérjen. Azonban amilyen gyorsan tud elutasítóvá válni, olyan hamar képes újra felengedni, a nő ezért talán a lehető legjobb taktikát választja azzal, hogy egyelőre annyiban hagyja az íjászat dolgát.
Hogy elterelje a saját figyelmét az alkarvédői levételére koncentrál, miközben a másik maga is a saját dolgával kezd törődni. A szeme sarkából látja csupán, ahogy a rőzsekupachoz megy egy ágért, s a tűzből kitúr vele egy elszenesedett botot. A táskából előkerülő papír dolgát furcsállja ugyan, hogy valaki azzal induljon nyúlra vadászni, de azt már kora reggel megállapította a nőről, hogy hóbortos, így nem is fűz hozzá semmit a dologhoz. A beálló néhány percnyi csendben azonban keveset változik a vonásain megült sötét kifejezés: megkövül csak rajta, mint egy kőszobor arcán; nem fakul, de nem is lesz indulatosabb. Könyékig hajtja az ingujját, visszatámasztva a karjait a térdére. A mező felé fordítja a tekintetét, miközben a hosszúéletű rajzolni kezd.
Ami másnak a szilárd talaj, az neki a nyugodtan vonuló felhők látványa. Könnyű elvéteni, ha valaki nem keresi a korai tücsköket, az útszéli virágokon döngicsélő méheket, a madarak csicsergését a fák közül, a könnyű szélben lobogó lángok hangját a vizesebb fák időnkénti roppanásaival, de ahogy a beállt csendben fokozatosan melegedő levegővel egyre hangosabb lesz mindez körülöttük, úgy veszi vissza ő is újra a nyugalmát.
Az ég kékje előtt köröző ragadozómadarat figyeli a mező fölött. A nő újabb kérdésére ugyan még reflex volna az elutasító, dühös morranás, de már nem olyan, amit ne csitítana a jobbérzésű énje. Hiszen alapvetően nem akarta megbántani a másikat. Nincs miért bántania. Kifeszülnek egy pillanatra az izmok az állkapcsán; behunyja a szemét az arcát érő napsütés melegében.*
- Egyedül könnyebb.
*Feleli végül halkan. Ez persze, ha valaki tudja mi van mögötte, szemen szedett hazugság. S ha azt mondta volna, hogy 'egyszerűbb' sem biztos, hogy az igazat mondta volna. Ki viselné el vajon az ő szeszélyeit. És fordítva: ő vajon kit viselne el egyáltalán maga mellett..? Kinyitja a szemét, visszafordulva előre. A térdein fekvő karjára támasztja az állát a tüzet figyelve, kis idő múlva kinyúlva a tüzelőkupac felé, hogy egy keveset ismét rakjon rá.*
//Második szál//
*A nő halvány mosolyát látva elfordul tőle. Nem elemzi ki, hogy milyen érzelmet rejt az a mosoly, épp elég önmagában a gesztus. Az elf egyszavas válaszára sem változik az arckifejezése – a bosszús ránccal a szemöldöke között mered a medvehagyma levelére. Nem töri meg a sajnálkozás. Sokkal több kellene ahhoz, hogy lelkiismeret-furdalást, vagy egyáltalán rossz érzést keltsen benne, s még több, hogy ilyesmivel valaki elérje nála, hogy tegyen is ellene, még esetleg bocsánatot is kérjen. Azonban amilyen gyorsan tud elutasítóvá válni, olyan hamar képes újra felengedni, a nő ezért talán a lehető legjobb taktikát választja azzal, hogy egyelőre annyiban hagyja az íjászat dolgát.
Hogy elterelje a saját figyelmét az alkarvédői levételére koncentrál, miközben a másik maga is a saját dolgával kezd törődni. A szeme sarkából látja csupán, ahogy a rőzsekupachoz megy egy ágért, s a tűzből kitúr vele egy elszenesedett botot. A táskából előkerülő papír dolgát furcsállja ugyan, hogy valaki azzal induljon nyúlra vadászni, de azt már kora reggel megállapította a nőről, hogy hóbortos, így nem is fűz hozzá semmit a dologhoz. A beálló néhány percnyi csendben azonban keveset változik a vonásain megült sötét kifejezés: megkövül csak rajta, mint egy kőszobor arcán; nem fakul, de nem is lesz indulatosabb. Könyékig hajtja az ingujját, visszatámasztva a karjait a térdére. A mező felé fordítja a tekintetét, miközben a hosszúéletű rajzolni kezd.
Ami másnak a szilárd talaj, az neki a nyugodtan vonuló felhők látványa. Könnyű elvéteni, ha valaki nem keresi a korai tücsköket, az útszéli virágokon döngicsélő méheket, a madarak csicsergését a fák közül, a könnyű szélben lobogó lángok hangját a vizesebb fák időnkénti roppanásaival, de ahogy a beállt csendben fokozatosan melegedő levegővel egyre hangosabb lesz mindez körülöttük, úgy veszi vissza ő is újra a nyugalmát.
Az ég kékje előtt köröző ragadozómadarat figyeli a mező fölött. A nő újabb kérdésére ugyan még reflex volna az elutasító, dühös morranás, de már nem olyan, amit ne csitítana a jobbérzésű énje. Hiszen alapvetően nem akarta megbántani a másikat. Nincs miért bántania. Kifeszülnek egy pillanatra az izmok az állkapcsán; behunyja a szemét az arcát érő napsütés melegében.*
- Egyedül könnyebb.
*Feleli végül halkan. Ez persze, ha valaki tudja mi van mögötte, szemen szedett hazugság. S ha azt mondta volna, hogy 'egyszerűbb' sem biztos, hogy az igazat mondta volna. Ki viselné el vajon az ő szeszélyeit. És fordítva: ő vajon kit viselne el egyáltalán maga mellett..? Kinyitja a szemét, visszafordulva előre. A térdein fekvő karjára támasztja az állát a tüzet figyelve, kis idő múlva kinyúlva a tüzelőkupac felé, hogy egy keveset ismét rakjon rá.*
4237. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-21 20:01:59
Üzenet elküldve: 2024-05-21 20:01:59
Rang: Játékos
IC üzenetek: 164
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 164
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Okítására nem lát elismerő bólintást, de abban teljesen biztos, hogy a másik az emlékezetébe véste, aminek örül. Legalább nem ér oly csúfos véget az élete a félvérnek, ha rákapna a medvehagyma gyönyöreire és elvéti a gyűjtögetést. Neki ez bőven elég, de fogalma sincs arról, hogy miért is érdekli ez egyáltalán. Szavaiban semmi óvó él nem volt, belül mégis dolgozott valami hasonló, amit nem tud és nem is akar hová tenni.
Sokkalta fontosabb most, hogy végre tanuljon valami olyasmit, ami érdekli. Viszont amit ekkor tapasztal, azt nem várta. Talán kopott az emberismerete, vagy elfelejtett rárezonálni a másikra, aki még a kósza érintése miatt is villámokat szórt kettejük közé. Botor dolog volt elfelejtenie, hogy erre odafigyeljen. Mivel nem munkaként tekint a másikra és nem az a célja, hogy mindenét megismerje, így nem is tette ezt meg. Furcsa gondolat szökik ezáltal az elméjébe, az, hogy milyen is ő, amikor csak úgy önmaga. Önmaga nem olyan óvatos, ami egyszer az életébe is kerülhet. Nem most, hiszen nem emiatt fog rátámadni a férfi, de lehetett volna ez a helyzet más is. Bár mit is ér egy élet, ha folyamatos készenlét nyomorítja?
Nyugalma viszont sosem hagyja cserben, szemeinek erőteljes kutatásából ki is huny a szigorú fény, amint meglátja a mérges ráncot annak szürkéi között. Halovány mosollyal illeti, de cseppet sem gunyoros, inkább ráébredő. Ha most kínozni akarná a másikat, biztosan olyat szólna, ami miatt végleg tönkretenné közöttük az amúgy is képlékeny idillt, ezért teljesen más szökik ki ajkai résén, mint az tőle várható lenne.*
- Kár.
*Még azt sem teszi hozzá, hogy pedig jónak tűnt annyira, hogy őt kívánja tanárául. Inkább csak elhúzza sajnálkozóan a száját, mintha nem esett volna túl jól neki az elutasítás.
Feláll, hogy a rőzsekupacból elcsenhessen egy botot, amivel kipiszkál egy szenesedésnek indult másikat a tűz alól. Nem ijesztő a mozdulat, látni, hogy nem fogja tönkretenni Kyr művét.
Vissza is ül, pontosan ugyan oda, ahová az előbb, s a táskájáért nyúl, hagyva, hogy az előkotort szén kihűlhessen.
Egy többször hajtogatott papírdarabot szed elő, amit gondosan csomagol ki, s a térdén próbálja meg tenyere csúszó mozdulataival kilapogatni. Eztán már a fekete darabkáért nyúl, ami, mint kiderülhet a másik számára, rajzeszköznek lett szánva. Bele is merül egy kis ideig a saját alkotásába, gyors és precíz mozdulatokkal kezd kirajzolódni az alakzat, ami eszébe jutott. Addig hátha a félvér dühe is elpárolog. Nem néz most rá, csak a papirost bámulja, de nem bír tovább csöndben maradni. Úgy fest zaklatja, hogy a másik ilyen zokon vette a kérését, de igyekszik nem mutatni felé.*
- Mindent egyedül csinálsz?
*Nem biztos benne, de elég magányosnak hat a másik. Nem szereti az érintést, zokon veszi, ha akarnak tőle valamit, na meg beszédesnek sem igazán mondható. Érdekes érdeklődés van a hangjában, mintha neki is éppoly ismerős lenne ez az életmód. Viszont ő szívesen felhagyna ezzel mára legalábbis biztosan. Ha ezzel tovább szítja a másik haragját, nos akkor vissza kell telepedniük az édes csöndbe.*
//Második szál//
*Okítására nem lát elismerő bólintást, de abban teljesen biztos, hogy a másik az emlékezetébe véste, aminek örül. Legalább nem ér oly csúfos véget az élete a félvérnek, ha rákapna a medvehagyma gyönyöreire és elvéti a gyűjtögetést. Neki ez bőven elég, de fogalma sincs arról, hogy miért is érdekli ez egyáltalán. Szavaiban semmi óvó él nem volt, belül mégis dolgozott valami hasonló, amit nem tud és nem is akar hová tenni.
Sokkalta fontosabb most, hogy végre tanuljon valami olyasmit, ami érdekli. Viszont amit ekkor tapasztal, azt nem várta. Talán kopott az emberismerete, vagy elfelejtett rárezonálni a másikra, aki még a kósza érintése miatt is villámokat szórt kettejük közé. Botor dolog volt elfelejtenie, hogy erre odafigyeljen. Mivel nem munkaként tekint a másikra és nem az a célja, hogy mindenét megismerje, így nem is tette ezt meg. Furcsa gondolat szökik ezáltal az elméjébe, az, hogy milyen is ő, amikor csak úgy önmaga. Önmaga nem olyan óvatos, ami egyszer az életébe is kerülhet. Nem most, hiszen nem emiatt fog rátámadni a férfi, de lehetett volna ez a helyzet más is. Bár mit is ér egy élet, ha folyamatos készenlét nyomorítja?
Nyugalma viszont sosem hagyja cserben, szemeinek erőteljes kutatásából ki is huny a szigorú fény, amint meglátja a mérges ráncot annak szürkéi között. Halovány mosollyal illeti, de cseppet sem gunyoros, inkább ráébredő. Ha most kínozni akarná a másikat, biztosan olyat szólna, ami miatt végleg tönkretenné közöttük az amúgy is képlékeny idillt, ezért teljesen más szökik ki ajkai résén, mint az tőle várható lenne.*
- Kár.
*Még azt sem teszi hozzá, hogy pedig jónak tűnt annyira, hogy őt kívánja tanárául. Inkább csak elhúzza sajnálkozóan a száját, mintha nem esett volna túl jól neki az elutasítás.
Feláll, hogy a rőzsekupacból elcsenhessen egy botot, amivel kipiszkál egy szenesedésnek indult másikat a tűz alól. Nem ijesztő a mozdulat, látni, hogy nem fogja tönkretenni Kyr művét.
Vissza is ül, pontosan ugyan oda, ahová az előbb, s a táskájáért nyúl, hagyva, hogy az előkotort szén kihűlhessen.
Egy többször hajtogatott papírdarabot szed elő, amit gondosan csomagol ki, s a térdén próbálja meg tenyere csúszó mozdulataival kilapogatni. Eztán már a fekete darabkáért nyúl, ami, mint kiderülhet a másik számára, rajzeszköznek lett szánva. Bele is merül egy kis ideig a saját alkotásába, gyors és precíz mozdulatokkal kezd kirajzolódni az alakzat, ami eszébe jutott. Addig hátha a félvér dühe is elpárolog. Nem néz most rá, csak a papirost bámulja, de nem bír tovább csöndben maradni. Úgy fest zaklatja, hogy a másik ilyen zokon vette a kérését, de igyekszik nem mutatni felé.*
- Mindent egyedül csinálsz?
*Nem biztos benne, de elég magányosnak hat a másik. Nem szereti az érintést, zokon veszi, ha akarnak tőle valamit, na meg beszédesnek sem igazán mondható. Érdekes érdeklődés van a hangjában, mintha neki is éppoly ismerős lenne ez az életmód. Viszont ő szívesen felhagyna ezzel mára legalábbis biztosan. Ha ezzel tovább szítja a másik haragját, nos akkor vissza kell telepedniük az édes csöndbe.*
4236. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-21 19:07:03
Üzenet elküldve: 2024-05-21 19:07:03
Rang: Játékos
IC üzenetek: 152
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 152
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Medvehagyma. A levél erezetébe merülve hallgatja a másik szavait. Halkan hümment csupán a magyarázatra, nem fűzve hozzá semmit a mérgezésre vonatkozó megjegyzésre sem. Neki nem olyan természetes ez, mint a nőnek, sőt, inkább az ellenkezője igaz: a mérgezés annyiban érdekli csupán, hogy megjegyezze a medvehagyma illatát is, a formája mellett. Bár nem gondolja, hogy öncélúan kiterjedt növénygyűjtésbe kezdene a közeljövőben, ez az ismeret mégis olyan tudás, ami egy bizonyos pillanatban talán életet menthet.
Ezúttal az ő kérdése az, ami figyelmen kívül lesz hagyva. Ez önmagában nem zavarná, azonban a nő makacs válaszára összébb húzódnak a szemöldökei, morcos ráncot rajzolva a kettő közé. Nehéz úgy a szemébe nézni, ha nem akarja, és csakazértis ha az ujjai között forgatott levélre mered.. – de végül csak vet egy futó, bosszús pillantást a nő felé annak kitartó, akaratos bámulására. A bőrén érzi azokat a tolakodó arany színű szemeket.. A mintegy mellékesen tett felajánlásra csak egy szóként értelmezhetetlen morranás fut ki az ajkai közül, ahogy elfordul a másiktól. Mintha csak egy rossz piaci kofát hallana.*
- Hát rossz embert kérsz.. *morogja végül dühösen.
A szájába dobja a maradék hagymát, és felnyúl, hogy odébb fordítsa a nyársat. A hús már igencsak serceg, s nem szeretné, ha megégne, mielőtt átsülne az egész rendesen.
Nem szereti, ha sarokba szorítják, és jelenleg pont így érzi magát. A nő eldöntötte, hogy tőle akar tanulni, és kész. Mintha neki magának nem is lenne szava ebben az egészben. Nem is annyira maga a kérés, mint annak a módja bosszantja.
Nem néz vissza az elfre, miután odébb fordította a nyulat sem. Miközben az elhelyezkedik, mintha várna valamire, addig ő az alkarvédőit kezdi kifűzni, s lehúzni a karjáról – mintha direkt az ellenkezőjét tenné annak, amit várnak tőle. Félredobja őket maga mellé, az ingujjai után nyúlva, hogy felhajtsa őket. Utálja, ha lógnak. Semmi esetre sem tűnik azonban úgy, mintha arra készülne, hogy egyhamar tanítson bármit is.*
//Második szál//
*Medvehagyma. A levél erezetébe merülve hallgatja a másik szavait. Halkan hümment csupán a magyarázatra, nem fűzve hozzá semmit a mérgezésre vonatkozó megjegyzésre sem. Neki nem olyan természetes ez, mint a nőnek, sőt, inkább az ellenkezője igaz: a mérgezés annyiban érdekli csupán, hogy megjegyezze a medvehagyma illatát is, a formája mellett. Bár nem gondolja, hogy öncélúan kiterjedt növénygyűjtésbe kezdene a közeljövőben, ez az ismeret mégis olyan tudás, ami egy bizonyos pillanatban talán életet menthet.
Ezúttal az ő kérdése az, ami figyelmen kívül lesz hagyva. Ez önmagában nem zavarná, azonban a nő makacs válaszára összébb húzódnak a szemöldökei, morcos ráncot rajzolva a kettő közé. Nehéz úgy a szemébe nézni, ha nem akarja, és csakazértis ha az ujjai között forgatott levélre mered.. – de végül csak vet egy futó, bosszús pillantást a nő felé annak kitartó, akaratos bámulására. A bőrén érzi azokat a tolakodó arany színű szemeket.. A mintegy mellékesen tett felajánlásra csak egy szóként értelmezhetetlen morranás fut ki az ajkai közül, ahogy elfordul a másiktól. Mintha csak egy rossz piaci kofát hallana.*
- Hát rossz embert kérsz.. *morogja végül dühösen.
A szájába dobja a maradék hagymát, és felnyúl, hogy odébb fordítsa a nyársat. A hús már igencsak serceg, s nem szeretné, ha megégne, mielőtt átsülne az egész rendesen.
Nem szereti, ha sarokba szorítják, és jelenleg pont így érzi magát. A nő eldöntötte, hogy tőle akar tanulni, és kész. Mintha neki magának nem is lenne szava ebben az egészben. Nem is annyira maga a kérés, mint annak a módja bosszantja.
Nem néz vissza az elfre, miután odébb fordította a nyulat sem. Miközben az elhelyezkedik, mintha várna valamire, addig ő az alkarvédőit kezdi kifűzni, s lehúzni a karjáról – mintha direkt az ellenkezőjét tenné annak, amit várnak tőle. Félredobja őket maga mellé, az ingujjai után nyúlva, hogy felhajtsa őket. Utálja, ha lógnak. Semmi esetre sem tűnik azonban úgy, mintha arra készülne, hogy egyhamar tanítson bármit is.*
4235. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-20 15:16:40
Üzenet elküldve: 2024-05-20 15:16:40
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 519
OOC üzenetek: 149
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 519
OOC üzenetek: 149
Játékstílus: Vakmerő
//Tilosban//
-Az biztos!
*Vigyorog Bredoc az ital dolgán. Azért veszélyes játék ez, tudja jól, sok barátja csúszott le a lejtőn emiatt. Szerencsére egy üveg pálinka még senkinek sem ártott.*
-Komolyan?
*Kérdezi a férfi meglepetten.*
-Én nem tudtam hogy felhígitják őket. Jó mondjuk az is igaz hogy fogalmam sincs hogy hogy csinálják egyébként szóval ez nem meglepő azt hiszem.
*Azért közben tovább hallgatja, mert kíváncsi az egészre.*
-És lényegében mit is csinál az itallal az, hogyha "kifőzöd" belőle a vizet? Jobb íze lesz tőle, vagy egyébként más hatása is lehet?
*Érdekes elgondolás ez.*
-Mindig is kíváncsi voltam hogy készülnek egyébként ezek az italok, úgy tudom magát a receptjüket nagyon kevesen ismerik, hogy milyen növényekből, milyen varázslattal vagy milyen adalékanyaggal lehet kikutyulni a semmiből. Ha egyszer rájössz, kérlek majd meséld el azt is.
*Mosolyog, már persze ha Cagon nem tudja eleve ezeket a titkos információkat, de akkor igencsak meglepődne Bredoc. A tűz egyébként hamar belobban, jó száraz volt a fa és az ork szépen összehasgatta őket, pár rutinos mozdulat és a nyulak már a nyárson is vannak, s már csak annyi a dolguk hogy süljenek egy kicsit. Egy tálból rozmaringos vajjal kenegeti be őket, ez majd jó ízt fog nekik adni, még a városban tanulta egy vöröstől a Pegazusban.*
-És mondd csak a családod is ezzel foglalkozik? Az italkeveréssel? Eleve kevés orkot látni errefelé manapság, és ahogy mondtad is, a legtöbbjük csak tör és zúz.
*Nem érzi hogy ezzel megsértené a másikat vagy ilyesmi, ezek igazából tények, kár is volna vitatkozni rajta, legalábbis Bredoc szerint.*
-Honnan jött az érdeklődés a mesterség iránt? Már ha nem bánod hogy erről kérdezek.
-Az biztos!
*Vigyorog Bredoc az ital dolgán. Azért veszélyes játék ez, tudja jól, sok barátja csúszott le a lejtőn emiatt. Szerencsére egy üveg pálinka még senkinek sem ártott.*
-Komolyan?
*Kérdezi a férfi meglepetten.*
-Én nem tudtam hogy felhígitják őket. Jó mondjuk az is igaz hogy fogalmam sincs hogy hogy csinálják egyébként szóval ez nem meglepő azt hiszem.
*Azért közben tovább hallgatja, mert kíváncsi az egészre.*
-És lényegében mit is csinál az itallal az, hogyha "kifőzöd" belőle a vizet? Jobb íze lesz tőle, vagy egyébként más hatása is lehet?
*Érdekes elgondolás ez.*
-Mindig is kíváncsi voltam hogy készülnek egyébként ezek az italok, úgy tudom magát a receptjüket nagyon kevesen ismerik, hogy milyen növényekből, milyen varázslattal vagy milyen adalékanyaggal lehet kikutyulni a semmiből. Ha egyszer rájössz, kérlek majd meséld el azt is.
*Mosolyog, már persze ha Cagon nem tudja eleve ezeket a titkos információkat, de akkor igencsak meglepődne Bredoc. A tűz egyébként hamar belobban, jó száraz volt a fa és az ork szépen összehasgatta őket, pár rutinos mozdulat és a nyulak már a nyárson is vannak, s már csak annyi a dolguk hogy süljenek egy kicsit. Egy tálból rozmaringos vajjal kenegeti be őket, ez majd jó ízt fog nekik adni, még a városban tanulta egy vöröstől a Pegazusban.*
-És mondd csak a családod is ezzel foglalkozik? Az italkeveréssel? Eleve kevés orkot látni errefelé manapság, és ahogy mondtad is, a legtöbbjük csak tör és zúz.
*Nem érzi hogy ezzel megsértené a másikat vagy ilyesmi, ezek igazából tények, kár is volna vitatkozni rajta, legalábbis Bredoc szerint.*
-Honnan jött az érdeklődés a mesterség iránt? Már ha nem bánod hogy erről kérdezek.
4234. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-20 14:59:11
Üzenet elküldve: 2024-05-20 14:59:11
Rang: Játékos
IC üzenetek: 164
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 164
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Traktálni ugyan tényleg nem szeret mást és nem is tervezte, de a kérdés miatt, s mivel úgy tűnik nem ellenálló a levél elfogyasztásával szemben a másik, mégis meg kéne osztania vele az információt, hiszen ha ilyesmit kívánna begyűjteni, az rosszul is elsülhet. Nem szokott túl nagy rokonszenvet táplálni senki iránt, de ha valaha tudomást szerezne arról, hogy ez a dolgos félvér azért kapott mérgezést, mert az általa megismert növényt falatozta, az nem keltene benne érzési örömöt, sőt, meglehet fel is zaklatná.*
- Medvehagyma a neve.
*Még egy kicsit elmélkedik, hogy mesélnie kell-e, de úgy dönt, igen.*
- A gyöngyvirágnak is éppen ilyen a levele. De az mérgező, úgyhogy ha máskor is élnél a természet ezen lehetőségével, jegyezd meg ennek az illatát. Ha pedig felhasználnád valaki ellen, nos, akkor is. Medvehagymaevésbe kevesen haltak még bele. A gyöngyvirágéba annál többen.
*Nem sejtette, hogy növényismereti és gasztronómiai tanácsai mellé szolgálni fog egy kis kezdő méregismeret okítással is, de megtette. Ráadásul olyan természetességgel, mintha csak arról beszélnének, hogy milyen az időjárás.
Az feltűnik neki, hogy Kyr nem az a fajta, aki csak úgy hátradőlne mellé és együtt nézhetnék a felhőket, kielemezve mire is hasonlítanak. Mintha mindig kéne a kezébe valami. Ez egy remek tulajdonság, amellett, hogy elveszi a pihenés adta örömöt. De ez nem az ő problémája.
Viszont amikor az íjászat felé terelődik a szó megkeményednek vonásai, s végigméri a másikat, most kicsit sem olyan láthatatlanul, mint szokta.*
- De én téged kértelek.
*Hagyja figyelmen kívül a kérdést, s nézi a másikat, majd megkeresi a szürkéket, hogy komolyan is vegye, amit mondd. Nem taglalja, de pontosan látta, hogyan is emeli magához, hogyan mered vele a nesz irányába, ami a mókus jöttét jelezte. Neki éppen elég volt látnia ennyit, hogy tudja, ha nem is a világ legügyesebb íjászával van dolga, a fegyelmezettsége biztos elég tudást és magabiztosságot rejt. Neki pedig erre van szüksége. Olyan rögtönzött tanítóra, aki pontosan ezzel a hidegvérrel képes megmutatni neki a használatot. Minden mást tovább fejleszt, ha akar.*
- Majd kérsz cserébe valamit.
*Veszi el végül a tekintetét a másikról, hogy újra a tűz lobogása tükröződhessen vissza óaranyaiból. Milyen szépen összeillik annak színe a lángokéval. A nyúlra is rápillant, hogyan is alakul, de nem képzeli, hogy néhány perc alatt el tud készülni, ez végtére is nem rajtuk múlik. Visszaegyenesedik háta, s kezei az ölében foglalnak helyet. Kissé megcsavarja magát, nyújtózás, vagy bemelegítés gyanánt, mintha már készülne arra, hogy valami újat fog tanulni.*
//Második szál//
*Traktálni ugyan tényleg nem szeret mást és nem is tervezte, de a kérdés miatt, s mivel úgy tűnik nem ellenálló a levél elfogyasztásával szemben a másik, mégis meg kéne osztania vele az információt, hiszen ha ilyesmit kívánna begyűjteni, az rosszul is elsülhet. Nem szokott túl nagy rokonszenvet táplálni senki iránt, de ha valaha tudomást szerezne arról, hogy ez a dolgos félvér azért kapott mérgezést, mert az általa megismert növényt falatozta, az nem keltene benne érzési örömöt, sőt, meglehet fel is zaklatná.*
- Medvehagyma a neve.
*Még egy kicsit elmélkedik, hogy mesélnie kell-e, de úgy dönt, igen.*
- A gyöngyvirágnak is éppen ilyen a levele. De az mérgező, úgyhogy ha máskor is élnél a természet ezen lehetőségével, jegyezd meg ennek az illatát. Ha pedig felhasználnád valaki ellen, nos, akkor is. Medvehagymaevésbe kevesen haltak még bele. A gyöngyvirágéba annál többen.
*Nem sejtette, hogy növényismereti és gasztronómiai tanácsai mellé szolgálni fog egy kis kezdő méregismeret okítással is, de megtette. Ráadásul olyan természetességgel, mintha csak arról beszélnének, hogy milyen az időjárás.
Az feltűnik neki, hogy Kyr nem az a fajta, aki csak úgy hátradőlne mellé és együtt nézhetnék a felhőket, kielemezve mire is hasonlítanak. Mintha mindig kéne a kezébe valami. Ez egy remek tulajdonság, amellett, hogy elveszi a pihenés adta örömöt. De ez nem az ő problémája.
Viszont amikor az íjászat felé terelődik a szó megkeményednek vonásai, s végigméri a másikat, most kicsit sem olyan láthatatlanul, mint szokta.*
- De én téged kértelek.
*Hagyja figyelmen kívül a kérdést, s nézi a másikat, majd megkeresi a szürkéket, hogy komolyan is vegye, amit mondd. Nem taglalja, de pontosan látta, hogyan is emeli magához, hogyan mered vele a nesz irányába, ami a mókus jöttét jelezte. Neki éppen elég volt látnia ennyit, hogy tudja, ha nem is a világ legügyesebb íjászával van dolga, a fegyelmezettsége biztos elég tudást és magabiztosságot rejt. Neki pedig erre van szüksége. Olyan rögtönzött tanítóra, aki pontosan ezzel a hidegvérrel képes megmutatni neki a használatot. Minden mást tovább fejleszt, ha akar.*
- Majd kérsz cserébe valamit.
*Veszi el végül a tekintetét a másikról, hogy újra a tűz lobogása tükröződhessen vissza óaranyaiból. Milyen szépen összeillik annak színe a lángokéval. A nyúlra is rápillant, hogyan is alakul, de nem képzeli, hogy néhány perc alatt el tud készülni, ez végtére is nem rajtuk múlik. Visszaegyenesedik háta, s kezei az ölében foglalnak helyet. Kissé megcsavarja magát, nyújtózás, vagy bemelegítés gyanánt, mintha már készülne arra, hogy valami újat fog tanulni.*
4233. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-20 14:22:08
Üzenet elküldve: 2024-05-20 14:22:08
Rang: Játékos
IC üzenetek: 152
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 152
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*A vicc lényegébe nem avatják be, és a nő által említett virágról sem tud meg többet egyelőre. Nem tesz fel azonban kérdést, a kezeivel együtt a gondolatait is lefoglalja, hogy elég fát rakjon a tűzre. Az agya egy félreesőbb zugában viszont ezúttal is eltárol mindent, amit hall, még ha nem is tűnik úgy.
Szótlanul dolgozik, s a hosszúéletű is magába merülni látszik a tűz mellett. Figyel az olykor erősödő szél irányára, de úgy választotta meg a tűzrakó helyét, hogy a lángok ha oldalra csapnának se érjenek éghető növényzetet. Ennek ellenére nem rak máglyát, az utolsó, vastagabb ágakat már csak azért tördeli, hogy később ne kelljen. Bár talán az is benne van ebben, hogy ritkán van olyan, hogy egy helyben ülne, és mintha egyszerűen nem tudna megállni. Mintha nem tudná mihez kezdjen magával olyankor, amikor nincsen dolga. Amikor végül befejezi a gallyak tördelését és letelepszik a földre is mintha csak ugyanúgy várna, mint vadászat közben. Hogyha éppen le is ül, az is funkciót tölt be, és nem a pihenést szolgálja.
A feltételét egy vigyorral fogadja az elf. A szokásos egykedvű kifejezéssel az arcán figyeli, ahogy a nő egy levélért nyúl, és csakhamar meg is eszi. A kijelentésre maga is elvesz egy levelet, megforgatva az ujjai között, ahogy visszatámasztja a könyökét a térdére. A másikhoz hasonlóan megszagolja a növényt, ő maga inkább csak egyszerű kíváncsiságból, mielőtt megkóstolná, egy kisebb darabot harapva belőle. Az íze egyből alátámasztja, amit már az illatából is sejtett: hagyma. Nem a parasztok földből szedett, bűzös zöldsége, de hasonló. Újra megforgatja maga előtt a levelet, közelebbről is megnézve a formáját, miközben elrágja a szájába vett falatot.*
- Mi ez? *kérdezi közben. Azt, hogy tetszene neki nem kommentálja, de ki még nem köpte, és lassan, kisebb adagokban elrágcsálja a maradékot is a következő percek alatt.
A váratlan kérdésre felnéz a hagyma tanulmányozásából, követve a nő tekintetét a tegeze, és a mellé támasztott íja felé. Ha kedélyesebb típus volna, most biztosan rámutatna, hogy még nem is látta lőni, miből gondolja, hogy volna tőle mit tanulnia? Ehelyett azonban csak visszafordul a levele felé.*
- Miért érdekel?
*Kérdezi a maga kifejezéstelen módján a viccelődés helyett, de nem elutasító a hangja, és valójában a válaszként adott kérdés sem.*
- Ha vadászni szeretnél megtanulni, Jizzort keresd. A legtöbben őt tartják a legjobbnak a környéken.
*Hogy maga mit gondol a homokhegyi bandáról legfeljebb csak a borúsan összevont szemöldöke árulkodhat. Arra, hogy a nőt az íj csupán a fegyverléte miatt érdekelné, nem gondol. Egyelőre valami alkimista vagy kuruzslóféleként tudja elképzelni a másikat.*
A hozzászólás írója (Kyr q'Naviel) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.05.20 14:25:57
//Második szál//
*A vicc lényegébe nem avatják be, és a nő által említett virágról sem tud meg többet egyelőre. Nem tesz fel azonban kérdést, a kezeivel együtt a gondolatait is lefoglalja, hogy elég fát rakjon a tűzre. Az agya egy félreesőbb zugában viszont ezúttal is eltárol mindent, amit hall, még ha nem is tűnik úgy.
Szótlanul dolgozik, s a hosszúéletű is magába merülni látszik a tűz mellett. Figyel az olykor erősödő szél irányára, de úgy választotta meg a tűzrakó helyét, hogy a lángok ha oldalra csapnának se érjenek éghető növényzetet. Ennek ellenére nem rak máglyát, az utolsó, vastagabb ágakat már csak azért tördeli, hogy később ne kelljen. Bár talán az is benne van ebben, hogy ritkán van olyan, hogy egy helyben ülne, és mintha egyszerűen nem tudna megállni. Mintha nem tudná mihez kezdjen magával olyankor, amikor nincsen dolga. Amikor végül befejezi a gallyak tördelését és letelepszik a földre is mintha csak ugyanúgy várna, mint vadászat közben. Hogyha éppen le is ül, az is funkciót tölt be, és nem a pihenést szolgálja.
A feltételét egy vigyorral fogadja az elf. A szokásos egykedvű kifejezéssel az arcán figyeli, ahogy a nő egy levélért nyúl, és csakhamar meg is eszi. A kijelentésre maga is elvesz egy levelet, megforgatva az ujjai között, ahogy visszatámasztja a könyökét a térdére. A másikhoz hasonlóan megszagolja a növényt, ő maga inkább csak egyszerű kíváncsiságból, mielőtt megkóstolná, egy kisebb darabot harapva belőle. Az íze egyből alátámasztja, amit már az illatából is sejtett: hagyma. Nem a parasztok földből szedett, bűzös zöldsége, de hasonló. Újra megforgatja maga előtt a levelet, közelebbről is megnézve a formáját, miközben elrágja a szájába vett falatot.*
- Mi ez? *kérdezi közben. Azt, hogy tetszene neki nem kommentálja, de ki még nem köpte, és lassan, kisebb adagokban elrágcsálja a maradékot is a következő percek alatt.
A váratlan kérdésre felnéz a hagyma tanulmányozásából, követve a nő tekintetét a tegeze, és a mellé támasztott íja felé. Ha kedélyesebb típus volna, most biztosan rámutatna, hogy még nem is látta lőni, miből gondolja, hogy volna tőle mit tanulnia? Ehelyett azonban csak visszafordul a levele felé.*
- Miért érdekel?
*Kérdezi a maga kifejezéstelen módján a viccelődés helyett, de nem elutasító a hangja, és valójában a válaszként adott kérdés sem.*
- Ha vadászni szeretnél megtanulni, Jizzort keresd. A legtöbben őt tartják a legjobbnak a környéken.
*Hogy maga mit gondol a homokhegyi bandáról legfeljebb csak a borúsan összevont szemöldöke árulkodhat. Arra, hogy a nőt az íj csupán a fegyverléte miatt érdekelné, nem gondol. Egyelőre valami alkimista vagy kuruzslóféleként tudja elképzelni a másikat.*
A hozzászólás írója (Kyr q'Naviel) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.05.20 14:25:57
4232. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-20 08:43:25
Üzenet elküldve: 2024-05-20 08:43:25
Rang: Játékos
IC üzenetek: 164
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 164
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Sok akadály gördült már elé, s ha finnyás lenne, nehezen ugrotta volna meg némelyiket. Gyomor sok mindenhez kell, nem csak az ételhez, s neki valamiféle veleszületett képessége, hogy van. Amiért olyan óvó körültekintéssel járt el mindvégig a nyúl épségét illetően, azt, ha be kellene vallania, elsősorban az, hogy Kyr ne szenvedjen ma több kárt miatta. De ezt nem vallaná be tán soha.
A növényekről bármennyit szívesen megosztana a másikkal, de fölöslegesen nem traktál senkit. Az a szép, ámbár veszélyes gyöngyviráglevél sem biztos, hogy egyáltalán előfordul a környéken. Valahogy a mérgező hatásúakat elég jól ismeri, hasonlóan azokhoz, amikből erős és tartós színt lehet kinyerni, amivel előszeretettek kísérletezik is. Ha nem tudná melyiknek vannak kellemetlen hatásai, azzal eléggé rontaná saját üzletét. Ami igazából most nincs is.
A másik fürkészése után a tüzet kezdi el figyelni, a lángok, ha valaki nem éppen falvak felgyújtására kívánja használni, akkor egészen meditatív állapotba képes őt küldeni. Bár neki ehhez elég tud lenni egy gyertyakanócon lobogó tánc is. A nyúl is fölé került, már csak az időt kell kibírni, amíg elkészül. Amit szintén nem vallana be, de egészen kellemesen telik.*
- Helyes.
*Fordul ő is a férfi irányába fejével, egy cinkos vigyorral. Nem arra gondolt, hogy annak örül, hogy megízlelheti a medvehagymát, amit szerzett, hanem arra, hogy nem olyan botor, hogy holmi jöttment kérésére belekóstol valamibe, amiről valószínű fogalma sincs, hogy mi az.
Elnyúl hát a közöttük pihenő levélcsomóhoz és elvesz belőle egyet. Orrához emeli, egy utolsó biztosíték gyanánt, hogy a megfelelőt szedte le, majd egy hanyag mozdulattal beletűri ajkai résébe, s gondosan megrágja, s le is nyeli. *
- Tetszeni fog.
*Bök a fejével a kis halomra, majd visszatekint a készülő állatra, még kiélvezve az ízeket.
Eszébe jut az is, hogy a feltett kérdésére most nem kései választ kapott, hanem egyáltalán semmit. Pedig tényleg érdekelné, hogy miben olyan jó a másik. Ahogy kalandozásnak indul a tekintete, kiszúrja ismét annak tegezét, majd egy át nem gondolt, de annál lelkesebb kérdést tesz fel.*
- Megtanítanál... azzal?
*Bök a fejével az íj irányába. Csillagaival, kis dobókéseivel bármikor célba talál, valószínűleg előbb tudott dobni, mint hogy megtanult volna beszélni. Bár, hogy ki tanította minderre, arról fogalma sincs. Az íjászat viszont hiányzik a repertoárból, de mint minden, ami fegyver, ez is éppúgy érdekli.*
//Második szál//
*Sok akadály gördült már elé, s ha finnyás lenne, nehezen ugrotta volna meg némelyiket. Gyomor sok mindenhez kell, nem csak az ételhez, s neki valamiféle veleszületett képessége, hogy van. Amiért olyan óvó körültekintéssel járt el mindvégig a nyúl épségét illetően, azt, ha be kellene vallania, elsősorban az, hogy Kyr ne szenvedjen ma több kárt miatta. De ezt nem vallaná be tán soha.
A növényekről bármennyit szívesen megosztana a másikkal, de fölöslegesen nem traktál senkit. Az a szép, ámbár veszélyes gyöngyviráglevél sem biztos, hogy egyáltalán előfordul a környéken. Valahogy a mérgező hatásúakat elég jól ismeri, hasonlóan azokhoz, amikből erős és tartós színt lehet kinyerni, amivel előszeretettek kísérletezik is. Ha nem tudná melyiknek vannak kellemetlen hatásai, azzal eléggé rontaná saját üzletét. Ami igazából most nincs is.
A másik fürkészése után a tüzet kezdi el figyelni, a lángok, ha valaki nem éppen falvak felgyújtására kívánja használni, akkor egészen meditatív állapotba képes őt küldeni. Bár neki ehhez elég tud lenni egy gyertyakanócon lobogó tánc is. A nyúl is fölé került, már csak az időt kell kibírni, amíg elkészül. Amit szintén nem vallana be, de egészen kellemesen telik.*
- Helyes.
*Fordul ő is a férfi irányába fejével, egy cinkos vigyorral. Nem arra gondolt, hogy annak örül, hogy megízlelheti a medvehagymát, amit szerzett, hanem arra, hogy nem olyan botor, hogy holmi jöttment kérésére belekóstol valamibe, amiről valószínű fogalma sincs, hogy mi az.
Elnyúl hát a közöttük pihenő levélcsomóhoz és elvesz belőle egyet. Orrához emeli, egy utolsó biztosíték gyanánt, hogy a megfelelőt szedte le, majd egy hanyag mozdulattal beletűri ajkai résébe, s gondosan megrágja, s le is nyeli. *
- Tetszeni fog.
*Bök a fejével a kis halomra, majd visszatekint a készülő állatra, még kiélvezve az ízeket.
Eszébe jut az is, hogy a feltett kérdésére most nem kései választ kapott, hanem egyáltalán semmit. Pedig tényleg érdekelné, hogy miben olyan jó a másik. Ahogy kalandozásnak indul a tekintete, kiszúrja ismét annak tegezét, majd egy át nem gondolt, de annál lelkesebb kérdést tesz fel.*
- Megtanítanál... azzal?
*Bök a fejével az íj irányába. Csillagaival, kis dobókéseivel bármikor célba talál, valószínűleg előbb tudott dobni, mint hogy megtanult volna beszélni. Bár, hogy ki tanította minderre, arról fogalma sincs. Az íjászat viszont hiányzik a repertoárból, de mint minden, ami fegyver, ez is éppúgy érdekli.*
4231. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-19 21:42:06
Üzenet elküldve: 2024-05-19 21:42:06
Rang: Játékos
IC üzenetek: 152
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 152
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Az elképzelésével ellentétben a nő nem teszi a nyúlra a leveleket, ugyanolyan tisztán veszi el tőle, mint ahogyan nekiadta korábban. Valóban sok mindent elárul valakiről, ahogyan a dolgaival bánik, legyen az akár az étele. Ez esetben viszont ennek lehet az az oka, hogy az elf finnyásabb nála, és ezért vigyázott körültekintően a rábízott húsra. Bár az tény, hogyha az is, ennek a finnyásságnak eddig semmi jelét nem érzékelte a hosszúéletű felől. Lehet, hogy csak az előítéletesség beszél belőle. Mindenesetre elveszi a nyársat, miközben a másik szavait hallgatja; odébb lépve a tűz fölé helyezi a földbe vert támasztékokra. Óvatosan engedi rá a súlyt, de a helyén marad a talapzat.*
- Nem ismerem a gyöngynövényt, amiről beszélsz *feleli közben egyszerűen a nő megjegyzésére, miután az felnevet valamin mellette. Biztosan ismernie kéne, és akkor megértené, hogy mit talál rajta szórakoztatónak. De e téren vannak hiányosságai, ám ezeket nem szégyelli, bevallani sem a másik előtt. Mint egy gyereknek, vagy egyszerű földművesnek, a legtermészetesebb számára, ha valamit nem tud, és az is, hogyha meg akarja tudni.
A rőzsekupachoz lép, miután a helyére tette a nyársat, s leguggolva újra a tüzet kezdi táplálni belőle. A kérdésre felpillant a munkából, de mielőtt válaszolhatna, a nő rájön a válaszra magától is, s félrerakja a felkínált levelet, s ezzel ő is visszafordul a tűz felé. Ezúttal már szélesebb gallyak is kerülnek rá, igaz, még mindig rövidre törve a tűzrakó méretei miatt. A halk, de állandó szélmozgás időről-időre megcsavarja a lángokat, ahogy azok magasabbra kezdenek nyúlni, s lassan elérik a nyársra tett nyulat is. Néhány vaskosabb ágdarabot felállva a térdével tör ketté, ezeket azonban már csak külön, egy másik kupacba gyűjti egyelőre, hogy később ne kelljen újra felállnia emiatt. Nem kerülik el a figyelmét közben az elf mozdulatai, ahogy leveszi a kabátját, és a furcsa harisnya anyag alatt számára egyelőre kivehetetlen formák sem, de nem tulajdonít túl nagy jelentőséget nekik. Lefoglalja a tűz, és az első sercenése a húsnak, ahogy eléri a meleg.*
~Jó?~
*Amikor elhangzik a kérdés már az alkarvédőit porolja le a tüzelő aprítás végeztével, mielőtt aztán maga is a földre telepedne. Felhúzza a térdeit, megtámasztva rajtuk a könyökét. Szótlanul figyeli egy darabig a lángokat.*
- Megkóstolom, ha te is.
*Feleli aztán a tűzbe bambulva; lassan fordítja a fejét a nő felé.*
//Második szál//
*Az elképzelésével ellentétben a nő nem teszi a nyúlra a leveleket, ugyanolyan tisztán veszi el tőle, mint ahogyan nekiadta korábban. Valóban sok mindent elárul valakiről, ahogyan a dolgaival bánik, legyen az akár az étele. Ez esetben viszont ennek lehet az az oka, hogy az elf finnyásabb nála, és ezért vigyázott körültekintően a rábízott húsra. Bár az tény, hogyha az is, ennek a finnyásságnak eddig semmi jelét nem érzékelte a hosszúéletű felől. Lehet, hogy csak az előítéletesség beszél belőle. Mindenesetre elveszi a nyársat, miközben a másik szavait hallgatja; odébb lépve a tűz fölé helyezi a földbe vert támasztékokra. Óvatosan engedi rá a súlyt, de a helyén marad a talapzat.*
- Nem ismerem a gyöngynövényt, amiről beszélsz *feleli közben egyszerűen a nő megjegyzésére, miután az felnevet valamin mellette. Biztosan ismernie kéne, és akkor megértené, hogy mit talál rajta szórakoztatónak. De e téren vannak hiányosságai, ám ezeket nem szégyelli, bevallani sem a másik előtt. Mint egy gyereknek, vagy egyszerű földművesnek, a legtermészetesebb számára, ha valamit nem tud, és az is, hogyha meg akarja tudni.
A rőzsekupachoz lép, miután a helyére tette a nyársat, s leguggolva újra a tüzet kezdi táplálni belőle. A kérdésre felpillant a munkából, de mielőtt válaszolhatna, a nő rájön a válaszra magától is, s félrerakja a felkínált levelet, s ezzel ő is visszafordul a tűz felé. Ezúttal már szélesebb gallyak is kerülnek rá, igaz, még mindig rövidre törve a tűzrakó méretei miatt. A halk, de állandó szélmozgás időről-időre megcsavarja a lángokat, ahogy azok magasabbra kezdenek nyúlni, s lassan elérik a nyársra tett nyulat is. Néhány vaskosabb ágdarabot felállva a térdével tör ketté, ezeket azonban már csak külön, egy másik kupacba gyűjti egyelőre, hogy később ne kelljen újra felállnia emiatt. Nem kerülik el a figyelmét közben az elf mozdulatai, ahogy leveszi a kabátját, és a furcsa harisnya anyag alatt számára egyelőre kivehetetlen formák sem, de nem tulajdonít túl nagy jelentőséget nekik. Lefoglalja a tűz, és az első sercenése a húsnak, ahogy eléri a meleg.*
~Jó?~
*Amikor elhangzik a kérdés már az alkarvédőit porolja le a tüzelő aprítás végeztével, mielőtt aztán maga is a földre telepedne. Felhúzza a térdeit, megtámasztva rajtuk a könyökét. Szótlanul figyeli egy darabig a lángokat.*
- Megkóstolom, ha te is.
*Feleli aztán a tűzbe bambulva; lassan fordítja a fejét a nő felé.*
4230. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-19 20:25:35
Üzenet elküldve: 2024-05-19 20:25:35
Rang: Játékos
IC üzenetek: 164
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 164
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Nyúllal a kezében nem is olyan egyszerű a gyűjtögetés, főleg, mert kínosan ügyel annak épségére. Még mókásan is festhetne, ha látná valaki, de szerencséjére Kyr figyelme éppen a fa nyüstölésén pihen, amit ő nem lát, lévén két teljesen más irányban kezdenek el munkálkodni.
A zöld levelek is emlékeket ébresztenek benne, de ezek az emlékek sem a legjobbak. Persze az íz, amit az ebből készült leves hagy maga után szájában, az fenséges, de olyan fogadóban evett utoljára ilyesmit, ahova már biztosan nem térhet vissza. Sok helyre nem dughatja már apró fitos orrát, de ez a munkájával jár. Immáron ez megváltozott, így hozzá kell szoknia ahhoz, hogy némileg helyhez is lehet kötve. Ez a föld nem épp ilyen, de visszatérhetne, ha akarna. Jól esik a gondolat. Túl békés itt. Nem úgy, mint a kikötő.
Mikor visszaér, már látja, hogy Kyr nem állt meg serénykedésében, cseppet sem lustálkodik. Minden mozdulatában van valami, ami arra enged következtetni, hogy az eltervezett célt akkor is véghez viszi, ha száz akadályt gördítenek elé. Kivétel ez alól a vad, amit miatta nem ejthetett el. Így elgondolkodva már nem is biztos, hogy feltevése igaznak bizonyul, de nem számít. Jó nézni az elszántságot és a semmiből kialakult táborhelyet. Ez a két szobor töltötte meg további élettel.*
- Muszáj vagyok.
*Úgy adja vissza a nyársat, ahogy megkapta, a nyúlba, vagy nyúlra sem került semmi a szerzeményből. Valamiért a nyelve is megered.*
- Ha csak épphogy ismerném, most lehet gyöngyvirág levelével dörzsölném be a kész nyulat, annak szar vége lenne.
*Neveti el magát, mert szinte pontosan ugyanúgy néz ki a két növény, csakhogy az egyiknek finom fokhagymás íze van, a másiktól meg némi gyomorgörcs, rosszabb esetben halál várható.
Magyarázatot kap a másik arra is így, hogy mi a terv a levelekkel. *
- Megkóstolod?
*Nem azt szeretné leteszteltetni a félvérrel, hogy valóban medvehagymát gyűjtött-e be, de hirtelen még ő is azt hinné fordított helyzetben. Meg is rázza a fejét, majd legyint egyet és leteszi maguk közé.
Már eléggé felmelegedett a levegő, így úgy dönt megszabadul kabátként szolgáló felsőrészétől, melynek hiánya láthatóvá teszi a felsője harisnya-anyag ujja alatt lévő mintázatokat bőrén, amivel mindkét karja borítva van. Az egyiken kígyóként körülölelő szárú tüskés rózsa, a másikon szimbólumok, apró képek sokasága van. Ehhez is kellett némi növényismeret, hiszen nem csak szénnel dolgozik. A legtöbbjét magának csinálta ugyanis.*
- Miben vagy még jó?
*Helyezkedik vissza törökülésbe, majd kissé hátradőlve megtámaszkodik tenyerén, úgy fürkészi a másikat. Most nem gondolkodik annak helyességén, hogy kell-e beszélgetniük, úgysem vitték eddig túlzásba. *
//Második szál//
*Nyúllal a kezében nem is olyan egyszerű a gyűjtögetés, főleg, mert kínosan ügyel annak épségére. Még mókásan is festhetne, ha látná valaki, de szerencséjére Kyr figyelme éppen a fa nyüstölésén pihen, amit ő nem lát, lévén két teljesen más irányban kezdenek el munkálkodni.
A zöld levelek is emlékeket ébresztenek benne, de ezek az emlékek sem a legjobbak. Persze az íz, amit az ebből készült leves hagy maga után szájában, az fenséges, de olyan fogadóban evett utoljára ilyesmit, ahova már biztosan nem térhet vissza. Sok helyre nem dughatja már apró fitos orrát, de ez a munkájával jár. Immáron ez megváltozott, így hozzá kell szoknia ahhoz, hogy némileg helyhez is lehet kötve. Ez a föld nem épp ilyen, de visszatérhetne, ha akarna. Jól esik a gondolat. Túl békés itt. Nem úgy, mint a kikötő.
Mikor visszaér, már látja, hogy Kyr nem állt meg serénykedésében, cseppet sem lustálkodik. Minden mozdulatában van valami, ami arra enged következtetni, hogy az eltervezett célt akkor is véghez viszi, ha száz akadályt gördítenek elé. Kivétel ez alól a vad, amit miatta nem ejthetett el. Így elgondolkodva már nem is biztos, hogy feltevése igaznak bizonyul, de nem számít. Jó nézni az elszántságot és a semmiből kialakult táborhelyet. Ez a két szobor töltötte meg további élettel.*
- Muszáj vagyok.
*Úgy adja vissza a nyársat, ahogy megkapta, a nyúlba, vagy nyúlra sem került semmi a szerzeményből. Valamiért a nyelve is megered.*
- Ha csak épphogy ismerném, most lehet gyöngyvirág levelével dörzsölném be a kész nyulat, annak szar vége lenne.
*Neveti el magát, mert szinte pontosan ugyanúgy néz ki a két növény, csakhogy az egyiknek finom fokhagymás íze van, a másiktól meg némi gyomorgörcs, rosszabb esetben halál várható.
Magyarázatot kap a másik arra is így, hogy mi a terv a levelekkel. *
- Megkóstolod?
*Nem azt szeretné leteszteltetni a félvérrel, hogy valóban medvehagymát gyűjtött-e be, de hirtelen még ő is azt hinné fordított helyzetben. Meg is rázza a fejét, majd legyint egyet és leteszi maguk közé.
Már eléggé felmelegedett a levegő, így úgy dönt megszabadul kabátként szolgáló felsőrészétől, melynek hiánya láthatóvá teszi a felsője harisnya-anyag ujja alatt lévő mintázatokat bőrén, amivel mindkét karja borítva van. Az egyiken kígyóként körülölelő szárú tüskés rózsa, a másikon szimbólumok, apró képek sokasága van. Ehhez is kellett némi növényismeret, hiszen nem csak szénnel dolgozik. A legtöbbjét magának csinálta ugyanis.*
- Miben vagy még jó?
*Helyezkedik vissza törökülésbe, majd kissé hátradőlve megtámaszkodik tenyerén, úgy fürkészi a másikat. Most nem gondolkodik annak helyességén, hogy kell-e beszélgetniük, úgysem vitték eddig túlzásba. *
4229. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-19 19:34:46
Üzenet elküldve: 2024-05-19 19:34:46
Rang: Játékos
IC üzenetek: 152
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 152
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*A számításainak megfelelően talál két lehetséges támasztékként használható szakaszt a leszakadt ágon, de időbe telik, amíg a tőrével kiszabadítja őket. Elég szélesek már az aljuknál, ezért kis háromszögekkel kell levágnia őket a főszárról, mint a favágóknak a kifejlett fákat. Nem figyel eközben arra, hogy kint a tűznél mi zajlik, bár szinte hallótávolságon belül van. Többször fogást vált a kés markolatán; az egyik Y-alakú ág végéről végül kézzel csavarja le a maradékot, a kézfejével törölve félre az első izzadtságot a homlokáról. Ha hazaért, meg kell éleznie a vadászkést. Mint eszköz, sosem bánik vele finoman. Egy szekercével mindez gyerekjáték lenne, de eddig mindig túl nagy súlynak tartotta ahhoz, hogy örökké magánál tartson egyet. De talán ideje lenne elgondolkozni rajta. Ahogy végül sikerül megszereznie őket, a nyárshoz hasonlóan futólag kihegyezi a két támasznak szánt bot végét is, mielőtt visszatűzné az övébe a tőrt.
A két ággal az egyik, és egy visszafele talált, nagyobb tenyérnyi kővel a másik kezében sétál vissza a tűzrakóhoz. A nőnek és a nyúlnak is hűlt helyét találja azonban mellette. Megtorpan egy pillanatra, de ahogy észreveszi a másik földön hagyott táskáját úgy gondolja, hogy nem arról van szó, hogy az elf elfutott volna a nyúllal. S miért tette volna. Pont a nyúllal. Lefogadni nem merné, az egyetlen dolog, amiben hisz és tudja, hogy biztos, az a halál – mások tettei és szavak sosem jelentik, hogy bármelyik e kettő közül biztos lenne. A tegeze felé vet azért egy reflexszerű pillantást, de érintetlennek látja a fa árnyékába állított dolgait.
Leguggolva teszi le a kezéből az egyik ágat, a másiknak a kihegyezett végét a földre támasztva ütögeti bele kővel a laza talajba. Óvatosan, nem erőből dolgozik, a legtöbb esetben ez utóbbi csak azt eredményezné, hogy szétveri, amit épített. Inkább lassan, fokozatosan, igazítva az irányon ha kell veri be a tartószerkezet egyik végeként szolgáló, a tetején kettéágazó botot. Rápróbál, hogy elég stabil-e, mielőtt a másik oldalra menne, hogy a másodikat is leverje.
A válla fölött, félszemmel néz csak oldalra, amikor meghallja a közeledő lépteket. Egy pillantással nyugtázza csupán az elf karcsú alakját, a kezében tartott nyárssal és a feltehetőleg újonnan szerzett levelekkel. Visszafordul a cövek felé.*
- Értesz a növényekhez? *kérdezi nyugodtan, miközben az elsőhöz hasonlóan, megfontoltan kezdi a földbe ütögetni azt is a kővel.
Nem figyelte meg pontosan, hogy tudja, mi van a másik kezében. Ő maga csak annyit ismer a növényekből, amennyit a környékbeli parasztoktól, vagy a falubeli vadászoktól, favágóktól ellesett az évek alatt. Ezzel a tudással talán nem halna éhen zsákmány híján néhány napig, de jól biztosan nem lakna, s a gyógyításra használható füvekről pedig még ennyi ismerete sincsen. Ez pedig mindenképpen olyan tudás, amit meg kell még szereznie.
Megmozgatja a levert cöveket. Elégedetten dobja félre a követ, vissza az erdő felé, türelmesen fordulva a nő felé, hogy átvegye tőle a nyársat, feltéve, ha amaz végzett vele, hiszen valószínű, hogy arra hozta a zöldséget.*
//Második szál//
*A számításainak megfelelően talál két lehetséges támasztékként használható szakaszt a leszakadt ágon, de időbe telik, amíg a tőrével kiszabadítja őket. Elég szélesek már az aljuknál, ezért kis háromszögekkel kell levágnia őket a főszárról, mint a favágóknak a kifejlett fákat. Nem figyel eközben arra, hogy kint a tűznél mi zajlik, bár szinte hallótávolságon belül van. Többször fogást vált a kés markolatán; az egyik Y-alakú ág végéről végül kézzel csavarja le a maradékot, a kézfejével törölve félre az első izzadtságot a homlokáról. Ha hazaért, meg kell éleznie a vadászkést. Mint eszköz, sosem bánik vele finoman. Egy szekercével mindez gyerekjáték lenne, de eddig mindig túl nagy súlynak tartotta ahhoz, hogy örökké magánál tartson egyet. De talán ideje lenne elgondolkozni rajta. Ahogy végül sikerül megszereznie őket, a nyárshoz hasonlóan futólag kihegyezi a két támasznak szánt bot végét is, mielőtt visszatűzné az övébe a tőrt.
A két ággal az egyik, és egy visszafele talált, nagyobb tenyérnyi kővel a másik kezében sétál vissza a tűzrakóhoz. A nőnek és a nyúlnak is hűlt helyét találja azonban mellette. Megtorpan egy pillanatra, de ahogy észreveszi a másik földön hagyott táskáját úgy gondolja, hogy nem arról van szó, hogy az elf elfutott volna a nyúllal. S miért tette volna. Pont a nyúllal. Lefogadni nem merné, az egyetlen dolog, amiben hisz és tudja, hogy biztos, az a halál – mások tettei és szavak sosem jelentik, hogy bármelyik e kettő közül biztos lenne. A tegeze felé vet azért egy reflexszerű pillantást, de érintetlennek látja a fa árnyékába állított dolgait.
Leguggolva teszi le a kezéből az egyik ágat, a másiknak a kihegyezett végét a földre támasztva ütögeti bele kővel a laza talajba. Óvatosan, nem erőből dolgozik, a legtöbb esetben ez utóbbi csak azt eredményezné, hogy szétveri, amit épített. Inkább lassan, fokozatosan, igazítva az irányon ha kell veri be a tartószerkezet egyik végeként szolgáló, a tetején kettéágazó botot. Rápróbál, hogy elég stabil-e, mielőtt a másik oldalra menne, hogy a másodikat is leverje.
A válla fölött, félszemmel néz csak oldalra, amikor meghallja a közeledő lépteket. Egy pillantással nyugtázza csupán az elf karcsú alakját, a kezében tartott nyárssal és a feltehetőleg újonnan szerzett levelekkel. Visszafordul a cövek felé.*
- Értesz a növényekhez? *kérdezi nyugodtan, miközben az elsőhöz hasonlóan, megfontoltan kezdi a földbe ütögetni azt is a kővel.
Nem figyelte meg pontosan, hogy tudja, mi van a másik kezében. Ő maga csak annyit ismer a növényekből, amennyit a környékbeli parasztoktól, vagy a falubeli vadászoktól, favágóktól ellesett az évek alatt. Ezzel a tudással talán nem halna éhen zsákmány híján néhány napig, de jól biztosan nem lakna, s a gyógyításra használható füvekről pedig még ennyi ismerete sincsen. Ez pedig mindenképpen olyan tudás, amit meg kell még szereznie.
Megmozgatja a levert cöveket. Elégedetten dobja félre a követ, vissza az erdő felé, türelmesen fordulva a nő felé, hogy átvegye tőle a nyársat, feltéve, ha amaz végzett vele, hiszen valószínű, hogy arra hozta a zöldséget.*
4228. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-19 17:31:08
Üzenet elküldve: 2024-05-19 17:31:08
Rang: Játékos
IC üzenetek: 164
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 164
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Különös, de mintha nem zavarná annyira az sem, hogy szinte sosem kap azonnal választ. Türelme végtelen tud lenni, belemerülni pedig annyira bele tud az éppen véghezvitt feladatokba, hogy az időérzék, mint olyan eltűnik teljesen. Nem zaklatná fel különösebben talán az sem, ha nem is mondana semmit, bár legbelül tényleg érdekli.
Tekintete a már-már mesterien kivitelezett nyársra szegődik és a mozzanatokra, amiket annak készítéséből még elkap, miután leült a félvér mellé. Nem húzódik közelebb, hogy jobban lássa. Mikor utoljára volt hasonló helyzetben, készült rá igazán. Nem egy légből kapott ötlet volt, hogy útra kel és majd valahogyan megoldja. Táskával, eszközökkel, még néha fűszerrel is és alkalmas, kidolgozott nyársvassal volt akkor felszerelve, most mégsem érzi semminek a hiányát, hiszen úgy építkeztek eddig is, hogy jóformán a semmiből is előteremtették azt, ami szükséges. Ilyen semmiből kelt ki köztük ez az egység.
Végül a kezébe kapja a botot, így még inkább meg tudja vizsgálni, s elismerően bólint annak tökéletességére. Eközben újra hallatja a hangját a férfi, s így megtudja a nevét is, ami végleg kiirtja belőle a mostanra halvány legelső gondolatait, miszerint valakire annyira hajaz. Ez már végleg a múlt, csak hozzásegítette valamihez.
Jobban figyel már ő is. Nem tudja viszont még hová tenni, ami történik, s a másikat sem teljesen. Elárulja a nevet, nem mintha féltett kincs lenne, de mégsem büszke bemutatkozás. Minden csak olyan mellékes, mégis többet kéne eláruljon, de valamiért nem tud mélységekbe menni és igazán gondolkodni. Talán, mert nem kell. A túl távoli néha egészen közel van és ez éppen elég.
Figyeli a távolodó alakot, ki nem kér tőle segítséget, ezért ismét a tájat kezdi el figyelni.
Mosolya kiszélesedik, s felpattan, óvatosan, mintha tartana tőle, hogy az ág egyszer csak kettétörik és ismét tönkreteszi a másik munkáját, de sokkal stabilabb, mint azt várta. Persze, hogy az. Elindul vele a másik ellentétes irányába, talán az észre sem veszi, míg vissza nem tér. Nem hihető gondolat, hogy meglóg egy nyúllal, így nem töpreng azon, mit is gondolhat a férfi, ha észreveszi a hűlt helyét. Kisméretű, övtartóra csatolható táskája ledobva a szíja mellé jelzi, hogy vissza fog térni. Csak a nyulat nem kívánta letenni a földre. Megvárhatta volna Kyrt, de nem bírt magával.
Kis időbe telik, de már jön is vissza saját nyomvonalán egy jókora marék zöld levéllel büszkén. Nem akkora zsákmány, mint a nyúl, de azt hitte már elért az összes, most mégis van nála egy csokor medvehagyma. Szereti. Reméli, hogy a másik is, ha egyáltalán tudja mi az, az ő környezetében kevesen hasznosították, itt talán máshogy van ez.
Visszaül hát a ropogó tűzhöz, s várja, hogy végre afölé helyezhessék a reményei szerint hamar elkészülő húst.*
//Második szál//
*Különös, de mintha nem zavarná annyira az sem, hogy szinte sosem kap azonnal választ. Türelme végtelen tud lenni, belemerülni pedig annyira bele tud az éppen véghezvitt feladatokba, hogy az időérzék, mint olyan eltűnik teljesen. Nem zaklatná fel különösebben talán az sem, ha nem is mondana semmit, bár legbelül tényleg érdekli.
Tekintete a már-már mesterien kivitelezett nyársra szegődik és a mozzanatokra, amiket annak készítéséből még elkap, miután leült a félvér mellé. Nem húzódik közelebb, hogy jobban lássa. Mikor utoljára volt hasonló helyzetben, készült rá igazán. Nem egy légből kapott ötlet volt, hogy útra kel és majd valahogyan megoldja. Táskával, eszközökkel, még néha fűszerrel is és alkalmas, kidolgozott nyársvassal volt akkor felszerelve, most mégsem érzi semminek a hiányát, hiszen úgy építkeztek eddig is, hogy jóformán a semmiből is előteremtették azt, ami szükséges. Ilyen semmiből kelt ki köztük ez az egység.
Végül a kezébe kapja a botot, így még inkább meg tudja vizsgálni, s elismerően bólint annak tökéletességére. Eközben újra hallatja a hangját a férfi, s így megtudja a nevét is, ami végleg kiirtja belőle a mostanra halvány legelső gondolatait, miszerint valakire annyira hajaz. Ez már végleg a múlt, csak hozzásegítette valamihez.
Jobban figyel már ő is. Nem tudja viszont még hová tenni, ami történik, s a másikat sem teljesen. Elárulja a nevet, nem mintha féltett kincs lenne, de mégsem büszke bemutatkozás. Minden csak olyan mellékes, mégis többet kéne eláruljon, de valamiért nem tud mélységekbe menni és igazán gondolkodni. Talán, mert nem kell. A túl távoli néha egészen közel van és ez éppen elég.
Figyeli a távolodó alakot, ki nem kér tőle segítséget, ezért ismét a tájat kezdi el figyelni.
Mosolya kiszélesedik, s felpattan, óvatosan, mintha tartana tőle, hogy az ág egyszer csak kettétörik és ismét tönkreteszi a másik munkáját, de sokkal stabilabb, mint azt várta. Persze, hogy az. Elindul vele a másik ellentétes irányába, talán az észre sem veszi, míg vissza nem tér. Nem hihető gondolat, hogy meglóg egy nyúllal, így nem töpreng azon, mit is gondolhat a férfi, ha észreveszi a hűlt helyét. Kisméretű, övtartóra csatolható táskája ledobva a szíja mellé jelzi, hogy vissza fog térni. Csak a nyulat nem kívánta letenni a földre. Megvárhatta volna Kyrt, de nem bírt magával.
Kis időbe telik, de már jön is vissza saját nyomvonalán egy jókora marék zöld levéllel büszkén. Nem akkora zsákmány, mint a nyúl, de azt hitte már elért az összes, most mégis van nála egy csokor medvehagyma. Szereti. Reméli, hogy a másik is, ha egyáltalán tudja mi az, az ő környezetében kevesen hasznosították, itt talán máshogy van ez.
Visszaül hát a ropogó tűzhöz, s várja, hogy végre afölé helyezhessék a reményei szerint hamar elkészülő húst.*
4227. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-18 12:29:28
Üzenet elküldve: 2024-05-18 12:29:28
Rang: Játékos
IC üzenetek: 152
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 152
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*A válaszként feltett kérdésen még a nő is elgondolkodni látszik. S valóban, miért lenne fontos a neve most, ha eddig nem volt az? Hogy ő tudja az elfét sem változtat, sem változtatott semmin. Mivel azonban a hosszúéletű nekiáll kizsigerelni a nyulat, és nem érkezik a részéről a megjegyzésen kívül más, így ő maga is szótlanul merül bele a nyársbot faragásába. Nem hegyezi tűélesre a végét, épp csak annyira, hogy könnyebb legyen ráhúzni az állatot. Gyorsan legallyazza a zavaróbb részeket, a leveles elágazásokat teljesen, rövidebbre is vágva az egész hosszát. Két-két bemetszést ejt aztán az ág közepe felé, egymással szemközt, egyenesre alakítva így egy-egy rövid részt. Összevonja a szemöldökét, miközben dolgozik. Az ölébe fektetve fúr beléjük két oldalról a kés hegyével, amíg át nem lyukasztja a megvékonyított fát. Eközben a munka közben hallja, hogy a nő végül befejezve a nyúl előkészítését leül a közelében.
A rőzsekupachoz fordulva válogat ki egy-két vékony vesszőt, a szabad kezét nyújtja közben az elf által hozott húsért.*
- Szabad..? *mormolja halkan, visszafordulva a tüzelő kupac felől.
Ha megkapja az állatot, akkor felhúzza a nyársra, a két hátsó, és két mellső lábát a két-két egyenes bemetszésre helyezve. A kiválogatott rövid, pálcaszerű botokkal tűzi át a végtagokat az ágon átfúrt lyukakon keresztül, így rögzítve rá a tetemet. A mellső végtagoknál az első kis botocska eltörik a kezében, és végül két vesszőt kell kiékelnie, hogy megtartsa a nyúl súlyát. Elkomorul a tekintete a nő magyarázatát hallgatva, miközben dolgozik. Utoljára még a bordák közt is átszúr egy kisebb gallyat, középen is összefogva vele a húst a nyársbot alatt.
Odanyújtja aztán az ágat a rárögzített állattal Rilnek, hogy fogja meg, miközben ő maga körbenéz valami után, amivel a tűz fölé tudnák tenni. Nem vallaná be, de a másik által megfogalmazott szavak zavarják. Pontosan azért, mert az ő fejében is megfordult már ugyanez a gondolat. Egyelőre azonban nem tudja kategorizálni, hogy ez mit jelent. És nem is akarja. Ez, és mindaz a nyugalom, ami vele jár, és ami olyan ismeretlenül ismerős.
Megemelkedik a földről, leporolva a nadrágját néz körbe alkalmas támaszték után.*
- Kyr *feleli közben, szinte oda sem figyelve.* A nevem Kyr.
*Elindul vissza az erdősávba, de nem megy messze, csupán a korábban talált, és a fák szélére húzott nagy, leszakadt ághoz. Talán azon talál olyan elágazást, amivel aládúcolhatja a nyársat.*
//Második szál//
*A válaszként feltett kérdésen még a nő is elgondolkodni látszik. S valóban, miért lenne fontos a neve most, ha eddig nem volt az? Hogy ő tudja az elfét sem változtat, sem változtatott semmin. Mivel azonban a hosszúéletű nekiáll kizsigerelni a nyulat, és nem érkezik a részéről a megjegyzésen kívül más, így ő maga is szótlanul merül bele a nyársbot faragásába. Nem hegyezi tűélesre a végét, épp csak annyira, hogy könnyebb legyen ráhúzni az állatot. Gyorsan legallyazza a zavaróbb részeket, a leveles elágazásokat teljesen, rövidebbre is vágva az egész hosszát. Két-két bemetszést ejt aztán az ág közepe felé, egymással szemközt, egyenesre alakítva így egy-egy rövid részt. Összevonja a szemöldökét, miközben dolgozik. Az ölébe fektetve fúr beléjük két oldalról a kés hegyével, amíg át nem lyukasztja a megvékonyított fát. Eközben a munka közben hallja, hogy a nő végül befejezve a nyúl előkészítését leül a közelében.
A rőzsekupachoz fordulva válogat ki egy-két vékony vesszőt, a szabad kezét nyújtja közben az elf által hozott húsért.*
- Szabad..? *mormolja halkan, visszafordulva a tüzelő kupac felől.
Ha megkapja az állatot, akkor felhúzza a nyársra, a két hátsó, és két mellső lábát a két-két egyenes bemetszésre helyezve. A kiválogatott rövid, pálcaszerű botokkal tűzi át a végtagokat az ágon átfúrt lyukakon keresztül, így rögzítve rá a tetemet. A mellső végtagoknál az első kis botocska eltörik a kezében, és végül két vesszőt kell kiékelnie, hogy megtartsa a nyúl súlyát. Elkomorul a tekintete a nő magyarázatát hallgatva, miközben dolgozik. Utoljára még a bordák közt is átszúr egy kisebb gallyat, középen is összefogva vele a húst a nyársbot alatt.
Odanyújtja aztán az ágat a rárögzített állattal Rilnek, hogy fogja meg, miközben ő maga körbenéz valami után, amivel a tűz fölé tudnák tenni. Nem vallaná be, de a másik által megfogalmazott szavak zavarják. Pontosan azért, mert az ő fejében is megfordult már ugyanez a gondolat. Egyelőre azonban nem tudja kategorizálni, hogy ez mit jelent. És nem is akarja. Ez, és mindaz a nyugalom, ami vele jár, és ami olyan ismeretlenül ismerős.
Megemelkedik a földről, leporolva a nadrágját néz körbe alkalmas támaszték után.*
- Kyr *feleli közben, szinte oda sem figyelve.* A nevem Kyr.
*Elindul vissza az erdősávba, de nem megy messze, csupán a korábban talált, és a fák szélére húzott nagy, leszakadt ághoz. Talán azon talál olyan elágazást, amivel aládúcolhatja a nyársat.*
4226. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-18 04:16:06
Üzenet elküldve: 2024-05-18 04:16:06
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 855
OOC üzenetek: 102
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 855
OOC üzenetek: 102
Játékstílus: Megfontolt
*Az időjárás változatos megbánásokat ébreszt benne, de már nem tud előbb elindulni, csak később és a hőséggel még rosszabbul is járna. Ezen túl a záporoktól se mentené meg bizonyosan. Átgondolja egy pillanatra, hogy benézzen a mágustoronyba, de érzi, hogy ha odaér és esetleg vendégül is látják, akkor az utazásra való kedv gyorsan ki is égne belőle, nem neki találták ki a kalandozás világát. Amint meghúzódhat egy sarokban, ahol nem zavartatják, úgy oda is merevednek öregedő csontjai.*
~Annyira talán még nem öreg.~
*Gondolkodik el, hiszen számára még rengeteg van hátra az életéből, persze azt már el is tervezte tanulmányozásaival. Inkább a sétálás hiánya teszi fáradatosabbá, könnyedebb volt az élete, amikor a kertet gondozták az ispotályban.*
~Annyira talán még nem öreg.~
*Gondolkodik el, hiszen számára még rengeteg van hátra az életéből, persze azt már el is tervezte tanulmányozásaival. Inkább a sétálás hiánya teszi fáradatosabbá, könnyedebb volt az élete, amikor a kertet gondozták az ispotályban.*
4225. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-17 20:49:02
Üzenet elküldve: 2024-05-17 20:49:02
Rang: Játékos
IC üzenetek: 164
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 164
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Ezt a nyugalmat megélni mással nem is olyan ördögtől való. Nem gondolta volna, hogy így folytatódik majd ez a nap, feltételezése szerint már félúton le kellett volna ráznia őt a félvérnek, mégsem így történt. Talán már halványodik benne a harag, amit az okozott, hogy egy határozott mozdulattal tönkre tette terveit.
Nem tudja mennyit időzik el a nyúllal, hiszen mozdulatai precízek, nem rontaná el a megszerzésének örömét azzal, hogy szőrcsomók éktelenkedjenek a húson figyelmetlensége és túlzott gyorsasága miatt. Bár a tűz bizton lemarná róla azonnal, mégis szebb látványt mutat, ha tisztán viszi majd oda a másik elé. Sokat mutat minden lényről, ahogyan szerzeményeivel bánik.
Mikor fejével a férfi irányába fordul, az elé táruló képen mosolyogni támad kedve. Mindig jó nézni, ha valaki ilyen átéléssel és gondossággal hajtja végre feladatát. Kicsit elidőzik a látványon, még ez is nyugtatja. Kérdésére viszont nem kap azonnali választ, ő pedig belemerül újfent a mozdulatsoraiba. Kisvártatva kell csak újra irányába fordítani a tekintetét. A kérdésen még ő maga is elgondolkodik. Eddig sem volt szükség a nevére, így is jól telt a közreműködésük.*
- Jó kérdés.
*Biggyeszti ajkát, mint aki elgondolkodik, majd a nyúl zsigerelésébe kezd bele, ami a leckét feladja, hiszen nem tudja hová is tegye a nem kívánatos belsőségeket úgy, hogy ne támadják be őket azonnal a dögkedvelő rovarok, vagy netán arra repkedő éhező szárnyasok. A szagokat sem szívleli annyira, bár a kikötő mocska kezdi megszoktatni vele, hogy nem mindenhol terjeng a jázminillat. Végül csak hagyja elveszni azokat a földre loccsanva, legrosszabb esetben eltemeti, bár belegondolva miért is venné el másoktól a lehetőséget. Az utolsó falatig jó szolgálatot tehet az elhullott kisállat.
A bunda kiterítve kerül az ágra, miután megszabadította béklyójától, a hússal a kezében pedig visszatér az éppen nyársat farigcsálóhoz. Az övet a földre dobja, majd nem túl közel, de már nem is kifejezetten távol a másik mellé ereszkedik, s törökülésben várja, hogy dűlőre jusson gondolatban, hogyan is húzzák rá a nyulat. Végül visszakanyarodik elméje a nemrégiben feltett kérdéshez.*
- Mintha ismernélek, pedig cseppet sem. Kezdhetnénk a neveddel.
*Talán nem jól fogalmazott, de még mindig nem tolakodóan beszél. Nem érződik rajta, hogy azonnal a családfája mélyére kíván ásni, csak amolyan mellékesen jegyzi meg, ami már egy ideje fogalmazódik tudata peremén. Ritkaság számba megy, hogy valaki jelenléte sem nem idegesíti, sem nem terhes. Aztán a másik még mindig dönthet úgy, hogy neki ő viszont az. Azt a nyulat már így is, úgyis elfogyasztják.*
//Második szál//
*Ezt a nyugalmat megélni mással nem is olyan ördögtől való. Nem gondolta volna, hogy így folytatódik majd ez a nap, feltételezése szerint már félúton le kellett volna ráznia őt a félvérnek, mégsem így történt. Talán már halványodik benne a harag, amit az okozott, hogy egy határozott mozdulattal tönkre tette terveit.
Nem tudja mennyit időzik el a nyúllal, hiszen mozdulatai precízek, nem rontaná el a megszerzésének örömét azzal, hogy szőrcsomók éktelenkedjenek a húson figyelmetlensége és túlzott gyorsasága miatt. Bár a tűz bizton lemarná róla azonnal, mégis szebb látványt mutat, ha tisztán viszi majd oda a másik elé. Sokat mutat minden lényről, ahogyan szerzeményeivel bánik.
Mikor fejével a férfi irányába fordul, az elé táruló képen mosolyogni támad kedve. Mindig jó nézni, ha valaki ilyen átéléssel és gondossággal hajtja végre feladatát. Kicsit elidőzik a látványon, még ez is nyugtatja. Kérdésére viszont nem kap azonnali választ, ő pedig belemerül újfent a mozdulatsoraiba. Kisvártatva kell csak újra irányába fordítani a tekintetét. A kérdésen még ő maga is elgondolkodik. Eddig sem volt szükség a nevére, így is jól telt a közreműködésük.*
- Jó kérdés.
*Biggyeszti ajkát, mint aki elgondolkodik, majd a nyúl zsigerelésébe kezd bele, ami a leckét feladja, hiszen nem tudja hová is tegye a nem kívánatos belsőségeket úgy, hogy ne támadják be őket azonnal a dögkedvelő rovarok, vagy netán arra repkedő éhező szárnyasok. A szagokat sem szívleli annyira, bár a kikötő mocska kezdi megszoktatni vele, hogy nem mindenhol terjeng a jázminillat. Végül csak hagyja elveszni azokat a földre loccsanva, legrosszabb esetben eltemeti, bár belegondolva miért is venné el másoktól a lehetőséget. Az utolsó falatig jó szolgálatot tehet az elhullott kisállat.
A bunda kiterítve kerül az ágra, miután megszabadította béklyójától, a hússal a kezében pedig visszatér az éppen nyársat farigcsálóhoz. Az övet a földre dobja, majd nem túl közel, de már nem is kifejezetten távol a másik mellé ereszkedik, s törökülésben várja, hogy dűlőre jusson gondolatban, hogyan is húzzák rá a nyulat. Végül visszakanyarodik elméje a nemrégiben feltett kérdéshez.*
- Mintha ismernélek, pedig cseppet sem. Kezdhetnénk a neveddel.
*Talán nem jól fogalmazott, de még mindig nem tolakodóan beszél. Nem érződik rajta, hogy azonnal a családfája mélyére kíván ásni, csak amolyan mellékesen jegyzi meg, ami már egy ideje fogalmazódik tudata peremén. Ritkaság számba megy, hogy valaki jelenléte sem nem idegesíti, sem nem terhes. Aztán a másik még mindig dönthet úgy, hogy neki ő viszont az. Azt a nyulat már így is, úgyis elfogyasztják.*
4224. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-17 19:46:44
Üzenet elküldve: 2024-05-17 19:46:44
Rang: Játékos
IC üzenetek: 152
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 152
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Az elf fahordásra vonatkozó válaszára csak békésen kunkorodik feljebb a szája sarka egy pillanatra, miközben lehajolva az ingét kezdi igazgatni, választalanul hagyva a megjegyzést. Az alkarvédő alatt felgyűrődött anyag zavarja már egy ideje, de eddig nem volt rá ideje, hogy ezzel foglalkozzon. Ha már a sütésnél fognak tartani, talán le is veszi majd őket.
S bár a nő felajánlja a nyúl bundáját, egyelőre nem él vele. Fontosabb számára a tűz dolga, és végül is csak segít neki fát hordani a másik. Azt nem is várja el tőle, hogy ugyanannyit cipekedjen, de mégiscsak úgy igazságos, ha megosztják a feladatot..- alig ismeri néhány órája a nőt, mégis olyan, mintha számtalanszor dolgoztak, vertek volna már tábort együtt. Ez a gondolat azonban nem fogalmazódik meg benne ennyire tisztán. Egy futó érzés csupán, ahogy egy kisebb adag fával visszatérve a ligetes erdősávból elkezdi kikaparni a tűzrakó helyét, és látja, hogy a hosszúéletű nekiáll közben a nyúl előkészítésének. Elidőzik egy másodpercre a tekintete a hajnalban még teljesen idegennek tekintett alakon. Mintha százszor, ezerszer csinálták volna ugyanezt.
Nem is szól bele abba, hogy a másik mit csinál, hogyan nyúzza meg, zsigereli ki az állatot. Csak futólag pillant felé, félszemmel a váratlan mozdulatra, amivel megszabadul az övétől, és egy közeli ágra lógatja vele az állatot. Semmi esetre sem tűnik úgy, mintha nem tudná mit csinál, vagy hogy segítségre volna szüksége, így nem is töri meg a körülöttük újra kialakuló csendet – visszafordul a tűzrakó építése felé.
Csakhamar el is készül vele, és a kabátja zsebébe túrva elővesz egy apróbb követ, amit más legfeljebb félrerúgna maga elől, ha a földön látná. Körbejár a táborhelynek kijelölt terület körül, száraz, kiégett füvet keresve a környékén. Óvatosan gyűri laza gombócba a talált gazokat, visszaguggolva vele a tűzrakó mellé. Hátranyúl a derekához, az övébe tűzött tőre után. A kis kupac mellé kuporodik. A földre támasztva a kés hegyét csapja hozzá jó párszor a kis követ a pengeháthoz, amíg szikra nem pattan róla a gyújtósra. Félredobja a tőrt és a követ emeli a két tenyere közé a fészekszerű gombócot; hosszan fúj rá néhányszor, a nyílt téren szabadon járó szél is segítségére van, s az először vékonyan kanyargó füstcsíkot hamar lángnyelvek követik. Lerakja a meggyulladt gazt a gallyakból emelt háromszög alá, a késével tolva beljebb. Ahogy meglátja a botokat nyaldosó lángokat már tudja, hogy nyert. A rőzsekupac után nyúlva tör újabb, még mindig elég kicsiny vesszőket, türelmesen táplálva a lassan életre kapó tüzet.
A csöndet végül megtörő kérdés, és a feltétele közben hátrapillantó nő is eközben találja: a tűzrakó előtt kuporogva, az egyik behajtott lábán ülve, a másik térdét a mellkasa elé húzva, mint egy kisgyerek gondozva a tüzet. A neki címzett szavakat úgy tűnhet, mintha meg sem hallotta volna: nem reagál azonnal, nyugodtan tördeli tovább egy utolsó gally maradványait.
Még korábban, a fahordás közben a kezébe akadt egy egyenesebb, frissebb ág, ezt külön félreállította az összehordott tüzelő mellé; ez után nyúl most, ahogy elégnek ítéli egyelőre a tűzre rakott fa mennyiségét. Hátradőlve szabadítja ki maga alól a lábát, kényelmesebb ülőhelyzetbe helyezkedve a földön.*
- Miért érdekel hirtelen?
*Kérdezi közben válaszként, nem nézve azonban a másikra. Rámarkol a nyársnak szánt ágra, a tőrével kezdve farigcsálni a végét.*
//Második szál//
*Az elf fahordásra vonatkozó válaszára csak békésen kunkorodik feljebb a szája sarka egy pillanatra, miközben lehajolva az ingét kezdi igazgatni, választalanul hagyva a megjegyzést. Az alkarvédő alatt felgyűrődött anyag zavarja már egy ideje, de eddig nem volt rá ideje, hogy ezzel foglalkozzon. Ha már a sütésnél fognak tartani, talán le is veszi majd őket.
S bár a nő felajánlja a nyúl bundáját, egyelőre nem él vele. Fontosabb számára a tűz dolga, és végül is csak segít neki fát hordani a másik. Azt nem is várja el tőle, hogy ugyanannyit cipekedjen, de mégiscsak úgy igazságos, ha megosztják a feladatot..- alig ismeri néhány órája a nőt, mégis olyan, mintha számtalanszor dolgoztak, vertek volna már tábort együtt. Ez a gondolat azonban nem fogalmazódik meg benne ennyire tisztán. Egy futó érzés csupán, ahogy egy kisebb adag fával visszatérve a ligetes erdősávból elkezdi kikaparni a tűzrakó helyét, és látja, hogy a hosszúéletű nekiáll közben a nyúl előkészítésének. Elidőzik egy másodpercre a tekintete a hajnalban még teljesen idegennek tekintett alakon. Mintha százszor, ezerszer csinálták volna ugyanezt.
Nem is szól bele abba, hogy a másik mit csinál, hogyan nyúzza meg, zsigereli ki az állatot. Csak futólag pillant felé, félszemmel a váratlan mozdulatra, amivel megszabadul az övétől, és egy közeli ágra lógatja vele az állatot. Semmi esetre sem tűnik úgy, mintha nem tudná mit csinál, vagy hogy segítségre volna szüksége, így nem is töri meg a körülöttük újra kialakuló csendet – visszafordul a tűzrakó építése felé.
Csakhamar el is készül vele, és a kabátja zsebébe túrva elővesz egy apróbb követ, amit más legfeljebb félrerúgna maga elől, ha a földön látná. Körbejár a táborhelynek kijelölt terület körül, száraz, kiégett füvet keresve a környékén. Óvatosan gyűri laza gombócba a talált gazokat, visszaguggolva vele a tűzrakó mellé. Hátranyúl a derekához, az övébe tűzött tőre után. A kis kupac mellé kuporodik. A földre támasztva a kés hegyét csapja hozzá jó párszor a kis követ a pengeháthoz, amíg szikra nem pattan róla a gyújtósra. Félredobja a tőrt és a követ emeli a két tenyere közé a fészekszerű gombócot; hosszan fúj rá néhányszor, a nyílt téren szabadon járó szél is segítségére van, s az először vékonyan kanyargó füstcsíkot hamar lángnyelvek követik. Lerakja a meggyulladt gazt a gallyakból emelt háromszög alá, a késével tolva beljebb. Ahogy meglátja a botokat nyaldosó lángokat már tudja, hogy nyert. A rőzsekupac után nyúlva tör újabb, még mindig elég kicsiny vesszőket, türelmesen táplálva a lassan életre kapó tüzet.
A csöndet végül megtörő kérdés, és a feltétele közben hátrapillantó nő is eközben találja: a tűzrakó előtt kuporogva, az egyik behajtott lábán ülve, a másik térdét a mellkasa elé húzva, mint egy kisgyerek gondozva a tüzet. A neki címzett szavakat úgy tűnhet, mintha meg sem hallotta volna: nem reagál azonnal, nyugodtan tördeli tovább egy utolsó gally maradványait.
Még korábban, a fahordás közben a kezébe akadt egy egyenesebb, frissebb ág, ezt külön félreállította az összehordott tüzelő mellé; ez után nyúl most, ahogy elégnek ítéli egyelőre a tűzre rakott fa mennyiségét. Hátradőlve szabadítja ki maga alól a lábát, kényelmesebb ülőhelyzetbe helyezkedve a földön.*
- Miért érdekel hirtelen?
*Kérdezi közben válaszként, nem nézve azonban a másikra. Rámarkol a nyársnak szánt ágra, a tőrével kezdve farigcsálni a végét.*
4223. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-16 21:54:47
Üzenet elküldve: 2024-05-16 21:54:47
Rang: Játékos
IC üzenetek: 164
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 164
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Valahogy nem ismeri azt az érzést sem, ha zavarban van valamitől, mint például, bevallani azt, hogy valamihez nem ért olyan jól. Most is csak néhány másodpercre fut át rajta ez a különös érzés, de aztán eszébe jut, hogy a virágkötésben sem jeleskedik, mikor az óaranyak némi vadvirágot fedeznek fel egy bokor rejtekében. Aztán a másik enyhülésére lesz figyelmes, amit így, hogy már megbirkóztak a magukra kiszabott feladattal, jobban meg tud figyelni. Nem látta ezidáig azt a félmosolyt, se a csipkelődős élt nem hallotta ki szavai mögül. Egészen új képet varázsol elő.*
- Nem hagynám, hogy megszakadj. *Eltünteti arcáról a mosolyt, hogy beszálljon inkább ő is a kis játékba, majd a szemek a másik mozdulataira tévednek akaratlanul is. Már kezd elhomályosulni Zävyr előle. Nem lesz soha terhes, ahogyan figyeli a félvért, de most jobban beissza az eredeti látványt, azt, ami minden tévképzetét nélkülöz. *
- A húsát jobban szeretem. *Szökik vissza a vigyor, de mára elég a tréfálkozásból, sokkal több jutott belőle az elmúlt fél percben, mint az elmúlt évében. Rendezi is arcát, majd ugyan azon az érzelemmentes, de mégis lágy baritonon szól. * - Tied, ha kell.
*Nyújtaná felé, hadd nézze meg magának, de elhal a mozdulat, mert amaz a ruházatát rendezgeti, s el is fordul tőle, így csak keres egy viszonylag pormentes kis fűcsomót, ahová lefektetheti végre a fülest, hogy nekiállhasson ő is gyűjtögetni.
Ismét szótlanul merül bele a műveletbe, bár nála nem fér el annyi gally, mint a férfikézben, de valami haszna mégis van a közös munkának, hiszen jókora halmot tudtak összeszedni a korhadék környezetéből.
Mikor elégnek érzik, s a másik a tűzrakóhely kialakításával folytatja az előkészületeket, ő dobókésért kutat. Hasonlóan veszedelmes kis acéldarab, mint a csillagai, éles is, s talán erre pont használható, de meggyűlne a baja, ha most egy szarvasból kéne kinyesnie vele darabokat. Egy pillanatra elmereng, valamivel fel kellene lógatni a jószágot, hogy könnyebben szabadítsa meg a bundától. Talán ha lenne nála alkalmasabb eszköz, mondjuk egy kötél, akkor azt venné elő, de ennek hiányában az övcsatjához nyúl, s mintha csak vetkőzésbe kezdene, kicsatolja azt, s egy jól irányzott rántással szabadítja meg magát szoros ölelésétől. Ezt köti a nyúl hátsó lába köré, hogy aztán a fa egy kósza ágára tudja függeszteni. Eztán kezd csak bele a műveletbe, mintha már csinálta volna párszor. Egyenes vágás a hason, majd módszeresen szabadítja meg a valaha volt védelmétől. A művelet vége felé a másikra pillant.*
- Mi a neved?
*Teszi fel a tolakodónak nem mondható kérdést, hiszen egy ideje közös levegőt szívnak már, de azt sem bánja, ha hazudik, mindössze jó lenne valahogy szólítani.*
A hozzászólás írója (Caelril Vaellisalia) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.05.16 22:05:10
//Második szál//
*Valahogy nem ismeri azt az érzést sem, ha zavarban van valamitől, mint például, bevallani azt, hogy valamihez nem ért olyan jól. Most is csak néhány másodpercre fut át rajta ez a különös érzés, de aztán eszébe jut, hogy a virágkötésben sem jeleskedik, mikor az óaranyak némi vadvirágot fedeznek fel egy bokor rejtekében. Aztán a másik enyhülésére lesz figyelmes, amit így, hogy már megbirkóztak a magukra kiszabott feladattal, jobban meg tud figyelni. Nem látta ezidáig azt a félmosolyt, se a csipkelődős élt nem hallotta ki szavai mögül. Egészen új képet varázsol elő.*
- Nem hagynám, hogy megszakadj. *Eltünteti arcáról a mosolyt, hogy beszálljon inkább ő is a kis játékba, majd a szemek a másik mozdulataira tévednek akaratlanul is. Már kezd elhomályosulni Zävyr előle. Nem lesz soha terhes, ahogyan figyeli a félvért, de most jobban beissza az eredeti látványt, azt, ami minden tévképzetét nélkülöz. *
- A húsát jobban szeretem. *Szökik vissza a vigyor, de mára elég a tréfálkozásból, sokkal több jutott belőle az elmúlt fél percben, mint az elmúlt évében. Rendezi is arcát, majd ugyan azon az érzelemmentes, de mégis lágy baritonon szól. * - Tied, ha kell.
*Nyújtaná felé, hadd nézze meg magának, de elhal a mozdulat, mert amaz a ruházatát rendezgeti, s el is fordul tőle, így csak keres egy viszonylag pormentes kis fűcsomót, ahová lefektetheti végre a fülest, hogy nekiállhasson ő is gyűjtögetni.
Ismét szótlanul merül bele a műveletbe, bár nála nem fér el annyi gally, mint a férfikézben, de valami haszna mégis van a közös munkának, hiszen jókora halmot tudtak összeszedni a korhadék környezetéből.
Mikor elégnek érzik, s a másik a tűzrakóhely kialakításával folytatja az előkészületeket, ő dobókésért kutat. Hasonlóan veszedelmes kis acéldarab, mint a csillagai, éles is, s talán erre pont használható, de meggyűlne a baja, ha most egy szarvasból kéne kinyesnie vele darabokat. Egy pillanatra elmereng, valamivel fel kellene lógatni a jószágot, hogy könnyebben szabadítsa meg a bundától. Talán ha lenne nála alkalmasabb eszköz, mondjuk egy kötél, akkor azt venné elő, de ennek hiányában az övcsatjához nyúl, s mintha csak vetkőzésbe kezdene, kicsatolja azt, s egy jól irányzott rántással szabadítja meg magát szoros ölelésétől. Ezt köti a nyúl hátsó lába köré, hogy aztán a fa egy kósza ágára tudja függeszteni. Eztán kezd csak bele a műveletbe, mintha már csinálta volna párszor. Egyenes vágás a hason, majd módszeresen szabadítja meg a valaha volt védelmétől. A művelet vége felé a másikra pillant.*
- Mi a neved?
*Teszi fel a tolakodónak nem mondható kérdést, hiszen egy ideje közös levegőt szívnak már, de azt sem bánja, ha hazudik, mindössze jó lenne valahogy szólítani.*
A hozzászólás írója (Caelril Vaellisalia) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.05.16 22:05:10
4222. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-16 20:41:57
Üzenet elküldve: 2024-05-16 20:41:57
Rang: Játékos
IC üzenetek: 152
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 152
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Kicsatolja a stabilizáló szíjat a mellkasa előtt, a zsákmányállattal közeledő nőt figyelve közben. A tűzgyújtásra adott tétova válaszra lassú félmosolyra húzódik a szája; elfordulva kibújik a tegezéből, az útszéli fa törzsének támasztva azt is az íja mellé.*
- Fát is tudsz hordani? *egyenesedik fel, megigazítva az ingujjára vett alkarvédőjét.* - Vagy azt is nekem kell elvállalnom?
*Pillant közben a nőre, az előző mosoly cinkos másával az arcán. Semmi vádló nincs a hangjában, inkább csipkelődés ez, bár egy idő után egyedül csak a szeme az, ami tükrözi a megenyhülő szigort a szobor arc mögött. Visszanéz a kezére, elrendezve a bőr alatt a felgyűrődött ruha anyagát.
A másik sóhaját követő felajánlására sem emeli fel a fejét ebből az elfoglaltságból.*
- Kell a bundája?
*Bár nem az övé a nyúl, hiszen nem ő fogta, és nem is került még olyan közel hozzá, hogy igazán megnézze, értékes-e vagy sem, egy bundát szinte mindig fel lehet használni. Ha más nem, eladni. Feltéve persze, hogy a nő tudja hogyan nyúzza meg hozzáértő módon, és ne úgy, mint egy egyszerű hentes.
Eligazítja a maradék anyagot a karján, majd hátat fordítva az elfnek elindul a mező közepén álló egyetlen, terebélyes fa felé.
Közelről szinte korhadó félben van már az öreg tölgy. Találni alatta bőven elhullott, száraz gallyakat. Egy kötegbe gyűjt egy adagot, a karjaival ölelve magához a rőzsekupacot, ahogy visszaviszi a rögtönzött táborhelyig. Attól, hogy a nő bármi mást csinálna, minthogy megnyúzza a nyulat és esetleg segít fát gyűjteni – hogy lopni próbálna, vagy egyszerűen elfutna, – nem tart. Nem sokra menne egyikkel sem.
Két kört tesz a tölgyhöz, egy helyre gyűjtve egy jó rakás jól éghető botot, mielőtt a fiatalabb fákkal benőtt erdősávba is tenne egy kört. Itt jóval kevesebb száraz gallyat talál, egy leszakadt, nagyobb ág kivételével, amit kijjebb is vonszol az út felé. Ha már ég a tűz, erről tud még rá hozni fát. Nem tervez igazából nagy máglyát rakni, de ahhoz, hogy rendesen megsüssék a húst, parázs kell. És idő.
Kotor egy szélesebb, lapos kört az út földjébe; türelmesen állítja egy kisebb háromszögbe a rőzsekupacból vett apró gallyakat a közepén. Az ujjai közt töri a kívánt méretre a hosszabb botokat, szinte építészként merülve bele a folyamatba, amíg meg nem elégszik a végeredménnyel.
Felállva sétál vissza az árnyékba állított tegezéhez, leguggolva nyúlva a rákötött kabátja zsebébe.*
//Második szál//
*Kicsatolja a stabilizáló szíjat a mellkasa előtt, a zsákmányállattal közeledő nőt figyelve közben. A tűzgyújtásra adott tétova válaszra lassú félmosolyra húzódik a szája; elfordulva kibújik a tegezéből, az útszéli fa törzsének támasztva azt is az íja mellé.*
- Fát is tudsz hordani? *egyenesedik fel, megigazítva az ingujjára vett alkarvédőjét.* - Vagy azt is nekem kell elvállalnom?
*Pillant közben a nőre, az előző mosoly cinkos másával az arcán. Semmi vádló nincs a hangjában, inkább csipkelődés ez, bár egy idő után egyedül csak a szeme az, ami tükrözi a megenyhülő szigort a szobor arc mögött. Visszanéz a kezére, elrendezve a bőr alatt a felgyűrődött ruha anyagát.
A másik sóhaját követő felajánlására sem emeli fel a fejét ebből az elfoglaltságból.*
- Kell a bundája?
*Bár nem az övé a nyúl, hiszen nem ő fogta, és nem is került még olyan közel hozzá, hogy igazán megnézze, értékes-e vagy sem, egy bundát szinte mindig fel lehet használni. Ha más nem, eladni. Feltéve persze, hogy a nő tudja hogyan nyúzza meg hozzáértő módon, és ne úgy, mint egy egyszerű hentes.
Eligazítja a maradék anyagot a karján, majd hátat fordítva az elfnek elindul a mező közepén álló egyetlen, terebélyes fa felé.
Közelről szinte korhadó félben van már az öreg tölgy. Találni alatta bőven elhullott, száraz gallyakat. Egy kötegbe gyűjt egy adagot, a karjaival ölelve magához a rőzsekupacot, ahogy visszaviszi a rögtönzött táborhelyig. Attól, hogy a nő bármi mást csinálna, minthogy megnyúzza a nyulat és esetleg segít fát gyűjteni – hogy lopni próbálna, vagy egyszerűen elfutna, – nem tart. Nem sokra menne egyikkel sem.
Két kört tesz a tölgyhöz, egy helyre gyűjtve egy jó rakás jól éghető botot, mielőtt a fiatalabb fákkal benőtt erdősávba is tenne egy kört. Itt jóval kevesebb száraz gallyat talál, egy leszakadt, nagyobb ág kivételével, amit kijjebb is vonszol az út felé. Ha már ég a tűz, erről tud még rá hozni fát. Nem tervez igazából nagy máglyát rakni, de ahhoz, hogy rendesen megsüssék a húst, parázs kell. És idő.
Kotor egy szélesebb, lapos kört az út földjébe; türelmesen állítja egy kisebb háromszögbe a rőzsekupacból vett apró gallyakat a közepén. Az ujjai közt töri a kívánt méretre a hosszabb botokat, szinte építészként merülve bele a folyamatba, amíg meg nem elégszik a végeredménnyel.
Felállva sétál vissza az árnyékba állított tegezéhez, leguggolva nyúlva a rákötött kabátja zsebébe.*
4221. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-15 21:03:30
Üzenet elküldve: 2024-05-15 21:03:30
Rang: Játékos
IC üzenetek: 164
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 164
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Sokkal több ez a nap annál, mint amire számított. A magány érzése folyton vele van, nem is tudná elengedni, hisz legjobb barátjául szegődött mellé ebben az átkos életben. De mindig lefoglalta magát annyira, hogy kínozni sem tudta, társként vonaglott vele végig az úton. Megszerette. Most sem kimondott társasági életet él, s rettentően hálás lenne, ha belegondolna, hogy a másik nem terheli fölösleges szavakkal, csak hagyja akaratlanul is, hogy feloldódjon ebben a szerepben. Közös célt találni anélkül, hogy egyáltalán tudná a nevét, nagy dolog lehet. De a gondolataival csak hátráltató érzelmeket szítana magában, így sokkalta jobban tud fókuszálni a létezés szépségére a jó levegőben.
Az élet sem jelent neki sokat, pedig a célja az, hogy ez változzon. Valahol azt várta, hogy a kimúlt szőrmók miatt legalább egy ritmust félrever a szíve, de olyan kegyes halált adott neki, hogy a sajnálat, mint olyan nem tud megfogadni a kőből metszett szívében.
Egyet érez csak, mégpedig, hogy még mindig jó. Még mindig sikerül a kitűzött célt elérni, s éppen kezei között érzi annak kihűlő félben lévő jelképét. Egy rántással szabadítja meg a zsákmányt saját csillagától, ami már nem pumpál semmit, hogy testéből túl sok vér tudjon távozni.
A biccentés viszont elismerés. Sokkal nagyobb, mintha szóban mondta volna. Mondjuk szüksége az nincs rá.
Egyik kezében a fegyver, másikban a nyúl lóg, s úgy követi a fáig a férfit, aki épp megszabadulni látszik tegezértől. A kérdés után pislog párat. Óarany szemei most árulkodóak, mert hagyja.*
- Tudok.
*Nem hazudott, de teljesen bizonyos a vonásairól, hogy azért nem ebben lesz a legügyesebb a mai nap folyamán.*
- De, ha nem akarod, hogy sokáig tartson elvállalod ezt a nemes feladatot.
*Körbenéz, hogy megfelelő-e a hely. Naptól védett, s talán erdőt nem tudnának felégetni ha gondosan járnak el, ezért úgy dönt, hogy itt szeretne maradni. Mintha a másik sem sietne tovább. A kezében nézi a tetemet, majd felsóhajt.* - Addig megnyúzhatom.
//Második szál//
*Sokkal több ez a nap annál, mint amire számított. A magány érzése folyton vele van, nem is tudná elengedni, hisz legjobb barátjául szegődött mellé ebben az átkos életben. De mindig lefoglalta magát annyira, hogy kínozni sem tudta, társként vonaglott vele végig az úton. Megszerette. Most sem kimondott társasági életet él, s rettentően hálás lenne, ha belegondolna, hogy a másik nem terheli fölösleges szavakkal, csak hagyja akaratlanul is, hogy feloldódjon ebben a szerepben. Közös célt találni anélkül, hogy egyáltalán tudná a nevét, nagy dolog lehet. De a gondolataival csak hátráltató érzelmeket szítana magában, így sokkalta jobban tud fókuszálni a létezés szépségére a jó levegőben.
Az élet sem jelent neki sokat, pedig a célja az, hogy ez változzon. Valahol azt várta, hogy a kimúlt szőrmók miatt legalább egy ritmust félrever a szíve, de olyan kegyes halált adott neki, hogy a sajnálat, mint olyan nem tud megfogadni a kőből metszett szívében.
Egyet érez csak, mégpedig, hogy még mindig jó. Még mindig sikerül a kitűzött célt elérni, s éppen kezei között érzi annak kihűlő félben lévő jelképét. Egy rántással szabadítja meg a zsákmányt saját csillagától, ami már nem pumpál semmit, hogy testéből túl sok vér tudjon távozni.
A biccentés viszont elismerés. Sokkal nagyobb, mintha szóban mondta volna. Mondjuk szüksége az nincs rá.
Egyik kezében a fegyver, másikban a nyúl lóg, s úgy követi a fáig a férfit, aki épp megszabadulni látszik tegezértől. A kérdés után pislog párat. Óarany szemei most árulkodóak, mert hagyja.*
- Tudok.
*Nem hazudott, de teljesen bizonyos a vonásairól, hogy azért nem ebben lesz a legügyesebb a mai nap folyamán.*
- De, ha nem akarod, hogy sokáig tartson elvállalod ezt a nemes feladatot.
*Körbenéz, hogy megfelelő-e a hely. Naptól védett, s talán erdőt nem tudnának felégetni ha gondosan járnak el, ezért úgy dönt, hogy itt szeretne maradni. Mintha a másik sem sietne tovább. A kezében nézi a tetemet, majd felsóhajt.* - Addig megnyúzhatom.
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4391-4410