//A múlt nyomában//
*A Slin névre keresztelt kísérő, egy röpke pillanatra torpan csak meg, annak hallatára, hogy az egykori félszemű máris kivetnivalót talált a saját elméje és az esetlegesen külső erők által megkreált képben. *
- S mondd, mikor láttál ennyi hajat a fejemen? *Hüvelyk és mutatóujja közé csíptet egy tincset, majd kiegyenesíti, hogy végül eleresztve, engedje visszahullámzani azt társai közé.* Vörös, mi? *A válla felett pillant vissza, a régen látott cinkostársak mosolyával.* Hódításaid számosak voltak Khan Lero, de ennél bögyösebbet képzeltem volna melléd. *Hangja továbbra is Dyntiét idézi, a hangszín Slinét, a tartalom viszont inkább hangzik afféle önvádnak, mintsem olyasminek, amit egy nő mondhatna.
Arra, hogy amit Khan lát, az nem a valóság, nem egy álom, de még csak nem is egy tiszta emlék lenne, több nyom is utal. A férfi pontosan tudja, hogy kivel van dolga, s még ha az esemény nem is így történt annak idején, a nő akkor is fontos szereplője volt élete ezen szakaszának, ugyanúgy, ahogy a Vöröske a mostaninak. A kettejükből összefonódó kép, azonban inkább az előbbit testesíti meg, még ha nem is teljesen. A zavaros képet tovább rontja az is, ahogy az elrohanó bajtársak egy része, mintha pontosan átnézne a férfin, másik részük pedig mintha észlelné a jelenlétét, de kollektíven egyiket sem lehetne kijelenteni.*
- Talán kissé csúf a vád egy olyan szájából, aki másodjára zuhan le egy épületről, hogy kerüljön kómába. *Slin dacosan veszi a férfi felemlegetett emlékét, de még ha nem is ugyanazok a szemek, hanem a kalóz szürkéi néznek rá vissza, a tekintete is elárulja, pontosan tudja, mire gondol. Egy időre csendbe burkolózva vezeti útján Khant, s amikor kiérnek az udvarra, az út közepén állítja meg a férfit. Maga előtt keresztbe kulcsolt kezekkel, szándékosan rásegít arra, hogy mimikáit a valós Dyntiére formálja, miközben Khan kiszól a feleségéhez az álmon kívüli világba.*
- Örökké úgysem várok. *Billenti félre a fejét a Félszemű szavainak végeztével, majd mintegy villámcsapásra vedlik vissza Slin jellemébe.
A bajtárs előbb nem válaszol a kérdésre, a lovag háta mögé tekintve vár valamire. Egyikőjük számára sincs már idő az érkező, ellátmányt siettében leszállító lovasszekér elől félreugrani, és szükség sincs rá, minthogy az egyenesen áthajt rajtuk.*
- A kérdés az, Khan Lero, te készen állsz-e arra, hogy változtass a történteken? *A dolgot nem könnyíti meg a nő szófukarsága, így az esetleges értetlenkedés után, valamelyest pótolja a hiányos információkat.* Most csak külső szemlélője vagy ennek, maradhatsz is így, hogy újra végig nézd mi történt, vagy felöltheted újra a tested. A magam részéről, mit sem várok jobban.
*Ahogy telnek a napok, úgy ismer rá minden nap valami újra a környezetéből. Azt például már akkor megtudta háziasszonyukról miközben az a lény sebeit pofozta helyre, hogy gyógyítási képességeit nem könyvekből, hanem gyakorlat útján szerezte. A nemrégiben lezajló események, a halállal való háborúzás során, az olyan tehetősebb tanyák tulajdonosai, mint amilyenek ők ketten is a férjével, kötelezve voltak arra, hogy a telken átkelő katonákat étellel, a sebesülteket pedig kezük gondosságával lássák el. Amit nem a nő elbeszéléséből tudott meg, az az, hogy nem egy született parasztnővel van dolga. Dynti, származásából, és az elmúlt évek tapasztalataiból, ha valamit, hát az emberek beszédstílusát már külön kategóriákba képes sorolni. Apró elszólásokból, és abból, hogy az asszony a Várost, mint Atheniort mennyire jól is ismeri, ellenben a mindennapi politikai élettel és az újításokkal már egyáltalán nincs napirenden, egész könnyedén kiszűrte, hogy városi fruskaként költözhetett össze ezzel a férfivel, hogy annak örökölt földjén. Azt is könnyedén felismerte, hogy az annak idején olyan lovagias attitűdökkel, kellemes külsővel és romantikus cselekedetekkel felruházott férfi, miként válhatott egy ilyen rossz küllemű, visszataszító és goromba alakká. Elég egyszerű volt rájönnie, ő maga is tudja, hogy mennyit ér egy fiúgyermek a családban, és mennyit az, ha valakinek egy szem lánya van csak.
Mindezen információk viszont Khan ágya mellett ücsörögve csak unaloműzőnek és fantáziájának kiszélesítésére jók. Amíg nem döntött úgy, hogy elles némi házi praktikát a nőtől, addig egész nap a férfi ágya mellett rostokolt. Eleinte gyakran be is feküdt mellé, hogy teste melegét magán, mellkasának emelkedését pedig a tenyere alatt érezhesse. Egyszer azonban elbóbiskolt közben, s arra kelt, hogy a férfi fuldokol annak következtében, hogy ő álmában az orra elé dobta az alkarját. Minthogy nem kíván ideje korán férjgyilkos lenni, így amellett maradt, jobb, ha csak az ágy mellett ül, és nem csinál semmi olyat, ami a kómából a halálba vezeti a választott férfit.*
- Csak úgy szólok, az arra való várakozást, hogy felébredj, zabálással töltöm, így minél később ébredsz fel, annál kövérebb leszek. *Minden nap elsüt valami hasonlót, abban bízva, hogy valamelyik megtalálja a férfit. Afelől kétsége sincs, hogy a kómája már nem a gyógyulási folyamat része, legalábbis nem a fizikai. Pontosan tudja, hogy köze van a férfi testét uraló titokzatos Másiknak, akit így, vagy úgy, de akkor is gyűlöl.
Valamivel később, Khan számítása célt ér abból a szempontból, hogy az álomvilágból kiszólt mondata érthető szavakként, bár elég halkan hagyják el a száját, abban viszont a szerencsétlensége nyilvánul meg, hogy akinek az üzenetét küldeni kívánta, fél perccel korábban, sietve hagyta el a szobát.*