Külső területek - Szántóföldek
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Erdőszéli tisztás (új) Arthenior közelében (új) | Szántóföldek | Tharg birtokok (új) Füves puszta (új) Kikötői erdőség (új) |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 115 (2281. - 2300. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2315-2334
2300. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-02-06 10:59:55
Üzenet elküldve: 2026-02-06 10:59:55
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 353
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 353
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Az orkok nyomában//
* A félvér szépen lassan nyomul előre. Nyugtalanító érzés fut át a testén, ő pedig ezt annak fogja fel, hogy bizony nincsenek egyedül. A gabonásból kijutva először csak az egyik ház oldalának simul, majd kikukucskálva keresgél bármit, ami mozog. Amit lát, az azonban annál is rosszabb, mint azt várta volna. Immáron teljesen felhagyva a rejtőzködéssel jön elő a házak takarásából. Lábai maguktól mozognak, s bár hang nem távozik a szájából, arckifejezése többet elárul a gondolatairól, mint bármilyen szó képes lenne. Ahogy egyre közelebb és közelebb ér a falu főteréhez, egyre több és több testet vél felfedezni. Feje továbbra is előre meredve marad, ám szeme hol jobbra, hol balra fordulva nézi a pusztulást, amit maguk után hagytak. Némelyik égett testet tovább néz a kelleténél. A hányinger ugyan nem kerülgeti, ám minden testnél egy sárvárosi emlék jut eszébe. A félvér számára hangok hiánya csak teret ad annak, hogy saját elméje töltse meg az ürességet. Számára kicsit sem csendes a hely. Bár csak az elméje játszik vele, ő mégis mintha itt és most hallaná a sikolyokat és könyörgéseket.
A félvér nem csatlakozik a többiekhez, egyelőre saját maga szeretné körbejárni a falut lehetséges túlélők után kutatva. Bármilyen emberi hangot megvizsgál, legyen az bármilyen halk. Ha nem talál semmit Bredoc üvöltéséig, akkor csatlakozik a többiekhez. Ekkor látja csak meg a kikötözött testet. Ekkor már fogcsikorgatva égeti bele a testet az emlékeibe. Két öklét is összeszorítja. Míg egyikkel csak pengéje markolatát fogja szorosan, addig szabad kezét felsérti saját körmével, amiből hamarosan apró vércseppek kezdenek csöpögni a földre. Nem érez fájdalmat, csak megvetést és haragot. Közben az őket körülölelő lábnyomokat figyeli. *
- Szadista állatok.
* Jegyzi meg az orra alatt, mégis jól hallhatóan, hogy mindenki elkapja. Vár néhány percet, s ha nem hallanak egy túlélőt sem, úgy abba az irányba fordul, amerre a nyomok vezetnek, majd kezét lassan felemelve mutat az irányba. *
- Bármit is akartak, megkapták. Legyen az ellátmány, akár puszta örömszerzés. Egy dolog biztos…
* Mondatát nem fejezi be. Nincs rá szükség. A többiek is könnyen rájöhetnek, hogy mire akar utalni. *
* A félvér szépen lassan nyomul előre. Nyugtalanító érzés fut át a testén, ő pedig ezt annak fogja fel, hogy bizony nincsenek egyedül. A gabonásból kijutva először csak az egyik ház oldalának simul, majd kikukucskálva keresgél bármit, ami mozog. Amit lát, az azonban annál is rosszabb, mint azt várta volna. Immáron teljesen felhagyva a rejtőzködéssel jön elő a házak takarásából. Lábai maguktól mozognak, s bár hang nem távozik a szájából, arckifejezése többet elárul a gondolatairól, mint bármilyen szó képes lenne. Ahogy egyre közelebb és közelebb ér a falu főteréhez, egyre több és több testet vél felfedezni. Feje továbbra is előre meredve marad, ám szeme hol jobbra, hol balra fordulva nézi a pusztulást, amit maguk után hagytak. Némelyik égett testet tovább néz a kelleténél. A hányinger ugyan nem kerülgeti, ám minden testnél egy sárvárosi emlék jut eszébe. A félvér számára hangok hiánya csak teret ad annak, hogy saját elméje töltse meg az ürességet. Számára kicsit sem csendes a hely. Bár csak az elméje játszik vele, ő mégis mintha itt és most hallaná a sikolyokat és könyörgéseket.
A félvér nem csatlakozik a többiekhez, egyelőre saját maga szeretné körbejárni a falut lehetséges túlélők után kutatva. Bármilyen emberi hangot megvizsgál, legyen az bármilyen halk. Ha nem talál semmit Bredoc üvöltéséig, akkor csatlakozik a többiekhez. Ekkor látja csak meg a kikötözött testet. Ekkor már fogcsikorgatva égeti bele a testet az emlékeibe. Két öklét is összeszorítja. Míg egyikkel csak pengéje markolatát fogja szorosan, addig szabad kezét felsérti saját körmével, amiből hamarosan apró vércseppek kezdenek csöpögni a földre. Nem érez fájdalmat, csak megvetést és haragot. Közben az őket körülölelő lábnyomokat figyeli. *
- Szadista állatok.
* Jegyzi meg az orra alatt, mégis jól hallhatóan, hogy mindenki elkapja. Vár néhány percet, s ha nem hallanak egy túlélőt sem, úgy abba az irányba fordul, amerre a nyomok vezetnek, majd kezét lassan felemelve mutat az irányba. *
- Bármit is akartak, megkapták. Legyen az ellátmány, akár puszta örömszerzés. Egy dolog biztos…
* Mondatát nem fejezi be. Nincs rá szükség. A többiek is könnyen rájöhetnek, hogy mire akar utalni. *
2299. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-02-05 22:59:18
Üzenet elküldve: 2026-02-05 22:59:18
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 73
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 73
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//A Szürke Légió - II. fejezet//
//Középhad//
*A tharg lovasság és az ork íjászok küzdelmébe becsapódik a megviselt, de lelkes tharg középhad, és valódi mészárszéket rendeznek az orkok soraiban.
Az íjászok közül többen menekülőre fognák, de aki hátat fordít, az esélytelenül próbál megfutni a lóháton küzdő emberek elől.
A diadal pillanatai ezek a thargok számára. Bár az ork gyalogság középhada hátulról kergeti őket, megfordulva és újraszervezett védelemmel képesek lennének ellenállni a dombon felfelé csúszkáló-botladozó hódítókkal szemben.
Ám a magaslaton, miután már nem kell állandó harcot vívni, van már lehetősége Yagnarnak, Kayaerrnek és Karheiának is, hogy körülnézzenek.
És az eléjük táruló látvány lehangoló.
Hátuk mögött még annyi ork, mint amennyien ők maguk vannak.
A bal szárnyat felprédálták ellenfeleik, és feléjük tartanak elszántan, perceken belül várható az érkezésük.
A jobb szárnyon a thargok és szántóföldi szövetségeseik visszavonulóban, és bár tart még a harc, nem kétséges, hogy melyik oldal fog győzedelmeskedni. S maradt még ott is, aki ellenük fordulhat.
Ám ami a végképp kioltja a remény fényét, az az, ami mindeddig rejtve volt: az ork haderő valódi mérete. Több századnyi kipihent, sértetlen, harcrakész ork várja fegyelmezetten, hogy szükség esetén bevessék. Talán ezrek is, mert az esős szürke időben összemosódik a hatalmas had, végét nem is igen látni.
Mostanra már egyértelmű: Druhuul nem az egész ork had vezére volt, mindössze a támadásba bevont hadak (egyik) parancsnoka. Megölése nem jelenti az ork fenyegetés végét. Az igazi fenyegetés ott várakozik a dombon túl, hogy rázúduljon a Tharg földekre, a Szántóföldekre, aztán bármire, amihez csak kedve van. A Kikötő nem kihívás nekik, Arthenior se megrághatatlan falat egy ekkora haderőnek, amit ráadásul valaki ésszel és stratégiai érzékkel irányít. Bátor, és fajuk sztereotípiáit meghazudtolóan fegyelmezett orkok hada ez.
Yagnar világosan láthatja: még az eddig küzdő orkok ellen is legfeljebb egy órán át tudnak harcolni, de amint jobbról és balról is megérkeznek ellenfeleik, akkor a harc kimenetele nem kétséges. Ennél jobb helyre helyezkedni már nem tudnak. És elég a várakozó ork haderőből akár csak két kipihent századot ellenük vezényelni, vagy folyamatos nyílzáport küldeni a dombtetőre, hogy a küzdelmet hamarabb bevégezzék.
A Jarlé hát a döntés: maradni és meghalni, vagy menekülni, esetleg túlélni a mát, hogy egy másik napon folytatni tudják a háborút?
Azt látja, hogy a tharg Jobb-szárnyból sokan menekülnek, ők meg fogják vinni a hírt Amon Ruadhba, a Szántóföldek népének, de ugyanúgy a Kikötőbe és Artheniorba is. Ez a kötelesség már nem terheli a tharg vezért.*
//Középhad//
*A tharg lovasság és az ork íjászok küzdelmébe becsapódik a megviselt, de lelkes tharg középhad, és valódi mészárszéket rendeznek az orkok soraiban.
Az íjászok közül többen menekülőre fognák, de aki hátat fordít, az esélytelenül próbál megfutni a lóháton küzdő emberek elől.
A diadal pillanatai ezek a thargok számára. Bár az ork gyalogság középhada hátulról kergeti őket, megfordulva és újraszervezett védelemmel képesek lennének ellenállni a dombon felfelé csúszkáló-botladozó hódítókkal szemben.
Ám a magaslaton, miután már nem kell állandó harcot vívni, van már lehetősége Yagnarnak, Kayaerrnek és Karheiának is, hogy körülnézzenek.
És az eléjük táruló látvány lehangoló.
Hátuk mögött még annyi ork, mint amennyien ők maguk vannak.
A bal szárnyat felprédálták ellenfeleik, és feléjük tartanak elszántan, perceken belül várható az érkezésük.
A jobb szárnyon a thargok és szántóföldi szövetségeseik visszavonulóban, és bár tart még a harc, nem kétséges, hogy melyik oldal fog győzedelmeskedni. S maradt még ott is, aki ellenük fordulhat.
Ám ami a végképp kioltja a remény fényét, az az, ami mindeddig rejtve volt: az ork haderő valódi mérete. Több századnyi kipihent, sértetlen, harcrakész ork várja fegyelmezetten, hogy szükség esetén bevessék. Talán ezrek is, mert az esős szürke időben összemosódik a hatalmas had, végét nem is igen látni.
Mostanra már egyértelmű: Druhuul nem az egész ork had vezére volt, mindössze a támadásba bevont hadak (egyik) parancsnoka. Megölése nem jelenti az ork fenyegetés végét. Az igazi fenyegetés ott várakozik a dombon túl, hogy rázúduljon a Tharg földekre, a Szántóföldekre, aztán bármire, amihez csak kedve van. A Kikötő nem kihívás nekik, Arthenior se megrághatatlan falat egy ekkora haderőnek, amit ráadásul valaki ésszel és stratégiai érzékkel irányít. Bátor, és fajuk sztereotípiáit meghazudtolóan fegyelmezett orkok hada ez.
Yagnar világosan láthatja: még az eddig küzdő orkok ellen is legfeljebb egy órán át tudnak harcolni, de amint jobbról és balról is megérkeznek ellenfeleik, akkor a harc kimenetele nem kétséges. Ennél jobb helyre helyezkedni már nem tudnak. És elég a várakozó ork haderőből akár csak két kipihent századot ellenük vezényelni, vagy folyamatos nyílzáport küldeni a dombtetőre, hogy a küzdelmet hamarabb bevégezzék.
A Jarlé hát a döntés: maradni és meghalni, vagy menekülni, esetleg túlélni a mát, hogy egy másik napon folytatni tudják a háborút?
Azt látja, hogy a tharg Jobb-szárnyból sokan menekülnek, ők meg fogják vinni a hírt Amon Ruadhba, a Szántóföldek népének, de ugyanúgy a Kikötőbe és Artheniorba is. Ez a kötelesség már nem terheli a tharg vezért.*
2298. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-02-04 22:20:13
Üzenet elküldve: 2026-02-04 22:20:13
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 48
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 48
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
//Második szál//
//Danki//
* Nincs több ötlete a zsoldosnak, hogy miképpen lehetne a tündért komolyabb harci értékre növelni, első ötlete az íj volt. Azonban, ehhez a lány gyenge és kicsi. Ez persze, sok mást is elvet, mint lehetséges fegyvernem, amivel orkok rettegett ellenfele címre emelhetné. A parittya maradt az egyetlen dolog, ami eszébe jutott. *
- Hát, annyira azért fáj, hogy pár alkalom és ne akard magad megütni vele. * Mondja vigyorogva a Markondenten.
A zöld folyadék gyógyít. Ezt a zsoldos azonnal megjegyzi. Azt is, hogy minél sötétebb, annál hatásosabb. *
- Akkor majd, ha a városban járok, mutasd meg merre találom a legjobb zöld italt áruló árust. * Javasolja a vidéki zsoldos. Hiszen, az ilyenben jobb, ha segít egy szakértő.
A két eltévedt utazó közel ül egymáshoz. és amikor a lány jelzi, hogy éhes a fiú a nyárson sülő nyulat közelebb tartja, hogy a megsült részeket le tudja magának vágni. *
- Igen, ráadásul a hús tápláló és mivel a nyúl nem alszik téli álmot szerintem holnap is találok a szántóföldeken még nyulat. * Mondja nyugodta hangon Mark. Majd, maga is csíp le pár megpirult húst nyúl torzójáról. *
- Nem. Amíg otthon voltam mindig azt ettük, amit éppen a föld adott. Nyáron sok gyümölcsöt, ősszel gesztenyét. És mindig volt bőven gabona a silóban, így mindig sütött a nagymamám kenyeret, vagy kalácsot, amihez mindig volt a kamrában zsír, szalonna, kolbász, vaj, lekvár vagy méz. * Sorolja az otthoni étkeket, amiket otthagyott, amikor zsoldosnak adta a fejét. Onnantól csak rosszabb ételeket tudott enni. *
- Hát, Kockázni szeretek, meg vadászni, na meg lovagolni. A zenét is szeretem, bár táncolni nem tudok. De, szeretem a mulatságokat is. * Sorolja a szeretet dolgokat Mark. *
- Hát te? Miket szeretsz csinálni? * Kérdez vissza. *
- Nincs. Ez is az egyik ok volt, ami miatt elindultam. * Mondja el őszintén. *
- Neked van már egy lelkes tündér udvarlód?
//Danki//
* Nincs több ötlete a zsoldosnak, hogy miképpen lehetne a tündért komolyabb harci értékre növelni, első ötlete az íj volt. Azonban, ehhez a lány gyenge és kicsi. Ez persze, sok mást is elvet, mint lehetséges fegyvernem, amivel orkok rettegett ellenfele címre emelhetné. A parittya maradt az egyetlen dolog, ami eszébe jutott. *
- Hát, annyira azért fáj, hogy pár alkalom és ne akard magad megütni vele. * Mondja vigyorogva a Markondenten.
A zöld folyadék gyógyít. Ezt a zsoldos azonnal megjegyzi. Azt is, hogy minél sötétebb, annál hatásosabb. *
- Akkor majd, ha a városban járok, mutasd meg merre találom a legjobb zöld italt áruló árust. * Javasolja a vidéki zsoldos. Hiszen, az ilyenben jobb, ha segít egy szakértő.
A két eltévedt utazó közel ül egymáshoz. és amikor a lány jelzi, hogy éhes a fiú a nyárson sülő nyulat közelebb tartja, hogy a megsült részeket le tudja magának vágni. *
- Igen, ráadásul a hús tápláló és mivel a nyúl nem alszik téli álmot szerintem holnap is találok a szántóföldeken még nyulat. * Mondja nyugodta hangon Mark. Majd, maga is csíp le pár megpirult húst nyúl torzójáról. *
- Nem. Amíg otthon voltam mindig azt ettük, amit éppen a föld adott. Nyáron sok gyümölcsöt, ősszel gesztenyét. És mindig volt bőven gabona a silóban, így mindig sütött a nagymamám kenyeret, vagy kalácsot, amihez mindig volt a kamrában zsír, szalonna, kolbász, vaj, lekvár vagy méz. * Sorolja az otthoni étkeket, amiket otthagyott, amikor zsoldosnak adta a fejét. Onnantól csak rosszabb ételeket tudott enni. *
- Hát, Kockázni szeretek, meg vadászni, na meg lovagolni. A zenét is szeretem, bár táncolni nem tudok. De, szeretem a mulatságokat is. * Sorolja a szeretet dolgokat Mark. *
- Hát te? Miket szeretsz csinálni? * Kérdez vissza. *
- Nincs. Ez is az egyik ok volt, ami miatt elindultam. * Mondja el őszintén. *
- Neked van már egy lelkes tündér udvarlód?
2297. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-02-04 17:53:49
Üzenet elküldve: 2026-02-04 17:53:49
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 24
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 24
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
// Só és füst //
*Egy idő után feltűnik neki, hogy az idegenvezetésre dedikált zsoldosa olykor-olykor megindul oldalra, a tehetetlen dolgok természetes pályáján, a lefelé irányt megcélozva. Aztán persze korrigál, mielőtt Merrinnek kéne érte nyúlnia, és kiegyenesedik, de minthogy ez a billegés egyre frekventáltabb, a kérdése valószínűleg igen jól jött. Nem valószínű, hogy tartósan segít ezen az újsütetű problémán. De ha már legalább értelmes dolgokról folyik a beszéd, a félvér igyekszik szóval tartani a másikat. Majd ha kifogy a témából, lehet, hogy csak egyszerűen hagyja leesni. Az biztos valószínűleg egy kis időre kiszalasztaná az álmosságot a kikötői szeméből.*
- És biztos leléptek? *kérdi.* - Úgy értem... Bizonyos körökben, nem ritka, hogy valakit hozzásegítenek egy ilyen döntés véglegesítéséhez. *Lehet egy sejtés a szavak nyomán, hogy Merrintől nem idegenek ezek a "bizonyos körök".* - Az a bordély egy aranybánya. Főleg kikötői mércével. Tudni róla, hogy most ki vezeti?
*Magához képest próbálja a minimumra szorítani a morózus, szenvtelen hanghordozást, ami, hát, sikerül, ahogy sikerül. Olykor még hátra is sandít kissé. Sajnos nem igazán gondolja, hogy érdemes lenne nagyobb tétet tenni arra, hogy a lány megnyeri ezt a csatát a fáradtsággal szemben. Pedig még egy darabig kénytelen lesz küzdeni.*
- Maradt még ott ismerősöd? Vagy a kurvák is mentek, nem csak a tulajok? *Ez utóbbi sokban alátámaszthatja vagy cáfolhatja a "lelépés" szó egészen végleges értelemben vett teóriáját. De legalábbis érdekes adalék lehet az egész kép szempontjából. A Kikötő azért messze nem akkora hely, hogy a befolyás túl sok kézben aprózódjon el. Mennyien lakhatják? Ezren? Ezerötszázan? Nem mintha a helyiek lélekszáma lenne a súly a jelentőségét illetően.*
*Egy idő után feltűnik neki, hogy az idegenvezetésre dedikált zsoldosa olykor-olykor megindul oldalra, a tehetetlen dolgok természetes pályáján, a lefelé irányt megcélozva. Aztán persze korrigál, mielőtt Merrinnek kéne érte nyúlnia, és kiegyenesedik, de minthogy ez a billegés egyre frekventáltabb, a kérdése valószínűleg igen jól jött. Nem valószínű, hogy tartósan segít ezen az újsütetű problémán. De ha már legalább értelmes dolgokról folyik a beszéd, a félvér igyekszik szóval tartani a másikat. Majd ha kifogy a témából, lehet, hogy csak egyszerűen hagyja leesni. Az biztos valószínűleg egy kis időre kiszalasztaná az álmosságot a kikötői szeméből.*
- És biztos leléptek? *kérdi.* - Úgy értem... Bizonyos körökben, nem ritka, hogy valakit hozzásegítenek egy ilyen döntés véglegesítéséhez. *Lehet egy sejtés a szavak nyomán, hogy Merrintől nem idegenek ezek a "bizonyos körök".* - Az a bordély egy aranybánya. Főleg kikötői mércével. Tudni róla, hogy most ki vezeti?
*Magához képest próbálja a minimumra szorítani a morózus, szenvtelen hanghordozást, ami, hát, sikerül, ahogy sikerül. Olykor még hátra is sandít kissé. Sajnos nem igazán gondolja, hogy érdemes lenne nagyobb tétet tenni arra, hogy a lány megnyeri ezt a csatát a fáradtsággal szemben. Pedig még egy darabig kénytelen lesz küzdeni.*
- Maradt még ott ismerősöd? Vagy a kurvák is mentek, nem csak a tulajok? *Ez utóbbi sokban alátámaszthatja vagy cáfolhatja a "lelépés" szó egészen végleges értelemben vett teóriáját. De legalábbis érdekes adalék lehet az egész kép szempontjából. A Kikötő azért messze nem akkora hely, hogy a befolyás túl sok kézben aprózódjon el. Mennyien lakhatják? Ezren? Ezerötszázan? Nem mintha a helyiek lélekszáma lenne a súly a jelentőségét illetően.*
2296. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-02-04 16:42:49
Üzenet elküldve: 2026-02-04 16:42:49
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 190
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 190
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
*Sártengerré ázott az egész rohadt világ. Mintha már hatok óta esne felváltva hol az eső, hol a hó, hol a kettő közti, semelyik irányba sem bizalomgerjesztő csapadéktípus.
A pej kanca patái csúszkálnak, meg-megsüppednek a dagonyává változott szekérúton. Ahol lehet, inkább a nyomorúságosan festő fűsávokon halad, de így is van, hogy a bokrok vagy egy a szántókat szegélyező erdősáv csak bekényszeríti a sáros nyomvályúk közé. A ruhái már most rendesen megszívták magukat a gyér esőben, és lesz is még idejük rá, míg a zsoldos elér a Kikötőig.*
A pej kanca patái csúszkálnak, meg-megsüppednek a dagonyává változott szekérúton. Ahol lehet, inkább a nyomorúságosan festő fűsávokon halad, de így is van, hogy a bokrok vagy egy a szántókat szegélyező erdősáv csak bekényszeríti a sáros nyomvályúk közé. A ruhái már most rendesen megszívták magukat a gyér esőben, és lesz is még idejük rá, míg a zsoldos elér a Kikötőig.*
2295. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-02-04 11:13:39
Üzenet elküldve: 2026-02-04 11:13:39
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 152
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 152
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mark//
* Nem hiszi, hogy egy számszeríjjal könnyebben boldogulna, mint egy hagyományos íjjal. Egyik se igazán az ő világa. A parittya leírását hallgatva nagyokat pislog a lány. Habár az már sokkal jobban hangzik, és arra emlékezteti, amikor Sárvárosban – ironikus módon – sárral kezdte el dobálni Sárváros urát. Az ugyan csak elterelésnek volt jó, de ha sár helyett tartana magánál egy zsák kavicsot, akkor már csak a célzását és az erejét kéne javítani; úgyhogy körbeértünk, már megint az a probléma, hogy Dänkijinkilinkilinkilinkij gyenge mint a harmat. Hozzá leginkább egy fúvócső vagy csúzli illene vagy egy marék sár. Széttárja karjait. *
– Nem tudom. * Mondja végül. Az biztos, hogy nem ma este akar megtanulni igazi orkokkal vagy igazi farkasokkal harcolni – remélhetőleg nem is lesz rákényszerülve. *
– Félek, hogy a parittyával mást találnék el… Vagy magamat! * Ez szintén benne van a pakliban.
A folyadék hatása tényleg lenyűgöző, de ezt a varázsitalok között felnőtt Dänkijinkilinkilinkilinkij számára ez magától értetődő. *
– Így van! Szóval, ha orkokkal harcolsz, mindig legyen nálad néhány ilyen! Vagy úgy… Általában. Bármikor hasznos lehet. * Magyarázza. *
– Ha hozol nekem alapanyagokat, szívesen összekutyulom őket, hogy valami használhatót kapj. De a legegyszerűbb, ha veszel a piacon világoszöldeket, hiszen azokból is lehet sötétebb zöldet csinálni. Csak tudni kell, hol árulják a minőségit, mert láttam már gyenge hamisítványt is, ami annyit se ér, mintha nyalogatnád a sebeidet! * Mondja.
Utána a másik ölében találja magát. Dänkijinkilinkilinkilinkij általában rendkívül közvetlen majdnem mindenkivel. Amikor Markondenten közelebb húzza a nyársat, felcsillan a szeme, és bár az ő fegyvere se a legalkalmasabb konyhai vagy tábortűzi célokra, de most célnak megfelel. Előveszi a nem túl éles díszes tőrt, és ügyetlenül próbálja levagdosni a hús széleit. Kis cafatokban sikerül lehámozni a nyuszi maradványait. Az evéshez felül, de továbbra is szorosan a fiú mellett marad. Megkóstolja a húst. Valami hiányzik még. Például a fűszerek. Nincs hozzászokva az ilyen vad lakomákhoz, de elég éhes ahhoz, hogy ne tegyen erre megjegyzést. *
– Egész jó. * Legalább nem nyers, és nem semmi. Egy darabig csöndben marad hát, amíg a nyúlhúst rágja, persze nem irigy ő, ad a fiúnak is, ha kér. De azért a legszebb darabokat távolabbi markába rejti. Ha már nem annyira éhes, akkor arca is sokkal vidámabbá válik újra. *
– Ez jó volt! Te mindig ilyeneket eszel? * Kicsit sajnálja, de nem lesajnálja a falusiakat, akik még nem találták fel a fűszereket, se a konyhát. Biztos minden nap vadászniuk kell, hogy legyen mit enniük. Dänkijinkilinkilinkilinkij örül, hogy ő városban nőtt fel, ráadásul egész tehetős családban. *
– Mesélsz még? Mit szeretsz csinálni… ezen kívül? * Széttárja kezeit a tűz felé mutatva. Azért azt nem hiszi, hogy a falusiak minden estét így töltenek. Tudja, hogy nekik is vannak házaik, csak Markondenten eltévedt vagy mi. *
– És van barátnőd?
//Mark//
* Nem hiszi, hogy egy számszeríjjal könnyebben boldogulna, mint egy hagyományos íjjal. Egyik se igazán az ő világa. A parittya leírását hallgatva nagyokat pislog a lány. Habár az már sokkal jobban hangzik, és arra emlékezteti, amikor Sárvárosban – ironikus módon – sárral kezdte el dobálni Sárváros urát. Az ugyan csak elterelésnek volt jó, de ha sár helyett tartana magánál egy zsák kavicsot, akkor már csak a célzását és az erejét kéne javítani; úgyhogy körbeértünk, már megint az a probléma, hogy Dänkijinkilinkilinkilinkij gyenge mint a harmat. Hozzá leginkább egy fúvócső vagy csúzli illene vagy egy marék sár. Széttárja karjait. *
– Nem tudom. * Mondja végül. Az biztos, hogy nem ma este akar megtanulni igazi orkokkal vagy igazi farkasokkal harcolni – remélhetőleg nem is lesz rákényszerülve. *
– Félek, hogy a parittyával mást találnék el… Vagy magamat! * Ez szintén benne van a pakliban.
A folyadék hatása tényleg lenyűgöző, de ezt a varázsitalok között felnőtt Dänkijinkilinkilinkilinkij számára ez magától értetődő. *
– Így van! Szóval, ha orkokkal harcolsz, mindig legyen nálad néhány ilyen! Vagy úgy… Általában. Bármikor hasznos lehet. * Magyarázza. *
– Ha hozol nekem alapanyagokat, szívesen összekutyulom őket, hogy valami használhatót kapj. De a legegyszerűbb, ha veszel a piacon világoszöldeket, hiszen azokból is lehet sötétebb zöldet csinálni. Csak tudni kell, hol árulják a minőségit, mert láttam már gyenge hamisítványt is, ami annyit se ér, mintha nyalogatnád a sebeidet! * Mondja.
Utána a másik ölében találja magát. Dänkijinkilinkilinkilinkij általában rendkívül közvetlen majdnem mindenkivel. Amikor Markondenten közelebb húzza a nyársat, felcsillan a szeme, és bár az ő fegyvere se a legalkalmasabb konyhai vagy tábortűzi célokra, de most célnak megfelel. Előveszi a nem túl éles díszes tőrt, és ügyetlenül próbálja levagdosni a hús széleit. Kis cafatokban sikerül lehámozni a nyuszi maradványait. Az evéshez felül, de továbbra is szorosan a fiú mellett marad. Megkóstolja a húst. Valami hiányzik még. Például a fűszerek. Nincs hozzászokva az ilyen vad lakomákhoz, de elég éhes ahhoz, hogy ne tegyen erre megjegyzést. *
– Egész jó. * Legalább nem nyers, és nem semmi. Egy darabig csöndben marad hát, amíg a nyúlhúst rágja, persze nem irigy ő, ad a fiúnak is, ha kér. De azért a legszebb darabokat távolabbi markába rejti. Ha már nem annyira éhes, akkor arca is sokkal vidámabbá válik újra. *
– Ez jó volt! Te mindig ilyeneket eszel? * Kicsit sajnálja, de nem lesajnálja a falusiakat, akik még nem találták fel a fűszereket, se a konyhát. Biztos minden nap vadászniuk kell, hogy legyen mit enniük. Dänkijinkilinkilinkilinkij örül, hogy ő városban nőtt fel, ráadásul egész tehetős családban. *
– Mesélsz még? Mit szeretsz csinálni… ezen kívül? * Széttárja kezeit a tűz felé mutatva. Azért azt nem hiszi, hogy a falusiak minden estét így töltenek. Tudja, hogy nekik is vannak házaik, csak Markondenten eltévedt vagy mi. *
– És van barátnőd?
2294. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-02-04 09:56:08
Üzenet elküldve: 2026-02-04 09:56:08
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 48
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 48
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
//Második szál//
//Danki//
* Hátha hét, akkor hét. Ez még mindig borzalmasan nagy szám. Főleg, ha hét civakodó és verekedő gyerekről van szó. Talán, azt a nagycsalád vágyat mégis át kellene gondolnia jobban.
Az íj nem feltétlen lesz az apró tündér fegyvere, tekintve arra, hogy az ereje nincs meg a felhúzáshoz. Ez pedig baj. *
- Ebben igazad lehet. A számszeríjnak van felhúzó szerkezete, az könnyebbé teszi, de az nincs nálam, olyannal nem tudunk gyakorolni. * Mereng el a vidéki zsoldos. *
- De, talán a parittyánál csak az számít, milyen gyorsan tudod megforgatni a követ. Egy madzaggal és egy bőrdarabbal is már lehet egy egyszerűbbet készíteni és amikor gyerek voltam ezzel a tehenet is odébb lehetet tessékelni, amikor a zöldségesbe tévedt, kevésbé véletlenül. * Mereng el egy kicsit tovább fűzve a szálat, amíg kezébe nem nyomnak egy fiolát zöld folyadék töltettel. Ez már két információ lett volna, ha a korábbi gondolatait folytatni akarná akkor kétfelé kellene figyelnie. De, az már komoly kihívás egy egyszerű parasztgyereknek. Így, a zöld folyadékra figyel csak. *
- Egy ilyen apró folyadéknak ilyen ereje lenne? Ez szinte hihetetlen. * Mondja, majd, amikor megnézi a tűz fényében is visszaadja a másiknak az üvegcsét.
A vacsora még a tűzön pirul, de még jórésze nyers mire a másik visszaér. A beszélgetés szomorúbb részénél a lány megöleli. Furán közvetlen lett ez apró teremtés. De, most erre volt szüksége. A közelség egyáltalán nem zavarja, az sem, hogy a másik az ölébe teszi a fejét. Olyasmi, mintha egy nem létező húga lenne. Talán azzal is hasonlóképpen viselkedne. *
- A pirult részek már talán jók. Ha gondolod, vágd le róluk és akkor talán a nyersebb részek is több lángot kapnak. * Mondja egyszerűen és a nyársat közelebb húzza, hogy a lány, ha akarja le tudja vágni a combon vagy bárhol a sülő húson a megpirult, megbarnult részeket a kifehéredett hús határán. *
//Danki//
* Hátha hét, akkor hét. Ez még mindig borzalmasan nagy szám. Főleg, ha hét civakodó és verekedő gyerekről van szó. Talán, azt a nagycsalád vágyat mégis át kellene gondolnia jobban.
Az íj nem feltétlen lesz az apró tündér fegyvere, tekintve arra, hogy az ereje nincs meg a felhúzáshoz. Ez pedig baj. *
- Ebben igazad lehet. A számszeríjnak van felhúzó szerkezete, az könnyebbé teszi, de az nincs nálam, olyannal nem tudunk gyakorolni. * Mereng el a vidéki zsoldos. *
- De, talán a parittyánál csak az számít, milyen gyorsan tudod megforgatni a követ. Egy madzaggal és egy bőrdarabbal is már lehet egy egyszerűbbet készíteni és amikor gyerek voltam ezzel a tehenet is odébb lehetet tessékelni, amikor a zöldségesbe tévedt, kevésbé véletlenül. * Mereng el egy kicsit tovább fűzve a szálat, amíg kezébe nem nyomnak egy fiolát zöld folyadék töltettel. Ez már két információ lett volna, ha a korábbi gondolatait folytatni akarná akkor kétfelé kellene figyelnie. De, az már komoly kihívás egy egyszerű parasztgyereknek. Így, a zöld folyadékra figyel csak. *
- Egy ilyen apró folyadéknak ilyen ereje lenne? Ez szinte hihetetlen. * Mondja, majd, amikor megnézi a tűz fényében is visszaadja a másiknak az üvegcsét.
A vacsora még a tűzön pirul, de még jórésze nyers mire a másik visszaér. A beszélgetés szomorúbb részénél a lány megöleli. Furán közvetlen lett ez apró teremtés. De, most erre volt szüksége. A közelség egyáltalán nem zavarja, az sem, hogy a másik az ölébe teszi a fejét. Olyasmi, mintha egy nem létező húga lenne. Talán azzal is hasonlóképpen viselkedne. *
- A pirult részek már talán jók. Ha gondolod, vágd le róluk és akkor talán a nyersebb részek is több lángot kapnak. * Mondja egyszerűen és a nyársat közelebb húzza, hogy a lány, ha akarja le tudja vágni a combon vagy bárhol a sülő húson a megpirult, megbarnult részeket a kifehéredett hús határán. *
2293. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-02-03 16:23:34
Üzenet elküldve: 2026-02-03 16:23:34
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 152
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 152
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mark//
– Hét hát! * Erősíti meg a fiút, aki úgy tűnik, nem hallotta jól elsőre. Persze a fiú tündérek egészen mások, mint a lány tündérek. Dänkijinkilinkilinkilinkij sokkal szebb és aranyosabb náluk.
Ezután a városi őrségről, majd aztán a lány kalandjairól esik szó. Utóbbi persze sokkal jobban érdekli a tündért. Hogy Markondenten mit csinál, ha egyszer a városba ér, az majdhogynem hidegen hagyja. Viszont amikor amaz felajánlja, hogy megtanítja íjászkodni, Dänkijinkilinkilinkilinkij felemeli fejét. *
– Tényleg? * Ilyenre még sosem gondolt. Hogy ő, mint íjász? *
–De hát… * Egyből keresi is a kifogásokat, és nem telik bele sok időbe, hogy egy igen nyomós ellenérvet felhozzon. *
– De még felhúzni se tudom az íjat. * Mondja szomorúan. Tudja, mivel gyerekként próbálta már, és azóta se lett sokkal erősebb. *
– Nem hiszem, hogy az nekem való. Egyébként igen. Nézd csak! * Elővesz egy kis zöld fiolát az övtáskájából, és odaadja a fiúnak. Világoszöld folyadék van benne, ami a tűznél talán egy kicsit sárgásnak is tűnik. *
– Ez világoszöld! Ez csak apró sérülésekre jó, de aki egy kicsit is ért hozzá, az tud keverni belőle olajzöldet. Az olyan… Sötétebb. * Magyarázza. *
– Egy olyat adtam Virionnak, amitől nyomban jobban lett! * Meséli büszkén. Ez talán még nagyobb dolog is, minthogy megölték Krossniakot. Ebből talán kiderülhet, hogy a hatalmas bátorsága ellenére Dänkijinkilinkilinkilinkij mégsem a frontvonalba való, hanem inkább amögé. Gyógyítónak legalább nem annyira csapnivaló, mint bármi másnak. Bár, ha egyszer sikerülne többet is megtanulnia a gyógyításról, akkor lehetne csak igazán nagy hasznára bármilyen kalandor-csapatnak. Jelenleg a drága varázslöttyökön kívül csak mérsékelt tudása van a sebkötözésről, a mérgekről és úgy bármi másról.
Ezt követően sétál egyet, és amikor visszaér, már rá se ismer a nyúlra. Már csak vacsorát lát, mert persze azt, hogy Markondenten elásott valamit a földbe, de azzal neki nem kell foglalkoznia.
A fiú ölelése neki is jól esik, még ha nem is ér fel egy rendes családi öleléssel. Se Rya ölelésével, hogyha őszinte akarna lenni. De ez most mindegy. A bátorításra elmosolyodik, és még közelebb furakszik a fiúhoz. Ahogy a nap lemegy, egyre hidegebbé válik az idő, és bár van már tüzük, az csak részben oldja meg a problémát. Végül, ha a másiknak nincs ellenvetése, fejét a fiú ölébe hajtja, és végre nyugton marad. *
– Elég éhes vagyok már. * Mondja halkan. *
//Mark//
– Hét hát! * Erősíti meg a fiút, aki úgy tűnik, nem hallotta jól elsőre. Persze a fiú tündérek egészen mások, mint a lány tündérek. Dänkijinkilinkilinkilinkij sokkal szebb és aranyosabb náluk.
Ezután a városi őrségről, majd aztán a lány kalandjairól esik szó. Utóbbi persze sokkal jobban érdekli a tündért. Hogy Markondenten mit csinál, ha egyszer a városba ér, az majdhogynem hidegen hagyja. Viszont amikor amaz felajánlja, hogy megtanítja íjászkodni, Dänkijinkilinkilinkilinkij felemeli fejét. *
– Tényleg? * Ilyenre még sosem gondolt. Hogy ő, mint íjász? *
–De hát… * Egyből keresi is a kifogásokat, és nem telik bele sok időbe, hogy egy igen nyomós ellenérvet felhozzon. *
– De még felhúzni se tudom az íjat. * Mondja szomorúan. Tudja, mivel gyerekként próbálta már, és azóta se lett sokkal erősebb. *
– Nem hiszem, hogy az nekem való. Egyébként igen. Nézd csak! * Elővesz egy kis zöld fiolát az övtáskájából, és odaadja a fiúnak. Világoszöld folyadék van benne, ami a tűznél talán egy kicsit sárgásnak is tűnik. *
– Ez világoszöld! Ez csak apró sérülésekre jó, de aki egy kicsit is ért hozzá, az tud keverni belőle olajzöldet. Az olyan… Sötétebb. * Magyarázza. *
– Egy olyat adtam Virionnak, amitől nyomban jobban lett! * Meséli büszkén. Ez talán még nagyobb dolog is, minthogy megölték Krossniakot. Ebből talán kiderülhet, hogy a hatalmas bátorsága ellenére Dänkijinkilinkilinkilinkij mégsem a frontvonalba való, hanem inkább amögé. Gyógyítónak legalább nem annyira csapnivaló, mint bármi másnak. Bár, ha egyszer sikerülne többet is megtanulnia a gyógyításról, akkor lehetne csak igazán nagy hasznára bármilyen kalandor-csapatnak. Jelenleg a drága varázslöttyökön kívül csak mérsékelt tudása van a sebkötözésről, a mérgekről és úgy bármi másról.
Ezt követően sétál egyet, és amikor visszaér, már rá se ismer a nyúlra. Már csak vacsorát lát, mert persze azt, hogy Markondenten elásott valamit a földbe, de azzal neki nem kell foglalkoznia.
A fiú ölelése neki is jól esik, még ha nem is ér fel egy rendes családi öleléssel. Se Rya ölelésével, hogyha őszinte akarna lenni. De ez most mindegy. A bátorításra elmosolyodik, és még közelebb furakszik a fiúhoz. Ahogy a nap lemegy, egyre hidegebbé válik az idő, és bár van már tüzük, az csak részben oldja meg a problémát. Végül, ha a másiknak nincs ellenvetése, fejét a fiú ölébe hajtja, és végre nyugton marad. *
– Elég éhes vagyok már. * Mondja halkan. *
2292. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-02-03 11:14:18
Üzenet elküldve: 2026-02-03 11:14:18
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 48
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 48
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
//Második szál//
//Mark//
- Hét? * Visszhangozza a zsoldos. Az szép nagy szám. Ehhez már egy kéz kevés, hogy meg tudja számolni. Ha pedig mind ilyen cserfes, vékony hangon csivitelő valaki, akkor heten már pillanatok alatt egy piactérnyi zsivajt képesek megteremteni. Hát, szülő legyen a talpán, aki ezt lekezeli. Bár, Mark is nagy családban gondolkodik, ha már nagy hős lesz, de nem igazán gondolt bele, hogy hét csemete mekkora zajjal is jár.
A gyerekkora volt olyan amilyen. Ezt minden szépítés nélkül el is mondta.
A betűk első hallatra bonyolultak és most már teljes biztos benne csak mágikus delejjel lehet őket megtanulni egy egyszerű parasztgyereknek.
A harc nem csak kardforgatásból áll. Az ilyen aprók gyanítja azzal harcolnak, ami hatékony a kezükben. A tündért például el tudja képzelni jó parittyásként, vagy íjászként. *
- Az is csak egy munka, amit el kell valakinek végezni. Nem zavar, ha aranyért olyat teszek, amit mondanak. * Egyszerűsíti le a kérdést a vidéki zsoldos. Az pedig, hogy miképp is lett fegyveres, arra is fény derül. A biztatásra elmosolyodik. A keserű mosolya egy kicsit jobbra fordul ettől a biztatástól. *
- Köszönöm. * Mond ennyit hálás tekintettel az elpirult lánynak. Akinek a harci sérülése is felfedésre kerül. És a nyers paraszt hamar meg is bántja az érzékeny apróságot egy hitetlenkedő kérdéssel. Markondenten sosem volt finomra művelt valaki, hanem olyan földműves származék, ahol bizony az illemet baltával faragták és ennyi, nincs benne finomra csiszolt bók és társalgási intelligencia. *
- Nem, nem, nem. Ne haragudj! Csak egyszerűen meglep és lenyűgöz, hogy ilyen nagy tettekben is részt vettél. * Mentegetőzik Mark. *
- A zöld varázsital ilyen nagy dolgot is tud? * Kérdezi érdeklődve a zsoldos. Ez olyan információ, ami hasznos lehet, ha harcból keresi valaki a kenyerét. *
- Amúgy, nem baj, ha ilyen kicsi vagy. El tudsz bújni és egy íj, vagy számszeríj, esetleg egy parittya ugyanolyan halálos lehet egy orkra nézve, mint a kard, vagy a lándzsa. Ha gondolod megtanítalak az íjjal bánni és akkor lehetsz még orkok gyilkosa és rettegett réme. * Mondja szelíd hangon a másiknak, kicsit biztatva is, hogy lehet érdemes ezen elgondolkodnia és ebbe az irányba is terelni a tanulmányait.
A nyúzás és belezés nem szép folyamat. Sőt egy hullámos karddal még véresebb és rondább látvány, mint egy precíziós nyúzókéssel. De hát, szegény zsoldos karddal nyúz, elven így készül el a vacsorára való. A prém persze így használhatatlan ez most pocsékba megy megfelelő eszköz híján. A lány addig sétál egyet, lehet nem akarja a nyuszi kegyetlen marcangolását végig nézni. Amikor végez és a tündérlány visszatér, folytatják a beszélgetést ezúttal, a hazatérést boncolgatják és talán hasonlóan nem akarnak otthon csalódást okozni azzal, hogy nem értek célt, vagy hogy nem tudnak maradni. Mind a kettő nagy teher lehet egy szülőnek, amit egyikük sem igazán akar vállalni. A pici tündérlány átöleli a karját, ami jól esik neki. Még akkor is, ha sejti a derekát talán körbe sem érné. Valami ösztönös mozdulattól vezérelve pedig óvatosan a lány felé nyúl és megsimítja annak a haját. Hátha ezzel kicsit megnyugtatja a másikat. *
- Ilyet már én is álmodtam. * Mondja kissé komorabb hangulatban az ember, Együk sem lesz ettől jókedvű, amikor ezt a témát beszélik. Hiszen egyikük sem akarnak csalódást okozni. Majd a fiúnak eszébe jut a korábbi gondolata. *
- Rengeteg orkot le fogunk győzni. Én karddal, te pedig íjjal és akkor a nevünket majd az orkok dobjai fogják messzire elhíresztelni a népük között. * Biztatja a másikat. *
- És akkor talán haza is mehettünk. * Fejezi be a gondolatot, ami már kezd mosolyt ébreszteni az arcán. *
//Mark//
- Hét? * Visszhangozza a zsoldos. Az szép nagy szám. Ehhez már egy kéz kevés, hogy meg tudja számolni. Ha pedig mind ilyen cserfes, vékony hangon csivitelő valaki, akkor heten már pillanatok alatt egy piactérnyi zsivajt képesek megteremteni. Hát, szülő legyen a talpán, aki ezt lekezeli. Bár, Mark is nagy családban gondolkodik, ha már nagy hős lesz, de nem igazán gondolt bele, hogy hét csemete mekkora zajjal is jár.
A gyerekkora volt olyan amilyen. Ezt minden szépítés nélkül el is mondta.
A betűk első hallatra bonyolultak és most már teljes biztos benne csak mágikus delejjel lehet őket megtanulni egy egyszerű parasztgyereknek.
A harc nem csak kardforgatásból áll. Az ilyen aprók gyanítja azzal harcolnak, ami hatékony a kezükben. A tündért például el tudja képzelni jó parittyásként, vagy íjászként. *
- Az is csak egy munka, amit el kell valakinek végezni. Nem zavar, ha aranyért olyat teszek, amit mondanak. * Egyszerűsíti le a kérdést a vidéki zsoldos. Az pedig, hogy miképp is lett fegyveres, arra is fény derül. A biztatásra elmosolyodik. A keserű mosolya egy kicsit jobbra fordul ettől a biztatástól. *
- Köszönöm. * Mond ennyit hálás tekintettel az elpirult lánynak. Akinek a harci sérülése is felfedésre kerül. És a nyers paraszt hamar meg is bántja az érzékeny apróságot egy hitetlenkedő kérdéssel. Markondenten sosem volt finomra művelt valaki, hanem olyan földműves származék, ahol bizony az illemet baltával faragták és ennyi, nincs benne finomra csiszolt bók és társalgási intelligencia. *
- Nem, nem, nem. Ne haragudj! Csak egyszerűen meglep és lenyűgöz, hogy ilyen nagy tettekben is részt vettél. * Mentegetőzik Mark. *
- A zöld varázsital ilyen nagy dolgot is tud? * Kérdezi érdeklődve a zsoldos. Ez olyan információ, ami hasznos lehet, ha harcból keresi valaki a kenyerét. *
- Amúgy, nem baj, ha ilyen kicsi vagy. El tudsz bújni és egy íj, vagy számszeríj, esetleg egy parittya ugyanolyan halálos lehet egy orkra nézve, mint a kard, vagy a lándzsa. Ha gondolod megtanítalak az íjjal bánni és akkor lehetsz még orkok gyilkosa és rettegett réme. * Mondja szelíd hangon a másiknak, kicsit biztatva is, hogy lehet érdemes ezen elgondolkodnia és ebbe az irányba is terelni a tanulmányait.
A nyúzás és belezés nem szép folyamat. Sőt egy hullámos karddal még véresebb és rondább látvány, mint egy precíziós nyúzókéssel. De hát, szegény zsoldos karddal nyúz, elven így készül el a vacsorára való. A prém persze így használhatatlan ez most pocsékba megy megfelelő eszköz híján. A lány addig sétál egyet, lehet nem akarja a nyuszi kegyetlen marcangolását végig nézni. Amikor végez és a tündérlány visszatér, folytatják a beszélgetést ezúttal, a hazatérést boncolgatják és talán hasonlóan nem akarnak otthon csalódást okozni azzal, hogy nem értek célt, vagy hogy nem tudnak maradni. Mind a kettő nagy teher lehet egy szülőnek, amit egyikük sem igazán akar vállalni. A pici tündérlány átöleli a karját, ami jól esik neki. Még akkor is, ha sejti a derekát talán körbe sem érné. Valami ösztönös mozdulattól vezérelve pedig óvatosan a lány felé nyúl és megsimítja annak a haját. Hátha ezzel kicsit megnyugtatja a másikat. *
- Ilyet már én is álmodtam. * Mondja kissé komorabb hangulatban az ember, Együk sem lesz ettől jókedvű, amikor ezt a témát beszélik. Hiszen egyikük sem akarnak csalódást okozni. Majd a fiúnak eszébe jut a korábbi gondolata. *
- Rengeteg orkot le fogunk győzni. Én karddal, te pedig íjjal és akkor a nevünket majd az orkok dobjai fogják messzire elhíresztelni a népük között. * Biztatja a másikat. *
- És akkor talán haza is mehettünk. * Fejezi be a gondolatot, ami már kezd mosolyt ébreszteni az arcán. *
2291. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-02-02 23:05:25
Üzenet elküldve: 2026-02-02 23:05:25
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 904
OOC üzenetek: 1491
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 904
OOC üzenetek: 1491
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió - II. fejezet//
//Jobbszárny//
* Támadása sikertelen. Őt most csak ez érdekli. Ugyan Zopalé is, de az annak nem örül annyira, mint amennyire mérges amiatt, hogy az ork még mindig él. *
– Pusztulj, orkfajzat! * Ordít rá, és mikor újra támadásra kész, akkor nem is tétovázik. A gyorsaság varázsitala talán még egy kis ideig kifejti hatását, így az óriásnak itt a nagy lehetősége, hogy végezzen ellenfelével. Az előbb fentről lentre csapott le, hát most jobbról balra teszi ezt. Deréktájékra céloz, mert akkorát csak nem tud ugrani az ork, hogy kitérjen előle, és le se tud hajolni olyan gyorsan, hogy kitérjen az óriás brutális támadása elől. Bár Morwon is érzi magán a fáradtságot, ráadásul egyre jobban, még nem érzi úgy, hogy itt az idő.
A harc még nem érhet véget, de majd Morwon varázsol valami szépet. Lábait továbbra is a földbe nyomva, akár egy öreg fa, úgy feszíti meg végtagjait, hogy egyszer és mindenkorra elintézze vagy legalábbis félbevágja ezt az idegesítő zöldbőrűt. *
//Jobbszárny//
* Támadása sikertelen. Őt most csak ez érdekli. Ugyan Zopalé is, de az annak nem örül annyira, mint amennyire mérges amiatt, hogy az ork még mindig él. *
– Pusztulj, orkfajzat! * Ordít rá, és mikor újra támadásra kész, akkor nem is tétovázik. A gyorsaság varázsitala talán még egy kis ideig kifejti hatását, így az óriásnak itt a nagy lehetősége, hogy végezzen ellenfelével. Az előbb fentről lentre csapott le, hát most jobbról balra teszi ezt. Deréktájékra céloz, mert akkorát csak nem tud ugrani az ork, hogy kitérjen előle, és le se tud hajolni olyan gyorsan, hogy kitérjen az óriás brutális támadása elől. Bár Morwon is érzi magán a fáradtságot, ráadásul egyre jobban, még nem érzi úgy, hogy itt az idő.
A harc még nem érhet véget, de majd Morwon varázsol valami szépet. Lábait továbbra is a földbe nyomva, akár egy öreg fa, úgy feszíti meg végtagjait, hogy egyszer és mindenkorra elintézze vagy legalábbis félbevágja ezt az idegesítő zöldbőrűt. *
2290. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-02-02 22:47:14
Üzenet elküldve: 2026-02-02 22:47:14
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 152
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 152
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mark//
– Hét! * Vágja rá, mivel ehhez nem kell sokat gondolkodnia. *
– És mind fiúk. * Ehhez sem.
Ezután meghallgatja Markondenten gyerekkori történeteit, és visszaemlékszik, hogy odahaza pedig általában ő volt a rossz nővér, aki a kisebbeket bántotta. A következő sorok aztán megérintik. Habár ő a családjában sosem volt a legkisebb (talán csak, mert nem maradt elég sokáig, hogy a fiúk lehagyják a növekedésben), de az biztos, hogy ennek ellenére is mindig ő volt A Kicsi, akár Lihanechben, akár Artheniorban. Akárhova megy, mindig ő a kicsi, akit gyereknek néznek vagy tündérsége miatt csúfolják. Vagy, ha nem is csúfolják, ő mégis úgy érzi.
Bólint hát.
A betűk láthatóan kevésbé érdeklik a fiút, mint a gyakorlás. Hát persze, a fiúk már csak ilyenek! Mondjuk, általában ő is, annyi különbséggel, hogy ő akárhogy is próbálkozna, sosem tudna olyan ügyes kardforgatóvá válni, mint mondjuk Markondenten. Lefogadná, hogy szerénysége ellenére már most is fél kézzel elbánna a kis tündérlánnyal. Ennek ellenére ő is sok mindenhez ért: többek között… Na mindegy, erre majd később térjünk vissza! A kérdésére nagy mosollyal felel. *
– Az biztos! Habár a városőrök közé nehéz a bejutás, meg nem is ajánlom, hacsak nem szereted, ha mindig megmondják, hogy mit csinálj. * Futtában végignéz a fiún. Az eddigiek alapján nem pont ilyennek tűnik.
A következő percekben fény derül sok minden újra: arra, hogy Markondenten nem is azért visel szép páncélt és hosszú kardot az oldalán, mert éjt nappallá téve húzta az ekét, hanem, mert a nagyanyja megszánta. Ezzel Dänkijinkilinkilinkilinkij szemében nincs is semmi gond. *
– Akkor biztos tényleg nagy harcos leszel! Én is bízok benned! * Mondja bátorítóan. Nem mintha az ő piciny hangja annyit számítana egy vándorlegény szemében. Talán jobb is lett volna, ha meg se szólal. De most már mindegy. Kissé elpirul, de aztán csak megmutatja a nagy harci sérülését. Arra a kérdésre, hogy valódi orkkal harcolt-e, egy kicsit morog, majd összeráncolja homlokát és Markondenten szemeibe néz. Még kezeit is összekulcsolja mellkasa előtt. *
– Hát persze, hogy igazi orkkal! Minek nézel te engem, szélhámosnak? És igen, Sárvárosban! Nagyjából hatan mentünk, de az utcán csak… * Kicsit elgondolkodik. *
– Négyen voltunk! Virion halálosan megsebesült, miközben az orkkal harcolt, de sikerült megmentenem egy olajzöld varázsitallal. * Most büszkén húzza ki magát, és az eget kezdi el bámulni. Azt reméli, hogy Eeyr büszke rá, amiért ilyen bátran kiált akkor Sárvárosban. De már nagyon várja, hogy megint olyan bátor legyen, és értelme is legyen annak. Szeretne jót tenni a világon, de a napok többsége nem erről szól. Általában csak a szokásos dolgokat csinálja: felkel, elmegy a piacra, elmegy Bürkössel sétálni, és hasonlók. Talán ez a mai este más lesz. Már csak olyan szempontból is, hogy most végre egyszer nem egy fogadó melegében húzza meg magát, hanem idekint a farkasok között. Azért reméli, hogy nem szó szerint.
Ezután Markondenten belekezd a nyúzásba, amit már nem néz olyan szívesen a lány. Inkább elfordul, sőt, fel is áll, és tesz egy rövid sétát, amíg a nap utolsó sugarai még megvilágítják a tájat egy kis ideig. Odamegy Bürköshöz, aki maga is lefeküdt már a domboldalon. Megcirógatja a fülét, megvakarja az állát, és mire visszamegy, a fiú már majdnem el is készül a piszkos munkával. Ekkortájt teszi fel kérdését, ami úgy tűnik, betalált Markondentennél. De már nincs visszaút, feltette, ráadásul bármiféle rossz szándék nélkül, és kisvártatva választ is kap rá. Dänkijinkilinkilinkilinkij fülei lelapulnak. Nagyon ismerős érzés ez, amiről az ember beszél. Ő is bármikor hazamehetne, és hiszi, sőt tudja, hogy odahaza megbocsátanának neki, amiért elszökött, de ő maga nem érné be ennyivel. Újra el akarna szökni, akkor pedig csak rosszabbá tenné az egész helyzetet. Lebiggyeszti száját, kis ideig még mérlegeli a helyzetet, aztán váratlanul két kézzel átkarolja a fiú jobbját, és hozzábújik. *
– Én is így érzek. Néha álmodok velük. Azok a legszebb álmok, mert újra láthatom őket, de mégse keltek csalódást bennük. Általában örülni szoktak nekem és én is nekik! * Mondja végre egy kis derűvel a hangjában. De azért összességében inkább szomorkás, melankolikus a hangja. *
– Talán egy napon, ha majd elég orkot legyőztünk, akkor hazamehetünk. De úgy látszik, mi nem arra születtünk, hogy otthon üljünk egész életünkben. * Mondja, továbbra is a fiú karjaiba kapaszkodva, hacsak annak nincs ellenvetése ez ellen. *
//Mark//
– Hét! * Vágja rá, mivel ehhez nem kell sokat gondolkodnia. *
– És mind fiúk. * Ehhez sem.
Ezután meghallgatja Markondenten gyerekkori történeteit, és visszaemlékszik, hogy odahaza pedig általában ő volt a rossz nővér, aki a kisebbeket bántotta. A következő sorok aztán megérintik. Habár ő a családjában sosem volt a legkisebb (talán csak, mert nem maradt elég sokáig, hogy a fiúk lehagyják a növekedésben), de az biztos, hogy ennek ellenére is mindig ő volt A Kicsi, akár Lihanechben, akár Artheniorban. Akárhova megy, mindig ő a kicsi, akit gyereknek néznek vagy tündérsége miatt csúfolják. Vagy, ha nem is csúfolják, ő mégis úgy érzi.
Bólint hát.
A betűk láthatóan kevésbé érdeklik a fiút, mint a gyakorlás. Hát persze, a fiúk már csak ilyenek! Mondjuk, általában ő is, annyi különbséggel, hogy ő akárhogy is próbálkozna, sosem tudna olyan ügyes kardforgatóvá válni, mint mondjuk Markondenten. Lefogadná, hogy szerénysége ellenére már most is fél kézzel elbánna a kis tündérlánnyal. Ennek ellenére ő is sok mindenhez ért: többek között… Na mindegy, erre majd később térjünk vissza! A kérdésére nagy mosollyal felel. *
– Az biztos! Habár a városőrök közé nehéz a bejutás, meg nem is ajánlom, hacsak nem szereted, ha mindig megmondják, hogy mit csinálj. * Futtában végignéz a fiún. Az eddigiek alapján nem pont ilyennek tűnik.
A következő percekben fény derül sok minden újra: arra, hogy Markondenten nem is azért visel szép páncélt és hosszú kardot az oldalán, mert éjt nappallá téve húzta az ekét, hanem, mert a nagyanyja megszánta. Ezzel Dänkijinkilinkilinkilinkij szemében nincs is semmi gond. *
– Akkor biztos tényleg nagy harcos leszel! Én is bízok benned! * Mondja bátorítóan. Nem mintha az ő piciny hangja annyit számítana egy vándorlegény szemében. Talán jobb is lett volna, ha meg se szólal. De most már mindegy. Kissé elpirul, de aztán csak megmutatja a nagy harci sérülését. Arra a kérdésre, hogy valódi orkkal harcolt-e, egy kicsit morog, majd összeráncolja homlokát és Markondenten szemeibe néz. Még kezeit is összekulcsolja mellkasa előtt. *
– Hát persze, hogy igazi orkkal! Minek nézel te engem, szélhámosnak? És igen, Sárvárosban! Nagyjából hatan mentünk, de az utcán csak… * Kicsit elgondolkodik. *
– Négyen voltunk! Virion halálosan megsebesült, miközben az orkkal harcolt, de sikerült megmentenem egy olajzöld varázsitallal. * Most büszkén húzza ki magát, és az eget kezdi el bámulni. Azt reméli, hogy Eeyr büszke rá, amiért ilyen bátran kiált akkor Sárvárosban. De már nagyon várja, hogy megint olyan bátor legyen, és értelme is legyen annak. Szeretne jót tenni a világon, de a napok többsége nem erről szól. Általában csak a szokásos dolgokat csinálja: felkel, elmegy a piacra, elmegy Bürkössel sétálni, és hasonlók. Talán ez a mai este más lesz. Már csak olyan szempontból is, hogy most végre egyszer nem egy fogadó melegében húzza meg magát, hanem idekint a farkasok között. Azért reméli, hogy nem szó szerint.
Ezután Markondenten belekezd a nyúzásba, amit már nem néz olyan szívesen a lány. Inkább elfordul, sőt, fel is áll, és tesz egy rövid sétát, amíg a nap utolsó sugarai még megvilágítják a tájat egy kis ideig. Odamegy Bürköshöz, aki maga is lefeküdt már a domboldalon. Megcirógatja a fülét, megvakarja az állát, és mire visszamegy, a fiú már majdnem el is készül a piszkos munkával. Ekkortájt teszi fel kérdését, ami úgy tűnik, betalált Markondentennél. De már nincs visszaút, feltette, ráadásul bármiféle rossz szándék nélkül, és kisvártatva választ is kap rá. Dänkijinkilinkilinkilinkij fülei lelapulnak. Nagyon ismerős érzés ez, amiről az ember beszél. Ő is bármikor hazamehetne, és hiszi, sőt tudja, hogy odahaza megbocsátanának neki, amiért elszökött, de ő maga nem érné be ennyivel. Újra el akarna szökni, akkor pedig csak rosszabbá tenné az egész helyzetet. Lebiggyeszti száját, kis ideig még mérlegeli a helyzetet, aztán váratlanul két kézzel átkarolja a fiú jobbját, és hozzábújik. *
– Én is így érzek. Néha álmodok velük. Azok a legszebb álmok, mert újra láthatom őket, de mégse keltek csalódást bennük. Általában örülni szoktak nekem és én is nekik! * Mondja végre egy kis derűvel a hangjában. De azért összességében inkább szomorkás, melankolikus a hangja. *
– Talán egy napon, ha majd elég orkot legyőztünk, akkor hazamehetünk. De úgy látszik, mi nem arra születtünk, hogy otthon üljünk egész életünkben. * Mondja, továbbra is a fiú karjaiba kapaszkodva, hacsak annak nincs ellenvetése ez ellen. *
2289. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-02-02 22:27:48
Üzenet elküldve: 2026-02-02 22:27:48
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 591
OOC üzenetek: 86
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 591
OOC üzenetek: 86
Játékstílus: Szelíd
//A Szürke Légió - II. fejezet//
//Jobbszárny//
*Az eső kitartóan kopog a páncélokon, az orkok viszont nem zavartatják magukat, töretlen biztatják újdonsült bajnokuk. Szép számmal körbegyűltek már, több száz szempár szegeződik a párosra, akik igyekeznek hathatós módszerekkel kioltani egymás életét.
Zopal szúrása elvásik az óriás fapajzsán. Kellemetlen, bizsergető érzés fut keresztül a harcos karján, ahogy a pajzs pengéje útját állja. A momentumot kihasználva Morwon visszatámad. Szerencsére a megtermett orkot sem kell félteni. Ügyesen táncol ki a felé küldött, vérfagyasztó sebességgel és erővel közelítő csapás elől, nem kis üdvrivalgást váltva ki nézőközönségükből.
Zopal egy szúrás képében újfent visszatámad, ám immáron más is érezhet. Fárad. A nehézvért megteszi hatását. Van még benne annyi, hogy egy ideig támadjon és kitérjen, de egyébre már aligha futja. Szerencséje, hogy a kezdeményezés még nála, de nyilvánvaló, hogy ez sem marad sokáig így. Érezhetően ellenfele jobban bírja a tempót, többek között a jóval könnyebben viselhető láncing miatt. Morwon persze nem tudhatja, hogy ellenfele lassan kifogy a szuszból. Valószínűleg épp eléggé leköti figyelmét, hogy orkok hada veszi körbe, nem beszélve a felé intézett szúrásokról. Még mindig élő mágiája immáron két alkalommal is megmentette a sebesüléstől, ezt pedig ő is érzi.
Hála az óriás önfeláldozásának, Rorkir és a maroknyi, megmaradt paraszt sikeresen maga mögött hagyja a csatateret.
Eközben Akaaruush és Goba nekilát a holttestek módszeres átkutatásának. Nem csak ők dolgoznak azonban a szerencsétlenül járt ellenfeleken. Jó néhány tucat fajtársuk túr mellettük. Aranyat, használható fegyvert és páncélt keresnek, de ha épp úgy van, néhányan a megfelelő méretű ruházat láttán sem fogják vissza magukat.
Ők maguk néhány marék arany mellett egy-két egyszerű tőrt, némi cipót, s míg Guba egy fém láncinget, addig Akaaruush egy fokost talál. Goba keze közé akad még egy fa napkoronggal ellátott rózsafüzér is, de bájitalnak se híre, se hamva. Nem hétköznapi holmi az. Nagyvezérek játékszere, parasztnál, gyalognál aligha akad ilyesmi.
Akaaruushnak feltűnik egy klántársa is, jó fél tucat lépésnyire tőlük. Kicsi Worg az. Szablyája oldalán pihen, a rajta lógó láncing pedig minden bizonnyal hadizsákmány. Most is épp azzal van elfoglalva, hogy átvágott torkú parasztasszony zsebeiben kutakodjon nagy elánnal.*
//Jobbszárny//
*Az eső kitartóan kopog a páncélokon, az orkok viszont nem zavartatják magukat, töretlen biztatják újdonsült bajnokuk. Szép számmal körbegyűltek már, több száz szempár szegeződik a párosra, akik igyekeznek hathatós módszerekkel kioltani egymás életét.
Zopal szúrása elvásik az óriás fapajzsán. Kellemetlen, bizsergető érzés fut keresztül a harcos karján, ahogy a pajzs pengéje útját állja. A momentumot kihasználva Morwon visszatámad. Szerencsére a megtermett orkot sem kell félteni. Ügyesen táncol ki a felé küldött, vérfagyasztó sebességgel és erővel közelítő csapás elől, nem kis üdvrivalgást váltva ki nézőközönségükből.
Zopal egy szúrás képében újfent visszatámad, ám immáron más is érezhet. Fárad. A nehézvért megteszi hatását. Van még benne annyi, hogy egy ideig támadjon és kitérjen, de egyébre már aligha futja. Szerencséje, hogy a kezdeményezés még nála, de nyilvánvaló, hogy ez sem marad sokáig így. Érezhetően ellenfele jobban bírja a tempót, többek között a jóval könnyebben viselhető láncing miatt. Morwon persze nem tudhatja, hogy ellenfele lassan kifogy a szuszból. Valószínűleg épp eléggé leköti figyelmét, hogy orkok hada veszi körbe, nem beszélve a felé intézett szúrásokról. Még mindig élő mágiája immáron két alkalommal is megmentette a sebesüléstől, ezt pedig ő is érzi.
Hála az óriás önfeláldozásának, Rorkir és a maroknyi, megmaradt paraszt sikeresen maga mögött hagyja a csatateret.
Eközben Akaaruush és Goba nekilát a holttestek módszeres átkutatásának. Nem csak ők dolgoznak azonban a szerencsétlenül járt ellenfeleken. Jó néhány tucat fajtársuk túr mellettük. Aranyat, használható fegyvert és páncélt keresnek, de ha épp úgy van, néhányan a megfelelő méretű ruházat láttán sem fogják vissza magukat.
Ők maguk néhány marék arany mellett egy-két egyszerű tőrt, némi cipót, s míg Guba egy fém láncinget, addig Akaaruush egy fokost talál. Goba keze közé akad még egy fa napkoronggal ellátott rózsafüzér is, de bájitalnak se híre, se hamva. Nem hétköznapi holmi az. Nagyvezérek játékszere, parasztnál, gyalognál aligha akad ilyesmi.
Akaaruushnak feltűnik egy klántársa is, jó fél tucat lépésnyire tőlük. Kicsi Worg az. Szablyája oldalán pihen, a rajta lógó láncing pedig minden bizonnyal hadizsákmány. Most is épp azzal van elfoglalva, hogy átvágott torkú parasztasszony zsebeiben kutakodjon nagy elánnal.*
2288. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-02-02 22:20:24
Üzenet elküldve: 2026-02-02 22:20:24
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 48
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 48
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
//Második szál//
//Danki//
* Nem igazán tud meg sokat Markondenten Lihanech-ről. Egy biztos, van benne egy nagy ház. Meg sok tündér. *
- Hány testvéred van? * Mondja ki azt a kérdést, ami egyből felmerül benne. Aztán persze észreveszi, hogy a kedve a tündérnek kezd romlani. *
- Tudod mit, nem számít. * Tereli el gyorsan a témát. *
- Nekem két nővérem van, meg egy bátyám. Én vagyok a legkisebb. Ez persze jó, amikor anyuék a kalácsot osztották az asztalnál, de már kevésbé jó, amikor testvéri birkózásra kerül a sor. Amíg nem nőtem fel, még a nővéreim is lenyomtak. És gyakran még a nadrágom is lehúzták, hogy ne tudjak elszaladni egyből bepanaszolni őket. Mire felhúztam, már el is tűntek a környéken és persze nem tudtam semmivel bizonyítani, hogy bántottak. * Emlékezik vissza Mark a gyerekkorára. *
- Nem szerettem kicsinek lenni. * Zárja le az emléket ezzel a gondolattal.
Az olvasás, már elmondásra sem tűnik egyszerűen. Írjuk, de nem mondjuk, meg mondjuk, de nem írjuk. Kifejezetten bonyolult dolog egy olyannak, akinek még az sincs meg a tudatában, hogy mi az a betű. És mindehez még öt perc sem kell? Ez valami mágia lesz. Az apró valami lehet egy olyan mágia használó, ami az írás és olvasás varázslatával van megáldva? Na de, hogyan is viselkedjen egy ilyen nagytudású varázslóval? Hiszen, ő csak egy elszökött parasztgyerek. *
- A kaszárnyában tanulhatnék, nagy harcosoktól is? * Kérdezi kíváncsian.
A bájitalok drágák, ahogy a fegyverek és a vért is. A kérdés persze jogos és ez persze erre gyorsan választ lehet kapni. *
- A nagymamám adta el az összes ékszerét. Mert, bízott bennem. Talán, egyedül életemben ő volt az egyetlen. * Mondja keserűen.
A tűz körül ülve beszélgetni kezdenek, már éppen a legizgalmasabb történeten gondolkodik, amikor is a tündér lány megmutatja a másik nagy hegyes fülét, amin már van egy beforrt seb is. *
- Egy igazi orkkal? * Kérdezi meglepetten a vidéki zsoldos, aki még nem harcolt senkivel, egy orkkal meg még pláne nem. Erre itt egy apró valami, aki már tett ilyet. *
- Ez Sárvárosnál történt? * Kérdezi érdeklődve. Ahogy a történetet értelmezi sokan mentek, gyanítja zsoldosok Dänkijinkilinkilinkilinkij-nel együtt.
A vacsora még nincsen fogyasztásra készen. De, ez nem okoz gondot egy földön felnőtt embernek. főleg, hogy van egy éles kardja, ami nem kifejezetten egy nyúzó kés és nem is egy bontó bárd, azonban a célnak megfelel. Lassan lehámozza a nyúl bőrét és a fejét és a belső dolgokat is gyorsan kiszedi a tetemből. Majd ezeket egy gödörbe rakja és eltemeti, nehogy a vadállatok kiszimatolják a vért és a rothadó belek szagát. Utána kihegyez egy karót és a jórészt hússal ellátott torzót ráhúzza. Így kerül tűzre a leendő vacsora.
A vacsora készítés közepette kap egy nagyon kellemetlen kérdést. *
- Most is az volt az első gondolatom, hogy hazamegyek. Azonban. Csak annyit tudok majd mondani nekik, hogy elbuktam. Ezzel pedig nehéz szívvel állítanék haza. Tudom, hogy egy idő után megenyhülnének felém. Csak tudod, az a legrosszabb, hogy én sosem tudnék magamnak ezért megbocsátani. * Mondja a vacsorakészítés közben az ember a tündérnek. A szavai lassan formáltak és taglaltak. Minden szó mögött ott lapul a szomorúság és a bűntudat. *
//Danki//
* Nem igazán tud meg sokat Markondenten Lihanech-ről. Egy biztos, van benne egy nagy ház. Meg sok tündér. *
- Hány testvéred van? * Mondja ki azt a kérdést, ami egyből felmerül benne. Aztán persze észreveszi, hogy a kedve a tündérnek kezd romlani. *
- Tudod mit, nem számít. * Tereli el gyorsan a témát. *
- Nekem két nővérem van, meg egy bátyám. Én vagyok a legkisebb. Ez persze jó, amikor anyuék a kalácsot osztották az asztalnál, de már kevésbé jó, amikor testvéri birkózásra kerül a sor. Amíg nem nőtem fel, még a nővéreim is lenyomtak. És gyakran még a nadrágom is lehúzták, hogy ne tudjak elszaladni egyből bepanaszolni őket. Mire felhúztam, már el is tűntek a környéken és persze nem tudtam semmivel bizonyítani, hogy bántottak. * Emlékezik vissza Mark a gyerekkorára. *
- Nem szerettem kicsinek lenni. * Zárja le az emléket ezzel a gondolattal.
Az olvasás, már elmondásra sem tűnik egyszerűen. Írjuk, de nem mondjuk, meg mondjuk, de nem írjuk. Kifejezetten bonyolult dolog egy olyannak, akinek még az sincs meg a tudatában, hogy mi az a betű. És mindehez még öt perc sem kell? Ez valami mágia lesz. Az apró valami lehet egy olyan mágia használó, ami az írás és olvasás varázslatával van megáldva? Na de, hogyan is viselkedjen egy ilyen nagytudású varázslóval? Hiszen, ő csak egy elszökött parasztgyerek. *
- A kaszárnyában tanulhatnék, nagy harcosoktól is? * Kérdezi kíváncsian.
A bájitalok drágák, ahogy a fegyverek és a vért is. A kérdés persze jogos és ez persze erre gyorsan választ lehet kapni. *
- A nagymamám adta el az összes ékszerét. Mert, bízott bennem. Talán, egyedül életemben ő volt az egyetlen. * Mondja keserűen.
A tűz körül ülve beszélgetni kezdenek, már éppen a legizgalmasabb történeten gondolkodik, amikor is a tündér lány megmutatja a másik nagy hegyes fülét, amin már van egy beforrt seb is. *
- Egy igazi orkkal? * Kérdezi meglepetten a vidéki zsoldos, aki még nem harcolt senkivel, egy orkkal meg még pláne nem. Erre itt egy apró valami, aki már tett ilyet. *
- Ez Sárvárosnál történt? * Kérdezi érdeklődve. Ahogy a történetet értelmezi sokan mentek, gyanítja zsoldosok Dänkijinkilinkilinkilinkij-nel együtt.
A vacsora még nincsen fogyasztásra készen. De, ez nem okoz gondot egy földön felnőtt embernek. főleg, hogy van egy éles kardja, ami nem kifejezetten egy nyúzó kés és nem is egy bontó bárd, azonban a célnak megfelel. Lassan lehámozza a nyúl bőrét és a fejét és a belső dolgokat is gyorsan kiszedi a tetemből. Majd ezeket egy gödörbe rakja és eltemeti, nehogy a vadállatok kiszimatolják a vért és a rothadó belek szagát. Utána kihegyez egy karót és a jórészt hússal ellátott torzót ráhúzza. Így kerül tűzre a leendő vacsora.
A vacsora készítés közepette kap egy nagyon kellemetlen kérdést. *
- Most is az volt az első gondolatom, hogy hazamegyek. Azonban. Csak annyit tudok majd mondani nekik, hogy elbuktam. Ezzel pedig nehéz szívvel állítanék haza. Tudom, hogy egy idő után megenyhülnének felém. Csak tudod, az a legrosszabb, hogy én sosem tudnék magamnak ezért megbocsátani. * Mondja a vacsorakészítés közben az ember a tündérnek. A szavai lassan formáltak és taglaltak. Minden szó mögött ott lapul a szomorúság és a bűntudat. *
2287. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-02-02 20:17:55
Üzenet elküldve: 2026-02-02 20:17:55
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 152
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 152
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mark//
* Lihanech kapcsán megint csak vállat von. *
– Olyan, amilyen. Persze… Volt nagy házunk, meg sok testvérem, akikkel lehetett játszani. Jó volt… Sőt, néha még most is hiányzik egy kicsit… * Ahhoz képest, hogy elmondása alapján csak egy kicsit hiányoznak a régi dolgok a Víz Városából, elég hosszasan elhallgat ezután. Eszébe jut megannyi szép emlék, és igencsak elszomorodik, hogy már jó pár éve nem látta családját. De aztán megállja, hogy egy majdnem ismeretlen fiú előtt kezdjen bőgni. Erősebb nagylány annál. De arcáról könnyen leolvasható, hogy valami azért bántja ezzel kapcsolatban. Ám a tündér nem erőlteti a témát és, ha Markondenten sem, akkor továbblép. *
– Én tudok olvasni! * Mondja lelkesen, majd az a mosoly is hamar elhalványul. *
– Bár nem nagyon szeretek. * Teszi hozzá. *
– De, ha gondolod, megtaníthatlak rá. Tök egyszerű, csak meg kell jegyezni néhány betűt és hangot, és van pár, amit máshogy kell mondani, mint írni, de írni csak a betűket írjuk, a hangokat csak kimondjuk, és van pár olyan hang is, amit nem írunk, de mondunk… De öt perc alatt meg lehet tanulni! Habár sötétben nehezebb… * Jut eszébe. A tűz bár ad némi fényt, de lehet, hogy az olvasni-írni tanulásba mégsem este kéne belefogni a tábortűznél. És, őszintén, nem is Dänkijinkilinkilinkilinkij a legalkalmasabb tanár erre. *
– Püfölhetnél másokat is. * Javasolja mosolyogva. *
– Mondjuk olyanokat, akik vissza is tudnak ütni. A városban van egy kaszárnya, ott meg lehet tanulni vívni… * Habár ő még csak kevésszer volt ott, és így vívni se tanult meg, az igaz. De biztos benne, hogy mások, akik kitartóbbak és tehetségesebbek nála, ott tanultak meg küzdeni, hiszen mindig lát ott egy csomó embert gyakorolni. Általában inkább egymással, mintsem szalmabálákkal. Ezért gondolja, hogy a fiúnak is segíthetne egy gyakorlótárs. Bár magát direkt nem ajánlja, mert őt még egy félkarú, félszemű, részeg gnóm is legyőzné.
Ezután a bájitalokat áráról tesz említést a másik. *
– Hmm. * Rövid ideig elgondolkodik a hallottakon. Egy pillanatra talán fény gyúl a kis fejében, eltűnődik azon, hogy talán kiváltságos helyzetben volt odahaza, amiért mások az életüket adnák, ő meg csak úgy eldobta a kalandvágya miatt. ~ De hát mit tehettem volna máshogy? ~ Jut eszébe. Ha valami miatt, hát emiatt nem fog rosszabbul aludni. Inkább át is tereli a témát az emberre, szinte számon kéri őt, miután amaz elpanaszolta, hogy mennyit kellett a földeken dolgoznia. *
– Akkor honnan szereztél ilyen drága páncélokat, meg kardokat? * Ezzel biztosan megóvta önbecsülését, és tovább is lép a következő témára. Mondhatni, a kedvenc témájára. *
– Hú! Szeretek történeteket hallgatni! Mi a legizgalmasabb, amit hallottál? Várj, előbb mutatok valamit. Nézd csak! * Mivel ekkor már a tűz körül ülnek, négykézláb egészen közel kúszik a másikhoz, immár egy cseppet se tartva tőle, és oldalra fordítja a fejét, hogy jól láthassa a fülét. A bal fülét. Dänkijinkilinkilinkilinkij egyszerre nagyon büszke és nagyon szomorú emiatt a sérülése miatt, azaz, hogy hiányzik baloldali fülcimpájából egy darab. Nem túl esztétikus, de legalább egy olyan történet bizonyítéka, amit még az unokáinak is szívesen mesélne, ha majd lennének egyszer.
Ha eleget mutogatta fülét, akkor fejét visszafordítja Markondenten felé, de nem kúszik még vissza a helyére. Az igazat megvallva, nem is nagyon akar visszamenni, mert az összes füst felé szállt eddig, és úgy érzi, ha farkasok jönnének, jobb lenne, ha minél közelebb maradna a fiúhoz. Neki mégiscsak vannak valamire való fegyverei, meg páncélja. Ezt persze nem mondja ki hangosan, egyelőre csak úgy tűnik, azért marad mellette, hogy a másik jobban szemügyre vehesse a fülét. Aztán bele is kezd a meséjébe. *
– Szóval ezt pár éve szereztem, amikor egy orkkal harcoltam Sárvárosban. Mármint nem egyedül, de engem is eltalált! Egy nagyon gonosz ork volt, akit Krossniaknak hívtak, de már meghalt, mert mi győztünk. Ezzel felszabadítottuk Sárvárost és mindenki boldog lett! Azt hiszem… * Az utolsó mondatában már nem biztos. Sárváros felszabadítása nemes célt szolgált, annyi biztos. Elvégre nemesek költöztek be az egykori nyomornegyed helyére. Más kérdés, hogy ehhez valóban alulfizetett tündérlányokat és szedett-vedett kalandorokat kellett-e alkalmaznia a városőrségnek, de végül is, ők jelentkeztek, és akár életüket is adták volna, hogy segítsenek a városon. Dänkijinkilinkilinkilinkij nem bánja hát, csak egy hangyányit, hiszen mégiscsak elvesztette így bal fülcimpájának a felét.
A nyúlnak megörül. Bár szereti az állatokat, nagyon is, de most mégiscsak jobb egy halott nyúl, mint egy élő, mivel elég éhes már. Reméli, hogy Markondenten ért az elkészítéséhez, és neki is ad belőle. A farkasok meg… Nos, Dänkijinkilinkilinkilinkij az ordasok említésének hallatán dönti el végleg, hogy most már nem is megy vissza a helyére. Leül a fiú mellé, szembe a tűzzel és nézni kezdi a lángokat.
Kisvártatva megszólal újra. *
– Te nem akarsz néha hazamenni a családodhoz?
//Mark//
* Lihanech kapcsán megint csak vállat von. *
– Olyan, amilyen. Persze… Volt nagy házunk, meg sok testvérem, akikkel lehetett játszani. Jó volt… Sőt, néha még most is hiányzik egy kicsit… * Ahhoz képest, hogy elmondása alapján csak egy kicsit hiányoznak a régi dolgok a Víz Városából, elég hosszasan elhallgat ezután. Eszébe jut megannyi szép emlék, és igencsak elszomorodik, hogy már jó pár éve nem látta családját. De aztán megállja, hogy egy majdnem ismeretlen fiú előtt kezdjen bőgni. Erősebb nagylány annál. De arcáról könnyen leolvasható, hogy valami azért bántja ezzel kapcsolatban. Ám a tündér nem erőlteti a témát és, ha Markondenten sem, akkor továbblép. *
– Én tudok olvasni! * Mondja lelkesen, majd az a mosoly is hamar elhalványul. *
– Bár nem nagyon szeretek. * Teszi hozzá. *
– De, ha gondolod, megtaníthatlak rá. Tök egyszerű, csak meg kell jegyezni néhány betűt és hangot, és van pár, amit máshogy kell mondani, mint írni, de írni csak a betűket írjuk, a hangokat csak kimondjuk, és van pár olyan hang is, amit nem írunk, de mondunk… De öt perc alatt meg lehet tanulni! Habár sötétben nehezebb… * Jut eszébe. A tűz bár ad némi fényt, de lehet, hogy az olvasni-írni tanulásba mégsem este kéne belefogni a tábortűznél. És, őszintén, nem is Dänkijinkilinkilinkilinkij a legalkalmasabb tanár erre. *
– Püfölhetnél másokat is. * Javasolja mosolyogva. *
– Mondjuk olyanokat, akik vissza is tudnak ütni. A városban van egy kaszárnya, ott meg lehet tanulni vívni… * Habár ő még csak kevésszer volt ott, és így vívni se tanult meg, az igaz. De biztos benne, hogy mások, akik kitartóbbak és tehetségesebbek nála, ott tanultak meg küzdeni, hiszen mindig lát ott egy csomó embert gyakorolni. Általában inkább egymással, mintsem szalmabálákkal. Ezért gondolja, hogy a fiúnak is segíthetne egy gyakorlótárs. Bár magát direkt nem ajánlja, mert őt még egy félkarú, félszemű, részeg gnóm is legyőzné.
Ezután a bájitalokat áráról tesz említést a másik. *
– Hmm. * Rövid ideig elgondolkodik a hallottakon. Egy pillanatra talán fény gyúl a kis fejében, eltűnődik azon, hogy talán kiváltságos helyzetben volt odahaza, amiért mások az életüket adnák, ő meg csak úgy eldobta a kalandvágya miatt. ~ De hát mit tehettem volna máshogy? ~ Jut eszébe. Ha valami miatt, hát emiatt nem fog rosszabbul aludni. Inkább át is tereli a témát az emberre, szinte számon kéri őt, miután amaz elpanaszolta, hogy mennyit kellett a földeken dolgoznia. *
– Akkor honnan szereztél ilyen drága páncélokat, meg kardokat? * Ezzel biztosan megóvta önbecsülését, és tovább is lép a következő témára. Mondhatni, a kedvenc témájára. *
– Hú! Szeretek történeteket hallgatni! Mi a legizgalmasabb, amit hallottál? Várj, előbb mutatok valamit. Nézd csak! * Mivel ekkor már a tűz körül ülnek, négykézláb egészen közel kúszik a másikhoz, immár egy cseppet se tartva tőle, és oldalra fordítja a fejét, hogy jól láthassa a fülét. A bal fülét. Dänkijinkilinkilinkilinkij egyszerre nagyon büszke és nagyon szomorú emiatt a sérülése miatt, azaz, hogy hiányzik baloldali fülcimpájából egy darab. Nem túl esztétikus, de legalább egy olyan történet bizonyítéka, amit még az unokáinak is szívesen mesélne, ha majd lennének egyszer.
Ha eleget mutogatta fülét, akkor fejét visszafordítja Markondenten felé, de nem kúszik még vissza a helyére. Az igazat megvallva, nem is nagyon akar visszamenni, mert az összes füst felé szállt eddig, és úgy érzi, ha farkasok jönnének, jobb lenne, ha minél közelebb maradna a fiúhoz. Neki mégiscsak vannak valamire való fegyverei, meg páncélja. Ezt persze nem mondja ki hangosan, egyelőre csak úgy tűnik, azért marad mellette, hogy a másik jobban szemügyre vehesse a fülét. Aztán bele is kezd a meséjébe. *
– Szóval ezt pár éve szereztem, amikor egy orkkal harcoltam Sárvárosban. Mármint nem egyedül, de engem is eltalált! Egy nagyon gonosz ork volt, akit Krossniaknak hívtak, de már meghalt, mert mi győztünk. Ezzel felszabadítottuk Sárvárost és mindenki boldog lett! Azt hiszem… * Az utolsó mondatában már nem biztos. Sárváros felszabadítása nemes célt szolgált, annyi biztos. Elvégre nemesek költöztek be az egykori nyomornegyed helyére. Más kérdés, hogy ehhez valóban alulfizetett tündérlányokat és szedett-vedett kalandorokat kellett-e alkalmaznia a városőrségnek, de végül is, ők jelentkeztek, és akár életüket is adták volna, hogy segítsenek a városon. Dänkijinkilinkilinkilinkij nem bánja hát, csak egy hangyányit, hiszen mégiscsak elvesztette így bal fülcimpájának a felét.
A nyúlnak megörül. Bár szereti az állatokat, nagyon is, de most mégiscsak jobb egy halott nyúl, mint egy élő, mivel elég éhes már. Reméli, hogy Markondenten ért az elkészítéséhez, és neki is ad belőle. A farkasok meg… Nos, Dänkijinkilinkilinkilinkij az ordasok említésének hallatán dönti el végleg, hogy most már nem is megy vissza a helyére. Leül a fiú mellé, szembe a tűzzel és nézni kezdi a lángokat.
Kisvártatva megszólal újra. *
– Te nem akarsz néha hazamenni a családodhoz?
2286. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-02-02 18:33:10
Üzenet elküldve: 2026-02-02 18:33:10
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 48
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 48
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
//Második szál//
//Danki//
* Minden a helyére került mindenkiben. Dänkijinkilinkilinkilinkij tudja, hogy Markondenten ember és Markondenten pedig tudja, hogy Dänkijinkilinkilinkilinkij tündér. Lassú folyamat volt, de végül tisztázódott, hogy Dänkijinkilinkilinkilinkij nem is egy elf gyerek. Meg az is, hogy a tündér harminc évben nem azt jelenti, hogy gyerek korban van. Azonban, az nem derült ki Markondenten számára, hogy a tündér harminc év lehet már aggastyán kor. De, ezt most még inkább nem akarja megkérdezni, az amúgy is néha dühös oldalát mutató apró teremtménytől.
Az azonosság, miszerint mind a ketten jó, de unalmas közegből indulnak Mark számára nem egyértelmű. Mert fogalma sincs, hogy a tündérek hogyan is élnek. Így, nem tudja eldönteni, hogy ez szerencse-e vagy sem, hogy ők találkoztak. *
- A Lihanech-et hallottam ám, de ettől még nem tudom, hogy milyen is lehet ott élni. * Mentegetőzik a figyelmetlen diák. *
- Csak jó? Nincs benne semmi egyedi, vagy különleges? * Kérdezi bizonytalanul az éppen letorkolt ember. *
- Az jó lehet. Én még nem tudok olvasni. * Mondja kissé elcsodálkozva az ember. Hiszen, a kicsi olyasmi lehet, mint a gnóm, akikről mindenki azt mondja, hogy nagyon okosak és ügyes mesterek. *
- Az ork seregekkel én is megvívnám a magam harcát. Akkor lehetnék hős harcos. Nem pedig csak egy fiú, aki egy fával püfföli a szalmabálákat. * Mereng el az ifjú. a hallottak alapján tényleg egy a motivációjuk. Hogy az unalom ellen menekülnek mind a ketten a nagyvilágba. *
- Na de, várj, azokért a főzetekért sokat fizetnek ám. Nekünk napokig kell tolni az ekét és vége látatlan földeken kaszálni, hogy egyet is vegyünk egy ilyenből. * Mérlegelni kezd az egykori vidéki paraszt ifjú.
A tűz meggyullad a lány pedig tapsolt örömében. Majd gyorsan összehordják az összes száraz fát, amit csak a környéken találnak. A kupac pedig első ránézésre elég lesz az estére. *
- Leginkább olyan meséket ismerek, amiket a nagyszüleim és a szüleim meséltek. * Mondja. *
- Gondolom neked mást meséltek. * Folytatja. *
- Szerencsém volt, a mezőn sok a nyúl és egyet le tudtam lőni. Csak, amíg nem volt tűz nem akartam megnyúzni. Az csak idevonzotta volna a farkasokat. A tűz azonban távol tartja őket tőlünk. * Vélekedik a vidéki zsoldos, azonban erre mérget nem venne. A farkasok olykor merészebbek, mint gondolnák. Olykor még a faluba is betévedtek. *
//Danki//
* Minden a helyére került mindenkiben. Dänkijinkilinkilinkilinkij tudja, hogy Markondenten ember és Markondenten pedig tudja, hogy Dänkijinkilinkilinkilinkij tündér. Lassú folyamat volt, de végül tisztázódott, hogy Dänkijinkilinkilinkilinkij nem is egy elf gyerek. Meg az is, hogy a tündér harminc évben nem azt jelenti, hogy gyerek korban van. Azonban, az nem derült ki Markondenten számára, hogy a tündér harminc év lehet már aggastyán kor. De, ezt most még inkább nem akarja megkérdezni, az amúgy is néha dühös oldalát mutató apró teremtménytől.
Az azonosság, miszerint mind a ketten jó, de unalmas közegből indulnak Mark számára nem egyértelmű. Mert fogalma sincs, hogy a tündérek hogyan is élnek. Így, nem tudja eldönteni, hogy ez szerencse-e vagy sem, hogy ők találkoztak. *
- A Lihanech-et hallottam ám, de ettől még nem tudom, hogy milyen is lehet ott élni. * Mentegetőzik a figyelmetlen diák. *
- Csak jó? Nincs benne semmi egyedi, vagy különleges? * Kérdezi bizonytalanul az éppen letorkolt ember. *
- Az jó lehet. Én még nem tudok olvasni. * Mondja kissé elcsodálkozva az ember. Hiszen, a kicsi olyasmi lehet, mint a gnóm, akikről mindenki azt mondja, hogy nagyon okosak és ügyes mesterek. *
- Az ork seregekkel én is megvívnám a magam harcát. Akkor lehetnék hős harcos. Nem pedig csak egy fiú, aki egy fával püfföli a szalmabálákat. * Mereng el az ifjú. a hallottak alapján tényleg egy a motivációjuk. Hogy az unalom ellen menekülnek mind a ketten a nagyvilágba. *
- Na de, várj, azokért a főzetekért sokat fizetnek ám. Nekünk napokig kell tolni az ekét és vége látatlan földeken kaszálni, hogy egyet is vegyünk egy ilyenből. * Mérlegelni kezd az egykori vidéki paraszt ifjú.
A tűz meggyullad a lány pedig tapsolt örömében. Majd gyorsan összehordják az összes száraz fát, amit csak a környéken találnak. A kupac pedig első ránézésre elég lesz az estére. *
- Leginkább olyan meséket ismerek, amiket a nagyszüleim és a szüleim meséltek. * Mondja. *
- Gondolom neked mást meséltek. * Folytatja. *
- Szerencsém volt, a mezőn sok a nyúl és egyet le tudtam lőni. Csak, amíg nem volt tűz nem akartam megnyúzni. Az csak idevonzotta volna a farkasokat. A tűz azonban távol tartja őket tőlünk. * Vélekedik a vidéki zsoldos, azonban erre mérget nem venne. A farkasok olykor merészebbek, mint gondolnák. Olykor még a faluba is betévedtek. *
2285. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-02-02 12:26:40
Üzenet elküldve: 2026-02-02 12:26:40
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 152
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 152
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mark//
* Afelől eddig se voltak kétségei, hogy Markondenten ember. Csak egy emberről tudná elképzelni, hogy nem tud megkülönböztetni egy elfet egy tündértől. Az emberek mindig csak a maguk dolgával vannak elfoglalva. Persze Dänkijinkilinkilinkilinkij is, de ez most lényegtelen.
A történetet hallgatva az a felismerése támad, hogy a fiú története nagyon hasonlít az övéhez. Mindketten békés, jó környezetből indultak, de nem tudtak megülni a fenekükön, ezért ki így, ki amúgy, de végül is itt kötöttek ki, a lemenő nap sugarait figyelve, a világ végén. Ebben lát némi szépséget, és akaratlanul is eszébe jutnak a lihanechi bölcsek, akik szerint véletlenek nincsenek; minden az istenek akaratából alakul úgy, ahogy. Eeyr szent akaratából, hogy pontosak legyünk. Elmosolyodik ezen a gondolaton. *
– Én Lihanechből származom, ha figyeltél volna. * Kezdi, kissé kioktatóan. *
– Az élet… Jó. * Vonja meg vállát, mert ennél több nem jut eszébe hirtelen. Az élet jó, ebben az egyben biztos. Kis gondolkodás után aztán hozzáteszi, miközben a köveket rakosgatja egymás mellé. *
– Csak nem nekem való az az élet. Unalmas volt! Sok tanulás, sok könyv, sok felesleges tudás! * Foglalja össze a korai évei alatt szerzett tapasztalatát a lihanechi alkímia-oktatásról. *
– A szüleim azt akarták, hogy alkimista legyek, és pénzért füveket keverjek, meg ilyesmi. Amivel persze nem lett volna bajom, mert a varázsitalokhoz értettem… Ahj, de olyan unalmas volt ott ülni, miközben valahol a nagyvilágban mások talán ork seregekkel küzdenek, hogy megvédjék a földjeiket! * Mondja, miközben kezeivel nagyokat gesztikulál. Noha ezért a kietlen szántóföldért aligha küzdene meg bárki is egy ork sereggel, de a mondandója azért még érvényes.
Mondhatná még tovább is, de a tűz meggyúl. *
– Huhú! * Csapja össze vidáman kezeit, és mivel a nap már tényleg lemenőben van, gyorsan felpattan helyéről. Nincs rengeteg lehetőségük a faszerzésre, a legközelebbi pedig ugyanaz az almafa, ahol összetalálkoztak. Persze Dänkijinkilinkilinkilinkij nem thargkodik, csak a száraz, lehullott ágakat szedi fel a földről, és reméli, hogy Markondenten is így tesz. Aztán amikor újra a tűz köré érnek, eszébe jut két fontos dolog is. *
– Na, és milyen történeteket ismersz? * Hiszen azt ígérték neki, hogy a tűz körül majd történeteket mesélnek egymásnak, hogy elüssék az időt. Ő már mesélt is egy kicsit, úgyhogy most megint a fiún a sor. *
– Illetve… Van nálad valami étel? * Merthogy nála nincs. Talán Markondenten megosztja vele a saját vacsoráját, ha szépen mosolyog rá. Úgyhogy Dänkijinkilinkilinkilinkij előveszi legkitűnőbb mosolyát, és csillogó szemekkel néz a fiúra. *
//Mark//
* Afelől eddig se voltak kétségei, hogy Markondenten ember. Csak egy emberről tudná elképzelni, hogy nem tud megkülönböztetni egy elfet egy tündértől. Az emberek mindig csak a maguk dolgával vannak elfoglalva. Persze Dänkijinkilinkilinkilinkij is, de ez most lényegtelen.
A történetet hallgatva az a felismerése támad, hogy a fiú története nagyon hasonlít az övéhez. Mindketten békés, jó környezetből indultak, de nem tudtak megülni a fenekükön, ezért ki így, ki amúgy, de végül is itt kötöttek ki, a lemenő nap sugarait figyelve, a világ végén. Ebben lát némi szépséget, és akaratlanul is eszébe jutnak a lihanechi bölcsek, akik szerint véletlenek nincsenek; minden az istenek akaratából alakul úgy, ahogy. Eeyr szent akaratából, hogy pontosak legyünk. Elmosolyodik ezen a gondolaton. *
– Én Lihanechből származom, ha figyeltél volna. * Kezdi, kissé kioktatóan. *
– Az élet… Jó. * Vonja meg vállát, mert ennél több nem jut eszébe hirtelen. Az élet jó, ebben az egyben biztos. Kis gondolkodás után aztán hozzáteszi, miközben a köveket rakosgatja egymás mellé. *
– Csak nem nekem való az az élet. Unalmas volt! Sok tanulás, sok könyv, sok felesleges tudás! * Foglalja össze a korai évei alatt szerzett tapasztalatát a lihanechi alkímia-oktatásról. *
– A szüleim azt akarták, hogy alkimista legyek, és pénzért füveket keverjek, meg ilyesmi. Amivel persze nem lett volna bajom, mert a varázsitalokhoz értettem… Ahj, de olyan unalmas volt ott ülni, miközben valahol a nagyvilágban mások talán ork seregekkel küzdenek, hogy megvédjék a földjeiket! * Mondja, miközben kezeivel nagyokat gesztikulál. Noha ezért a kietlen szántóföldért aligha küzdene meg bárki is egy ork sereggel, de a mondandója azért még érvényes.
Mondhatná még tovább is, de a tűz meggyúl. *
– Huhú! * Csapja össze vidáman kezeit, és mivel a nap már tényleg lemenőben van, gyorsan felpattan helyéről. Nincs rengeteg lehetőségük a faszerzésre, a legközelebbi pedig ugyanaz az almafa, ahol összetalálkoztak. Persze Dänkijinkilinkilinkilinkij nem thargkodik, csak a száraz, lehullott ágakat szedi fel a földről, és reméli, hogy Markondenten is így tesz. Aztán amikor újra a tűz köré érnek, eszébe jut két fontos dolog is. *
– Na, és milyen történeteket ismersz? * Hiszen azt ígérték neki, hogy a tűz körül majd történeteket mesélnek egymásnak, hogy elüssék az időt. Ő már mesélt is egy kicsit, úgyhogy most megint a fiún a sor. *
– Illetve… Van nálad valami étel? * Merthogy nála nincs. Talán Markondenten megosztja vele a saját vacsoráját, ha szépen mosolyog rá. Úgyhogy Dänkijinkilinkilinkilinkij előveszi legkitűnőbb mosolyát, és csillogó szemekkel néz a fiúra. *
2284. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-02-01 19:24:20
Üzenet elküldve: 2026-02-01 19:24:20
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 507
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 507
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió - II. fejezet//
//Középhad//
*Ereje már alig van, érzi, hogy lábai megremegnek testének súlya alatt. Hiába próbálja az élen járó vezérét szem előtt tartani, s erőt meríteni társai eltökéltségéből, itt az eddigi lélekjelenléte már kevés. Szíve hevesen zakatol mellkasában, egyelőre még nem a félelemtől, hanem az erőlködés okán.
~ Még egy lépés. Még egy. ~
Öklével combjára üt, hiába. Az akarat immár kevés, amikor teste üzen, hogy elérte határait.
El sem hiszi, hogy sikeresen megküzd az elemekkel, meg népének hasonlóan küszködő, botladozó tagjaival. Kis híján a földre rogy, de megelégszik azzal, hogy térdén támaszkodva hangosan zihálva dől előre. Ez elég arra, hogy ismét levegőt kapjon, izmai pedig kevésbé égjenek a fájdalomtól, másra aligha volna.
Felegyenesedik, s társaihoz hasonlóan próbálja felmérni a magasból amit lát. Nem csak az ellent pásztázza, hanem sajátjaikat is. Felméri veszteségeiket, a harcosok állapotát és a férfiak morálját.
Áramütésként csap belé a felismerés, hogy itt aligha nyerhetnek, de lehet csupán saját kimerültsége és elkeseredettsége mondatja ezt vele. Bármennyire szeretne az ellenkezőjében hinni, már abban is kételkedik, hogy a meneküléshez volna benne elég szusz.*
- Vezérem!
*Szól Yagnarhoz, aki észlelte fogyatkozó energiáját, s volt oly kegyes bevárni őt. Igyekszik fojtott hangon szólni hozzá, de nem kizárt, hogy mások is meghallják szavait.*
- Azt hiszem... ennyi volt.
*Kékjei nem tükröznek félelmet, inkább beletörődött nyugalmat sugallnak. A sikerek ellenére a küzdelem belőle láthatóan sokat kivet, talán többet is mint a többiekből, de nem csoda. Nem egy harcedzett nő, az ő szerepe egészen más volt a thargok között.*
- Együtt megyünk majd Őseink Csarnokába.
//Középhad//
*Ereje már alig van, érzi, hogy lábai megremegnek testének súlya alatt. Hiába próbálja az élen járó vezérét szem előtt tartani, s erőt meríteni társai eltökéltségéből, itt az eddigi lélekjelenléte már kevés. Szíve hevesen zakatol mellkasában, egyelőre még nem a félelemtől, hanem az erőlködés okán.
~ Még egy lépés. Még egy. ~
Öklével combjára üt, hiába. Az akarat immár kevés, amikor teste üzen, hogy elérte határait.
El sem hiszi, hogy sikeresen megküzd az elemekkel, meg népének hasonlóan küszködő, botladozó tagjaival. Kis híján a földre rogy, de megelégszik azzal, hogy térdén támaszkodva hangosan zihálva dől előre. Ez elég arra, hogy ismét levegőt kapjon, izmai pedig kevésbé égjenek a fájdalomtól, másra aligha volna.
Felegyenesedik, s társaihoz hasonlóan próbálja felmérni a magasból amit lát. Nem csak az ellent pásztázza, hanem sajátjaikat is. Felméri veszteségeiket, a harcosok állapotát és a férfiak morálját.
Áramütésként csap belé a felismerés, hogy itt aligha nyerhetnek, de lehet csupán saját kimerültsége és elkeseredettsége mondatja ezt vele. Bármennyire szeretne az ellenkezőjében hinni, már abban is kételkedik, hogy a meneküléshez volna benne elég szusz.*
- Vezérem!
*Szól Yagnarhoz, aki észlelte fogyatkozó energiáját, s volt oly kegyes bevárni őt. Igyekszik fojtott hangon szólni hozzá, de nem kizárt, hogy mások is meghallják szavait.*
- Azt hiszem... ennyi volt.
*Kékjei nem tükröznek félelmet, inkább beletörődött nyugalmat sugallnak. A sikerek ellenére a küzdelem belőle láthatóan sokat kivet, talán többet is mint a többiekből, de nem csoda. Nem egy harcedzett nő, az ő szerepe egészen más volt a thargok között.*
- Együtt megyünk majd Őseink Csarnokába.
2283. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-02-01 00:58:13
Üzenet elküldve: 2026-02-01 00:58:13
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 417
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 417
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
// Az orkok nyomában //
*Mykael lassabban halad, mert takarásban próbál maradni, na meg ő maga se látja annyira, hogy mi vár rá. Látja viszont Bredocékat az úton haladni, és az ő reakcióikból is tud következtetni dolgokra. Nem indulnak rohamra, nem keresnek fedezéket, nem elegyednek beszédbe senkivel. Ez számára is azt jelenti, hogy határozottabban haladhat befelé.
Orrát hamarosan megcsapja a kiégett tűz és hamu jellegzetes kesernyés szaga, és még valami, amit jól ismer: a hulláké. Mire kiér a szántóföldről a tisztásra, már nagyjából sejti, hogy mire számíthat, de a látvány ezzel együtt is letaglózó.
Mykael zsoldostáborban nőtt fel. Sokáig nem tartozott a harcosok közé, de azért közöttük élt, velük mozgott. Látott már kifosztott falut. Látott már rongálást, rablást, gyilkolást, kínzást, megbecsetelenített leányzókat... De sose látott még mindenestül kiírtott települést. Egy dolog az, amikor a győztes fél ráveti magát a legyőzöttek javaira és helyzetével visszaélve rekvirál, fölényeskedik. De teljesen más mindenkit lemészárolni. Egy zsoldoshad, ha elvonul, a falu megrázza magát, eltemetik a halottaikat, felnevelik a fattyakat. De itt senki nem fogja már újrakezdeni az életét. Valószínűleg.
Amikor látja, hogy társai felzárkóznak hozzá, így szól.*
- Kere... khm...
*Most jön csak rá, hogy elszorult a torka és hányinger kerülgeti.*
- Keressünk nyomokat és túlélőket. Hátha.
*javasolja. Meg is vizsgál minden halottat. Bemegy házakba, titkos rejtekhelyek után kutat, hátha valaki bemenekítette a családját valami rejtett zugba a padló alá. Főleg a halott gyermekek látványa viseli meg. Olyat még zsoldosok által feldúlt falvakban se látott, legfeljebb éhinség vagy járvány után. De ezek egészséges, jóltáplált gyerekek voltak. Élhettek volna még.
Ha talál valakit, akiben van még élet és talán esélye is van a túlélésre, azt megpróbálja ellátni (vízzel a kulacsából, kétszersülttel, esetleg a kötszerével).
Közben azért nyomok után is kutat, próbál rájönni, hogy hányan lehettek a támadók, a halottak sebesüléseiből a fegyverekre próbál következtetni (hogy egységes-e a fegyverzet, vagy össze-vissza mindenféle, mert az azért látszik a sérülések sokszínűségéből).
A felderítés végeztével csatlakozik társaihoz a falu egykori főterén, és megnézi, hogy vajon a kútba dobtak-e emberi vagy állati tetemet, hogy megmérgezzék a vizét. Illetve beszámol a látottakról a többieknek.*
A hozzászólás írója (Mykael Rohark) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.02.01 00:58:58
*Mykael lassabban halad, mert takarásban próbál maradni, na meg ő maga se látja annyira, hogy mi vár rá. Látja viszont Bredocékat az úton haladni, és az ő reakcióikból is tud következtetni dolgokra. Nem indulnak rohamra, nem keresnek fedezéket, nem elegyednek beszédbe senkivel. Ez számára is azt jelenti, hogy határozottabban haladhat befelé.
Orrát hamarosan megcsapja a kiégett tűz és hamu jellegzetes kesernyés szaga, és még valami, amit jól ismer: a hulláké. Mire kiér a szántóföldről a tisztásra, már nagyjából sejti, hogy mire számíthat, de a látvány ezzel együtt is letaglózó.
Mykael zsoldostáborban nőtt fel. Sokáig nem tartozott a harcosok közé, de azért közöttük élt, velük mozgott. Látott már kifosztott falut. Látott már rongálást, rablást, gyilkolást, kínzást, megbecsetelenített leányzókat... De sose látott még mindenestül kiírtott települést. Egy dolog az, amikor a győztes fél ráveti magát a legyőzöttek javaira és helyzetével visszaélve rekvirál, fölényeskedik. De teljesen más mindenkit lemészárolni. Egy zsoldoshad, ha elvonul, a falu megrázza magát, eltemetik a halottaikat, felnevelik a fattyakat. De itt senki nem fogja már újrakezdeni az életét. Valószínűleg.
Amikor látja, hogy társai felzárkóznak hozzá, így szól.*
- Kere... khm...
*Most jön csak rá, hogy elszorult a torka és hányinger kerülgeti.*
- Keressünk nyomokat és túlélőket. Hátha.
*javasolja. Meg is vizsgál minden halottat. Bemegy házakba, titkos rejtekhelyek után kutat, hátha valaki bemenekítette a családját valami rejtett zugba a padló alá. Főleg a halott gyermekek látványa viseli meg. Olyat még zsoldosok által feldúlt falvakban se látott, legfeljebb éhinség vagy járvány után. De ezek egészséges, jóltáplált gyerekek voltak. Élhettek volna még.
Ha talál valakit, akiben van még élet és talán esélye is van a túlélésre, azt megpróbálja ellátni (vízzel a kulacsából, kétszersülttel, esetleg a kötszerével).
Közben azért nyomok után is kutat, próbál rájönni, hogy hányan lehettek a támadók, a halottak sebesüléseiből a fegyverekre próbál következtetni (hogy egységes-e a fegyverzet, vagy össze-vissza mindenféle, mert az azért látszik a sérülések sokszínűségéből).
A felderítés végeztével csatlakozik társaihoz a falu egykori főterén, és megnézi, hogy vajon a kútba dobtak-e emberi vagy állati tetemet, hogy megmérgezzék a vizét. Illetve beszámol a látottakról a többieknek.*
A hozzászólás írója (Mykael Rohark) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.02.01 00:58:58
2282. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-01-31 20:13:40
Üzenet elküldve: 2026-01-31 20:13:40
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 48
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 48
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
//Második szál//
//Danki//
* Nos, Markon most már látott tündért, ami egy elf gyerek. Vagy valójában az elf gyerekek amúgy tündérek és csak később lesznek felnőtt elfek? Erre a nagy rejtélyre most nem fog rájönni a vidéki zsoldos. *
- Igen. Én pedig ember vagyok. * Pontosítja, az amúgy már talán egyértelmű dolgot, majd széttárt kézzel lassan megfordul.
A bonyolult név annyira megzavarta a fiút, hogy már az egyszerűbb név is megzavarta és a hirtelen jött magabiztossága az erélyes javítás hatására el szállt. *
- Bocs, izé… Danki * Böki ki végül a megfelelő nevet a csapnivaló zsoldos.
A kikötő bemutatása csak egy nyugtázást kap a másik részéről. Ebben a nyugtázásban inkább a hagyjuk szűrődik ki, mint a juj, de jó induljunk azonnal oda. Valószínűleg a tündér nem kíván olyan lepukkant környéken lenni, ahol baja esik. *
- Nem. Egy ehhez hasonló szántóföld mellett épült kis faluból. Ahol ötven család él. Mindenki ismer mindenkit ott. Csak a magamfajta ábrándozók nem szokták meg a röghöz kötést. Így én elindultam szerencsét próbálni. De, a szerencse inkább csak aranyat vitt, semmint adott. * Összegzi gyorsan az eddigi életét pár szóban Markondenten. Valahol belül ezen el is szomorodik. Hiszen az élete egy könyvben csupán pár sort érne. Mivel, nem tett sosem semmi különöset. *
- Te honnan származol? Milyen ott az élet? * Kérdezi a másikat a tábortűz előkészületei alatt.
Amíg választ kap, addig elkezdi a tüzet csiholni. És néhány perc elteltével, már a súrlódás miatti hőtől a szalma meggyullad a fúrt lyukban. Némi fújással megjelenik az első lángnyelv is a füst után. És amikor már a láng stabil a kialakított tábortűzhelyhez viszi, ahol a farakás alatti szalmát meggyújtja.
Lassan a tábortűz már meleget is ad és egyre erősödő fényt. Ami, lassan jól fog jönni a sötétedő égbolt alatt. *
- Hozzunk még fát, amíg látunk. * Javasolja. *
//Danki//
* Nos, Markon most már látott tündért, ami egy elf gyerek. Vagy valójában az elf gyerekek amúgy tündérek és csak később lesznek felnőtt elfek? Erre a nagy rejtélyre most nem fog rájönni a vidéki zsoldos. *
- Igen. Én pedig ember vagyok. * Pontosítja, az amúgy már talán egyértelmű dolgot, majd széttárt kézzel lassan megfordul.
A bonyolult név annyira megzavarta a fiút, hogy már az egyszerűbb név is megzavarta és a hirtelen jött magabiztossága az erélyes javítás hatására el szállt. *
- Bocs, izé… Danki * Böki ki végül a megfelelő nevet a csapnivaló zsoldos.
A kikötő bemutatása csak egy nyugtázást kap a másik részéről. Ebben a nyugtázásban inkább a hagyjuk szűrődik ki, mint a juj, de jó induljunk azonnal oda. Valószínűleg a tündér nem kíván olyan lepukkant környéken lenni, ahol baja esik. *
- Nem. Egy ehhez hasonló szántóföld mellett épült kis faluból. Ahol ötven család él. Mindenki ismer mindenkit ott. Csak a magamfajta ábrándozók nem szokták meg a röghöz kötést. Így én elindultam szerencsét próbálni. De, a szerencse inkább csak aranyat vitt, semmint adott. * Összegzi gyorsan az eddigi életét pár szóban Markondenten. Valahol belül ezen el is szomorodik. Hiszen az élete egy könyvben csupán pár sort érne. Mivel, nem tett sosem semmi különöset. *
- Te honnan származol? Milyen ott az élet? * Kérdezi a másikat a tábortűz előkészületei alatt.
Amíg választ kap, addig elkezdi a tüzet csiholni. És néhány perc elteltével, már a súrlódás miatti hőtől a szalma meggyullad a fúrt lyukban. Némi fújással megjelenik az első lángnyelv is a füst után. És amikor már a láng stabil a kialakított tábortűzhelyhez viszi, ahol a farakás alatti szalmát meggyújtja.
Lassan a tábortűz már meleget is ad és egyre erősödő fényt. Ami, lassan jól fog jönni a sötétedő égbolt alatt. *
- Hozzunk még fát, amíg látunk. * Javasolja. *
2281. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-01-31 19:54:06
Üzenet elküldve: 2026-01-31 19:54:06
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 608
OOC üzenetek: 155
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 608
OOC üzenetek: 155
Játékstílus: Vakmerő
// Az orkok nyomában //
*Bredoc egy finom bólintással fogadja Naesalát, bajsza alatti mosolya pedig arról árulkodik, hogy örül neki, hogy nem egyedül kell a csali szerepét betöltenie. Ahogy azonban egyre haladnak az úton mosolya egyre inkább lekonyul. Szemébe az a komor és szikár tekintet költözik, mit oly sokszor láthattak bajtársai a hercegek háborúja idején. Olyasmit lát, ami túlságosan is ismerős neki. Halált és szenvedést. Beomlott tetők, kormosra égett házak, mindent beterítő hamu. Látja a szekeret is meg a zsákokat és gyorsan összerakja a fejében a képet, valószínűleg megnézték mi van bennük és fogták amit tudtak ezek a fenevadak.*
-Barbárok.
*Sziszegi fogai közt, az ujjai megszorulnak a kantáron, egészen kifehérednek, olyan haragot érez magában az öreg warg. Ahogy lassan tovább vezeti a lovát az ismeretlenbe egyre több holttestet lát, és a jelekből arra következtet, hogy akik ezt tették már tovább állhattak. ~Remélem tévedek.~*
-Ez egy kibaszott mészárszák. Elkéstünk...
*Haragos tekintete az elfét keresi, s nem tud nem arra gondolni, hogy ha akkor vágtatott volna, talán ideért volna, talán még épp időben érkezhetett volna, hogy néhányukat megmentse. Talán. Talán azt is pontosan tudja, hogy kár efféle gondolatokkal mérgeznie magát, mégis akár a szikálkat ostromló víz.*
-Szerinted ki akartak szedni belőle valamit, vagy csak példát statuáltak vele?
*Kérdezi társát, közben pedig szemével bármiféle túlélők után kutat, nyomok után, bármi hasznos után. Végül rászánja magát, hogy elkurjantsa magát, ha meghallja az ellenség ha nem. Ugyan nem hiszi hogy maradt volna bárki is, főleg nem élő, de egy próbát megér. Talán találnak egy sebesültet akiben még van élet.*
-Maradt még valaki? Van túlélő? Segíteni jöttünk, emberek vagyunk!
*Sosem gondolta volna, hogy el fog jönni az a pillanat, amikor azt kell hangoztatnia, hogy ember, s a gondolatba egészen beleborzong.*
**
*Bredoc egy finom bólintással fogadja Naesalát, bajsza alatti mosolya pedig arról árulkodik, hogy örül neki, hogy nem egyedül kell a csali szerepét betöltenie. Ahogy azonban egyre haladnak az úton mosolya egyre inkább lekonyul. Szemébe az a komor és szikár tekintet költözik, mit oly sokszor láthattak bajtársai a hercegek háborúja idején. Olyasmit lát, ami túlságosan is ismerős neki. Halált és szenvedést. Beomlott tetők, kormosra égett házak, mindent beterítő hamu. Látja a szekeret is meg a zsákokat és gyorsan összerakja a fejében a képet, valószínűleg megnézték mi van bennük és fogták amit tudtak ezek a fenevadak.*
-Barbárok.
*Sziszegi fogai közt, az ujjai megszorulnak a kantáron, egészen kifehérednek, olyan haragot érez magában az öreg warg. Ahogy lassan tovább vezeti a lovát az ismeretlenbe egyre több holttestet lát, és a jelekből arra következtet, hogy akik ezt tették már tovább állhattak. ~Remélem tévedek.~*
-Ez egy kibaszott mészárszák. Elkéstünk...
*Haragos tekintete az elfét keresi, s nem tud nem arra gondolni, hogy ha akkor vágtatott volna, talán ideért volna, talán még épp időben érkezhetett volna, hogy néhányukat megmentse. Talán. Talán azt is pontosan tudja, hogy kár efféle gondolatokkal mérgeznie magát, mégis akár a szikálkat ostromló víz.*
-Szerinted ki akartak szedni belőle valamit, vagy csak példát statuáltak vele?
*Kérdezi társát, közben pedig szemével bármiféle túlélők után kutat, nyomok után, bármi hasznos után. Végül rászánja magát, hogy elkurjantsa magát, ha meghallja az ellenség ha nem. Ugyan nem hiszi hogy maradt volna bárki is, főleg nem élő, de egy próbát megér. Talán találnak egy sebesültet akiben még van élet.*
-Maradt még valaki? Van túlélő? Segíteni jöttünk, emberek vagyunk!
*Sosem gondolta volna, hogy el fog jönni az a pillanat, amikor azt kell hangoztatnia, hogy ember, s a gondolatba egészen beleborzong.*
**
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2315-2334