Külső területek - Szántóföldek
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Erdőszéli tisztás (új) Arthenior közelében (új) | Szántóföldek | Tharg birtokok (új) Füves puszta (új) Kikötői erdőség (új) |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 110 (2181. - 2200. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2223-2242
2200. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2025-12-28 18:16:54
Üzenet elküldve: 2025-12-28 18:16:54
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió - II. fejezet//
//Középhad//
*A leány újra üvöltve veti bele magát a káoszba, hogy utat vághasson magának. Pengéje kíméletlenül húsba mar, pajzsa csattan acélon, csonton, félrelök, fellök és sárba tapos bárkit, aki útjába kerül. Egyszer maga is térdre rogy az iszapban, de nem sokáig habozik, hamarosan káromkodva vesz erőt magán és pattan fel, hogy folytathassa útját. Arcát sár és vér elegye csíkozza, a borostyán pillantások elszántan villannak a szürkeségben, s mintha holttestekkel szegélyezett útján egy időre elveszne belőle minden, ami emberi. Nincs benne félelem, gondolatai kiüresedettek, olyan, mint a Sagában megénekelt démonok, akik csak vég nélküli pusztításra képesek.
Még egy utolsó döfés és újabb ork omlik össze a lába előtt, a lélektelenséget azonban végre megtöri valami: megpillantja Yagnart, s a mögötte pallost emelő orkot. Nincs ideje gondolkodni. Felkiált, s máris pajzsát maga elé tartva rohan az ork felé, fellök bárkit, aki eléáll. Ahogy eléri a bestiát már méri is fel, hol nem fedi testét láncing, elsősorban a térdhajlatát célozza teljes erőből.*
//Középhad//
*A leány újra üvöltve veti bele magát a káoszba, hogy utat vághasson magának. Pengéje kíméletlenül húsba mar, pajzsa csattan acélon, csonton, félrelök, fellök és sárba tapos bárkit, aki útjába kerül. Egyszer maga is térdre rogy az iszapban, de nem sokáig habozik, hamarosan káromkodva vesz erőt magán és pattan fel, hogy folytathassa útját. Arcát sár és vér elegye csíkozza, a borostyán pillantások elszántan villannak a szürkeségben, s mintha holttestekkel szegélyezett útján egy időre elveszne belőle minden, ami emberi. Nincs benne félelem, gondolatai kiüresedettek, olyan, mint a Sagában megénekelt démonok, akik csak vég nélküli pusztításra képesek.
Még egy utolsó döfés és újabb ork omlik össze a lába előtt, a lélektelenséget azonban végre megtöri valami: megpillantja Yagnart, s a mögötte pallost emelő orkot. Nincs ideje gondolkodni. Felkiált, s máris pajzsát maga elé tartva rohan az ork felé, fellök bárkit, aki eléáll. Ahogy eléri a bestiát már méri is fel, hol nem fedi testét láncing, elsősorban a térdhajlatát célozza teljes erőből.*
2199. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2025-12-28 12:54:37
Üzenet elküldve: 2025-12-28 12:54:37
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió - II. fejezet//
//Balszárny//
*Szíve nagyot dobban, ahogy konstatálja, hogy tegezéből bizony kifogyott a nyíl. Ahogy körbepillant testvére háta mögül, láthatja, hogy állnak a frontok. Nincs az a tharg szellem, ki képes feltartóztatni ekkora túlerőt.
Tisztában van vele, hogy a sebesült ló fogja őket messzire vinni. Meglapogatja hát Thaleena hátát, majd ahogy a kaptatón lassítani kezd hátasuk, a megfelelő pillanatban ügyességét bevetve lecsusszan a hátasról. Reméli, hogy húga sem tesz másképp, ha csak nem akar a lóval együtt felbukni.
Azonnal a legközelebbi ork tetem felé veti magát, hogy a közeledő ellenségekre használhassa fel annak nyílvesszőit. Sosem volt még szerencséje ork nyílhoz, de praktikáját tekintve nem különbözhet oly sokban.
A legközelebbi zöldbőrűt célozza, s ha esetleg sikeresen megállítja, úgy a következőt.*
-Tűnjünk innen! Az erdőség felé! Eleget tettünk! *Bármennyire is thargnak érzi magát, húga élete jóval fontosabb, mint hősi halált halni a csatatéren. Talán ha egyedül lenne, máshogy állna e dologhoz. Attól függően, hogy Thaleena egyetért-e vele, na meg ellenfeleik számától és helyzetétől, igyekszik minél előbb háta mögött hagyni a csatateret.*
//Balszárny//
*Szíve nagyot dobban, ahogy konstatálja, hogy tegezéből bizony kifogyott a nyíl. Ahogy körbepillant testvére háta mögül, láthatja, hogy állnak a frontok. Nincs az a tharg szellem, ki képes feltartóztatni ekkora túlerőt.
Tisztában van vele, hogy a sebesült ló fogja őket messzire vinni. Meglapogatja hát Thaleena hátát, majd ahogy a kaptatón lassítani kezd hátasuk, a megfelelő pillanatban ügyességét bevetve lecsusszan a hátasról. Reméli, hogy húga sem tesz másképp, ha csak nem akar a lóval együtt felbukni.
Azonnal a legközelebbi ork tetem felé veti magát, hogy a közeledő ellenségekre használhassa fel annak nyílvesszőit. Sosem volt még szerencséje ork nyílhoz, de praktikáját tekintve nem különbözhet oly sokban.
A legközelebbi zöldbőrűt célozza, s ha esetleg sikeresen megállítja, úgy a következőt.*
-Tűnjünk innen! Az erdőség felé! Eleget tettünk! *Bármennyire is thargnak érzi magát, húga élete jóval fontosabb, mint hősi halált halni a csatatéren. Talán ha egyedül lenne, máshogy állna e dologhoz. Attól függően, hogy Thaleena egyetért-e vele, na meg ellenfeleik számától és helyzetétől, igyekszik minél előbb háta mögött hagyni a csatateret.*
2198. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2025-12-28 12:34:01
Üzenet elküldve: 2025-12-28 12:34:01
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 279
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 279
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió - II. fejezet//
//Középhad//
*Érzi, hogy ellenfele miként cselekszik, mintha csak a jövőt látná előre. Nem tudja mással magyarázni, minthogy az Ősök Szelleme vele van, s úgy képes jósolni, akár a csontvető asszonyok. Melegség járja át a testét gondolatra, még itt, a csata hevében is.*
~Itt vagytok hát velem, Ősatyák és Ősapák? Csakhogy első kézből lássátok, ahogy kedvetekért áldozok ellenségem vérével?~
*Mintha lelassulna körötte az idő. Nem kell aggódnia az orkfajzatok miatt. Hallja vérei és népe üdvrivalgását. Az ő feladata az, hogy az orkok vezérét elválassza az élők világától.*
-Körbehordom majd a fejed, ahogy atyáink tették, orkfajzat. *Szól szárazon, miközben ismét csapásra emeli kardját, hogy bevégezze ellenfelét. Borostyán tekintete szinte villámokat szór, nem is igazán képes másra koncentrálni maga körül, mint Druhuulra. Érzékeli, hogy farkasa is ott van vele, s gondoskodik a hatalmas wargról épp. Nincs kétsége afelől, hogy a győzelem kapujában állnak.*
A hozzászólás írója (Yagnar Rhagodar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.12.28 12:34:17
//Középhad//
*Érzi, hogy ellenfele miként cselekszik, mintha csak a jövőt látná előre. Nem tudja mással magyarázni, minthogy az Ősök Szelleme vele van, s úgy képes jósolni, akár a csontvető asszonyok. Melegség járja át a testét gondolatra, még itt, a csata hevében is.*
~Itt vagytok hát velem, Ősatyák és Ősapák? Csakhogy első kézből lássátok, ahogy kedvetekért áldozok ellenségem vérével?~
*Mintha lelassulna körötte az idő. Nem kell aggódnia az orkfajzatok miatt. Hallja vérei és népe üdvrivalgását. Az ő feladata az, hogy az orkok vezérét elválassza az élők világától.*
-Körbehordom majd a fejed, ahogy atyáink tették, orkfajzat. *Szól szárazon, miközben ismét csapásra emeli kardját, hogy bevégezze ellenfelét. Borostyán tekintete szinte villámokat szór, nem is igazán képes másra koncentrálni maga körül, mint Druhuulra. Érzékeli, hogy farkasa is ott van vele, s gondoskodik a hatalmas wargról épp. Nincs kétsége afelől, hogy a győzelem kapujában állnak.*
A hozzászólás írója (Yagnar Rhagodar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.12.28 12:34:17
2197. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2025-12-28 11:19:18
Üzenet elküldve: 2025-12-28 11:19:18
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 901
OOC üzenetek: 1479
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 901
OOC üzenetek: 1479
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió - II. fejezet//
//Jobbszárny//
* A csata Gholot számára véget ér, amikor Morwon csaknem kettészeli az óriási orkot. A valódi óriás végignézi, ahogy ellenfele a földre roskad, és bár nincs róla meggyőződve, hogy meghalt, az biztos, hogy egy darabig nem fog gondot okozni neki. Gholot erős ellenfél volt, ha Morwon megéri, hogy egy napon megénekelje ezt a csatát, biztosan említést tesz majd a hatalmas orkról is a költeményében. Ez a nap azonban, ha el is jő, nem a mai nap lesz.
Szétnéz a kaotikus harctéren, és azt látja, hogy amíg ő Gholottal volt elfoglalva, addig az orkok erőre kaptak. Számos parasztot lát a földön heverve – néhányan még nyögnek, az életben maradásért küzdenek, mások már sosem mozdulnak többé. Ami pedig a bivalyerős Rorkirt illeti, ő még mindig talpon van, és egyszerre több zöldbőrűvel küzd. Morwon azonban sokkal fényesebben látja a helyzetet, mint a Tharg. Amaz visszavonulót kiált, amin óriásunk meglepődik. Még csak most kezdett belejönni! Morwon természetesen azt is megérti, ha valakinek a saját, illetve népének élete többet ér, minthogy még pár orkot leszúrjon; ám ő máshogy érzi. Talán van valamilyen terve, de Morwonnak nem akaródzik a futás. Ő úgy tudja, az a dolguk, hogy minél tovább feltartsák az orkokat, hogy Yagnarék végezhessenek a vezetőkkel, és az orkok megfutamodjanak. Már végeztek is volna? Ő még biztosan nem végzett.
Most, hogy van egy lélegzetnyi ideje, ismét a Föld erejére koncentrál, és a Szellemekhez fohászkodik. Visszaemlékszik a Learon Mestertől tanultakra, és elképzeli, hogy ő egy hatalmas vulkán, ami épp kitörni készül.
Leakasztja pajzsát a hátáról, majd elordítja magát. *
– IDE! IDE, ORKFAJZATOK! * Felemeli fegyverét és pajzsát maga elé tartja, hogy a következő kihívóját, illetve kihívóit már felkészülten várja.
Ez azonban nem minden. Ha úgy látja, hogy akár csak egy orkfajzat figyelmét is sikerült magára vonnia, kiengedi a mágikus energiát. Lábával dobbant egyet. Ha a varázslat nem sikerül, valószínűleg akkor is megérzik a közelben lévők, de ha sikerül, úgy annál is inkább. Van még egynéhány trükk a tarsolyában, s ha a varázslatokból ki is fogy, még mindig ott van a két keze és a fegyvere. Morwon nem futamodik meg. *
A varázsló dobbant egyet lábával, melynek hatására tíz lépés sugarú környezetében gyengén megremeg a föld, mely felborítja a könnyebb tárgyakat, és a közelben lévő lényeket is kibillentheti az egyensúlyukból, hacsak azok nem állnak szilárdan.
//Jobbszárny//
* A csata Gholot számára véget ér, amikor Morwon csaknem kettészeli az óriási orkot. A valódi óriás végignézi, ahogy ellenfele a földre roskad, és bár nincs róla meggyőződve, hogy meghalt, az biztos, hogy egy darabig nem fog gondot okozni neki. Gholot erős ellenfél volt, ha Morwon megéri, hogy egy napon megénekelje ezt a csatát, biztosan említést tesz majd a hatalmas orkról is a költeményében. Ez a nap azonban, ha el is jő, nem a mai nap lesz.
Szétnéz a kaotikus harctéren, és azt látja, hogy amíg ő Gholottal volt elfoglalva, addig az orkok erőre kaptak. Számos parasztot lát a földön heverve – néhányan még nyögnek, az életben maradásért küzdenek, mások már sosem mozdulnak többé. Ami pedig a bivalyerős Rorkirt illeti, ő még mindig talpon van, és egyszerre több zöldbőrűvel küzd. Morwon azonban sokkal fényesebben látja a helyzetet, mint a Tharg. Amaz visszavonulót kiált, amin óriásunk meglepődik. Még csak most kezdett belejönni! Morwon természetesen azt is megérti, ha valakinek a saját, illetve népének élete többet ér, minthogy még pár orkot leszúrjon; ám ő máshogy érzi. Talán van valamilyen terve, de Morwonnak nem akaródzik a futás. Ő úgy tudja, az a dolguk, hogy minél tovább feltartsák az orkokat, hogy Yagnarék végezhessenek a vezetőkkel, és az orkok megfutamodjanak. Már végeztek is volna? Ő még biztosan nem végzett.
Most, hogy van egy lélegzetnyi ideje, ismét a Föld erejére koncentrál, és a Szellemekhez fohászkodik. Visszaemlékszik a Learon Mestertől tanultakra, és elképzeli, hogy ő egy hatalmas vulkán, ami épp kitörni készül.
Leakasztja pajzsát a hátáról, majd elordítja magát. *
– IDE! IDE, ORKFAJZATOK! * Felemeli fegyverét és pajzsát maga elé tartja, hogy a következő kihívóját, illetve kihívóit már felkészülten várja.
Ez azonban nem minden. Ha úgy látja, hogy akár csak egy orkfajzat figyelmét is sikerült magára vonnia, kiengedi a mágikus energiát. Lábával dobbant egyet. Ha a varázslat nem sikerül, valószínűleg akkor is megérzik a közelben lévők, de ha sikerül, úgy annál is inkább. Van még egynéhány trükk a tarsolyában, s ha a varázslatokból ki is fogy, még mindig ott van a két keze és a fegyvere. Morwon nem futamodik meg. *
A varázsló dobbant egyet lábával, melynek hatására tíz lépés sugarú környezetében gyengén megremeg a föld, mely felborítja a könnyebb tárgyakat, és a közelben lévő lényeket is kibillentheti az egyensúlyukból, hacsak azok nem állnak szilárdan.
2196. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2025-12-27 21:44:00
Üzenet elküldve: 2025-12-27 21:44:00
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1119
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1119
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
//Vezeklés//
*A falvak ebben a cudar, hideg időben egészen kihaltnak bizonyulnak. Csak azok járják az utcákat, akiknek muszáj. A házak között elhaladó fekete lóra és lovasára is csak az ablakok résein keresztül kukucskálnak ki a legkíváncsibbak, míg mások, a babonásabbak inkább még jobban be is zárkóznak, mert a sok feketetét látva azt hiszik, hogy maga a halál jött el értük. Talán van benne valami így, hogy Nori a csuklyáját a fejére húzva lovagol keresztül egyik település után a másikon, de most már nem vágtázva, mert bármennyire is nyugtalanító jelenségnek tűnhet, ma nem szeretné, ha bárkinek a halála is az ő kezén száradna. Nem áll meg sehol, senkinek, akkor sem, ha kérik, így némi lovaglást követően maga mögött is hagyja Sziritánt, hogy az erdőn átvágva elérhesse a Kikötőt.*
*A falvak ebben a cudar, hideg időben egészen kihaltnak bizonyulnak. Csak azok járják az utcákat, akiknek muszáj. A házak között elhaladó fekete lóra és lovasára is csak az ablakok résein keresztül kukucskálnak ki a legkíváncsibbak, míg mások, a babonásabbak inkább még jobban be is zárkóznak, mert a sok feketetét látva azt hiszik, hogy maga a halál jött el értük. Talán van benne valami így, hogy Nori a csuklyáját a fejére húzva lovagol keresztül egyik település után a másikon, de most már nem vágtázva, mert bármennyire is nyugtalanító jelenségnek tűnhet, ma nem szeretné, ha bárkinek a halála is az ő kezén száradna. Nem áll meg sehol, senkinek, akkor sem, ha kérik, így némi lovaglást követően maga mögött is hagyja Sziritánt, hogy az erdőn átvágva elérhesse a Kikötőt.*
2195. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2025-12-27 18:57:15
Üzenet elküldve: 2025-12-27 18:57:15
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió - II. fejezet//
//Jobbszárny//
*Kiképzője tanításai nyomot hagytak benne és nem csak rajta. A tőle tanult mozdulatokat hideg fejjel alkalmazza. A védelme biztos. Nem tud kifogni rajta az a kasza. Mikor pedig eljön a megfelelő alkalom akkor egyetlen döféssel befejezi végez az ellenfelével akinek esélye se volt ellene. Nem egy olyan harc amit büszkén felemlegethet, majd ősei közt az égi tábortüzeknél, de megtette amit meg kellett. Ezek után is fajtársaival marad az első sorban, hogy pajzsával magát és őket védje miközben kardja, amit egykor a kikötő védelméért kapott, most az Arthenioriak vérében fürödjön. Mintha csak bosszút akarna állni azon ahogy azok egykor elárulták a gazdáját.*
//Jobbszárny//
*Kiképzője tanításai nyomot hagytak benne és nem csak rajta. A tőle tanult mozdulatokat hideg fejjel alkalmazza. A védelme biztos. Nem tud kifogni rajta az a kasza. Mikor pedig eljön a megfelelő alkalom akkor egyetlen döféssel befejezi végez az ellenfelével akinek esélye se volt ellene. Nem egy olyan harc amit büszkén felemlegethet, majd ősei közt az égi tábortüzeknél, de megtette amit meg kellett. Ezek után is fajtársaival marad az első sorban, hogy pajzsával magát és őket védje miközben kardja, amit egykor a kikötő védelméért kapott, most az Arthenioriak vérében fürödjön. Mintha csak bosszút akarna állni azon ahogy azok egykor elárulták a gazdáját.*
2194. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2025-12-26 12:23:00
Üzenet elküldve: 2025-12-26 12:23:00
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 39
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 39
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió - II. fejezet//
//Jobbszárny//
*Goba támadása Vérgőzös Rorkir ellen nem sikerült hibátlanra, de annyit elért, hogy a tharg barbár már nem Akaaruush-ra koncentrál.
Az arcát haramia módjára kendővel takaró, embernek is beillő úgy helyezkedik, hogy fajtársát is védeni tudja, ha kell. De úgy tűnik, Rorkir nem akarja bevégezni a feladatot, helyette inkább felé suhint a kardjával. Goba pedig azonnal hátraugrik. Neki nincs érdemi páncélzata, se pajzsa, a csatakalapácsának fából van a nyele, szóval elég kevés esélye lenne hárítani Rorkir különleges fegyverének csapását. Azért bőr alkarvédőkbe bújtatott kezeit oltalmazón maga elé emeli, hátha a barbár pengéje elég hosszú, hogy elérje.
Ha sikerül elkerülnie vagy hárítania a csapást, akkor ezután nem ered Rorkir nyomába. Amaz nála sokkal képzettebb harcosnak tűnik. Viszont akad itt még visszavonuló szántőföldi paraszt vagy harcban lesérült, menekülő tharg harcos, akit elcsíphet. Goba pedig nem rest a megfutamodókat és a legyengülteket célba venni kalapácsával, hogy minél többük maradjon a csatatéren. Van, akinek ő maga próbálja bevinni a végső csapást, másokat csak fellök vagy a kalapáccsal elkaszálja a lábukat, aztán majd fajtársai bevégzik a feladatot.
Gobából kezd előtörni a romvárosi útonálló is: már azt nézi, milyen értéket tud találni a legyőzött hulláknál. És érték alatt most első sorban jobb páncélzatot, melegebb ruhát ért. Persze nem sok tharg büszkélkedhet az ő méreteivel.
Ám a fosztogatás, hullarablás ideje még odébb van. Most még bőven van ölni való, és fenyegetés is...*
//Jobbszárny//
*Goba támadása Vérgőzös Rorkir ellen nem sikerült hibátlanra, de annyit elért, hogy a tharg barbár már nem Akaaruush-ra koncentrál.
Az arcát haramia módjára kendővel takaró, embernek is beillő úgy helyezkedik, hogy fajtársát is védeni tudja, ha kell. De úgy tűnik, Rorkir nem akarja bevégezni a feladatot, helyette inkább felé suhint a kardjával. Goba pedig azonnal hátraugrik. Neki nincs érdemi páncélzata, se pajzsa, a csatakalapácsának fából van a nyele, szóval elég kevés esélye lenne hárítani Rorkir különleges fegyverének csapását. Azért bőr alkarvédőkbe bújtatott kezeit oltalmazón maga elé emeli, hátha a barbár pengéje elég hosszú, hogy elérje.
Ha sikerül elkerülnie vagy hárítania a csapást, akkor ezután nem ered Rorkir nyomába. Amaz nála sokkal képzettebb harcosnak tűnik. Viszont akad itt még visszavonuló szántőföldi paraszt vagy harcban lesérült, menekülő tharg harcos, akit elcsíphet. Goba pedig nem rest a megfutamodókat és a legyengülteket célba venni kalapácsával, hogy minél többük maradjon a csatatéren. Van, akinek ő maga próbálja bevinni a végső csapást, másokat csak fellök vagy a kalapáccsal elkaszálja a lábukat, aztán majd fajtársai bevégzik a feladatot.
Gobából kezd előtörni a romvárosi útonálló is: már azt nézi, milyen értéket tud találni a legyőzött hulláknál. És érték alatt most első sorban jobb páncélzatot, melegebb ruhát ért. Persze nem sok tharg büszkélkedhet az ő méreteivel.
Ám a fosztogatás, hullarablás ideje még odébb van. Most még bőven van ölni való, és fenyegetés is...*
2193. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2025-12-26 00:10:01
Üzenet elküldve: 2025-12-26 00:10:01
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 456
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 456
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió - II. fejezet//
//Jobbszárny//
*Rorkir karja egy pillanatra sem pihen, egyik orkot vágja a másik után, hogy aztán végül eljusson egy méltóbbnak tűnő ellenséghez, Akaarushoz. A nagydarab vezérforma felé suhint, s Durogaar meghallgatja imáit, nem hagyja őt cserben, kölcsönadja erejét a barbárnak. Az pedig lesújt kegyetlen haragjával, olyan erővel csap össze a két fegyver, hogy még őt is meglepi egy pillanatra, ám pallosa tovább hatol, egyenesen a másik testébe. Örömteli grimasz ül Rorkir képére, ám sajnos nem tart soká, ugyanis hatalmas szerencsével észleli, hogy a hátába kerültek. ~Nem állhatunk jól, ha már mögém tudtam kerekedni!~ Gondolja, közben pedig sikerül kitáncolnia az őt célzó támadás elől, hála a szellemeknek. Így van egy szívdobbanásnyi ideje, hogy körbenézzen a csatamezőn. Sokkal több nem is kell, hogy lássa a zuhog esőcseppek közt, hogy mennyire borzalmas a helyzet. A Vasöklű sikerrel jár, amin morran is egyet büszkeségében a férfi, és a parasztok derekasan állják a sarat, de mindhiába. Ha egyedül lenne itt, valószínűleg az utolsó vérig küzdene, de mások életét is őrá bízták, ez pedig egy olyan felelősség, amit ugyan nehezen de kénytelen lenyelni. Nem állhatnak ősei elé büszkén, ha dacból vezetett volna az értelmetlen biztos halálba másokat. Így az egyetlen dolgot teszi, amit a jobbszárny parancsnokaként tehet.*
-Vissza! Ne hagyjátok, hogy körülzárjanak! Morwon! Visszavonulás!
*Kiáltja a sajátjainak, hisz tudja, hogyha bezár a kelepce, ott csak halál vár mindenkit. Az esélyt megadták Yagnarnak és a többi harcosnak, hogy legyőzzék az orkok vezérét, ennél többet aligha kérhetne bárki. Ő maga is hátrálni igyekszik, közben pedig kardjával az imént még a háta mögül becstelen módon rátámadó Goba felé csap, ám akár talál akár nem, ő azon van, hogy visszahúzódjon és kivezesse a megmaradtakat ebből a halálos csapdából.*
//Jobbszárny//
*Rorkir karja egy pillanatra sem pihen, egyik orkot vágja a másik után, hogy aztán végül eljusson egy méltóbbnak tűnő ellenséghez, Akaarushoz. A nagydarab vezérforma felé suhint, s Durogaar meghallgatja imáit, nem hagyja őt cserben, kölcsönadja erejét a barbárnak. Az pedig lesújt kegyetlen haragjával, olyan erővel csap össze a két fegyver, hogy még őt is meglepi egy pillanatra, ám pallosa tovább hatol, egyenesen a másik testébe. Örömteli grimasz ül Rorkir képére, ám sajnos nem tart soká, ugyanis hatalmas szerencsével észleli, hogy a hátába kerültek. ~Nem állhatunk jól, ha már mögém tudtam kerekedni!~ Gondolja, közben pedig sikerül kitáncolnia az őt célzó támadás elől, hála a szellemeknek. Így van egy szívdobbanásnyi ideje, hogy körbenézzen a csatamezőn. Sokkal több nem is kell, hogy lássa a zuhog esőcseppek közt, hogy mennyire borzalmas a helyzet. A Vasöklű sikerrel jár, amin morran is egyet büszkeségében a férfi, és a parasztok derekasan állják a sarat, de mindhiába. Ha egyedül lenne itt, valószínűleg az utolsó vérig küzdene, de mások életét is őrá bízták, ez pedig egy olyan felelősség, amit ugyan nehezen de kénytelen lenyelni. Nem állhatnak ősei elé büszkén, ha dacból vezetett volna az értelmetlen biztos halálba másokat. Így az egyetlen dolgot teszi, amit a jobbszárny parancsnokaként tehet.*
-Vissza! Ne hagyjátok, hogy körülzárjanak! Morwon! Visszavonulás!
*Kiáltja a sajátjainak, hisz tudja, hogyha bezár a kelepce, ott csak halál vár mindenkit. Az esélyt megadták Yagnarnak és a többi harcosnak, hogy legyőzzék az orkok vezérét, ennél többet aligha kérhetne bárki. Ő maga is hátrálni igyekszik, közben pedig kardjával az imént még a háta mögül becstelen módon rátámadó Goba felé csap, ám akár talál akár nem, ő azon van, hogy visszahúzódjon és kivezesse a megmaradtakat ebből a halálos csapdából.*
2192. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2025-12-25 00:35:23
Üzenet elküldve: 2025-12-25 00:35:23
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 553
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 553
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
//Az orkok nyomában//
*Kalácsfalva igazán szomorú látványt nyújt, s egyben ízelítőt ad abból a kilátástalanságból, mely akár az összes környező falura várhat, ha elhúzódik a háború. Márpedig ha az ork sereg legyőzi a thargokat és a város nem kezd sürgős mozgósításba, ez jóformán elkerülhetetlen.
Naesalán a megrendülés nyomai egykori parancsnokával szemben nem mutatkoznak. Többnyire szigorúan villanó kékjeiben ugyan szelídség dereng most látva azt a tehetetlen dühöt a parasztasszonyon, de tartja magát. Egykor még belőle is jóval hevesebb indulatot váltott ki az ilyesmi, s bár egyáltalán nem lett kőszívű, sokkal jobban kordában tudja tartani azt a mérget, ami ilyenkor környékezi. Sokszor eszébe jut, hogy talán ha a lázadáskor is képes lett volna hideg fejjel gondolkodni, nagyon sok minden máshogy alakulhatott volna. Nem áll szándékában még egyszer elkövetni ugyanazt a hibát.
Az asszonynak nem is felel, Bredoc megteszi helyette, s bár talán ez hangzik az egyetlen helyes válasznak, az ígéret elhamarkodottan csendül.
Nem csak az elf ütközik meg rajta, Gaerralos hamar lepattan a szekérről és közéjük lép, hogy előadjon egy ötletet, mely vélhetőleg a másik baka indulatain igyekszik csillapítani. A kiosztott feladatot azonban Naesala kétkedéssel fogadja.*
- Úgy gondolod befogadnák őket? *kérdez vissza, s oldalra is pillant egy rövid időre a hátrahagyott falusiakra* - Mostanra Amon népe bizonyosan visszahúzódott a falak mögé, felelőtlenség volna zárt kapuk elé küldeni őket.
*Persze, ha a mágus kitart a véleménye mellett, nem szándékozik tovább kukacoskodni. Bredocra azonban halkan morran*
- Megbeszéltük, hogy mindenki marad a picsáján Droyn! *emlékezteti, hogy külön kihangsúlyozta, nem akar felesleges hősködést látni*
*Kalácsfalva igazán szomorú látványt nyújt, s egyben ízelítőt ad abból a kilátástalanságból, mely akár az összes környező falura várhat, ha elhúzódik a háború. Márpedig ha az ork sereg legyőzi a thargokat és a város nem kezd sürgős mozgósításba, ez jóformán elkerülhetetlen.
Naesalán a megrendülés nyomai egykori parancsnokával szemben nem mutatkoznak. Többnyire szigorúan villanó kékjeiben ugyan szelídség dereng most látva azt a tehetetlen dühöt a parasztasszonyon, de tartja magát. Egykor még belőle is jóval hevesebb indulatot váltott ki az ilyesmi, s bár egyáltalán nem lett kőszívű, sokkal jobban kordában tudja tartani azt a mérget, ami ilyenkor környékezi. Sokszor eszébe jut, hogy talán ha a lázadáskor is képes lett volna hideg fejjel gondolkodni, nagyon sok minden máshogy alakulhatott volna. Nem áll szándékában még egyszer elkövetni ugyanazt a hibát.
Az asszonynak nem is felel, Bredoc megteszi helyette, s bár talán ez hangzik az egyetlen helyes válasznak, az ígéret elhamarkodottan csendül.
Nem csak az elf ütközik meg rajta, Gaerralos hamar lepattan a szekérről és közéjük lép, hogy előadjon egy ötletet, mely vélhetőleg a másik baka indulatain igyekszik csillapítani. A kiosztott feladatot azonban Naesala kétkedéssel fogadja.*
- Úgy gondolod befogadnák őket? *kérdez vissza, s oldalra is pillant egy rövid időre a hátrahagyott falusiakra* - Mostanra Amon népe bizonyosan visszahúzódott a falak mögé, felelőtlenség volna zárt kapuk elé küldeni őket.
*Persze, ha a mágus kitart a véleménye mellett, nem szándékozik tovább kukacoskodni. Bredocra azonban halkan morran*
- Megbeszéltük, hogy mindenki marad a picsáján Droyn! *emlékezteti, hogy külön kihangsúlyozta, nem akar felesleges hősködést látni*
2191. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2025-12-24 05:21:02
Üzenet elküldve: 2025-12-24 05:21:02
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 68
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 68
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió - II. fejezet//
//Jobbszárny//
*Akaaruush valamilyen szempontból sikeresen hárít. Kardja megakadályozza, hogy Rorkir ketté szelje, de azért még megízlelheti a tharg fegyverének erejét. Sodronyinge is jó szolgálatot tesz. A sebet érzi, fájdalma dühét táplálja, amely miatt kevésbé fáj Rorkir támadásának helye, viszont később biztos kellemetlenebb érzést fog nyújtani. Segítségben reménykedik és kap is. Goba súlyt le Rorkirra, de az sikeresen kitér. Akaaruush sokat nem vár és azonnal támad. Kardjával a tharg teste felé szúr, pont abba az irányba amerre a thagr kitért Goba elől. A mozdulat fáj, de nem hagyhatja ki ezt az alkalmat. Hangos üvöltés hagyja el torkát, ahogy a fájdalmat leküzdve Rorkir irányába támad.*
//Jobbszárny//
*Akaaruush valamilyen szempontból sikeresen hárít. Kardja megakadályozza, hogy Rorkir ketté szelje, de azért még megízlelheti a tharg fegyverének erejét. Sodronyinge is jó szolgálatot tesz. A sebet érzi, fájdalma dühét táplálja, amely miatt kevésbé fáj Rorkir támadásának helye, viszont később biztos kellemetlenebb érzést fog nyújtani. Segítségben reménykedik és kap is. Goba súlyt le Rorkirra, de az sikeresen kitér. Akaaruush sokat nem vár és azonnal támad. Kardjával a tharg teste felé szúr, pont abba az irányba amerre a thagr kitért Goba elől. A mozdulat fáj, de nem hagyhatja ki ezt az alkalmat. Hangos üvöltés hagyja el torkát, ahogy a fájdalmat leküzdve Rorkir irányába támad.*
2190. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2025-12-23 16:41:56
Üzenet elküldve: 2025-12-23 16:41:56
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 318
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 318
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
//Az orkok nyomában//
*Ahogy Kalácsfalvára érnek, látni, hogy Gaerralost nem nyűgözi le a látvány.*
~Tényleg elüldözték az utolsó kompetens adminisztrátorukat is.~
*Ha Habrertus még a Vashegyen lenne - és ahogy hallotta, már nincs -, nem kétli, hogy már rég megszervezte volna a falu evakuációját. Ám mielőtt túl sokat agyalhatna ezen, gondolatait megszakítják Bredoc szavai.*
- Parancsnok, egy szóra.
*Szólal meg, és avatatlan fülek számára udvarias felszólításnak hangzik a dolog. Ám akinek van katonai múltja, tisztán kihallhatja belőle a precíz, őrmesterekre jellemző hanghordozást, mely jelentése a következő:
"Nem akarom megkérdőjelezni a tekintélyedet, és ezért négyszemközt foglak lehülyézni."
Elméjében már elő van készítve egy földvarázslat, amivel ha kell, kényszerűen tudja megállítani Bredocot, de ha nincs rá szükség, akkor csak - sietősen, de nem kapkodva - leugrik a szekérről. Mielőtt tovább indulna, közelebb hajol Naesalához: amit mond, nem minden jelenlévő fülének szán.*
- Evakuálniuk kell Amon Ruadhra. Most. Ha van tárolt élelmük, vigyék, amit tudnak, de ne időzzenek. Keresd meg, hogy van-e közöttük valaki, aki meg tudja ezt szervezni: nekünk nincs rá időnk, se kapacitásunk. Tartsd észben, hogy itt nincs jogkörünk.
*Nem parancs, ám látni, hogy Gaerralos fontos feladatként tekint a dologra, amit jelenleg csak Naesalára bízhat.
Nem késlekedik, és ha Bredoc nem makacskodott, akkor rövidesen hallótávon kívül ér; talán csak Naesala hallhatja a szavaikat.*
- Ha most egyedül odavágtatsz, meghalsz, és semmit sem érsz vele.
*Hangja tárgyilagos, nincs benne megróvó él - mintha csak tájékoztatná felettesét egy tényről, amit elkerülte eddig a figyelmét.*
- Két módon befolyásolhatunk egy szervezetlen visszavonulást. Csatamágia, és a tiszti szervezőerő. Mindkettő rizikós, mindkettőben ott van a kudarc komoly esélye. A tharg haderő hasznos szövetséges lehet, bár jellemzően ellenségesek felénk.
*Vázolja tömören a helyzetet.*
- Nincs értelme a szimbolikus hősködésnek. Mit ér pár földműves, ha az egész Szántó lángol? Válassz egy utat, ami megnyeri a háborút, és mikor döntesz, legyen terved.
*Mondandója végeztével már fordul is, hogy visszatérjen a többiekhez, ám még egy pillanatra megáll, visszanéz.*
- Sajnálom.
*Ennyi empátiát enged csak meg magának, majd visszatér, hogy segítsen az evakuáció megszervezésében.*
*Ahogy Kalácsfalvára érnek, látni, hogy Gaerralost nem nyűgözi le a látvány.*
~Tényleg elüldözték az utolsó kompetens adminisztrátorukat is.~
*Ha Habrertus még a Vashegyen lenne - és ahogy hallotta, már nincs -, nem kétli, hogy már rég megszervezte volna a falu evakuációját. Ám mielőtt túl sokat agyalhatna ezen, gondolatait megszakítják Bredoc szavai.*
- Parancsnok, egy szóra.
*Szólal meg, és avatatlan fülek számára udvarias felszólításnak hangzik a dolog. Ám akinek van katonai múltja, tisztán kihallhatja belőle a precíz, őrmesterekre jellemző hanghordozást, mely jelentése a következő:
"Nem akarom megkérdőjelezni a tekintélyedet, és ezért négyszemközt foglak lehülyézni."
Elméjében már elő van készítve egy földvarázslat, amivel ha kell, kényszerűen tudja megállítani Bredocot, de ha nincs rá szükség, akkor csak - sietősen, de nem kapkodva - leugrik a szekérről. Mielőtt tovább indulna, közelebb hajol Naesalához: amit mond, nem minden jelenlévő fülének szán.*
- Evakuálniuk kell Amon Ruadhra. Most. Ha van tárolt élelmük, vigyék, amit tudnak, de ne időzzenek. Keresd meg, hogy van-e közöttük valaki, aki meg tudja ezt szervezni: nekünk nincs rá időnk, se kapacitásunk. Tartsd észben, hogy itt nincs jogkörünk.
*Nem parancs, ám látni, hogy Gaerralos fontos feladatként tekint a dologra, amit jelenleg csak Naesalára bízhat.
Nem késlekedik, és ha Bredoc nem makacskodott, akkor rövidesen hallótávon kívül ér; talán csak Naesala hallhatja a szavaikat.*
- Ha most egyedül odavágtatsz, meghalsz, és semmit sem érsz vele.
*Hangja tárgyilagos, nincs benne megróvó él - mintha csak tájékoztatná felettesét egy tényről, amit elkerülte eddig a figyelmét.*
- Két módon befolyásolhatunk egy szervezetlen visszavonulást. Csatamágia, és a tiszti szervezőerő. Mindkettő rizikós, mindkettőben ott van a kudarc komoly esélye. A tharg haderő hasznos szövetséges lehet, bár jellemzően ellenségesek felénk.
*Vázolja tömören a helyzetet.*
- Nincs értelme a szimbolikus hősködésnek. Mit ér pár földműves, ha az egész Szántó lángol? Válassz egy utat, ami megnyeri a háborút, és mikor döntesz, legyen terved.
*Mondandója végeztével már fordul is, hogy visszatérjen a többiekhez, ám még egy pillanatra megáll, visszanéz.*
- Sajnálom.
*Ennyi empátiát enged csak meg magának, majd visszatér, hogy segítsen az evakuáció megszervezésében.*
2189. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2025-12-22 21:26:21
Üzenet elküldve: 2025-12-22 21:26:21
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Bizalom//
- Fájdalmasan korai.
*Feleli halkan mormogva az idő kérdésére, miközben még felkapja a papagáj ketrecét és kiteszi a lábát végleg az istállóból, amikor a Dalnok már kikelt a szalmából. Ha már nem kell ösztökélnie, és főleg keményebb eszközökhöz folyamodnia, hogy a férfi hajlandóságot mutasson az ébredésre, onnantól már nincs is több dolga az istállóban. Egy percet sem szándékozik a muszájnál többet eltölteni az istállóban, sem pedig a földeken. A részéről pedig készen van, de azért még egyszer rásimít a kabát alatt pihenő övre, ahonnan tovább siklanak ujjai a szablyákra és a tőrre. Egy kanyart leír, hogy a belsőzseb fölé cirógasson, ahol érezhetően megbújik a pipája, amit már alig vár, hogy meggyújthasson, ha már nem lesznek szalma közelében. A másik kezében tartott ketrecre pedig rá sem kell pillantania, mert hallja a halk rikácsolást, amivel tollas kis barátja illeti a kora reggeli indulást.
Túlságosan neki sem fűlik hozzá a foga, szívesen elhéderezne még, élvezve az édes semmittevést. De vigaszként szolgál, hogy mindezt majd bepótolhatja, ha végre belépett a kikötőbe, legfőképpen pedig átléphette a Sellőház küszöbét. Addig pedig marad a jól megszokott, fáradt, nyűgös és nyúzott önmaga, aki minden adandó alkalommal képes pokollá változtatni Norhelt számára az útjukat.*
- Még egy istállóban töltött estén már csak magadat vagy azt a patás, trágyaszagú ördögöt ölelheted magadhoz a szalmában, mert én még egy estét ugyan el nem töltök itt.
*Horkant fel, miközben még a zöldek is határozottsággal telve villannak a Dalnok felé. Szerencsére mára egészen szépen kialudta azt az idegen, a zsoldosért mámorosan epekedő asszonyördögöt, aki valahol mélyen továbbra is önmaga egy része, amit még mindig jobbnak tart nagy ívben elkerülni.*
- Irány hát. Itt egy perccel sem tovább...
*Dünnyögi, miközben még egyszer igazít az ujjai között tartott ketrecen. Azután nem is marad más, minthogy meginduljon az úton, ami végre hazaviszi. A szürke, komor időben, ami most tökéletesen illik a hangulatához. Séta közben nem pillant hátra, nem nézi meg, hogy Norhelt milyen tempóban követi, látszólag a sérült boka már nem is érdekli. Mintha már csak az számítana, hogy legalább ő maga odaérjen, ahová igazán való. Norhelt úgy is nagy fiú már. Meg amúgy sem először készül bepofátlankodni a kikötőbe, tudja, hogy merre kell mennie, hiszen ők is ott ismerkedtek meg. Arról nem is beszélve, hogy azzal a másik két szajhával is pontosan ott hancúrozott. És mégis, mikor olyan érzése van, hogy kissé gyorsabb tempót diktál a kelleténél, azért visszalassítja a lépteit. Természetesen mindig valami álca mögé bújva. Hol a ketrecen igazít, hol a kabátján, most éppen végre a pipát tömi meg és a dohányt izzítja, hogy az út egy fokkal kellemesebben teljen. Az ábrázata olyan, mint egy pukkancs, vérigsértett macskáé, aki elől elvették az utolsó falat halat is. Nem is érti, hogy ennek a fajankónak hogy tud mindig megülni az arcán az az életvidám, bárgyú kifejezés, amit a legszívesebben az öklével törölne le, hogy nyoma se maradjon. De ahogy a nedves föld szagát apránként elnyomja a sós levegő illata, az ő vonásai is enyhülni látszanak, még, ha azt azért korai lenne mondani, hogy a vidámság is ráköltözött volna.*
- Fájdalmasan korai.
*Feleli halkan mormogva az idő kérdésére, miközben még felkapja a papagáj ketrecét és kiteszi a lábát végleg az istállóból, amikor a Dalnok már kikelt a szalmából. Ha már nem kell ösztökélnie, és főleg keményebb eszközökhöz folyamodnia, hogy a férfi hajlandóságot mutasson az ébredésre, onnantól már nincs is több dolga az istállóban. Egy percet sem szándékozik a muszájnál többet eltölteni az istállóban, sem pedig a földeken. A részéről pedig készen van, de azért még egyszer rásimít a kabát alatt pihenő övre, ahonnan tovább siklanak ujjai a szablyákra és a tőrre. Egy kanyart leír, hogy a belsőzseb fölé cirógasson, ahol érezhetően megbújik a pipája, amit már alig vár, hogy meggyújthasson, ha már nem lesznek szalma közelében. A másik kezében tartott ketrecre pedig rá sem kell pillantania, mert hallja a halk rikácsolást, amivel tollas kis barátja illeti a kora reggeli indulást.
Túlságosan neki sem fűlik hozzá a foga, szívesen elhéderezne még, élvezve az édes semmittevést. De vigaszként szolgál, hogy mindezt majd bepótolhatja, ha végre belépett a kikötőbe, legfőképpen pedig átléphette a Sellőház küszöbét. Addig pedig marad a jól megszokott, fáradt, nyűgös és nyúzott önmaga, aki minden adandó alkalommal képes pokollá változtatni Norhelt számára az útjukat.*
- Még egy istállóban töltött estén már csak magadat vagy azt a patás, trágyaszagú ördögöt ölelheted magadhoz a szalmában, mert én még egy estét ugyan el nem töltök itt.
*Horkant fel, miközben még a zöldek is határozottsággal telve villannak a Dalnok felé. Szerencsére mára egészen szépen kialudta azt az idegen, a zsoldosért mámorosan epekedő asszonyördögöt, aki valahol mélyen továbbra is önmaga egy része, amit még mindig jobbnak tart nagy ívben elkerülni.*
- Irány hát. Itt egy perccel sem tovább...
*Dünnyögi, miközben még egyszer igazít az ujjai között tartott ketrecen. Azután nem is marad más, minthogy meginduljon az úton, ami végre hazaviszi. A szürke, komor időben, ami most tökéletesen illik a hangulatához. Séta közben nem pillant hátra, nem nézi meg, hogy Norhelt milyen tempóban követi, látszólag a sérült boka már nem is érdekli. Mintha már csak az számítana, hogy legalább ő maga odaérjen, ahová igazán való. Norhelt úgy is nagy fiú már. Meg amúgy sem először készül bepofátlankodni a kikötőbe, tudja, hogy merre kell mennie, hiszen ők is ott ismerkedtek meg. Arról nem is beszélve, hogy azzal a másik két szajhával is pontosan ott hancúrozott. És mégis, mikor olyan érzése van, hogy kissé gyorsabb tempót diktál a kelleténél, azért visszalassítja a lépteit. Természetesen mindig valami álca mögé bújva. Hol a ketrecen igazít, hol a kabátján, most éppen végre a pipát tömi meg és a dohányt izzítja, hogy az út egy fokkal kellemesebben teljen. Az ábrázata olyan, mint egy pukkancs, vérigsértett macskáé, aki elől elvették az utolsó falat halat is. Nem is érti, hogy ennek a fajankónak hogy tud mindig megülni az arcán az az életvidám, bárgyú kifejezés, amit a legszívesebben az öklével törölne le, hogy nyoma se maradjon. De ahogy a nedves föld szagát apránként elnyomja a sós levegő illata, az ő vonásai is enyhülni látszanak, még, ha azt azért korai lenne mondani, hogy a vidámság is ráköltözött volna.*
2188. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2025-12-22 20:19:37
Üzenet elküldve: 2025-12-22 20:19:37
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Bizalom//
*Amikor Ravik kimászik mellőle, Norhelt csak felhorkan álmában. A válla megmozdul, mintha ösztönösen keresné a helyét, aztán egy elégedett félmormogással fordul egyet a szalmán, és alszik tovább, mintha az egész világ rendje az volna, hogy az ember mellől időnként eltűnnek dolgok. A nő mozgása, az öltözködés zaja, a fegyverek halk koccanása mind lepereg róla. A szó sem éri el. Csak a csizma orra az, ami végül célt talál.
A bökésre összerezzen. A szemei kipattannak, a pupillái tágak, a tekintete kuszán pásztázza a gerendákat, a szalmát, a félhomályt. Egy pillanatig úgy néz ki, mint aki biztos benne, hogy rossz istállóban ébredt fel.*
- Mi?
*Mormogja rekedten, aztán visszazuhan a feje a szalmára. Egy fájdalmas sóhaj szakad fel belőle, tenyerével végigdörgöli az arcát, mintha letörölhetné róla az éjszakát, majd nagy nehezen felül. Fáradt szemmel körbenéz, végül kifúj egy kósza hollófekete tincset az arcából.*
- Mennyi az idő?
*A választól függetlenül nyújtózik egy hatalmasat, ásít is hozzá, majd feltápászkodik. Újabb nyújtózás következik, a teste hangosan ropog, mintha tiltakozna az egész gondolat ellen, hogy a reggel létezik. Vakargat egyet az ülepén, aztán ráérősen összeszedi a holmiját. A mozdulatai lomha, de magabiztos rendben követik egymást. Mielőtt kilépne, még odalép a lóhoz, megsimítja a nyakát.*
- Te legalább tudod, miért kelsz ilyen korán.
*Csak akkor ér ki az ajtón, amikor Ravik már kint áll. Elcsípi az utolsó mondatát. Norhelt felhorkan, majd kuncogni kezd, a hangja még karcos az alvástól.*
- Akkor hatalmas szívességet tennék a világnak, ha még egy estére itt fognálak.
*Még egyszer megnyújtózik, aztán a nő mellé lép. A reggeli levegőt mélyen beszívja, az arcán lassan megjelenik a megszokott, életvidám kifejezés.*
- Akkor irány a kikötő?
*Kérdezi vidáman, mintha ez az egész reggel csak egy rövid, szükségtelen megszakítás lett volna két jókedv között.*
*Amikor Ravik kimászik mellőle, Norhelt csak felhorkan álmában. A válla megmozdul, mintha ösztönösen keresné a helyét, aztán egy elégedett félmormogással fordul egyet a szalmán, és alszik tovább, mintha az egész világ rendje az volna, hogy az ember mellől időnként eltűnnek dolgok. A nő mozgása, az öltözködés zaja, a fegyverek halk koccanása mind lepereg róla. A szó sem éri el. Csak a csizma orra az, ami végül célt talál.
A bökésre összerezzen. A szemei kipattannak, a pupillái tágak, a tekintete kuszán pásztázza a gerendákat, a szalmát, a félhomályt. Egy pillanatig úgy néz ki, mint aki biztos benne, hogy rossz istállóban ébredt fel.*
- Mi?
*Mormogja rekedten, aztán visszazuhan a feje a szalmára. Egy fájdalmas sóhaj szakad fel belőle, tenyerével végigdörgöli az arcát, mintha letörölhetné róla az éjszakát, majd nagy nehezen felül. Fáradt szemmel körbenéz, végül kifúj egy kósza hollófekete tincset az arcából.*
- Mennyi az idő?
*A választól függetlenül nyújtózik egy hatalmasat, ásít is hozzá, majd feltápászkodik. Újabb nyújtózás következik, a teste hangosan ropog, mintha tiltakozna az egész gondolat ellen, hogy a reggel létezik. Vakargat egyet az ülepén, aztán ráérősen összeszedi a holmiját. A mozdulatai lomha, de magabiztos rendben követik egymást. Mielőtt kilépne, még odalép a lóhoz, megsimítja a nyakát.*
- Te legalább tudod, miért kelsz ilyen korán.
*Csak akkor ér ki az ajtón, amikor Ravik már kint áll. Elcsípi az utolsó mondatát. Norhelt felhorkan, majd kuncogni kezd, a hangja még karcos az alvástól.*
- Akkor hatalmas szívességet tennék a világnak, ha még egy estére itt fognálak.
*Még egyszer megnyújtózik, aztán a nő mellé lép. A reggeli levegőt mélyen beszívja, az arcán lassan megjelenik a megszokott, életvidám kifejezés.*
- Akkor irány a kikötő?
*Kérdezi vidáman, mintha ez az egész reggel csak egy rövid, szükségtelen megszakítás lett volna két jókedv között.*
2187. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2025-12-22 12:18:55
Üzenet elküldve: 2025-12-22 12:18:55
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 414
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 414
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
//Az orkok nyomában//
*Kalácsfalváról már távolról is lerí, hogy valami nem a megszokott. Sokkal kevesebb ember az utakon, a földeken. Jó, persze ez most nem a vetés vagy aratás időszaka, de a falusi népeknek mindig akad dolga. Most mégse látja őket. Így ő is jobban figyel.
A faluba érve már sokkal egyértelműbb a helyzet. Hiányoznak a férfiak, a harcra fogható népek. Asszonyok, gyerekek, öregek mindenfelé.
Mykael is lepattan a szekérről. Rávigyorog a kölykökre, és odadobálja nekik a fából farigcsált kis figurákat, amiket eddig csinált az úton, unaloműzésből. (Semmi különleges: tenyérben elférő kis lovacska, kard, katona, warg. Nem mesteri kidolgozottság, de annyira azért jó, hogy egyértelműen be lehessen azonosítani.)
Aztán ő maga nem tesz fel kérdéseket, de hallótávolságon belül marad a kérdezősködőkhöz, közben pedig a nyomokat tanulmányozza. Próbálja felmérni, mennyien mehettek, voltak-e szekerek, lovasok, esetleg valami harci eszköz. Nem csatangol el, mert amint útnak indulnának újra, a közelben akar lenni.
Addig azonban azt is megpróbálja felmérni, hogy nagyjából mennyien maradhattak hátra a faluban, illetve hogy vajon az elvonulók vihettek-e magukkal ellátmányt (tehát hosszasabb hadviselésre készülnek), vagy csak hátizsáknyi élelmet és felszerelést.*
*Kalácsfalváról már távolról is lerí, hogy valami nem a megszokott. Sokkal kevesebb ember az utakon, a földeken. Jó, persze ez most nem a vetés vagy aratás időszaka, de a falusi népeknek mindig akad dolga. Most mégse látja őket. Így ő is jobban figyel.
A faluba érve már sokkal egyértelműbb a helyzet. Hiányoznak a férfiak, a harcra fogható népek. Asszonyok, gyerekek, öregek mindenfelé.
Mykael is lepattan a szekérről. Rávigyorog a kölykökre, és odadobálja nekik a fából farigcsált kis figurákat, amiket eddig csinált az úton, unaloműzésből. (Semmi különleges: tenyérben elférő kis lovacska, kard, katona, warg. Nem mesteri kidolgozottság, de annyira azért jó, hogy egyértelműen be lehessen azonosítani.)
Aztán ő maga nem tesz fel kérdéseket, de hallótávolságon belül marad a kérdezősködőkhöz, közben pedig a nyomokat tanulmányozza. Próbálja felmérni, mennyien mehettek, voltak-e szekerek, lovasok, esetleg valami harci eszköz. Nem csatangol el, mert amint útnak indulnának újra, a közelben akar lenni.
Addig azonban azt is megpróbálja felmérni, hogy nagyjából mennyien maradhattak hátra a faluban, illetve hogy vajon az elvonulók vihettek-e magukkal ellátmányt (tehát hosszasabb hadviselésre készülnek), vagy csak hátizsáknyi élelmet és felszerelést.*
2186. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2025-12-21 20:30:50
Üzenet elküldve: 2025-12-21 20:30:50
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 605
OOC üzenetek: 155
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 605
OOC üzenetek: 155
Játékstílus: Vakmerő
//Az orkok nyomában//
*Ahogy beérnek a faluba, társai is munkához látnak, nyilván a tapasztalataikhoz mérten a korábbi városőrök talán rutinosabbak lehetnek a nyomok keresésében, és az oda nem illő dolgok megtalálásában. Mindenesetre örül neki, hogy nem egyedül kell cipelnie a kérdezősködés súlyát. Azonban a jeleket látva, meg a szomorú, gyászos arcokat Bredocnak sem kell a rettentő nyomozói képességeit használnia, hogy rájöjjön mi is történt. Látta már, többször is mint azt egy embernek kellene. Pontosan tudja, hogy mit érezhetnek most ezek a falusiak, és hogy honnan ered a szegény asszony haragja is. Pipájából egy utolsót szív, majd gyors mozdulatokkal teszi azt el, nem bíbelődik a tisztogatással. Látszik az ábrázatán, hogy mélyen megérinti ez a látvány. Elvégre már ő is egy a szántóföldi népek közül. Arcán bármennyire is igyekszik rejteni, a keserűség és a düh jelei mutatkoznak. Egyszerre száz meg száz gondolat kavarog a fejében, s mielőtt bármit mondhatna Naesala tekintetét keresi, bízik benne hogy ő érteni fogja az egykori parancsnokot.*
-Nem.
*Feleli határozottan, mielőtt még az elf szólhatna.*
-Nem viszünk el senkit, de hazahozzuk akit tudunk. Erre megesküszöm! ~Már ha lesz még kit hazahozni.~
*Tudja jól, hogy a kocsival kevésbé tudnának olyan tempóban haladni, mintha előre lovagolna, s csak egy pillanatig töpreng rajta, hogy a számára egyébként ismeretlen figurákat hátrahagyja-e annak reményében, hogy akár egyvalakit is megmenthet. Lovát úgy helyezi, hogy az egész társasághoz szólhasson, s az sem zavarja hogy a falusiak is figyelnek.*
-Talán még nem késő..Eeyr óvja őket.
*Szilva, a hátasa pedig mintha már tudná is, hogy mit tervez a régi cimborája, szinte toporzékol, hogy vágtathasson. Elképzelései voltak arról, hogy mi lehet a szántóföldeken, de nem hitte hogy ennyire rossz a helyzet, hogy ennyire a nyakukon az ellenség. Készen áll, hogy nekiinduljon, ha kell egymagában is.*
-Egy percet sem akarok vesztegetni. Még odaérhetünk!
*Mondja kissé kétségbeesetten, a tettvágy szinte lángol a szemeiben.*
*Ahogy beérnek a faluba, társai is munkához látnak, nyilván a tapasztalataikhoz mérten a korábbi városőrök talán rutinosabbak lehetnek a nyomok keresésében, és az oda nem illő dolgok megtalálásában. Mindenesetre örül neki, hogy nem egyedül kell cipelnie a kérdezősködés súlyát. Azonban a jeleket látva, meg a szomorú, gyászos arcokat Bredocnak sem kell a rettentő nyomozói képességeit használnia, hogy rájöjjön mi is történt. Látta már, többször is mint azt egy embernek kellene. Pontosan tudja, hogy mit érezhetnek most ezek a falusiak, és hogy honnan ered a szegény asszony haragja is. Pipájából egy utolsót szív, majd gyors mozdulatokkal teszi azt el, nem bíbelődik a tisztogatással. Látszik az ábrázatán, hogy mélyen megérinti ez a látvány. Elvégre már ő is egy a szántóföldi népek közül. Arcán bármennyire is igyekszik rejteni, a keserűség és a düh jelei mutatkoznak. Egyszerre száz meg száz gondolat kavarog a fejében, s mielőtt bármit mondhatna Naesala tekintetét keresi, bízik benne hogy ő érteni fogja az egykori parancsnokot.*
-Nem.
*Feleli határozottan, mielőtt még az elf szólhatna.*
-Nem viszünk el senkit, de hazahozzuk akit tudunk. Erre megesküszöm! ~Már ha lesz még kit hazahozni.~
*Tudja jól, hogy a kocsival kevésbé tudnának olyan tempóban haladni, mintha előre lovagolna, s csak egy pillanatig töpreng rajta, hogy a számára egyébként ismeretlen figurákat hátrahagyja-e annak reményében, hogy akár egyvalakit is megmenthet. Lovát úgy helyezi, hogy az egész társasághoz szólhasson, s az sem zavarja hogy a falusiak is figyelnek.*
-Talán még nem késő..Eeyr óvja őket.
*Szilva, a hátasa pedig mintha már tudná is, hogy mit tervez a régi cimborája, szinte toporzékol, hogy vágtathasson. Elképzelései voltak arról, hogy mi lehet a szántóföldeken, de nem hitte hogy ennyire rossz a helyzet, hogy ennyire a nyakukon az ellenség. Készen áll, hogy nekiinduljon, ha kell egymagában is.*
-Egy percet sem akarok vesztegetni. Még odaérhetünk!
*Mondja kissé kétségbeesetten, a tettvágy szinte lángol a szemeiben.*
2185. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2025-12-21 15:30:03
Üzenet elküldve: 2025-12-21 15:30:03
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Bizalom//
*Fél szemmel a férfira sandít, ajkaira pedig óvatos fáradtsággal visszakúszik az a pimasz mosoly, amit újabban sokszor megenged magának Norhelt közelében. De nem válaszol először. Csupán csak mérlegel, hogy éberségének utolsó, pislákoló parazsát megéri-e arra pazarolni, hogy még egy utolsó verbális bokán rúgással "kívánjon jóéjt". Végül úgy dönt, hogy most az egyszer a könnyebb és kevésbé ellenségesen ellenkező utat választja, így csak aprót biccent a férfi szavaira miután szemhéjait újból lezárja előtte.*
- Nem ígérhetek semmit. De úgy rémlik álmomban nem vagyok olyan verekedős, mint éberen.
*Testével még közelebb bújik, érzi ahogy saját pálinka illatú lehelete keveredik a Dalnokéval, mellkasán szinte a másik szív minden dobbanását is. Ebben a hűvös, csendes meghittségben pedig ismét hallja elméjében surrogni azokat a rózsaillatú, rózsaszín köd gondolatokat, amiket minden módszerrel igyekszik teljesen elkerülni. Ezalatt a rövid idő alatt már így is undorítóan sokszor hagyott nekik több teret, mint azt a gyomra, vagy akár bármely porcikája szerette volna. Így a végére csak egy halk morranással állja is el a békés, romantikus gondolatok útját mielőtt azok ismét csak bőrt feltépve hagynak maguk után, nehezen gyógyuló gennyes, fekélyes sebeket.*
- Jó éjt!
*Azzal le is zárja a továbbiakat. Minél hamarabb enged és alszik el végre, annál hamarabb köszön rá a reggel, hogy azzal tényleg maga mögött hagyja ezt az egész nem kívánatos színteret. Végül pedig már valóban csak a nyugodt és egyenletes szuszogása tölti meg a levegőt. Olyan békével alszik, amit már maga sem tudna megmondani, hogy mikor tapasztalhatott meg utoljára.*
//Másnap//
*A reggel pedig valóban így már nem várat magára sokáig. Nem túl kegyesen, de megérkezik hideg levegővel és hűvös fénnyel. Arra ébred, hogy a mellkasa még mindig a kellemes meleget élvezi, ami a zsoldos testéből árad, de a gerince mentén végigborsódzik a kellemetlen levegő, hogy végül szétterjedjen az egész hátán. Maga mögé tapogat, hogy valami takarót rángasson fel didergő tagjaira, de a szalmán kívül nem markol meg mást. A felismerés ekkor érkezik, hogy hol is vannak és főleg az, hogy miért. A szemei lassan nyílnak fel, maga előtt pedig azt a jól ismert arcot pillantja meg, ami titkon még mindig annyit jelent a szívének. Meg egy kósza kis nyálcsíkot, ami a száj szegletéből csordogált le a hollófekete szakállig. Így legalább megkímélve a nőt olyan kellemetlen mozdulattól, hogy akaratlanul, de vágyva a férfi arcára simítson. Csak a száját húzza fintorba miközben óvatosan hátrébb csúszik, majd felül mellette. A szalma halkan zizzen a mozdulatai alatt egészen végig kísérve addig, amíg talpra áll. Igyekszik úgy mozdulni, hogy még ne verje fel a Dalnokot. Talpon állva először megropogtatja a vállait, majd rögvest a kabátért nyúl és belebújik. A papagáj már figyeli, a fejét kissé oldalra billenti, mint aki készül számon kérni, hogy mire fel ez a korai sietség. Ravik a mutatóujját az ajkai elé emeli, miközben egy féloldalas mosoly már az ajkára húzódik.*
- Shh.
*S, mintha tollas barátja értené, nem is kezd el rikácsolni ott a ketrec fogságában. Így a nő tovább lép a csizmákhoz, belebújik, megigazítja a fűzőt. Azután jön a fegyveröv a tőrrel és a szablyákkal. Az is a helyére kerül. Dolga végeztével pedig visszapillant a férfira. Kisimultabb, mint napközben, majdhogynem békés, de a nő arca erre sem lágyul meg.*
- Kelés van Dalnok.
*Szólal meg végül hangosabban, miközben csizmájának orrával óvatosan meg is bökdösi a zsoldos talpát. Amíg pedig a szakállas ébredezik ő maga tovább lép és kinyitja az istálló ajtaját. A reggel még szürke és hűvös, de vendéglátójuk házának ablakából már pislákol a fény. Sosem irigyelte ezt az életet, ahol a munka vár és korai keléssel köszön minden nap. Az ő csapongó világa sokkal inkább a kedvére való, ahol nem tartozik az időnek semmivel. Ahol nem kíséri ez a rendezett nyugodtság, ahol a füst lomhán kanyarog ki a kéményen, a macska lustán nyújtózik a ház előtt. Egy pillanatra mégis mélyen magába szívja ennek a világnak az illatát. Föld, trágya, nedves fa és friss kenyér ígérete. Nem rossz, csak nem az övé. Emléket sem akar belőle csinálni, így éppen elég ez a pár rövidke pillanat, amíg egy kicsit elmerül abban, amibe nem tartozik bele. Amiből ennyi éppen elég is volt. Az ajtót szélesebbre tárja, hogy a reggel fénye behasítson rajta. Már indulásra kész testben és fejben is. Elpillant az irányba, amerre tovább mennek. A fák között megbújó poros útra, amely kivezeti őket ebből a túl nyugodt világból. Visszafordul végül az istálló és a Dalnok felé.*
- Induljunk, mert, ha még egyszer megélem, hogy egy parasztudvaron virrad ránk a reggel, esküszöm, megszelídülök.
*Már haladna, menne. A világ már odakint van, nem ott bent a lószagú istálló oltalmában. Neki pedig még dolga van benne, hiszen várja a sós illatú otthon.*
*Fél szemmel a férfira sandít, ajkaira pedig óvatos fáradtsággal visszakúszik az a pimasz mosoly, amit újabban sokszor megenged magának Norhelt közelében. De nem válaszol először. Csupán csak mérlegel, hogy éberségének utolsó, pislákoló parazsát megéri-e arra pazarolni, hogy még egy utolsó verbális bokán rúgással "kívánjon jóéjt". Végül úgy dönt, hogy most az egyszer a könnyebb és kevésbé ellenségesen ellenkező utat választja, így csak aprót biccent a férfi szavaira miután szemhéjait újból lezárja előtte.*
- Nem ígérhetek semmit. De úgy rémlik álmomban nem vagyok olyan verekedős, mint éberen.
*Testével még közelebb bújik, érzi ahogy saját pálinka illatú lehelete keveredik a Dalnokéval, mellkasán szinte a másik szív minden dobbanását is. Ebben a hűvös, csendes meghittségben pedig ismét hallja elméjében surrogni azokat a rózsaillatú, rózsaszín köd gondolatokat, amiket minden módszerrel igyekszik teljesen elkerülni. Ezalatt a rövid idő alatt már így is undorítóan sokszor hagyott nekik több teret, mint azt a gyomra, vagy akár bármely porcikája szerette volna. Így a végére csak egy halk morranással állja is el a békés, romantikus gondolatok útját mielőtt azok ismét csak bőrt feltépve hagynak maguk után, nehezen gyógyuló gennyes, fekélyes sebeket.*
- Jó éjt!
*Azzal le is zárja a továbbiakat. Minél hamarabb enged és alszik el végre, annál hamarabb köszön rá a reggel, hogy azzal tényleg maga mögött hagyja ezt az egész nem kívánatos színteret. Végül pedig már valóban csak a nyugodt és egyenletes szuszogása tölti meg a levegőt. Olyan békével alszik, amit már maga sem tudna megmondani, hogy mikor tapasztalhatott meg utoljára.*
//Másnap//
*A reggel pedig valóban így már nem várat magára sokáig. Nem túl kegyesen, de megérkezik hideg levegővel és hűvös fénnyel. Arra ébred, hogy a mellkasa még mindig a kellemes meleget élvezi, ami a zsoldos testéből árad, de a gerince mentén végigborsódzik a kellemetlen levegő, hogy végül szétterjedjen az egész hátán. Maga mögé tapogat, hogy valami takarót rángasson fel didergő tagjaira, de a szalmán kívül nem markol meg mást. A felismerés ekkor érkezik, hogy hol is vannak és főleg az, hogy miért. A szemei lassan nyílnak fel, maga előtt pedig azt a jól ismert arcot pillantja meg, ami titkon még mindig annyit jelent a szívének. Meg egy kósza kis nyálcsíkot, ami a száj szegletéből csordogált le a hollófekete szakállig. Így legalább megkímélve a nőt olyan kellemetlen mozdulattól, hogy akaratlanul, de vágyva a férfi arcára simítson. Csak a száját húzza fintorba miközben óvatosan hátrébb csúszik, majd felül mellette. A szalma halkan zizzen a mozdulatai alatt egészen végig kísérve addig, amíg talpra áll. Igyekszik úgy mozdulni, hogy még ne verje fel a Dalnokot. Talpon állva először megropogtatja a vállait, majd rögvest a kabátért nyúl és belebújik. A papagáj már figyeli, a fejét kissé oldalra billenti, mint aki készül számon kérni, hogy mire fel ez a korai sietség. Ravik a mutatóujját az ajkai elé emeli, miközben egy féloldalas mosoly már az ajkára húzódik.*
- Shh.
*S, mintha tollas barátja értené, nem is kezd el rikácsolni ott a ketrec fogságában. Így a nő tovább lép a csizmákhoz, belebújik, megigazítja a fűzőt. Azután jön a fegyveröv a tőrrel és a szablyákkal. Az is a helyére kerül. Dolga végeztével pedig visszapillant a férfira. Kisimultabb, mint napközben, majdhogynem békés, de a nő arca erre sem lágyul meg.*
- Kelés van Dalnok.
*Szólal meg végül hangosabban, miközben csizmájának orrával óvatosan meg is bökdösi a zsoldos talpát. Amíg pedig a szakállas ébredezik ő maga tovább lép és kinyitja az istálló ajtaját. A reggel még szürke és hűvös, de vendéglátójuk házának ablakából már pislákol a fény. Sosem irigyelte ezt az életet, ahol a munka vár és korai keléssel köszön minden nap. Az ő csapongó világa sokkal inkább a kedvére való, ahol nem tartozik az időnek semmivel. Ahol nem kíséri ez a rendezett nyugodtság, ahol a füst lomhán kanyarog ki a kéményen, a macska lustán nyújtózik a ház előtt. Egy pillanatra mégis mélyen magába szívja ennek a világnak az illatát. Föld, trágya, nedves fa és friss kenyér ígérete. Nem rossz, csak nem az övé. Emléket sem akar belőle csinálni, így éppen elég ez a pár rövidke pillanat, amíg egy kicsit elmerül abban, amibe nem tartozik bele. Amiből ennyi éppen elég is volt. Az ajtót szélesebbre tárja, hogy a reggel fénye behasítson rajta. Már indulásra kész testben és fejben is. Elpillant az irányba, amerre tovább mennek. A fák között megbújó poros útra, amely kivezeti őket ebből a túl nyugodt világból. Visszafordul végül az istálló és a Dalnok felé.*
- Induljunk, mert, ha még egyszer megélem, hogy egy parasztudvaron virrad ránk a reggel, esküszöm, megszelídülök.
*Már haladna, menne. A világ már odakint van, nem ott bent a lószagú istálló oltalmában. Neki pedig még dolga van benne, hiszen várja a sós illatú otthon.*
2184. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2025-12-21 14:21:23
Üzenet elküldve: 2025-12-21 14:21:23
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 245
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 245
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Az orkok nyomában//
*Megérkeznek Kalácsfalvára, így Alesian is abba hagyja a zenélést és figyel. Nincs sok néznivalója. Nagyon hamar egyértelművé válik, hogy mi történt itt. Mint ahogy eddig is tette, most is a nagyokra hagyja a dolgok intézését, ha nincs rá szükség, ami nagyon valószínű. A kocsiról inkább kifelé nézelődik. Kíváncsian dugja ki a fejét a kíváncsi mosómedvével is. Egy kislány nagy szemekkel néz rá, mire a tündér a nagy hosszú füleit játékosan megmozgatja. Integet neki és ezt Zápor is utánozza, amire a kislány kuncog egyet. Alesian le is mászik ezután a szekérről és leül a földre, hogy tovább ismerkedjen a helyi gyerekekkel. Jobb táraságnak tartja őket, mint bármelyik felnőnet, mivel a gyermekeben még megvan az a játékosság, ami a felnőttekből már hiányzik. Ha akadnak érdeklődő gyermekek, akkor hagyja, hogy simogassák Záport, feltéve, ha elég bátrak megközelíteni az ott ücsörgő ártatlannak tűnő tündért. Tud még néhány gyermeteg bűvésztrükköt is mutatni, ha akadnak kíváncsi érdeklődök.*
*Megérkeznek Kalácsfalvára, így Alesian is abba hagyja a zenélést és figyel. Nincs sok néznivalója. Nagyon hamar egyértelművé válik, hogy mi történt itt. Mint ahogy eddig is tette, most is a nagyokra hagyja a dolgok intézését, ha nincs rá szükség, ami nagyon valószínű. A kocsiról inkább kifelé nézelődik. Kíváncsian dugja ki a fejét a kíváncsi mosómedvével is. Egy kislány nagy szemekkel néz rá, mire a tündér a nagy hosszú füleit játékosan megmozgatja. Integet neki és ezt Zápor is utánozza, amire a kislány kuncog egyet. Alesian le is mászik ezután a szekérről és leül a földre, hogy tovább ismerkedjen a helyi gyerekekkel. Jobb táraságnak tartja őket, mint bármelyik felnőnet, mivel a gyermekeben még megvan az a játékosság, ami a felnőttekből már hiányzik. Ha akadnak érdeklődő gyermekek, akkor hagyja, hogy simogassák Záport, feltéve, ha elég bátrak megközelíteni az ott ücsörgő ártatlannak tűnő tündért. Tud még néhány gyermeteg bűvésztrükköt is mutatni, ha akadnak kíváncsi érdeklődök.*
2183. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2025-12-21 11:59:21
Üzenet elküldve: 2025-12-21 11:59:21
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 70
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 70
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//A Szürke Légió - II. fejezet//
//Középhad//
*A tharg hadak megszállottan törnek előre. Ahelyett, hogy leállnának és utolsó emberig, orkig tartó küzdelmet vívnának, próbálnak áttörni az ork középvonalon. Ezzel pedig ügyesen haladnak, mert ők az ork középhad egy bizonyos pontjára összpontosítják az erejüket és ékként nyomulna be, miközben az ork hadak egy szélesebb arcvonalban támadtak. És ennek az ork arcvonalnak a két szélén most egy rakás harcos nem talál magának ellenfelet. Többségük befelé fordul, próbál hozzáférni a tharg erőkhöz, de ebben már egymást is akadályozzák.
Mindeközben a harc sűrűjében viszont ádáz vérontás zajlik, és a thargok már-már úgy hihetik, nyerésre állnak. Legalábbis addig, amíg csak előre tekintenek, mert akik előttük vannak, azokat kardélre hányják, lándzsavégre tűzik. Ezen a szakaszon gyakori, hogy egy orkot egyszerre két-három tharg harcos is csépel. Ha csak itt folyna a küzdelem, dicsőséges napja lenne ez a thargoknak és a szántóföldeknek. Azonban a tharg középhad oldala hatalmas nyomásnak van kitéve, és hamarosan lesznek olyan orkok is, akik az egész küzdelmet meg kell kerüljék, hogy hátulról tamadjanak az előrenyomuló tharg erőkre.
Yagnar Rhagodar – ha nem tudja, hogy a kardja milyen erőkkel bír – úgy hiheti, hihetetlen ösztönök birtokába került. A fegyver mágiája révén előre látja, hogy az ork vezér felé fog döfni a szablyával. Könnyedén elmozdulni a csapás útjából olyan, mint levegőt venni: gondolnia se kell rá, csak cselekszik. Újra csapásra emeli a kardját és látja maga előtt, hogyan fog Druhuul reagálni rá. Pontosan látja a védekező mozdulat útját, pontosan tudja, hogy mi lesz az ork következő támadása ezután.
De azt is érzékeli, hogy az ork wargja is felé akar majd csapni egyik mancsával. Sőt, még azt is „látja” valahogyan, hogy a háta mögött egy ork felé fordul, őt akarja célba venni. És mégis, se a warg, se a hátulról érkező ork miatt nem aggódik. Mintha tudná, hogy ezek nem jelentenek rá semmi fenyegetést. Valahogy tudja, hogy neki most csak Druhuullal kell foglalkoznia. Hiába van az orknak két kardja, hogy egyszerre védekezni és támadni is tudjon, ha Yagnar pontosan tudja, hogyan fog védekezni, hogyan fog támadni.
Druhuul felé döf, de Yagnar már nincs ott, ahova a szúrás menne. Druhuul hárításra emeli a másik szablyáját, de Yagnar csapása nem abból a szögből érkezik, amerről az ork várta.
Yagnar csapása letaglózó erővel sújt le Druhuul mellkasára. A csontpáncél sokat megfog a csapásból, de így is átszakad, és a tharg penge az ork mellkasba vág, bordákon karcol végig, el is tör párat, de tüdőt, szívet nem ér. Azonban kilöki a nyeregből Druhuult, aki a hátán landol a sárban nagy csattanással, és még az egyik szablyáját is elveszíti. Dühödt nyöszörgéssel próbál talpra állni, hogy a következő csapást ki tudja védeni. Az előző csapástól komoly fájdalmai vannak, csúnyán vérzik a vágás a mellkasán, és lélekben is megrengette az ütés. De még él, és harcképes.
Druhuul wargja most készül mancsával Yagnar felé csapni. Csakhogy mielőtt a karmok végigszánthatnának a tharg vezéren, megérkezik Yagnar farkasa, és belemar az ütésre emelt lábszárba, vad dühvel rángatva, marcangolva azt. Ezért nem kellett Yagnarnak félnie ettől a támadástól.
Az ork, aki pedig hátulról készült lecsapni rá, hirtelen szembetalálja magát Kayaerr Horgadarral…
Karheia Rhagodar ügyesen tér ki az ellene irányzott támadás elől. Ellenfele már éppen újabb csapásra emelné buzogányát, amikor meglátja, hogy a nő furcsa mozdulatokat tesz. Bár az ork nem tudja, mit lát, de van annyi sütnivalója, hogy megpróbáljon kitérni a támadás elől. Nem sokon múlott, de nem jár sikerrel, őt éri el Karheia mágiája.
Az orknak nincs rendes páncélzata, csak ruházata, az viszont váratlanul lángra kap, ő pedig ettől pánikba esve kezdi a tenyerével csapkodni magát, aztán meg kibújni a ruhából. Panaszos jajveszékelése más tharg katonák figyelmét is felkelti, és hamarosan az ork hátát egy lándzsa döfi át, míg jobbról egy olyan vágást kap a fejére, ami ocsmány módon felnyitja a fejét. Mindkét csapás halálos, ez az ork többé nem jelent fenyegetést.
Így Karheia folytathatja útját a forgatagban. Érzi azonban, hogy liheg. A sok varázslás – ahogy azzal bizonyára tisztában is van a nő – elkezdi felőrölni erejét. Még nem vészes, de intő jel.
A csatatéri káoszban végül utat talál Yagnar felé, de még nem tudja elérni. Azt azonban minden közelben harcoló tharggal és orkkal együtt ő is látja, ahogy Yagnar csapása kiüti a nyeregből az ork vezért. Tharg üdvrivalgások, dühödt ork hörgések hallatszanak mindenfelől. Nem egy ork próbálja rövidre zárni aktuális párviadalát azért, hogy a tharg vezérre vethesse magát és Druhuul segítségére siessen, de nem ők jelentik a legnagyobb fenyegetést.
Druhuul wargja annál inkább. Most még leköti a figyelmét Yagnar farkasa, de a méretbeli különbségek előrevetítik, hogy ezt a küzdelmet melyik bestia fogja nyerni…
Kayaerr Horgadar elszántan tör keresztül a harc káoszán. Körülötte mindenütt viaskodó thargok, orkok. Haladtában gond nélkül odaszúrhat pár orknak, akik mással harcolnak. Minden egyes döfése, szúrása segítség a bajtársainak, hogy végezni tudjanak ellenfelükkel. Van, hogy éppen ő az, aki beviszi a halálos csapást egy viaskodó ellennek. Így gyötrelmes útja nyomát mindenfelé ork hullák kezdik szegélyezni. Olykor használnia kell a pajzsát azért, hogy utat törjön magának, és olyan is előfordul, hogy fellökik és kénytelen a sárból feltápászkodni, hogy folytatni tudja az útját.
Mégis sikeresen áttör a küzdő feleken, és kibontakozik előtte a viadal, amit Yagnar és Druhuul vív éppen. Yagnar épp elmozdul az ork vezér támadása elől, és azzal a lendülettel sújt le annak mellkasára. Eközben az ork főnök wargja is oda akar marni a tharg vezérnek, ekkor azonban egy farkas ugrik elő a forgatagból, és ráharap a warg mancsára, így térítve el a támadást. Viszont Kayaerr azt is láthatja, hogy egy másik ork harcos, aki egy kétkezes pallost szorongat és láncinget visel, éppen készül lesújtani Yagnar hátára. Gondolkodni se nagyon van idő, azonnal cselekednie kell, ha meg akarja menteni vezérét a hátbatámadástól…*
//Középhad//
*A tharg hadak megszállottan törnek előre. Ahelyett, hogy leállnának és utolsó emberig, orkig tartó küzdelmet vívnának, próbálnak áttörni az ork középvonalon. Ezzel pedig ügyesen haladnak, mert ők az ork középhad egy bizonyos pontjára összpontosítják az erejüket és ékként nyomulna be, miközben az ork hadak egy szélesebb arcvonalban támadtak. És ennek az ork arcvonalnak a két szélén most egy rakás harcos nem talál magának ellenfelet. Többségük befelé fordul, próbál hozzáférni a tharg erőkhöz, de ebben már egymást is akadályozzák.
Mindeközben a harc sűrűjében viszont ádáz vérontás zajlik, és a thargok már-már úgy hihetik, nyerésre állnak. Legalábbis addig, amíg csak előre tekintenek, mert akik előttük vannak, azokat kardélre hányják, lándzsavégre tűzik. Ezen a szakaszon gyakori, hogy egy orkot egyszerre két-három tharg harcos is csépel. Ha csak itt folyna a küzdelem, dicsőséges napja lenne ez a thargoknak és a szántóföldeknek. Azonban a tharg középhad oldala hatalmas nyomásnak van kitéve, és hamarosan lesznek olyan orkok is, akik az egész küzdelmet meg kell kerüljék, hogy hátulról tamadjanak az előrenyomuló tharg erőkre.
Yagnar Rhagodar – ha nem tudja, hogy a kardja milyen erőkkel bír – úgy hiheti, hihetetlen ösztönök birtokába került. A fegyver mágiája révén előre látja, hogy az ork vezér felé fog döfni a szablyával. Könnyedén elmozdulni a csapás útjából olyan, mint levegőt venni: gondolnia se kell rá, csak cselekszik. Újra csapásra emeli a kardját és látja maga előtt, hogyan fog Druhuul reagálni rá. Pontosan látja a védekező mozdulat útját, pontosan tudja, hogy mi lesz az ork következő támadása ezután.
De azt is érzékeli, hogy az ork wargja is felé akar majd csapni egyik mancsával. Sőt, még azt is „látja” valahogyan, hogy a háta mögött egy ork felé fordul, őt akarja célba venni. És mégis, se a warg, se a hátulról érkező ork miatt nem aggódik. Mintha tudná, hogy ezek nem jelentenek rá semmi fenyegetést. Valahogy tudja, hogy neki most csak Druhuullal kell foglalkoznia. Hiába van az orknak két kardja, hogy egyszerre védekezni és támadni is tudjon, ha Yagnar pontosan tudja, hogyan fog védekezni, hogyan fog támadni.
Druhuul felé döf, de Yagnar már nincs ott, ahova a szúrás menne. Druhuul hárításra emeli a másik szablyáját, de Yagnar csapása nem abból a szögből érkezik, amerről az ork várta.
Yagnar csapása letaglózó erővel sújt le Druhuul mellkasára. A csontpáncél sokat megfog a csapásból, de így is átszakad, és a tharg penge az ork mellkasba vág, bordákon karcol végig, el is tör párat, de tüdőt, szívet nem ér. Azonban kilöki a nyeregből Druhuult, aki a hátán landol a sárban nagy csattanással, és még az egyik szablyáját is elveszíti. Dühödt nyöszörgéssel próbál talpra állni, hogy a következő csapást ki tudja védeni. Az előző csapástól komoly fájdalmai vannak, csúnyán vérzik a vágás a mellkasán, és lélekben is megrengette az ütés. De még él, és harcképes.
Druhuul wargja most készül mancsával Yagnar felé csapni. Csakhogy mielőtt a karmok végigszánthatnának a tharg vezéren, megérkezik Yagnar farkasa, és belemar az ütésre emelt lábszárba, vad dühvel rángatva, marcangolva azt. Ezért nem kellett Yagnarnak félnie ettől a támadástól.
Az ork, aki pedig hátulról készült lecsapni rá, hirtelen szembetalálja magát Kayaerr Horgadarral…
Karheia Rhagodar ügyesen tér ki az ellene irányzott támadás elől. Ellenfele már éppen újabb csapásra emelné buzogányát, amikor meglátja, hogy a nő furcsa mozdulatokat tesz. Bár az ork nem tudja, mit lát, de van annyi sütnivalója, hogy megpróbáljon kitérni a támadás elől. Nem sokon múlott, de nem jár sikerrel, őt éri el Karheia mágiája.
Az orknak nincs rendes páncélzata, csak ruházata, az viszont váratlanul lángra kap, ő pedig ettől pánikba esve kezdi a tenyerével csapkodni magát, aztán meg kibújni a ruhából. Panaszos jajveszékelése más tharg katonák figyelmét is felkelti, és hamarosan az ork hátát egy lándzsa döfi át, míg jobbról egy olyan vágást kap a fejére, ami ocsmány módon felnyitja a fejét. Mindkét csapás halálos, ez az ork többé nem jelent fenyegetést.
Így Karheia folytathatja útját a forgatagban. Érzi azonban, hogy liheg. A sok varázslás – ahogy azzal bizonyára tisztában is van a nő – elkezdi felőrölni erejét. Még nem vészes, de intő jel.
A csatatéri káoszban végül utat talál Yagnar felé, de még nem tudja elérni. Azt azonban minden közelben harcoló tharggal és orkkal együtt ő is látja, ahogy Yagnar csapása kiüti a nyeregből az ork vezért. Tharg üdvrivalgások, dühödt ork hörgések hallatszanak mindenfelől. Nem egy ork próbálja rövidre zárni aktuális párviadalát azért, hogy a tharg vezérre vethesse magát és Druhuul segítségére siessen, de nem ők jelentik a legnagyobb fenyegetést.
Druhuul wargja annál inkább. Most még leköti a figyelmét Yagnar farkasa, de a méretbeli különbségek előrevetítik, hogy ezt a küzdelmet melyik bestia fogja nyerni…
Kayaerr Horgadar elszántan tör keresztül a harc káoszán. Körülötte mindenütt viaskodó thargok, orkok. Haladtában gond nélkül odaszúrhat pár orknak, akik mással harcolnak. Minden egyes döfése, szúrása segítség a bajtársainak, hogy végezni tudjanak ellenfelükkel. Van, hogy éppen ő az, aki beviszi a halálos csapást egy viaskodó ellennek. Így gyötrelmes útja nyomát mindenfelé ork hullák kezdik szegélyezni. Olykor használnia kell a pajzsát azért, hogy utat törjön magának, és olyan is előfordul, hogy fellökik és kénytelen a sárból feltápászkodni, hogy folytatni tudja az útját.
Mégis sikeresen áttör a küzdő feleken, és kibontakozik előtte a viadal, amit Yagnar és Druhuul vív éppen. Yagnar épp elmozdul az ork vezér támadása elől, és azzal a lendülettel sújt le annak mellkasára. Eközben az ork főnök wargja is oda akar marni a tharg vezérnek, ekkor azonban egy farkas ugrik elő a forgatagból, és ráharap a warg mancsára, így térítve el a támadást. Viszont Kayaerr azt is láthatja, hogy egy másik ork harcos, aki egy kétkezes pallost szorongat és láncinget visel, éppen készül lesújtani Yagnar hátára. Gondolkodni se nagyon van idő, azonnal cselekednie kell, ha meg akarja menteni vezérét a hátbatámadástól…*
2182. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2025-12-21 11:25:11
Üzenet elküldve: 2025-12-21 11:25:11
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 28
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 28
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//A Szürke Légió - II. fejezet//
//Balszárny//
*Az ork íjászok bizony megfutnak, káosz alakul ki soraik között. Hiába vannak a tharg lovasok csupán maroknyian, meglepetésükkel, sebességükkel és vasakaratukkal megfélemlítik az ellent. Azonban az életösztön többükben erősebb, mint a félelem, s ahogy felfogják hogy nem igazán van hová menekülni, elkezdenek felfejlődni, de legalábbis valamiféle ellentámadásba kezdeni, eszeveszetten próbálják táplálni az éppen-éppen csak parázsló harci kedvüket. Tharasy most, hogy már nem vágtáznak könnyedén tud célozni, s egyik halálos lövedéket küldi a másik után, akár egy gyilkolásra tervezett ragadozó. Minden lövés végzetet jelent, a szüntelen pendülő húr ritmikus játéka Thaleena fülébe csengi haragos dalát. Egészen addig, míg a Hegyvidéki férfiú újabb vesszőért nyúlna, ám tegeze tartalmát mind felhasználta. Testvére pedig ugyan megpróbálja a dombok felé vezetni hátasukat, a kétségbeesett ork íjászok véletlenszerűen szálló nyilai - melyek helyenként még saját társaikat is eltalálják - közül egy eltalálja a lovat, amin ülnek. A kanca felnyerít fájdalmában, és rögtön megrogy az egyik lába, aligha juthatnak egyhamar a magaslatra, legalábbis nem ezzel a négylábúval. Sok ideig nem is marad gondolkodni, hisz Fjolgar és maradék emberei igazán hatékonyan mészárolják az ellenséget, hol jobbra, hol balra manőverezve, az elf párost is megtalálják néhányan. Lovuk még éppen nem dobta le őket hátáról, de ez bármikor megtörténhet. Az első érkező egy vézna, hosszú karú fiatal ork, aki csak egy vékony láncinget visel, és egy hosszabb tőrrel próbál vadul vágni és szurkálni. Nem is igazán céloz az sehová, csak a túlélés jár a fejében és az, hogy bármit elpusztítson ami közte és a hazajutás között áll. Rögtön mögötte még kettő rohan feléjük mindenféle szitokszavakat kiáltva, egy magasabb és egy tömzsibb forma, ugyanolyan harci festékkel az arcukon, valószínűleg fivérek lehetnek, még az agyaruk is ugyanúgy ferdén nő. Az első csapás Thaleena felé irányul, ő van legközelebb a veszedelemhez. Az ikreknek még van néhány másodpernyi idejük átgondolni a következő lépésüket, mielőtt a hadonászó penge közelebb érne. Tharasy a földön elszórva könnyedén találhat új nyilakat, az íjászok teteménél akad bőven belőlük. Messzebb pedig azt láthatják, hogy a középhad tharg harcosai egyelőre őseik hírnevéhez büszkén veszik az akadályt, a többi szárny viszont keserves túlerővel küzd. Az otthagyott balszárny teljesen megtört, az érkező ork erősíséttel már egyáltalán nem tudják tartani a vonalaikat, többen rohanva menekülnek, s csak azok maradnak, kik hősiesen tartják a végtelennek tűnő hordákat társaik menekülése érdekében. Az íjászok is kezdenek visszább vonulni kényszerülnek, igyekeznek támogatni fivéreik és nővéreik ameddig csak tudják tartani a tisztes távolságot.*
//Balszárny//
*Az ork íjászok bizony megfutnak, káosz alakul ki soraik között. Hiába vannak a tharg lovasok csupán maroknyian, meglepetésükkel, sebességükkel és vasakaratukkal megfélemlítik az ellent. Azonban az életösztön többükben erősebb, mint a félelem, s ahogy felfogják hogy nem igazán van hová menekülni, elkezdenek felfejlődni, de legalábbis valamiféle ellentámadásba kezdeni, eszeveszetten próbálják táplálni az éppen-éppen csak parázsló harci kedvüket. Tharasy most, hogy már nem vágtáznak könnyedén tud célozni, s egyik halálos lövedéket küldi a másik után, akár egy gyilkolásra tervezett ragadozó. Minden lövés végzetet jelent, a szüntelen pendülő húr ritmikus játéka Thaleena fülébe csengi haragos dalát. Egészen addig, míg a Hegyvidéki férfiú újabb vesszőért nyúlna, ám tegeze tartalmát mind felhasználta. Testvére pedig ugyan megpróbálja a dombok felé vezetni hátasukat, a kétségbeesett ork íjászok véletlenszerűen szálló nyilai - melyek helyenként még saját társaikat is eltalálják - közül egy eltalálja a lovat, amin ülnek. A kanca felnyerít fájdalmában, és rögtön megrogy az egyik lába, aligha juthatnak egyhamar a magaslatra, legalábbis nem ezzel a négylábúval. Sok ideig nem is marad gondolkodni, hisz Fjolgar és maradék emberei igazán hatékonyan mészárolják az ellenséget, hol jobbra, hol balra manőverezve, az elf párost is megtalálják néhányan. Lovuk még éppen nem dobta le őket hátáról, de ez bármikor megtörténhet. Az első érkező egy vézna, hosszú karú fiatal ork, aki csak egy vékony láncinget visel, és egy hosszabb tőrrel próbál vadul vágni és szurkálni. Nem is igazán céloz az sehová, csak a túlélés jár a fejében és az, hogy bármit elpusztítson ami közte és a hazajutás között áll. Rögtön mögötte még kettő rohan feléjük mindenféle szitokszavakat kiáltva, egy magasabb és egy tömzsibb forma, ugyanolyan harci festékkel az arcukon, valószínűleg fivérek lehetnek, még az agyaruk is ugyanúgy ferdén nő. Az első csapás Thaleena felé irányul, ő van legközelebb a veszedelemhez. Az ikreknek még van néhány másodpernyi idejük átgondolni a következő lépésüket, mielőtt a hadonászó penge közelebb érne. Tharasy a földön elszórva könnyedén találhat új nyilakat, az íjászok teteménél akad bőven belőlük. Messzebb pedig azt láthatják, hogy a középhad tharg harcosai egyelőre őseik hírnevéhez büszkén veszik az akadályt, a többi szárny viszont keserves túlerővel küzd. Az otthagyott balszárny teljesen megtört, az érkező ork erősíséttel már egyáltalán nem tudják tartani a vonalaikat, többen rohanva menekülnek, s csak azok maradnak, kik hősiesen tartják a végtelennek tűnő hordákat társaik menekülése érdekében. Az íjászok is kezdenek visszább vonulni kényszerülnek, igyekeznek támogatni fivéreik és nővéreik ameddig csak tudják tartani a tisztes távolságot.*
2181. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2025-12-21 10:06:52
Üzenet elküldve: 2025-12-21 10:06:52
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 571
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 571
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Szelíd
//A Szürke Légió - II. fejezet//
//Jobbszárny//
*Az esőcseppek sűrűek és kövérek, a talaj csúszóssá válik a völgyben. A patakokban folyó víz felgyűlik az árkokban és természetes vízelvezetőkben, a vér pedig vörössé színezi a Nagy Erdőkerülő-folyóba ömlő csermelyeket.
Talán senki más sincs a csatatéren, ki fel tudná venni a hatalmas Gholot erejével szemben a párharcot, természetesen Morwon kívül. Ám az óriás ismét elmarad a Porlasztó sebességével szemben. Hamarabb lendül a pöröly, s ha a Dedionfi mágiája nem lép életbe, bizonyosan roppan kellemetlen találkozásban lett volna része a robusztus fegyverrel. Korábbi varázslatának sajátos munkálkodása révén azonban Gholot legnagyobb meglepetésére elvéti a csapást, s ez lehetőséget ad Morwonnak, hogy viszonozza az akciót. Ő már talál. A hatalmas ork bambán pislog ellenfelére, mint aki nem is igazán fogja fel, mi is történik vele. Oldalába alaposan beleszalad az óriás pengéje, szinte kettészelve őt. Nincs oly lemezvért, mi megállíthatná Morwon erejét.
Gholot megtántorodik, a kalapács pedig hangos puffanással ér földet mellette, jó karnyújtásnyira az óriástól.*
-Hmm. *Csak ennyit állapít meg, mielőtt eldőlne, akár egy zsák, s nem is moccan többé.
Morwonnak most van néhány szívdobbanásnyi ideje körültekinteni, s ezt méretéből fakadóan meg is teheti. Láthatja a középhadat, ahogy előretör, de láthatja a jobbszárnyuk alakulását is. Majdhogynem körbevették őket, a túlerő pedig kétségtelen A fehér ruhás parasztok közül egyre többen s többen dőlnek ki a sorból. Hátrálnak, de rövidesen körbezárják majd őket, nem vitás. Egyikük másikuk eldobja fegyverét, s futásnak ered az ellenkező irányba. Úgy özönlik az ellen, akár a hangyák. Nem egy tart Morwon felé közülük.
Rorkir eközben töretlen tör előre, s most Akaaruusht, a Vihar Agyar klán törzsfőjét célozza. Akaaruush felkészül a barbár támadására, s közben igyekszik segítséget is igénybe venni. Ugyanakkor nincs oly szerencséje, mint az imént Boruddannal, csak magára hagyatkozhat. Az íjászok vélhetően nem hallják a csata hevében, társainak pedig épp elég dolga akad a káosz első sorában.
Pengéjével igyekszik hárítani a barbár csapását, s sikerül is, legalábbis elsőre úgy tűnik. A két kard legalábbis találkozik, ám Rorkir fehér pengéje tovább csúszik, hogy Akaaruush oldalába fúródjon. az ork legalább annyit elért, hogy a Tél Agyara legalább nem szeli ketté, s a fegyver sem esik ki kezéből.
Felüvölt, s hátratántorodik. A sodronying felfog a csapásból valamit, de a seb súlyosnak érződik.
Mielőtt a barbár újra emelhetné a fegyverét, a halál szelét érezheti hátán. Valaki ellene tör, méghozzá jóformán lesből. Az ügyesen a hátába került Goba súlyt le rá kalapácsával. A Vérgőzös klán sarja azonban képességes fickó, éppen hogy, de képes elmozogni még a felé érkező csapás elől.
Most ő is láthatja a pillanat hevében a fölébük kerekedő, őket módszeresen, de lassan körbezáró hordákat. A fehér ruhás parasztok vonala megtörni látszik, de kitart még. A barbárnak van még némi ideje, mielőtt elfogyna a levegő.
Goba folytathatja a harcot Rorkir ellen, netán megállapodhat azzal, hogy a barbár és a földön fekvő Akaaruush közé áll. Rajta áll.
Eközben Zopal az őt ostromló parasztokkal viaskodik. A legény támadása ismét csak elvásik a termetes ork pajzsán, ki nem átall bevárni, míg ellenfele elfárad, s csak ezután szúr. Taktikája kifizetődőnek látszik. Vér fröccsen, ahogy átdöfi ellenfele mellkasát, ki csak egy nyögés erejéig marad életben, mielőtt a földre rogyna. Előrébb nyomulnak, s ha Zopal úgy dönt, nyugodt szívvel oszthatja a halált tovább. A meg-megtörő parasztok sorai között, tapasztalatát latba vetve könnyűszerrel végezhet hármójukkal is, ha csak nem állapodik meg ott helyben, s hagyja, hogy társai tegyék meg helyette ugyanezt.*
A hozzászólást Anomália (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2025.12.27 14:12:51, a következő indokkal:
Kérésre - egy bekezdés lemaradt
//Jobbszárny//
*Az esőcseppek sűrűek és kövérek, a talaj csúszóssá válik a völgyben. A patakokban folyó víz felgyűlik az árkokban és természetes vízelvezetőkben, a vér pedig vörössé színezi a Nagy Erdőkerülő-folyóba ömlő csermelyeket.
Talán senki más sincs a csatatéren, ki fel tudná venni a hatalmas Gholot erejével szemben a párharcot, természetesen Morwon kívül. Ám az óriás ismét elmarad a Porlasztó sebességével szemben. Hamarabb lendül a pöröly, s ha a Dedionfi mágiája nem lép életbe, bizonyosan roppan kellemetlen találkozásban lett volna része a robusztus fegyverrel. Korábbi varázslatának sajátos munkálkodása révén azonban Gholot legnagyobb meglepetésére elvéti a csapást, s ez lehetőséget ad Morwonnak, hogy viszonozza az akciót. Ő már talál. A hatalmas ork bambán pislog ellenfelére, mint aki nem is igazán fogja fel, mi is történik vele. Oldalába alaposan beleszalad az óriás pengéje, szinte kettészelve őt. Nincs oly lemezvért, mi megállíthatná Morwon erejét.
Gholot megtántorodik, a kalapács pedig hangos puffanással ér földet mellette, jó karnyújtásnyira az óriástól.*
-Hmm. *Csak ennyit állapít meg, mielőtt eldőlne, akár egy zsák, s nem is moccan többé.
Morwonnak most van néhány szívdobbanásnyi ideje körültekinteni, s ezt méretéből fakadóan meg is teheti. Láthatja a középhadat, ahogy előretör, de láthatja a jobbszárnyuk alakulását is. Majdhogynem körbevették őket, a túlerő pedig kétségtelen A fehér ruhás parasztok közül egyre többen s többen dőlnek ki a sorból. Hátrálnak, de rövidesen körbezárják majd őket, nem vitás. Egyikük másikuk eldobja fegyverét, s futásnak ered az ellenkező irányba. Úgy özönlik az ellen, akár a hangyák. Nem egy tart Morwon felé közülük.
Rorkir eközben töretlen tör előre, s most Akaaruusht, a Vihar Agyar klán törzsfőjét célozza. Akaaruush felkészül a barbár támadására, s közben igyekszik segítséget is igénybe venni. Ugyanakkor nincs oly szerencséje, mint az imént Boruddannal, csak magára hagyatkozhat. Az íjászok vélhetően nem hallják a csata hevében, társainak pedig épp elég dolga akad a káosz első sorában.
Pengéjével igyekszik hárítani a barbár csapását, s sikerül is, legalábbis elsőre úgy tűnik. A két kard legalábbis találkozik, ám Rorkir fehér pengéje tovább csúszik, hogy Akaaruush oldalába fúródjon. az ork legalább annyit elért, hogy a Tél Agyara legalább nem szeli ketté, s a fegyver sem esik ki kezéből.
Felüvölt, s hátratántorodik. A sodronying felfog a csapásból valamit, de a seb súlyosnak érződik.
Mielőtt a barbár újra emelhetné a fegyverét, a halál szelét érezheti hátán. Valaki ellene tör, méghozzá jóformán lesből. Az ügyesen a hátába került Goba súlyt le rá kalapácsával. A Vérgőzös klán sarja azonban képességes fickó, éppen hogy, de képes elmozogni még a felé érkező csapás elől.
Most ő is láthatja a pillanat hevében a fölébük kerekedő, őket módszeresen, de lassan körbezáró hordákat. A fehér ruhás parasztok vonala megtörni látszik, de kitart még. A barbárnak van még némi ideje, mielőtt elfogyna a levegő.
Goba folytathatja a harcot Rorkir ellen, netán megállapodhat azzal, hogy a barbár és a földön fekvő Akaaruush közé áll. Rajta áll.
Eközben Zopal az őt ostromló parasztokkal viaskodik. A legény támadása ismét csak elvásik a termetes ork pajzsán, ki nem átall bevárni, míg ellenfele elfárad, s csak ezután szúr. Taktikája kifizetődőnek látszik. Vér fröccsen, ahogy átdöfi ellenfele mellkasát, ki csak egy nyögés erejéig marad életben, mielőtt a földre rogyna. Előrébb nyomulnak, s ha Zopal úgy dönt, nyugodt szívvel oszthatja a halált tovább. A meg-megtörő parasztok sorai között, tapasztalatát latba vetve könnyűszerrel végezhet hármójukkal is, ha csak nem állapodik meg ott helyben, s hagyja, hogy társai tegyék meg helyette ugyanezt.*
A hozzászólást Anomália (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2025.12.27 14:12:51, a következő indokkal:
Kérésre - egy bekezdés lemaradt
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2223-2242