Külső területek - Szántóföldek
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Erdőszéli tisztás (új) Arthenior közelében (új) | Szántóföldek | Tharg birtokok (új) Füves puszta (új) Kikötői erdőség (új) |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 68 (1341. - 1360. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160
1360. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-07-28 22:26:53
Üzenet elküldve: 2024-07-28 22:26:53
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Tilosban//
*Bredoc meglepett ábrázata kis kuncogásra készteti.*
- Nem. - *Rázza meg a fejét.* - Nem is tudok róla, hogy ilyen varázslat tényleg létezne, szerintem csak a mesékben... Esetleg el tudnám hitetni magával, hogy valakit békává változtattam. - *Kocogtatja meg a halántékát.* - De az csak illúzió... -
*A végére azért enyhül a mosolya, nem szeretné, ha Brox kényelmetlenül érezné magát. Tisztában van vele, hogy a férfi nem rajong a mágiáért; bár ki is szeretné, ha az elméjével játszadoznának?*
- Ilyen magányos itt? - *Kérdi később, mert ezt szűri le a másik szavaiból. Mondjuk valóban nem a legsűrűbben lakott terület ez, mégis azt gondolta, a férfinek van már itt valamiféle segítsége, akár a szomszédok által, s így a maga kapcsolatai is megvannak már.
Bredoc jóízű röhögése meglepi, nem hitte, hogy ilyen vicceset mondott, szinte még büszke is lesz magára az eredményt látva.*
- Mindenképpen. - *Sóhajtja somolyogva. Azért tényleg van benne némi vágy, hogy találjon valami olyan lehetőséget, ami lehetővé teszi, hogy folytathassa a tanulást, csak épp reményt nem lát erre sokat.
Áttérnek aztán a komolyabb témákra, s Garsinnak nagyon jól esik ez az atyáskodó hangnem. Cserébe ő sem rest az ifjak hangján szólni, bár a tiszteletet igyekszik megtartani, mert nyilván nem megbántani, vagy megharagítani szeretné a férfit.*
- Nem hiszem, hogy pont maga ne volna tisztában a saját képességeivel. Maga nagyszerű vezetőnk volt! Az Alakulaté és... igen, ott a bányában is! Olyasvalaki, akit szívesen követtünk, akiben hittünk és bíztunk. Nem csak a harci képességei, vagy a bátorsága kiemelkedő, hanem még a város bürokráciájában is el tudott igazodni. Nem tudom, hol van a helyük a képességeinek, miután az Alakulat nincs többé, de annak az élén pontosan jó helyen volt. - *Mondja tűzzel, épp csak a végére ül le a hangulata, mert vissza is értek a problémához.*
- Értem, amit mond, és tényleg úgy látom, hogy itt jól érzi magát, aminek örülök. Ugyanakkor magát itt látni még tanácstalanabbá tesz, hogy én mihez kezdjek most. Ha maga csak így föladta, én miért gondolnék többet magamról?
Az Alakulat adott egy célt az igyekezetemnek, nélküle mi szükség van még a mágiámra vagy a megszerzett harci tudásomra? Ha valaki segítségre szorul, a szolgálatára lehetek, de a mindennapok... Egyszerűen nem tudom, hol folytassam.
*Bredoc meglepett ábrázata kis kuncogásra készteti.*
- Nem. - *Rázza meg a fejét.* - Nem is tudok róla, hogy ilyen varázslat tényleg létezne, szerintem csak a mesékben... Esetleg el tudnám hitetni magával, hogy valakit békává változtattam. - *Kocogtatja meg a halántékát.* - De az csak illúzió... -
*A végére azért enyhül a mosolya, nem szeretné, ha Brox kényelmetlenül érezné magát. Tisztában van vele, hogy a férfi nem rajong a mágiáért; bár ki is szeretné, ha az elméjével játszadoznának?*
- Ilyen magányos itt? - *Kérdi később, mert ezt szűri le a másik szavaiból. Mondjuk valóban nem a legsűrűbben lakott terület ez, mégis azt gondolta, a férfinek van már itt valamiféle segítsége, akár a szomszédok által, s így a maga kapcsolatai is megvannak már.
Bredoc jóízű röhögése meglepi, nem hitte, hogy ilyen vicceset mondott, szinte még büszke is lesz magára az eredményt látva.*
- Mindenképpen. - *Sóhajtja somolyogva. Azért tényleg van benne némi vágy, hogy találjon valami olyan lehetőséget, ami lehetővé teszi, hogy folytathassa a tanulást, csak épp reményt nem lát erre sokat.
Áttérnek aztán a komolyabb témákra, s Garsinnak nagyon jól esik ez az atyáskodó hangnem. Cserébe ő sem rest az ifjak hangján szólni, bár a tiszteletet igyekszik megtartani, mert nyilván nem megbántani, vagy megharagítani szeretné a férfit.*
- Nem hiszem, hogy pont maga ne volna tisztában a saját képességeivel. Maga nagyszerű vezetőnk volt! Az Alakulaté és... igen, ott a bányában is! Olyasvalaki, akit szívesen követtünk, akiben hittünk és bíztunk. Nem csak a harci képességei, vagy a bátorsága kiemelkedő, hanem még a város bürokráciájában is el tudott igazodni. Nem tudom, hol van a helyük a képességeinek, miután az Alakulat nincs többé, de annak az élén pontosan jó helyen volt. - *Mondja tűzzel, épp csak a végére ül le a hangulata, mert vissza is értek a problémához.*
- Értem, amit mond, és tényleg úgy látom, hogy itt jól érzi magát, aminek örülök. Ugyanakkor magát itt látni még tanácstalanabbá tesz, hogy én mihez kezdjek most. Ha maga csak így föladta, én miért gondolnék többet magamról?
Az Alakulat adott egy célt az igyekezetemnek, nélküle mi szükség van még a mágiámra vagy a megszerzett harci tudásomra? Ha valaki segítségre szorul, a szolgálatára lehetek, de a mindennapok... Egyszerűen nem tudom, hol folytassam.
1359. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-07-27 20:24:12
Üzenet elküldve: 2024-07-27 20:24:12
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 166
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 166
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
//A vadászlaki rém//
*Kimért nyugodt léptekkel halad a fák között. Fuvallat szokásához híven a vállán pihen és halk zizegése jelzi Faerum számára, hogy társa éppen alszik. Lefárasztotta magát a szabadban való játékkal és a pihenőjükkor elfogyasztott alma is megtette a hatását. Botjával óvatosan félresöpör pár ágat az útjából, de ez számára szinte egy természetes cselekedet. Bár tekintete szemmel tartja a környezetét, de elméje csak elkalandozik a múlt ködebe. Hazudna ha, azt mondaná ismerős terepen jár. Habár a természet és a fák számára az-az időszak nem sokat számít amit távol volt, de a növésben nem álltak meg ez alatt az idő alatt. Abban biztos, hogy nem tévedt el, de abban is, hogy nem ismer majd rá a régi Vadászlakra. Azokra az egyszerű, de gondos kezek által kifaragott házakra, amiket nem szegélyezett kerítés. Ahol az ajtókat nem kellett zárni mert felesleges volt. Ahol az emberek élték a mindennapi életüket szorosan együtt a természettel. Az egyik azon kevés helyek közül ami hasonlít valamennyire az igazi, érintetlen, tiszta, egészséges világra. Sejtése be is igazolódik. Változott a falu. Egyes házak kibővültek, mások megváltoztak. Az öreg Diesa asszony házára is új tető került. Pedig még az ura faragta, azt a szép virágmotívumot az orom deszkáira. Vajon mi történhetett, hogy új tetőt csináltattak? Tűz? Villám? Az idő csak nem lehetett. Bár ki tudja? Mikor megszólítja a kerítések mögül leselkedő ismeretlen arcokat nem ezt kérdezi meg tőlük. Első sorban köszön hisz vidéken mindenkinek illik köszönni. Csak ez után adja elő, hogy ő ki volna, mi célból és kitől tudna érdeklődni a történésekről.*
*Kimért nyugodt léptekkel halad a fák között. Fuvallat szokásához híven a vállán pihen és halk zizegése jelzi Faerum számára, hogy társa éppen alszik. Lefárasztotta magát a szabadban való játékkal és a pihenőjükkor elfogyasztott alma is megtette a hatását. Botjával óvatosan félresöpör pár ágat az útjából, de ez számára szinte egy természetes cselekedet. Bár tekintete szemmel tartja a környezetét, de elméje csak elkalandozik a múlt ködebe. Hazudna ha, azt mondaná ismerős terepen jár. Habár a természet és a fák számára az-az időszak nem sokat számít amit távol volt, de a növésben nem álltak meg ez alatt az idő alatt. Abban biztos, hogy nem tévedt el, de abban is, hogy nem ismer majd rá a régi Vadászlakra. Azokra az egyszerű, de gondos kezek által kifaragott házakra, amiket nem szegélyezett kerítés. Ahol az ajtókat nem kellett zárni mert felesleges volt. Ahol az emberek élték a mindennapi életüket szorosan együtt a természettel. Az egyik azon kevés helyek közül ami hasonlít valamennyire az igazi, érintetlen, tiszta, egészséges világra. Sejtése be is igazolódik. Változott a falu. Egyes házak kibővültek, mások megváltoztak. Az öreg Diesa asszony házára is új tető került. Pedig még az ura faragta, azt a szép virágmotívumot az orom deszkáira. Vajon mi történhetett, hogy új tetőt csináltattak? Tűz? Villám? Az idő csak nem lehetett. Bár ki tudja? Mikor megszólítja a kerítések mögül leselkedő ismeretlen arcokat nem ezt kérdezi meg tőlük. Első sorban köszön hisz vidéken mindenkinek illik köszönni. Csak ez után adja elő, hogy ő ki volna, mi célból és kitől tudna érdeklődni a történésekről.*
1358. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-07-27 20:14:15
Üzenet elküldve: 2024-07-27 20:14:15
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 190
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 190
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//A Vadászlaki Rém//
*Hiába próbálkozik a hangos szóval, nem válaszol rá senki. Úgy fest, hogy az itt lakók annyira félnek attól a valamitől, ami a jószágaikat ragajda el, hogy már egy ember elől is inkább eltűnnek. Bár - ha nem tudják, hogy mi vadássza le az állatokat, az akár tényleg lehet ember is. Akár ő is! De nem, nem ő az.
A házcsoport túlsó oldaláról aztán valaki végre megszánja, hiszen kiáltást hall. Oda fordul, és valóban: meglátja a rá bámuló szakállas férfit, és egy jócskán megtermett másik figurát. Aha! Az óriás, akiről már a városban is pletykálnak. A teringettét, de rohadt gyorsak a hírek! Vajon róla fogadtak? Hogy ez az alak-e a nő?
Megtörli tunikája ujjával a homlokát, majd a házhoz indul. Nem siet túlságosan, de azért tempósan halad; nem szeretne kívül maradni a történéseken.*
- Üdvözlet nektek! *-köszön Danrimnak és Cagonnak-* Alaver vagyok.
*Mivel épp elcsípte a fővadász utolsó szavait, ezért tudja, hogy valószínűleg jó helyen jár. Elfogadja az invitációt a házba, fejét kissé lehajtva lép be, arra szigorúan figyelve, hogy a küszöbhöz hozzá se érjen a talpa. Bent aztán egy pillanatra megtorpan ahogy körbenéz, és kissé kirázza a hideg. Nem csak azért, mert bent hűvös van.*
˜Fű, de ocsmány!˜ *-gondolja a rengeteg trófeára nézve. Viszketni kezd a tarkója, úgy érzi, hogy a halott szemek követik minden mozdulatát.
Inkább elkapja tekintetét a falakról, és a vadász lányára néz, figyeli ahogy az tüsténkedik. Hátizsákját a fal mellé támasztja, helyet foglal az asztalnál, apró mosollyal és biccentéssel fogadja el az étellel rakott tányért, ám nem nyúl hozzá.*
- Valóban, megbocsájtsd. *-bólint a feltevésre, miszerint nem vadász, hanem inkább szerencsevadász. Danrim nem is tudja, mennyire a fején találta a szöget.-* Nem tudtam, hogy csak szakmabelid lehet segítségedre.
*Hátradől.*
- Én itt nőttem fel. Vagyis nem itt, *-legyint egyet, leginkább kelet felé-* hanem eggyel arrébb, Szántóvégen. Még mindig érdekel is, hogy mi történik itt. És ha tudok, segítek.
*Leginkább saját magán, de ha "járulékos veszteségként" ezzel másokon is segít, ám nem bánja azt sem.
Elhallgat és hallgat tovább, figyel. Cagon lenyűgözi. Azok az orkok, akikkel eddig összehozta a sors, alig voltak képesek néha egy értelmes mondatot kinyögni, ez a fickó meg?! Mintha valami akadémiáról jött volna. Persze az sem kizárt, hogy tényleg így is van.*
- Tehát *-vonja össze a szemöldökeit-* azt mondod, hogy valaki felvágta a birkát, és kirágta a szívét? Miből gondolod, hogy ugyanakkor történt ez?
*Danrimra pislant.*
- Ez mindig így megy? Előbb megvágják az állatot, aztán beleesznek?
*Hiába próbálkozik a hangos szóval, nem válaszol rá senki. Úgy fest, hogy az itt lakók annyira félnek attól a valamitől, ami a jószágaikat ragajda el, hogy már egy ember elől is inkább eltűnnek. Bár - ha nem tudják, hogy mi vadássza le az állatokat, az akár tényleg lehet ember is. Akár ő is! De nem, nem ő az.
A házcsoport túlsó oldaláról aztán valaki végre megszánja, hiszen kiáltást hall. Oda fordul, és valóban: meglátja a rá bámuló szakállas férfit, és egy jócskán megtermett másik figurát. Aha! Az óriás, akiről már a városban is pletykálnak. A teringettét, de rohadt gyorsak a hírek! Vajon róla fogadtak? Hogy ez az alak-e a nő?
Megtörli tunikája ujjával a homlokát, majd a házhoz indul. Nem siet túlságosan, de azért tempósan halad; nem szeretne kívül maradni a történéseken.*
- Üdvözlet nektek! *-köszön Danrimnak és Cagonnak-* Alaver vagyok.
*Mivel épp elcsípte a fővadász utolsó szavait, ezért tudja, hogy valószínűleg jó helyen jár. Elfogadja az invitációt a házba, fejét kissé lehajtva lép be, arra szigorúan figyelve, hogy a küszöbhöz hozzá se érjen a talpa. Bent aztán egy pillanatra megtorpan ahogy körbenéz, és kissé kirázza a hideg. Nem csak azért, mert bent hűvös van.*
˜Fű, de ocsmány!˜ *-gondolja a rengeteg trófeára nézve. Viszketni kezd a tarkója, úgy érzi, hogy a halott szemek követik minden mozdulatát.
Inkább elkapja tekintetét a falakról, és a vadász lányára néz, figyeli ahogy az tüsténkedik. Hátizsákját a fal mellé támasztja, helyet foglal az asztalnál, apró mosollyal és biccentéssel fogadja el az étellel rakott tányért, ám nem nyúl hozzá.*
- Valóban, megbocsájtsd. *-bólint a feltevésre, miszerint nem vadász, hanem inkább szerencsevadász. Danrim nem is tudja, mennyire a fején találta a szöget.-* Nem tudtam, hogy csak szakmabelid lehet segítségedre.
*Hátradől.*
- Én itt nőttem fel. Vagyis nem itt, *-legyint egyet, leginkább kelet felé-* hanem eggyel arrébb, Szántóvégen. Még mindig érdekel is, hogy mi történik itt. És ha tudok, segítek.
*Leginkább saját magán, de ha "járulékos veszteségként" ezzel másokon is segít, ám nem bánja azt sem.
Elhallgat és hallgat tovább, figyel. Cagon lenyűgözi. Azok az orkok, akikkel eddig összehozta a sors, alig voltak képesek néha egy értelmes mondatot kinyögni, ez a fickó meg?! Mintha valami akadémiáról jött volna. Persze az sem kizárt, hogy tényleg így is van.*
- Tehát *-vonja össze a szemöldökeit-* azt mondod, hogy valaki felvágta a birkát, és kirágta a szívét? Miből gondolod, hogy ugyanakkor történt ez?
*Danrimra pislant.*
- Ez mindig így megy? Előbb megvágják az állatot, aztán beleesznek?
1357. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-07-27 19:27:52
Üzenet elküldve: 2024-07-27 19:27:52
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 372
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 372
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A vadászlaki rém//
* Olyan hű de sok idő nem telik el, míg az ork megtalálja azt a bizonyos fővadászt. Vagy legalábbis valaki, akinek a tekintélye hasonló. Megint hallhatja azt a bizonyos női nevet, akit az előjáró elzavart. *
- Volt szerencsém a vénséghez. Ha egy kicsivel fiatalabb lenne, biztos saját maga próbált volna meg kidobni.
* A bemutatkozás nem maradhat el az ork részéről sem. Nehogy azt higgyék, hogy modortalan a nagy zöld teremtés. A lidérccel fején találta a szöget. Cagon csak bólogat eme levezetést hallva.
A meghívást elfogadja és mögötte lép be a házba. Első ránézésre eléggé visszafogottan tűnik. Semmi felesleges holmi. Minden, ami van, az csakis olyan, ami kell. Mintha csak visszajött volna Bredoc házába, csak az kicsit messzebb van. *
- Pont emiatt jöttünk, legalábbis jöttem. A többiek nevében nem nyilatkozhatok. Volt még velem valaki, de őt már megehette a fene, ha nem ért még ide. Pont volt egy újabb támadás lentebb. Újabb haszonállat.
* Cagon elfogadja a meghívást. Gyomra korgását már messziről is lehetne hallani. Leül hát az asztalhoz. Elkezdi falatozni a gulyásból, néha kenyeret is tör bele, ha az jelen van az asztalon. Közben hallgatja a vadászt. *
- Gondolom az incidens óta még kevesebben mernek jönni.
* Az emberek valahogy mindig aggodalmaskodnak. De ilyen helyzetekben mikor valami öli szerencsétlen jószágaikat, az óvatosság fontos. Ezért sem lepi meg a kérdése. *
- A tapasztalt szemek nem tévednek. Alkimista volnék. Néha ellátogatok a földekre. Próbálok olyan keretek között üzletelgetni, cserélgetni, ami mindenki számára előnyös. A jelenlegi helyzet kicsit sem tetszik nekem. Ezért gondoltam felajánlom tudásom.
* Közben kezéből leteszi az evőeszközt és rákönyököl az asztalra. Egy komorabb kifejezés kerül az arcára. *
- Akkor térjünk a tárgyra! Az újonnan talált áldozat. * Ekkor szemeivel bők a lányra. Szuggerálva, hogy akarja e, hogy végig mondja a lány előtt vagy sem. Ha nem, vár, míg elküldi. * Találtam egy birkát, hogy mi okozhatta a halált nem tudom. Egy biztos hasát szinte biztos késsel nyitották fel. Onnan belül, mintha már valaki foggal lakomázott volna a testből. * Itt vár egy kicsit, hogy lássa mindenki reakcióját. * Közelebbi megvizsgálásra még azt tapasztaltam, hogy a szívének hűt helye sem volt.
* Cagon egyelőre csak ennyit tud, így egy kicsit abba hagyja a beszédet, hogy a többiek is megtudják osztani a véleményüket. *
* Olyan hű de sok idő nem telik el, míg az ork megtalálja azt a bizonyos fővadászt. Vagy legalábbis valaki, akinek a tekintélye hasonló. Megint hallhatja azt a bizonyos női nevet, akit az előjáró elzavart. *
- Volt szerencsém a vénséghez. Ha egy kicsivel fiatalabb lenne, biztos saját maga próbált volna meg kidobni.
* A bemutatkozás nem maradhat el az ork részéről sem. Nehogy azt higgyék, hogy modortalan a nagy zöld teremtés. A lidérccel fején találta a szöget. Cagon csak bólogat eme levezetést hallva.
A meghívást elfogadja és mögötte lép be a házba. Első ránézésre eléggé visszafogottan tűnik. Semmi felesleges holmi. Minden, ami van, az csakis olyan, ami kell. Mintha csak visszajött volna Bredoc házába, csak az kicsit messzebb van. *
- Pont emiatt jöttünk, legalábbis jöttem. A többiek nevében nem nyilatkozhatok. Volt még velem valaki, de őt már megehette a fene, ha nem ért még ide. Pont volt egy újabb támadás lentebb. Újabb haszonállat.
* Cagon elfogadja a meghívást. Gyomra korgását már messziről is lehetne hallani. Leül hát az asztalhoz. Elkezdi falatozni a gulyásból, néha kenyeret is tör bele, ha az jelen van az asztalon. Közben hallgatja a vadászt. *
- Gondolom az incidens óta még kevesebben mernek jönni.
* Az emberek valahogy mindig aggodalmaskodnak. De ilyen helyzetekben mikor valami öli szerencsétlen jószágaikat, az óvatosság fontos. Ezért sem lepi meg a kérdése. *
- A tapasztalt szemek nem tévednek. Alkimista volnék. Néha ellátogatok a földekre. Próbálok olyan keretek között üzletelgetni, cserélgetni, ami mindenki számára előnyös. A jelenlegi helyzet kicsit sem tetszik nekem. Ezért gondoltam felajánlom tudásom.
* Közben kezéből leteszi az evőeszközt és rákönyököl az asztalra. Egy komorabb kifejezés kerül az arcára. *
- Akkor térjünk a tárgyra! Az újonnan talált áldozat. * Ekkor szemeivel bők a lányra. Szuggerálva, hogy akarja e, hogy végig mondja a lány előtt vagy sem. Ha nem, vár, míg elküldi. * Találtam egy birkát, hogy mi okozhatta a halált nem tudom. Egy biztos hasát szinte biztos késsel nyitották fel. Onnan belül, mintha már valaki foggal lakomázott volna a testből. * Itt vár egy kicsit, hogy lássa mindenki reakcióját. * Közelebbi megvizsgálásra még azt tapasztaltam, hogy a szívének hűt helye sem volt.
* Cagon egyelőre csak ennyit tud, így egy kicsit abba hagyja a beszédet, hogy a többiek is megtudják osztani a véleményüket. *
1356. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-07-27 18:10:53
Üzenet elküldve: 2024-07-27 18:10:53
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 550
OOC üzenetek: 80
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 550
OOC üzenetek: 80
Játékstílus: Szelíd
//A Vadászlaki Rém//
*Alighogy Cagon mögött a langyos szél bezárja az apró, alig derékig érő kerti kaput, a ház ajtaja már nyílik is; egy marcona, szakállas, látszólag élete derekán járó férfi az, ki kilép rajta. Egy pillanatra megmerevedik, ahogy meglátja az orkot, de végül komoran biccent felé.*
-A vén Meradrein asszony már teli is harsogta a falut arról, hogy idegenek "ólálkodnak" itt. *Köszönti sajátságos módon vendégét, majd elbámul a termetes zöldbőrű háta mögött. Amennyiben Cagon megfordul, ő is kiszúrhatja kicsit odébb a poros utcán ácsorgó ifjoncot, ki épp egy fakerítés fedezékében kukucskáló aggastyánt igyekszik szóra bírni. Rögtön látszik, hogy nem helyi, s nem csak abból, hogy egy ilyen kis falucskában mindenki ismeri a másikat. Az öltözéke is jóval jobb minőségűnek tűnik, mint amit a parasztok és a vadászok viselnek e vidéken. Barna tekintete visszakúszik az orkra, s az rögtön láthatja is benne a konstatálást; "ezek itt nem együtt érkeztek".*
-Erre, öcsém! *Kiáltja el magát a zöld zekét viselő szakállas férfi, s ha Alaver a hang irányába fordul, hamar irányba is állhat a vadászkunyhót illetően.*
-Ha a "lidérc" nyomát keresitek, jó helyen jártok. *Semmivel sem tűnik kedélyesebbnek az eddigieknél. A mosoly szemmel láthatóan egy ideje kerüli már ábrázatát. Végül fejével int a párosnak, hogy kövessék a kunyhóba.*
-Az én nevem Danrim. *Mutatkozik még be, mielőtt a nyomába szegődnek. Amennyiben Cagon friss ismeretsége, az óriáslány érkeztére számít, csalódnia kell; amaz vagy más nyomon indult el, vagy jobb elfoglaltságot talált magának.*
-Tíz esztendeje már, hogy a község fővadásza vagyok. De lám, akad olyan nyom, ami meghaladja a képességeim... *Danrim köpcös, ám erőteljes férfi. Hosszú, barna haja és szakálla akár az egykori, nemes vitézeké, ám öltözéke egyszerű ember benyomását keltheti.
A ház belülről is olyan takaros, mint kívülről. A nem túl tágas, egyterű kis kunyhó a széles ablakok miatt fényárban úszik. Két rozoga ágy a sarokban, egy jókora asztal székekkel, egy ósdi, ám méretes szekrény, s még egy kandalló is helyet kapott benne. A padlót medvebőr ékesíti, s a falakon is megannyi trófea díszeleg körös-körül.
A vadász azonban nincs egyedül; egy leánygyermek tálal épp serényen, a vendégeket látva pedig még két terítéket előkapar. Az utolsókat a szekrényből.*
-Épp ebédhez készülődünk. Csatlakozzatok. *Hellyel kínálja a párost.*
-Ő itt Nosziel, a leányom. *A gyermek, akinek apjához hasonlatosan hosszú, barna haja van nem tekint fel a vándorokra. Nem lehet több tizenötnél, már amennyire ez megállapítható. Szégyenlősen lesüti szemét, miközben mer mindenkinek a gulyásból. Főtt krumplival teszi teljessé az étket, majd maga is helyet foglal apja mellett.*
-Szarvas. Tegnap még az erdőket rótta. Ma meg már a tányérunkon díszeleg. *A vadász elmélázva veszi szemügyre előbb az orkot, majd az embert. Már ha azok engedtek az invitációnak. Nem nyúl rögtön az ételhez és nem is tér a lényegre. Talán fel akarja mérni, mire számíthat az vendégektől.*
-Nem gyakran járnak erre idegenek. Messze esünk az északi úttól. Néha jönnek kereskedők a prémekért. Artheniorból, néha a Kikötőből. De azokat ismerem. *Hallhatóan egyszerű ember, s nem is igen kedvelheti a kertelést.*
-Viszont megbocsássatok, nem tűntök vadásznak. Talán csak szerencsevadásznak. *Ezúttal Alaveren pihen meg a tekintete.*
- Mielőtt részletekbe bocsátkoznék, mondjátok hát, kik vagytok és mi járatban?
*Alighogy Cagon mögött a langyos szél bezárja az apró, alig derékig érő kerti kaput, a ház ajtaja már nyílik is; egy marcona, szakállas, látszólag élete derekán járó férfi az, ki kilép rajta. Egy pillanatra megmerevedik, ahogy meglátja az orkot, de végül komoran biccent felé.*
-A vén Meradrein asszony már teli is harsogta a falut arról, hogy idegenek "ólálkodnak" itt. *Köszönti sajátságos módon vendégét, majd elbámul a termetes zöldbőrű háta mögött. Amennyiben Cagon megfordul, ő is kiszúrhatja kicsit odébb a poros utcán ácsorgó ifjoncot, ki épp egy fakerítés fedezékében kukucskáló aggastyánt igyekszik szóra bírni. Rögtön látszik, hogy nem helyi, s nem csak abból, hogy egy ilyen kis falucskában mindenki ismeri a másikat. Az öltözéke is jóval jobb minőségűnek tűnik, mint amit a parasztok és a vadászok viselnek e vidéken. Barna tekintete visszakúszik az orkra, s az rögtön láthatja is benne a konstatálást; "ezek itt nem együtt érkeztek".*
-Erre, öcsém! *Kiáltja el magát a zöld zekét viselő szakállas férfi, s ha Alaver a hang irányába fordul, hamar irányba is állhat a vadászkunyhót illetően.*
-Ha a "lidérc" nyomát keresitek, jó helyen jártok. *Semmivel sem tűnik kedélyesebbnek az eddigieknél. A mosoly szemmel láthatóan egy ideje kerüli már ábrázatát. Végül fejével int a párosnak, hogy kövessék a kunyhóba.*
-Az én nevem Danrim. *Mutatkozik még be, mielőtt a nyomába szegődnek. Amennyiben Cagon friss ismeretsége, az óriáslány érkeztére számít, csalódnia kell; amaz vagy más nyomon indult el, vagy jobb elfoglaltságot talált magának.*
-Tíz esztendeje már, hogy a község fővadásza vagyok. De lám, akad olyan nyom, ami meghaladja a képességeim... *Danrim köpcös, ám erőteljes férfi. Hosszú, barna haja és szakálla akár az egykori, nemes vitézeké, ám öltözéke egyszerű ember benyomását keltheti.
A ház belülről is olyan takaros, mint kívülről. A nem túl tágas, egyterű kis kunyhó a széles ablakok miatt fényárban úszik. Két rozoga ágy a sarokban, egy jókora asztal székekkel, egy ósdi, ám méretes szekrény, s még egy kandalló is helyet kapott benne. A padlót medvebőr ékesíti, s a falakon is megannyi trófea díszeleg körös-körül.
A vadász azonban nincs egyedül; egy leánygyermek tálal épp serényen, a vendégeket látva pedig még két terítéket előkapar. Az utolsókat a szekrényből.*
-Épp ebédhez készülődünk. Csatlakozzatok. *Hellyel kínálja a párost.*
-Ő itt Nosziel, a leányom. *A gyermek, akinek apjához hasonlatosan hosszú, barna haja van nem tekint fel a vándorokra. Nem lehet több tizenötnél, már amennyire ez megállapítható. Szégyenlősen lesüti szemét, miközben mer mindenkinek a gulyásból. Főtt krumplival teszi teljessé az étket, majd maga is helyet foglal apja mellett.*
-Szarvas. Tegnap még az erdőket rótta. Ma meg már a tányérunkon díszeleg. *A vadász elmélázva veszi szemügyre előbb az orkot, majd az embert. Már ha azok engedtek az invitációnak. Nem nyúl rögtön az ételhez és nem is tér a lényegre. Talán fel akarja mérni, mire számíthat az vendégektől.*
-Nem gyakran járnak erre idegenek. Messze esünk az északi úttól. Néha jönnek kereskedők a prémekért. Artheniorból, néha a Kikötőből. De azokat ismerem. *Hallhatóan egyszerű ember, s nem is igen kedvelheti a kertelést.*
-Viszont megbocsássatok, nem tűntök vadásznak. Talán csak szerencsevadásznak. *Ezúttal Alaveren pihen meg a tekintete.*
- Mielőtt részletekbe bocsátkoznék, mondjátok hát, kik vagytok és mi járatban?
1355. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-07-27 16:18:07
Üzenet elküldve: 2024-07-27 16:18:07
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Éber álmok//
*Bevizezi a rongyot, a vödör felett csavarva ki belőle a víz nagyját, úgy nyújtja azt a nőnek. Kérdés nélkül mozdul, hogy kisegítse, ha szüksége van rá, ott és akkor nyúlva csak a munkájába, amikor intik rá, segítve és soha nem akadályozva azt. Ugyanúgy, ahogy mindig. Mintha annyiszor csinálták volna már ezt is. Ahogy időről-időre a lányhoz ér közben újra megbizonyosodik róla, hogy az igazi. Hús és bőrre száradt vér. A fák között látott második, jelenésszerű alakot továbbra sem magyarázza semmi számára. A nő is feszült mellette, annyira már ismeri, hogy feltűnjön neki a mozdulatain, ha ugyanolyan pontos is mint mindig. Fel-felpillant közben, körbe a réten, végig a fák alatt, a hangokat hallgatja a ház körül, ismeretlen zajt keresve köztük. Nem azért, hogy a hosszúéletűt nyugtassa meg vele, hanem mert is nyugtalan a mostani helyzetben, ha nem is ül az arcára az aggodalma.
Szótlanul veszi csak tudomásul, hogy az elf nem talált más sebet. Ami azonban kizökkenti a gondolataiból az a másik következő válasza.*
~Engem?~
*Néz fel a szó hallatán.*
- Mié..
*A kettejük közt felhangzó, idegen nevetés fojtja belé a kérdés végét. Hűvösen feszülnek le az izmai a hangra. Sosem ugrik, ha megijed. Egyedül a pupilla tágul engedély nélkül, ugrásszerűen, mint egy megriasztott vadé; lassan fordítja el a tekintetét a nőéről, le, a megébredő gyerek felé, annak kérdésére azonban ő sem ad felelet.*
~Mi történik..~
*Visszaemeli a szemét a hosszúéletűre. Nem érti a hirtelen elhúzódását, a szavakat, a furcsa, félbehagyott mozdulatot. Nem erre van szüksége. Válaszok kellenek.. Összeszorul az állkapcsa. Dühödten fújja ki a levegőt; kinyúl, hogy kivegye a másik kezéből a rongyot, a vizes vödörbe vágva a véres anyagot.*
- Csukd be az ajtót.
*Szól az elfnek a kunyhó nyitva hagyott ajtajára utalva, miközben megigazítja a mellkasán keresztbe futó íj idegét, mielőtt újra a lányért nyúlna, hogy a karjába vegye. Ha útközben elfáradna a karja, majd leveszi a tegezét, hogy a hátán vigye tovább. Talán igaza volt a nőnek, és nem kellett volna idehozni, de csak egy gyerek. Ha ők sem értik...*
- Hol van a nővéred? *Kérdezi közben a szokott nyugalmával, mintegy elterelve a figyelmét. Mégiscsak egy idegen számára, aki ráadásul közvetlen közel van, és hozzá akar érni. Ő sem szeretné.* - Visszaviszünk Szántóvégre.
*Egyedül Vadászlakot kellene elkerülni egy hátsó úttal, és nem a főúton végiggyalogolni a falun egy véres gyerekkel a kezében és egy idegen hegyesfülűvel maga mellett.*
A hozzászólás írója (Kyr q'Naviel) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.07.27 16:20:33
*Bevizezi a rongyot, a vödör felett csavarva ki belőle a víz nagyját, úgy nyújtja azt a nőnek. Kérdés nélkül mozdul, hogy kisegítse, ha szüksége van rá, ott és akkor nyúlva csak a munkájába, amikor intik rá, segítve és soha nem akadályozva azt. Ugyanúgy, ahogy mindig. Mintha annyiszor csinálták volna már ezt is. Ahogy időről-időre a lányhoz ér közben újra megbizonyosodik róla, hogy az igazi. Hús és bőrre száradt vér. A fák között látott második, jelenésszerű alakot továbbra sem magyarázza semmi számára. A nő is feszült mellette, annyira már ismeri, hogy feltűnjön neki a mozdulatain, ha ugyanolyan pontos is mint mindig. Fel-felpillant közben, körbe a réten, végig a fák alatt, a hangokat hallgatja a ház körül, ismeretlen zajt keresve köztük. Nem azért, hogy a hosszúéletűt nyugtassa meg vele, hanem mert is nyugtalan a mostani helyzetben, ha nem is ül az arcára az aggodalma.
Szótlanul veszi csak tudomásul, hogy az elf nem talált más sebet. Ami azonban kizökkenti a gondolataiból az a másik következő válasza.*
~Engem?~
*Néz fel a szó hallatán.*
- Mié..
*A kettejük közt felhangzó, idegen nevetés fojtja belé a kérdés végét. Hűvösen feszülnek le az izmai a hangra. Sosem ugrik, ha megijed. Egyedül a pupilla tágul engedély nélkül, ugrásszerűen, mint egy megriasztott vadé; lassan fordítja el a tekintetét a nőéről, le, a megébredő gyerek felé, annak kérdésére azonban ő sem ad felelet.*
~Mi történik..~
*Visszaemeli a szemét a hosszúéletűre. Nem érti a hirtelen elhúzódását, a szavakat, a furcsa, félbehagyott mozdulatot. Nem erre van szüksége. Válaszok kellenek.. Összeszorul az állkapcsa. Dühödten fújja ki a levegőt; kinyúl, hogy kivegye a másik kezéből a rongyot, a vizes vödörbe vágva a véres anyagot.*
- Csukd be az ajtót.
*Szól az elfnek a kunyhó nyitva hagyott ajtajára utalva, miközben megigazítja a mellkasán keresztbe futó íj idegét, mielőtt újra a lányért nyúlna, hogy a karjába vegye. Ha útközben elfáradna a karja, majd leveszi a tegezét, hogy a hátán vigye tovább. Talán igaza volt a nőnek, és nem kellett volna idehozni, de csak egy gyerek. Ha ők sem értik...*
- Hol van a nővéred? *Kérdezi közben a szokott nyugalmával, mintegy elterelve a figyelmét. Mégiscsak egy idegen számára, aki ráadásul közvetlen közel van, és hozzá akar érni. Ő sem szeretné.* - Visszaviszünk Szántóvégre.
*Egyedül Vadászlakot kellene elkerülni egy hátsó úttal, és nem a főúton végiggyalogolni a falun egy véres gyerekkel a kezében és egy idegen hegyesfülűvel maga mellett.*
A hozzászólás írója (Kyr q'Naviel) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.07.27 16:20:33
1354. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-07-25 14:57:17
Üzenet elküldve: 2024-07-25 14:57:17
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 372
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 372
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A vadászlaki rém//
* Olybá tűnik, hogy újonnan megismert óriás barátjának elvitte rém a nyelvét! Még ha csak egy hétköznapi találkozás lenne, megértené az ork. De mégis csak valami ismeretlent akarnak levadászni, emez meg úgy kezeli az orkot mintha ott se lenne. *
- Értem, akkor hát győzzön a jobb vadász!
* Csak ennyit mond, mielőtt hátat fordít, és elindul az ellenkező irányba. Ha egy kicsivel kedvesebb lett volna, még megosztotta volna vele azt a kis, számára talán fontosnak is nevezhető információt, hogy a vadászlak nem abba az irányba található, amelyikbe épp tart.
Az elmúlt hónapban volt ideje Cagonnak a földeken bolyongani, így ha nem is profi szinten, de tapasztalatból megmondja néhány dologra, hogy mi merre van. Kényelmes tempóban sétál, követi az utat. Na nem mintha tehetne egyebet. Ha letérne az útról még a végén hátba is lőheti valami, vagy valaki. Séta közben gondolkodik az elhangzottakon, és a megvizsgáltakon. *
~ Mégis mihez kéne egy szív? Talán a vadászok többet tudnak erről, mint egy mezei ork! Éhes is vagyok! Basszus, na meg szomjas! Ha az előjáró hazudott és nem lesz semmi, ami csillapítja étvágyam, akkor megeszek valakit. ~
* Amint megpillantja azokat a bizonyos épületeket, elégedetten sóhajt egyet. Elvégre nagyon szánalmas lett volna, ha kiderül, hogy mégse ő tudja jól az irányokat. Beljebb merészkedik remélve, hogy az ork híre már megelőzte, és nem egyből vasvillákkal fogják üdvözölni, mint legutóbb. Persze mindenre van esély, de nem szeretne az egészségesnél több vasvillát kapni az arcába. Ami, mint utólag kiderült, nulla. Szemeivel magát a helyi legényt, a fővadászt és, vagy valaki fontos személyt keres. Persze bármi furcsa, avagy érdekes dolgokra is nyitva tartja azokat a vörös szemlélőket. *
A hozzászólás írója (Targhed Cagon) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.07.25 14:59:38
* Olybá tűnik, hogy újonnan megismert óriás barátjának elvitte rém a nyelvét! Még ha csak egy hétköznapi találkozás lenne, megértené az ork. De mégis csak valami ismeretlent akarnak levadászni, emez meg úgy kezeli az orkot mintha ott se lenne. *
- Értem, akkor hát győzzön a jobb vadász!
* Csak ennyit mond, mielőtt hátat fordít, és elindul az ellenkező irányba. Ha egy kicsivel kedvesebb lett volna, még megosztotta volna vele azt a kis, számára talán fontosnak is nevezhető információt, hogy a vadászlak nem abba az irányba található, amelyikbe épp tart.
Az elmúlt hónapban volt ideje Cagonnak a földeken bolyongani, így ha nem is profi szinten, de tapasztalatból megmondja néhány dologra, hogy mi merre van. Kényelmes tempóban sétál, követi az utat. Na nem mintha tehetne egyebet. Ha letérne az útról még a végén hátba is lőheti valami, vagy valaki. Séta közben gondolkodik az elhangzottakon, és a megvizsgáltakon. *
~ Mégis mihez kéne egy szív? Talán a vadászok többet tudnak erről, mint egy mezei ork! Éhes is vagyok! Basszus, na meg szomjas! Ha az előjáró hazudott és nem lesz semmi, ami csillapítja étvágyam, akkor megeszek valakit. ~
* Amint megpillantja azokat a bizonyos épületeket, elégedetten sóhajt egyet. Elvégre nagyon szánalmas lett volna, ha kiderül, hogy mégse ő tudja jól az irányokat. Beljebb merészkedik remélve, hogy az ork híre már megelőzte, és nem egyből vasvillákkal fogják üdvözölni, mint legutóbb. Persze mindenre van esély, de nem szeretne az egészségesnél több vasvillát kapni az arcába. Ami, mint utólag kiderült, nulla. Szemeivel magát a helyi legényt, a fővadászt és, vagy valaki fontos személyt keres. Persze bármi furcsa, avagy érdekes dolgokra is nyitva tartja azokat a vörös szemlélőket. *
A hozzászólás írója (Targhed Cagon) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.07.25 14:59:38
1353. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-07-25 14:03:19
Üzenet elküldve: 2024-07-25 14:03:19
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 190
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 190
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//A Vadászlaki Rém//
*Arthenior már a háta mögött van egy ideje, bakancsán az út pora hízik egyre vastagabb réteggé. De nem bánja. Régen járt erre, talán kicsit hiányzott is már neki a környék. A tücskök bágyadt ciripelése a szántók szélén húzódó giz-gazos sávban, a magasban keringő ragadozómadarak látványa, a föld erős, mindent átjáró illata.. Otthon érezi magát. Sokkal jobban, mint a városban. És nem szereti magát ezért.
A tarkóját egyre jobban tűzi a nap, és ahogy érzi, már a háta is beizzadt a hátizsákja alá, mire eléri a jobbra tartó elágazás után Vadászlakot. ~Végre~, gondolja, ~ha már annyi eszem nem volt, hogy vizet is hozzak magamnak!~ Nehézkesen nyel egyet, felkancsalít a lassan zenitjére hágó napra, és szomorkás-csúfondáros mosoly ül a szájára. Na igen, ezt a kegyetlen, kérlelhetetlen napsütést nem hiányolta.
A kis falucskára bevezető út egyenesen a főtérre torkollik. Ha tippelnie kéne, lesz itt valahol egy gémeskút, amivel a jószágokat itatják, és ha megint tippelnie kéne, a részegeskedőket is belevágják éjféltájt, ha nagyon nem bírnak magukkal. És ha tippelnie kéne, valami fura is van itt. Ritkán látott ugyanis még úgy falut, hogy üresek az utcái – általában a nénjék kint ülnek a kapuk alatt, pletykálnak, és az utat lesik; a bátyják meg a kocsmában a lócán ülnek. A fiatalabbak meg kocsit hajtanak, nyájat terelnek, bőrt nyúznak, vagy ami épp a dolguk. De itt?
Itt nincs senki.
Hümment, megrántja hátizsákja szíjait, és tétován elindul, beljebb faluba, át a téren, végig a széles, paták által keményre taposott úton. Menet közben a behúzott zsalukon keresztül apró villanásokat lát, amott egy házsarok mögött moccan valami. Tehát itt vannak a vadászlakiak, csak el vannak bújva.
Félnek a lúdvérctől.*
- Adjon kendtnek szép napot az öreg ég! *-szólal meg jó hangosan, és csak utóbb veszi észre, hogy szájára mennyire könnyen tolultak a szavak, amelyeket gyerekkorában olyan sokszor hallott és mondott maga is. Még a hangsúly is egészen olyan volt, mint az apjáé.-* Hát van-é itt valaki ki megsegítene?
*A mondat végi erőteljes „He?” kérdőszócskát ezúttal elhagyja inkább.*
*Arthenior már a háta mögött van egy ideje, bakancsán az út pora hízik egyre vastagabb réteggé. De nem bánja. Régen járt erre, talán kicsit hiányzott is már neki a környék. A tücskök bágyadt ciripelése a szántók szélén húzódó giz-gazos sávban, a magasban keringő ragadozómadarak látványa, a föld erős, mindent átjáró illata.. Otthon érezi magát. Sokkal jobban, mint a városban. És nem szereti magát ezért.
A tarkóját egyre jobban tűzi a nap, és ahogy érzi, már a háta is beizzadt a hátizsákja alá, mire eléri a jobbra tartó elágazás után Vadászlakot. ~Végre~, gondolja, ~ha már annyi eszem nem volt, hogy vizet is hozzak magamnak!~ Nehézkesen nyel egyet, felkancsalít a lassan zenitjére hágó napra, és szomorkás-csúfondáros mosoly ül a szájára. Na igen, ezt a kegyetlen, kérlelhetetlen napsütést nem hiányolta.
A kis falucskára bevezető út egyenesen a főtérre torkollik. Ha tippelnie kéne, lesz itt valahol egy gémeskút, amivel a jószágokat itatják, és ha megint tippelnie kéne, a részegeskedőket is belevágják éjféltájt, ha nagyon nem bírnak magukkal. És ha tippelnie kéne, valami fura is van itt. Ritkán látott ugyanis még úgy falut, hogy üresek az utcái – általában a nénjék kint ülnek a kapuk alatt, pletykálnak, és az utat lesik; a bátyják meg a kocsmában a lócán ülnek. A fiatalabbak meg kocsit hajtanak, nyájat terelnek, bőrt nyúznak, vagy ami épp a dolguk. De itt?
Itt nincs senki.
Hümment, megrántja hátizsákja szíjait, és tétován elindul, beljebb faluba, át a téren, végig a széles, paták által keményre taposott úton. Menet közben a behúzott zsalukon keresztül apró villanásokat lát, amott egy házsarok mögött moccan valami. Tehát itt vannak a vadászlakiak, csak el vannak bújva.
Félnek a lúdvérctől.*
- Adjon kendtnek szép napot az öreg ég! *-szólal meg jó hangosan, és csak utóbb veszi észre, hogy szájára mennyire könnyen tolultak a szavak, amelyeket gyerekkorában olyan sokszor hallott és mondott maga is. Még a hangsúly is egészen olyan volt, mint az apjáé.-* Hát van-é itt valaki ki megsegítene?
*A mondat végi erőteljes „He?” kérdőszócskát ezúttal elhagyja inkább.*
1352. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-07-24 20:27:00
Üzenet elküldve: 2024-07-24 20:27:00
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 462
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 462
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Éber álmok//
*Feszültségét csak abba tudja fojtani, hogy a gyerek minden látható porcikáját precízen vizsgálja, némely ponton a ruháját is feljebb húzza, ahol nem látható a tépázott anyagtól a finom kis bőre. Velejáró, hogy a megfigyelést olyan összpontosítással csinálja, hogy abba semmilyen mértékű hiba ne csúszhasson be. Pedig megtörtént. A kis sárga virágokat nem vette észre, s ezzel bajba sodorta magát és azt is, akit egyáltalán nem lett volna szabad. Na meg a gyereket, aki már amúgy is bajban volt. Elvette a figyelmét a lényegről. Nem akarja átadni magát az érzelmeknek. De mozdul a keze, hogy óvja a fejét, mikor a földre kerül, s összeszorul a szíve, ahogy a talpát nézi. Nem létezhet benne ilyen. Nagyon küzd ellene. Egyedül az a fontos, hogy jóváhagyást kapjon saját magától, hogy van annyira jól a lány, hogy nem itt fog meghalni. Vissza kell vinni, ahonnan jött és gyorsan. Baljósan telepszik a vállára az idő súlya, amit itt töltenek el. Kyr mellé guggol végre, a tekintete rá is vetül, de hamar visszaterelődik a sebekre. Csak a kezét nyújtja a rongyért. Még a mozdulata is sugározza, hogy nyugtalan. Pedig ritka, hogy ezt láttatni engedi néhány pillanatnál tovább. Tisztogatásba kezd, néha mutatva a másiknak, hol fogja meg, hogy jobban hozzáférjen. Nyugtatná a félvér jelenléte, ha nem pont az ő teraszán kellene rendbe hozni a sebeket. Ez az egész helyzet abszurd, nem ide való és neki, nekik nem ezzel kéne foglalkozniuk. *
- Nem. *Jelenti ki egyszerűen. A sebek nem tűnnek veszélyesnek, de fájni azért fognak. Nem az ő baja. Amit tud, megtesz. Az újabb kérdésre viszont mély levegőt vesz, nem keresi a szürkéket, csak egykedvűen jelenti ki:*
- Téged.
*Ha nem foglalná le minden idegszálát az, hogy ne engedje elszabadulni a haragot, amit a helyzettel kapcsolatban érez, vagy, hogy a gondoskodó énjét visszaszorítsa, akkor lenne tere átgondolni, hogy erre mit válaszoljon. De mindent lesarkítva igazat szól. Nem vonta körbe mázzal. Most nincs mit. Talán belekezdene a magyarázatba, hogy itt az ideje megtanulnia a gyógyfüvek kinézetét és hasznát, hiszen ez volt a saját indoka az érkeztére, de az okfejtést csírájában fojtja el a nevetés, ami beteljesült imaként változtatja meg minden belső harcát. A kezei közt érzett rezzenéstől végigszánt a hideg az ő teste egészén is. Megdermed. Ha most azt tenné, amit a belseje súg, akkor hirtelen eleresztené és a leány koppanhatna a padlózaton, akkor is, ha nemrégiben ő fogta annak tarkóját, hogy ez ne történhessen meg. Nincs ideje reagálni, vagy csak nem akar rosszul. Elhúzza kezét majd akaratlan nyúlna kardja markolatáért, de megáll a mozdulatban. Figyel. A lány újra éber és nővérének szólítja. Nem is tehetné rosszabbul. Szája széle megremeg, minden izma feszül. Még csak szóra sem méltatja, nem megy. Bárcsak megeredne inkább Kyr nyelve. Kérdezzen, faggassa ki. Ha van is testvére, akkor arról nem tud. Nincs emléke. Szitokszóként szövi be elméjét. De nem tudja feledni a nevetést. Semmi nem passzol össze semmivel. Kyr-re mered, mintha aranyaival csak azt kérdezné, hogy ő is hallotta-e? Lehetséges, hogy kezd megőrülni. Semmi nem fér össze semmivel. A gondoskodás, amit be sem vallott magának, távozik közülük. Hogy mi zajlik le belül, az megfejthetetlen. Harag, ijedtség, ellenszenv. Csak a félvér tartja benne azt a lelket, ami miatt nem hagyja itt a madaraknak, akik szívesen ennének dögöt. *
- Nem maradhat itt tovább. Vigyük.
*Nem a lányt félti, nem érdekli tovább. Elmúlt. De mi ez az egész? Mágia? Vagy tényleg kezd megbolondulni? Az a növény nem csinál ilyet. Ő pedig nem ölheti meg a félelf előtt. Gyereket amúgy sem ildomos. Nemrég még óvta. Feláll, nem ér hozzá. Kyr dolga. Megtehetné ő is, de nem megy. Majd cselekszik, ha a másik karjaiban ismét valami nem odavalót tenne. Minden figyelme rajta, mégsem akar rászentelni egy pillanatot sem. Irány Szántóvég. Ha a másik nem akadékoskodik, akkor ha lehet meg sem állna addig. Bármily messze legyen is.*
*Feszültségét csak abba tudja fojtani, hogy a gyerek minden látható porcikáját precízen vizsgálja, némely ponton a ruháját is feljebb húzza, ahol nem látható a tépázott anyagtól a finom kis bőre. Velejáró, hogy a megfigyelést olyan összpontosítással csinálja, hogy abba semmilyen mértékű hiba ne csúszhasson be. Pedig megtörtént. A kis sárga virágokat nem vette észre, s ezzel bajba sodorta magát és azt is, akit egyáltalán nem lett volna szabad. Na meg a gyereket, aki már amúgy is bajban volt. Elvette a figyelmét a lényegről. Nem akarja átadni magát az érzelmeknek. De mozdul a keze, hogy óvja a fejét, mikor a földre kerül, s összeszorul a szíve, ahogy a talpát nézi. Nem létezhet benne ilyen. Nagyon küzd ellene. Egyedül az a fontos, hogy jóváhagyást kapjon saját magától, hogy van annyira jól a lány, hogy nem itt fog meghalni. Vissza kell vinni, ahonnan jött és gyorsan. Baljósan telepszik a vállára az idő súlya, amit itt töltenek el. Kyr mellé guggol végre, a tekintete rá is vetül, de hamar visszaterelődik a sebekre. Csak a kezét nyújtja a rongyért. Még a mozdulata is sugározza, hogy nyugtalan. Pedig ritka, hogy ezt láttatni engedi néhány pillanatnál tovább. Tisztogatásba kezd, néha mutatva a másiknak, hol fogja meg, hogy jobban hozzáférjen. Nyugtatná a félvér jelenléte, ha nem pont az ő teraszán kellene rendbe hozni a sebeket. Ez az egész helyzet abszurd, nem ide való és neki, nekik nem ezzel kéne foglalkozniuk. *
- Nem. *Jelenti ki egyszerűen. A sebek nem tűnnek veszélyesnek, de fájni azért fognak. Nem az ő baja. Amit tud, megtesz. Az újabb kérdésre viszont mély levegőt vesz, nem keresi a szürkéket, csak egykedvűen jelenti ki:*
- Téged.
*Ha nem foglalná le minden idegszálát az, hogy ne engedje elszabadulni a haragot, amit a helyzettel kapcsolatban érez, vagy, hogy a gondoskodó énjét visszaszorítsa, akkor lenne tere átgondolni, hogy erre mit válaszoljon. De mindent lesarkítva igazat szól. Nem vonta körbe mázzal. Most nincs mit. Talán belekezdene a magyarázatba, hogy itt az ideje megtanulnia a gyógyfüvek kinézetét és hasznát, hiszen ez volt a saját indoka az érkeztére, de az okfejtést csírájában fojtja el a nevetés, ami beteljesült imaként változtatja meg minden belső harcát. A kezei közt érzett rezzenéstől végigszánt a hideg az ő teste egészén is. Megdermed. Ha most azt tenné, amit a belseje súg, akkor hirtelen eleresztené és a leány koppanhatna a padlózaton, akkor is, ha nemrégiben ő fogta annak tarkóját, hogy ez ne történhessen meg. Nincs ideje reagálni, vagy csak nem akar rosszul. Elhúzza kezét majd akaratlan nyúlna kardja markolatáért, de megáll a mozdulatban. Figyel. A lány újra éber és nővérének szólítja. Nem is tehetné rosszabbul. Szája széle megremeg, minden izma feszül. Még csak szóra sem méltatja, nem megy. Bárcsak megeredne inkább Kyr nyelve. Kérdezzen, faggassa ki. Ha van is testvére, akkor arról nem tud. Nincs emléke. Szitokszóként szövi be elméjét. De nem tudja feledni a nevetést. Semmi nem passzol össze semmivel. Kyr-re mered, mintha aranyaival csak azt kérdezné, hogy ő is hallotta-e? Lehetséges, hogy kezd megőrülni. Semmi nem fér össze semmivel. A gondoskodás, amit be sem vallott magának, távozik közülük. Hogy mi zajlik le belül, az megfejthetetlen. Harag, ijedtség, ellenszenv. Csak a félvér tartja benne azt a lelket, ami miatt nem hagyja itt a madaraknak, akik szívesen ennének dögöt. *
- Nem maradhat itt tovább. Vigyük.
*Nem a lányt félti, nem érdekli tovább. Elmúlt. De mi ez az egész? Mágia? Vagy tényleg kezd megbolondulni? Az a növény nem csinál ilyet. Ő pedig nem ölheti meg a félelf előtt. Gyereket amúgy sem ildomos. Nemrég még óvta. Feláll, nem ér hozzá. Kyr dolga. Megtehetné ő is, de nem megy. Majd cselekszik, ha a másik karjaiban ismét valami nem odavalót tenne. Minden figyelme rajta, mégsem akar rászentelni egy pillanatot sem. Irány Szántóvég. Ha a másik nem akadékoskodik, akkor ha lehet meg sem állna addig. Bármily messze legyen is.*
1351. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-07-23 21:40:51
Üzenet elküldve: 2024-07-23 21:40:51
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 22
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 22
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
//Éber álmok//
//Nae, Xou//
*Xoumounak irtózatos szerencséje van a fiatal lánnyal. Ha nincs a túlbuzgósága, az egykori szerzetes valószínűleg napokig bolyonghatott volna még az ugyanolyan falucskák tucatjai között. Aztán mi lett volna, ha valamelyik babonás paraszt, hallván a szántóvégi történeteket, félelmében vasvillát állít a birtoka környékén baktató szedett-vedett csuhás hátába? Nem épp bizalmat keltő alak, így nem lett volna meglepő. Azonban a fiatal hölgy kíséretében, kivel immáron útitársakká avanzsáltak, kisebb az esélye, hogy ilyen atrocitások érik.
Az útjuk eseménytelenül telik, hacsak nem számoljuk a nyugtalanságában folyamatosan csacsogó vöröskét. Nem igazán vár választ a szavaira, az otthona ügyes-bajos dolgairól beszél, a macskájáról ki odahaza várja, vagy a szomszédokról, kik egyfolytában viaskodnak valamin. Csak el akarja terelni valamivel figyelmét húgáról. Xoumou erre tökéletes alanynak tűnik, hisz mindezidáig ha nem volt muszáj, nem fárasztotta hangszálait felesleges szavak képzésével.
Hamarosan szalmatetős házak takarásába érnek. A remete ugyan csendhez, és nyugalomhoz szokhatott, de ha eléggé figyelmes, még neki is feltűnhet az a kihaltság, ami a településen uralkodik. Rajtuk kívül, a kacsázó földúton csak két sziluett rajzolódik ki.*
- Dudvára!
*Röfögi a pocakos paraszt úgy, mintha a hóna alá kapott jószág, s közte az egyetlen különbség az lenne, hogy ő két lábra emelkedett. Nem kedveli az idegeneket, de most a szokásosnál is gyanakvóbb tekintettel méri fel az előtte álló nőt.*
- Mér', tán az emberednek vinnéd? Mer' hogy el nem tudom képzelni, hogy egy fehér cseléd miért jő ilyen messzire egy kis DUDVÁÉRT, az bizonyos!
*Őrölgeti a fogai között a kimondott szavakat. Ráncos homlokán jól látszik, keményen töri a fejét. Végül enyhülnek a vonásai, s lágyabban folytatja.*
- Te biztosan amolyan városi, felvilágúlt asszonka vagy, nem-e? Végtére is nem vótál rest bepiszkóni a kezed, hát én sem leszek rest ezért megjutalmazni, anyám! Ha az időd kiadja, gyer velem a tanyámhoz, lerakjuk Retket - *bök fejével a malac felé* - aztán elviszlek az öreg házáho'! Ő tán tud neked segíteni.
*Eszmecseréjüket egy vékony hang szakítja félbe.*
- Gilas bácsi!
* Xoumou útitársa, kissé lehagyva a remetét, meglátván a távolban az ismerős alakot, futtában küzdi le a két társaság között maradt távolságot.*
- Gilas bácsi! Mylenae megkerült már?
*Faggatja a parasztlány pihegve ismerősét, tudomást sem véve a mellette lévő idegenről. Xoumou röviddel ezután érkezik meg a hármashoz.*
//Caelril, Kyr//
*Hála a gyors ellátásnak, a talált gyermek szájából eredő vérpatak kiapad. Ha ébren lenne, biztosan örömmel fogadná Ril és Kyr gondoskodását. De neki most csak pihennie kellene. Pihennie, hogy újra visszanyerhesse az erejét.
Egy ideig így is tesz. Össze sem rezzen, mikor az elf megtisztítja a lábán keletkezett sebeket. Ekkor úgy tűnik, hogy a fáradtság tényleg győzedelmeskedett az elméje fölött, s egy darabig biztosan nem tér vissza a kegyetlen valóságba. De ahogy a két felnőtt beszélget körötte, s rövid időre nem csak rá figyelnek, elernyedt teste összerezzen, s egy hátborzongató, vontatott nevetés szökik ki pici ajkai közül. Furcsán idegenül hat a hang egy ilyen apró gyermekhez képest. Rilék könnyen azt is hihetnék, hogy valahonnan máshonnan hallották, ha a nő nem épp mellette térdelne, mikor felcsendül. Ezután, mintha a lány a saját hangjától riadna fel. Kipattannak a szemei, és értetlenül pislog a hegyes fülűre.*
- Nővérkém?
*Kérdezi immáron saját, elvékonyodott hangján. Láthatóan fogalma sincs hol van, s a zavarodottság rögtön ki is ül az arcára. Elméje az emlékei között próbál valami kapaszkodót keresni. Így lehet az, hogy Caelrilt első pillantásra a testvérének nézi.*
//Nae, Xou//
*Xoumounak irtózatos szerencséje van a fiatal lánnyal. Ha nincs a túlbuzgósága, az egykori szerzetes valószínűleg napokig bolyonghatott volna még az ugyanolyan falucskák tucatjai között. Aztán mi lett volna, ha valamelyik babonás paraszt, hallván a szántóvégi történeteket, félelmében vasvillát állít a birtoka környékén baktató szedett-vedett csuhás hátába? Nem épp bizalmat keltő alak, így nem lett volna meglepő. Azonban a fiatal hölgy kíséretében, kivel immáron útitársakká avanzsáltak, kisebb az esélye, hogy ilyen atrocitások érik.
Az útjuk eseménytelenül telik, hacsak nem számoljuk a nyugtalanságában folyamatosan csacsogó vöröskét. Nem igazán vár választ a szavaira, az otthona ügyes-bajos dolgairól beszél, a macskájáról ki odahaza várja, vagy a szomszédokról, kik egyfolytában viaskodnak valamin. Csak el akarja terelni valamivel figyelmét húgáról. Xoumou erre tökéletes alanynak tűnik, hisz mindezidáig ha nem volt muszáj, nem fárasztotta hangszálait felesleges szavak képzésével.
Hamarosan szalmatetős házak takarásába érnek. A remete ugyan csendhez, és nyugalomhoz szokhatott, de ha eléggé figyelmes, még neki is feltűnhet az a kihaltság, ami a településen uralkodik. Rajtuk kívül, a kacsázó földúton csak két sziluett rajzolódik ki.*
- Dudvára!
*Röfögi a pocakos paraszt úgy, mintha a hóna alá kapott jószág, s közte az egyetlen különbség az lenne, hogy ő két lábra emelkedett. Nem kedveli az idegeneket, de most a szokásosnál is gyanakvóbb tekintettel méri fel az előtte álló nőt.*
- Mér', tán az emberednek vinnéd? Mer' hogy el nem tudom képzelni, hogy egy fehér cseléd miért jő ilyen messzire egy kis DUDVÁÉRT, az bizonyos!
*Őrölgeti a fogai között a kimondott szavakat. Ráncos homlokán jól látszik, keményen töri a fejét. Végül enyhülnek a vonásai, s lágyabban folytatja.*
- Te biztosan amolyan városi, felvilágúlt asszonka vagy, nem-e? Végtére is nem vótál rest bepiszkóni a kezed, hát én sem leszek rest ezért megjutalmazni, anyám! Ha az időd kiadja, gyer velem a tanyámhoz, lerakjuk Retket - *bök fejével a malac felé* - aztán elviszlek az öreg házáho'! Ő tán tud neked segíteni.
*Eszmecseréjüket egy vékony hang szakítja félbe.*
- Gilas bácsi!
* Xoumou útitársa, kissé lehagyva a remetét, meglátván a távolban az ismerős alakot, futtában küzdi le a két társaság között maradt távolságot.*
- Gilas bácsi! Mylenae megkerült már?
*Faggatja a parasztlány pihegve ismerősét, tudomást sem véve a mellette lévő idegenről. Xoumou röviddel ezután érkezik meg a hármashoz.*
//Caelril, Kyr//
*Hála a gyors ellátásnak, a talált gyermek szájából eredő vérpatak kiapad. Ha ébren lenne, biztosan örömmel fogadná Ril és Kyr gondoskodását. De neki most csak pihennie kellene. Pihennie, hogy újra visszanyerhesse az erejét.
Egy ideig így is tesz. Össze sem rezzen, mikor az elf megtisztítja a lábán keletkezett sebeket. Ekkor úgy tűnik, hogy a fáradtság tényleg győzedelmeskedett az elméje fölött, s egy darabig biztosan nem tér vissza a kegyetlen valóságba. De ahogy a két felnőtt beszélget körötte, s rövid időre nem csak rá figyelnek, elernyedt teste összerezzen, s egy hátborzongató, vontatott nevetés szökik ki pici ajkai közül. Furcsán idegenül hat a hang egy ilyen apró gyermekhez képest. Rilék könnyen azt is hihetnék, hogy valahonnan máshonnan hallották, ha a nő nem épp mellette térdelne, mikor felcsendül. Ezután, mintha a lány a saját hangjától riadna fel. Kipattannak a szemei, és értetlenül pislog a hegyes fülűre.*
- Nővérkém?
*Kérdezi immáron saját, elvékonyodott hangján. Láthatóan fogalma sincs hol van, s a zavarodottság rögtön ki is ül az arcára. Elméje az emlékei között próbál valami kapaszkodót keresni. Így lehet az, hogy Caelrilt első pillantásra a testvérének nézi.*
1350. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-07-22 22:34:07
Üzenet elküldve: 2024-07-22 22:34:07
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 426
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 426
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Várakozóban//
*Hogy a tisztást elhagyja, nem kell neki sok idő. Jól bejáratott úton halad, a szekér pedig csak úgy döcög ahogy a lovak kellemes tempóban húzzák előre azt, a tündért no meg a portékákat is. Reméli hogy itt is nyélbe tud ütni majd egy jó kis üzletet, mint amilyet a városban is Orthus komájával. ~Jó azért hogy nem én vagyok az egyetlen kofa errefelé, akinek aranya is van meg hajlandósága is azt elkölteni.~ Röhög a nem létező bajsza alatt egy kicsit, majd egy kellemes fának a tövét keresi, hogy árnyékba húzódhasson egy kicsit.*
*Hogy a tisztást elhagyja, nem kell neki sok idő. Jól bejáratott úton halad, a szekér pedig csak úgy döcög ahogy a lovak kellemes tempóban húzzák előre azt, a tündért no meg a portékákat is. Reméli hogy itt is nyélbe tud ütni majd egy jó kis üzletet, mint amilyet a városban is Orthus komájával. ~Jó azért hogy nem én vagyok az egyetlen kofa errefelé, akinek aranya is van meg hajlandósága is azt elkölteni.~ Röhög a nem létező bajsza alatt egy kicsit, majd egy kellemes fának a tövét keresi, hogy árnyékba húzódhasson egy kicsit.*
1349. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-07-22 22:29:54
Üzenet elküldve: 2024-07-22 22:29:54
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 602
OOC üzenetek: 154
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 602
OOC üzenetek: 154
Játékstílus: Vakmerő
//Tilosban//
*Bredoc szeme egészen kikekerekedik Garsin válaszán.*
-Te már.. Arra is képes vagy?!
*Azért titkon reméli hogy csak tréfált vele, de igazából simán kinézi belőle hogy meg tudja csinálni. Meg aztán ő csak néhány varázslatról hallott, egyet-kettőt látott is de nem tudja hol vannak a korlátai és a határai a mágiának, már ha egyáltalán léteznek határai.*
-Itt bármikor szívesen látlak, de már az is nagy segítség ha van kihez szólnom.
*Igyekszik a kedvesebbik mosolyát elővenni, bár mostanság nem igazán volt alkalma gyakorolni.*
-De taníthatok is egy-két dolgot. Bár magam sem vagyok szakértő be kell vallanom.
*Zavarában belepiszkál a tűzke egy kicsit. Aztán pedig a zavarát el is felejti, mert öblösen röhögnie kell. Egyrészt a lány szavai miatt, másrészt talán az ital is rátesz egy lapáttal.*
-A soha ki nem fogyó erszény nekem is jöhet, szólj ha megtaláltad hol készítenek ilyesmit.
*Talán még egy könnycsepp is kiszökik szeméből. ~Mikor lett ilyen humoros? Jó így látni az biztos. Biztosan sokat használt neki az idő.~ Aztán kénytelenek rátérni a komolyabb kérdésekre, Bredoc pedig igyekszik a legjobb választ adni ami a tarsolyában van. Egy darabig nem is felel ismét, mindkettejükben vegyes emlékek törhetnek elő, a férfiban legalábbis biztos így van s ennek nyomán úgy véli, hogy a lányban is.*
-Ez maga az élet, kedvesem.
*Feleli keserédes arckifejezéssel. Aztán pedig kissé morcos pofát kénytelen vágni.*
-Ne tessék múlt időben beszélni! Igenis többre vagy képes és többre vagy hivatott! Ebben sosem szabad kételkedned.
*Dorgálja meg mint egy jó apa a bizonytalan gyermekét.*
-Nem tudtam ott maradni csak úgy. Egyszerűen kell valami amit az ember csináljon, különben elveszti a józan eszét is. És onnan nagyon könnyű lecsúszni a lejtőn. Egyszerű városőrnek nem akartam állni, furcsa lett volna, ámbár az is egy szép dolog ne érts félre. Csak nem nekem való. Aztán erről meg mindig álmodoztam hogy legyen egy saját földem, hogy legyen otthonom és ne mindig csak laktanyák meg irodák meg sörszagú fogadók várjanak tudod? Így jött ez az ötlet. Aztán hogy ezután mi lesz...
*Megvonja vállát, Garsin láthatja hogy igazából Brox sem kevésbé elveszett, legfeljebb csak máshogyan mint ő.*
-Az én képességeimmel? Mire gondolsz? A füstfújásra?
*Fúj a pipájából egy jó nagy karikát az ég felé.*
-Mégis hol lenne a helye?
*Bredoc szeme egészen kikekerekedik Garsin válaszán.*
-Te már.. Arra is képes vagy?!
*Azért titkon reméli hogy csak tréfált vele, de igazából simán kinézi belőle hogy meg tudja csinálni. Meg aztán ő csak néhány varázslatról hallott, egyet-kettőt látott is de nem tudja hol vannak a korlátai és a határai a mágiának, már ha egyáltalán léteznek határai.*
-Itt bármikor szívesen látlak, de már az is nagy segítség ha van kihez szólnom.
*Igyekszik a kedvesebbik mosolyát elővenni, bár mostanság nem igazán volt alkalma gyakorolni.*
-De taníthatok is egy-két dolgot. Bár magam sem vagyok szakértő be kell vallanom.
*Zavarában belepiszkál a tűzke egy kicsit. Aztán pedig a zavarát el is felejti, mert öblösen röhögnie kell. Egyrészt a lány szavai miatt, másrészt talán az ital is rátesz egy lapáttal.*
-A soha ki nem fogyó erszény nekem is jöhet, szólj ha megtaláltad hol készítenek ilyesmit.
*Talán még egy könnycsepp is kiszökik szeméből. ~Mikor lett ilyen humoros? Jó így látni az biztos. Biztosan sokat használt neki az idő.~ Aztán kénytelenek rátérni a komolyabb kérdésekre, Bredoc pedig igyekszik a legjobb választ adni ami a tarsolyában van. Egy darabig nem is felel ismét, mindkettejükben vegyes emlékek törhetnek elő, a férfiban legalábbis biztos így van s ennek nyomán úgy véli, hogy a lányban is.*
-Ez maga az élet, kedvesem.
*Feleli keserédes arckifejezéssel. Aztán pedig kissé morcos pofát kénytelen vágni.*
-Ne tessék múlt időben beszélni! Igenis többre vagy képes és többre vagy hivatott! Ebben sosem szabad kételkedned.
*Dorgálja meg mint egy jó apa a bizonytalan gyermekét.*
-Nem tudtam ott maradni csak úgy. Egyszerűen kell valami amit az ember csináljon, különben elveszti a józan eszét is. És onnan nagyon könnyű lecsúszni a lejtőn. Egyszerű városőrnek nem akartam állni, furcsa lett volna, ámbár az is egy szép dolog ne érts félre. Csak nem nekem való. Aztán erről meg mindig álmodoztam hogy legyen egy saját földem, hogy legyen otthonom és ne mindig csak laktanyák meg irodák meg sörszagú fogadók várjanak tudod? Így jött ez az ötlet. Aztán hogy ezután mi lesz...
*Megvonja vállát, Garsin láthatja hogy igazából Brox sem kevésbé elveszett, legfeljebb csak máshogyan mint ő.*
-Az én képességeimmel? Mire gondolsz? A füstfújásra?
*Fúj a pipájából egy jó nagy karikát az ég felé.*
-Mégis hol lenne a helye?
1348. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-07-19 19:44:20
Üzenet elküldve: 2024-07-19 19:44:20
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Éber álmok//
//A hozzászólás 16+ elemeket tartalmaz!//
*Ha a nő ellenkezik is az elején, mégiscsak követi a házhoz, és ahogy egyre közeledik a kunyhóhoz egyre kevésbé érzi azt váratlanul ránehezedő, ólomsúlyú fáradtságot, ami az erdőben olyan hirtelen elkapta. Mintha a kunyhó űzné a hatását, bármi volt is az. A karjában a gyerekkel nem tud futni, de a léptei egyre céltudatosabbak, miközben keresztülvág a réten. A teraszhoz érve annak deszkáira fekteti a lányt, szótlanul nyugtázva csupán, mikor a hosszúéletű annak feje alá csúsztatja a tenyerét. Maga sem durván helyezi a fára, de nem veszi sértésnek a mozdulatot. Nem is elemzi részletesebben a dolgot, inkább vízért megy, hogy le tudják mosni a kölköt. Így nem vinné haza. Egyik hozzátartozóját sem kívánja feleslegesen riogatni a vérrel. Az, hogy megtisztítsák a nagyjától, belefér. Így a nőnek is hagy közben időt, hogy megnézhesse, hátha más sérülése is van a gyereknek, ami elsőre elkerülte a figyelmüket. Nem megmondani kívánja, mit csináljon a másik, csupán a legészszerűbb dolgot kéri, ahhoz a legészszerűbb módszert javasolva. Ő is megnézhetné a sebeket, de azontúl, hogy véreznek, nem sokat ért hozzájuk.
Az ajtón benyitva csak egy lépést kell tennie a reggel bevitt vödörért; felnyalábolja a fülénél fogva, bentről kerít hozzá egy tisztább rongyot, s már fordul is kifele a házból. Körbenéz a réten, ahogy kilép a tornácra. Nem gondolja feltétlenül olyan valós veszélynek, hogy bárki követte volna a lányt, főleg, hogy esetleg követné ide is, mint az elf, de elképzelhető. A fák vonalát nézi, miközben visszamegy a magára hagyott pároshoz, a közelükbe helyezve a vízzel teli vödröt, belelógatva a szélére a hirtelenjében talált világos vászondarabot, ami régen talán egy ing része lehetett. Nem reagál közben a nő szavaira. Ő is csak erre gondolt. Lemossák, és mennek. Ki tudja, mióta lehetett úton. Leguggol melléjük, megigazítva a vállán átvett íját. Végigtekint ő is a gyereken, de számára semmi újdonság nem látszik rajta.*
- Nem láttál rajta mást? *Pillant közben a mellette térdelő elf felé, a mostanra ismerősként üdvözölt vonásokra. Ha soha nem is értette meg teljesen, már nem küzd az érzés ellen. Feladta, beletörődött, vagy megtanult bízni a jó megérzéseiben is, talán maga sem tudja. Azt nem mondhatná, hogy nem örül valamelyest a másik jelenlétének.* - Mit keresel errefelé?
*A többi felmerülő, sürgetőbb kérdésére, aki felelhetne, alszik, és amíg ébren volt sem adott értékelhető válaszokat. A sötét vérben gurgulázó hangot nem számítja annak, s szívesebben feledné a megkettőzött képet is az elméje, amivel azóta sem jutott még dűlőre. A hosszúéletű viszont biztosan itt van, ébren van, és nagyon is alkalmas a válaszadásra. Nem vallat, de furcsa az egybeesés. Visszatekint közben a gyerekre, ha kell, kisegítve a nő munkáját, hogy aztán indulhassanak, bár a félszeme végig a házat körbeölelő réten pihen, ha szokatlan moccanna rajta.*
//A hozzászólás 16+ elemeket tartalmaz!//
*Ha a nő ellenkezik is az elején, mégiscsak követi a házhoz, és ahogy egyre közeledik a kunyhóhoz egyre kevésbé érzi azt váratlanul ránehezedő, ólomsúlyú fáradtságot, ami az erdőben olyan hirtelen elkapta. Mintha a kunyhó űzné a hatását, bármi volt is az. A karjában a gyerekkel nem tud futni, de a léptei egyre céltudatosabbak, miközben keresztülvág a réten. A teraszhoz érve annak deszkáira fekteti a lányt, szótlanul nyugtázva csupán, mikor a hosszúéletű annak feje alá csúsztatja a tenyerét. Maga sem durván helyezi a fára, de nem veszi sértésnek a mozdulatot. Nem is elemzi részletesebben a dolgot, inkább vízért megy, hogy le tudják mosni a kölköt. Így nem vinné haza. Egyik hozzátartozóját sem kívánja feleslegesen riogatni a vérrel. Az, hogy megtisztítsák a nagyjától, belefér. Így a nőnek is hagy közben időt, hogy megnézhesse, hátha más sérülése is van a gyereknek, ami elsőre elkerülte a figyelmüket. Nem megmondani kívánja, mit csináljon a másik, csupán a legészszerűbb dolgot kéri, ahhoz a legészszerűbb módszert javasolva. Ő is megnézhetné a sebeket, de azontúl, hogy véreznek, nem sokat ért hozzájuk.
Az ajtón benyitva csak egy lépést kell tennie a reggel bevitt vödörért; felnyalábolja a fülénél fogva, bentről kerít hozzá egy tisztább rongyot, s már fordul is kifele a házból. Körbenéz a réten, ahogy kilép a tornácra. Nem gondolja feltétlenül olyan valós veszélynek, hogy bárki követte volna a lányt, főleg, hogy esetleg követné ide is, mint az elf, de elképzelhető. A fák vonalát nézi, miközben visszamegy a magára hagyott pároshoz, a közelükbe helyezve a vízzel teli vödröt, belelógatva a szélére a hirtelenjében talált világos vászondarabot, ami régen talán egy ing része lehetett. Nem reagál közben a nő szavaira. Ő is csak erre gondolt. Lemossák, és mennek. Ki tudja, mióta lehetett úton. Leguggol melléjük, megigazítva a vállán átvett íját. Végigtekint ő is a gyereken, de számára semmi újdonság nem látszik rajta.*
- Nem láttál rajta mást? *Pillant közben a mellette térdelő elf felé, a mostanra ismerősként üdvözölt vonásokra. Ha soha nem is értette meg teljesen, már nem küzd az érzés ellen. Feladta, beletörődött, vagy megtanult bízni a jó megérzéseiben is, talán maga sem tudja. Azt nem mondhatná, hogy nem örül valamelyest a másik jelenlétének.* - Mit keresel errefelé?
*A többi felmerülő, sürgetőbb kérdésére, aki felelhetne, alszik, és amíg ébren volt sem adott értékelhető válaszokat. A sötét vérben gurgulázó hangot nem számítja annak, s szívesebben feledné a megkettőzött képet is az elméje, amivel azóta sem jutott még dűlőre. A hosszúéletű viszont biztosan itt van, ébren van, és nagyon is alkalmas a válaszadásra. Nem vallat, de furcsa az egybeesés. Visszatekint közben a gyerekre, ha kell, kisegítve a nő munkáját, hogy aztán indulhassanak, bár a félszeme végig a házat körbeölelő réten pihen, ha szokatlan moccanna rajta.*
1347. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-07-18 23:49:40
Üzenet elküldve: 2024-07-18 23:49:40
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Tilosban//
*A mosolya és megcsillanó tekintete elárulhatja, hogy kedvére van Brox kérése, már ami a mágikus bemutatót illeti. Mégis a fejét rázza.*
- Kicsit később. Még mindig elég furcsán érzem magamat attól az italtól. Nem szeretnék senkit sem véletlenül békává változtatni... - *Feleli vigyorogva. Persze, valójában nem tart tőle, hogy tényleg kárt okozhatna, csak amilyen álmos-nehéz most az elméje, nem sok kedve van megerőltetni. Jobban esik kicsit ráfeküdni erre a puha, gondtalan ködre, ami belepte.
Persze, a beszélgetés fenntartása is igényel gondolkodást, de nem olyan jellegű koncentrációt, mint a varázslás.*
- Hálás vagyok az ajánlatért, lehetséges, hogy élek is majd vele. Ha megmutatja, hogyan lehetnék itt a hasznára, biztosan van, amit meg tudnék tanulni a földművelésből vagy az állattartásból. - *Érti elsősorban munkaajánlatnak Bredoc szavait.*
- Most még maradt némi tartalékom, hogy néhány napig kihúzzam, de nekem valójában egy soha ki nem fogyó erszényre volna szükségem, ha folytatni akarom a tanulást. - *Jegyzi meg kesernyés félmosollyal.
Sajnálja, hogy úgy néz ki, Brox sem tud sokkal többet Gaerralos jelenlegi hollétéről és terveiről, mint ő. De van egy sejtése, hogy mestere is legalább akkora gondban lehet a jövőt illetően és a számításai is pont úgy keresztbe lettek húzva, mint az övéi.
Érdeklődve pillant fel, mikor Bredoc hirtelen várakozásra inti, majd föláll a tűztől. Aztán kissé felvonja szemöldökét, mikor kiderül, hogy ismét pálinka kerül a terítékre, de mondani nem mond semmi különöset, csak elveszi a pohárkát somolyogva.*
- Köszönöm. - *Némi kétkedéssel méregeti a tartalmát, de végül belekortyol, vagyis inkább épphogy csak belenyal. Valóban úgy találja, hogy ennek még némi gyümölcs íze is van, de egyelőre nem issza tovább, mert jobban érdekli a férfi válasza, amibe végre belekezd.
Ám sokat nem tud meg ebből sem és a csalódottsága - vagy nevezzük bárminek is ezt az érzést - sem csillapul. Aztán mikor Brox a zárszavaihoz ér, fölemlegetve a "bűneit", nincs ugyan gyakorlata abban, hogy reflexszerűen italba fojtsa az érzéseit, mégis úgy tűnhet, ahogy most szinte rögtön ajkához emeli a pohárkát és fölhajtja az maradék italt, hogy aztán egy fintor után, a férfi tekintetét kerülve hallgasson pár pillanatig.
Szerencséjére vádlói nem akadtak és bosszú, vagy annak ígérete sem érte utol mindeddig azért, amit tett, ahogy a törvény előtt sem kellett ezért felelnie. Hogy az őrség szolgálatában tényleg kiváltotta volna a "bűnét", amiért igazából nem is vonták felelősségre, mivel törvény előtt nem állt elő a tettével, arról is vannak kétségei. De valójában nem is ez volt a motivációja, hogy a kötelékbe álljon. Nem hisz benne, hogy a történteknek volna bármi feloldása, s még mindig nincs nap, hogy ne gondolna a múltra, de legalább nagyon igyekszik, hogy a jelenét ne befolyásolja. Erre a részletre így inkább nem is felel, csak megvárja, míg a gombóc a torkában fölenged és a kellemes hőhullám is végighalad rajta vagy kétszer, aztán szólal meg.*
- Én mégsem szabadnak érzem magamat, inkább csak elveszettnek. - *Sóhajt.*
- Még mindig nagyon hálás vagyok, amiért magával hozott és az Alakulatba fogadott. Amiért hitt bennem és velem is elhitette, hogy többet érek és többre vagyok képes, mint akkor gondoltam.
De ezért sem teljesen értem, hogy... magával mi történt? Hogy kerül ide, és meddig tervez így élni?
Mindig szabad döntést hagyott nekem, de erősen irányított afelé, hogy többre vagyok hivatott. De ha én többre vagyok hivatott, akkor maga is, vagy nem? A maga képességeinek sem itt van a helyük...
*A mosolya és megcsillanó tekintete elárulhatja, hogy kedvére van Brox kérése, már ami a mágikus bemutatót illeti. Mégis a fejét rázza.*
- Kicsit később. Még mindig elég furcsán érzem magamat attól az italtól. Nem szeretnék senkit sem véletlenül békává változtatni... - *Feleli vigyorogva. Persze, valójában nem tart tőle, hogy tényleg kárt okozhatna, csak amilyen álmos-nehéz most az elméje, nem sok kedve van megerőltetni. Jobban esik kicsit ráfeküdni erre a puha, gondtalan ködre, ami belepte.
Persze, a beszélgetés fenntartása is igényel gondolkodást, de nem olyan jellegű koncentrációt, mint a varázslás.*
- Hálás vagyok az ajánlatért, lehetséges, hogy élek is majd vele. Ha megmutatja, hogyan lehetnék itt a hasznára, biztosan van, amit meg tudnék tanulni a földművelésből vagy az állattartásból. - *Érti elsősorban munkaajánlatnak Bredoc szavait.*
- Most még maradt némi tartalékom, hogy néhány napig kihúzzam, de nekem valójában egy soha ki nem fogyó erszényre volna szükségem, ha folytatni akarom a tanulást. - *Jegyzi meg kesernyés félmosollyal.
Sajnálja, hogy úgy néz ki, Brox sem tud sokkal többet Gaerralos jelenlegi hollétéről és terveiről, mint ő. De van egy sejtése, hogy mestere is legalább akkora gondban lehet a jövőt illetően és a számításai is pont úgy keresztbe lettek húzva, mint az övéi.
Érdeklődve pillant fel, mikor Bredoc hirtelen várakozásra inti, majd föláll a tűztől. Aztán kissé felvonja szemöldökét, mikor kiderül, hogy ismét pálinka kerül a terítékre, de mondani nem mond semmi különöset, csak elveszi a pohárkát somolyogva.*
- Köszönöm. - *Némi kétkedéssel méregeti a tartalmát, de végül belekortyol, vagyis inkább épphogy csak belenyal. Valóban úgy találja, hogy ennek még némi gyümölcs íze is van, de egyelőre nem issza tovább, mert jobban érdekli a férfi válasza, amibe végre belekezd.
Ám sokat nem tud meg ebből sem és a csalódottsága - vagy nevezzük bárminek is ezt az érzést - sem csillapul. Aztán mikor Brox a zárszavaihoz ér, fölemlegetve a "bűneit", nincs ugyan gyakorlata abban, hogy reflexszerűen italba fojtsa az érzéseit, mégis úgy tűnhet, ahogy most szinte rögtön ajkához emeli a pohárkát és fölhajtja az maradék italt, hogy aztán egy fintor után, a férfi tekintetét kerülve hallgasson pár pillanatig.
Szerencséjére vádlói nem akadtak és bosszú, vagy annak ígérete sem érte utol mindeddig azért, amit tett, ahogy a törvény előtt sem kellett ezért felelnie. Hogy az őrség szolgálatában tényleg kiváltotta volna a "bűnét", amiért igazából nem is vonták felelősségre, mivel törvény előtt nem állt elő a tettével, arról is vannak kétségei. De valójában nem is ez volt a motivációja, hogy a kötelékbe álljon. Nem hisz benne, hogy a történteknek volna bármi feloldása, s még mindig nincs nap, hogy ne gondolna a múltra, de legalább nagyon igyekszik, hogy a jelenét ne befolyásolja. Erre a részletre így inkább nem is felel, csak megvárja, míg a gombóc a torkában fölenged és a kellemes hőhullám is végighalad rajta vagy kétszer, aztán szólal meg.*
- Én mégsem szabadnak érzem magamat, inkább csak elveszettnek. - *Sóhajt.*
- Még mindig nagyon hálás vagyok, amiért magával hozott és az Alakulatba fogadott. Amiért hitt bennem és velem is elhitette, hogy többet érek és többre vagyok képes, mint akkor gondoltam.
De ezért sem teljesen értem, hogy... magával mi történt? Hogy kerül ide, és meddig tervez így élni?
Mindig szabad döntést hagyott nekem, de erősen irányított afelé, hogy többre vagyok hivatott. De ha én többre vagyok hivatott, akkor maga is, vagy nem? A maga képességeinek sem itt van a helyük...
1346. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-07-18 18:48:53
Üzenet elküldve: 2024-07-18 18:48:53
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 602
OOC üzenetek: 154
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 602
OOC üzenetek: 154
Játékstílus: Vakmerő
//Tilosban//
*Az exparancsnok megkapja a megerőstést a kérdésére, s nem is vonja kétsége Garsin szavát. Ha azt mondja akkor biztosan úgy volt. Ő maga egészen másra emlékszik, máshogy emlékszik a dolgokra. Talán csak más-más a fontos nekik, ami jobban megragad. Fene se tudja. Azért valóban érdekes a sors iróniája, hogy végül tényleg itt kötött ki egy földdel a feneke alatt. Az is meglehet hogy Eeyr vezette ide élete útját, és a véletlennek meg a sorsnak semmi köze hozzá. ~Talán egy másik alkalomadtán ezt is kibeszéljük.~ Csak mosolyog a lányra és nem zavarja meg azt a mágustorony kifejtésében. Mert egyébként meg arra is nagyon kíváncsi.*
-Na és mit tanultál? Nem mutatsz az öregnek valamit?
*Kacsint a lányra és szélesre húzza zsivány vigyorát. Akár egy kíváncsi gyermek.*
-Á az a frána pénz. Tényleg, hogy állsz? Adjak kölcsön? Tudod nekem több van mint amire szükségem van, aztán itt úgyis van elég dolgom a földeken. Kérlek, ne szabadkozz ha jól jönne.
*Nem is igen tud mit kezdeni az aranyával amúgysem, a dolgokat már rendbe rakta és az állatokra hogy elkezdje tartani jóformán már félretette a hatok alatt. A szagra Brox egyébként nem figyel fel, valószínűleg a sok pipázástól a szaglása nem olyan éles mint a legtöbb embernek, de azért együttérzően biccent.*
-No azt én sem tudom hogy mi lett Gaerralossal, úgy hallottam legutóbb hogy mindenféle mágikus kutatásokat szeretne végezni, lehet hogy most lesz rá ideje.
*Megvakarja a fejét, mert érzi hogy olyan talajra tévedtek ahol igazán jó válaszai nincsenek. Mondjuk abban sem biztos hogy létezik az a válasz, ami ilyenkor jó lehet. Vagy ami Garsin érzéseit kielégítené.*
-Na várj.
*Mondja mielőtt felelne a kérdésre, majd rácsap a térdére és felpattan ültéből. A kutya is felkapja fejét, de egy intéssel jelzi neki gazdája, hogy maradjon ott ahol van. A tűz még ropog, a férfi pedig a pár pillanat után egy üveggel jön ki a házból.*
-Ez normális ital, nem ilyen borzalmas lötty mint amaz.
*Int fejével az ork irányába.*
-Valamelyik gazdától vettem itt a közelben, nagyon finom, édes szőlő pálinka. Tessék.
*Nem kérdezi meg kér-e, reméli hogy elhiszi neki hogy ez tényleg jobb lesz. Úgyhogy két pohárba önt, s az egyiket Garsin mellé teszi, a másikat pedig lehúzza és hümmög egyet elégedettségében.*
-Nem tudom mi történt.
*Feleli végül a kérdésre. Ami persze csak félig igaz.*
-Én magam sem tudok túl sokat, hogy nem volt szükség már a szolgálatainkra, vagy nem végeztük jól a munkánkat, vagy csak másféle szervezés alá került a város védelme és ennek nyomán született a döntés?
*Dob egy kisebb hasábot a tűzre.*
-Fogalmam sincs. De azért nem venném a helyedben magadra, ha valakivel volt is bajuk az csak én lehetek, hisz minden az én felelősségem mint vezető. Meg aztán amúgy is csak egy munka volt.
*Feleli hamis mosollyal ahogy a lányra pillant, majd visszaejti tekintetét a lángokra.*
-Jó tapasztalat volt neked, most már tényleg szabad vagy tudod? Megszolgáltad minden búnödet.
*Emlékszik hogy milyen kegyetlenül elbánt korábban az élet a lánnyal, és hogy milyen vádakkal illették, még úgy is hogy egyébként ha Bredoc ott lett volna, sosem vádolják meg.*
*Az exparancsnok megkapja a megerőstést a kérdésére, s nem is vonja kétsége Garsin szavát. Ha azt mondja akkor biztosan úgy volt. Ő maga egészen másra emlékszik, máshogy emlékszik a dolgokra. Talán csak más-más a fontos nekik, ami jobban megragad. Fene se tudja. Azért valóban érdekes a sors iróniája, hogy végül tényleg itt kötött ki egy földdel a feneke alatt. Az is meglehet hogy Eeyr vezette ide élete útját, és a véletlennek meg a sorsnak semmi köze hozzá. ~Talán egy másik alkalomadtán ezt is kibeszéljük.~ Csak mosolyog a lányra és nem zavarja meg azt a mágustorony kifejtésében. Mert egyébként meg arra is nagyon kíváncsi.*
-Na és mit tanultál? Nem mutatsz az öregnek valamit?
*Kacsint a lányra és szélesre húzza zsivány vigyorát. Akár egy kíváncsi gyermek.*
-Á az a frána pénz. Tényleg, hogy állsz? Adjak kölcsön? Tudod nekem több van mint amire szükségem van, aztán itt úgyis van elég dolgom a földeken. Kérlek, ne szabadkozz ha jól jönne.
*Nem is igen tud mit kezdeni az aranyával amúgysem, a dolgokat már rendbe rakta és az állatokra hogy elkezdje tartani jóformán már félretette a hatok alatt. A szagra Brox egyébként nem figyel fel, valószínűleg a sok pipázástól a szaglása nem olyan éles mint a legtöbb embernek, de azért együttérzően biccent.*
-No azt én sem tudom hogy mi lett Gaerralossal, úgy hallottam legutóbb hogy mindenféle mágikus kutatásokat szeretne végezni, lehet hogy most lesz rá ideje.
*Megvakarja a fejét, mert érzi hogy olyan talajra tévedtek ahol igazán jó válaszai nincsenek. Mondjuk abban sem biztos hogy létezik az a válasz, ami ilyenkor jó lehet. Vagy ami Garsin érzéseit kielégítené.*
-Na várj.
*Mondja mielőtt felelne a kérdésre, majd rácsap a térdére és felpattan ültéből. A kutya is felkapja fejét, de egy intéssel jelzi neki gazdája, hogy maradjon ott ahol van. A tűz még ropog, a férfi pedig a pár pillanat után egy üveggel jön ki a házból.*
-Ez normális ital, nem ilyen borzalmas lötty mint amaz.
*Int fejével az ork irányába.*
-Valamelyik gazdától vettem itt a közelben, nagyon finom, édes szőlő pálinka. Tessék.
*Nem kérdezi meg kér-e, reméli hogy elhiszi neki hogy ez tényleg jobb lesz. Úgyhogy két pohárba önt, s az egyiket Garsin mellé teszi, a másikat pedig lehúzza és hümmög egyet elégedettségében.*
-Nem tudom mi történt.
*Feleli végül a kérdésre. Ami persze csak félig igaz.*
-Én magam sem tudok túl sokat, hogy nem volt szükség már a szolgálatainkra, vagy nem végeztük jól a munkánkat, vagy csak másféle szervezés alá került a város védelme és ennek nyomán született a döntés?
*Dob egy kisebb hasábot a tűzre.*
-Fogalmam sincs. De azért nem venném a helyedben magadra, ha valakivel volt is bajuk az csak én lehetek, hisz minden az én felelősségem mint vezető. Meg aztán amúgy is csak egy munka volt.
*Feleli hamis mosollyal ahogy a lányra pillant, majd visszaejti tekintetét a lángokra.*
-Jó tapasztalat volt neked, most már tényleg szabad vagy tudod? Megszolgáltad minden búnödet.
*Emlékszik hogy milyen kegyetlenül elbánt korábban az élet a lánnyal, és hogy milyen vádakkal illették, még úgy is hogy egyébként ha Bredoc ott lett volna, sosem vádolják meg.*
1345. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-07-18 09:54:23
Üzenet elküldve: 2024-07-18 09:54:23
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 462
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 462
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Éber álmok//
*Valamelyest alábbhagy az aggodalom, mikor végre hallhatja a hegyes füleivel, hogy nem akar bemenni a házba a férfi. A cél hát Szántóvég lesz, legyen bárhol. De akkor miért a lak felé veszik az irányt? Nem tud még mindig olyan tisztán gondolkodni, mint kellene, a határozottsága némileg szertefoszlott, amit ha most tudna értelmezni, nem volna képes hová tenni. Esetleg a növény kellemetlen hatásának tudhatná be, de az csak tompít, nem pedig megmásít. Talán Kyr magabiztossága teszi. És egyébként is, ez az ő terepe. Nem tehet hát mást, mint követi egészen a teraszig, majd ahogy leteszi a férfi annak padlójára az alélt gyermeket, a feje alá csúsztatja tenyerét, hogy amikor a földet éri majd, ne koppanhasson egy egészen aprót sem. Közben már meg sem szólal, még mindig elég érzékenyen érinti a figyelmetlensége, ott lesz hát résen inkább, ahol tud. Az aranyakkal követi Kyr útját, ahogy belép az ajtón. Tekintete viszont merevebbé válik a szokásosnál, az utasítás hatására. Nem szereti, ha megmondják mit csináljon. Szerencsére nem azt mondta meg, hogy hogyan, így nem mászik bele semerre nem tartó felesleges vitákba. Pedig szeretne. Feszült. Csak nyel egyet, majd a leánnyal köti le inkább a figyelmét, amit most minden zavar. Még az a szép táj is, ami köröttük van. Az elméje legalább már jobbára tiszta.
Ismét végig simít a homlokán, az arcán, megpróbálja kihúzni szája közül a maradék fátylat. Már nem látja, hogy vér csörgedezne ajkai közül, így nem kockáztatná, hogy majd attól fullad meg. Tüzetesen nézi végig az esetleges felületi sérüléseket, amiket a fák és bokrok okozhattak neki menekülés közben, a lábakat, majd végül a sebesre kopott talpat, ami az egyetlen része, amitől még az ő szíve is egy kicsit összeszorul. Mennyire nem lehet érezni az ilyesmit, miközben valaki az életéért küzd, amikor menekül. És mennyire fog fájni, ha végre magához tér... minden egyes lépés.
Újra a félvér irányába tekint, már várja, hogy visszaérjen, pedig alig pár méterre ment. Nincs sok idejük, de meg akarja tisztítani, legalább a talpakat.*
- Letisztítom egy kicsit. Aztán vihetjük.
*Mondja ott, mellette térdelve, mikor amaz visszatér. És nem is húzza sokáig a maradást, ha rajta múlik néhány röpke perc után már indulhatnak is. Nem úgy tűnik, mint aki egyhamar magához fog térni.*
*Valamelyest alábbhagy az aggodalom, mikor végre hallhatja a hegyes füleivel, hogy nem akar bemenni a házba a férfi. A cél hát Szántóvég lesz, legyen bárhol. De akkor miért a lak felé veszik az irányt? Nem tud még mindig olyan tisztán gondolkodni, mint kellene, a határozottsága némileg szertefoszlott, amit ha most tudna értelmezni, nem volna képes hová tenni. Esetleg a növény kellemetlen hatásának tudhatná be, de az csak tompít, nem pedig megmásít. Talán Kyr magabiztossága teszi. És egyébként is, ez az ő terepe. Nem tehet hát mást, mint követi egészen a teraszig, majd ahogy leteszi a férfi annak padlójára az alélt gyermeket, a feje alá csúsztatja tenyerét, hogy amikor a földet éri majd, ne koppanhasson egy egészen aprót sem. Közben már meg sem szólal, még mindig elég érzékenyen érinti a figyelmetlensége, ott lesz hát résen inkább, ahol tud. Az aranyakkal követi Kyr útját, ahogy belép az ajtón. Tekintete viszont merevebbé válik a szokásosnál, az utasítás hatására. Nem szereti, ha megmondják mit csináljon. Szerencsére nem azt mondta meg, hogy hogyan, így nem mászik bele semerre nem tartó felesleges vitákba. Pedig szeretne. Feszült. Csak nyel egyet, majd a leánnyal köti le inkább a figyelmét, amit most minden zavar. Még az a szép táj is, ami köröttük van. Az elméje legalább már jobbára tiszta.
Ismét végig simít a homlokán, az arcán, megpróbálja kihúzni szája közül a maradék fátylat. Már nem látja, hogy vér csörgedezne ajkai közül, így nem kockáztatná, hogy majd attól fullad meg. Tüzetesen nézi végig az esetleges felületi sérüléseket, amiket a fák és bokrok okozhattak neki menekülés közben, a lábakat, majd végül a sebesre kopott talpat, ami az egyetlen része, amitől még az ő szíve is egy kicsit összeszorul. Mennyire nem lehet érezni az ilyesmit, miközben valaki az életéért küzd, amikor menekül. És mennyire fog fájni, ha végre magához tér... minden egyes lépés.
Újra a félvér irányába tekint, már várja, hogy visszaérjen, pedig alig pár méterre ment. Nincs sok idejük, de meg akarja tisztítani, legalább a talpakat.*
- Letisztítom egy kicsit. Aztán vihetjük.
*Mondja ott, mellette térdelve, mikor amaz visszatér. És nem is húzza sokáig a maradást, ha rajta múlik néhány röpke perc után már indulhatnak is. Nem úgy tűnik, mint aki egyhamar magához fog térni.*
1344. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-07-17 13:33:08
Üzenet elküldve: 2024-07-17 13:33:08
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 549
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 549
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
//Éber álmok//
*Az arca elé kapja karját egy pillanatra, hogy a disznó által felvert por lehetőleg ne vakítsa meg, de még így félig hunyorogva is sikerül elkapnia az állatot az utolsó minutumban.
Valószínűleg akinek az az eszement gondolata támad, hogy városőrnek áll, annak nem épp egy ilyen jelenet játszódik le a fejében a köpenyesek dicsőséges munkáját elképzelve. Az őrmesternek sem ezek voltak az elgondolásai, de már az évek alatt megtanulta mennyi képtelen helyzetet sodor elé a városőri munka. A malackergetés nem is lóg ki olyannyira ezek sorából.
Az állat nem adja magát egykönnyen, de hát nem is valami hűséges öleb, hogy húségesen szót fogadjon a gazdájának. Hajtja az életösztön, amivel küzdeni azért nem kis energiát igényel, az elf minden erejével szorítja, hogy el ne szeleljen ismét míg gazdája megérkezik. Érkezik, de igazán ráérősen teszi ezt, nem sokon múlik, hogy Nae rá ne kiáltson a pillanat hevében tétlenkedését meglehetősen bosszankodva figyelve. Nem volna azonban bölcs ilyen hévvel bemutatkozni.
A paraszt, ahogy kifújja magát szerencsére végre átveszi a malacot, a városőr pedig kezével igyekszik kiseperni a por maradékát arcából. Hogy mennyire rohadtul utálja a vidéket...*
- Magának is jó napot *emeli pillantását a hálátlan férfira. Még egy nyavalyás köszönömöt sem bírt kipréselni a száján. De azért készségesen, hezitálás nélkül felel a kérdésre.* - Nem bizony. Azért jöttem, mert némi dudvára volna szükségem *itt egy sokatmondó pillantást vet a másikra, úgy véli, érteni fogja. Elvégre a környéken máshol nem termesztenek hodarilt, más miatt nem is nagyon hiszi, hogy valakit erre enne a fene.* - Tud segíteni esetleg, hogy kit kellene keresnem?
*Az arca elé kapja karját egy pillanatra, hogy a disznó által felvert por lehetőleg ne vakítsa meg, de még így félig hunyorogva is sikerül elkapnia az állatot az utolsó minutumban.
Valószínűleg akinek az az eszement gondolata támad, hogy városőrnek áll, annak nem épp egy ilyen jelenet játszódik le a fejében a köpenyesek dicsőséges munkáját elképzelve. Az őrmesternek sem ezek voltak az elgondolásai, de már az évek alatt megtanulta mennyi képtelen helyzetet sodor elé a városőri munka. A malackergetés nem is lóg ki olyannyira ezek sorából.
Az állat nem adja magát egykönnyen, de hát nem is valami hűséges öleb, hogy húségesen szót fogadjon a gazdájának. Hajtja az életösztön, amivel küzdeni azért nem kis energiát igényel, az elf minden erejével szorítja, hogy el ne szeleljen ismét míg gazdája megérkezik. Érkezik, de igazán ráérősen teszi ezt, nem sokon múlik, hogy Nae rá ne kiáltson a pillanat hevében tétlenkedését meglehetősen bosszankodva figyelve. Nem volna azonban bölcs ilyen hévvel bemutatkozni.
A paraszt, ahogy kifújja magát szerencsére végre átveszi a malacot, a városőr pedig kezével igyekszik kiseperni a por maradékát arcából. Hogy mennyire rohadtul utálja a vidéket...*
- Magának is jó napot *emeli pillantását a hálátlan férfira. Még egy nyavalyás köszönömöt sem bírt kipréselni a száján. De azért készségesen, hezitálás nélkül felel a kérdésre.* - Nem bizony. Azért jöttem, mert némi dudvára volna szükségem *itt egy sokatmondó pillantást vet a másikra, úgy véli, érteni fogja. Elvégre a környéken máshol nem termesztenek hodarilt, más miatt nem is nagyon hiszi, hogy valakit erre enne a fene.* - Tud segíteni esetleg, hogy kit kellene keresnem?
1343. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-07-14 23:27:19
Üzenet elküldve: 2024-07-14 23:27:19
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Tilosban//
*Nincs kimondottan meglepve, hogy kérdésével fején találta a szöget, de azért mégis jót derül a helyzeten, különösen, hogy Bredoc is elneveti magát. Szegény Cagon jókra bízta a híre továbbvitelét!
Majd elcsendesülnek kicsit, ahogy kettesben maradnak. Talán a tücskök ciripelése és a tűz pattogása még idillibbé teszik a hangulatot.
Mikor végül megszólal, részben a múltat idézve, s Bredoc erre kétkedőn felel, biccentve erősíti meg, hogy úgy volt köztük az a beszélgetés, ahogy mondta. Néhány részlet az "új életéből" - annak kezdetéről is - úgy él benne, mintha csak tegnap történt volna, s ezek között kétségkívül ott van az a nap is, mikor először jött a városba, Bredoc mögött ülve a lovon, fájó üleppel. Azóta szerencsére a lovaglásban is sokat fejlődött...
Kíváncsian hallgatja Brox "elkalandozását" is, bízva benne, hogy olyasmik is szóba kerülnek, amik kimondatlan kérdéseit megválaszolnák, ám ez várat magára. Helyette a férfi rá irányítja a figyelmet, de Garsin csak a vállát vonja.*
- Mindig kicsit furcsa. Mint a mágia maga. - *Nyilatkozza a toronyról.*
- Tudtam valamennyit haladni a tanulmányaimmal, de túl gyorsan kifogytam a pénzből és most nem élhetem fel a tartalékaimat. - *Nem magyarázza, miért, mindketten tudják ennek hátterét.*
- Úgyhogy tegnap hazajöttem. Pocsék idő volt a hazaúton, elkapott a vihar, elhasaltam a mocsárban. Én már nem érzem magamon, de ha dög szagom van, ím a magyarázat. - *Közli nagyvonalúan, de úgy sejti, az ingovány bűze helyett most már inkább csak a saját izzadtságától lehet szagos, legalábbis nagyon igyekezett, hogy kiáztassa magából a mocsárlé aromáját és hidegét.*
- Gaerralost sem találtam már tegnap, sem ma reggel a kaszárnyában, nem tudom, ő mihez kezd. De akartam valakivel beszélni, aki lehetett már hasonló helyzetben. Úgyhogy jöttem... magához. Reméltem, hogy megtalálom. Lehet inkább munkát kellett volna már ma keresnem, de fogalmam sincs, merre induljak. Meg bevallom, nem is teljesen értem, hogy... mi történt? Magával? Az alakulattal? Hogy jutott ide? Miért? - *A végére talán némi számonkérés is fölsejlik hangjában, ami talán nem teljesen jogos, de ő kapni _akar_ valami magyarázatot mindarra, ami történik.*
*Nincs kimondottan meglepve, hogy kérdésével fején találta a szöget, de azért mégis jót derül a helyzeten, különösen, hogy Bredoc is elneveti magát. Szegény Cagon jókra bízta a híre továbbvitelét!
Majd elcsendesülnek kicsit, ahogy kettesben maradnak. Talán a tücskök ciripelése és a tűz pattogása még idillibbé teszik a hangulatot.
Mikor végül megszólal, részben a múltat idézve, s Bredoc erre kétkedőn felel, biccentve erősíti meg, hogy úgy volt köztük az a beszélgetés, ahogy mondta. Néhány részlet az "új életéből" - annak kezdetéről is - úgy él benne, mintha csak tegnap történt volna, s ezek között kétségkívül ott van az a nap is, mikor először jött a városba, Bredoc mögött ülve a lovon, fájó üleppel. Azóta szerencsére a lovaglásban is sokat fejlődött...
Kíváncsian hallgatja Brox "elkalandozását" is, bízva benne, hogy olyasmik is szóba kerülnek, amik kimondatlan kérdéseit megválaszolnák, ám ez várat magára. Helyette a férfi rá irányítja a figyelmet, de Garsin csak a vállát vonja.*
- Mindig kicsit furcsa. Mint a mágia maga. - *Nyilatkozza a toronyról.*
- Tudtam valamennyit haladni a tanulmányaimmal, de túl gyorsan kifogytam a pénzből és most nem élhetem fel a tartalékaimat. - *Nem magyarázza, miért, mindketten tudják ennek hátterét.*
- Úgyhogy tegnap hazajöttem. Pocsék idő volt a hazaúton, elkapott a vihar, elhasaltam a mocsárban. Én már nem érzem magamon, de ha dög szagom van, ím a magyarázat. - *Közli nagyvonalúan, de úgy sejti, az ingovány bűze helyett most már inkább csak a saját izzadtságától lehet szagos, legalábbis nagyon igyekezett, hogy kiáztassa magából a mocsárlé aromáját és hidegét.*
- Gaerralost sem találtam már tegnap, sem ma reggel a kaszárnyában, nem tudom, ő mihez kezd. De akartam valakivel beszélni, aki lehetett már hasonló helyzetben. Úgyhogy jöttem... magához. Reméltem, hogy megtalálom. Lehet inkább munkát kellett volna már ma keresnem, de fogalmam sincs, merre induljak. Meg bevallom, nem is teljesen értem, hogy... mi történt? Magával? Az alakulattal? Hogy jutott ide? Miért? - *A végére talán némi számonkérés is fölsejlik hangjában, ami talán nem teljesen jogos, de ő kapni _akar_ valami magyarázatot mindarra, ami történik.*
1342. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-07-14 12:23:48
Üzenet elküldve: 2024-07-14 12:23:48
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Éber álmok//
*A határozottság, ami a hangjában olyan egyértelműnek tűnik nehezen jut el még a saját lábaihoz is. Általában büszke arra, hogy ura a testének, hogy az nem tesz mást, nem hajlik meg más akarata előtt, mint ami a sajátja, most mégis egymásnak feszülnek a fogai, ahogy az ellenetartó izmokkal küzd. Mint azokban az álmokban, amikben mintha homokban futna, vagy víz alatt, nehezek a végtagjai. Az agyában tiszta volt a parancs abban a pillanatban, hogy kimondta, de fakul, ahogyan a másodpercekkel tovább visszhangzik a fejében a saját hangja. Mégis ez az egyetlen módja, hogy fogódzót találjon, a saját elhatározása, amihez tartani szokta magát. Lassan, de biztosan viszik a súlyosnak ható léptek a ház felé, amit otthonaként ismer, az erdőből, amit szintén. Most mégsem kérdés, hogy melyiket tartja biztonságosabbnak.
Nem reagál a növény kérdésére, mert mint olyat, nem fogta még fel, hogy a 'réti ármány' azt a kis sárga virágot takarná. Hogy a tudatára ereszkedő, ködszerű fáradtság, vagy a saját csekély értelme gátolja ebben, jelenleg eldönthetetlen kérdés. A nő újabb szavaira viszont már bosszúsan mordul fel. Ki ő, hogy számonkérje. És pont most, amikor olyan nehezen mozdulnak a gondolataik. Amikor a legvédtelenebbek.*
- Nem viszem be.
*A ház a biztos pont, ameddig ellát. Ha nem tud józanul tervezni, akkor pedig az egyetlen logikus lépés jelen helyzetben. Ott kint nem maradhattak, ilyen állapotban tovább sem mehettek. Nem érti az ellenkezést, csak bosszantja. Ha valaki követte a lányt, s figyeli őket, amúgy is tudnia kell a lakról. Hogy odamennek, vagy sem, részletkérdés.*
- Át fogjuk vinni Szántóvégre.
*Zárja még rövidre a további ellenkező szavakat az elf részéről, miközben a réten már egyenesen a kunyhó felé tart. Könnyedebbek a léptek, könnyebb a súly, ahogy távolodik a sűrűből. Nem rohan, de nem is érzi már, hogy magához húzná a föld.
A teraszhoz érve annak padlójára fekteti le a kezeiből a gyereket, óvatosan engedve ki a karjai közül az alvó alakját. Nem viszi be, mert nincs szükség rá. Idekint, ha szem előtt is vannak, legalább ők is ugyanúgy látják a ház körüli nyílt teret. Ha az üldöző itt is van még, észrevétlen nem maradhat, ha ide is követné őket.*
- Nézd meg, hogy nincs-e más baja. Hozok vizet.
*Ellép a lánytól, odaengedve mellé a nőt, miközben maga az ajtó felé indul, hogy kihozza a kandalló mellől azt a vödör vizet, amit nem olyan régen, még indulás előtt vitt be. Ő nem orvos, a legalapvetőbb sebeket primitíven ellátja ugyan, ha kell, de kettejük közül jobban bízik a hosszúéletűben az ilyesmi dolgok kapcsán.*
*A határozottság, ami a hangjában olyan egyértelműnek tűnik nehezen jut el még a saját lábaihoz is. Általában büszke arra, hogy ura a testének, hogy az nem tesz mást, nem hajlik meg más akarata előtt, mint ami a sajátja, most mégis egymásnak feszülnek a fogai, ahogy az ellenetartó izmokkal küzd. Mint azokban az álmokban, amikben mintha homokban futna, vagy víz alatt, nehezek a végtagjai. Az agyában tiszta volt a parancs abban a pillanatban, hogy kimondta, de fakul, ahogyan a másodpercekkel tovább visszhangzik a fejében a saját hangja. Mégis ez az egyetlen módja, hogy fogódzót találjon, a saját elhatározása, amihez tartani szokta magát. Lassan, de biztosan viszik a súlyosnak ható léptek a ház felé, amit otthonaként ismer, az erdőből, amit szintén. Most mégsem kérdés, hogy melyiket tartja biztonságosabbnak.
Nem reagál a növény kérdésére, mert mint olyat, nem fogta még fel, hogy a 'réti ármány' azt a kis sárga virágot takarná. Hogy a tudatára ereszkedő, ködszerű fáradtság, vagy a saját csekély értelme gátolja ebben, jelenleg eldönthetetlen kérdés. A nő újabb szavaira viszont már bosszúsan mordul fel. Ki ő, hogy számonkérje. És pont most, amikor olyan nehezen mozdulnak a gondolataik. Amikor a legvédtelenebbek.*
- Nem viszem be.
*A ház a biztos pont, ameddig ellát. Ha nem tud józanul tervezni, akkor pedig az egyetlen logikus lépés jelen helyzetben. Ott kint nem maradhattak, ilyen állapotban tovább sem mehettek. Nem érti az ellenkezést, csak bosszantja. Ha valaki követte a lányt, s figyeli őket, amúgy is tudnia kell a lakról. Hogy odamennek, vagy sem, részletkérdés.*
- Át fogjuk vinni Szántóvégre.
*Zárja még rövidre a további ellenkező szavakat az elf részéről, miközben a réten már egyenesen a kunyhó felé tart. Könnyedebbek a léptek, könnyebb a súly, ahogy távolodik a sűrűből. Nem rohan, de nem is érzi már, hogy magához húzná a föld.
A teraszhoz érve annak padlójára fekteti le a kezeiből a gyereket, óvatosan engedve ki a karjai közül az alvó alakját. Nem viszi be, mert nincs szükség rá. Idekint, ha szem előtt is vannak, legalább ők is ugyanúgy látják a ház körüli nyílt teret. Ha az üldöző itt is van még, észrevétlen nem maradhat, ha ide is követné őket.*
- Nézd meg, hogy nincs-e más baja. Hozok vizet.
*Ellép a lánytól, odaengedve mellé a nőt, miközben maga az ajtó felé indul, hogy kihozza a kandalló mellől azt a vödör vizet, amit nem olyan régen, még indulás előtt vitt be. Ő nem orvos, a legalapvetőbb sebeket primitíven ellátja ugyan, ha kell, de kettejük közül jobban bízik a hosszúéletűben az ilyesmi dolgok kapcsán.*
1341. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-07-13 05:34:34
Üzenet elküldve: 2024-07-13 05:34:34
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Éber álmok//
*Annak idején a kolostorban sok testvér foglalkozott a gyógyhatású növényekkel és magával a gyógyítással is. Sok mindennel egyetemben. Valamennyi Xou-ra is ráragadt ebből a tudásból, de a hodaril nem képezte részét ennek. Ha volt is róla feljegyzés valamelyik tekercsben, de a szerzetesek nem tartották olyan fontosnak, hogy olvassanak róla vagy hogy megismertessék a fiatalokat vele. Így még annak a neve se mond semmit a férfinek. A kapott kérdésre egykedvűen válaszol.*
-Nem tudom.
*Ahogy mondta nincs tisztában se a falu nevével, sem pedig, hogy hol található. Sőt, még azt se tudja pontosan miért is kell neki megtalálnia, azt a helyet. Mindenesetre ahogy a másik elmondja neki, hogy ő is onnan származik és felajánlja, hogy mehetnének együtt a férfiben valami furcsa megérzés támad, amit még nem tud hova tenni. Mintha ez túl egyszerű lenne. Alig kezdte el keresni, azt az álombéli helyet egyből talált valakit, aki egyenesen onnan jött és el tudja vezetni oda. Mintha nem véletlen lenne. Egy pillanatra felmerül benne a gyanú, hogy álmodik, de aztán elveti a gondolatot. Ha álmodna akkor abban a pillanatban, hogy észreveszi, hogy álmodik máris felébredne. Viszont nem így történik. Ezek alapján nem álmodik. Ahogy ezeket a gondolatokat végigfuttatja szoborszerűen mozdulatlan ábrázata mögött, lassan bólint egyet a neki szegezett kérdésre.*
-Rendben.
*Akármilyen gyanúsan kézenfekvő megoldásnak is tűnik ez, de a lány nem tűnik veszélyesnek számára. Ha mégis az volna valószínűleg el tudna bánni vele.*
*Annak idején a kolostorban sok testvér foglalkozott a gyógyhatású növényekkel és magával a gyógyítással is. Sok mindennel egyetemben. Valamennyi Xou-ra is ráragadt ebből a tudásból, de a hodaril nem képezte részét ennek. Ha volt is róla feljegyzés valamelyik tekercsben, de a szerzetesek nem tartották olyan fontosnak, hogy olvassanak róla vagy hogy megismertessék a fiatalokat vele. Így még annak a neve se mond semmit a férfinek. A kapott kérdésre egykedvűen válaszol.*
-Nem tudom.
*Ahogy mondta nincs tisztában se a falu nevével, sem pedig, hogy hol található. Sőt, még azt se tudja pontosan miért is kell neki megtalálnia, azt a helyet. Mindenesetre ahogy a másik elmondja neki, hogy ő is onnan származik és felajánlja, hogy mehetnének együtt a férfiben valami furcsa megérzés támad, amit még nem tud hova tenni. Mintha ez túl egyszerű lenne. Alig kezdte el keresni, azt az álombéli helyet egyből talált valakit, aki egyenesen onnan jött és el tudja vezetni oda. Mintha nem véletlen lenne. Egy pillanatra felmerül benne a gyanú, hogy álmodik, de aztán elveti a gondolatot. Ha álmodna akkor abban a pillanatban, hogy észreveszi, hogy álmodik máris felébredne. Viszont nem így történik. Ezek alapján nem álmodik. Ahogy ezeket a gondolatokat végigfuttatja szoborszerűen mozdulatlan ábrázata mögött, lassan bólint egyet a neki szegezett kérdésre.*
-Rendben.
*Akármilyen gyanúsan kézenfekvő megoldásnak is tűnik ez, de a lány nem tűnik veszélyesnek számára. Ha mégis az volna valószínűleg el tudna bánni vele.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160