Külső területek - Szántóföldek
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Erdőszéli tisztás (új) Arthenior közelében (új) | Szántóföldek | Tharg birtokok (új) Füves puszta (új) Kikötői erdőség (új) |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 104 (2061. - 2080. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
*Snush megtorpan, amikor megérzi a szél irányának változását. A füst szaga egyre erősebb, a szemei hunyorítanak, ahogy a távolban megpillant valamit a domboldalon. Összehúzza magát, térdre ereszkedik, és a lándzsa nyele fölött kémlel. A fák között mozgást látni, nagy testek, nehéz léptek, s a levegőben a vas és vér szaga keveredik. Lassan felismeri őket. Orkok. Nem egy vagy kettő, hanem egy egész kisebb csapat. Mindegyik páncélban, vállukon fegyverek, néhányuk hátán íj. A látványra Snush szája kiszárad, torka összeszorul. Oldalra pillant Gobára, és egy szót sem szól, csak int neki, hogy jöjjön közelebb. Hangját halkan, de határozottan ejti ki, mintha minden szóért meg kellene küzdenie.*
-Ott. Nézd. *Mutat az irányba a lándzsával.* -Ott vannak az Orkjaink! Nem sok, de elég, hogy nagyobb klánhoz tartozzanak. A hangja remeg egy pillanatra, majd elmélyül. Ezek nem vándorok. A füst felől jönnek. Fosztogatók! *Feláll, poros, véres kezét nadrágjába törli, és rápillant Gobára.*
-Szedjük a lábainkat. *Morogja, de nem ellenségesen, inkább sietséggel a hangjában.* Követni fogjuk őket. Ha szerencsénk van, tudják, merre a gyülekező. Ha nincs, hát legalább nem rohadunk itt a semmiben. *Megigazítja a vállán már már kellemetlen vértet, és kissé előredőlve, lopakodva elindul a bozótos felé. Minden lépését megfontolja, néha hátrapillant, hogy Goba követi-e. Légzése még mindig nehéz, a torkát marja a füst, de a kíváncsiság és a remény valami furcsa keveréke hajtja előre.*
-Ha észrevesznek csak maradj nyugodt. Talán nem ölnek meg. * Szól hátra röviden, miközben átmászik egy kidőlt fán. Pár lépés után lehajol, tenyerét a földre teszi, hogy megnézze a nyomokat. A friss sárban mély lábnyomok, látszanak. Az egyik mélyebb, nehezebb páncélos lépése lehetett. Felnéz az égre, ahol a füst csíkja lassan gomolyog, és valami sötét félelem ül a szívére. Tudja, hogy nem biztos, hogy jó az ami várja őket. De az ösztöne azt súgja, menni kell. Nem maradhat egyedül, nem most. Egyedül gyenge. Egy utolsó pillantást vet a távolba, majd elindul lefelé a domboldalon. Lábai bizonytalanok, minden lépésnél megcsúszik kissé, de nem lassít. A bozót reccsen alatta, és ahogy közelebb érnek, már hallani lehet a mély, tompa dobbanásokat az orkok lépteit, a fém csörgését. Snush megáll, és halkan, szinte suttogva szól.*
-Na, most mutasd meg, mennyit érsz, félvér. Kövess. És ne csinálj semmi ostobaságot.
*Ezzel előrehajol, és elindul a sötétedő bozót felé, amerre valószínűleg visszatérnek a füves puszta irányába.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2223-2242
2080. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2025-10-14 19:00:41
Üzenet elküldve: 2025-10-14 19:00:41
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Bizalom//
*Norheltnek fel sem tűnik, mennyire megfeszül Ravik válla, csak megy a maga tempóján, melyet a bokája diktál, miközben önfeledten dudorászik tovább. A hosszú, fájdalmas sóhajra legfeljebb oldalra pillant egy fél szemmel, aztán vissza a poros útra.
Éppen ezért éri meglepetésként mikor a nő felcsattan. Norhelt meglepetten pislog rá, majd pimaszul elmosolyodik.*
- Hát elfutni azt nem fogok, abban biztosak lehetünk.
*Amikor a nő hátrahagyja és a földműves felé veszi az irányt, ő csak lehuppan az út szélére. Eleget téve a nő kérésének, keresgélni kezdi a fejében dallamot, de az a bizonyos kapitányos nóta sehol. Egy idő után egészen biztossá válik a számára, hogy ha hallotta is valaha ezt a bizonyos nótát, akkor jó eséllyel eleget ivott ahhoz, hogy az alkohol kimarja azt az elméjéből. Akkor hát új dal lesz. Születik meg az elhatározás a részéről. Elvégre, ha hőstetteiről képes csodás dalokat írni, ez sem jelenthet kihívást a híres-neves Fekete Dalnok számára. Mutatóujjával a térdén veri a tempót, suttogva formálja a szavakat, próbál rímeket vadászni: horgony–orom, horgony–konyh… a francba. Újra nekifut.*
- De kurva jól jönne most egy lant.
*Morogja félhangosan magának, és tovább pötyögteti a ritmust a térdén. Hangszer híján kénytelen ennyivel beérni.
A tanyáról idelátszik a mozgás, kapakoppanás, lassú beszéd, a gazda karjának széles suhintása, Ravik határozott fejrázása. A ketrec ide-oda billen a nő kezében, mint a viharban dülöngélő búzakalász. Norhelt vállat von, amíg nem vele üvölt a drága, addig nincs baj. Egyszer-kétszer még elkapja a ritmust, aztán már csak hümmög. Mire végre visszaér a vörös, ő már összerakott két félsort meg valami refrén szerűséget is.*
- He?!
*Pattan ki belőle, amikor Ravik közli, hogy maradnak éjszakára. A tekintete felkap, aztán lecsillapodik. Tényleg nem szaladt olyan gyorsan ma… de azért ennyire lassan sem.*
- Ahogy az űrnő kívánja.
*Böki oda gúnyos szolgálatkészséggel, széles vigyorral, és feltápászkodik. Porolja a nadrágját, megigazítja az övét, és a bokáját kis körrel ellenőrzi. Tart. Elég lesz.
Ravik közben mesél. A „bent alvás” és a „báránysült almaborral” szavaknál Norhelt szeme felragyog, bár tény és való, hogy szemei akkor csillannak a legfényesebben, mikor felvetül, hogy Ravik megszabadul a tollas ördögtől. A szája már formázza a „na ugye” győzelmes változatátm de csak addig, míg mint egy jéghideg vödör víz a Pegazus emeletéről, jön a folytatás. Istálló. Kenyér–szalonna–hagyma. Kútvíz.*
- Hát… *Az ajka lebiggyed, a vállai lejjebb csúsznak.* - Ez is valami. Remélem egy kupica pálinkát is kapunk. Józanon nem szoktam díjazni, ahogy a szalma csiklandozza a csupasz seggemet.
*A szeme reflexből az istálló felé csúszik, az ajtó ferdén áll, de a tető rendben, a falon tiszta a szélrések köze. Nem a legotthonosabb hely, ahol valaha eltöltött egy éjszakát, de kétségkívül sok rosszabbhoz is volt már szerencséje.
Lassan mellélép, együtt indulnak vissza a házhoz. A kút mellett rozsdás vödör lóg, a kötele nyikkan, valahol tyúk kotkodál a kerítés mögött. A gazda, akihez Ravik beszélt, most a tornácról méregeti őket, nyálát oldalra köpi, de nem szól. Norhelt viszonozza a méregetést, aztán odabiccent.*
- A dal? *Kérdez vissza.* - Félig meddig. *Vallja be Norhelt, és megköszörüli a torkát.* - Még hiányzik pár rím. De meglesz!
*Norheltnek fel sem tűnik, mennyire megfeszül Ravik válla, csak megy a maga tempóján, melyet a bokája diktál, miközben önfeledten dudorászik tovább. A hosszú, fájdalmas sóhajra legfeljebb oldalra pillant egy fél szemmel, aztán vissza a poros útra.
Éppen ezért éri meglepetésként mikor a nő felcsattan. Norhelt meglepetten pislog rá, majd pimaszul elmosolyodik.*
- Hát elfutni azt nem fogok, abban biztosak lehetünk.
*Amikor a nő hátrahagyja és a földműves felé veszi az irányt, ő csak lehuppan az út szélére. Eleget téve a nő kérésének, keresgélni kezdi a fejében dallamot, de az a bizonyos kapitányos nóta sehol. Egy idő után egészen biztossá válik a számára, hogy ha hallotta is valaha ezt a bizonyos nótát, akkor jó eséllyel eleget ivott ahhoz, hogy az alkohol kimarja azt az elméjéből. Akkor hát új dal lesz. Születik meg az elhatározás a részéről. Elvégre, ha hőstetteiről képes csodás dalokat írni, ez sem jelenthet kihívást a híres-neves Fekete Dalnok számára. Mutatóujjával a térdén veri a tempót, suttogva formálja a szavakat, próbál rímeket vadászni: horgony–orom, horgony–konyh… a francba. Újra nekifut.*
- De kurva jól jönne most egy lant.
*Morogja félhangosan magának, és tovább pötyögteti a ritmust a térdén. Hangszer híján kénytelen ennyivel beérni.
A tanyáról idelátszik a mozgás, kapakoppanás, lassú beszéd, a gazda karjának széles suhintása, Ravik határozott fejrázása. A ketrec ide-oda billen a nő kezében, mint a viharban dülöngélő búzakalász. Norhelt vállat von, amíg nem vele üvölt a drága, addig nincs baj. Egyszer-kétszer még elkapja a ritmust, aztán már csak hümmög. Mire végre visszaér a vörös, ő már összerakott két félsort meg valami refrén szerűséget is.*
- He?!
*Pattan ki belőle, amikor Ravik közli, hogy maradnak éjszakára. A tekintete felkap, aztán lecsillapodik. Tényleg nem szaladt olyan gyorsan ma… de azért ennyire lassan sem.*
- Ahogy az űrnő kívánja.
*Böki oda gúnyos szolgálatkészséggel, széles vigyorral, és feltápászkodik. Porolja a nadrágját, megigazítja az övét, és a bokáját kis körrel ellenőrzi. Tart. Elég lesz.
Ravik közben mesél. A „bent alvás” és a „báránysült almaborral” szavaknál Norhelt szeme felragyog, bár tény és való, hogy szemei akkor csillannak a legfényesebben, mikor felvetül, hogy Ravik megszabadul a tollas ördögtől. A szája már formázza a „na ugye” győzelmes változatátm de csak addig, míg mint egy jéghideg vödör víz a Pegazus emeletéről, jön a folytatás. Istálló. Kenyér–szalonna–hagyma. Kútvíz.*
- Hát… *Az ajka lebiggyed, a vállai lejjebb csúsznak.* - Ez is valami. Remélem egy kupica pálinkát is kapunk. Józanon nem szoktam díjazni, ahogy a szalma csiklandozza a csupasz seggemet.
*A szeme reflexből az istálló felé csúszik, az ajtó ferdén áll, de a tető rendben, a falon tiszta a szélrések köze. Nem a legotthonosabb hely, ahol valaha eltöltött egy éjszakát, de kétségkívül sok rosszabbhoz is volt már szerencséje.
Lassan mellélép, együtt indulnak vissza a házhoz. A kút mellett rozsdás vödör lóg, a kötele nyikkan, valahol tyúk kotkodál a kerítés mögött. A gazda, akihez Ravik beszélt, most a tornácról méregeti őket, nyálát oldalra köpi, de nem szól. Norhelt viszonozza a méregetést, aztán odabiccent.*
- A dal? *Kérdez vissza.* - Félig meddig. *Vallja be Norhelt, és megköszörüli a torkát.* - Még hiányzik pár rím. De meglesz!
2079. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2025-10-14 14:29:41
Üzenet elküldve: 2025-10-14 14:29:41
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 68
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 68
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A Világítótoronyhoz//
*Nem pocsékol sok időt az erőd előtt. Déli irányból hagyja el a pusztát és ér el a szántóföldek egy sokkal ritkábban lakott részére. Tudja, hogy óvatosnak kell lennie. Még senki sem tudja, hogy pontosan mit is tett, de már maga az ork léte is elegendő lehet a pánik keltésére. Ezért is szedi gyorsabban a lépteit. Furcsa mód inkább az utat választja, mintsem a termőföldek közötti rejtett mozgást. Ha úgy viselkedik, mint ahogy pár napja ide jött, akkor tényleg csak egy mezei orknak tekintik majd, akitől csak a pletykák miatt félnek.*
*Nem pocsékol sok időt az erőd előtt. Déli irányból hagyja el a pusztát és ér el a szántóföldek egy sokkal ritkábban lakott részére. Tudja, hogy óvatosnak kell lennie. Még senki sem tudja, hogy pontosan mit is tett, de már maga az ork léte is elegendő lehet a pánik keltésére. Ezért is szedi gyorsabban a lépteit. Furcsa mód inkább az utat választja, mintsem a termőföldek közötti rejtett mozgást. Ha úgy viselkedik, mint ahogy pár napja ide jött, akkor tényleg csak egy mezei orknak tekintik majd, akitől csak a pletykák miatt félnek.*
2078. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2025-10-14 10:03:23
Üzenet elküldve: 2025-10-14 10:03:23
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Bizalom//
*A gondolatai felszabadulnak egy pillanatra, ahogy maga is ismét elmereng azon, hogy vajon lehet-e italt főzni azokból a gyöngyökből. Ha pedig igen, akkor érdemes lenne a bátorságot venni, hogy rápróbáljon? Valami azt súgja, hogy nem lenne egy okos gondolat, ha egyszer visszatérne ide egy szüretelésre. Bár aztán meg valószínűleg Thalénia sem tudná megmondani, hogy abban a löttyben mi van, amit a kikötőben tolnak elé rumnak nevezve és mégis jóízűen issza meg.*
- Amúgy mi a fene az a fa?
*Sandít végül hátra és a lépteit is újból lassabbra veszi, amíg Norhelt mellé ér. Utána sem siet tovább, pedig itt még nem érzi a kikötő sós szelének illatát. Jól tudja az okát annak, hogy miért halad ilyen óvatosan, azt is érzi, hogy az az ok rendesen fel is borzolja benne a morcosságot, és mégis óvatos léptekkel rója már az előttük lévő utat, még akkor is, ha úgy érzi, hogy egy örökkévalóságig fog tartani, hogy így célba érjenek. A férfi nem panaszkodik, nem tartja fel, ennek ellenére nem akarja megkockáztatni, hogy azt a bokát a kelleténél jobban megerőltessék, aztán meg cövekelhetnek itt egy pár napig, míg nagyjából az az átkozott tag újra használhatóbb lesz. Hosszan felsóhajt, a száját is elhúzza, amint egy kósza ötlet a fejébe fészkeli magát. Attól egy cseppet sem lesz vidám, sőt az morcos árnyékot vet a sebhelyes arcra. Nem is érti, hogy ha ilyen jó lelkű, akkor miért verik őt ennyi szerencsétlenséggel, ami az évek alatt megannyiszor lesújtott rá. No, lehet, hogy azért ez a pár alkalom, amikor nem olyan zsigerből jövően rohadék, még nem nevezhető jólelkűségnek, de ebben a két napban valószínűleg már két évnyi jóságot is bepótolt.
Ahogy Norhelt megáll, szinte azonnal maga is fékezi a lépteit. A smaragd szemek a búzamezőket pásztázzák végig, azt, ahogy a hűvös szél végigcirógat minden egyes szálon. De a férfi szavai elhangzottával azok a szigorú szemek már nem sokáig gyönyörködnek a megannyi sörnek valóból, hanem egyenesen a házak, istállók irányába fordulnak. Az orra alatt elmormog egy halk szitkot, majd egy kelletlen nyögés kíséretével tovább indítja lépteit, mintha egyáltalán nem akarna azzal foglalkozni, hogy egy rövid pihenő bizony talán ráférne Norheltre.*
- Szép, szép. Gyönyörű, csak menjünk már Hercegnő, mielőtt ránk sötétedik.
*Morogja halkan, de végül nem kell külön kérvényt benyújtani, mert a férfi szinte vele együtt sántikál tovább. Egy óvatos, futó pillantást küld a sajgó boka felé, a szíve pedig nyomban kissé összefacsarodik. A bűntudat, részben pedig a hála is élesebben köszön rá, mint ahogy a harag szeretne előrébb furakodni. Hisz valahol az ő keze játszott szerepet abban, hogy a kocka nem túl kedvező oldalra fordult. Az a farncos pia, meg az a nőies érzékenység, ami tegnap rátört ennek a fajankónak a társaságában. Ha akkor szarik az egészre és csak azon ügyködik, hogy önfeledten élvezze ki egy férfi társaságát, ahogy azt már megannyiszor tette, akkor nem kerültek volna ilyen helyzetbe. De éppen ez a bökkenő. Hogy nem egy férfiről van szó, hanem magáról az istenek verte Dravhen fickóról. A Hollóról, a fekete Dalnokról. Norheltről. A tengerészdalt hallgatva sem csillapodik benne a kényszer, hogy kivegye a papagájt a helyéről és a ketreccel csapkodja fejbe ezt a félnótást, aki mellett jobban kifordul önmagából, mint azt szeretné. Ujjai rá is szorítanak a fogantyúra, mintha már próbálgatná is, hogy melyik az a fogás, amelyikkel biztosabban a kezében marad a ketrec és a lehető leghosszabb ideig tudja majd a férfi fejébe veregetni azt. A tagjai is megfeszülnek a mozdulatra, mintha maga a tenger készülne egy óriási hullámmal lecsapni egy rossz időben, rossz helyre tévedt halászhajóra. De mindez csupán csak egy szívdobbanásnyi ideig tart. A dudorászásban talán fel sem tűnik Norheltnek ez a röpke feszültség, aminek a nagy része egy hosszú sóhaj formájában végül távozik is a nőből, hogy azután a szemei egy bizonyos házikón állapodjon meg, egy bizonyos földművesen, aki a ház melletti kis virágoskert földjét kapálgatja. A sétában újra megtorpan, ahogy a döntés megszületik. A száját húzza rá, de végül szinte alig gondterhelt pillantásokkal sandít Norhelt felé.*
- Itt megvársz. Addig gondolkodj el azon, hogy ismered-e a dalt a kapitányról, aki rossz helyen vetett horgonyt.
*Mormogja az orra alatt, miközben választ sem várva tovább indul rikácsoló kis barátjával együtt, egyenesen a házikó felé. Az orra alatt sziszegve buknak ki a száján a szitkok, amivel magát és az egész helyzetet illeti, de belül mégis érez egyfajta nyugalmat, ami különös módon most inkább ijesztő a számára. De hamarosan eléri a földművest, a beszélgetés pedig megkezdődik. A tanácskozásból nem sokat visz el a szél Norheltig, de azt jól láthatja, hogy kisvártatva a férfi a ketrecre vagy inkább annak lakójára mutogat, amire Ravik heves fejrázásokkal tesz is egy lépést hátra, a ketrecet még féltőn maga mögé is húzva, hogy minél inkább takarásban legyen. Azután a vörös hevesen magyaráz, akkor pedig a földműves lép egyet távolabb, a kapát erősebben markolva, mintha az adna biztonságot a vörös némber haragjától. Ami valahol igaz is, mert azzal egy suhintással csúnyább sebet kaphatna a nő annál, mint aminek a hege most is éktelenkedik az arcán. De végül mindkét fél megfeszült tagjai engednek, ahogy a nő a kabátja belsejébe nyúl, matat egy kicsit , végül 30 arany előkerül abból a kabátból, ami nyomban landol a földműves tenyerében, amit nem rest nyomban az orra alá dugni.
Ahogy az aranyak csilingelve gazdát cserélnek, azt a férfi azonnal a mellénye zsebébe is dugja, majd először a házikó előtt lévő, egyelőre még üres asztalra, majd a háztól alig távolabb lévő istálló felé mutat. Ravik ezután csak egy aprót biccent, majd sarkon fordulva indul vissza Norhelt irányába. Még távolabbról jól látható a zöld szemekben megülő bosszúság, de az csakhamar tovaszáll, hogy az arcán már ne látszódjon semmi.*
- Itt maradunk éjszakára.
*Jelenti ki úgy, mintha máris a vágyott hajó fedélzetén adná parancsba. A hangjából érezhető, hogy egyáltalán nem akar hallani semmi akadékoskodást.*
- Fáradt vagyok és én is tudnék enni, inni valamit, ezért úgy döntöttem, hogy ma estére megér egy próbát, hogy maradhassunk.
*Hazudja szemrebbenés nélkül, ami részben még igaz is lehetne. Az is, de a rá telepedő fáradtság, éhség és szomjúság érzete még korántsem olyan kínzó, hogy ne tudjon ezekkel együtt is tovább haladni. Viszont Norhelt bokája jobban aggasztja, még úgy is, hogy a férfi tényleg meg sem nyikkant miatta. De még egy kikötőtől távol töltött éjszakába nem fog belehalni.*
- Az a fajankó azt mondta, hogy a papagájért cserébe aludhatunk bent, a vacsora pedig báránysült lesz krumplival egy jó almabor mellett.
*Kezd bele, ahogy visszafordul a házikó felé, hogy tovább induljon oda, most már Norhelttel együtt.*
- Szóval az istállóban alszunk, a vacsora pedig kenyér, szalonna és hagyma lesz, majd kipakolja a ház előtti asztalra. Meg annyi víz, amennyit inni akarunk a kútból.
*Még most sem hiszi el, hogy ennyit ér szaros harminc arany, mikor a Sellőházban ennyi aranyért, talán még Sellőt is fizethet magának.*
- Na megvan a dal?
*Dünnyögi az orra alatt, miközben most kerüli a férfi pillantásait, inkább rendíthetetlenül azt a rohadt istállót figyelve. Mintha amiatt szégyenlősködne, hogy kiderül, hogy ez az egész pihenő nem is a saját nyavalyája miatt van, hanem féltésből. Norheltért.*
*A gondolatai felszabadulnak egy pillanatra, ahogy maga is ismét elmereng azon, hogy vajon lehet-e italt főzni azokból a gyöngyökből. Ha pedig igen, akkor érdemes lenne a bátorságot venni, hogy rápróbáljon? Valami azt súgja, hogy nem lenne egy okos gondolat, ha egyszer visszatérne ide egy szüretelésre. Bár aztán meg valószínűleg Thalénia sem tudná megmondani, hogy abban a löttyben mi van, amit a kikötőben tolnak elé rumnak nevezve és mégis jóízűen issza meg.*
- Amúgy mi a fene az a fa?
*Sandít végül hátra és a lépteit is újból lassabbra veszi, amíg Norhelt mellé ér. Utána sem siet tovább, pedig itt még nem érzi a kikötő sós szelének illatát. Jól tudja az okát annak, hogy miért halad ilyen óvatosan, azt is érzi, hogy az az ok rendesen fel is borzolja benne a morcosságot, és mégis óvatos léptekkel rója már az előttük lévő utat, még akkor is, ha úgy érzi, hogy egy örökkévalóságig fog tartani, hogy így célba érjenek. A férfi nem panaszkodik, nem tartja fel, ennek ellenére nem akarja megkockáztatni, hogy azt a bokát a kelleténél jobban megerőltessék, aztán meg cövekelhetnek itt egy pár napig, míg nagyjából az az átkozott tag újra használhatóbb lesz. Hosszan felsóhajt, a száját is elhúzza, amint egy kósza ötlet a fejébe fészkeli magát. Attól egy cseppet sem lesz vidám, sőt az morcos árnyékot vet a sebhelyes arcra. Nem is érti, hogy ha ilyen jó lelkű, akkor miért verik őt ennyi szerencsétlenséggel, ami az évek alatt megannyiszor lesújtott rá. No, lehet, hogy azért ez a pár alkalom, amikor nem olyan zsigerből jövően rohadék, még nem nevezhető jólelkűségnek, de ebben a két napban valószínűleg már két évnyi jóságot is bepótolt.
Ahogy Norhelt megáll, szinte azonnal maga is fékezi a lépteit. A smaragd szemek a búzamezőket pásztázzák végig, azt, ahogy a hűvös szél végigcirógat minden egyes szálon. De a férfi szavai elhangzottával azok a szigorú szemek már nem sokáig gyönyörködnek a megannyi sörnek valóból, hanem egyenesen a házak, istállók irányába fordulnak. Az orra alatt elmormog egy halk szitkot, majd egy kelletlen nyögés kíséretével tovább indítja lépteit, mintha egyáltalán nem akarna azzal foglalkozni, hogy egy rövid pihenő bizony talán ráférne Norheltre.*
- Szép, szép. Gyönyörű, csak menjünk már Hercegnő, mielőtt ránk sötétedik.
*Morogja halkan, de végül nem kell külön kérvényt benyújtani, mert a férfi szinte vele együtt sántikál tovább. Egy óvatos, futó pillantást küld a sajgó boka felé, a szíve pedig nyomban kissé összefacsarodik. A bűntudat, részben pedig a hála is élesebben köszön rá, mint ahogy a harag szeretne előrébb furakodni. Hisz valahol az ő keze játszott szerepet abban, hogy a kocka nem túl kedvező oldalra fordult. Az a farncos pia, meg az a nőies érzékenység, ami tegnap rátört ennek a fajankónak a társaságában. Ha akkor szarik az egészre és csak azon ügyködik, hogy önfeledten élvezze ki egy férfi társaságát, ahogy azt már megannyiszor tette, akkor nem kerültek volna ilyen helyzetbe. De éppen ez a bökkenő. Hogy nem egy férfiről van szó, hanem magáról az istenek verte Dravhen fickóról. A Hollóról, a fekete Dalnokról. Norheltről. A tengerészdalt hallgatva sem csillapodik benne a kényszer, hogy kivegye a papagájt a helyéről és a ketreccel csapkodja fejbe ezt a félnótást, aki mellett jobban kifordul önmagából, mint azt szeretné. Ujjai rá is szorítanak a fogantyúra, mintha már próbálgatná is, hogy melyik az a fogás, amelyikkel biztosabban a kezében marad a ketrec és a lehető leghosszabb ideig tudja majd a férfi fejébe veregetni azt. A tagjai is megfeszülnek a mozdulatra, mintha maga a tenger készülne egy óriási hullámmal lecsapni egy rossz időben, rossz helyre tévedt halászhajóra. De mindez csupán csak egy szívdobbanásnyi ideig tart. A dudorászásban talán fel sem tűnik Norheltnek ez a röpke feszültség, aminek a nagy része egy hosszú sóhaj formájában végül távozik is a nőből, hogy azután a szemei egy bizonyos házikón állapodjon meg, egy bizonyos földművesen, aki a ház melletti kis virágoskert földjét kapálgatja. A sétában újra megtorpan, ahogy a döntés megszületik. A száját húzza rá, de végül szinte alig gondterhelt pillantásokkal sandít Norhelt felé.*
- Itt megvársz. Addig gondolkodj el azon, hogy ismered-e a dalt a kapitányról, aki rossz helyen vetett horgonyt.
*Mormogja az orra alatt, miközben választ sem várva tovább indul rikácsoló kis barátjával együtt, egyenesen a házikó felé. Az orra alatt sziszegve buknak ki a száján a szitkok, amivel magát és az egész helyzetet illeti, de belül mégis érez egyfajta nyugalmat, ami különös módon most inkább ijesztő a számára. De hamarosan eléri a földművest, a beszélgetés pedig megkezdődik. A tanácskozásból nem sokat visz el a szél Norheltig, de azt jól láthatja, hogy kisvártatva a férfi a ketrecre vagy inkább annak lakójára mutogat, amire Ravik heves fejrázásokkal tesz is egy lépést hátra, a ketrecet még féltőn maga mögé is húzva, hogy minél inkább takarásban legyen. Azután a vörös hevesen magyaráz, akkor pedig a földműves lép egyet távolabb, a kapát erősebben markolva, mintha az adna biztonságot a vörös némber haragjától. Ami valahol igaz is, mert azzal egy suhintással csúnyább sebet kaphatna a nő annál, mint aminek a hege most is éktelenkedik az arcán. De végül mindkét fél megfeszült tagjai engednek, ahogy a nő a kabátja belsejébe nyúl, matat egy kicsit , végül 30 arany előkerül abból a kabátból, ami nyomban landol a földműves tenyerében, amit nem rest nyomban az orra alá dugni.
Ahogy az aranyak csilingelve gazdát cserélnek, azt a férfi azonnal a mellénye zsebébe is dugja, majd először a házikó előtt lévő, egyelőre még üres asztalra, majd a háztól alig távolabb lévő istálló felé mutat. Ravik ezután csak egy aprót biccent, majd sarkon fordulva indul vissza Norhelt irányába. Még távolabbról jól látható a zöld szemekben megülő bosszúság, de az csakhamar tovaszáll, hogy az arcán már ne látszódjon semmi.*
- Itt maradunk éjszakára.
*Jelenti ki úgy, mintha máris a vágyott hajó fedélzetén adná parancsba. A hangjából érezhető, hogy egyáltalán nem akar hallani semmi akadékoskodást.*
- Fáradt vagyok és én is tudnék enni, inni valamit, ezért úgy döntöttem, hogy ma estére megér egy próbát, hogy maradhassunk.
*Hazudja szemrebbenés nélkül, ami részben még igaz is lehetne. Az is, de a rá telepedő fáradtság, éhség és szomjúság érzete még korántsem olyan kínzó, hogy ne tudjon ezekkel együtt is tovább haladni. Viszont Norhelt bokája jobban aggasztja, még úgy is, hogy a férfi tényleg meg sem nyikkant miatta. De még egy kikötőtől távol töltött éjszakába nem fog belehalni.*
- Az a fajankó azt mondta, hogy a papagájért cserébe aludhatunk bent, a vacsora pedig báránysült lesz krumplival egy jó almabor mellett.
*Kezd bele, ahogy visszafordul a házikó felé, hogy tovább induljon oda, most már Norhelttel együtt.*
- Szóval az istállóban alszunk, a vacsora pedig kenyér, szalonna és hagyma lesz, majd kipakolja a ház előtti asztalra. Meg annyi víz, amennyit inni akarunk a kútból.
*Még most sem hiszi el, hogy ennyit ér szaros harminc arany, mikor a Sellőházban ennyi aranyért, talán még Sellőt is fizethet magának.*
- Na megvan a dal?
*Dünnyögi az orra alatt, miközben most kerüli a férfi pillantásait, inkább rendíthetetlenül azt a rohadt istállót figyelve. Mintha amiatt szégyenlősködne, hogy kiderül, hogy ez az egész pihenő nem is a saját nyavalyája miatt van, hanem féltésből. Norheltért.*
2077. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2025-10-13 19:12:31
Üzenet elküldve: 2025-10-13 19:12:31
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Bizalom//
*Norhelt érzi a finom érintést a karján. A mozdulat olyan röpke, hogy akár képzelődhetne is, mégis ott marad a helyén valami meleg, szinte bizsergető nyom. A férfi szeme egy pillanatra Ravikra villan, de nem mond semmit. Inkább csak enyhén felvonja a szemöldökét, de nem firtatja. Biztos csak véletlen volt. Vagy ha nem, akkor is kár lenne elrontani azzal, hogy rákérdez. A fránya fehérnép úgyis letagadná, hogy szándékos volt. Csak egy apró mosoly bujkál az ajka szegletében, miközben a nő tovább sétál, és a fűz árnyéka lassan mögöttük marad.
A megjegyzésre, miszerint ideje indulni, Norhelt még egy pillanatig ott marad a fa előtt. Gyanakvóan méregeti a fagyöngyöket, amik most mintha még erősebben ragyognának, ahogy a nap sugarai megtörnek rajtuk. Megvakarja az állát, majd halkan morog az orra alatt.*
- Szerintem az ördögvigyortól nem látnék olyanokat, mint az ezekből lefőtt pálinkától. De nem ma fogom lepróbálni, az már egyszer szent.
*Vállat von, aztán elfordul, és megindul Ravik után, aki már a Szántóföldek felé tart. A bokája minden második lépésnél emlékezteti a tegnap esti legendás tankolásra, de nem panaszkodik. A levegő hűvösebb itt, az erdő szélén, és ahogy kilépnek a dombokra, a szél finoman belekap Norhelt hajába. A táj lassan kitárul előttük, ameddig a szem ellát, zöldellő földek húzódnak, apró házak, istállók és csűrök tarkítják a lankákat. Távolabb egy kút körül néhány paraszt dolgozik, s a szántó szélén szekérnyomok kanyarognak a karavánút felé.
*Norhelt megáll egy pillanatra a dombtetőn, és elnéz a látóhatár felé. A nap már magasan jár, a fény megcsillan a gabona szárain, és a mezők aranyló hullámokat vetnek a szélben. Sóhajt egyet, és megvakarja a tarkóját.*
- Mondanám, hogy szép ez a látvány, de inkább csak éhes lettem tőle. Meg szomjas. Mennyi jó sört lehetne főzni ebből a sok búzából.
A nőre pillant, de a mosolyából nehéz eldönteni, komolyan mondja-e vagy csak ugratja. Aztán megindul újra lefelé, immár kissé sántítva, de egyetlen szó nélkül. A fájdalom ellenére jókedvűnek tűnik, még ha néha meg is csuklik a mozdulat. Hamarosan rá is zendít egy halk, rekedtes dudorászás formájában, valami tengerészdalt próbál előásni az emlékei közül. A dallam meglehetőst önfeledt cserébe meglepő módon kicsit sem hamis. Időnként pár szót is hozzáfűz, amik között akad néhány káromkodás és egy-két kihagyott sor, de ez láthatóan cseppet sem zavarja.*
*Norhelt érzi a finom érintést a karján. A mozdulat olyan röpke, hogy akár képzelődhetne is, mégis ott marad a helyén valami meleg, szinte bizsergető nyom. A férfi szeme egy pillanatra Ravikra villan, de nem mond semmit. Inkább csak enyhén felvonja a szemöldökét, de nem firtatja. Biztos csak véletlen volt. Vagy ha nem, akkor is kár lenne elrontani azzal, hogy rákérdez. A fránya fehérnép úgyis letagadná, hogy szándékos volt. Csak egy apró mosoly bujkál az ajka szegletében, miközben a nő tovább sétál, és a fűz árnyéka lassan mögöttük marad.
A megjegyzésre, miszerint ideje indulni, Norhelt még egy pillanatig ott marad a fa előtt. Gyanakvóan méregeti a fagyöngyöket, amik most mintha még erősebben ragyognának, ahogy a nap sugarai megtörnek rajtuk. Megvakarja az állát, majd halkan morog az orra alatt.*
- Szerintem az ördögvigyortól nem látnék olyanokat, mint az ezekből lefőtt pálinkától. De nem ma fogom lepróbálni, az már egyszer szent.
*Vállat von, aztán elfordul, és megindul Ravik után, aki már a Szántóföldek felé tart. A bokája minden második lépésnél emlékezteti a tegnap esti legendás tankolásra, de nem panaszkodik. A levegő hűvösebb itt, az erdő szélén, és ahogy kilépnek a dombokra, a szél finoman belekap Norhelt hajába. A táj lassan kitárul előttük, ameddig a szem ellát, zöldellő földek húzódnak, apró házak, istállók és csűrök tarkítják a lankákat. Távolabb egy kút körül néhány paraszt dolgozik, s a szántó szélén szekérnyomok kanyarognak a karavánút felé.
*Norhelt megáll egy pillanatra a dombtetőn, és elnéz a látóhatár felé. A nap már magasan jár, a fény megcsillan a gabona szárain, és a mezők aranyló hullámokat vetnek a szélben. Sóhajt egyet, és megvakarja a tarkóját.*
- Mondanám, hogy szép ez a látvány, de inkább csak éhes lettem tőle. Meg szomjas. Mennyi jó sört lehetne főzni ebből a sok búzából.
A nőre pillant, de a mosolyából nehéz eldönteni, komolyan mondja-e vagy csak ugratja. Aztán megindul újra lefelé, immár kissé sántítva, de egyetlen szó nélkül. A fájdalom ellenére jókedvűnek tűnik, még ha néha meg is csuklik a mozdulat. Hamarosan rá is zendít egy halk, rekedtes dudorászás formájában, valami tengerészdalt próbál előásni az emlékei közül. A dallam meglehetőst önfeledt cserébe meglepő módon kicsit sem hamis. Időnként pár szót is hozzáfűz, amik között akad néhány káromkodás és egy-két kihagyott sor, de ez láthatóan cseppet sem zavarja.*
2076. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2025-10-07 13:09:06
Üzenet elküldve: 2025-10-07 13:09:06
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
*Hosszú út van mögötte és még annál is hosszabb előtte. Mivel kipihenve indult neki a hosszú útnak, így még bőven bírja szusszal. Az kikötő erdőségének fáit szántóföldek váltják fel. Egyre több aranyló szántó látványa kerül elé. Késésben érzi magát. Pedig nem is várja senki. Mégis siet. Erős lábait gyorsan szedi, egyiket a másik után. Minél hamarabb el akarja érni a pletykákban említett helyet, a pusztát.*
2075. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2025-10-06 06:54:00
Üzenet elküldve: 2025-10-06 06:54:00
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
*Snush megtorpan, amikor megérzi a szél irányának változását. A füst szaga egyre erősebb, a szemei hunyorítanak, ahogy a távolban megpillant valamit a domboldalon. Összehúzza magát, térdre ereszkedik, és a lándzsa nyele fölött kémlel. A fák között mozgást látni, nagy testek, nehéz léptek, s a levegőben a vas és vér szaga keveredik. Lassan felismeri őket. Orkok. Nem egy vagy kettő, hanem egy egész kisebb csapat. Mindegyik páncélban, vállukon fegyverek, néhányuk hátán íj. A látványra Snush szája kiszárad, torka összeszorul. Oldalra pillant Gobára, és egy szót sem szól, csak int neki, hogy jöjjön közelebb. Hangját halkan, de határozottan ejti ki, mintha minden szóért meg kellene küzdenie.*
-Ott. Nézd. *Mutat az irányba a lándzsával.* -Ott vannak az Orkjaink! Nem sok, de elég, hogy nagyobb klánhoz tartozzanak. A hangja remeg egy pillanatra, majd elmélyül. Ezek nem vándorok. A füst felől jönnek. Fosztogatók! *Feláll, poros, véres kezét nadrágjába törli, és rápillant Gobára.*
-Szedjük a lábainkat. *Morogja, de nem ellenségesen, inkább sietséggel a hangjában.* Követni fogjuk őket. Ha szerencsénk van, tudják, merre a gyülekező. Ha nincs, hát legalább nem rohadunk itt a semmiben. *Megigazítja a vállán már már kellemetlen vértet, és kissé előredőlve, lopakodva elindul a bozótos felé. Minden lépését megfontolja, néha hátrapillant, hogy Goba követi-e. Légzése még mindig nehéz, a torkát marja a füst, de a kíváncsiság és a remény valami furcsa keveréke hajtja előre.*
-Ha észrevesznek csak maradj nyugodt. Talán nem ölnek meg. * Szól hátra röviden, miközben átmászik egy kidőlt fán. Pár lépés után lehajol, tenyerét a földre teszi, hogy megnézze a nyomokat. A friss sárban mély lábnyomok, látszanak. Az egyik mélyebb, nehezebb páncélos lépése lehetett. Felnéz az égre, ahol a füst csíkja lassan gomolyog, és valami sötét félelem ül a szívére. Tudja, hogy nem biztos, hogy jó az ami várja őket. De az ösztöne azt súgja, menni kell. Nem maradhat egyedül, nem most. Egyedül gyenge. Egy utolsó pillantást vet a távolba, majd elindul lefelé a domboldalon. Lábai bizonytalanok, minden lépésnél megcsúszik kissé, de nem lassít. A bozót reccsen alatta, és ahogy közelebb érnek, már hallani lehet a mély, tompa dobbanásokat az orkok lépteit, a fém csörgését. Snush megáll, és halkan, szinte suttogva szól.*
-Na, most mutasd meg, mennyit érsz, félvér. Kövess. És ne csinálj semmi ostobaságot.
*Ezzel előrehajol, és elindul a sötétedő bozót felé, amerre valószínűleg visszatérnek a füves puszta irányába.*
2074. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2025-10-05 11:12:49
Üzenet elküldve: 2025-10-05 11:12:49
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 478
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 478
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Szénfekete//
*A teljes, tökéletes csend. Ha van is kintről beszökő neszezés, elhalványul minden, kiüresedik a fej. Kevés védtelenebb pillanat van, mint ami a szúrások közepette érheti. Nincs külvilág, csak az élő vászon, a másik lélegzete, rezdülései, a kép maga. Hogyan emelkedik a mellkas, mikor rezzen össze és kell elvegye kissé a hegyes eszközt. Tudja, hogy mikor fáj jobban, mikor gyötörte meg annyira a bőrt, hogy nyugtatnia kelljen főzettel, vagy épp többé nem érinteni. Bármi történhetne mögötte, talán nem tudna olyan hamar visszatérni a valóságba. Hosszabb időt ölelne fel, mint mikor álmából ébresztik. Nincs más; Kyr és az alkotás.
Vonásai szokatlanul szelídek, noha a félvér már láthatta ilyennek. Megfontoltan, precízen dolgozik, csupán néha távolodik el, hogy ne olyan közvetlen közelről lássa, hanem egyben az egészet. Olykor félrebiccentett fejjel néz, elemez és bólint, mint aki megerősíti saját magát, hogy folytathatja, s nincs benne hiba. A fekete masszát nyeli a bőr, egyre rajzolódik ki a mintázat, amit nemrégiben még lapra másolt rá, hogy magával vihesse a másik, hogy ne szenvedje meg a hiányt, amiért nincs a birtokában. Nem kell sok idő, hogy örökre vele legyen.
Hosszasan készül. Megszámlálhatatlan apró szúrás, némely hevében lassan bukik elő néhány csepp vér, amit gondosan töröl le a vérfüves keverékkel. Tisztán dolgozik, csak oda kerül festék, ahol éppen kopog a tű, majd ha távolodik, máris lemossa.
Ritkán pillant csak fel a fél-elf arcára, hogy megbizonyosodjon tekintetéből, hogy bírja, de ugyanazzal a megszokott ábrázattal találkozik, mint bármikor máskor. Visszasiklik az óarany írisz a mellkas felé, látja, ahogy a mintázatok alatt enyhén kitüremkedik a kivörösödött bőrfelület. Halovány mosolyra húzódik szája, majd folytatja tovább, mit sem érezve abból, hogy számára sem épp kényelmes ily hosszasan helytállni. A nap java része már mögöttük, de számára nincs ilyenkor idő, nem érzékeli, más sem fontos, minthogy a legjobbat kapja a férfi, ami talán megadja azt számára, amit vár ettől az egésztől. Nagyot sóhajtva távolodik el, mikor az utolsó apró pontot is a helyére fúrta, majd alkarjával megtörli homlokát, pedig még csak bele sem izzadt. Bólogat néhányat, majd még utoljára áttörli az egész felületet, aztán végül egy újabb tégelyből vékony filmrétegnyi kencével vonja be. Mindent, amit használ a természet adta, épp ezért bízik benne, hogy mindent megtett azért, hogy a legkevesebb ártalom érhesse később a férfit.*
- Nézd meg!
*Utasításnak szánja, ha tökéletesnek is ítéli, annak még lehet egyéb kívánsága, bár már nem szívesen juttatna több anyagot a sebekbe. Így is nagy a felület, melyet rajzokkal bántott, meg lehet annak a keserve az elkövetkezendő napokban.
Vár. Amennyit kell. Nem szólna bele a pillanatba, mikor először pillantja meg magán az áhítottat, csupán leül a padra féloldalasan és a bronzot fogó kezét masszírozgatja a másikkal, míg el nem nyúl az asztalon lévő egyik levélcsokorig.*
*A teljes, tökéletes csend. Ha van is kintről beszökő neszezés, elhalványul minden, kiüresedik a fej. Kevés védtelenebb pillanat van, mint ami a szúrások közepette érheti. Nincs külvilág, csak az élő vászon, a másik lélegzete, rezdülései, a kép maga. Hogyan emelkedik a mellkas, mikor rezzen össze és kell elvegye kissé a hegyes eszközt. Tudja, hogy mikor fáj jobban, mikor gyötörte meg annyira a bőrt, hogy nyugtatnia kelljen főzettel, vagy épp többé nem érinteni. Bármi történhetne mögötte, talán nem tudna olyan hamar visszatérni a valóságba. Hosszabb időt ölelne fel, mint mikor álmából ébresztik. Nincs más; Kyr és az alkotás.
Vonásai szokatlanul szelídek, noha a félvér már láthatta ilyennek. Megfontoltan, precízen dolgozik, csupán néha távolodik el, hogy ne olyan közvetlen közelről lássa, hanem egyben az egészet. Olykor félrebiccentett fejjel néz, elemez és bólint, mint aki megerősíti saját magát, hogy folytathatja, s nincs benne hiba. A fekete masszát nyeli a bőr, egyre rajzolódik ki a mintázat, amit nemrégiben még lapra másolt rá, hogy magával vihesse a másik, hogy ne szenvedje meg a hiányt, amiért nincs a birtokában. Nem kell sok idő, hogy örökre vele legyen.
Hosszasan készül. Megszámlálhatatlan apró szúrás, némely hevében lassan bukik elő néhány csepp vér, amit gondosan töröl le a vérfüves keverékkel. Tisztán dolgozik, csak oda kerül festék, ahol éppen kopog a tű, majd ha távolodik, máris lemossa.
Ritkán pillant csak fel a fél-elf arcára, hogy megbizonyosodjon tekintetéből, hogy bírja, de ugyanazzal a megszokott ábrázattal találkozik, mint bármikor máskor. Visszasiklik az óarany írisz a mellkas felé, látja, ahogy a mintázatok alatt enyhén kitüremkedik a kivörösödött bőrfelület. Halovány mosolyra húzódik szája, majd folytatja tovább, mit sem érezve abból, hogy számára sem épp kényelmes ily hosszasan helytállni. A nap java része már mögöttük, de számára nincs ilyenkor idő, nem érzékeli, más sem fontos, minthogy a legjobbat kapja a férfi, ami talán megadja azt számára, amit vár ettől az egésztől. Nagyot sóhajtva távolodik el, mikor az utolsó apró pontot is a helyére fúrta, majd alkarjával megtörli homlokát, pedig még csak bele sem izzadt. Bólogat néhányat, majd még utoljára áttörli az egész felületet, aztán végül egy újabb tégelyből vékony filmrétegnyi kencével vonja be. Mindent, amit használ a természet adta, épp ezért bízik benne, hogy mindent megtett azért, hogy a legkevesebb ártalom érhesse később a férfit.*
- Nézd meg!
*Utasításnak szánja, ha tökéletesnek is ítéli, annak még lehet egyéb kívánsága, bár már nem szívesen juttatna több anyagot a sebekbe. Így is nagy a felület, melyet rajzokkal bántott, meg lehet annak a keserve az elkövetkezendő napokban.
Vár. Amennyit kell. Nem szólna bele a pillanatba, mikor először pillantja meg magán az áhítottat, csupán leül a padra féloldalasan és a bronzot fogó kezét masszírozgatja a másikkal, míg el nem nyúl az asztalon lévő egyik levélcsokorig.*
2073. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2025-10-04 19:49:28
Üzenet elküldve: 2025-10-04 19:49:28
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 358
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 358
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
//Szénfekete//
*Nem kutatja mélyebben, hogy a nő arcán mi játszódik le az üvegcsék láttán. Az asztal jó részét beterítő, kitekert lapok mellé tolja őket, nem gondolva többet a mozdulat mögé. A másik szavai eszébe juttatták az italokat, a kék és zöld színű fiolákat borító finom porban azonban meglátszik az ujjai nyoma; ha Ril ellenzi is őket, éppen elég régóta ülhettek ennek a kandallónak a párkányán is.
Szótlanul figyeli a nőt a válasz hallatán. Hogy nincsen egyébre szüksége feleslegessé teszi, hogy további kérdést tegyen fel, hogy bármit tegyen egyáltalán, vagy máshogyan segítségére legyen a másiknak. Nem kérték. Elfordulva a hosszúéletű arcáról annak mozdulatait követi a szemével, az asztalra pakolt és elrendezett dolgokat. Nem ismeri a tégelyek tartalmát, a bronztűt sem figyelte meg eléggé egyszer sem, hogy feltűnjön számára, hogy ez talán nem ugyanaz a darab fém, amit előtte már többször látott. A hosszúéletű kijelentésére visszafordul felé.*
- Nem kényelmet kértem.
*Feleli egyszerűen. Hogy a nő nem az érintésre érti a szavait tudja, ahogyan azt is, hogyha nem is szereti a közelséget, most meg kell békélnie vele. A szeme követi a másik útját, nem rezdül a közelebb lépésre, a lassú mozdulatra, az idegen érintésre, akkor sem mozdulva odébb, amikor amaz végül az első üvegért nyúl. Egyedül a feje fordul csak ösztönösen az idegen anyag felé, elengedve a tekintetével a hosszúéletűt, s az orrát érő alkohol szagára aprót rándul a szája széle. A legutóbb is ezzel kérte, hogy öblítse ki a száját, így nem meglepetés, hogy a bőrét is ezzel mossa most végig. Halkan fut ki az orrán a levegő; az újabb utasításra odébbtolva néhány tekercset s tégelyt ül fel az asztal szélére. Lusta a padot kijjebb húzni, hogy a nőnek legyen elég helye, s a magasságkülönbség miatt egyébként is jobbnak látja, ha feljebb ül. Hogy a másik ne szólna, ha ellenezné a döntését, abban nem kételkedik.
A lapra fog maga mellett; feljebb emelve az állát hagyja, hogy végigtöröljék. Nem kényelmet kért, de ha kényelmetlenül is érzi magát nem látszik az arcán, egyedül a szokásos egykedvűség, s az alkoholszag okozta, elégedetlenül összezárt állkapocs, amíg a közelében tudja az azzal nedvesített rongyot. A tekintetét fordítja csupán a nő felé annak újabb szavaira. Mintha engedélyt kérne, pedig már régen megadta. Kiegyenesedik ültében, elengedve az asztal szélét. Nincs miért maga mögé néznie a lapokra, ahogyan a másiknak sincs.
Mozdulatlan marad, amíg a rajzok a bőrére kerülnek, de az újabb figyelmeztetés sem okoz változást a vonásokon; maga elé pislogva figyeli a teret. Az első tűszúrásra még akaratlanul is felrándul a szája széle, lejjebb hajtja az állát, a másodikra, harmadikra, az asztal lapjára feszíti az ujjait, amíg meg nem szokja az apró pontonként érkező fájdalmat. Ha a rajzokat nem is látja magán, a tű nyomát érzi, mégis csakhamar képes egészen nyugton viselni magát, ha a légzése olykor érzékenyebb helyeken még megugrik. Maga elé mered, átbámulva a kis ház homályán, át téren és időn. Nem kényelmet kért. Hogy a nő meddig dolgozik, s tart-e szünetet mindegy számára. Maga nem fog szólni. A gondolatait már nem a réten álló vadászlak, az erdő, a kinti napsütés, a feldarabolt, terasz előtt hagyott fa, vagy a fekete macska köti le. Hogy hol jár, nem mondja, egyedül az ujjpercek simulnak némán, kifehéredve az asztal fájára.*
*Nem kutatja mélyebben, hogy a nő arcán mi játszódik le az üvegcsék láttán. Az asztal jó részét beterítő, kitekert lapok mellé tolja őket, nem gondolva többet a mozdulat mögé. A másik szavai eszébe juttatták az italokat, a kék és zöld színű fiolákat borító finom porban azonban meglátszik az ujjai nyoma; ha Ril ellenzi is őket, éppen elég régóta ülhettek ennek a kandallónak a párkányán is.
Szótlanul figyeli a nőt a válasz hallatán. Hogy nincsen egyébre szüksége feleslegessé teszi, hogy további kérdést tegyen fel, hogy bármit tegyen egyáltalán, vagy máshogyan segítségére legyen a másiknak. Nem kérték. Elfordulva a hosszúéletű arcáról annak mozdulatait követi a szemével, az asztalra pakolt és elrendezett dolgokat. Nem ismeri a tégelyek tartalmát, a bronztűt sem figyelte meg eléggé egyszer sem, hogy feltűnjön számára, hogy ez talán nem ugyanaz a darab fém, amit előtte már többször látott. A hosszúéletű kijelentésére visszafordul felé.*
- Nem kényelmet kértem.
*Feleli egyszerűen. Hogy a nő nem az érintésre érti a szavait tudja, ahogyan azt is, hogyha nem is szereti a közelséget, most meg kell békélnie vele. A szeme követi a másik útját, nem rezdül a közelebb lépésre, a lassú mozdulatra, az idegen érintésre, akkor sem mozdulva odébb, amikor amaz végül az első üvegért nyúl. Egyedül a feje fordul csak ösztönösen az idegen anyag felé, elengedve a tekintetével a hosszúéletűt, s az orrát érő alkohol szagára aprót rándul a szája széle. A legutóbb is ezzel kérte, hogy öblítse ki a száját, így nem meglepetés, hogy a bőrét is ezzel mossa most végig. Halkan fut ki az orrán a levegő; az újabb utasításra odébbtolva néhány tekercset s tégelyt ül fel az asztal szélére. Lusta a padot kijjebb húzni, hogy a nőnek legyen elég helye, s a magasságkülönbség miatt egyébként is jobbnak látja, ha feljebb ül. Hogy a másik ne szólna, ha ellenezné a döntését, abban nem kételkedik.
A lapra fog maga mellett; feljebb emelve az állát hagyja, hogy végigtöröljék. Nem kényelmet kért, de ha kényelmetlenül is érzi magát nem látszik az arcán, egyedül a szokásos egykedvűség, s az alkoholszag okozta, elégedetlenül összezárt állkapocs, amíg a közelében tudja az azzal nedvesített rongyot. A tekintetét fordítja csupán a nő felé annak újabb szavaira. Mintha engedélyt kérne, pedig már régen megadta. Kiegyenesedik ültében, elengedve az asztal szélét. Nincs miért maga mögé néznie a lapokra, ahogyan a másiknak sincs.
Mozdulatlan marad, amíg a rajzok a bőrére kerülnek, de az újabb figyelmeztetés sem okoz változást a vonásokon; maga elé pislogva figyeli a teret. Az első tűszúrásra még akaratlanul is felrándul a szája széle, lejjebb hajtja az állát, a másodikra, harmadikra, az asztal lapjára feszíti az ujjait, amíg meg nem szokja az apró pontonként érkező fájdalmat. Ha a rajzokat nem is látja magán, a tű nyomát érzi, mégis csakhamar képes egészen nyugton viselni magát, ha a légzése olykor érzékenyebb helyeken még megugrik. Maga elé mered, átbámulva a kis ház homályán, át téren és időn. Nem kényelmet kért. Hogy a nő meddig dolgozik, s tart-e szünetet mindegy számára. Maga nem fog szólni. A gondolatait már nem a réten álló vadászlak, az erdő, a kinti napsütés, a feldarabolt, terasz előtt hagyott fa, vagy a fekete macska köti le. Hogy hol jár, nem mondja, egyedül az ujjpercek simulnak némán, kifehéredve az asztal fájára.*
2072. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2025-10-03 22:13:50
Üzenet elküldve: 2025-10-03 22:13:50
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió – I. fejezet//
//Az első lángok//
*Vérontás. Indokolatlan vérontás. Ha a kapott parancs szerint üzenetet akart a másik hagyni akkor megtette. Az orkok nem értenek máshoz csak a mészárláshoz. Nem hagynak túlélőt, nem könyörülnek senkinek nem várnak és nem is érdemelnek könyörületet. Fertők a világ testén amit már rég ki kellett volna égetni. Az öngyűlölet megszokott lángjai fellobbannak Zopal lelkében és végigégetik azt. Egy újabb sebhely bár ezt nem lehet látni. Mikor érkezik a parancs akkor egykedvűen felkel felzárkózik Akaaruush mögé és elindul velük vissza az erődbe.*
//Az első lángok//
*Vérontás. Indokolatlan vérontás. Ha a kapott parancs szerint üzenetet akart a másik hagyni akkor megtette. Az orkok nem értenek máshoz csak a mészárláshoz. Nem hagynak túlélőt, nem könyörülnek senkinek nem várnak és nem is érdemelnek könyörületet. Fertők a világ testén amit már rég ki kellett volna égetni. Az öngyűlölet megszokott lángjai fellobbannak Zopal lelkében és végigégetik azt. Egy újabb sebhely bár ezt nem lehet látni. Mikor érkezik a parancs akkor egykedvűen felkel felzárkózik Akaaruush mögé és elindul velük vissza az erődbe.*
2071. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2025-10-02 08:46:35
Üzenet elküldve: 2025-10-02 08:46:35
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 68
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 68
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió – I. fejezet//
//Az első lángok//
*Akaaruush büszkén néz szét fajtársain, akik gondolkodás nélkül mészárolják le a lakosokat. Valószínű ő a jelenlévő orkok között a legfiatalabb, de mégis egy büszke szülőnek érzi magát. Lehet inkább az adja ezt az érzést, hogy már egy jó ideje nem volt szerencséje olyan helyzethez, ahol a fajtársaival együtt valami fontosat és szórakoztatót együtt csinált volna. Persze felfogja az egésznek a jelentőségét és veszélyeit. Tudja, hogy ezzel az orkok elleni gyűlöletet csak erősítik, de hátha az segíti majd az ügyüket. Viszont ha arra gondol, hogy rengeteg ártatlan ork fog Artheniorban áldozatává válni a tömeg hisztériának. Az egyetlen baj ezzel, hogy semmit nem tudnak ellene tenni. A legjobb ha minél előbb szárnyra kel a szó, hogy fajtársai minél hamarabb csatlakozzanak az orkok ügyéhez.
A pusztítás és fosztogatást inkább a csapat többi részére hagyja. Ha fel akar nőni egy jó vezérhez, akkor hagynia kell az embereit, vagyis orkjait, hogy hagy fosztogassanak kedvükre. Viszont a biztonságukra is figyelnie kell. Grizák nem mond semmi újdonságot. Akaaruush is résen van, nehogy valamilyen hadsereg lesből rájuk támadjon. Eddig ez nem történt meg. Szerencsére.*
-Gyerünk testvéreim. Ma sikert könyvelhetünk el. Menjünk vissza, hogy meg is ünnepelhessük!
*Üvölti ork nyelven. Tekintetével gyors számlálást hajt végre. Mindenkit megtalál, kivéve Zopalt. Őt később veszi észre. Társai árulása nem hagyja nyugodni. Bár Zopalt később ismerték meg. Ha belegondol nem is ismeri őt úgy igazán. Ezen változtatni akar, de majd csak idővel. Addig is bizalmatlanul tekint rá és ha lehet nem hagyja, hogy a férfi védje a hátát.
Ahogy az utolsó ork is elhagyja az ég épületeket, azzal ő is követi a csapatot, haza az erődbe. Még egyszer utoljára végignéz a falun. Égő épületek. A távolban holttestek. Kicsit tovább elidőzik azon az épületen, amelyben a gyermekek voltak. Kár, hogy egyik sem volt annyira bátor, hogy megküzdjön a tűzzel. De hát ez van. Hátat fordít a falunak és követi a társait, vissza a Szürke Légió erődjébe.*
//Az első lángok//
*Akaaruush büszkén néz szét fajtársain, akik gondolkodás nélkül mészárolják le a lakosokat. Valószínű ő a jelenlévő orkok között a legfiatalabb, de mégis egy büszke szülőnek érzi magát. Lehet inkább az adja ezt az érzést, hogy már egy jó ideje nem volt szerencséje olyan helyzethez, ahol a fajtársaival együtt valami fontosat és szórakoztatót együtt csinált volna. Persze felfogja az egésznek a jelentőségét és veszélyeit. Tudja, hogy ezzel az orkok elleni gyűlöletet csak erősítik, de hátha az segíti majd az ügyüket. Viszont ha arra gondol, hogy rengeteg ártatlan ork fog Artheniorban áldozatává válni a tömeg hisztériának. Az egyetlen baj ezzel, hogy semmit nem tudnak ellene tenni. A legjobb ha minél előbb szárnyra kel a szó, hogy fajtársai minél hamarabb csatlakozzanak az orkok ügyéhez.
A pusztítás és fosztogatást inkább a csapat többi részére hagyja. Ha fel akar nőni egy jó vezérhez, akkor hagynia kell az embereit, vagyis orkjait, hogy hagy fosztogassanak kedvükre. Viszont a biztonságukra is figyelnie kell. Grizák nem mond semmi újdonságot. Akaaruush is résen van, nehogy valamilyen hadsereg lesből rájuk támadjon. Eddig ez nem történt meg. Szerencsére.*
-Gyerünk testvéreim. Ma sikert könyvelhetünk el. Menjünk vissza, hogy meg is ünnepelhessük!
*Üvölti ork nyelven. Tekintetével gyors számlálást hajt végre. Mindenkit megtalál, kivéve Zopalt. Őt később veszi észre. Társai árulása nem hagyja nyugodni. Bár Zopalt később ismerték meg. Ha belegondol nem is ismeri őt úgy igazán. Ezen változtatni akar, de majd csak idővel. Addig is bizalmatlanul tekint rá és ha lehet nem hagyja, hogy a férfi védje a hátát.
Ahogy az utolsó ork is elhagyja az ég épületeket, azzal ő is követi a csapatot, haza az erődbe. Még egyszer utoljára végignéz a falun. Égő épületek. A távolban holttestek. Kicsit tovább elidőzik azon az épületen, amelyben a gyermekek voltak. Kár, hogy egyik sem volt annyira bátor, hogy megküzdjön a tűzzel. De hát ez van. Hátat fordít a falunak és követi a társait, vissza a Szürke Légió erődjébe.*
2070. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2025-10-02 00:03:55
Üzenet elküldve: 2025-10-02 00:03:55
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 571
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 571
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Szelíd
//A Szürke Légió – I. fejezet//
//Az első lángok//
*Akaaruush szavaira Grizák minden további teketóriázás nélkül mártja meg pengéjét az idős férfi gyomrában. Hadgar Thogrem, az egykori nemes arcán nem félelem, még csak nem is düh, inkább hitetlenség játszik. Kerekre tágulnak szemei, kezeit a pengére szorítja. Ujjai között, mintúgy a penge okozta sebből, vér buggyan. Grizák arcán széles vigyor terül szét, miközben a férfi nyögve összerogy mellette. Hiába sikítanak fel többen, hiába ordítanak, nem vár könnyebb sors a falusiakra sem, Akaaruush vezényletével az orkok többsége is felbátorodik. Miniort nem csupán porig égetik, de az itt élőket is lemészárolják. Zopal sztoikus közönye eközben nem marad észrevétlen az orkok körében, de kisebb dolguk is nagyobb annál, minthogy a termetes fajtárssal foglalatoskodjanak.
A rimánkodás és siránkozás hangjai hamar elülnek. Helyüket átveszik a zsebeiket és zsákokat tömő orkok cseverészése és a tűz lassú ropogása, mi szép lassan felemészti a falut.*
-Mennünk kell. *Vicsorogja Grizák, miközben pengéit visszatömködi helyükre. Ugyan ellenségnek nyoma sincs a közelben, a fekete füstöt bizonyosan kiszúrtak már a közeli falvakban, vagy épp a Vashegyen. Nincs vesztegetni való idejük.*
//Az első lángok//
*Akaaruush szavaira Grizák minden további teketóriázás nélkül mártja meg pengéjét az idős férfi gyomrában. Hadgar Thogrem, az egykori nemes arcán nem félelem, még csak nem is düh, inkább hitetlenség játszik. Kerekre tágulnak szemei, kezeit a pengére szorítja. Ujjai között, mintúgy a penge okozta sebből, vér buggyan. Grizák arcán széles vigyor terül szét, miközben a férfi nyögve összerogy mellette. Hiába sikítanak fel többen, hiába ordítanak, nem vár könnyebb sors a falusiakra sem, Akaaruush vezényletével az orkok többsége is felbátorodik. Miniort nem csupán porig égetik, de az itt élőket is lemészárolják. Zopal sztoikus közönye eközben nem marad észrevétlen az orkok körében, de kisebb dolguk is nagyobb annál, minthogy a termetes fajtárssal foglalatoskodjanak.
A rimánkodás és siránkozás hangjai hamar elülnek. Helyüket átveszik a zsebeiket és zsákokat tömő orkok cseverészése és a tűz lassú ropogása, mi szép lassan felemészti a falut.*
-Mennünk kell. *Vicsorogja Grizák, miközben pengéit visszatömködi helyükre. Ugyan ellenségnek nyoma sincs a közelben, a fekete füstöt bizonyosan kiszúrtak már a közeli falvakban, vagy épp a Vashegyen. Nincs vesztegetni való idejük.*
2069. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2025-10-01 19:10:31
Üzenet elküldve: 2025-10-01 19:10:31
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 39
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 39
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió nyomában//
*Ahogy elérik a Szántóföldek peremét, a máskor kellemes látványt nyújtó, szélben hullámzó búzatáblákra most baljós árnyék vetül. A füst néhol sűrű, máshol szétterül, de megszürkíti a tájat és csípős szagával riogatja az erre járókat.
Persze se Snush, se Goba nem véletlenül járnak erre. Ők tudatosan mennek a füst felé.
Amit ork útitársa elmond a fegyveréről, az is azt mutatja, hogy mennyire máshonnan származnak ők ketten. Snush wargháton lovagol, széles tájakon száguld át, lándzsával portyázik. Goba a szűk sikátorok harcosa, akinek az öklére, vagy egy ajtók, ablakok bezúzására is alkalmas kalapácsra van szüksége a küzdelemben. Mindkettő máshol hasznos. Az biztos, hogy a falvak pusztítása, fosztogatása Goba harcmodorához passzol jobban.*
- Ja.
*morogja egyetértőn Snush tanácsára, de ő is előre bámul, feszült, kiélezett, éber. Várja a folytatást. Mégis úgy érzi idővel, hogy lemaradtak a javáról. Távolról üvöltések hangját hozza a szél, de ezek már nem harcoló, nem is menekülő hangok. Ez már mészárlás hangja inkább. Nem harc, nem fosztogatás, csak a munka bevégzése. De ki tudja, talán mégis van még keresnivalójuk a közelben.*
*Ahogy elérik a Szántóföldek peremét, a máskor kellemes látványt nyújtó, szélben hullámzó búzatáblákra most baljós árnyék vetül. A füst néhol sűrű, máshol szétterül, de megszürkíti a tájat és csípős szagával riogatja az erre járókat.
Persze se Snush, se Goba nem véletlenül járnak erre. Ők tudatosan mennek a füst felé.
Amit ork útitársa elmond a fegyveréről, az is azt mutatja, hogy mennyire máshonnan származnak ők ketten. Snush wargháton lovagol, széles tájakon száguld át, lándzsával portyázik. Goba a szűk sikátorok harcosa, akinek az öklére, vagy egy ajtók, ablakok bezúzására is alkalmas kalapácsra van szüksége a küzdelemben. Mindkettő máshol hasznos. Az biztos, hogy a falvak pusztítása, fosztogatása Goba harcmodorához passzol jobban.*
- Ja.
*morogja egyetértőn Snush tanácsára, de ő is előre bámul, feszült, kiélezett, éber. Várja a folytatást. Mégis úgy érzi idővel, hogy lemaradtak a javáról. Távolról üvöltések hangját hozza a szél, de ezek már nem harcoló, nem is menekülő hangok. Ez már mészárlás hangja inkább. Nem harc, nem fosztogatás, csak a munka bevégzése. De ki tudja, talán mégis van még keresnivalójuk a közelben.*
2068. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2025-10-01 18:14:01
Üzenet elküldve: 2025-10-01 18:14:01
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 478
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 478
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Szénfekete//
*Az asztalra helyezett növények közé kerül valami idegen, valami nem odavaló. Kitűnik a színe. Természetellenes, s ahogy rávetül az óarany szempár, megfeszül az állkapcsa. Ha mérget dobtak volna elé sem éledne akkora ellenszenv, mint ami most úrrá lesz rajta. Nem a félvérnek szól. Fiolába zárt mágia, s képtelen benne meglátni a segítséget, noha pillanat alatt ment életet. Épp egy szemvillanásnyi idő, ami csak arra emlékezteti, hogy tőle milyen gyorsan vehették el az emlékei egy részét. Nem szól érte, de nem érti, hogyan tolhatta elé, miközben éppen az gördült le a nyelvéről, hogy elveszik miatta a lényeg. Nyel egyet, majd lefordítja róla lélektükreit. Nem az ő dolga.*
- Semmire.
*Mondja halkan, majd pakolásba kezd; az egyik pergamen sarkával takarja el maga elől a két üvegcsét, hogy elfeledje azt is, hogy látta. Apró tégelyek kerülnek elő. Mindegyik tartalmát saját maga készítette, gondosan válogatott növényekből, összetevőkből. Még forralt vizet is hozott, hogy ne itt kelljen ezzel vesződni. Enyhülnek a vonásai, ahogy sorra veszi; minden megvan. Mutatóujjának begyével simít végig a bársonyszütyőből előkerülő bronztűn. Először fogja használni, de felesleges izgalommal mégsem tölti el. *
- Nem lesz kényelmes.
*Szólal meg, mikor már úgy érzi, hogy mindent rendben talál. Közelebb lép a fél-elfhez, a kettejük közötti táv ettől csak szűkösebb lesz, de meg kell szokniuk e közelséget. Olyan lassúsággal nyúl a másik felé, hogy annak legyen ideje felkészülnie arra, hogy érinteni fogja, bár az iménti mondata nem teljességgel erre irányult. Lassan húzza végig most a mellkason két ujját, de simogatásnak aligha hat; pusztán annak állapotát méri fel. Máris fordul, hogy egy tiszta rongyra löttyintsen az első üvegből, melyet kinyitva enyhe alkoholszag kezd terjengeni, de csak az ő orra ismeri fel rögvest, hogy abban Vérfű és Napos Tymkol is ázott… előre kezeli le a felületet, s sokszor érezheti még meg aromáját Kyr maga is, miközben majd alkot.*
- Ülj le. *Kéri szelíden, de fegyelmezettség lengi körül.*
- Ha úgy érzed, hogy elég, akkor szólj, de igyekezz ne mozogni. Bármikor megállhatunk.
*Ő már jól tudja milyen rezzenéstelen tűrni szúrások ezreit, de nem tart attól, hogy a férfi ne bírná ki a mozdulatlanságot…
Amint kérésének eleget tesz, finoman törli át a hűvös érzetű nedves ronggyal a mellkast, a vállat, s a hátat, majd végül saját kezeit is. Bár tiszta, sosem lehet elég óvatos.
A szürkéket keresi, ahogy ráfog a bronztűre. Hogy kezdheti nem kérdés, mégis megadja a lehetőséget a visszakozásra. *
- Először csak rajzolok, nem szúrok.
*Él a fejében a kép, csupán segédvonalakat húz az általa kevert szénfekete masszával, amit később majd mélyre fog juttatni a bőrbe. Csak mikor odajut, hogy megejti az első szúrást pillant fel újra.*
- Kezdem.
*Az első pár pontot még óvatosan döfi, hogy legyen ideje a közelségén túl a fájdalmat is szoknia a félvérnek. Nem pillant többet a kelleténél az arcra, a rezdülések a fontosak. Még a másik lélegzetére is odafigyel, mintha az emelkedő mellkas kárt okozhatna. Csakhamar belemélyed a munkájába. Vonásai minden karcnál, minden pontnál egyre szelídülnek, míg rá nem kövül a nyugalom, ami mindig átjárja, mikor e szenvedélyének hódol. Ha jelezte, hogy Kyr számára nem lesz kényelmes mindezt tűrni, látványra neki nem az, ahogy néha kitekeredve, guggolva, vagy épp görnyedve alkot, de nyomát sem érzi kellemetlenségnek.*
*Az asztalra helyezett növények közé kerül valami idegen, valami nem odavaló. Kitűnik a színe. Természetellenes, s ahogy rávetül az óarany szempár, megfeszül az állkapcsa. Ha mérget dobtak volna elé sem éledne akkora ellenszenv, mint ami most úrrá lesz rajta. Nem a félvérnek szól. Fiolába zárt mágia, s képtelen benne meglátni a segítséget, noha pillanat alatt ment életet. Épp egy szemvillanásnyi idő, ami csak arra emlékezteti, hogy tőle milyen gyorsan vehették el az emlékei egy részét. Nem szól érte, de nem érti, hogyan tolhatta elé, miközben éppen az gördült le a nyelvéről, hogy elveszik miatta a lényeg. Nyel egyet, majd lefordítja róla lélektükreit. Nem az ő dolga.*
- Semmire.
*Mondja halkan, majd pakolásba kezd; az egyik pergamen sarkával takarja el maga elől a két üvegcsét, hogy elfeledje azt is, hogy látta. Apró tégelyek kerülnek elő. Mindegyik tartalmát saját maga készítette, gondosan válogatott növényekből, összetevőkből. Még forralt vizet is hozott, hogy ne itt kelljen ezzel vesződni. Enyhülnek a vonásai, ahogy sorra veszi; minden megvan. Mutatóujjának begyével simít végig a bársonyszütyőből előkerülő bronztűn. Először fogja használni, de felesleges izgalommal mégsem tölti el. *
- Nem lesz kényelmes.
*Szólal meg, mikor már úgy érzi, hogy mindent rendben talál. Közelebb lép a fél-elfhez, a kettejük közötti táv ettől csak szűkösebb lesz, de meg kell szokniuk e közelséget. Olyan lassúsággal nyúl a másik felé, hogy annak legyen ideje felkészülnie arra, hogy érinteni fogja, bár az iménti mondata nem teljességgel erre irányult. Lassan húzza végig most a mellkason két ujját, de simogatásnak aligha hat; pusztán annak állapotát méri fel. Máris fordul, hogy egy tiszta rongyra löttyintsen az első üvegből, melyet kinyitva enyhe alkoholszag kezd terjengeni, de csak az ő orra ismeri fel rögvest, hogy abban Vérfű és Napos Tymkol is ázott… előre kezeli le a felületet, s sokszor érezheti még meg aromáját Kyr maga is, miközben majd alkot.*
- Ülj le. *Kéri szelíden, de fegyelmezettség lengi körül.*
- Ha úgy érzed, hogy elég, akkor szólj, de igyekezz ne mozogni. Bármikor megállhatunk.
*Ő már jól tudja milyen rezzenéstelen tűrni szúrások ezreit, de nem tart attól, hogy a férfi ne bírná ki a mozdulatlanságot…
Amint kérésének eleget tesz, finoman törli át a hűvös érzetű nedves ronggyal a mellkast, a vállat, s a hátat, majd végül saját kezeit is. Bár tiszta, sosem lehet elég óvatos.
A szürkéket keresi, ahogy ráfog a bronztűre. Hogy kezdheti nem kérdés, mégis megadja a lehetőséget a visszakozásra. *
- Először csak rajzolok, nem szúrok.
*Él a fejében a kép, csupán segédvonalakat húz az általa kevert szénfekete masszával, amit később majd mélyre fog juttatni a bőrbe. Csak mikor odajut, hogy megejti az első szúrást pillant fel újra.*
- Kezdem.
*Az első pár pontot még óvatosan döfi, hogy legyen ideje a közelségén túl a fájdalmat is szoknia a félvérnek. Nem pillant többet a kelleténél az arcra, a rezdülések a fontosak. Még a másik lélegzetére is odafigyel, mintha az emelkedő mellkas kárt okozhatna. Csakhamar belemélyed a munkájába. Vonásai minden karcnál, minden pontnál egyre szelídülnek, míg rá nem kövül a nyugalom, ami mindig átjárja, mikor e szenvedélyének hódol. Ha jelezte, hogy Kyr számára nem lesz kényelmes mindezt tűrni, látványra neki nem az, ahogy néha kitekeredve, guggolva, vagy épp görnyedve alkot, de nyomát sem érzi kellemetlenségnek.*
2067. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2025-10-01 09:45:19
Üzenet elküldve: 2025-10-01 09:45:19
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 358
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 358
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
//Szénfekete//
*Hogy a terasz előtt halomban áll a felaprított fa, ledobva hever a rönkök közt a fejsze, az ajtó mellé ejtve a favágástól piszkos csizmák nem zavarja. Nem szereti a félmunkát, sem a rendetlenséget, főleg nem a vadászlak körül, ahol annak a kevésnek mindnek helye van, a fának, a fejszének, a csizmáknak; most mindez mégsem érdekli. Egyedül a hosszúéletű válasza, a hatokról. Hogy nem marad itt a másik nem méltatja feleletre, csak a két szemöldöke közt lesz mélyebb a ránc. Honnan fogja tudni, mikor jöjjön vissza..?
Nem fordul a nő felé egyből, ahogy az befele indul, a tekintetét a földre ejtve figyeli a terasz fáját maga előtt egy darabon, mielőtt aztán maga is fordulna, hogy bevigye a kezében tartott vödröt.
Megszokás, ahogy a fal mellé teszi, ahol a helye van, tovább lépve a tűzrakóhoz, alighogy a fém a padlón koppan. Az egyenetlen kövek közé épített, a kandalló párkányaként szolgáló gerendára nyúl, odébb tolva a rápakolt dolgok közül néhányat, mielőtt megtalálná, amit keres. Két apró fiola, sötét köröket hagy a nyomuk a fán, ahogy elemeli őket onnan. A ház homályában egy pillanatra rájuk hunyorít, a poros üvegcsék mögött derengő színekre, a hajából csendben hullik alá közben két csepp víz, mielőtt megfordulna. Az asztalhoz lépve tolja őket a nő szétpakolt dolgai mellé. Magának, a másiknak, használni, vagy csak mert a szó eszébe juttatta őket, nem mondja ki, s nem is kérdez. Az ujjával tolja őket beljebb az asztal lapján, mielőtt felnézne végül a hosszúéletűre.*
- Mire van még szükséged?
*Maga mellé engedi a karját. A tetováláshoz nem sokat ért, ha józan elképzelései vannak is róla, nem kíván beleszólni, hogy a nő hogyan s mit csinál. Amíg a korábban kimásolt minták valóban elkészülnek ma, ha várnia is kell a többivel, nem érdekli. Hogy a teste hogyan fog, hogyan tud reagálni nem is sejti, de kétli, hogy valóban hatokra volna szükség ahhoz, hogy folytathassa a nő a munkát. Nem néz már vissza az asztalon kiterített lapok felé. Nincsen kétely, s lassan a hatok óta tartó nyugtalanság is mintha erejét vesztené, de legalábbis mintha átalakulna. Amíg ma elkészülnek a kimásolt minták..*
*Hogy a terasz előtt halomban áll a felaprított fa, ledobva hever a rönkök közt a fejsze, az ajtó mellé ejtve a favágástól piszkos csizmák nem zavarja. Nem szereti a félmunkát, sem a rendetlenséget, főleg nem a vadászlak körül, ahol annak a kevésnek mindnek helye van, a fának, a fejszének, a csizmáknak; most mindez mégsem érdekli. Egyedül a hosszúéletű válasza, a hatokról. Hogy nem marad itt a másik nem méltatja feleletre, csak a két szemöldöke közt lesz mélyebb a ránc. Honnan fogja tudni, mikor jöjjön vissza..?
Nem fordul a nő felé egyből, ahogy az befele indul, a tekintetét a földre ejtve figyeli a terasz fáját maga előtt egy darabon, mielőtt aztán maga is fordulna, hogy bevigye a kezében tartott vödröt.
Megszokás, ahogy a fal mellé teszi, ahol a helye van, tovább lépve a tűzrakóhoz, alighogy a fém a padlón koppan. Az egyenetlen kövek közé épített, a kandalló párkányaként szolgáló gerendára nyúl, odébb tolva a rápakolt dolgok közül néhányat, mielőtt megtalálná, amit keres. Két apró fiola, sötét köröket hagy a nyomuk a fán, ahogy elemeli őket onnan. A ház homályában egy pillanatra rájuk hunyorít, a poros üvegcsék mögött derengő színekre, a hajából csendben hullik alá közben két csepp víz, mielőtt megfordulna. Az asztalhoz lépve tolja őket a nő szétpakolt dolgai mellé. Magának, a másiknak, használni, vagy csak mert a szó eszébe juttatta őket, nem mondja ki, s nem is kérdez. Az ujjával tolja őket beljebb az asztal lapján, mielőtt felnézne végül a hosszúéletűre.*
- Mire van még szükséged?
*Maga mellé engedi a karját. A tetováláshoz nem sokat ért, ha józan elképzelései vannak is róla, nem kíván beleszólni, hogy a nő hogyan s mit csinál. Amíg a korábban kimásolt minták valóban elkészülnek ma, ha várnia is kell a többivel, nem érdekli. Hogy a teste hogyan fog, hogyan tud reagálni nem is sejti, de kétli, hogy valóban hatokra volna szükség ahhoz, hogy folytathassa a nő a munkát. Nem néz már vissza az asztalon kiterített lapok felé. Nincsen kétely, s lassan a hatok óta tartó nyugtalanság is mintha erejét vesztené, de legalábbis mintha átalakulna. Amíg ma elkészülnek a kimásolt minták..*
2066. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2025-09-30 19:28:03
Üzenet elküldve: 2025-09-30 19:28:03
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió – I. fejezet//
//Az első lángok//
*Zopal becsüli az öreg bátorságát. Egy jó vezető. Igazán kár érte. Ő ha csak nem szólítják fel rá külön, akkor nem veszi ki a részét a fosztogatásból. A zsákmány amúgy se túl nagy. Ha volna egy valamire való hátas, azt megkívánná, de van egy erős megérzése, hogy itt igavonókon kívül más nincs. Ha valami lócát talál akkor arra leül és megvárja, míg befejeződik ez a felesleges mészárlás és visszaindulnak. Hogy értelmet találjon Akaaruush tettei mögött már feladta. Már rájött, hogy gondolkodást nem várhat el egy vadállattól. Figyelme elkalandozik a messzeségbe.*
//Az első lángok//
*Zopal becsüli az öreg bátorságát. Egy jó vezető. Igazán kár érte. Ő ha csak nem szólítják fel rá külön, akkor nem veszi ki a részét a fosztogatásból. A zsákmány amúgy se túl nagy. Ha volna egy valamire való hátas, azt megkívánná, de van egy erős megérzése, hogy itt igavonókon kívül más nincs. Ha valami lócát talál akkor arra leül és megvárja, míg befejeződik ez a felesleges mészárlás és visszaindulnak. Hogy értelmet találjon Akaaruush tettei mögött már feladta. Már rájött, hogy gondolkodást nem várhat el egy vadállattól. Figyelme elkalandozik a messzeségbe.*
2065. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2025-09-30 08:23:35
Üzenet elküldve: 2025-09-30 08:23:35
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 68
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 68
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió – I. fejezet//
//Az első lángok//
*Akaaruush nem próbál fenyegetően hatni, hogy megrémítse az öreget. Ahogy végig néz rajta még talán örülne is ha véget érne a fájdalmas öreg kora. Az öreg szavaira felhúzza a szemöldökét.
~Miből gondolja, hogy alkuképes pozícióban van?~
Ez és Grizák figyelmeztetése miatt nem akarja, hogy a csapat a faluban tovább tartózkodjon. Meglepetés támadásra számított már a legelejétől, de nem történt semmi. Most viszont elég nagy "zajt" csapnak ahhoz, hogy másoknak feltűnjön a falu sorsa. Két lépést hátrál, Grizákkal az oldalán.*
-Csinálj azt amit akarsz az öreggel.
*Kacsint a férfi felé.*
-Induljunk!
*Kiáltja el magát, hogy a többiek is hallják.*
-Hozzatok mindent amit értékesnek gondoltok!
*Közelebb gyalogol az összeterelt falusiakhoz. Egy rémült férfi felé tart, csatabárdjával a kezében.*
-Ne hagyjatok szemtanukat!
*Azzal teljes erejéből a férfi nyakát célozza meg, hogy elválassza a fejet a testtől. Ha nem sikerül első próbálkozásra, akkor a jelenlévők láthatják, hogy hogyan próbálja meg befejezni a munkát. Már ha nincsenek elfoglalva azzal, hogy a saját áldozatukat küldjék a boldog vadász mezőkre.*
//Az első lángok//
*Akaaruush nem próbál fenyegetően hatni, hogy megrémítse az öreget. Ahogy végig néz rajta még talán örülne is ha véget érne a fájdalmas öreg kora. Az öreg szavaira felhúzza a szemöldökét.
~Miből gondolja, hogy alkuképes pozícióban van?~
Ez és Grizák figyelmeztetése miatt nem akarja, hogy a csapat a faluban tovább tartózkodjon. Meglepetés támadásra számított már a legelejétől, de nem történt semmi. Most viszont elég nagy "zajt" csapnak ahhoz, hogy másoknak feltűnjön a falu sorsa. Két lépést hátrál, Grizákkal az oldalán.*
-Csinálj azt amit akarsz az öreggel.
*Kacsint a férfi felé.*
-Induljunk!
*Kiáltja el magát, hogy a többiek is hallják.*
-Hozzatok mindent amit értékesnek gondoltok!
*Közelebb gyalogol az összeterelt falusiakhoz. Egy rémült férfi felé tart, csatabárdjával a kezében.*
-Ne hagyjatok szemtanukat!
*Azzal teljes erejéből a férfi nyakát célozza meg, hogy elválassza a fejet a testtől. Ha nem sikerül első próbálkozásra, akkor a jelenlévők láthatják, hogy hogyan próbálja meg befejezni a munkát. Már ha nincsenek elfoglalva azzal, hogy a saját áldozatukat küldjék a boldog vadász mezőkre.*
2064. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2025-09-30 06:07:18
Üzenet elküldve: 2025-09-30 06:07:18
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió nyomában//
*Hunyorít a közelgő füst felé, a szag még gyenge, de hallani lehet hogy jó úton járnak. Snush vállat von, hangja rövid és nyers.*
-Hát az ilyen harcnak is megvan az előnye. Sok a nép, zűrzavar van lehet ütni, szúrni, ami kell. A lándzsám másra való. A warg hátán nagy a lendület. Könnyen ki lehet szedni a fontosabb célpontokat, ilyenkor jól jön.
*Lassan elhagyják a füves pusztát, és kiérnek a szántóföldekre. A száraz növények szára minden lépésnél zörögnek, csörögnek. Snush szorosan tartja a lándzsát, és arra támaszkodva halad a felszántott földön.*
-Ha falvakat támadnak, akkor még az elején vagyunk. Márpedig én úgy látom az egy falu lesz. *Ahogy haladnak a szántóföldek közt, a füst illata egyre erősebb, a távolból hallani a zajokat. Snush minden érzékét élesen tartja, a rátapadt földet próbálja lerázni a lábáról, a levegőt pedig próbálja egyenletesen venni. Minden lépésnél a lándzsát kész helyzetben tartja, tudva, hogy bármikor szükség lehet rá. Snush nem mosolyog, már nem heccel, csak figyel. Közelebb érnek a füsthöz, de még mindig nem látni semmit csak a füstöt. A szántóföldek között minden neszt hall, minden mozdulatot számításba vesz. Csak halad, céltudatosan, a lándzsával készen mindenre.*
-Készülj. Amint odaérünk, minden mozdulat számít. Talán szerzel pár jó pontot az orkoknál. *Szavai nyersek, egyszerűek, mindenben ott van a tapasztalat és a túlélés ösztöne. Nem beszél túl sokat, nem filozofál, nem játszik. Csak néz, figyel és cselekszik, ahogy a szántóföldek között egyre közelebb jutnak a füsthöz.*
A hozzászólás írója (Snush Golgronk) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.09.30 06:08:14
*Hunyorít a közelgő füst felé, a szag még gyenge, de hallani lehet hogy jó úton járnak. Snush vállat von, hangja rövid és nyers.*
-Hát az ilyen harcnak is megvan az előnye. Sok a nép, zűrzavar van lehet ütni, szúrni, ami kell. A lándzsám másra való. A warg hátán nagy a lendület. Könnyen ki lehet szedni a fontosabb célpontokat, ilyenkor jól jön.
*Lassan elhagyják a füves pusztát, és kiérnek a szántóföldekre. A száraz növények szára minden lépésnél zörögnek, csörögnek. Snush szorosan tartja a lándzsát, és arra támaszkodva halad a felszántott földön.*
-Ha falvakat támadnak, akkor még az elején vagyunk. Márpedig én úgy látom az egy falu lesz. *Ahogy haladnak a szántóföldek közt, a füst illata egyre erősebb, a távolból hallani a zajokat. Snush minden érzékét élesen tartja, a rátapadt földet próbálja lerázni a lábáról, a levegőt pedig próbálja egyenletesen venni. Minden lépésnél a lándzsát kész helyzetben tartja, tudva, hogy bármikor szükség lehet rá. Snush nem mosolyog, már nem heccel, csak figyel. Közelebb érnek a füsthöz, de még mindig nem látni semmit csak a füstöt. A szántóföldek között minden neszt hall, minden mozdulatot számításba vesz. Csak halad, céltudatosan, a lándzsával készen mindenre.*
-Készülj. Amint odaérünk, minden mozdulat számít. Talán szerzel pár jó pontot az orkoknál. *Szavai nyersek, egyszerűek, mindenben ott van a tapasztalat és a túlélés ösztöne. Nem beszél túl sokat, nem filozofál, nem játszik. Csak néz, figyel és cselekszik, ahogy a szántóföldek között egyre közelebb jutnak a füsthöz.*
A hozzászólás írója (Snush Golgronk) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.09.30 06:08:14
2063. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2025-09-29 19:08:35
Üzenet elküldve: 2025-09-29 19:08:35
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 571
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 571
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Szelíd
//A Szürke Légió – I. fejezet//
//Az első lángok//
*Grizák nem ágál Zopal szavai nyomán, ennél jóval élénkebben munkálkodik benne a túlélőösztön. Vannak törzsek, melyekben élénken él még őseik büszkesége és az ork hagyományok. Sokukból azonban már kiveszett e vér.
A Hadgar Thogrem névre hallgató elöljáró nem hátrál meg Akaarush láttán. Szigorú tekintettel bámulja az orkot, még csak szeme sem rebben.*
-Ha azt hiszi, hogy itt bárki is e "brigáddal" tart, nagyon téved. Vigyenek jószágot, kincseket, élelmet, de hagyják ezeket az ártatlan népeket. Elég vér folyt.
*Az eddig társai gyűrűjében meghúzódó Grizák előrébb nyomakodik, s ork nyelven szól Akaarushoz. Úgy fest, nem csak Zopal furcsállja Akaarush döntését.*
-Nem azért küldtek minket, hogy snagákat vigyünk haza. Pusztuljanak csak. Elég a parancsot kiadnod. Aztán gyorsan el kell tűnnünk, mielőtt a thargok vagy bárki más ideér. *Nyelvével nyalja végig tűéles fogait, miközben jobbja rákulcsolódik a nadrágszíj mögé tűzött, jókora tőr markolatán.
Közben néhány társuk a hely módszeres felforgatásába kezd. Amit értéknek vélnek, azt ízléses kupacban a földre szórják. Arany, némi ékszer, de még egy aranymarkolatú szablya is előkerül. A nádtetűs házikók közben szép lassan végükre égnek, sűrű, fekete füstöt eregetve az égbe.*
//Az első lángok//
*Grizák nem ágál Zopal szavai nyomán, ennél jóval élénkebben munkálkodik benne a túlélőösztön. Vannak törzsek, melyekben élénken él még őseik büszkesége és az ork hagyományok. Sokukból azonban már kiveszett e vér.
A Hadgar Thogrem névre hallgató elöljáró nem hátrál meg Akaarush láttán. Szigorú tekintettel bámulja az orkot, még csak szeme sem rebben.*
-Ha azt hiszi, hogy itt bárki is e "brigáddal" tart, nagyon téved. Vigyenek jószágot, kincseket, élelmet, de hagyják ezeket az ártatlan népeket. Elég vér folyt.
*Az eddig társai gyűrűjében meghúzódó Grizák előrébb nyomakodik, s ork nyelven szól Akaarushoz. Úgy fest, nem csak Zopal furcsállja Akaarush döntését.*
-Nem azért küldtek minket, hogy snagákat vigyünk haza. Pusztuljanak csak. Elég a parancsot kiadnod. Aztán gyorsan el kell tűnnünk, mielőtt a thargok vagy bárki más ideér. *Nyelvével nyalja végig tűéles fogait, miközben jobbja rákulcsolódik a nadrágszíj mögé tűzött, jókora tőr markolatán.
Közben néhány társuk a hely módszeres felforgatásába kezd. Amit értéknek vélnek, azt ízléses kupacban a földre szórják. Arany, némi ékszer, de még egy aranymarkolatú szablya is előkerül. A nádtetűs házikók közben szép lassan végükre égnek, sűrű, fekete füstöt eregetve az égbe.*
2062. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2025-09-28 19:02:08
Üzenet elküldve: 2025-09-28 19:02:08
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió – I. fejezet//
//Az első lángok//
*Zopal célja egyértelmű volt. Bezúzni az ellenfele orrát, talán pár napos szédülést okozni és arra kárhoztatni, hogy ájultan a saját vérében kelljen túlélnie ahogy a falvát felégetik. Grizák viszont közbeszól. Ami láttán ő határozottan felmorran és a nála alacsonyabb ork felé lép fenyegetően.*
-Még egyszer ellopod a győzelmem, veled kóstoltatom meg a pengém!
*Ez nem olyan harc volt mikor szükség lett volna a segítségre. Egy-egy ellen igenis joga volt a legény életét neki elvenni. Ez a harcosok törvénye. Amit a saját törzsében még tiszteltek annyira, hogy egy hasonlóért persze egy méltóbb ellenfél esetén vagy részegebben, de tényleg vér folyjon. Itt erre valószínűleg nem lesz szükség. A gyerekek sorsát szótlanul nézi. Ezek nem többek, mint állatok. Erősíti meg a véleményét ez is. A felbukkanó öreg láttán megemelkedik a szemöldöke. Várja, hogy valamelyik vérszagot fogott fajtárs baltát állítson a fejébe, de ez nem történik meg. Eléjük tud érni és meg tud szólalni. Naiv gondolatok. Akaaruush döntését nehéz értelmezni. Nem azért, mert logikátlan. Talán azért mert a másik se tudja mi lesz ezekkel akiket vissza akar vinni az erődbe. Zopal a csatabárdjára támaszkodik és hallgat.*
//Az első lángok//
*Zopal célja egyértelmű volt. Bezúzni az ellenfele orrát, talán pár napos szédülést okozni és arra kárhoztatni, hogy ájultan a saját vérében kelljen túlélnie ahogy a falvát felégetik. Grizák viszont közbeszól. Ami láttán ő határozottan felmorran és a nála alacsonyabb ork felé lép fenyegetően.*
-Még egyszer ellopod a győzelmem, veled kóstoltatom meg a pengém!
*Ez nem olyan harc volt mikor szükség lett volna a segítségre. Egy-egy ellen igenis joga volt a legény életét neki elvenni. Ez a harcosok törvénye. Amit a saját törzsében még tiszteltek annyira, hogy egy hasonlóért persze egy méltóbb ellenfél esetén vagy részegebben, de tényleg vér folyjon. Itt erre valószínűleg nem lesz szükség. A gyerekek sorsát szótlanul nézi. Ezek nem többek, mint állatok. Erősíti meg a véleményét ez is. A felbukkanó öreg láttán megemelkedik a szemöldöke. Várja, hogy valamelyik vérszagot fogott fajtárs baltát állítson a fejébe, de ez nem történik meg. Eléjük tud érni és meg tud szólalni. Naiv gondolatok. Akaaruush döntését nehéz értelmezni. Nem azért, mert logikátlan. Talán azért mert a másik se tudja mi lesz ezekkel akiket vissza akar vinni az erődbe. Zopal a csatabárdjára támaszkodik és hallgat.*
2061. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2025-09-27 23:07:17
Üzenet elküldve: 2025-09-27 23:07:17
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 901
OOC üzenetek: 1479
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 901
OOC üzenetek: 1479
Játékstílus: Vakmerő
– No, tehát arrafelé van valahol Thargföld. Avagy Amon Ruadh. Vagyis Vashegy. Ahol van Thargarod. Ne is kérdezd, az emberek furcsák. * Magyarázza néma útitársának, miközben kezével még mutogat is arrafelé, amerre a Vashegyet sejti. Egyelőre amerre a szem ellát, mindenhol pusztaságot lát csupán, pedig szemével keresi a távoli hegyet. Itt-ott persze néhány bucka tarkítja a vidéket, így elképzelhető, hogy nem látja még innen, de aztán egyszer csak felkiált. *
– Ott is van! Látom, ott, ni! * Most már egyenesen a kopár hegy felé mutat. Pajtást persze nem érdekli, de ő örül, hogy újra a szeme elé került Amon Ruadh. Reméli, hogy nem késik el. Úgy hallotta, orkok ólálkodnak a pusztában, és bár sokszor sokfélét beszélnek az emberek, de ez komolyabbnak hangzik, mint a legtöbb ilyesmi. Legjobb lesz, ha maga nézi meg. Nyilván nem szó szerint, hiszen annyira még ő sem bátor, hogy egymaga (főleg Pajtással együtt) kisétáljon a füves pusztába, hogy lát-e orkokat. Viszont ez a jelenlegi utazásának a fő célja: beszélni akar a Thargokkal, meg akarja kérdezni, hogy láttak-e mostanában orkokat és, ha igen mennyit. Illetve csatlakozni akar hozzájuk, hogy szétverjék azokat a zöldbőrűeket. *
– Ott is van! Látom, ott, ni! * Most már egyenesen a kopár hegy felé mutat. Pajtást persze nem érdekli, de ő örül, hogy újra a szeme elé került Amon Ruadh. Reméli, hogy nem késik el. Úgy hallotta, orkok ólálkodnak a pusztában, és bár sokszor sokfélét beszélnek az emberek, de ez komolyabbnak hangzik, mint a legtöbb ilyesmi. Legjobb lesz, ha maga nézi meg. Nyilván nem szó szerint, hiszen annyira még ő sem bátor, hogy egymaga (főleg Pajtással együtt) kisétáljon a füves pusztába, hogy lát-e orkokat. Viszont ez a jelenlegi utazásának a fő célja: beszélni akar a Thargokkal, meg akarja kérdezni, hogy láttak-e mostanában orkokat és, ha igen mennyit. Illetve csatlakozni akar hozzájuk, hogy szétverjék azokat a zöldbőrűeket. *
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2223-2242