Külső területek - Szántóföldek
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Erdőszéli tisztás (új) Arthenior közelében (új) | Szántóföldek | Tharg birtokok (új) Füves puszta (új) Kikötői erdőség (új) |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 99 (1961. - 1980. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
![>Meronnan Rhaavos [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](//www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/11404_1548621482_ember_ferfi.jpg)
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2223-2242
1980. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2025-08-10 17:23:19
Üzenet elküldve: 2025-08-10 17:23:19
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 70
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 70
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//A vadászlaki rém árnya//
*Mardrei arcán végig ott van az a nyájasnak szánt, de inkább kegyetlen és gyilkos mosoly, ahogy Rorkirt hallgatja.
Egészen addig a pillanatig, amíg a barbár ki nem jelenti, hogy a Rém már nincs többé.
Akkor meginog, és a mosoly is eltűnik az arcáról. Először bizonytalanság olvasható le az ábrázatáról.
Amikor Rorkir a földre hajítja a tetemet, ketten-hárman a falusiak közül odalépnek, és közelebbről megnézik a halálos grimaszba merevedett arcot.
Egyre-másra hallatszik tőlük.*
- Merlas!
- Ez Merlas!
- Ez tényleg ő!
*aztán hátrébbról is, ahogy terjedni kezd a hír.*
- Merlas az!
- A Rém!
- A Rém halott!
- Danrim és az idegen megölték a Rémet!
*hatalmas zsibaj támad, amiben elvész Mardrei hangja, amivel megpróbálja helyreállítani a rendet. Arca most határtalan dühöt mutat. Ez a gyűlés nagyon kedvezőtlen fordulatot vett a számára. Ahelyett, hogy itt ítélkeznének Danrim feje felett (és kiválasztanák következő áldozatnak Noszielt), ahogy ő tervezte, hirtelen elveszítette legfőbb eszközét a falusiak irányítására.
Ekkor veszi át Rorkir a zsákot Noszieltől, és mutatja be az abban talált üvegcséket. Ezt is azonnal hangos morajlás kíséri. Mardrei üvegcséi jellegzetesek. Minden falubéli felismeri őket. Egymásnak adják tovább, van, aki a levegőbe emeli, hogy minél többen lássák. Van közöttük pár tapasztalt herbalista, egyikük beleszagol az üvegcsébe és így szól.*
- Ebben ezüstcsörgő főzet volt! Mire kellett az ezüstcsörgő főzet Merlasnak?
*A nagy zsibongásban szinte elvész Mardrei hangja, ami el is gyengül kissé, amikor rájön, hogy az üvegcséi miatt most magyarázkodnia kell.*
~Az az átkozott semmirekellő! Megmondtam neki, hogy mindent ásson el, amit tőlem kap. Rendetlen, lusta kölyök, micsoda bajba sodortál engem!~
*A zajon Danrim erőteljes hangja szűrődik át, amire aztán mindenki elhallgat.*
- Ez az idegen élet-halál harcot vívott a Rémmel! Nézzétek a sebeit! Nézzétek a karmolásokat a testén, a harapásnyomot a vállán! Merlas az egész harc alatt olyan volt, mint egy farkas és egy ember keveréke, aki nem érez fájdalmat! Csak a végén gyűrték le a sérülések, akkor kezdett visszaváltozni emberré, a szemünk láttára. A barátom végül megadta neki a kegyelemdöfést, pedig megérdemelte volna, hogy itt tépjük szét. És nézzétek! Ami a zsákban van, azt mind az odújában találtuk. Nézzétek a gyolcsokat! Valaki gyógyította! És valaki főzeteket adott neki! Nézzétek az üvegcséket! Ilyet senki más nem használ, csak ő!
*mutat vádlón az előljáróra. Pontosabban a hült helyére, mert hogy Mardrei jó pár méterrel arrébb van már. Eddig csak elosonni próbált, de ahogy mindenki felé fordul, már szabályosan iszkol.
Ennél rosszabbat nem is tehetne. Ékesszólóan tudja csűrni-csavarni a szót, de azzal, hogy menekülőre fogta, lényegében beismerte a bűnösségét.
És mivel eléggé idős asszonyság, semmit se ér az iszkolással. Pillanatok alatt utolérik a hozzá legközelebbiek. A földre lökik, aztán ott is belerúgnak.
Rengeteg indulat szabadul most el: a falu népe talán fel se fogja, hogy Mardrei-nek mekkora szerepe volt a Rém fenyegetésében. Az elmúlt egy év sérelmei jönnek a felszínre. Mardrei nyájasságba burkolt rosszindulata, amivel rávette az embereket, hogy jobb természetük ellen cselekedjenek, gonoszul, gyáván. A sok kis visszaélés, amit elkövetett. Karszalagos pribékjei egyáltalán nem segítik. A többségük próbál hátrahúzódni, a jelvényüktől már rég megszabadultak. De nem meglepő módon olyanok is szép számmal vannak, akik most a legharsányabban követelik az előljáró felelősségre vonását.
Miután a földön jó párszor megrugdosták, ketten felrángatják a földről a poros-sáros-véres vénasszonyt, aki pánikolva rimánkodik.*
- Jaj, Sa'Tereth, segíts meg! Ne hagyj el, Sa'Tereth!
*Ez megint csak olaj a tűzre. A falusiak között kevés a hívő. A legtöbbjük Teysus felé húz. Eeyr-nek nincs nagy becsülete ezen a környéken. De Sa'Tereth-et mindenki gyűlöli és megveti. Mardrei eddig sose tett utalást arra, hogy őt követné. De most azzal, hogy hozzá rimánkodik, egyszerre leleplezte a szándékait.
Mardrei-nek nem lesz tárgyalása. Sa'Tereth nevének említése után senki nem maradt, aki tárgyalást akart volna tartani. Senki nem maradt, akinek maradt volna annyi türelme várni az igazságszolgáltatással, amíg felállítanak egy nyaktilót, vagy akasztófát, vagy halotti máglyát. Ott, ahol van, halálra verik és szurkálják. Pillanatok alatt meghal az sorjázó ütésektől, de a hulláját még ezután is rugdossák, szurkálják, köpködik.
Kevesen maradnak ki ebből. Néhány reszkető-síró gyerek, pár asszony, öregebbek, az a Pamír, aki korábban beárulta Danrimot. A korábbi fogdmegek közül páran. Na meg a síró-reszkető Nosziel, Rorkir, és a komor Danrim.
Miután a falusiak kiélték magukat, ismét Danrim szólal meg. A hangja rekedt, nehezen jön ki hang, és elég gyászos is.*
- Mardrei megérdemelte a sorsát. De nekünk vezekelni kell. Vezekelnünk kell azért, ahogy megbüntettük. És még inkább mindenért, amit az ő szavának engedelmeskedve tettünk. Vagy gondoltunk. Sa'Tereth mérgét csöpögtette közénk! Vigyük a testét, égessük el, szórjuk a folyóba, hogy messzire kerüljön innen! Vegyük Merlas testét is, és őt is... nem... Merlas testét is elégetjük. De az ő hamvait eltemetjük. Legalább ennyi tisztesség jusson neki!
*Ebben a pillanatban nincs senki, aki Danrim szavának ellenmondana. Még akkor se, ha lenne, aki Merlas földi maradványait se kímélné. Szótlanul, gyorsan teszik a dolgukat. A férfiak megcsinálják a két máglyát. Az asszonyok megnyugtatják, megvigasztalják a gyermekeket.
Nosziel halkan imádkozik Merlas teteme felett Eeyr-hez. Ha van is, aki rosszalja ezt, most senki nem teszi szóvá.
Danrim félrevonja Rorkirt. Könnyes a szeme, de komor a tekintete.*
- Gyere, barátom. Igyunk rád, és az őseidre!
*Egy óra múlva két halotti máglya lángja csap magasra és festi meg az éjszakai eget. Az emberek addig figyelik, amíg parázsló hamu nem lesz belőle. Másnap majd összeszedik, és úgy tesznek, ahogy Danrim határozott.
Ezután ünnepség kezdődik a faluban. Mindenkire átragad az a megkönnyebbülés, amit a Rém, és Mardrei bukása kapcsán éreznek.
Nem mindenki ünnepel végig. Van aki elvonul, van, aki imádkozik. Sokan sírnak, de ezzel is gyógyul a lelkük.
Danrim is komor, komoran iszik. Rorkirnak ma éjjel esélye sincs elhagyni Vadászlakot. Spontán örömünnep kezdődik, amiben jut neki bőségesen étel, ital, fehérnép is, ha azt kívánja. Ha őrajta is erőt vett a komorság, akkor békén hagyják, de azért arra ügyelnek, hogy a korsója mindig színültig legyen.*
*Mardrei arcán végig ott van az a nyájasnak szánt, de inkább kegyetlen és gyilkos mosoly, ahogy Rorkirt hallgatja.
Egészen addig a pillanatig, amíg a barbár ki nem jelenti, hogy a Rém már nincs többé.
Akkor meginog, és a mosoly is eltűnik az arcáról. Először bizonytalanság olvasható le az ábrázatáról.
Amikor Rorkir a földre hajítja a tetemet, ketten-hárman a falusiak közül odalépnek, és közelebbről megnézik a halálos grimaszba merevedett arcot.
Egyre-másra hallatszik tőlük.*
- Merlas!
- Ez Merlas!
- Ez tényleg ő!
*aztán hátrébbról is, ahogy terjedni kezd a hír.*
- Merlas az!
- A Rém!
- A Rém halott!
- Danrim és az idegen megölték a Rémet!
*hatalmas zsibaj támad, amiben elvész Mardrei hangja, amivel megpróbálja helyreállítani a rendet. Arca most határtalan dühöt mutat. Ez a gyűlés nagyon kedvezőtlen fordulatot vett a számára. Ahelyett, hogy itt ítélkeznének Danrim feje felett (és kiválasztanák következő áldozatnak Noszielt), ahogy ő tervezte, hirtelen elveszítette legfőbb eszközét a falusiak irányítására.
Ekkor veszi át Rorkir a zsákot Noszieltől, és mutatja be az abban talált üvegcséket. Ezt is azonnal hangos morajlás kíséri. Mardrei üvegcséi jellegzetesek. Minden falubéli felismeri őket. Egymásnak adják tovább, van, aki a levegőbe emeli, hogy minél többen lássák. Van közöttük pár tapasztalt herbalista, egyikük beleszagol az üvegcsébe és így szól.*
- Ebben ezüstcsörgő főzet volt! Mire kellett az ezüstcsörgő főzet Merlasnak?
*A nagy zsibongásban szinte elvész Mardrei hangja, ami el is gyengül kissé, amikor rájön, hogy az üvegcséi miatt most magyarázkodnia kell.*
~Az az átkozott semmirekellő! Megmondtam neki, hogy mindent ásson el, amit tőlem kap. Rendetlen, lusta kölyök, micsoda bajba sodortál engem!~
*A zajon Danrim erőteljes hangja szűrődik át, amire aztán mindenki elhallgat.*
- Ez az idegen élet-halál harcot vívott a Rémmel! Nézzétek a sebeit! Nézzétek a karmolásokat a testén, a harapásnyomot a vállán! Merlas az egész harc alatt olyan volt, mint egy farkas és egy ember keveréke, aki nem érez fájdalmat! Csak a végén gyűrték le a sérülések, akkor kezdett visszaváltozni emberré, a szemünk láttára. A barátom végül megadta neki a kegyelemdöfést, pedig megérdemelte volna, hogy itt tépjük szét. És nézzétek! Ami a zsákban van, azt mind az odújában találtuk. Nézzétek a gyolcsokat! Valaki gyógyította! És valaki főzeteket adott neki! Nézzétek az üvegcséket! Ilyet senki más nem használ, csak ő!
*mutat vádlón az előljáróra. Pontosabban a hült helyére, mert hogy Mardrei jó pár méterrel arrébb van már. Eddig csak elosonni próbált, de ahogy mindenki felé fordul, már szabályosan iszkol.
Ennél rosszabbat nem is tehetne. Ékesszólóan tudja csűrni-csavarni a szót, de azzal, hogy menekülőre fogta, lényegében beismerte a bűnösségét.
És mivel eléggé idős asszonyság, semmit se ér az iszkolással. Pillanatok alatt utolérik a hozzá legközelebbiek. A földre lökik, aztán ott is belerúgnak.
Rengeteg indulat szabadul most el: a falu népe talán fel se fogja, hogy Mardrei-nek mekkora szerepe volt a Rém fenyegetésében. Az elmúlt egy év sérelmei jönnek a felszínre. Mardrei nyájasságba burkolt rosszindulata, amivel rávette az embereket, hogy jobb természetük ellen cselekedjenek, gonoszul, gyáván. A sok kis visszaélés, amit elkövetett. Karszalagos pribékjei egyáltalán nem segítik. A többségük próbál hátrahúzódni, a jelvényüktől már rég megszabadultak. De nem meglepő módon olyanok is szép számmal vannak, akik most a legharsányabban követelik az előljáró felelősségre vonását.
Miután a földön jó párszor megrugdosták, ketten felrángatják a földről a poros-sáros-véres vénasszonyt, aki pánikolva rimánkodik.*
- Jaj, Sa'Tereth, segíts meg! Ne hagyj el, Sa'Tereth!
*Ez megint csak olaj a tűzre. A falusiak között kevés a hívő. A legtöbbjük Teysus felé húz. Eeyr-nek nincs nagy becsülete ezen a környéken. De Sa'Tereth-et mindenki gyűlöli és megveti. Mardrei eddig sose tett utalást arra, hogy őt követné. De most azzal, hogy hozzá rimánkodik, egyszerre leleplezte a szándékait.
Mardrei-nek nem lesz tárgyalása. Sa'Tereth nevének említése után senki nem maradt, aki tárgyalást akart volna tartani. Senki nem maradt, akinek maradt volna annyi türelme várni az igazságszolgáltatással, amíg felállítanak egy nyaktilót, vagy akasztófát, vagy halotti máglyát. Ott, ahol van, halálra verik és szurkálják. Pillanatok alatt meghal az sorjázó ütésektől, de a hulláját még ezután is rugdossák, szurkálják, köpködik.
Kevesen maradnak ki ebből. Néhány reszkető-síró gyerek, pár asszony, öregebbek, az a Pamír, aki korábban beárulta Danrimot. A korábbi fogdmegek közül páran. Na meg a síró-reszkető Nosziel, Rorkir, és a komor Danrim.
Miután a falusiak kiélték magukat, ismét Danrim szólal meg. A hangja rekedt, nehezen jön ki hang, és elég gyászos is.*
- Mardrei megérdemelte a sorsát. De nekünk vezekelni kell. Vezekelnünk kell azért, ahogy megbüntettük. És még inkább mindenért, amit az ő szavának engedelmeskedve tettünk. Vagy gondoltunk. Sa'Tereth mérgét csöpögtette közénk! Vigyük a testét, égessük el, szórjuk a folyóba, hogy messzire kerüljön innen! Vegyük Merlas testét is, és őt is... nem... Merlas testét is elégetjük. De az ő hamvait eltemetjük. Legalább ennyi tisztesség jusson neki!
*Ebben a pillanatban nincs senki, aki Danrim szavának ellenmondana. Még akkor se, ha lenne, aki Merlas földi maradványait se kímélné. Szótlanul, gyorsan teszik a dolgukat. A férfiak megcsinálják a két máglyát. Az asszonyok megnyugtatják, megvigasztalják a gyermekeket.
Nosziel halkan imádkozik Merlas teteme felett Eeyr-hez. Ha van is, aki rosszalja ezt, most senki nem teszi szóvá.
Danrim félrevonja Rorkirt. Könnyes a szeme, de komor a tekintete.*
- Gyere, barátom. Igyunk rád, és az őseidre!
*Egy óra múlva két halotti máglya lángja csap magasra és festi meg az éjszakai eget. Az emberek addig figyelik, amíg parázsló hamu nem lesz belőle. Másnap majd összeszedik, és úgy tesznek, ahogy Danrim határozott.
Ezután ünnepség kezdődik a faluban. Mindenkire átragad az a megkönnyebbülés, amit a Rém, és Mardrei bukása kapcsán éreznek.
Nem mindenki ünnepel végig. Van aki elvonul, van, aki imádkozik. Sokan sírnak, de ezzel is gyógyul a lelkük.
Danrim is komor, komoran iszik. Rorkirnak ma éjjel esélye sincs elhagyni Vadászlakot. Spontán örömünnep kezdődik, amiben jut neki bőségesen étel, ital, fehérnép is, ha azt kívánja. Ha őrajta is erőt vett a komorság, akkor békén hagyják, de azért arra ügyelnek, hogy a korsója mindig színültig legyen.*
1979. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2025-08-10 11:33:22
Üzenet elküldve: 2025-08-10 11:33:22
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 456
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 456
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//A vadászlaki rém árnya//
*A pribékek arcáról lefagy a kevélység, mikor kimerül, hogy Rorkir is velük tart. ~Helyes!~ Gobdolja magában, és örül, hogy nincs ellenvetése senkinek azzal kapcsolatban, hogy ő is velük tartson. Szerencsés az is, hogy nem ragaszkodtak a fegyverei elvételéhez, mert az embernél sosem lehet elég Tőr, mondja is mindig. Így valahogy kellemesebben érzi magát, ugyan pusztakézzel is veszélyes figura, így nem érzi magát mezítelennek.*
-Persze, vigyázok rá ne aggódj.
*Azzal pedig a testet is előhalássza a szalma alól, és elindulhat a menet. A lány is kiveszi a maga részét a cipekedésből, Rorkir pedig nem fogja tőle elvenni a jogot, hogy atyja sorsáért aggódva kövesse őket. Nem is igen szól, csak követi a többieket míg elérnek Vadászlakra. A holttest cipelése nem okoz komolyabb gondot neki, így emiatt nem kell aggódnia. Az utcák furcsán kihaltnak tűnnek, azonban hamar rájön hogy miért. Látott már korábban is falugyűléseket, de ez most más. Az elöljáró valójában olyan, mint egy kis király, nem is csoda hogy ilyen hangulat uralkodik a faluban. Amint meglátja őt Rorkir, hovatovább mikor meghallja méreg szavait rögtön felfordul a gyomra, arca pedig grimaszba torzul. Nehezére esik csöndben tűrnie, de fejében cseng Danrim intelme és amit megígért neki. Úgyhogy kívárja amíg szót kap, akkor viszont hangja keményen szól, igyekszik oly erővel beszélni, hogy mindenki hallja, és hogy ha valaki közbeszólna esetleg túl tudja harsogni.*
-Keveset kell mondanom, de annál fontosabb igazságokat.
*Kezdi.*
-Rorkir vagyok, vadász a kikötői erdőségből.
*Pallosat lassan előhúzza, majd a földbe szúrja, hogy mindenki láthassa a rajta megjelenő jeleket.*
-Ahogy látjátok az elöljáró nem ismer engem, a fővadászotok kért meg, hogy segítsek, mert hogy van itt egy rém.
*Azzal pedig a ledobja a rongyos csavart testet, és kioldja azt.*
-VAGYIS CSAK VOLT!
*Kiáltja, és hagy egy kis hatásszünetet is.*
-Danrim és én levadasztuk a bestiát, s végül ő volt az aki nyakonlőtte acélhegyű nyilával!
*Nem vággya a falubeliek elismerésére, a maga dicsősége úgyis megvan már.*
-Felkutattuk az rejtekét is, és az elöljáró üvegcséit találtuk ott.
*Ezt is látnia kell a falusiaknak, tudniuk kell az igazat, innen már nincs visszaút.*
-Most neked kell felelned, elöljáró! Hogyan is védted te meg a falut? Azzal, hogy te magad változtattad át szegény Merlast a szörnyeteggé?
*Széles vigyorral a képén egy határozottan előre lép.*
-Beszélj, ne hallgass el semmit, és akkor Vadászlak népe talán megengedi, hogy elhordd magad!
*A pribékek arcáról lefagy a kevélység, mikor kimerül, hogy Rorkir is velük tart. ~Helyes!~ Gobdolja magában, és örül, hogy nincs ellenvetése senkinek azzal kapcsolatban, hogy ő is velük tartson. Szerencsés az is, hogy nem ragaszkodtak a fegyverei elvételéhez, mert az embernél sosem lehet elég Tőr, mondja is mindig. Így valahogy kellemesebben érzi magát, ugyan pusztakézzel is veszélyes figura, így nem érzi magát mezítelennek.*
-Persze, vigyázok rá ne aggódj.
*Azzal pedig a testet is előhalássza a szalma alól, és elindulhat a menet. A lány is kiveszi a maga részét a cipekedésből, Rorkir pedig nem fogja tőle elvenni a jogot, hogy atyja sorsáért aggódva kövesse őket. Nem is igen szól, csak követi a többieket míg elérnek Vadászlakra. A holttest cipelése nem okoz komolyabb gondot neki, így emiatt nem kell aggódnia. Az utcák furcsán kihaltnak tűnnek, azonban hamar rájön hogy miért. Látott már korábban is falugyűléseket, de ez most más. Az elöljáró valójában olyan, mint egy kis király, nem is csoda hogy ilyen hangulat uralkodik a faluban. Amint meglátja őt Rorkir, hovatovább mikor meghallja méreg szavait rögtön felfordul a gyomra, arca pedig grimaszba torzul. Nehezére esik csöndben tűrnie, de fejében cseng Danrim intelme és amit megígért neki. Úgyhogy kívárja amíg szót kap, akkor viszont hangja keményen szól, igyekszik oly erővel beszélni, hogy mindenki hallja, és hogy ha valaki közbeszólna esetleg túl tudja harsogni.*
-Keveset kell mondanom, de annál fontosabb igazságokat.
*Kezdi.*
-Rorkir vagyok, vadász a kikötői erdőségből.
*Pallosat lassan előhúzza, majd a földbe szúrja, hogy mindenki láthassa a rajta megjelenő jeleket.*
-Ahogy látjátok az elöljáró nem ismer engem, a fővadászotok kért meg, hogy segítsek, mert hogy van itt egy rém.
*Azzal pedig a ledobja a rongyos csavart testet, és kioldja azt.*
-VAGYIS CSAK VOLT!
*Kiáltja, és hagy egy kis hatásszünetet is.*
-Danrim és én levadasztuk a bestiát, s végül ő volt az aki nyakonlőtte acélhegyű nyilával!
*Nem vággya a falubeliek elismerésére, a maga dicsősége úgyis megvan már.*
-Felkutattuk az rejtekét is, és az elöljáró üvegcséit találtuk ott.
*Ezt is látnia kell a falusiaknak, tudniuk kell az igazat, innen már nincs visszaút.*
-Most neked kell felelned, elöljáró! Hogyan is védted te meg a falut? Azzal, hogy te magad változtattad át szegény Merlast a szörnyeteggé?
*Széles vigyorral a képén egy határozottan előre lép.*
-Beszélj, ne hallgass el semmit, és akkor Vadászlak népe talán megengedi, hogy elhordd magad!
1978. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2025-08-10 10:44:33
Üzenet elküldve: 2025-08-10 10:44:33
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 70
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 70
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//A vadászlaki rém árnya//
*A pribékek először attól nyugszanak meg, hogy Danrim leengedi az íjat. Tudják róla, hogy elég jó céllövő. Bár lehet, hogy kevésbé lettek volna feszültek, ha tanúi lettek volna annak, mennyiszer kerülték el nyilai a Rémet.
Amikor Rorkir is kijelenti, hogy nem fog gondot okozni, egy pillanatra még a fölényes kevélységet is látni az arcukon, ám ez csak addig tart, amíg a barbár ki nem jelenti, hogy velük tart. Látszik a kardoson, hogy tiltakozna, de nem mer.
És bár Danrimtól elveszik a nyilát, a kardját és még a nyilakkal tömött tegezt is, Rorkir fegyvereihez nem nyúlnak, még arra se merik kérni, hogy adja át vagy hagyja hátra azokat.
Rorkir szóvá teszi a "csomagot", mire Danrim átadja neki a batyut.*
- Ezzel óvatosan, barátom, nehogy tovább törjön, ami benne van. És azt a másik csomagot is hozd kérlek, amit a szalma alá tettünk!
*kéri.
Amíg a három faluőr Danrimmal és Rorkirral távozásra készülődik, a házból is kimerészkedik az igencsak riadt Nosziel. Látszik a szemén, hogy sírt, hiszen pár perccel ezelőtt dühös férfiak dörömböltek az ajtón, ilyet neki még sose kellett megélnie.
Láthatóan ő is jönni akar, ezért Rorkir, ha biztonságban akarja tudni a Rém odújából szerzett bizonyítékokat, neki is odaadhatja a zsákot.
Merlas testét Rorkir valóban a szalma alatt, egy hátsó sarokban találja meg, bebugyolálva egy rossz pokrócba. Így most nem lehet megmondani, hogy kit rejt ez a "pólya", de az egyértelmű, hogy egy emberi tetemet. Néznek is nagyot a faluőrök, amikor meglátják vele, de szólni nem mernek. Úgy vannak vele, hogy ahová most mind készülnek, ott lesz az többi pribék is, meg ráadásnak a falu népe, közöttük számtalan ügyes íjász. Szóval Rorkirt a tetem miatt ott majd sokkal jobb esélyekkel vonhatják kérdőre.
Végül megindul az egész kompánia Vadászlak felé. Elől a kardos, lándzsás fickó, kissé pöffeszkedve. Mögötte a másik két pribék, akik Danrimot fogják közre, és közben azért sűrűn pislognak hátra, attól tartva, hogy Rorkir esetleg rájuk ront.
Maga Danrim egyébként meglepően nyugodt, és egyenes háttal sétál az őrei között. Visszanyerte régi büszkeségét, és egyfajta megkönnyebbülés lett úrrá rajta azért, hogy erre most végre pontot tehetnek, akár így, akár úgy.
Rorkir mögöttük haladhat, Merlas tetemével a vállán. A hullának jót tett a széna alatti hűsölés, legalábbis most kevésbé ontja a saját bűzét, és inkább a széna szagát vette át valamennyire.
Mögöttük, pár méterrel lemaradva, félszegen és csupa aggodalommal a tekintetében, ott kullog Nosziel. Ha Rorkir odaadta neki a zsákot, akkor azzal. Gondosan vigyáz rá, de nem néz bele.
Alig fertályóra a séta a faluba. Se odafele, se magában a faluban nem jön szembe senki, és hamarosan kiderül az is, hogy miért: a fő téren várakoznak mind. Kétoldalt felsorakoztatva. A karszalagos faluőrök szedett-vetett fegyverzetükkel peckesen állnak, mögöttük a falu népe, akiknek tekintetében keveredik a szomorúság, aggodalom, részvét, de ellenségesség is akad bőven.
A tér végében pedig, egy szépen odakészített nagy asztal, mögötte pedig egy elegáns széken egy alacsony, vézna öregasszony, elegáns fekete-piros talárban.
A nap már alábukóban van, így többen fáklyával a kezükben állnak, hogy kellő fényt adjanak ehhez a ceremóniához.
Amikor a társaság elég közel ér, az öregasszony - aki természetesen Mardrei, az előljáró - felemelkedik ültéből, bár ettől érdemben nem lesz magasabb. Ábrázatán valami jóságosnak, szánakozónak szánt mosoly ócska utánzata, mert a tekintetében káröröm csillog. Csak akkor bizonytalanodik el kissé, amikor Rorkirt is meglátja, de aztán a mosolya csak még szélesebb lesz, majd nyájasan megszólal. Rekedtes hangja betölti a teret*
- Eljött hát közénk Danrim, a híres-neves fővadász, aki nem akar áldozatot hozni a népéért! Aki másoktól rabolna leányt, hogy kiélje rajta a sötét vágyait, és aztán odaadná őket a Rémnek, hogy az tüntesse el a nyomokat! Aki lázong, és összeesküszik ELLENEM!
*dörren fel a hangja, majd ismét nyájasba vált.*
- Ellenem, aki megmentettem a falut a végső pusztulástól. Ellenem, aki a megoldást megmutattam nektek egy éve. Ellenem, aki falunkat erősebbé tettem, mint valaha.
*rövid szünetet tart, és rámutat az asztala mellett álló férfira. Arra, akivel Danrim reggel beszélt. És aki most behúzott nyakkal, lehajtott fejjel áll ott, félelemben és szégyenkezve.*
- De lássátok, akinek igaz a szíve, az tudja, hogy mi a teendő az árulókkal. Mert lássátok, aki áruló, annak nem kell a titoktartásra adott szót tiszteletben tartani. Az árulóknak nem jár semmilyen tisztesség, amivel a jó falusiak egymás felé tartoznak.
Lássátok, itt van Pamír, aki tudja, hogy az ilyen árulást jelenteni kell!
*azzal tekintetét súlyosan végighordozza a gyülekezeten, mintegy jelezve: mostantól kezdve hasonló besúgásokat vár el mindenkitől.
Aztán tekintete Rorkirra téved.*
- És lám! Lám, lám, lám... Danrimnak már idegen barátja is van, vagy talán bérgyilkosa? És mi az ott a vállán? Ha nem tudnám, hogy ma itt mind egybegyűltünk, attól reszketne a szívem, hogy melyik falubélit veszelytették el! Ki lehet az? Csak nem valamelyik másik faluból egy szegény leányzó? Ejnye, Danrim, hát nem tudod, hogy a Rémnek élő áldozat kell? Vagy talán túl jól elszórakoztatok a cimboráddal, és kárba veszett a túsz?
*kérdi gúnyos hangon, szinte lubickolva a rosszindulatban, majd ugyanazzal a nyájas viperatekintettel Rorkir felé fordul.*
- Beszéljen hát az idegen! Ki vagy te, megtermett idegen? Mi dolgod volt a mi drágalátos fővadászunkkal? És miféle szentségtelen batyut cipelsz magaddal? Beszélj, ne hallgass el semmit, és akkor Vadászlak népe talán megengedi, hogy elhordd magad!
*A pribékek először attól nyugszanak meg, hogy Danrim leengedi az íjat. Tudják róla, hogy elég jó céllövő. Bár lehet, hogy kevésbé lettek volna feszültek, ha tanúi lettek volna annak, mennyiszer kerülték el nyilai a Rémet.
Amikor Rorkir is kijelenti, hogy nem fog gondot okozni, egy pillanatra még a fölényes kevélységet is látni az arcukon, ám ez csak addig tart, amíg a barbár ki nem jelenti, hogy velük tart. Látszik a kardoson, hogy tiltakozna, de nem mer.
És bár Danrimtól elveszik a nyilát, a kardját és még a nyilakkal tömött tegezt is, Rorkir fegyvereihez nem nyúlnak, még arra se merik kérni, hogy adja át vagy hagyja hátra azokat.
Rorkir szóvá teszi a "csomagot", mire Danrim átadja neki a batyut.*
- Ezzel óvatosan, barátom, nehogy tovább törjön, ami benne van. És azt a másik csomagot is hozd kérlek, amit a szalma alá tettünk!
*kéri.
Amíg a három faluőr Danrimmal és Rorkirral távozásra készülődik, a házból is kimerészkedik az igencsak riadt Nosziel. Látszik a szemén, hogy sírt, hiszen pár perccel ezelőtt dühös férfiak dörömböltek az ajtón, ilyet neki még sose kellett megélnie.
Láthatóan ő is jönni akar, ezért Rorkir, ha biztonságban akarja tudni a Rém odújából szerzett bizonyítékokat, neki is odaadhatja a zsákot.
Merlas testét Rorkir valóban a szalma alatt, egy hátsó sarokban találja meg, bebugyolálva egy rossz pokrócba. Így most nem lehet megmondani, hogy kit rejt ez a "pólya", de az egyértelmű, hogy egy emberi tetemet. Néznek is nagyot a faluőrök, amikor meglátják vele, de szólni nem mernek. Úgy vannak vele, hogy ahová most mind készülnek, ott lesz az többi pribék is, meg ráadásnak a falu népe, közöttük számtalan ügyes íjász. Szóval Rorkirt a tetem miatt ott majd sokkal jobb esélyekkel vonhatják kérdőre.
Végül megindul az egész kompánia Vadászlak felé. Elől a kardos, lándzsás fickó, kissé pöffeszkedve. Mögötte a másik két pribék, akik Danrimot fogják közre, és közben azért sűrűn pislognak hátra, attól tartva, hogy Rorkir esetleg rájuk ront.
Maga Danrim egyébként meglepően nyugodt, és egyenes háttal sétál az őrei között. Visszanyerte régi büszkeségét, és egyfajta megkönnyebbülés lett úrrá rajta azért, hogy erre most végre pontot tehetnek, akár így, akár úgy.
Rorkir mögöttük haladhat, Merlas tetemével a vállán. A hullának jót tett a széna alatti hűsölés, legalábbis most kevésbé ontja a saját bűzét, és inkább a széna szagát vette át valamennyire.
Mögöttük, pár méterrel lemaradva, félszegen és csupa aggodalommal a tekintetében, ott kullog Nosziel. Ha Rorkir odaadta neki a zsákot, akkor azzal. Gondosan vigyáz rá, de nem néz bele.
Alig fertályóra a séta a faluba. Se odafele, se magában a faluban nem jön szembe senki, és hamarosan kiderül az is, hogy miért: a fő téren várakoznak mind. Kétoldalt felsorakoztatva. A karszalagos faluőrök szedett-vetett fegyverzetükkel peckesen állnak, mögöttük a falu népe, akiknek tekintetében keveredik a szomorúság, aggodalom, részvét, de ellenségesség is akad bőven.
A tér végében pedig, egy szépen odakészített nagy asztal, mögötte pedig egy elegáns széken egy alacsony, vézna öregasszony, elegáns fekete-piros talárban.
A nap már alábukóban van, így többen fáklyával a kezükben állnak, hogy kellő fényt adjanak ehhez a ceremóniához.
Amikor a társaság elég közel ér, az öregasszony - aki természetesen Mardrei, az előljáró - felemelkedik ültéből, bár ettől érdemben nem lesz magasabb. Ábrázatán valami jóságosnak, szánakozónak szánt mosoly ócska utánzata, mert a tekintetében káröröm csillog. Csak akkor bizonytalanodik el kissé, amikor Rorkirt is meglátja, de aztán a mosolya csak még szélesebb lesz, majd nyájasan megszólal. Rekedtes hangja betölti a teret*
- Eljött hát közénk Danrim, a híres-neves fővadász, aki nem akar áldozatot hozni a népéért! Aki másoktól rabolna leányt, hogy kiélje rajta a sötét vágyait, és aztán odaadná őket a Rémnek, hogy az tüntesse el a nyomokat! Aki lázong, és összeesküszik ELLENEM!
*dörren fel a hangja, majd ismét nyájasba vált.*
- Ellenem, aki megmentettem a falut a végső pusztulástól. Ellenem, aki a megoldást megmutattam nektek egy éve. Ellenem, aki falunkat erősebbé tettem, mint valaha.
*rövid szünetet tart, és rámutat az asztala mellett álló férfira. Arra, akivel Danrim reggel beszélt. És aki most behúzott nyakkal, lehajtott fejjel áll ott, félelemben és szégyenkezve.*
- De lássátok, akinek igaz a szíve, az tudja, hogy mi a teendő az árulókkal. Mert lássátok, aki áruló, annak nem kell a titoktartásra adott szót tiszteletben tartani. Az árulóknak nem jár semmilyen tisztesség, amivel a jó falusiak egymás felé tartoznak.
Lássátok, itt van Pamír, aki tudja, hogy az ilyen árulást jelenteni kell!
*azzal tekintetét súlyosan végighordozza a gyülekezeten, mintegy jelezve: mostantól kezdve hasonló besúgásokat vár el mindenkitől.
Aztán tekintete Rorkirra téved.*
- És lám! Lám, lám, lám... Danrimnak már idegen barátja is van, vagy talán bérgyilkosa? És mi az ott a vállán? Ha nem tudnám, hogy ma itt mind egybegyűltünk, attól reszketne a szívem, hogy melyik falubélit veszelytették el! Ki lehet az? Csak nem valamelyik másik faluból egy szegény leányzó? Ejnye, Danrim, hát nem tudod, hogy a Rémnek élő áldozat kell? Vagy talán túl jól elszórakoztatok a cimboráddal, és kárba veszett a túsz?
*kérdi gúnyos hangon, szinte lubickolva a rosszindulatban, majd ugyanazzal a nyájas viperatekintettel Rorkir felé fordul.*
- Beszéljen hát az idegen! Ki vagy te, megtermett idegen? Mi dolgod volt a mi drágalátos fővadászunkkal? És miféle szentségtelen batyut cipelsz magaddal? Beszélj, ne hallgass el semmit, és akkor Vadászlak népe talán megengedi, hogy elhordd magad!
1977. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2025-08-10 10:21:39
Üzenet elküldve: 2025-08-10 10:21:39
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 478
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 478
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Szénfekete//
*Összébb szűkült aranyszín szemeivel figyeli a jelenetet, ahogy a félvér felocsúdik, majd feláll, s az ajtó felé indul, ügyet sem vetve kérdésére. Arcán nem megy végbe változás, csupán pislant kettőt, majd vesz egy alig hallható, de az ő tüdejét egészen megtöltő levegőt. Látott már vérbeli harcosokat, akik megijednek a bronztűtől, látott már félős kismadárkának tűnő törékeny teremtést is, aki izgatottan várta a bőrére kerülő művet, kerüljön az bármekkora fájdalomba is. A teljes érdektelenséget viszont e téren nem ismeri. Nem létezhet. A félvér alakját bámulva keresgéli a megfelelő képeket a fejében, hogy ráébredjen, mi miatt halasztja a kezdést, vagy egyáltalán a válaszadást. Elfordul, majd az apró virágfejeket vizslatja az asztallapon a félig kitekert pergamenek mellett. Nem fordítja újra a másik irányába az arcát, miközben "megszólal".*
- Mh.
*Egykedvűen piszkálja az imént letett növényeket a bútoron, közben pedig hallgatja a vederbe visszahulló vízcseppek csobbanását. Türelme végtelen, bármennyi időt rászánna, hogy elfoglaltsága odázza az űrt, amit annak befejezte okozna, de nehezen hagyja nyugodni, hogy nem kapott válaszul semmit. Megszokta már a fél-elf ezen magatartását, de nem illik a képbe a zsinegről való hadoválás. Túlságosan semmiség és egyértelmű is. Ilyenre ritkán nyitja száját. Kezébe kívánja hát venni némileg az irányítást.*
- Ha már nem dolgozol kint tovább, akkor mosd le a bőröd egészen.
*Szavai nem sürgetők, azt is meghagyja a férfinek, hogy végezze csak teendőit, ha úgy kívánja, de akkor Ril maga is elidőzne a napsütésben, amit mintha a Kikötő sosem adna meg számára. A gondolatra ki is sétál, időt hagyva még a másiknak, és nem vár válaszokra tovább, úgyis látni fogja, hogy hogyan cselekszik majd. A tornácra lépve megtámaszkodik a fakorláton, s onnan kutatja a fekete macska árnyát.*
*Összébb szűkült aranyszín szemeivel figyeli a jelenetet, ahogy a félvér felocsúdik, majd feláll, s az ajtó felé indul, ügyet sem vetve kérdésére. Arcán nem megy végbe változás, csupán pislant kettőt, majd vesz egy alig hallható, de az ő tüdejét egészen megtöltő levegőt. Látott már vérbeli harcosokat, akik megijednek a bronztűtől, látott már félős kismadárkának tűnő törékeny teremtést is, aki izgatottan várta a bőrére kerülő művet, kerüljön az bármekkora fájdalomba is. A teljes érdektelenséget viszont e téren nem ismeri. Nem létezhet. A félvér alakját bámulva keresgéli a megfelelő képeket a fejében, hogy ráébredjen, mi miatt halasztja a kezdést, vagy egyáltalán a válaszadást. Elfordul, majd az apró virágfejeket vizslatja az asztallapon a félig kitekert pergamenek mellett. Nem fordítja újra a másik irányába az arcát, miközben "megszólal".*
- Mh.
*Egykedvűen piszkálja az imént letett növényeket a bútoron, közben pedig hallgatja a vederbe visszahulló vízcseppek csobbanását. Türelme végtelen, bármennyi időt rászánna, hogy elfoglaltsága odázza az űrt, amit annak befejezte okozna, de nehezen hagyja nyugodni, hogy nem kapott válaszul semmit. Megszokta már a fél-elf ezen magatartását, de nem illik a képbe a zsinegről való hadoválás. Túlságosan semmiség és egyértelmű is. Ilyenre ritkán nyitja száját. Kezébe kívánja hát venni némileg az irányítást.*
- Ha már nem dolgozol kint tovább, akkor mosd le a bőröd egészen.
*Szavai nem sürgetők, azt is meghagyja a férfinek, hogy végezze csak teendőit, ha úgy kívánja, de akkor Ril maga is elidőzne a napsütésben, amit mintha a Kikötő sosem adna meg számára. A gondolatra ki is sétál, időt hagyva még a másiknak, és nem vár válaszokra tovább, úgyis látni fogja, hogy hogyan cselekszik majd. A tornácra lépve megtámaszkodik a fakorláton, s onnan kutatja a fekete macska árnyát.*
1976. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2025-08-10 09:56:27
Üzenet elküldve: 2025-08-10 09:56:27
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 456
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 456
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//A vadászlaki rém árnya//
*Rorkir igyekszik felmérni a helyzetet, valamiféle egyenjelzést hordanak, ennyi bizonyos. Egy darabig csak hallgatja annak a háromnak a beszédét, a fenyegető szavak igazán leperegnek a barbárról, nem igazán foglalkozik velük, komolytalannak tartja. Ha többen lennének talán, de ezzel a hárommal úgy véli könnyen elbánna , no nem szívesen de könnyen. Azonban szerencsére erre nem kell, hogy sor kerüljön. *
-Mindig ezekből lesznek a fogdmegek.
*Mondja Danrimnak egy félszeg mosoly kíséretében. Úgy tűnik, hogy a fővadász velük óhajt tartani, önszántából, úgyhogy Rorkir tiszteli a döntését és maga is elteszi a fegyverét, ezzel jelezve hogy nem akar vérengzést. Vagy ha akar is, egyelőre türtőzteti magát.*
-Értem.
*Mondja immár úgy, hogy a három férfira is tekint.*
-Jó. Remek. Én is beszélnék az elöljáróval, menjünk mindannyian, azt javaslom.
*Finoman meglapatja Danrim vállát.*
-Nem hagylak magadra, ne aggódj.
*Azzal pedig, immáron kezében fegyverek nélkül higgadtan elindul a lak felé és egyúttal a trió felé.*
-Csak itt ne hagyjuk a csomagot fővadász uram.
*Ha amazok ragaszkodnak hozzá, akkor fegyvereit Danrim lányánál hagyná, hogy vigyázzon rájuk.*
A hozzászólás írója (Vérgőzös Rorkir) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.08.10 10:01:31
*Rorkir igyekszik felmérni a helyzetet, valamiféle egyenjelzést hordanak, ennyi bizonyos. Egy darabig csak hallgatja annak a háromnak a beszédét, a fenyegető szavak igazán leperegnek a barbárról, nem igazán foglalkozik velük, komolytalannak tartja. Ha többen lennének talán, de ezzel a hárommal úgy véli könnyen elbánna , no nem szívesen de könnyen. Azonban szerencsére erre nem kell, hogy sor kerüljön. *
-Mindig ezekből lesznek a fogdmegek.
*Mondja Danrimnak egy félszeg mosoly kíséretében. Úgy tűnik, hogy a fővadász velük óhajt tartani, önszántából, úgyhogy Rorkir tiszteli a döntését és maga is elteszi a fegyverét, ezzel jelezve hogy nem akar vérengzést. Vagy ha akar is, egyelőre türtőzteti magát.*
-Értem.
*Mondja immár úgy, hogy a három férfira is tekint.*
-Jó. Remek. Én is beszélnék az elöljáróval, menjünk mindannyian, azt javaslom.
*Finoman meglapatja Danrim vállát.*
-Nem hagylak magadra, ne aggódj.
*Azzal pedig, immáron kezében fegyverek nélkül higgadtan elindul a lak felé és egyúttal a trió felé.*
-Csak itt ne hagyjuk a csomagot fővadász uram.
*Ha amazok ragaszkodnak hozzá, akkor fegyvereit Danrim lányánál hagyná, hogy vigyázzon rájuk.*
A hozzászólás írója (Vérgőzös Rorkir) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.08.10 10:01:31
1975. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2025-08-09 21:45:51
Üzenet elküldve: 2025-08-09 21:45:51
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 379
OOC üzenetek: 26
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 379
OOC üzenetek: 26
Játékstílus: Vakmerő
*Mielőtt Artheniorba fordulna, meggondolja magát. Olyan sokat üldögélt a tepmlomban és a városi fogadókban, no meg a piactéren felváltva, hogy kicsit elege van belőle. Jól esett neki ez a kiruccanás a mágustoronyba, megnyújtóztathatta legalább a lábait, és eszébe juttatta, hogy mennyire is szereti ezt csinálni, még ha kicsit fájdogálnak is a talpai. Úgyhogy a szántóföldeken halad tovább, hogy eljusson a Tharg földekre, Amon Ruadhon sem járt még, pedig arról is sokat hallott, vagy talán csak ellátogad a Hét Varjú fogadóba, ahol azzal a kedves fajtársával iszogatott egyszer.*
1974. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2025-08-09 18:34:48
Üzenet elküldve: 2025-08-09 18:34:48
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 70
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 70
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//A vadászlaki rém árnya//
*A három falubeli pribék meglepődve fordul hátra. Igen kellemetlen, hogy Danrim felajzott íjjal néz farkaszemet velük, és még inkább a termetes idegen, aki ott áll mellette, véres medvebundában. A három jövevényt váratlanul érte, hogy mögöttük bukkannak fel. De az feltűnhet Danrimnak, hogy mind a három egy fekete és piros színű karszalagot visel.
De a kardos, aki az előbb még olyan kevélyen dörömbölt az ajtón, most sokkal előzékenyebb hangon szólal meg.*
- Ejj, Danrim, nincs szükség arra a nyílra. Láthatod, nem idegenek vagyunk. És azt is tudod, hogy kinek a nevében járunk el. Velünk kell jönnöd. Tedd meg önszántadból, a fegyvereid nélkül! Te is tudod, hogy ha ellenállsz, a falu kitagad!
*mondja, majd Rorkir felé fordul.*
- Maga meg, idegen, jobban teszi, ha nem avatkozik bele, ez a mi ügyünk. Danrimot az előljáró hívatja. Tudomására hozták, hogy Danrim ellene és a falu ellen szervezkedett. Nem tudom, mit mondott vagy ígért magának, de nem ajánlom, hogy a Vadászlak harcosaival ujjat húzzon!
*a kevély szavak hallatán Danrim felhorkan.*
- Vadászlak harcosai, na hiszen! Mindig utolsó voltál a vadászatban és első a hőzöngésben. Nem is értem, mit gondolhatott Mardrei, amikor belőled csinált magának fő pribéket. Bár éppenséggel most már kezdem kapisgálni.
*azzal Rorkirhoz fordul.*
- Az előljárónk valamiért fontosnak tartotta, hogy legyenek fegyveres fogdmegjei. Ezt a hármat, meg még vagy féltucat hasonlót kiválasztott magának, ezek meg azóta úgy pöffeszkednek a karszalagjukkal, mintha legalábbis egymagukban fékeztek volna meg egy ork hadat. De az már igaz, hogy ha az előljáró nevében jöttek, akkor a falu nevében is szólnak. Akkor pedig mennem kell.
*kis szünet után hozzáteszi.*
- Nézd barátom, ez így már kicsit más, mint amit kigondoltunk. Ha nem akarsz, ne kísérj el.
*A három falubeli pribék meglepődve fordul hátra. Igen kellemetlen, hogy Danrim felajzott íjjal néz farkaszemet velük, és még inkább a termetes idegen, aki ott áll mellette, véres medvebundában. A három jövevényt váratlanul érte, hogy mögöttük bukkannak fel. De az feltűnhet Danrimnak, hogy mind a három egy fekete és piros színű karszalagot visel.
De a kardos, aki az előbb még olyan kevélyen dörömbölt az ajtón, most sokkal előzékenyebb hangon szólal meg.*
- Ejj, Danrim, nincs szükség arra a nyílra. Láthatod, nem idegenek vagyunk. És azt is tudod, hogy kinek a nevében járunk el. Velünk kell jönnöd. Tedd meg önszántadból, a fegyvereid nélkül! Te is tudod, hogy ha ellenállsz, a falu kitagad!
*mondja, majd Rorkir felé fordul.*
- Maga meg, idegen, jobban teszi, ha nem avatkozik bele, ez a mi ügyünk. Danrimot az előljáró hívatja. Tudomására hozták, hogy Danrim ellene és a falu ellen szervezkedett. Nem tudom, mit mondott vagy ígért magának, de nem ajánlom, hogy a Vadászlak harcosaival ujjat húzzon!
*a kevély szavak hallatán Danrim felhorkan.*
- Vadászlak harcosai, na hiszen! Mindig utolsó voltál a vadászatban és első a hőzöngésben. Nem is értem, mit gondolhatott Mardrei, amikor belőled csinált magának fő pribéket. Bár éppenséggel most már kezdem kapisgálni.
*azzal Rorkirhoz fordul.*
- Az előljárónk valamiért fontosnak tartotta, hogy legyenek fegyveres fogdmegjei. Ezt a hármat, meg még vagy féltucat hasonlót kiválasztott magának, ezek meg azóta úgy pöffeszkednek a karszalagjukkal, mintha legalábbis egymagukban fékeztek volna meg egy ork hadat. De az már igaz, hogy ha az előljáró nevében jöttek, akkor a falu nevében is szólnak. Akkor pedig mennem kell.
*kis szünet után hozzáteszi.*
- Nézd barátom, ez így már kicsit más, mint amit kigondoltunk. Ha nem akarsz, ne kísérj el.
1973. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2025-08-09 18:11:04
Üzenet elküldve: 2025-08-09 18:11:04
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió - I. fejezet//
//Szedett-vedett kompánia//
* Magában jókat mosolyog az utolsó szóváltásokon
Micarthara és Norennar között. Ha valakik, hát ők valóban tudhatják, milyen lehet mélységiként a felszíniek világában élni. Nem mintha a sötételfek nem érdemelték volna ki hírnevüket kegyetlenségükkel – és ennek ellenkezőjéről ez a kaland sem győzte meg Pmirsht. Ő kifejezetten türelmes lélek (ennyi évesen már megtanulta elfogadni, hogy ahány nép, annyi szokás), de még ő is fintorog a levágott ork fejtől vagy attól, ahogyan a fegyvertelen orkokkal bántak a társai. Elismeri, hogy módszereik hatékonyak, de nem emberségesek. Még szerencse, hogy ellenségeik nem is emberek, csak orkok. Az is szerencse, hogy csapatukat nem ékesíti egyetlen zöldbőrű sem.
Az öreg elf nem szól már hozzá a beszélgetéshez, még ha lenne is mit. Hamar elnyomja az álom. Egész hosszú ideig alszik, mivel utolsóként ébresztik fel őrködésre. Még sötét van, de a holdak már mélyen járnak, amikor rá kerül a sor. A tűz már épp csak, hogy parázslik, így nem lát messzire. Nem mindenkinek adatott meg az éjjellátás tehetsége. Valahol az árok mellett ücsörög, kémleli a földeket maguk körül, de szerencsére a szél suhogásán és a reggeli madárcsicsergésen kívül nem hall semmit. A hideg szellő jól is esik neki, ébren tartja, és mire világosodni kezd, már olyan éber, akár a bagoly. A nap első sugaraival felébred a fél-elf is, illetve vélhetően a két mélységire se kell sokat várniuk. Ha mégis túlaludnák magukat, Pmirsh óvatos vállrázogatással biztosítja, hogy felébredjenek. Gyomra nem olyan üres, mint este, de azért ha valakitől kap némi szánalomfalatot, azt elfogadja. *
– Senki nem hallott, nem látott semmi különöset éjjel? * Kérdez rá a biztonság kedvéért, hátha csak valaki elfelejtette megemlíteni, hogy egy ork hadsereg rohamozott el mellettük, amíg aludtak. Vagy egy tűzokádó sárkány. Bár, ha így lenne, arra amúgy is felkeltek volna.
Ha mindenki felébredt és megreggelizett, feláll és magához veszi pajzsát és kardját. Ő is készen áll. *
//Szedett-vedett kompánia//
* Magában jókat mosolyog az utolsó szóváltásokon
Micarthara és Norennar között. Ha valakik, hát ők valóban tudhatják, milyen lehet mélységiként a felszíniek világában élni. Nem mintha a sötételfek nem érdemelték volna ki hírnevüket kegyetlenségükkel – és ennek ellenkezőjéről ez a kaland sem győzte meg Pmirsht. Ő kifejezetten türelmes lélek (ennyi évesen már megtanulta elfogadni, hogy ahány nép, annyi szokás), de még ő is fintorog a levágott ork fejtől vagy attól, ahogyan a fegyvertelen orkokkal bántak a társai. Elismeri, hogy módszereik hatékonyak, de nem emberségesek. Még szerencse, hogy ellenségeik nem is emberek, csak orkok. Az is szerencse, hogy csapatukat nem ékesíti egyetlen zöldbőrű sem.
Az öreg elf nem szól már hozzá a beszélgetéshez, még ha lenne is mit. Hamar elnyomja az álom. Egész hosszú ideig alszik, mivel utolsóként ébresztik fel őrködésre. Még sötét van, de a holdak már mélyen járnak, amikor rá kerül a sor. A tűz már épp csak, hogy parázslik, így nem lát messzire. Nem mindenkinek adatott meg az éjjellátás tehetsége. Valahol az árok mellett ücsörög, kémleli a földeket maguk körül, de szerencsére a szél suhogásán és a reggeli madárcsicsergésen kívül nem hall semmit. A hideg szellő jól is esik neki, ébren tartja, és mire világosodni kezd, már olyan éber, akár a bagoly. A nap első sugaraival felébred a fél-elf is, illetve vélhetően a két mélységire se kell sokat várniuk. Ha mégis túlaludnák magukat, Pmirsh óvatos vállrázogatással biztosítja, hogy felébredjenek. Gyomra nem olyan üres, mint este, de azért ha valakitől kap némi szánalomfalatot, azt elfogadja. *
– Senki nem hallott, nem látott semmi különöset éjjel? * Kérdez rá a biztonság kedvéért, hátha csak valaki elfelejtette megemlíteni, hogy egy ork hadsereg rohamozott el mellettük, amíg aludtak. Vagy egy tűzokádó sárkány. Bár, ha így lenne, arra amúgy is felkeltek volna.
Ha mindenki felébredt és megreggelizett, feláll és magához veszi pajzsát és kardját. Ő is készen áll. *
1972. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2025-08-09 16:53:06
Üzenet elküldve: 2025-08-09 16:53:06
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Megfontolt
//A Szürke Légió - I. fejezet//
//Szedett-vedett kompánia//
*Ahogy a csillagok pislákolnak, pontosan úgy pislognak ők is, egyre laposabban a tűz körül. A vacsorák utolsó morzsája is eltűnik, az utolsó szavak is elhangzanak, és szépen elcsendesül a társaság. Enna fejébe még egy utolsó gondolat szöget üt, ahogy észleli a két mélységi szóváltását félálomban.*
- Ha van valami, keltsetek fel.
*Dünnyögi félig már a takarónak. Ezzel igyekszik jelezni, ő is kész kivenni részét az éjjeli őrségből. Ha felkeltik, míg rajta a sor, addig íját kezében tartva, némán és éberen figyeli a környéket, és hagyja, hogy az éjszaka egyhangú feketeségének nyugalma töltse ki elméjét a fájó emlékek helyett. Amíg hagyják aludni, a Szürke Légióról álmodik. Mindent elemésztő füstről, ami megtölti a tüdejét. Parázsról a lába alatt. Üvöltő tömegről, ami fröcsögve skandálja "Boszorkány!", és minden erejével azon van, hogy írmagját is eltüntesse a félvérnek. Futásról és fájdalomról. Végtelen mezőkről, fojtogató fűről, ameddig a szem ellát. Az égből vér esik. A távolban testetlen kiáltás visszhangzik, és kísérteties bárdzene.*
//Napváltás//
- Haaa!
*Nagy levegőt kapkod a tüdejébe, ahogy felriad. Nem volt kellemes éjszaka. Még szerencse, hogy szabad ég alatt töltötték. Zárt térben valószínűleg még rosszabb lett volna.
A reggeli készülődést hamar letudja. Pokrócát felgöngyöli és visszaerősíti hátizsákja tetejére. Egy kósza gondolatot szentel a táska mélyén heverő letört nyílvégnek, amit az általa meggyilkolt ork holttestéből tört le. Hidegrázás fut végig a hátán. Reggelire bekap egy szem pufókát, hogy étkezésre egy darabig ne legyen gondja. Kiissza az utolsó korty vizet is a kulacsából.
Rémálmának köszönhetően valószínűleg ő ébredt az egyik leghamarabb a társaságból. A hajnali derengés első fényénél figyeli társait, és a szántókat. Míg szótlanul várja, hogy mindenki felébredjen, álmosan dörgöli a szemét, és térdére könyökölve, fejét két tenyerébe véve ül. Az ébredőknek egy álmos mosolyt és egy biccentést küld üdvözlésül. Mikor mindenki készen áll, hátára kapja a cókmókját, és mindenkin egyesével végignézve így szól.*
- Indulhatunk.
*A kijelentés nem parancs. Inkább csak a lehető legrövidebb módja, hogy biztosítsa róla társait: ő készen áll. Bármi is vár rájuk.*
//Szedett-vedett kompánia//
*Ahogy a csillagok pislákolnak, pontosan úgy pislognak ők is, egyre laposabban a tűz körül. A vacsorák utolsó morzsája is eltűnik, az utolsó szavak is elhangzanak, és szépen elcsendesül a társaság. Enna fejébe még egy utolsó gondolat szöget üt, ahogy észleli a két mélységi szóváltását félálomban.*
- Ha van valami, keltsetek fel.
*Dünnyögi félig már a takarónak. Ezzel igyekszik jelezni, ő is kész kivenni részét az éjjeli őrségből. Ha felkeltik, míg rajta a sor, addig íját kezében tartva, némán és éberen figyeli a környéket, és hagyja, hogy az éjszaka egyhangú feketeségének nyugalma töltse ki elméjét a fájó emlékek helyett. Amíg hagyják aludni, a Szürke Légióról álmodik. Mindent elemésztő füstről, ami megtölti a tüdejét. Parázsról a lába alatt. Üvöltő tömegről, ami fröcsögve skandálja "Boszorkány!", és minden erejével azon van, hogy írmagját is eltüntesse a félvérnek. Futásról és fájdalomról. Végtelen mezőkről, fojtogató fűről, ameddig a szem ellát. Az égből vér esik. A távolban testetlen kiáltás visszhangzik, és kísérteties bárdzene.*
//Napváltás//
- Haaa!
*Nagy levegőt kapkod a tüdejébe, ahogy felriad. Nem volt kellemes éjszaka. Még szerencse, hogy szabad ég alatt töltötték. Zárt térben valószínűleg még rosszabb lett volna.
A reggeli készülődést hamar letudja. Pokrócát felgöngyöli és visszaerősíti hátizsákja tetejére. Egy kósza gondolatot szentel a táska mélyén heverő letört nyílvégnek, amit az általa meggyilkolt ork holttestéből tört le. Hidegrázás fut végig a hátán. Reggelire bekap egy szem pufókát, hogy étkezésre egy darabig ne legyen gondja. Kiissza az utolsó korty vizet is a kulacsából.
Rémálmának köszönhetően valószínűleg ő ébredt az egyik leghamarabb a társaságból. A hajnali derengés első fényénél figyeli társait, és a szántókat. Míg szótlanul várja, hogy mindenki felébredjen, álmosan dörgöli a szemét, és térdére könyökölve, fejét két tenyerébe véve ül. Az ébredőknek egy álmos mosolyt és egy biccentést küld üdvözlésül. Mikor mindenki készen áll, hátára kapja a cókmókját, és mindenkin egyesével végignézve így szól.*
- Indulhatunk.
*A kijelentés nem parancs. Inkább csak a lehető legrövidebb módja, hogy biztosítsa róla társait: ő készen áll. Bármi is vár rájuk.*
1971. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2025-08-09 16:08:11
Üzenet elküldve: 2025-08-09 16:08:11
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 399
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 399
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió - I. fejezet//
//Szedett-vedett kompánia//
*Norennar a pipáját forgatja ujjai között, lassan, ráérős mozdulatokkal, miközben a tűz pattogása tölti ki a beszélgetések közti réseket. Amikor Thara hangja kissé élesebben szólal meg, és hozzá intézi a kérdést, nem reagál azonnal. Az arca változatlan marad, tekintete a parázsló fahasábokra szegeződik. A pipája vékony szárát megforgatja az ujjai között, majd lassan a szájához emeli. Mélyen beleszív, a parázs vörösen izzik fel, ahogy a füst megtölti a tüdejét. Kifújáskor szeme sarkából még mindig a lángokat figyeli, nem Tharát.
Amikor a nő kezébe veszi a levágott orkfejet, Norennar tekintete odavándorol. Előbb a torz arcvonásokat nézi végig, a kifordult szemet, a sötét szőrt, majd lassan felemeli a pillantását a nőre. Egy rövid, halk sóhaj után szólal meg.*
- Én sem könnyű szívvel gondolok bele abba, ami a város orkjaira vár. Azonban ezt meg kell tennünk. Akkor is megtenném, ha a saját fajtámra várna az, ami rájuk. *Kis szünetet tart, majd hozzáteszi:* - Viszont igazad van. Valóban nem egyformák. Míg a város legfeljebb gettóba zárja majd az orkjait, addig a Szürke Légió valószínűleg ugyanúgy máglyát rak belőlük is, mint belőlünk fog.
*Szavai után elfordítja a fejét. A pipából újabb füstoszlop emelkedik, ahogy halkan felmordul. A nomádok máglyájának képe tolul az elméjébe. a sűrű, fojtogató füst, az égett szőr és hús szaga, a fekete hamu között fehérlő csontok. Olyan tisztán idéződik fel benne, hogy a gyomra is összerándul.
A többiek lassan nyugovóra térnek. Norennar csendben figyeli őket, csak a parázs ropogása és az éjjeli bogarak halk ciripelése töri meg a csöndet. Thara hangja ekkor szól újra hozzá. Norennar bólint, röviden, szavak nélkül. A pipát lassan kiüríti, majd elteszi, és a számszeríját húzza magához. Ellenőrzi a felhúzott íjat, aztán helyezkedik, úgy, hogy jól rálásson a környékre.
Gondolatai vissza-visszakanyarodnak a nap eseményeihez. Strat arca, a hangja, az a sajátos könnyedség, amivel még a puszta közepén is tudott szavakat faragni, most mindez már csak emlék. A bárd nem futott el, nem próbált kibújni a harc alól, pedig bőven lett volna rá oka. Maradt, és ezzel megfizette a végső árat. A férfi nem tudja, hogy a tett bátorságból, kötelességből vagy egyszerű vakmerőségből fakadt-e, talán mindháromból, de az biztos, hogy nélküle ma talán egyikük sem ülne itt. Strat neve most ott van a fejében, azok között, akiknek az emlékét nem engedi el. Egy ilyen áldozatot nem lehet elfelejteni, és nem lehet hiábavalóvá hagyni.
Az ég tiszta, a csillagok élesen ragyognak. A férfi időnként körbepillant, fülel minden apró neszre. Ha valami gyanús mozdul a fűben, a feje azonnal odakap. Az éjszaka mély nyugalma lassan rátelepszik a táborra. Egy alkalommal ásít, inkább az unalomtól, mint a fáradtságtól. Halkan dúdolni kezd, épp csak annyira, hogy a hang a saját fülét érje el.
Két óra telik el így. Végül odalép Tharához, és vállát enyhén megrázva kelti fel.*
- Egyelőre csendes minden. Ha látsz valami gyanúsat, használd nyugodtan a számszeríjam.
*Ha a nő elfogadja, a fegyvert a kezébe nyomja, majd saját takaróját bugyolálja maga köré. A hátára fekszik. Rövid ideig még nézi a csillagokat, mintha választ várna tőlük egy olyan kérdésre amiről még maga se tud. Aztán lassan engedi, hogy elnyomja őt az álom.*
//Szedett-vedett kompánia//
*Norennar a pipáját forgatja ujjai között, lassan, ráérős mozdulatokkal, miközben a tűz pattogása tölti ki a beszélgetések közti réseket. Amikor Thara hangja kissé élesebben szólal meg, és hozzá intézi a kérdést, nem reagál azonnal. Az arca változatlan marad, tekintete a parázsló fahasábokra szegeződik. A pipája vékony szárát megforgatja az ujjai között, majd lassan a szájához emeli. Mélyen beleszív, a parázs vörösen izzik fel, ahogy a füst megtölti a tüdejét. Kifújáskor szeme sarkából még mindig a lángokat figyeli, nem Tharát.
Amikor a nő kezébe veszi a levágott orkfejet, Norennar tekintete odavándorol. Előbb a torz arcvonásokat nézi végig, a kifordult szemet, a sötét szőrt, majd lassan felemeli a pillantását a nőre. Egy rövid, halk sóhaj után szólal meg.*
- Én sem könnyű szívvel gondolok bele abba, ami a város orkjaira vár. Azonban ezt meg kell tennünk. Akkor is megtenném, ha a saját fajtámra várna az, ami rájuk. *Kis szünetet tart, majd hozzáteszi:* - Viszont igazad van. Valóban nem egyformák. Míg a város legfeljebb gettóba zárja majd az orkjait, addig a Szürke Légió valószínűleg ugyanúgy máglyát rak belőlük is, mint belőlünk fog.
*Szavai után elfordítja a fejét. A pipából újabb füstoszlop emelkedik, ahogy halkan felmordul. A nomádok máglyájának képe tolul az elméjébe. a sűrű, fojtogató füst, az égett szőr és hús szaga, a fekete hamu között fehérlő csontok. Olyan tisztán idéződik fel benne, hogy a gyomra is összerándul.
A többiek lassan nyugovóra térnek. Norennar csendben figyeli őket, csak a parázs ropogása és az éjjeli bogarak halk ciripelése töri meg a csöndet. Thara hangja ekkor szól újra hozzá. Norennar bólint, röviden, szavak nélkül. A pipát lassan kiüríti, majd elteszi, és a számszeríját húzza magához. Ellenőrzi a felhúzott íjat, aztán helyezkedik, úgy, hogy jól rálásson a környékre.
Gondolatai vissza-visszakanyarodnak a nap eseményeihez. Strat arca, a hangja, az a sajátos könnyedség, amivel még a puszta közepén is tudott szavakat faragni, most mindez már csak emlék. A bárd nem futott el, nem próbált kibújni a harc alól, pedig bőven lett volna rá oka. Maradt, és ezzel megfizette a végső árat. A férfi nem tudja, hogy a tett bátorságból, kötelességből vagy egyszerű vakmerőségből fakadt-e, talán mindháromból, de az biztos, hogy nélküle ma talán egyikük sem ülne itt. Strat neve most ott van a fejében, azok között, akiknek az emlékét nem engedi el. Egy ilyen áldozatot nem lehet elfelejteni, és nem lehet hiábavalóvá hagyni.
Az ég tiszta, a csillagok élesen ragyognak. A férfi időnként körbepillant, fülel minden apró neszre. Ha valami gyanús mozdul a fűben, a feje azonnal odakap. Az éjszaka mély nyugalma lassan rátelepszik a táborra. Egy alkalommal ásít, inkább az unalomtól, mint a fáradtságtól. Halkan dúdolni kezd, épp csak annyira, hogy a hang a saját fülét érje el.
Két óra telik el így. Végül odalép Tharához, és vállát enyhén megrázva kelti fel.*
- Egyelőre csendes minden. Ha látsz valami gyanúsat, használd nyugodtan a számszeríjam.
*Ha a nő elfogadja, a fegyvert a kezébe nyomja, majd saját takaróját bugyolálja maga köré. A hátára fekszik. Rövid ideig még nézi a csillagokat, mintha választ várna tőlük egy olyan kérdésre amiről még maga se tud. Aztán lassan engedi, hogy elnyomja őt az álom.*
1970. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2025-08-09 15:34:38
Üzenet elküldve: 2025-08-09 15:34:38
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 82
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 82
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió - I. fejezet//
//Szedett-vedett kompánia//
*Micarthara a felvázolt lehetőségeket látja. Egy szóval sem mondta, hogy ő vissza tartaná azt amit tudnak. Esze ágában sincs. Viszont jól esik eljátszani a gondolattal, hogy mi lenne ha. Végül is mindannyian azon a véleményen vannak, hogy Strat áldozata ne legyen hiábavaló. Thara is a tündért kedvelte a legjobban. Magabiztos egy férfi volt.*
-Vajon az orkok is így gondolnák, Norennar?
*Sötételfként nagyon jól kell, hogy ismerjék a kiközösítés formáit.*
-Ez *veszi a kezébe a levágott orkfejet* és Arthenior orkjai között ég és föld a különbség. Még akkor is ha egyformán néznek ki.
*Visszateszi maga mellé a trófeáját. Thara hangja haragos. Meg kell tudniuk különböztetni az ellenséget a baráttól, még akkor is, ha egyformák, vagy egy fajba tartoznak. Enna aggodalma a tanáccsal Tharát is foglalkoztatja. Nem bízik azokban a hvatalnokokban, vagy akármi is legyen a titulusuk. Remélhetőleg gyors és hatékony lépéseket fognak tenni a fenyegetés ellen. A haragja enyhül, de nem csillapodott még le. Enna és az öreg nyugovóra térnek. Thara is lehunyná a szemét, de az őrködésből nem maradna ki. Szavait megint csak fajtársához intézi.*
-Ha elfáradsz ébressz fel és leváltalak.
*Mondja a férfinak és ő is az álmok földjére lép.*
//Szedett-vedett kompánia//
*Micarthara a felvázolt lehetőségeket látja. Egy szóval sem mondta, hogy ő vissza tartaná azt amit tudnak. Esze ágában sincs. Viszont jól esik eljátszani a gondolattal, hogy mi lenne ha. Végül is mindannyian azon a véleményen vannak, hogy Strat áldozata ne legyen hiábavaló. Thara is a tündért kedvelte a legjobban. Magabiztos egy férfi volt.*
-Vajon az orkok is így gondolnák, Norennar?
*Sötételfként nagyon jól kell, hogy ismerjék a kiközösítés formáit.*
-Ez *veszi a kezébe a levágott orkfejet* és Arthenior orkjai között ég és föld a különbség. Még akkor is ha egyformán néznek ki.
*Visszateszi maga mellé a trófeáját. Thara hangja haragos. Meg kell tudniuk különböztetni az ellenséget a baráttól, még akkor is, ha egyformák, vagy egy fajba tartoznak. Enna aggodalma a tanáccsal Tharát is foglalkoztatja. Nem bízik azokban a hvatalnokokban, vagy akármi is legyen a titulusuk. Remélhetőleg gyors és hatékony lépéseket fognak tenni a fenyegetés ellen. A haragja enyhül, de nem csillapodott még le. Enna és az öreg nyugovóra térnek. Thara is lehunyná a szemét, de az őrködésből nem maradna ki. Szavait megint csak fajtársához intézi.*
-Ha elfáradsz ébressz fel és leváltalak.
*Mondja a férfinak és ő is az álmok földjére lép.*
1969. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2025-08-09 14:30:39
Üzenet elküldve: 2025-08-09 14:30:39
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió - I. fejezet//
//Szedett-vedett kompánia//
* Végre oldódik egy kissé a hangulat, mindenki belekezd a maga véleményének megosztásába. Miután Pmirsh elmondta a maga álláspontját, csendben figyel, nem szól közbe. Nem is nagyon tudna, mivel közben a finom falatokkal tömi a száját. Nem tud éhes bendővel aludni. Alapvetően mindenkivel egyetért a fontosabb dolgokban – egyedül Micarthara felvetésénél komorodik el. Úgy tűnik neki, hogy a sötételf nő sincs meggyőződve saját gondolatának helyességéről, és a többiek reakciója se arról árulkodik, hogy támogatnák az elképzelést. Azért az elf is hozzáfűzi a magáét. *
– Ha elhallgatnánk, akkor még nehezebb lenne megmagyaráznod azt ott. * Mutat ujjával a levágott ork fejre. A sötételfek szokásait senki nem érti, még maguk a sötételfek sem. Ennek ellenére tény, hogy jelenleg az a fej az egyetlen kézzel fogható bizonyítékuk az orkokról. Kár, hogy ilyen büdös bizonyítékot találtak maguknak. Eszébe jut a saját zsákmánya. Ő csak egy kardot és egy pajzsot hozott el a pusztából, azok viszont aligha bizonyítanak bármit. Feltehetően nincs ork nyelven a kard pengéjébe vésve korábbi tulajdonosának neve – vagy még ha így is van, továbbra sem érne vele sokat. A felszereléseket azért hozta magával, hogy legközelebb ilyen kényes helyzetben ne a borosüvegét kelljen feláldoznia. *
– Teljes mértékben egyetértek. * Felel röviden Ennalinae rövid, lényegre törő szavaira. Úgy látszik, nem csak ő fárad, így miután megette az utolsó falatokat, felvesz egy kényelmesebb pózt – már amennyire a göcsörtös talaj engedi. *
– Azt hiszem, a legfontosabbakat megbeszéltük. Jó éjt! * Köpenyét takaróként használva lassan elszenderedik. Eszébe sem jut az őrködés gondolata. Túl fáradt hozzá. Ha éjszaka felébresztik, éberen pattan fel és, ha szükséges átveszi az éjjeli őr szerepét. De, ha nem, úgy hajnalig alszik, és csak a nappal együtt ébred. *
//Szedett-vedett kompánia//
* Végre oldódik egy kissé a hangulat, mindenki belekezd a maga véleményének megosztásába. Miután Pmirsh elmondta a maga álláspontját, csendben figyel, nem szól közbe. Nem is nagyon tudna, mivel közben a finom falatokkal tömi a száját. Nem tud éhes bendővel aludni. Alapvetően mindenkivel egyetért a fontosabb dolgokban – egyedül Micarthara felvetésénél komorodik el. Úgy tűnik neki, hogy a sötételf nő sincs meggyőződve saját gondolatának helyességéről, és a többiek reakciója se arról árulkodik, hogy támogatnák az elképzelést. Azért az elf is hozzáfűzi a magáét. *
– Ha elhallgatnánk, akkor még nehezebb lenne megmagyaráznod azt ott. * Mutat ujjával a levágott ork fejre. A sötételfek szokásait senki nem érti, még maguk a sötételfek sem. Ennek ellenére tény, hogy jelenleg az a fej az egyetlen kézzel fogható bizonyítékuk az orkokról. Kár, hogy ilyen büdös bizonyítékot találtak maguknak. Eszébe jut a saját zsákmánya. Ő csak egy kardot és egy pajzsot hozott el a pusztából, azok viszont aligha bizonyítanak bármit. Feltehetően nincs ork nyelven a kard pengéjébe vésve korábbi tulajdonosának neve – vagy még ha így is van, továbbra sem érne vele sokat. A felszereléseket azért hozta magával, hogy legközelebb ilyen kényes helyzetben ne a borosüvegét kelljen feláldoznia. *
– Teljes mértékben egyetértek. * Felel röviden Ennalinae rövid, lényegre törő szavaira. Úgy látszik, nem csak ő fárad, így miután megette az utolsó falatokat, felvesz egy kényelmesebb pózt – már amennyire a göcsörtös talaj engedi. *
– Azt hiszem, a legfontosabbakat megbeszéltük. Jó éjt! * Köpenyét takaróként használva lassan elszenderedik. Eszébe sem jut az őrködés gondolata. Túl fáradt hozzá. Ha éjszaka felébresztik, éberen pattan fel és, ha szükséges átveszi az éjjeli őr szerepét. De, ha nem, úgy hajnalig alszik, és csak a nappal együtt ébred. *
1968. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2025-08-09 13:19:14
Üzenet elküldve: 2025-08-09 13:19:14
ÚJ
![>Meronnan Rhaavos [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/11404_1548621482_ember_ferfi.jpg)
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 279
OOC üzenetek: 41
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 279
OOC üzenetek: 41
Játékstílus: Vakmerő
//Halált kergetve - az arany dolga//
*Amennyiben Pashtra kifosztja a holttestet, úgy 512 arany üti Pashthra Shungo'rol markát.
Minden bizonnyal lopott vagyon, bár ebből az ifjú aligha csinál problémát.
A csatabárdot, az acélsisakot, a sodronyinget minden további nélkül megkaparinthatja, s a hátasához erősített, vigyorgó fej társaságában megérdemelten a város felé veheti az irányt.*
*Amennyiben Pashtra kifosztja a holttestet, úgy 512 arany üti Pashthra Shungo'rol markát.
Minden bizonnyal lopott vagyon, bár ebből az ifjú aligha csinál problémát.A csatabárdot, az acélsisakot, a sodronyinget minden további nélkül megkaparinthatja, s a hátasához erősített, vigyorgó fej társaságában megérdemelten a város felé veheti az irányt.*
1967. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2025-08-09 12:39:06
Üzenet elküldve: 2025-08-09 12:39:06
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 675
OOC üzenetek: 120
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 675
OOC üzenetek: 120
Játékstílus: Vakmerő
//Halált kergetve//
* Mielőtt lesújtana a pallos, még megüti valami a fiú fülét. Sokadszorra hallja ezt a király megnevezést, és a guruló fejet nézve eszébe jut, hogy volt egy ilyen férfi, akire a város körözést adott ki. Amíg a városi őrség köpenyét viselte, megtanult olvasni, ha nem is túl jól vagy gyorsan, és így ő maga is sokszor átnyálazta a körözési plakátokat. *
- A Király, mi? Biztos egy vagyont érsz. * Mondja, bár már nincs kinek, hiszen a nyaktól elválasztott fejek ritkán válaszolnak. Ezután neki lát kifosztani a hullát, a felszerelést a lóra pakolja, egyedül az aláöltözetet, és a sérült sodronyinget hagyja meg a néhai harcoson. Az aranyat természetesen oda teszi, ahol a saját vagyonát tartja, és miután mindentől megfosztotta, a fa tövébe húzza a holttestet. Eljátszik a gondolattal, hogy eltemesse, de inkább meghagyja, hogy a környező vadállatok lakomázzanak belőle. Bár a sodronyinggel meggyűlhet a bajuk, ezért ezt mégis leveszi, és elrakja. Talán megéri kijavíttatni, de ha nem, akkor eladja vasáron a városban. Ezután a hajánál fogva emeli fel a fejet, és rögzíti a ló oldalán. Így indul meg Arthenior felé, begyűjteni a vérdíjat, amit vélhetően ennek az alaknak a fejére tűztek. Legalább azt is tisztázza, ha már beviszi a városba, hogy most mi a helyzet vele, és a munkájával. *
* Mielőtt lesújtana a pallos, még megüti valami a fiú fülét. Sokadszorra hallja ezt a király megnevezést, és a guruló fejet nézve eszébe jut, hogy volt egy ilyen férfi, akire a város körözést adott ki. Amíg a városi őrség köpenyét viselte, megtanult olvasni, ha nem is túl jól vagy gyorsan, és így ő maga is sokszor átnyálazta a körözési plakátokat. *
- A Király, mi? Biztos egy vagyont érsz. * Mondja, bár már nincs kinek, hiszen a nyaktól elválasztott fejek ritkán válaszolnak. Ezután neki lát kifosztani a hullát, a felszerelést a lóra pakolja, egyedül az aláöltözetet, és a sérült sodronyinget hagyja meg a néhai harcoson. Az aranyat természetesen oda teszi, ahol a saját vagyonát tartja, és miután mindentől megfosztotta, a fa tövébe húzza a holttestet. Eljátszik a gondolattal, hogy eltemesse, de inkább meghagyja, hogy a környező vadállatok lakomázzanak belőle. Bár a sodronyinggel meggyűlhet a bajuk, ezért ezt mégis leveszi, és elrakja. Talán megéri kijavíttatni, de ha nem, akkor eladja vasáron a városban. Ezután a hajánál fogva emeli fel a fejet, és rögzíti a ló oldalán. Így indul meg Arthenior felé, begyűjteni a vérdíjat, amit vélhetően ennek az alaknak a fejére tűztek. Legalább azt is tisztázza, ha már beviszi a városba, hogy most mi a helyzet vele, és a munkájával. *
1966. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2025-08-09 12:33:44
Üzenet elküldve: 2025-08-09 12:33:44
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Megfontolt
//A Szürke Légió - I. fejezet//
//Szedett-vedett kompánia//
*Pmirsh jóízűen falatozik az Enna által felkínált ételből. A lánynak már nem csúszik olyan könnyen, de azért halad vele. Éhen nem veszi hasznát senki.
A beszélgetés szép lassan kibontakozik, és ezzel a félvér haragja is kezd elpárologni. Úgy látszik, mégis akad társaiban egy kis lélek. Pmirsh gyászolja legnyíltabban közülök a muzsikus halálát, ez pedig nem várt módon növeli a megbecsülését a vén elf iránt. ~ Még szép, hogy megöltük a mocskokat. Ők sem teára invitáltak éppen. ~ fújtat egyet halkan magában. Harcias reakciója ellenére keserű szájízt érez, ha erre gondol. Thara és Norennar közjátéka az ork fejjel különös számára, érdeklődéssel hallgatja, de nem folyik bele.
Végül a holnapi tervekre terelődik a szó. Élénken figyeli a különböző álláspontokat. Fontos, hogy több szögből is körüljárjanak egy témát - ezt mindig is így tartotta -, de ebben az esetben bizony van néhány alternatíva, aminek a puszta említésén is felháborodik. Akárhányszor arra kerül a szó, megtarthatnák maguknak a történteket, a lány szemöldökei haragosan egymásba kapaszkodnak. De egyelőre kivár. Nem akar senkibe belekötni, mielőtt az végig nem mondta, amit akart. Elvégre még a végére kikerekedhet belőle, hogy nem is az az illető végső véleménye.
Hogy a városi orkok mit fognak kezdeni az információval, az előbb-utóbb úgyis ki fog derülni, rajtuk függetlenül. Arthenior egészének viszont korántsem mindegy, mennyi ideje van felkészülni az érkező seregre. A tanács bevonásához nem fűz túl sok reményt, de belátja, szükséges lépés. Nem tudja elépzelni, hogy egy rakás okoskodó nemes és papírtologató valaha is értelmes és kellően gyors döntéseket hozna valaha. De nem véletlenül ők a tanács, talán valami hasznuk is van. Feltéve, ha hisznek nekik. És ez itt a nagyobbik kihívás. Hiába állnának ki a térre kiabálni, vagy vinnék házról házra a hírt, egy ilyen szedett-vedett társaságnak nem sokan fognak hinni. A nép szemében ugyanolyan bolondoknak fognak tűnni, mint akik babonákat terjesztenek pusztai árnyakról. Muszáj valami olyan helyen kezdeniük, ahol befolyásosabb embereket tudnak meggyőzni első körben.
Norennar Stratról szóló mondanivalója adja meg Ennának a végszót. Ezúttal rajta a sor, hogy megossza, hogyan vélekedik a dologról.*
- Artheniornak tudnia kell, mi leselkedik rá a pusztában. Méghozzá mihamarabb. Induljunk hajnalban. Kezdhetünk a tanácsnál, jó ötlet.
* ~ A bárd áldozata nem lehet hiábavaló. ~ esküszik meg dacosan.
Akárhogyan is alakul a beszélgetés, lassan bizony ideje nyugovóra térni, ha oda akarnak érni a városba. A lány szép lassan elfekszik, és alváshoz készülődik.*
//Szedett-vedett kompánia//
*Pmirsh jóízűen falatozik az Enna által felkínált ételből. A lánynak már nem csúszik olyan könnyen, de azért halad vele. Éhen nem veszi hasznát senki.
A beszélgetés szép lassan kibontakozik, és ezzel a félvér haragja is kezd elpárologni. Úgy látszik, mégis akad társaiban egy kis lélek. Pmirsh gyászolja legnyíltabban közülök a muzsikus halálát, ez pedig nem várt módon növeli a megbecsülését a vén elf iránt. ~ Még szép, hogy megöltük a mocskokat. Ők sem teára invitáltak éppen. ~ fújtat egyet halkan magában. Harcias reakciója ellenére keserű szájízt érez, ha erre gondol. Thara és Norennar közjátéka az ork fejjel különös számára, érdeklődéssel hallgatja, de nem folyik bele.
Végül a holnapi tervekre terelődik a szó. Élénken figyeli a különböző álláspontokat. Fontos, hogy több szögből is körüljárjanak egy témát - ezt mindig is így tartotta -, de ebben az esetben bizony van néhány alternatíva, aminek a puszta említésén is felháborodik. Akárhányszor arra kerül a szó, megtarthatnák maguknak a történteket, a lány szemöldökei haragosan egymásba kapaszkodnak. De egyelőre kivár. Nem akar senkibe belekötni, mielőtt az végig nem mondta, amit akart. Elvégre még a végére kikerekedhet belőle, hogy nem is az az illető végső véleménye.
Hogy a városi orkok mit fognak kezdeni az információval, az előbb-utóbb úgyis ki fog derülni, rajtuk függetlenül. Arthenior egészének viszont korántsem mindegy, mennyi ideje van felkészülni az érkező seregre. A tanács bevonásához nem fűz túl sok reményt, de belátja, szükséges lépés. Nem tudja elépzelni, hogy egy rakás okoskodó nemes és papírtologató valaha is értelmes és kellően gyors döntéseket hozna valaha. De nem véletlenül ők a tanács, talán valami hasznuk is van. Feltéve, ha hisznek nekik. És ez itt a nagyobbik kihívás. Hiába állnának ki a térre kiabálni, vagy vinnék házról házra a hírt, egy ilyen szedett-vedett társaságnak nem sokan fognak hinni. A nép szemében ugyanolyan bolondoknak fognak tűnni, mint akik babonákat terjesztenek pusztai árnyakról. Muszáj valami olyan helyen kezdeniük, ahol befolyásosabb embereket tudnak meggyőzni első körben.
Norennar Stratról szóló mondanivalója adja meg Ennának a végszót. Ezúttal rajta a sor, hogy megossza, hogyan vélekedik a dologról.*
- Artheniornak tudnia kell, mi leselkedik rá a pusztában. Méghozzá mihamarabb. Induljunk hajnalban. Kezdhetünk a tanácsnál, jó ötlet.
* ~ A bárd áldozata nem lehet hiábavaló. ~ esküszik meg dacosan.
Akárhogyan is alakul a beszélgetés, lassan bizony ideje nyugovóra térni, ha oda akarnak érni a városba. A lány szép lassan elfekszik, és alváshoz készülődik.*
1965. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2025-08-09 10:28:27
Üzenet elküldve: 2025-08-09 10:28:27
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 456
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 456
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//A vadászlaki rém árnya//
*Úgy látszik megegyeznek Danrimmel a továbbiakban, így haladhatnak is vissza a lakja felé. Egyszer csak azonban a férfi viselkedése megváltozik, mivel Rorkir nem ismerős ennyire a földeken csak később észleli a feszültséget. Azért persze szedi a lábát hogy tartsa a lépést. Nem is szól, előbb látni akarja hogy mi is lehet az ok. Aztán minden kimerül. Három férfi felfokozott ha hangulatban dörömböl Danrim lakjának ajtaján. Szigorú szemekkel figyeli az eseményeket, azok valamivel vádolhatják Danrimet, bár Rorkir egyelőre kétli hogy véthetett bármi olyat, amivel ezt a fajta bánásmódot kiérdemelné, főleg a lánya. Ugyan a politikához nem ért, sem a falusiak kényes helyzetéhez, lincselést viszont annál többet látott. Ha Három fegyveres fickó felpaprikázva így tesz, az sok jót nem jelenthet. A barbárnak pedig már az is bőven elegendő lenne, hogy Danrim és a lánya étellel kínálták, valamint ellátták a sebeit. Ez több, mint amit a legtöbben tettek érte valaha. És mivel Danrim is az íjáért nyúl nem hiszi, hogy azok barátok lennének. Ezért Rorkir is így tesz, lassan előhúzza a kardját, biztos ami biztos alapon. Ha a termete, a megannyi seb rajta, valamint a villámokkal cikázó pallosa nem volna elég fenyegető, hangja is megdörren.*
-Ha nem álltok készen ma mind meghalni, azt ajánlom tegyétek le a fegyvert és mondjátok el mi ez az egész.
*Úgy látszik megegyeznek Danrimmel a továbbiakban, így haladhatnak is vissza a lakja felé. Egyszer csak azonban a férfi viselkedése megváltozik, mivel Rorkir nem ismerős ennyire a földeken csak később észleli a feszültséget. Azért persze szedi a lábát hogy tartsa a lépést. Nem is szól, előbb látni akarja hogy mi is lehet az ok. Aztán minden kimerül. Három férfi felfokozott ha hangulatban dörömböl Danrim lakjának ajtaján. Szigorú szemekkel figyeli az eseményeket, azok valamivel vádolhatják Danrimet, bár Rorkir egyelőre kétli hogy véthetett bármi olyat, amivel ezt a fajta bánásmódot kiérdemelné, főleg a lánya. Ugyan a politikához nem ért, sem a falusiak kényes helyzetéhez, lincselést viszont annál többet látott. Ha Három fegyveres fickó felpaprikázva így tesz, az sok jót nem jelenthet. A barbárnak pedig már az is bőven elegendő lenne, hogy Danrim és a lánya étellel kínálták, valamint ellátták a sebeit. Ez több, mint amit a legtöbben tettek érte valaha. És mivel Danrim is az íjáért nyúl nem hiszi, hogy azok barátok lennének. Ezért Rorkir is így tesz, lassan előhúzza a kardját, biztos ami biztos alapon. Ha a termete, a megannyi seb rajta, valamint a villámokkal cikázó pallosa nem volna elég fenyegető, hangja is megdörren.*
-Ha nem álltok készen ma mind meghalni, azt ajánlom tegyétek le a fegyvert és mondjátok el mi ez az egész.
1964. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2025-08-09 10:05:32
Üzenet elküldve: 2025-08-09 10:05:32
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 70
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 70
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//A vadászlaki rém árnya//
*Danrim megkönnyebbül, hogy Rorkir nem akarja maga elintézni Mardreit. Na nem mintha nem látná szívesen, ahogy a barbár pallosa lecsapja az előljáró fejét arról a vézna nyakáról. Ez még akkor is szép látvány lenne, ha nem lenne gyanús, hogy Mardreinek esetleg valami köze lehet a Rémhez.
De ismeri a helyi viszonyokat és tudja, hogy egy ilyen tett milyen következményekkel járna. A Szántóföldek népe nem tűri, hogy idegen tájakról érkezett jöttmentek döntsenek az őket érintő ügyekben. Abból már túl sok volt korábban.
Ahogy azonban a fővadász lakja felé közelítenek, valami zsibongás hangja üti meg a fülüket. Először is Danrimét, hiszen ez az ő földje. Ő már a tücskök hallgatásából is érezte, hogy valami szokatlan történik. Meg is szaporázza a lépteit, sőt, egy idő után már kocogva halad. Rorkir ebből annyit érzékelhet, hogy kísérője először hallgataggá és feszültté válik, aztán gyorsít a lépésein, végül pedig már siet. Nagyjából száz méterre vannak a laktól, de még nem látják a fáktól. Így ha lépést akar tartani Danrimmal, neki is meg kell szaporáznia a lépteit.
A visszatérő párost három férfi fogadja Danrim házának bejáratánál, három helyi. De az egyiknél háromágú vasvilla, a másiknál egy lándzsa és az oldalán egy ósdi kard, a harmadiknál pedig vadászíj. Nem az útra figyelnek, hanem a ház ajtajára, ami zárva van, és egyikük - a kardos - erőteljesen dörömböl rajta.*
- Utoljára mondom, hogy nyisd ki ezt az ajtót, de engedetlen leányzó, különben cudar dolgok fognak történni. Ne rejtegesd tovább az apádat, lépjen elő és feleljen meg a vádakra!
*A házból erre valami erőtlen, félelemittas hang jön feleletül, amit Rorkirék nem hallanak rendesen, azonban a jövevényeket láthatóan nem hatotta meg, mert a dörömbölés nem csillapodik.
Danrim, amikor már csak jó tíz méternyire van az eseményektől, féltérdre ereszkedik, és elővesz egy nyilat, hogy megfeszített íjjal célzásra emelje (a másik íjászt megcélozva vele), csak aztán kiált fel.*
- Hé, mi dolgotok a házamnál, hogy merészelitek riogatni a lánykámat!
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.08.09 10:07:32
*Danrim megkönnyebbül, hogy Rorkir nem akarja maga elintézni Mardreit. Na nem mintha nem látná szívesen, ahogy a barbár pallosa lecsapja az előljáró fejét arról a vézna nyakáról. Ez még akkor is szép látvány lenne, ha nem lenne gyanús, hogy Mardreinek esetleg valami köze lehet a Rémhez.
De ismeri a helyi viszonyokat és tudja, hogy egy ilyen tett milyen következményekkel járna. A Szántóföldek népe nem tűri, hogy idegen tájakról érkezett jöttmentek döntsenek az őket érintő ügyekben. Abból már túl sok volt korábban.
Ahogy azonban a fővadász lakja felé közelítenek, valami zsibongás hangja üti meg a fülüket. Először is Danrimét, hiszen ez az ő földje. Ő már a tücskök hallgatásából is érezte, hogy valami szokatlan történik. Meg is szaporázza a lépteit, sőt, egy idő után már kocogva halad. Rorkir ebből annyit érzékelhet, hogy kísérője először hallgataggá és feszültté válik, aztán gyorsít a lépésein, végül pedig már siet. Nagyjából száz méterre vannak a laktól, de még nem látják a fáktól. Így ha lépést akar tartani Danrimmal, neki is meg kell szaporáznia a lépteit.
A visszatérő párost három férfi fogadja Danrim házának bejáratánál, három helyi. De az egyiknél háromágú vasvilla, a másiknál egy lándzsa és az oldalán egy ósdi kard, a harmadiknál pedig vadászíj. Nem az útra figyelnek, hanem a ház ajtajára, ami zárva van, és egyikük - a kardos - erőteljesen dörömböl rajta.*
- Utoljára mondom, hogy nyisd ki ezt az ajtót, de engedetlen leányzó, különben cudar dolgok fognak történni. Ne rejtegesd tovább az apádat, lépjen elő és feleljen meg a vádakra!
*A házból erre valami erőtlen, félelemittas hang jön feleletül, amit Rorkirék nem hallanak rendesen, azonban a jövevényeket láthatóan nem hatotta meg, mert a dörömbölés nem csillapodik.
Danrim, amikor már csak jó tíz méternyire van az eseményektől, féltérdre ereszkedik, és elővesz egy nyilat, hogy megfeszített íjjal célzásra emelje (a másik íjászt megcélozva vele), csak aztán kiált fel.*
- Hé, mi dolgotok a házamnál, hogy merészelitek riogatni a lánykámat!
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.08.09 10:07:32
1963. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2025-08-09 08:33:14
Üzenet elküldve: 2025-08-09 08:33:14
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 399
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 399
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió - I. fejezet//
//Szedett-vedett kompánia//
*Norennar lassan, egyenletes mozdulatokkal törölgeti a kardját, miközben a nő válaszára vár. A rongy halk surrogása összemosódik a tűz pattogásával. Amikor Thara megpróbálja a sisakját az ork fejére illeszteni, a mozdulat hirtelen megáll a kezében. Tekintete a furcsa jelenetre tapad: a sisak ferdén csúszik a levágott fejre, és csak billeg rajta. A látvány egyszerre kelti fel benne az érdeklődést és az enyhe undort.
A nő szavai után csak felvonja a szemöldökét. Amikor halk nevetés hallatszik, szája sarka finoman megmozdul, mintha mosolyba hajlana. A rongy újra végigsiklik a pengén, visszahozva a megszokott mozdulatok ritmusát.
A következő magyarázat hallatán bólint, majd pillantása ismét az ork fejre téved.*
- Mielőtt városba érünk, rejtsd el. Sok ork él Artheniorban. Se ők, se a városőrök nem díjaznák a látványt
*Mondja szárazon, majd a tűz fényében kezdi vizslatni fegyverét. Kezében forgatja, hogy minden szögből jól vetüljön rá a fény és alaposan szemügyre vegye, majd mikor elég tisztának ítéli visszacsúsztatja a kardot a hüvelyébe.
Helyette a pipáját veszi elő, és a dohányos zacskóba nyúl. Ujjai gyakorlott mozdulatokkal tömik meg a kazánt, közben tovább hallgatja a társai eszmecseréjét. A Strat nevét érintő résznél egy rövid biccentéssel reagál.
A kova és acél csattanása vegyül Thara és Pmirsh beszélgetésébe. Szikra hull a dohányra, majd a pipafej lassan izzani kezd. A dohány illata hamar körbelengi, az első korty füst mélyen leszáll a tüdejébe. A kesernyés íz, a lassan szétterülő meleg és a szürke gomoly megnyugtatja. Egy röpke pillanatra úgy érzi, a pusztán elkövetett hibák emléke elhalványul, bár tudja, hogy később visszatérnek majd kísérteni, amikor egyedül marad a gondolataival, de most a füst mögé szorítja őket.
A beszélgetés folytatódik. Norennar időnként elmozdítja a pipát a szájából, csak hogy lássa, hogyan pulzál vörösen a parázs a fejben. Türelmesen hallgatja a véleményeket, figyelve, ki hogyan látja a helyzetet.
Végül lassan kifújja a füstöt, és megszólal:*
- Valóban, a városőrség egymaga nem lesz képes ilyen erőket visszatartani. Viszont a lakosok közt is sokan vannak, akik tudnak fegyvert forgatni. Éppen ezért nem látom értelmét visszatartani az információt. Ha Arthenior nem készül fel, akkor újra lerombolják a zöldbőrűek, talán végleg. A város orkjait érik majd atrocitások valóban, de csekély ár ez mindenki más életéért cserébe.
*Ismét a szájához emeli a pipát, mélyet szív belőle, majd a füstöt lassan, egyenletesen engedi ki. Tekintete ekkor az eddig hallgatag Ennára vándorol. Végigméri a lányt, látja rajta a fáradtságot és a gyászt, de nem szól. Visszafordul a másik kettő felé, és határozott hangon zárja le a gondolatát.*
- Strat azt kérte, vigyük hírét a hordának. Eszem ágában sincs másképp cselekedni.
//Szedett-vedett kompánia//
*Norennar lassan, egyenletes mozdulatokkal törölgeti a kardját, miközben a nő válaszára vár. A rongy halk surrogása összemosódik a tűz pattogásával. Amikor Thara megpróbálja a sisakját az ork fejére illeszteni, a mozdulat hirtelen megáll a kezében. Tekintete a furcsa jelenetre tapad: a sisak ferdén csúszik a levágott fejre, és csak billeg rajta. A látvány egyszerre kelti fel benne az érdeklődést és az enyhe undort.
A nő szavai után csak felvonja a szemöldökét. Amikor halk nevetés hallatszik, szája sarka finoman megmozdul, mintha mosolyba hajlana. A rongy újra végigsiklik a pengén, visszahozva a megszokott mozdulatok ritmusát.
A következő magyarázat hallatán bólint, majd pillantása ismét az ork fejre téved.*
- Mielőtt városba érünk, rejtsd el. Sok ork él Artheniorban. Se ők, se a városőrök nem díjaznák a látványt
*Mondja szárazon, majd a tűz fényében kezdi vizslatni fegyverét. Kezében forgatja, hogy minden szögből jól vetüljön rá a fény és alaposan szemügyre vegye, majd mikor elég tisztának ítéli visszacsúsztatja a kardot a hüvelyébe.
Helyette a pipáját veszi elő, és a dohányos zacskóba nyúl. Ujjai gyakorlott mozdulatokkal tömik meg a kazánt, közben tovább hallgatja a társai eszmecseréjét. A Strat nevét érintő résznél egy rövid biccentéssel reagál.
A kova és acél csattanása vegyül Thara és Pmirsh beszélgetésébe. Szikra hull a dohányra, majd a pipafej lassan izzani kezd. A dohány illata hamar körbelengi, az első korty füst mélyen leszáll a tüdejébe. A kesernyés íz, a lassan szétterülő meleg és a szürke gomoly megnyugtatja. Egy röpke pillanatra úgy érzi, a pusztán elkövetett hibák emléke elhalványul, bár tudja, hogy később visszatérnek majd kísérteni, amikor egyedül marad a gondolataival, de most a füst mögé szorítja őket.
A beszélgetés folytatódik. Norennar időnként elmozdítja a pipát a szájából, csak hogy lássa, hogyan pulzál vörösen a parázs a fejben. Türelmesen hallgatja a véleményeket, figyelve, ki hogyan látja a helyzetet.
Végül lassan kifújja a füstöt, és megszólal:*
- Valóban, a városőrség egymaga nem lesz képes ilyen erőket visszatartani. Viszont a lakosok közt is sokan vannak, akik tudnak fegyvert forgatni. Éppen ezért nem látom értelmét visszatartani az információt. Ha Arthenior nem készül fel, akkor újra lerombolják a zöldbőrűek, talán végleg. A város orkjait érik majd atrocitások valóban, de csekély ár ez mindenki más életéért cserébe.
*Ismét a szájához emeli a pipát, mélyet szív belőle, majd a füstöt lassan, egyenletesen engedi ki. Tekintete ekkor az eddig hallgatag Ennára vándorol. Végigméri a lányt, látja rajta a fáradtságot és a gyászt, de nem szól. Visszafordul a másik kettő felé, és határozott hangon zárja le a gondolatát.*
- Strat azt kérte, vigyük hírét a hordának. Eszem ágában sincs másképp cselekedni.
1962. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2025-08-09 07:10:54
Üzenet elküldve: 2025-08-09 07:10:54
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 82
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 82
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió - I. fejezet//
//Szedett-vedett kompánia//
*Lehunyt szemmel füleli a környezetét. Bármilyen nem odaillő zajra felfigyel. Bár ha belegondol, pont ők azok akik nem tartoznak a tájba. Nagyon sóhajt és lassan ereszti ki a levegőt. Norennar kérdése az amire kinyitja a szemét. Látja, hogy a kérdést felé szegezte a mélységi társa. még mielőtt válaszolna, leveszi sisakját és az ork fejére tenné, kevés sikerrel. A sisak nem elég nagy ahhoz, hogy egy ekkora ork fejre rámenjen.*
-Ha téged bosszant, akkor már megérte.
*Pimasz mosoly jelenik meg az arcán. Mindenki máshogy birkózik meg azzal a gyásszal ami most rájuk nehezedik. Micarthara ilyen furcsa módon szokta. Vicces és bohókás gondolatokkal. Meg ha lehet mások bosszantásával. Még ha tudja is, hogy Norennar nem számonkérésként szegezte neki a kérdést, neki jól esik, ahogy komoly hangon válaszol. Két pislogásnyi idő és halk nevetés hallatszik Thara felől.*
-Ne vedd komolyan. Csak szórakozom veled.
*A sisak miatt összekócolódott haját megigazítja, miközben válaszol a kérdésre.*
-Trófeának szántam. De mivel az ork fogjunk nem élte túl, hogy legalább ő legyen a bizonyíték az orkok jelenlétére, akkor ez a kis trófea biztos megteszi helyette. Már ha nem gondolják azt, hogy egy mezei orknak nyestem le a fejét.
*Újabb nevetést hallat, de ez már nem olyan szórakozott. Utolsó mondatától tart. Ki tudja, hogy melyik bürokrata fogja kitalációnak vélni az igazságot, csak azért mert ő nem látta azt amit ők. Pmirsh szavaira is odafigyel. Tudja, hogy az öregnek igaza van. Tartaniuk is kell a lehetőségtől, hogy lesznek orkok, akik lehetőséget látnak ebben az egészben.*
-Ebben az esetben, akár megtarthatjuk magunknak is az információt. Amint ez kiderül, akkor van rá esély, hogy sok ork fog eltűnni. Legyen az ok, hogy elmennek vagy potenciális kémeknek fogják őket tekinteni és tömeghisztéria tör ki és elteszik őket láb alól. Sok orkot akár ártatlanul, csak gyanú alapján fognak megvádolni. Csak mert ork.
*Rövid szünet után folytatja.*
-Ha megtartjuk magunknak az információt, akkor meg csak a pletyka marad. Persze ez nem fogja megállítani az orkokat, hogy ide látogassanak. Vagy akárki mást. Bátor hősök fognak ide látogatni, majd itt hagyják a fogukat vagy elmenekülnek és ők riasztják a lakosokat. Szóval idővel ugyan az lesz a vége. Akkor meg már ne hagyjuk Strat áldozatát hiábavalónak.
*Ez az első alkalom, hogy Thara többet mondott néhány szónál. Az hogy eszmefuttatását elfogadják-e a többiek vagy sem, nem érdekli. Az sem baj ha nem hallgatják meg. Ahogy ő látja, az orkok mindenhogy nehéz helyzetbe kerülnek majd Artheniorban. Kíváncsian fogja várni, hogy mennyire lesz igaza.*
//Szedett-vedett kompánia//
*Lehunyt szemmel füleli a környezetét. Bármilyen nem odaillő zajra felfigyel. Bár ha belegondol, pont ők azok akik nem tartoznak a tájba. Nagyon sóhajt és lassan ereszti ki a levegőt. Norennar kérdése az amire kinyitja a szemét. Látja, hogy a kérdést felé szegezte a mélységi társa. még mielőtt válaszolna, leveszi sisakját és az ork fejére tenné, kevés sikerrel. A sisak nem elég nagy ahhoz, hogy egy ekkora ork fejre rámenjen.*
-Ha téged bosszant, akkor már megérte.
*Pimasz mosoly jelenik meg az arcán. Mindenki máshogy birkózik meg azzal a gyásszal ami most rájuk nehezedik. Micarthara ilyen furcsa módon szokta. Vicces és bohókás gondolatokkal. Meg ha lehet mások bosszantásával. Még ha tudja is, hogy Norennar nem számonkérésként szegezte neki a kérdést, neki jól esik, ahogy komoly hangon válaszol. Két pislogásnyi idő és halk nevetés hallatszik Thara felől.*
-Ne vedd komolyan. Csak szórakozom veled.
*A sisak miatt összekócolódott haját megigazítja, miközben válaszol a kérdésre.*
-Trófeának szántam. De mivel az ork fogjunk nem élte túl, hogy legalább ő legyen a bizonyíték az orkok jelenlétére, akkor ez a kis trófea biztos megteszi helyette. Már ha nem gondolják azt, hogy egy mezei orknak nyestem le a fejét.
*Újabb nevetést hallat, de ez már nem olyan szórakozott. Utolsó mondatától tart. Ki tudja, hogy melyik bürokrata fogja kitalációnak vélni az igazságot, csak azért mert ő nem látta azt amit ők. Pmirsh szavaira is odafigyel. Tudja, hogy az öregnek igaza van. Tartaniuk is kell a lehetőségtől, hogy lesznek orkok, akik lehetőséget látnak ebben az egészben.*
-Ebben az esetben, akár megtarthatjuk magunknak is az információt. Amint ez kiderül, akkor van rá esély, hogy sok ork fog eltűnni. Legyen az ok, hogy elmennek vagy potenciális kémeknek fogják őket tekinteni és tömeghisztéria tör ki és elteszik őket láb alól. Sok orkot akár ártatlanul, csak gyanú alapján fognak megvádolni. Csak mert ork.
*Rövid szünet után folytatja.*
-Ha megtartjuk magunknak az információt, akkor meg csak a pletyka marad. Persze ez nem fogja megállítani az orkokat, hogy ide látogassanak. Vagy akárki mást. Bátor hősök fognak ide látogatni, majd itt hagyják a fogukat vagy elmenekülnek és ők riasztják a lakosokat. Szóval idővel ugyan az lesz a vége. Akkor meg már ne hagyjuk Strat áldozatát hiábavalónak.
*Ez az első alkalom, hogy Thara többet mondott néhány szónál. Az hogy eszmefuttatását elfogadják-e a többiek vagy sem, nem érdekli. Az sem baj ha nem hallgatják meg. Ahogy ő látja, az orkok mindenhogy nehéz helyzetbe kerülnek majd Artheniorban. Kíváncsian fogja várni, hogy mennyire lesz igaza.*
1961. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2025-08-09 00:47:55
Üzenet elküldve: 2025-08-09 00:47:55
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 279
OOC üzenetek: 41
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 279
OOC üzenetek: 41
Játékstílus: Vakmerő
//Halált kergetve//
*Hitetlenkedve felhorkan, majd kiköp maga mellé.*
-Nekem nem kell a dicséreted, szarjankó! Nem utoljára láttuk egymást. Én a Király vagyok, Sa'Tereth pallosa, a Szántóföldek Mészárosa! *Öklét a földbe vájva dől előre, hogy megkísérelje összeszedni magát. Nem megy könnyen, sérülései súlyosnak tűnnek. Végül térdére támaszkodva felül.*
-Szűzkéz szerencséje, mi? Ez az. Te kis pöcs. Ha még egyszer elém kerülsz, asszonyt faragok belőled. Aztán a kurva Sa'Tereth elé rángatlak és a véred veszem. *Velőtrázóan felnevet, ám ezúttal arcára fagy a kacaj. Súlyos teste elernyedve dől oldalra, akár egy zsák. A feje messzire gurul, hosszú vérösvényt hagyva maga mögött. Még mindig ott feszül ábrázatán az őrült vigyor.*
*Hitetlenkedve felhorkan, majd kiköp maga mellé.*
-Nekem nem kell a dicséreted, szarjankó! Nem utoljára láttuk egymást. Én a Király vagyok, Sa'Tereth pallosa, a Szántóföldek Mészárosa! *Öklét a földbe vájva dől előre, hogy megkísérelje összeszedni magát. Nem megy könnyen, sérülései súlyosnak tűnnek. Végül térdére támaszkodva felül.*
-Szűzkéz szerencséje, mi? Ez az. Te kis pöcs. Ha még egyszer elém kerülsz, asszonyt faragok belőled. Aztán a kurva Sa'Tereth elé rángatlak és a véred veszem. *Velőtrázóan felnevet, ám ezúttal arcára fagy a kacaj. Súlyos teste elernyedve dől oldalra, akár egy zsák. A feje messzire gurul, hosszú vérösvényt hagyva maga mögött. Még mindig ott feszül ábrázatán az őrült vigyor.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2223-2242