Külső területek - Szántóföldek
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Erdőszéli tisztás (új) Arthenior közelében (új) | Szántóföldek | Tharg birtokok (új) Füves puszta (új) Kikötői erdőség |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 120 (2381. - 2400. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420
2400. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-03-28 14:33:49
Üzenet elküldve: 2026-03-28 14:33:49
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 501
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 501
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Füstbe ment//
*Képtelen meglátni a nüansznyi villanást, ami árulkodhatna a féltésről. Ha régen minden rezzenésre figyelt is, hogy feladatát el tudja végezni, mára már nincs miért megfigyelnie senkit. Önmaga sosem volt annyira fontos, hogy jeleket olvasson, ami egy pillanatra is helyére tenné a körülötte zajló káoszt. Tán, ha megbízás volna… rögvest tudná mi van a szobron belül. Tán, ha megbízás volna, nem vinné tévútra sem szürke, sem sárga szem.
Részletkérdés. Nem érti miért fontos az idő, a mikor. Mégis kényelmesebb választ adnia erre, mint a hogyanra.*
- Miután elmentél...
*Elárulhatta volna ezt megelőző találkozásaikkor is, de akkor még nem volt mi kipréselje belőle az információt. Még nem ölelte körbe semmilyen szer hatása, legalábbis nem annyira, mint amennyire most nem ereszti.
Ha minden más homályba vész is, az a nap olyan élénk benne, mint semmi más. Fél napja volt csupán, mert ha akkor nem teszi meg, tán soha máskor nem tette volna. Úgy lehet elintézte volna helyette a kor vagy a tenger, de ezt neki kellett bevégeznie, még ha azóta meg sem tud állni a lejtőn.
Képtelen fekve maradni, fel kell üljön, s ahogy a száraz nevetés után a másik mozdul, hirtelen fordul utána ő maga is. Végtelenül lassú mégis a kép, ahogy amaz a pipát veszi kezébe, de a hang fülsüketítőnek hat, ahogy kiüti belőle a hamut. Szemeit szorítja össze reflexszerűn, majd mikor kinyílik, ijedten tágul, s tüdejében reked a levegő. Az arrébb hajított eszköz landolását nézi, kétségbeesetten villannak utána az aranyak, de megnyugszik, hogy nem repedt, majd tört ketté. Falfehéren néz a férfire, megfeszül az állkapcsa, görcsbe rándul ökle. Csak épphogy emelkedik meg ültében, de fáradtan hull vissza. Az igazi indulatnak nem hagy utat a keverék, túlságosan elvette az erejét.*
- Azt ne…! *Fogai között szűri csupán a szavakat, majd igyekszik elernyedni, túlságosan feszülnek izmai. *
//Füstbe ment//
*Képtelen meglátni a nüansznyi villanást, ami árulkodhatna a féltésről. Ha régen minden rezzenésre figyelt is, hogy feladatát el tudja végezni, mára már nincs miért megfigyelnie senkit. Önmaga sosem volt annyira fontos, hogy jeleket olvasson, ami egy pillanatra is helyére tenné a körülötte zajló káoszt. Tán, ha megbízás volna… rögvest tudná mi van a szobron belül. Tán, ha megbízás volna, nem vinné tévútra sem szürke, sem sárga szem.
Részletkérdés. Nem érti miért fontos az idő, a mikor. Mégis kényelmesebb választ adnia erre, mint a hogyanra.*
- Miután elmentél...
*Elárulhatta volna ezt megelőző találkozásaikkor is, de akkor még nem volt mi kipréselje belőle az információt. Még nem ölelte körbe semmilyen szer hatása, legalábbis nem annyira, mint amennyire most nem ereszti.
Ha minden más homályba vész is, az a nap olyan élénk benne, mint semmi más. Fél napja volt csupán, mert ha akkor nem teszi meg, tán soha máskor nem tette volna. Úgy lehet elintézte volna helyette a kor vagy a tenger, de ezt neki kellett bevégeznie, még ha azóta meg sem tud állni a lejtőn.
Képtelen fekve maradni, fel kell üljön, s ahogy a száraz nevetés után a másik mozdul, hirtelen fordul utána ő maga is. Végtelenül lassú mégis a kép, ahogy amaz a pipát veszi kezébe, de a hang fülsüketítőnek hat, ahogy kiüti belőle a hamut. Szemeit szorítja össze reflexszerűn, majd mikor kinyílik, ijedten tágul, s tüdejében reked a levegő. Az arrébb hajított eszköz landolását nézi, kétségbeesetten villannak utána az aranyak, de megnyugszik, hogy nem repedt, majd tört ketté. Falfehéren néz a férfire, megfeszül az állkapcsa, görcsbe rándul ökle. Csak épphogy emelkedik meg ültében, de fáradtan hull vissza. Az igazi indulatnak nem hagy utat a keverék, túlságosan elvette az erejét.*
- Azt ne…! *Fogai között szűri csupán a szavakat, majd igyekszik elernyedni, túlságosan feszülnek izmai. *
2399. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-03-27 16:52:43
Üzenet elküldve: 2026-03-27 16:52:43
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 910
OOC üzenetek: 1508
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 910
OOC üzenetek: 1508
Játékstílus: Vakmerő
//Sziklaszilárd//
* Mint aki téli álmából kel, nagyon nehézkesen nyitja ki szemeit. A világosság szinte megvakítja, így göcsörtös mozdulattal kezét szeme elé helyezi. Lassan tudatosul benne, hogy mi történt, és ahogy az élet kezd visszatérni testébe, úgy az oldalát ért vágásra is kezd emlékezni. Ugyanakkor nem az az első dolga, hogy enyhítse a fájdalmat. Előbb még álmos tekintettel körbenéz, hogy meggyőződjön róla, valóban ő az egyetlen élő lélek ezen a vidéken.
~ Nyertünk? ~ Nem tudja miért, de ez az érzése van. Aztán eszébe jut, hogy a harc vége felé már csak ő harcolt, a többi Tharg és a parasztok pedig visszavonultak. Legalábbis a nagy részük.
Megdörzsöli szemeit, mert mintha kőmorzsalék lenne benne csipa helyett, úgy csípi. Ezután hatalmasat nyújtózik és ásít mellé, de félúton abba kell hagynia, mivel a fájdalom belenyilal az oldalába. *
– Áh. Ez nem jó. * Felszisszen, és megnézi a sebet. Nem szép. A jó hír, hogy azalatt, hogy kővé volt válva, nyilván nem tudott szélesedni a seb. A rossz hír, hogy most épp olyan érzés, mintha csak pár perce szenvedte volna el; viszont az adrenalin már elmúlt. Morwon rendkívül nyugodt, békés állapotban leledzik a kihalt harcmezőn. Előkotor egy sötétzöld varázsitalt, mérlegel egy darabig, aztán visszarakja és egy smaragdzöldet vesz a kezébe. Ez a legerősebb gyógyfőzet, amit van nála. Ezt Intath keverte neki nemrégiben, és ha olyan hatásos, ahogy állította, akkor egy perc múlva már csak hűlt helye lesz a vágásnak. Kipattintja a dugót, és megissza a benne lévő italt.
Aztán megint óriásit ásít. Legszívesebben ledőlne aludni, de ez a hely mégsem a legalkalmasabb erre. No, de akkor merre induljon? Elnéz Amon Ruadh irányába. Ha annyit „aludt”, amennyit akart, akkor már aligha tud segíteni az ottaniaknak. Ahhoz még ő se elég vakmerő, hogy egymaga megtámadja az orkokat, akik a Vashegy alatt táboroznak. Merthogy bizonyára ezt csinálják. Hacsak nem a várost vették célba. Morwon nem nagy stratéga, ő csak a kardforgatáshoz ért, így aztán megint ásít egyet, megvonja vállát, és elindul az ellenkező irányba. Arthenior felé. Ott biztosan tudják, hogy mi történt – de hogyha nem, akkor majd ő elmondja a népeknek. Úgy sejti, hogy Amon felé venni az irányt kétségkívül felérne egy öngyilkossággal; akkor pedig hiába akar segíteni a Thargoknak, nem tud. Most az a legbölcsebb, ha a városba megy, kipiheni magát és erősítést toboroz népének. Legalábbis erre jut. Hogy Morwon valóban bölcs-e vagy csak annak gondolja magát, az más kérdés. Mindenesetre elindul arra, amerre a várost sejti, ehhez viszont előbb egy valamirevaló utat akar találni. Ahogy a bölcs gnómok tartják, a kukoricás mellett kell futni, nem a kukoricásban. *
Megivott egy varázsitalt, ami azonnal begyógyítja az első, második, harmadik, negyedik, ötödik és hatodik fokozatú sebesüléseket, továbbá a hétfokú skálán hárommal növeli az állóképességet a következő két körre.
* Mint aki téli álmából kel, nagyon nehézkesen nyitja ki szemeit. A világosság szinte megvakítja, így göcsörtös mozdulattal kezét szeme elé helyezi. Lassan tudatosul benne, hogy mi történt, és ahogy az élet kezd visszatérni testébe, úgy az oldalát ért vágásra is kezd emlékezni. Ugyanakkor nem az az első dolga, hogy enyhítse a fájdalmat. Előbb még álmos tekintettel körbenéz, hogy meggyőződjön róla, valóban ő az egyetlen élő lélek ezen a vidéken.
~ Nyertünk? ~ Nem tudja miért, de ez az érzése van. Aztán eszébe jut, hogy a harc vége felé már csak ő harcolt, a többi Tharg és a parasztok pedig visszavonultak. Legalábbis a nagy részük.
Megdörzsöli szemeit, mert mintha kőmorzsalék lenne benne csipa helyett, úgy csípi. Ezután hatalmasat nyújtózik és ásít mellé, de félúton abba kell hagynia, mivel a fájdalom belenyilal az oldalába. *
– Áh. Ez nem jó. * Felszisszen, és megnézi a sebet. Nem szép. A jó hír, hogy azalatt, hogy kővé volt válva, nyilván nem tudott szélesedni a seb. A rossz hír, hogy most épp olyan érzés, mintha csak pár perce szenvedte volna el; viszont az adrenalin már elmúlt. Morwon rendkívül nyugodt, békés állapotban leledzik a kihalt harcmezőn. Előkotor egy sötétzöld varázsitalt, mérlegel egy darabig, aztán visszarakja és egy smaragdzöldet vesz a kezébe. Ez a legerősebb gyógyfőzet, amit van nála. Ezt Intath keverte neki nemrégiben, és ha olyan hatásos, ahogy állította, akkor egy perc múlva már csak hűlt helye lesz a vágásnak. Kipattintja a dugót, és megissza a benne lévő italt.
Aztán megint óriásit ásít. Legszívesebben ledőlne aludni, de ez a hely mégsem a legalkalmasabb erre. No, de akkor merre induljon? Elnéz Amon Ruadh irányába. Ha annyit „aludt”, amennyit akart, akkor már aligha tud segíteni az ottaniaknak. Ahhoz még ő se elég vakmerő, hogy egymaga megtámadja az orkokat, akik a Vashegy alatt táboroznak. Merthogy bizonyára ezt csinálják. Hacsak nem a várost vették célba. Morwon nem nagy stratéga, ő csak a kardforgatáshoz ért, így aztán megint ásít egyet, megvonja vállát, és elindul az ellenkező irányba. Arthenior felé. Ott biztosan tudják, hogy mi történt – de hogyha nem, akkor majd ő elmondja a népeknek. Úgy sejti, hogy Amon felé venni az irányt kétségkívül felérne egy öngyilkossággal; akkor pedig hiába akar segíteni a Thargoknak, nem tud. Most az a legbölcsebb, ha a városba megy, kipiheni magát és erősítést toboroz népének. Legalábbis erre jut. Hogy Morwon valóban bölcs-e vagy csak annak gondolja magát, az más kérdés. Mindenesetre elindul arra, amerre a várost sejti, ehhez viszont előbb egy valamirevaló utat akar találni. Ahogy a bölcs gnómok tartják, a kukoricás mellett kell futni, nem a kukoricásban. *
Megivott egy varázsitalt, ami azonnal begyógyítja az első, második, harmadik, negyedik, ötödik és hatodik fokozatú sebesüléseket, továbbá a hétfokú skálán hárommal növeli az állóképességet a következő két körre.
2398. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-03-27 12:42:10
Üzenet elküldve: 2026-03-27 12:42:10
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
//Az orkok nyomában//
*Mykael sikeresen tér ki a felé irányzott csapás elől, ami így kis híján eléri Ettvalldert. A zsoldosnak fel se tűnt, hogy bajtársa ennyire közel volt hozzá, szinte össze kellett érniük ahhoz, hogy a Mykaelnek szánt ütés rá is veszélyes legyen.
Ám a fiatal katonának nincs ideje ezen morfondírozni, mert ellenfele nagyon is képzett harcosnak tűnik, ahogy elugrik az ő csapása elől és már támad is újra.
Mykael meg se próbál rendesen talpra állni, bőven elég neki, hogy féltérdre emelkedik. Jobb lábával támaszt előre, maga előtt a pajzsa, amivel hárítani, félreütni próbálja az ork csapását.
A baljában fogott rövidkarddal pedig előreszúr. Ismét ellenfele lábát veszi célba, azt, amelyikre a támadáshoz a súlya nehezedik. Mert azt már nem rántja vissza olyan egykönnyen.*
*Mykael sikeresen tér ki a felé irányzott csapás elől, ami így kis híján eléri Ettvalldert. A zsoldosnak fel se tűnt, hogy bajtársa ennyire közel volt hozzá, szinte össze kellett érniük ahhoz, hogy a Mykaelnek szánt ütés rá is veszélyes legyen.
Ám a fiatal katonának nincs ideje ezen morfondírozni, mert ellenfele nagyon is képzett harcosnak tűnik, ahogy elugrik az ő csapása elől és már támad is újra.
Mykael meg se próbál rendesen talpra állni, bőven elég neki, hogy féltérdre emelkedik. Jobb lábával támaszt előre, maga előtt a pajzsa, amivel hárítani, félreütni próbálja az ork csapását.
A baljában fogott rövidkarddal pedig előreszúr. Ismét ellenfele lábát veszi célba, azt, amelyikre a támadáshoz a súlya nehezedik. Mert azt már nem rántja vissza olyan egykönnyen.*
2397. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-03-26 10:45:10
Üzenet elküldve: 2026-03-26 10:45:10
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 253
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 253
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Az orkok nyomában//
* Az öreg varázslata jól sült el, ami lenyűgözőnek is mondható, csak ne lenne ilyen nevetséges pózban hozzá. Ez egy kicsit ront a menő behatáson. A hatás viszont magáért beszél. Alesian vidáman tapsikol Gaer mellett ülve. Addig legalábbis, amíg el nem zúg a füle mellett az a bizonyos nyílvessző.*
- A kurva anyád!* Káromkodik egy cifrát és pislog hátra az összeeső parasztra. Aztán még egy vessző ér földet Gaertől nem messze. Egyértelmű, hogy likvidálni akarják az öreget, amit egyébbként meg tud érteni, mert neki sem a szíve csücske, de azért most mégis csak vigyázni kéne a bőrére, mert az valljuk be, de szegről-végről az ő bőrét is jelenti.*
- Na majd én!* Pattan fel és megropogtatja az ujját.*
- Reméljük Teysusnak ma jó kedve van.* Mondja jó hangosan, hátha az istene is meghallja ezt. Aztán megpróbálja a varázslatot elsütni, de úgy, hogy a hatósugár csak egy félkörben legyen előttük és a tíz méterből elég neki nagyjából öt méter is, hogy saját bajtársait ne akadályozza. Így, ha sikeresen jár el, akkor ő meg Gaer előtt lesz egy félkör alakú kis terület, amit a csontig hatoló szél ural, ezzel természetes védelmet biztosítva számukra a nyilak elől, vagy legalábbis jobban védve lesznek tőlük.*
// Oszlatás //
Tökvirág Alesian megpróbált varázsolni egy Hideg szellő nevű varázslatot, de a varázslat nem sikerült, elrontotta, így nincs hatása!
* Az öreg varázslata jól sült el, ami lenyűgözőnek is mondható, csak ne lenne ilyen nevetséges pózban hozzá. Ez egy kicsit ront a menő behatáson. A hatás viszont magáért beszél. Alesian vidáman tapsikol Gaer mellett ülve. Addig legalábbis, amíg el nem zúg a füle mellett az a bizonyos nyílvessző.*
- A kurva anyád!* Káromkodik egy cifrát és pislog hátra az összeeső parasztra. Aztán még egy vessző ér földet Gaertől nem messze. Egyértelmű, hogy likvidálni akarják az öreget, amit egyébbként meg tud érteni, mert neki sem a szíve csücske, de azért most mégis csak vigyázni kéne a bőrére, mert az valljuk be, de szegről-végről az ő bőrét is jelenti.*
- Na majd én!* Pattan fel és megropogtatja az ujját.*
- Reméljük Teysusnak ma jó kedve van.* Mondja jó hangosan, hátha az istene is meghallja ezt. Aztán megpróbálja a varázslatot elsütni, de úgy, hogy a hatósugár csak egy félkörben legyen előttük és a tíz méterből elég neki nagyjából öt méter is, hogy saját bajtársait ne akadályozza. Így, ha sikeresen jár el, akkor ő meg Gaer előtt lesz egy félkör alakú kis terület, amit a csontig hatoló szél ural, ezzel természetes védelmet biztosítva számukra a nyilak elől, vagy legalábbis jobban védve lesznek tőlük.*
// Oszlatás //
Tökvirág Alesian megpróbált varázsolni egy Hideg szellő nevű varázslatot, de a varázslat nem sikerült, elrontotta, így nincs hatása!
2396. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-03-24 22:42:43
Üzenet elküldve: 2026-03-24 22:42:43
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 609
OOC üzenetek: 88
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 609
OOC üzenetek: 88
Játékstílus: Szelíd
//Sziklaszilárd//
*Noha Morwon mit sem fog fel a körülötte történtekből, számos hitetlenkedő kéz átfut rajta, hátha csak valami szemfényvesztés az egész. A hadtest örömittasan távozik, hisz nem akármilyen párbajnak voltak tanúi. Ki tudja, mily megfontolás vezérelte óriásunkat, de hosszú időre biztosította szoborságát. Ez idő alatt a nap a horizonton többször felkelt, s le is nyugodott. Eső verte, nap szárította, madár járta őt. Néhány, lelkesebb ork megpróbálta másnap kötelekkel elhúzni, mindhiába. Vak szemtanúja lehetett hatalmas máglyáknak, és végül annak, ahogy a sereg tovahalad. A nagyobb része északnak, a kisebbik a Vashegynek.
A hajnal első sugarai ébresztik. Szép lassan formálódik vissza vérré és hússá. Tagjai elsőre nehezen moccannak és sajognak is, mintha egyszerre egész testét elaludta volna.
A csatára csak a kihunyt máglyarakások és elszórt, értéktelen holmik emlékeztethetik. Az orkok magukkal vitték, amit lehetett. A Zopal által okozott sérülés nem múlt el, erre a haloványan lüktető végtagja ébreszti rá. Sem barátot, sem ellenfelet nem lát, bármerre is tekint. Csak rajta áll, melyik irányba veszi nyakába a világot.*
*Noha Morwon mit sem fog fel a körülötte történtekből, számos hitetlenkedő kéz átfut rajta, hátha csak valami szemfényvesztés az egész. A hadtest örömittasan távozik, hisz nem akármilyen párbajnak voltak tanúi. Ki tudja, mily megfontolás vezérelte óriásunkat, de hosszú időre biztosította szoborságát. Ez idő alatt a nap a horizonton többször felkelt, s le is nyugodott. Eső verte, nap szárította, madár járta őt. Néhány, lelkesebb ork megpróbálta másnap kötelekkel elhúzni, mindhiába. Vak szemtanúja lehetett hatalmas máglyáknak, és végül annak, ahogy a sereg tovahalad. A nagyobb része északnak, a kisebbik a Vashegynek.
A hajnal első sugarai ébresztik. Szép lassan formálódik vissza vérré és hússá. Tagjai elsőre nehezen moccannak és sajognak is, mintha egyszerre egész testét elaludta volna.
A csatára csak a kihunyt máglyarakások és elszórt, értéktelen holmik emlékeztethetik. Az orkok magukkal vitték, amit lehetett. A Zopal által okozott sérülés nem múlt el, erre a haloványan lüktető végtagja ébreszti rá. Sem barátot, sem ellenfelet nem lát, bármerre is tekint. Csak rajta áll, melyik irányba veszi nyakába a világot.*
2395. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-03-24 21:20:51
Üzenet elküldve: 2026-03-24 21:20:51
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 566
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 566
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
*A búcsúzás után nekiiramodik a hosszú útnak ami rá vár. Dió hátán viszont nem fog ez nehezére esni. Csak szegény ló bírja ki. Szegényke ma annyit futott megfogja érdemelni az extra csutakolást és alamizsnát. De az még az este programja lesz. Jelenleg az a feladata épségben hazaérjen. Ám úgy dönt, hogy az út helyett inkább az erdőbe viszi az útja ami remélhetőleg majd a városi tisztásra fogja őt elvezetni. Így legalább nem kell attól aggódnia, hogy valaki az útjába áll. Így aztán le is vezeti lovaglás közben kedves jószágát és elvezeti őt az útról egy kisebb kerülővel.*
2394. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-03-24 20:46:37
Üzenet elküldve: 2026-03-24 20:46:37
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 613
OOC üzenetek: 156
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 613
OOC üzenetek: 156
Játékstílus: Vakmerő
//Az orkok nyomában//
*Bredoc szinte egyszerre fújtat lovával, ahogy annak patája megkapaszkodik az iszamós sárban. Azonban az újabb orkok felé szegezik saját lándzsájukat, ami megálljt parancsol a jószágnak. Félrehúzza száját az öreg lovag, de egyet sem tétovázik, úgy hajtja el dárdáját mintha maga Eeyr vezetné páncélos karját. Az pedig szebben nem is találhatna célba! Az sem zavarja, hogy őrá így most ketten támadnak, gondolkodás nélkül áldozná fel az életét Naesaláért, ha úgy hozná a helyzet. Azonban egyelőre nem helyezi kilátásba ezt az igencsak szomorú sorsot. Szabad kezével mesterkardját rántja elő, és játszi könnyedséggel ugrik le lova nyergéből, remélhetőleg megóvva a hátasát a további veszélytől. Neki ez nem okoz gondot, elvégre egész életében ebben a nehéz páncélban járt-kelt, egy ilyen manőver meg sem kottyan neki. Fél szemével társai felé tekint, látja hogy nem éppen a legelőnyösebb helyzetben vannak, bár persze Gaerralos igazán nagy fegyvertény a csapatukban. ~Csak tartsatok ki!~*
-Gyertek ti férgek!
*Kiált rájuk, pajzsát szorosan magához húzza, hogy jól tudjon védekezni, és először a csatabárdos orkot célozza meg. Ha van rá lehetősége és ideje, meg is próbálja ledöfni őt. Tudja, hogy a végtelenségig nem harcolhat két felé, ezért most óvatosnak kell lennie.*
*Bredoc szinte egyszerre fújtat lovával, ahogy annak patája megkapaszkodik az iszamós sárban. Azonban az újabb orkok felé szegezik saját lándzsájukat, ami megálljt parancsol a jószágnak. Félrehúzza száját az öreg lovag, de egyet sem tétovázik, úgy hajtja el dárdáját mintha maga Eeyr vezetné páncélos karját. Az pedig szebben nem is találhatna célba! Az sem zavarja, hogy őrá így most ketten támadnak, gondolkodás nélkül áldozná fel az életét Naesaláért, ha úgy hozná a helyzet. Azonban egyelőre nem helyezi kilátásba ezt az igencsak szomorú sorsot. Szabad kezével mesterkardját rántja elő, és játszi könnyedséggel ugrik le lova nyergéből, remélhetőleg megóvva a hátasát a további veszélytől. Neki ez nem okoz gondot, elvégre egész életében ebben a nehéz páncélban járt-kelt, egy ilyen manőver meg sem kottyan neki. Fél szemével társai felé tekint, látja hogy nem éppen a legelőnyösebb helyzetben vannak, bár persze Gaerralos igazán nagy fegyvertény a csapatukban. ~Csak tartsatok ki!~*
-Gyertek ti férgek!
*Kiált rájuk, pajzsát szorosan magához húzza, hogy jól tudjon védekezni, és először a csatabárdos orkot célozza meg. Ha van rá lehetősége és ideje, meg is próbálja ledöfni őt. Tudja, hogy a végtelenségig nem harcolhat két felé, ezért most óvatosnak kell lennie.*
2393. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-03-22 20:05:45
Üzenet elküldve: 2026-03-22 20:05:45
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 368
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 368
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Füstbe ment//
*Nem hatja meg a szóözön, s a másik felé vetett tekintete sem a megismételt kérdésre. Ha egy pillanatra megint csak az első perctől ismerős, idegen féltés is az, ami a gondolatai között éled a csendben felé forduló fátyolos aranyak láttán, egyetlen futó pillantásra teszi csak nyílttá a maga szürkéit, mielőtt visszaszilárdulnának a szoborvonások közül a nőre meredő szemek. Nem egy nyári eső elől keresnek menedéket.
Az elhangzó szó, az egyetlen ami lényeges sem vált már ki semmilyen reakciót belőle. Hűvös a hang, gyakorlatias, nincs helye semmilyen érzelmeknek:*
- Mikor?
*Egyszavas válasz, egyszavas kérdés, nincs miről beszélni. Nem hiányzik neki, hogy bármi elvegye az élét az egyszerű kijelentésnek, minden ami ennél több már nem őszinte, fölösleges levegőpocsékolás. Hallotta, amit a másik mondott, hogy megölte nem lepi meg, maga sem volt messze tőle. Hogy hogyan, nem érdekli, bár talán ha tudná, hogy amaz a festékeibe keverte a halált, elgondolkozna rajta, kit engedett a házba már akkor, először, egy eső elől.
A minden jókedvtől mentes újabb nevetésre összevonja a szemöldökét; lejjebb engedve az állát, szótlan indul a nő felé. Ha nincs is rajta csizma ami dobogjon, nem tétovák a kis lakon átvágó léptek, amikkel a másik mellé lép, és elnyúlva mellette az asztalra dobott pipáért hajol. Megelégelte már a keserű füstöt. Lehet szobor, s hallgathat is, a türelmét elvesztette. Haza kéne küldenie, nem kéne érdekelje. Hogy az ő házába hozta.. Határozott a mozdulat, amivel a pipáért nyúl. Nem az ő dolga, nem kéne számítson. Lehet szobor, de hogy haragszik sötét árnyék a vonásain, ha nem is szól, a kelleténél több erő van amögött, ahogy az ujjai közé szorítja a pipát, hogy a asztalra üsse az egészet, mielőtt üresen félrehajítaná annak túlfelére. Nem kéne érdekelje..*
//Füstbe ment//
*Nem hatja meg a szóözön, s a másik felé vetett tekintete sem a megismételt kérdésre. Ha egy pillanatra megint csak az első perctől ismerős, idegen féltés is az, ami a gondolatai között éled a csendben felé forduló fátyolos aranyak láttán, egyetlen futó pillantásra teszi csak nyílttá a maga szürkéit, mielőtt visszaszilárdulnának a szoborvonások közül a nőre meredő szemek. Nem egy nyári eső elől keresnek menedéket.
Az elhangzó szó, az egyetlen ami lényeges sem vált már ki semmilyen reakciót belőle. Hűvös a hang, gyakorlatias, nincs helye semmilyen érzelmeknek:*
- Mikor?
*Egyszavas válasz, egyszavas kérdés, nincs miről beszélni. Nem hiányzik neki, hogy bármi elvegye az élét az egyszerű kijelentésnek, minden ami ennél több már nem őszinte, fölösleges levegőpocsékolás. Hallotta, amit a másik mondott, hogy megölte nem lepi meg, maga sem volt messze tőle. Hogy hogyan, nem érdekli, bár talán ha tudná, hogy amaz a festékeibe keverte a halált, elgondolkozna rajta, kit engedett a házba már akkor, először, egy eső elől.
A minden jókedvtől mentes újabb nevetésre összevonja a szemöldökét; lejjebb engedve az állát, szótlan indul a nő felé. Ha nincs is rajta csizma ami dobogjon, nem tétovák a kis lakon átvágó léptek, amikkel a másik mellé lép, és elnyúlva mellette az asztalra dobott pipáért hajol. Megelégelte már a keserű füstöt. Lehet szobor, s hallgathat is, a türelmét elvesztette. Haza kéne küldenie, nem kéne érdekelje. Hogy az ő házába hozta.. Határozott a mozdulat, amivel a pipáért nyúl. Nem az ő dolga, nem kéne számítson. Lehet szobor, de hogy haragszik sötét árnyék a vonásain, ha nem is szól, a kelleténél több erő van amögött, ahogy az ujjai közé szorítja a pipát, hogy a asztalra üsse az egészet, mielőtt üresen félrehajítaná annak túlfelére. Nem kéne érdekelje..*
2392. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-03-22 18:10:00
Üzenet elküldve: 2026-03-22 18:10:00
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 501
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 501
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Füstbe ment//
*Véget ért a mondandója. Minden benne volt, még az is, amit ki sem kellett volna ejtenie a keveréktől keserű ajkain. Tán úgy tűnhet, hogy nincs gát, nincs gátlás sem, mégsem gördül le olyan egyszerűen a tömör válasz a nyelvéről. Megül annak hegyén, kiszökkenne, de visszaszorítja.
Újra nyílik a szem, s ködfátylon át nézi a félvért. Az aranyak nem csillognak, homályosak a lélektükrök. Maszatos, mégis jobban lehet bennük most látni, mintha tiszták lennének. Gondterhes fintorba préselődik össze szája, orrán át szívja be és fújja ki a levegőt. Hosszabbnak tűnik a csend, mint az iménti fecsegése. Visszafordítja fejét, hogy újra csak a plafonon játszadozó lángokban keresse meg a békét. Egészen kellemes érzet, ahogy figyeli a fényeket, amiket néhol kitakar a szobor árnyéka, aki tán még mindig rá meredve várja a válaszát, amit már megkapott. Szerinte megkapott és szerinte tökéletesen érti is, csak ki akarja szedni belőle azt a szót. Mintha számítana. Mintha bármi változna tőle.*
- Megöltem.
*Biggyed a száj, könnyedebbnek tűnik a hangszín, mintha csupán a hati bevásárlásáról cseverészne. De az aranyak árulkodnak. Annak bizonyosan, aki egy kicsit ismeri. Aki annyira ismeri, hogy tudja mi van mögötte, ahogy ő is tudja, hogy amaz nem kér harmadjára.
Görcsösen szorít rá a pipára, újat szívna bele, de már nem izzik fel benne semmi. Hanyagul teszi az asztalra, oda sem figyelve, hogy az ütődéstől kihullik-e belőle a hamu. Fellöki magát, megszédül a mozdulatban, de már túl ismerős az érzés ahhoz, hogy foglalkozzon vele. Két tenyérrel szorítja a padot maga mellett, majd lassan keresi meg a szürkéket, ha még egyáltalán felé fordulnak. Újra csak a nevetése csendül, de aligha hat boldognak. Hozzá kellene tennie valamit a szóhoz, valamit, ami elveszi az élét, de még a bódultság sem engedi, hogy fehérre meszelje. *
//Füstbe ment//
*Véget ért a mondandója. Minden benne volt, még az is, amit ki sem kellett volna ejtenie a keveréktől keserű ajkain. Tán úgy tűnhet, hogy nincs gát, nincs gátlás sem, mégsem gördül le olyan egyszerűen a tömör válasz a nyelvéről. Megül annak hegyén, kiszökkenne, de visszaszorítja.
Újra nyílik a szem, s ködfátylon át nézi a félvért. Az aranyak nem csillognak, homályosak a lélektükrök. Maszatos, mégis jobban lehet bennük most látni, mintha tiszták lennének. Gondterhes fintorba préselődik össze szája, orrán át szívja be és fújja ki a levegőt. Hosszabbnak tűnik a csend, mint az iménti fecsegése. Visszafordítja fejét, hogy újra csak a plafonon játszadozó lángokban keresse meg a békét. Egészen kellemes érzet, ahogy figyeli a fényeket, amiket néhol kitakar a szobor árnyéka, aki tán még mindig rá meredve várja a válaszát, amit már megkapott. Szerinte megkapott és szerinte tökéletesen érti is, csak ki akarja szedni belőle azt a szót. Mintha számítana. Mintha bármi változna tőle.*
- Megöltem.
*Biggyed a száj, könnyedebbnek tűnik a hangszín, mintha csupán a hati bevásárlásáról cseverészne. De az aranyak árulkodnak. Annak bizonyosan, aki egy kicsit ismeri. Aki annyira ismeri, hogy tudja mi van mögötte, ahogy ő is tudja, hogy amaz nem kér harmadjára.
Görcsösen szorít rá a pipára, újat szívna bele, de már nem izzik fel benne semmi. Hanyagul teszi az asztalra, oda sem figyelve, hogy az ütődéstől kihullik-e belőle a hamu. Fellöki magát, megszédül a mozdulatban, de már túl ismerős az érzés ahhoz, hogy foglalkozzon vele. Két tenyérrel szorítja a padot maga mellett, majd lassan keresi meg a szürkéket, ha még egyáltalán felé fordulnak. Újra csak a nevetése csendül, de aligha hat boldognak. Hozzá kellene tennie valamit a szóhoz, valamit, ami elveszi az élét, de még a bódultság sem engedi, hogy fehérre meszelje. *
2391. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-03-22 17:18:31
Üzenet elküldve: 2026-03-22 17:18:31
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 368
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 368
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Füstbe ment//
*Nem kap választ, legalábbis nem azonnal. A másik sem bővelkedik a szavakban, de a teljes némaság mégis szokatlan tőle. Idegen ez is, ahogyan eddig szinte minden annak tűnt, amióta csak a küszöbre tette a lábát.
Nem akar engedni az összevont szemöldökök között megült komor ránc, s a pad felől végül felhangzó száraz nevetés csak tovább mélyíti az egyébként is rosszkedvű vonásokat az arcán. A tűz fölé hajol, a kezébe került piszkavassal mozdítva odébb az edényt a parázs mellől. Hűvösen vet lúdbőrt a fáradtság a mozdulattól szabadon maradt alkarján, ahol a lángok melege a bőrét éri. Ég a szeme, de nem törődik vele, ahogy a nő beszélni kezd. Újra csak a korábbi értelmetlenségek áradnak belőle. Rezzenéstelenül hallgatja az összefüggéstelen mondatokat, kérdéseket, egyik sem az, ami az övére válaszolt volna. A sarokban lassan száradnak a kinti ködtől nyirkos ruhák, nyilat tollazni és egy esztelen hosszúéletű fecsegését hallgatni sosem volt hasonló dolog.
Nem fordul a másik felé, az edényben lobogó vizet nézi, a felszálló forró gőz a tűzzel keveredik, ahogy oldalt nyúlva visszaállítja a vasat a helyére, a kövek közé támasztva a végét. Hallgat, mintha teljesen közömbösek lennének a kis lakot betöltő szavak, de ha volna, aki ismeri eléggé, tudná, hogy mit rejt a szoborszerű maszk. A nyugodt mozdulat, amivel elfordítva a pillantását a felforrt vízről megemelkedik a kandalló mellől, szótlanul, teljes testtel fordulva a nő felé.*
- Mi történt?
*Kérdezi újra. Ha volna, aki ismeri eléggé, tudná, hogy veszélyesebb a tárgyilagos kérdés, mintha üvöltene. S ha valaki, hát a nő ismeri már annyira, hogy tudja, nem szokása háromszor kérni.
Maga mellett lógatva a karját nézi a padon elfeküdt alakot, a bakancsát a bútor felületén, a bekötött kezében szorongatott, szúrós szagú pipát, az útját az ajkakig. Hogy emlékezne, mi történt a téren, emlékezne-e kurvára, vagy tudná, miért kedvelik, egyre sem válaszol. Ő kérdezett először, és az elsőség szokásjoga talán még abban a városban sem ismeretlen, ahol több a gondolat mint kellene.*
//Füstbe ment//
*Nem kap választ, legalábbis nem azonnal. A másik sem bővelkedik a szavakban, de a teljes némaság mégis szokatlan tőle. Idegen ez is, ahogyan eddig szinte minden annak tűnt, amióta csak a küszöbre tette a lábát.
Nem akar engedni az összevont szemöldökök között megült komor ránc, s a pad felől végül felhangzó száraz nevetés csak tovább mélyíti az egyébként is rosszkedvű vonásokat az arcán. A tűz fölé hajol, a kezébe került piszkavassal mozdítva odébb az edényt a parázs mellől. Hűvösen vet lúdbőrt a fáradtság a mozdulattól szabadon maradt alkarján, ahol a lángok melege a bőrét éri. Ég a szeme, de nem törődik vele, ahogy a nő beszélni kezd. Újra csak a korábbi értelmetlenségek áradnak belőle. Rezzenéstelenül hallgatja az összefüggéstelen mondatokat, kérdéseket, egyik sem az, ami az övére válaszolt volna. A sarokban lassan száradnak a kinti ködtől nyirkos ruhák, nyilat tollazni és egy esztelen hosszúéletű fecsegését hallgatni sosem volt hasonló dolog.
Nem fordul a másik felé, az edényben lobogó vizet nézi, a felszálló forró gőz a tűzzel keveredik, ahogy oldalt nyúlva visszaállítja a vasat a helyére, a kövek közé támasztva a végét. Hallgat, mintha teljesen közömbösek lennének a kis lakot betöltő szavak, de ha volna, aki ismeri eléggé, tudná, hogy mit rejt a szoborszerű maszk. A nyugodt mozdulat, amivel elfordítva a pillantását a felforrt vízről megemelkedik a kandalló mellől, szótlanul, teljes testtel fordulva a nő felé.*
- Mi történt?
*Kérdezi újra. Ha volna, aki ismeri eléggé, tudná, hogy veszélyesebb a tárgyilagos kérdés, mintha üvöltene. S ha valaki, hát a nő ismeri már annyira, hogy tudja, nem szokása háromszor kérni.
Maga mellett lógatva a karját nézi a padon elfeküdt alakot, a bakancsát a bútor felületén, a bekötött kezében szorongatott, szúrós szagú pipát, az útját az ajkakig. Hogy emlékezne, mi történt a téren, emlékezne-e kurvára, vagy tudná, miért kedvelik, egyre sem válaszol. Ő kérdezett először, és az elsőség szokásjoga talán még abban a városban sem ismeretlen, ahol több a gondolat mint kellene.*
2390. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-03-22 14:36:52
Üzenet elküldve: 2026-03-22 14:36:52
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 501
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 501
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Füstbe ment//
*Valódi átgondoltságot mellőzve buknak felszínre a szavai. Megszokhatta volna, hogy nehezebben türtőzteti magát a félvér közelében, de most nem kell küzdjön azzal, hogy magára erőltesse a mások által ismert, a mások mellett megélt közönyt. Nem kell küzdjön semmiért, mert már rég nem maga uralja az elméjét, hanem átadta a gyeplőt a könnyebb útnak. A maga felett gyakorolt kontrollmánia már semmis és minden egyes lenntartott füsttel egyre csak tűnik el még az emléke is. Hogy ezen énje őszintébb, vagy csak egyszerűen ostobább, nem derül ki. Hogy azért siet minduntalan a kis faházba, mert itt biztonságos, fel sem merül. Hogy miért komfortos a rideg tekintet, a szürke szemekben éledező düh, nem számít.
Minden taszító pillantás ellenére tovább mustrálja a férfit, ahogy a kezei közé veszi a vesszőt, s akkor sem veszi le róla az óarany szemeket, mikor újfent a kandallóhoz lép és ellenőrzi a vizet. Elúszik a gondolat ismét, hogy szeretné őt megajándékozni a fesztelenség érzetével. Elég növénymorzsalék, virágzat lapul a táskájában ahhoz, hogy kijózanodni se kelljen addig, míg a test egyáltalán bírja. De a kérdés elhajtja megint, hogy bármit is cselekedjen ez ügyben.
Hosszúra nyúlik a csend. Homlokát végül a térdein fekvő alkarjába nyomja, s sebesült kezében lévő pipája egy darabon nem mozdul, nem kerül újra a szájához. Kergetőznek a gondolatok. Mi történt? Élete megmentőjét mérgezte meg, csak mert átverte, aztán rosszal kezdett. Csak mert alattomos játékaiba belevonta a félvért is. De hogyan is lehet megmentőnek nevezni azt, aki csak mélyebbre vitte, mint azt valaha is akarta?
Kelletlenül sóhajt, majd erőtlen nevet fel. Felegyenesedik, majd elnyúlik a padon, de a térdei még mindig felhúzva… bakancsa talpa illetlenül dobol annak fáján. Magasba emeli a füstöt eregető kecsesre faragott eszközt, s még mielőtt megszólalhatna, kóstolja meg újra.*
- Nem tudom ki az atyám. *A nevetés nem jókedvű, de átszövi minden szavát.* - Venshar volt helyette. Megtalált, használt, de megvoltam. Ha volt tartozásom, már rég megfizettem felé. Ki akartam szállni. *A plafonra mered.* - Kiadott annak a kis kurvának. Artheniorban. Ott a téren. Emlékszel? *Kacag, mégis köpi a szavakat.* - Aztán ott voltál a hajón. Azt hittem benne vagy te is. Gondolatok… *Hangszíne lágyul, mintha csak magvas gondolatokat kívánna a következő percekben átadni, de nem kezd filozofálásba.* - Ebben a rohadt városban több van belőlük, mint kellene. Tudod miért kedvellek? *Kissé fordítja a fejét, de nem keres szemeket, csupán elréved.* - Mert neked is van vagy ezer, de mégis befogod a szádat. *Füstkarika hagyja el ajkát, s talán jobb volna, ha példát venne a félvérről, mégsem teszi.*- Nem hagyhattam, hogy még egyszer ártson.
*Ásít egy hatalmasat, majd végül lehunyja a szemeit, persze nem fog elaludni a látszat ellenére.*
- Még egyszer… senki. *Többet mondott, mint valaha akart, de nem számít, viszont a levitt hangsúly is jelzi, hogy befejezte a szóáradatot. Ha pár perc múlva, netán holnap felismeri mikről hadovált, már tudja hogyan űzzön el mindent. Nem számít.*
//Füstbe ment//
*Valódi átgondoltságot mellőzve buknak felszínre a szavai. Megszokhatta volna, hogy nehezebben türtőzteti magát a félvér közelében, de most nem kell küzdjön azzal, hogy magára erőltesse a mások által ismert, a mások mellett megélt közönyt. Nem kell küzdjön semmiért, mert már rég nem maga uralja az elméjét, hanem átadta a gyeplőt a könnyebb útnak. A maga felett gyakorolt kontrollmánia már semmis és minden egyes lenntartott füsttel egyre csak tűnik el még az emléke is. Hogy ezen énje őszintébb, vagy csak egyszerűen ostobább, nem derül ki. Hogy azért siet minduntalan a kis faházba, mert itt biztonságos, fel sem merül. Hogy miért komfortos a rideg tekintet, a szürke szemekben éledező düh, nem számít.
Minden taszító pillantás ellenére tovább mustrálja a férfit, ahogy a kezei közé veszi a vesszőt, s akkor sem veszi le róla az óarany szemeket, mikor újfent a kandallóhoz lép és ellenőrzi a vizet. Elúszik a gondolat ismét, hogy szeretné őt megajándékozni a fesztelenség érzetével. Elég növénymorzsalék, virágzat lapul a táskájában ahhoz, hogy kijózanodni se kelljen addig, míg a test egyáltalán bírja. De a kérdés elhajtja megint, hogy bármit is cselekedjen ez ügyben.
Hosszúra nyúlik a csend. Homlokát végül a térdein fekvő alkarjába nyomja, s sebesült kezében lévő pipája egy darabon nem mozdul, nem kerül újra a szájához. Kergetőznek a gondolatok. Mi történt? Élete megmentőjét mérgezte meg, csak mert átverte, aztán rosszal kezdett. Csak mert alattomos játékaiba belevonta a félvért is. De hogyan is lehet megmentőnek nevezni azt, aki csak mélyebbre vitte, mint azt valaha is akarta?
Kelletlenül sóhajt, majd erőtlen nevet fel. Felegyenesedik, majd elnyúlik a padon, de a térdei még mindig felhúzva… bakancsa talpa illetlenül dobol annak fáján. Magasba emeli a füstöt eregető kecsesre faragott eszközt, s még mielőtt megszólalhatna, kóstolja meg újra.*
- Nem tudom ki az atyám. *A nevetés nem jókedvű, de átszövi minden szavát.* - Venshar volt helyette. Megtalált, használt, de megvoltam. Ha volt tartozásom, már rég megfizettem felé. Ki akartam szállni. *A plafonra mered.* - Kiadott annak a kis kurvának. Artheniorban. Ott a téren. Emlékszel? *Kacag, mégis köpi a szavakat.* - Aztán ott voltál a hajón. Azt hittem benne vagy te is. Gondolatok… *Hangszíne lágyul, mintha csak magvas gondolatokat kívánna a következő percekben átadni, de nem kezd filozofálásba.* - Ebben a rohadt városban több van belőlük, mint kellene. Tudod miért kedvellek? *Kissé fordítja a fejét, de nem keres szemeket, csupán elréved.* - Mert neked is van vagy ezer, de mégis befogod a szádat. *Füstkarika hagyja el ajkát, s talán jobb volna, ha példát venne a félvérről, mégsem teszi.*- Nem hagyhattam, hogy még egyszer ártson.
*Ásít egy hatalmasat, majd végül lehunyja a szemeit, persze nem fog elaludni a látszat ellenére.*
- Még egyszer… senki. *Többet mondott, mint valaha akart, de nem számít, viszont a levitt hangsúly is jelzi, hogy befejezte a szóáradatot. Ha pár perc múlva, netán holnap felismeri mikről hadovált, már tudja hogyan űzzön el mindent. Nem számít.*
2389. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-03-22 13:13:25
Üzenet elküldve: 2026-03-22 13:13:25
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 368
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 368
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Füstbe ment//
*A gondolataival maradva ül vissza a faltól elhúzott, rögtönzött ülőalkalmatosságként szolgáló láda szélére. Halkan nyikordul a fa a súlya alatt. Nem törődik vele, hogyha a másikon közben újra csak a magával hozott zavartság tükröződik, a kezében forgatott vesszőn megkezdett kötést nézi, mégsem mozdul, hogy folytassa, ahol elvágta, befejezze, vagy újrakezdje inkább az egészet. Macska sincs, aki a fonal vége után kapjon.
A szokásos egykedvűségükbe kövülve kifejezéstelenek a vonások az arcán, ahogy magába merülten újabbat fordít az ujjai között tartott fán, egyedül akkor pillantva fel, amikor újra csak idegenül, egyre közelebb érzi magához a kutakodó aranyakat. Bosszúsan villan a szeme a vizslatásra, két levegővételre attól, hogy kibukjon a száján a nyers kérdés, ami annyiszor az utolsó a vihar előtt. Hogy a tekintete mögött fellobbanó türelmetlenség űzi-e el olyan hirtelen a közeléből a hosszúéletűt, vagy maga kap észbe nem tudja, de nem is érdekli. A hátat fordító alakját figyeli még egy darabon ingerülten, mielőtt összébb vonva a szemöldökét visszafordulna a fekete tollas vessző felé. A térdére támasztva a kezét forgatja az ujjai között, a tollak közé fűzött fonalat figyelve, továbbra sem nyúlva sem késért, sem újabb madzagért.
Elutasítólag nem fordítja a testét a padra telepedő alak felé, ha hallja is annak szavait. Elsőre értelmetlenek, mint a legtöbb, amit ma hallott tőle, az elhangzó név mégis sötét árnyékként telepszik a gondolataira. Maga elé meredve néz át a frissen tollazott vesszőn, miközben nehéz, sűrű folyamként bugyog fel benne annak a napnak az emléke. Talán jobb volna nem kérdezni. Hogy hogyan történt, mikor, s miért.. Hogy valójában miért most, miért így vetette ide megint az élet a nőt. Messze van már attól, hogy azt gondolja, egy egyszerű kuruzslóról vagy alkimistáról van szó, ha nem is gyanít egyebet. Jobb volna nem tudni, és nincs is köze hozzá. Haragos az összevont szemöldök a fényes fekete tollak felett. Egyértelművé tette a legutóbb, hogy nincsen több dolga a kapitánnyal.. Megfeszül az állkapcsa, mielőtt felállva visszalökné a nyilat az asztalra, s a tűzhely mellé guggolva megnézné, hogy forr-e már a víz a parázsba tolt fém edényben.*
- Mi történt?
//Füstbe ment//
*A gondolataival maradva ül vissza a faltól elhúzott, rögtönzött ülőalkalmatosságként szolgáló láda szélére. Halkan nyikordul a fa a súlya alatt. Nem törődik vele, hogyha a másikon közben újra csak a magával hozott zavartság tükröződik, a kezében forgatott vesszőn megkezdett kötést nézi, mégsem mozdul, hogy folytassa, ahol elvágta, befejezze, vagy újrakezdje inkább az egészet. Macska sincs, aki a fonal vége után kapjon.
A szokásos egykedvűségükbe kövülve kifejezéstelenek a vonások az arcán, ahogy magába merülten újabbat fordít az ujjai között tartott fán, egyedül akkor pillantva fel, amikor újra csak idegenül, egyre közelebb érzi magához a kutakodó aranyakat. Bosszúsan villan a szeme a vizslatásra, két levegővételre attól, hogy kibukjon a száján a nyers kérdés, ami annyiszor az utolsó a vihar előtt. Hogy a tekintete mögött fellobbanó türelmetlenség űzi-e el olyan hirtelen a közeléből a hosszúéletűt, vagy maga kap észbe nem tudja, de nem is érdekli. A hátat fordító alakját figyeli még egy darabon ingerülten, mielőtt összébb vonva a szemöldökét visszafordulna a fekete tollas vessző felé. A térdére támasztva a kezét forgatja az ujjai között, a tollak közé fűzött fonalat figyelve, továbbra sem nyúlva sem késért, sem újabb madzagért.
Elutasítólag nem fordítja a testét a padra telepedő alak felé, ha hallja is annak szavait. Elsőre értelmetlenek, mint a legtöbb, amit ma hallott tőle, az elhangzó név mégis sötét árnyékként telepszik a gondolataira. Maga elé meredve néz át a frissen tollazott vesszőn, miközben nehéz, sűrű folyamként bugyog fel benne annak a napnak az emléke. Talán jobb volna nem kérdezni. Hogy hogyan történt, mikor, s miért.. Hogy valójában miért most, miért így vetette ide megint az élet a nőt. Messze van már attól, hogy azt gondolja, egy egyszerű kuruzslóról vagy alkimistáról van szó, ha nem is gyanít egyebet. Jobb volna nem tudni, és nincs is köze hozzá. Haragos az összevont szemöldök a fényes fekete tollak felett. Egyértelművé tette a legutóbb, hogy nincsen több dolga a kapitánnyal.. Megfeszül az állkapcsa, mielőtt felállva visszalökné a nyilat az asztalra, s a tűzhely mellé guggolva megnézné, hogy forr-e már a víz a parázsba tolt fém edényben.*
- Mi történt?
2388. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-03-22 06:45:07
Üzenet elküldve: 2026-03-22 06:45:07
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 501
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 501
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Füstbe ment//
*Hirtelen támadt ötlete a pillanat töredéke alatt foszlik semmivé. Amint érzi szétáradni nyelvén a kesernyés füstöt, rögvest máshová kerül a fókusz. Eleinte megnyugvást hoz, majd idegen ritmusban kezd verni a szíve, de csak keze rándul. Mellkasára tapasztaná, de hamar hal el a mozdulat. Egyre mélyül összehúzott szemöldökei között az egyébként nem látható barázda, ahogy befelé figyel, mintha pusztán ezzel leállíthatná a szegycsont mögötti zűrzavart.
Mikor újra a félvér felé pillant, már fogalma sincs arról, hogy mire kapott választ, de saját pipát tartó keze felé tekintve hamar ráeszmél, hogy valószínűleg annak felkínálására. De nem fér össze azzal a mondattal, ami eztán érkezik. A zavarodottságot meg sem próbálja eltakarni, bár most sem ül ki jobban tekintetére, mint egyébként. Kutatva a foszlányok között emelkedik fel a kandalló elől és lép néhányat a pad felé, de hamar a tollakat kezdi el fixírozni. Ha a nemrégiben felajánlott virágzat emléke még nem is tér vissza hozzá, az a nap élénken tör felszínre belőle, mikor a Kyr kezében lévő tárgyat szerezték.
Lustán indulnak meg a lélektükrök, túlzott elemző-vontatottsággal kezdi el nézni annak arcát, mintha az a bőrfelület sérült volna akkor sajátja helyett. Ha jól tudja is, hogy mire adott akkor tinktúrát, mégis összemosódik saját sebesüléseivel. Észrevétlen a hosszúéletű számára, hogy már egészen közel jutott, s onnan vizsgálja a sosem volt hegek hűlt helyét. Hamar találja magát kívül a saját testén, mitől megrezzen, ezért hátrál, hogy aztán végre megtalálja helyét és leüljön ő maga is.*
- Már nincs többé. *Kezd bele mondandójába, s ha a fél-elf számára érthetetlennek is tűnik e hirtelen témaváltás, Rilben már mióta a tollra pillantott ott feszül a mondanivaló.* - Venshar. *Teszi hozzá, de nem magyarázatként, csupán a nevet sem ejtette ki azóta…
Oldalvást fordul, s lábait húzza fel az ülőalkalmatosságra, hogy térdeire könyökölhessen, s úgy élvezi tovább a szert, míg ki nem küldik vele. Elréved, de csakhamar visszatalál a másik alakjához.*
//Füstbe ment//
*Hirtelen támadt ötlete a pillanat töredéke alatt foszlik semmivé. Amint érzi szétáradni nyelvén a kesernyés füstöt, rögvest máshová kerül a fókusz. Eleinte megnyugvást hoz, majd idegen ritmusban kezd verni a szíve, de csak keze rándul. Mellkasára tapasztaná, de hamar hal el a mozdulat. Egyre mélyül összehúzott szemöldökei között az egyébként nem látható barázda, ahogy befelé figyel, mintha pusztán ezzel leállíthatná a szegycsont mögötti zűrzavart.
Mikor újra a félvér felé pillant, már fogalma sincs arról, hogy mire kapott választ, de saját pipát tartó keze felé tekintve hamar ráeszmél, hogy valószínűleg annak felkínálására. De nem fér össze azzal a mondattal, ami eztán érkezik. A zavarodottságot meg sem próbálja eltakarni, bár most sem ül ki jobban tekintetére, mint egyébként. Kutatva a foszlányok között emelkedik fel a kandalló elől és lép néhányat a pad felé, de hamar a tollakat kezdi el fixírozni. Ha a nemrégiben felajánlott virágzat emléke még nem is tér vissza hozzá, az a nap élénken tör felszínre belőle, mikor a Kyr kezében lévő tárgyat szerezték.
Lustán indulnak meg a lélektükrök, túlzott elemző-vontatottsággal kezdi el nézni annak arcát, mintha az a bőrfelület sérült volna akkor sajátja helyett. Ha jól tudja is, hogy mire adott akkor tinktúrát, mégis összemosódik saját sebesüléseivel. Észrevétlen a hosszúéletű számára, hogy már egészen közel jutott, s onnan vizsgálja a sosem volt hegek hűlt helyét. Hamar találja magát kívül a saját testén, mitől megrezzen, ezért hátrál, hogy aztán végre megtalálja helyét és leüljön ő maga is.*
- Már nincs többé. *Kezd bele mondandójába, s ha a fél-elf számára érthetetlennek is tűnik e hirtelen témaváltás, Rilben már mióta a tollra pillantott ott feszül a mondanivaló.* - Venshar. *Teszi hozzá, de nem magyarázatként, csupán a nevet sem ejtette ki azóta…
Oldalvást fordul, s lábait húzza fel az ülőalkalmatosságra, hogy térdeire könyökölhessen, s úgy élvezi tovább a szert, míg ki nem küldik vele. Elréved, de csakhamar visszatalál a másik alakjához.*
2387. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-03-21 13:28:34
Üzenet elküldve: 2026-03-21 13:28:34
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 910
OOC üzenetek: 1508
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 910
OOC üzenetek: 1508
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió - II. fejezet//
//Jobbszárny//
* Morwon folytatja azt, hogy egy kő. Illetve, hogy ő folytatja vagy az csak úgy megtörténik vele, illetve folytatódik megtörténni, az nem egészen világos, de egy biztos: hogy egy kő. Kőnek lenni meglepően egyszerű. Morwon mindig is egyszerű életet élt, még akkor is, amikor puszta kézzel verte agyon az ork seregeket. Annak idején azért is kezdték Vasöklűnek hívni, illetve ő magát így. A vas talán erősebb, mint a kő, de ha eltekintünk a legendáktól, Morwon valójában sosem volt vasöklű. Való igaz, hogy elvert már néhány orkot, de vasból sosem volt semmije, legfeljebb a fegyvere vagy a pajzsa. Most viszont kő. Nemcsak a felszerelései, hanem ő maga is. Mozdulatlanul, szoborként folytatja azt, amit eddig is, vagyis, hogy kő. *
//Jobbszárny//
* Morwon folytatja azt, hogy egy kő. Illetve, hogy ő folytatja vagy az csak úgy megtörténik vele, illetve folytatódik megtörténni, az nem egészen világos, de egy biztos: hogy egy kő. Kőnek lenni meglepően egyszerű. Morwon mindig is egyszerű életet élt, még akkor is, amikor puszta kézzel verte agyon az ork seregeket. Annak idején azért is kezdték Vasöklűnek hívni, illetve ő magát így. A vas talán erősebb, mint a kő, de ha eltekintünk a legendáktól, Morwon valójában sosem volt vasöklű. Való igaz, hogy elvert már néhány orkot, de vasból sosem volt semmije, legfeljebb a fegyvere vagy a pajzsa. Most viszont kő. Nemcsak a felszerelései, hanem ő maga is. Mozdulatlanul, szoborként folytatja azt, amit eddig is, vagyis, hogy kő. *
2386. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-03-21 12:53:58
Üzenet elküldve: 2026-03-21 12:53:58
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 109
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 109
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
//Az orkok nyomában//
*A domboldal sáros talaja alatt dobog a föld, zihálás, üvöltés és fémcsattanás keveredik egyetlen nyers zajmasszává.
Bredoc lova megcsúszva fordul vissza, de a felé szegezett lándzsák láttán nem hajlandó tovább törni. Az állat feszülten dobog, nem rohan a biztos halálba. A veterán azonban nem habozik. Karja lendül, és a hajított lándzsa egyenesen az egyik Naesalára támadó ork torkába fúródik. A zöldbőrű megtorpan, vér bugyog fel a szájából, majd térdre rogyva fullad meg saját vérében.
Bredoc azonban nem élvezheti sokáig a siker gyümölcsét. Egy lándzsás és egy csatabárdos ork ront rá egyszerre.
Naesala közben visszanyeri az irányítást Görény felett. Kardjával sikerül félresodornia lándzsát, ami ki is csusszan az ork kezéből, a nő pedig azonnal lecsap. Kardja mélyen az ellenfele vállba mar, amitől az meginog, de nem esik el. A másik támadó kihasználva, hogy a hosszúfülűt épp leköti egyik társa, már lendülne is, recés szablyája oldalról vágna a nő oldala felé, de a hajított lándzsa előbb ér célba.
A harmadik orkot bár ez meglepi, de nem torpan meg. Láncos buzogánya körívet ír le a levegőben, és már indul is a támadás a nő kardot forgató keze felé.
Eközben Gaerralos varázslata lesújt a többi üldözőre. Az orkok mozgása megtörik, testük hirtelen nehezül el, mintha maga a föld akarná visszahúzni őket. Többen térdre roskadnak, mások csak botladoznak, de az előrenyomulás lendülete megszakad.
Nem mindenkié. A lovasokkal viaskodó zöldbőrűek sajnos kívül esnek a varázslat hatósugarán.
Ennek örömére két ork hátrébb maradva íjat ragad. Az egyik vessző süvítve hasít a levegőbe, és ijesztően közel suhan el Alesian füle mellett, majd egy menekülő paraszt hátába csapódik. A második nyíl Gaerralos közelében fúródik a sárba.
Mykael különös technikája működik. A bárdcsapást sikeresen elkerüli, azonban ezt Ettvallder valószínűleg nem köszöni meg ugyanis az íves csapás szinte csak egy sóhajnyira halad el az oldala mellett. Akárhogy is, Mykael támad, ám ellenfele okosabb, mint azt a zsoldos hinné. A csapás elől hátraszökken, majd szinte rögtön visszatámad. A zsoldosnak talán lenne is ideje talpra szökkenni, azonban lába alól kicsusszan a talaj és a földön marad. Ellenfele ezt kihasználva támad viszont, ha Mykael elég ügyes, könnyedén háríthatja a csapást a pajzsával. Kérdés, hogy a következőnél is ilyen ügyes lesz-e?
Ettvallder eközben, ha csak jelentősen meg nem ijeszti a mellette elsuhanó bárdcsapás, kardjával könnyedén háríthatja a felé érkező támadást, azonban ellenfelét sem kell alábecsülni. A félvér az ork kezét célozza, a zöldbőrű pedig elrántja a megcsélzott végtagját a csapás elől és hátrál egy lépést, hogy ezúttal jóval biztosabb távból próbálja meg lándzsája hegyét ellenfelébe mártani.*
*A domboldal sáros talaja alatt dobog a föld, zihálás, üvöltés és fémcsattanás keveredik egyetlen nyers zajmasszává.
Bredoc lova megcsúszva fordul vissza, de a felé szegezett lándzsák láttán nem hajlandó tovább törni. Az állat feszülten dobog, nem rohan a biztos halálba. A veterán azonban nem habozik. Karja lendül, és a hajított lándzsa egyenesen az egyik Naesalára támadó ork torkába fúródik. A zöldbőrű megtorpan, vér bugyog fel a szájából, majd térdre rogyva fullad meg saját vérében.
Bredoc azonban nem élvezheti sokáig a siker gyümölcsét. Egy lándzsás és egy csatabárdos ork ront rá egyszerre.
Naesala közben visszanyeri az irányítást Görény felett. Kardjával sikerül félresodornia lándzsát, ami ki is csusszan az ork kezéből, a nő pedig azonnal lecsap. Kardja mélyen az ellenfele vállba mar, amitől az meginog, de nem esik el. A másik támadó kihasználva, hogy a hosszúfülűt épp leköti egyik társa, már lendülne is, recés szablyája oldalról vágna a nő oldala felé, de a hajított lándzsa előbb ér célba.
A harmadik orkot bár ez meglepi, de nem torpan meg. Láncos buzogánya körívet ír le a levegőben, és már indul is a támadás a nő kardot forgató keze felé.
Eközben Gaerralos varázslata lesújt a többi üldözőre. Az orkok mozgása megtörik, testük hirtelen nehezül el, mintha maga a föld akarná visszahúzni őket. Többen térdre roskadnak, mások csak botladoznak, de az előrenyomulás lendülete megszakad.
Nem mindenkié. A lovasokkal viaskodó zöldbőrűek sajnos kívül esnek a varázslat hatósugarán.
Ennek örömére két ork hátrébb maradva íjat ragad. Az egyik vessző süvítve hasít a levegőbe, és ijesztően közel suhan el Alesian füle mellett, majd egy menekülő paraszt hátába csapódik. A második nyíl Gaerralos közelében fúródik a sárba.
Mykael különös technikája működik. A bárdcsapást sikeresen elkerüli, azonban ezt Ettvallder valószínűleg nem köszöni meg ugyanis az íves csapás szinte csak egy sóhajnyira halad el az oldala mellett. Akárhogy is, Mykael támad, ám ellenfele okosabb, mint azt a zsoldos hinné. A csapás elől hátraszökken, majd szinte rögtön visszatámad. A zsoldosnak talán lenne is ideje talpra szökkenni, azonban lába alól kicsusszan a talaj és a földön marad. Ellenfele ezt kihasználva támad viszont, ha Mykael elég ügyes, könnyedén háríthatja a csapást a pajzsával. Kérdés, hogy a következőnél is ilyen ügyes lesz-e?
Ettvallder eközben, ha csak jelentősen meg nem ijeszti a mellette elsuhanó bárdcsapás, kardjával könnyedén háríthatja a felé érkező támadást, azonban ellenfelét sem kell alábecsülni. A félvér az ork kezét célozza, a zöldbőrű pedig elrántja a megcsélzott végtagját a csapás elől és hátrál egy lépést, hogy ezúttal jóval biztosabb távból próbálja meg lándzsája hegyét ellenfelébe mártani.*
2385. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-03-20 12:05:00
Üzenet elküldve: 2026-03-20 12:05:00
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 368
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 368
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Füstbe ment//
*Halkan roppan a tűzre tett fa a belekapó lángok alatt. Egyébként sem volt hideg a kis házban, mégis jóleső a kandalló felől áramló meleg, a falakon feléledő árnyak játéka. Nem figyeli, mit csinál a nő, a lépteket hallgatja, ahogy megindulnak, megfordulnak, megtorpannak. Aprót mozdít az állán, hogy a válla fölött megnézze a hirtelen beállt csend okát, kedvetlenül vonva össze a szemöldökét a másik semmibe meredő alakja láttán. Nem kíváncsiság szüli a pillantást, s nem is tesz megjegyzést; szótlanul fordul vissza a kis szekrény felé, a gondolataiba mélyedve emelve ki a polcról az ujjai közé akadt cserépbögrét.
Felemelkedve a térdével hajtja csak vissza a szekrény rosszul záródó ajtaját. Nem néz a mellékerülő hosszúéletű felé, az asztalra tolja a poharat, azonban az elhangzottak megakasztják a mozdulat végét. Akaratlanul merevedik meg a háta az utolsó szóra. Feketén úszik a gondolatai közé az indulat, miközben maga elé mered. Egy pillanat, hogy biztosan jól hallott-e.*
~Édes..?~
*Az asztal lapjára feszíti a bögre mellett a tenyerét. Nem lehet több, néhány másodperc, mielőtt a nő újabb idegenül fecsegő kijelentése elűzné a hallani véltek gyanúját, mégis csak idővel enged a bentrekedt levegő - lassan fújja maga elé a hirtelen éledt haragját. Odakint sűrű a köd, abba mered, ragad az ablaktáblán, mintha egészében nyelné el a magányos lakot.. Az izmaiba kötött feszültség rideggé teszi a mozdulatot, amivel elfordul az ablaktól.*
- Nem. *Feleli végül a burkolt kérdésre, hidegen pillantva közben félre a felé nyújtott pipára. Egyiket sem szereti..
Nem foglalkozik a felajánlott füsttel, ha az arca nem is rezdül annak szagára, s nem küldi egyből kifele vele másikat - hogy nem kifejezetten lelkes tőle egyértelmű. Kerüli a nő alakját, ahogy visszaül az asztal mellé húzott ládára.*
- Tegyél bele magadnak, ha akarsz..
*Morogja még aztán, az asztalon hagyott, frissen tollazott vesszőért nyúlva, rosszkedvűen meredve a félbemaradt kötésre. Gyantát kellett volna forralnia, nem megint teát egy hosszúéletűnek..*
//Füstbe ment//
*Halkan roppan a tűzre tett fa a belekapó lángok alatt. Egyébként sem volt hideg a kis házban, mégis jóleső a kandalló felől áramló meleg, a falakon feléledő árnyak játéka. Nem figyeli, mit csinál a nő, a lépteket hallgatja, ahogy megindulnak, megfordulnak, megtorpannak. Aprót mozdít az állán, hogy a válla fölött megnézze a hirtelen beállt csend okát, kedvetlenül vonva össze a szemöldökét a másik semmibe meredő alakja láttán. Nem kíváncsiság szüli a pillantást, s nem is tesz megjegyzést; szótlanul fordul vissza a kis szekrény felé, a gondolataiba mélyedve emelve ki a polcról az ujjai közé akadt cserépbögrét.
Felemelkedve a térdével hajtja csak vissza a szekrény rosszul záródó ajtaját. Nem néz a mellékerülő hosszúéletű felé, az asztalra tolja a poharat, azonban az elhangzottak megakasztják a mozdulat végét. Akaratlanul merevedik meg a háta az utolsó szóra. Feketén úszik a gondolatai közé az indulat, miközben maga elé mered. Egy pillanat, hogy biztosan jól hallott-e.*
~Édes..?~
*Az asztal lapjára feszíti a bögre mellett a tenyerét. Nem lehet több, néhány másodperc, mielőtt a nő újabb idegenül fecsegő kijelentése elűzné a hallani véltek gyanúját, mégis csak idővel enged a bentrekedt levegő - lassan fújja maga elé a hirtelen éledt haragját. Odakint sűrű a köd, abba mered, ragad az ablaktáblán, mintha egészében nyelné el a magányos lakot.. Az izmaiba kötött feszültség rideggé teszi a mozdulatot, amivel elfordul az ablaktól.*
- Nem. *Feleli végül a burkolt kérdésre, hidegen pillantva közben félre a felé nyújtott pipára. Egyiket sem szereti..
Nem foglalkozik a felajánlott füsttel, ha az arca nem is rezdül annak szagára, s nem küldi egyből kifele vele másikat - hogy nem kifejezetten lelkes tőle egyértelmű. Kerüli a nő alakját, ahogy visszaül az asztal mellé húzott ládára.*
- Tegyél bele magadnak, ha akarsz..
*Morogja még aztán, az asztalon hagyott, frissen tollazott vesszőért nyúlva, rosszkedvűen meredve a félbemaradt kötésre. Gyantát kellett volna forralnia, nem megint teát egy hosszúéletűnek..*
2384. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-03-18 21:40:00
Üzenet elküldve: 2026-03-18 21:40:00
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 253
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 253
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Az orkok nyomában//
* Alesian körül nagyon felpörögnek az események. Már azon van, hogy besegít valahogy a társaságnak, de a vén fószer elveszi a lehetőséget tőle, amikor lemegy kutyapózba. Nem rossz, mert a tündér is szereti, ha előtte egy lány a két kezén támaszkodik. Sajnos ez nem azaz alkalom. Akármit is csinál az Gaer, azt nagyon is jól csinálja, így Alesian megint nem kell, hogy bármit is csináljon. Ellenben annyira azért nem hülye, hogy teljesen tétlen maradjon. A kis szőrmókjával odasétál a földön tenyerelő mágushoz és lehuppan mellé a földre.*
- Ez igen! Mocskos kis varázslatnak tűnik, de elég hasznos. Megleptél öreg.* Mondja elismerően, ahogy nézi, hogy a varázslat hatótávolságában lévő ellenfelekre a mázsás súly hatni kezd. Őszintén nem bánja, hogy csak nézni kell ezt az egészet. Azért amikor előadja, majd valahogy kiszínezi a történetet, hogy sokkal drámaibb legyen a hatás.*
- Ne aggódj öreg, majd én és Zápor megvédelek, amíg tornázol.* Kuncog fel, mert nagyon ironikusnak találja a gondolatot, hogy ő védje meg a férfit, aki éppen leszegez minden ellenséget.*
* Alesian körül nagyon felpörögnek az események. Már azon van, hogy besegít valahogy a társaságnak, de a vén fószer elveszi a lehetőséget tőle, amikor lemegy kutyapózba. Nem rossz, mert a tündér is szereti, ha előtte egy lány a két kezén támaszkodik. Sajnos ez nem azaz alkalom. Akármit is csinál az Gaer, azt nagyon is jól csinálja, így Alesian megint nem kell, hogy bármit is csináljon. Ellenben annyira azért nem hülye, hogy teljesen tétlen maradjon. A kis szőrmókjával odasétál a földön tenyerelő mágushoz és lehuppan mellé a földre.*
- Ez igen! Mocskos kis varázslatnak tűnik, de elég hasznos. Megleptél öreg.* Mondja elismerően, ahogy nézi, hogy a varázslat hatótávolságában lévő ellenfelekre a mázsás súly hatni kezd. Őszintén nem bánja, hogy csak nézni kell ezt az egészet. Azért amikor előadja, majd valahogy kiszínezi a történetet, hogy sokkal drámaibb legyen a hatás.*
- Ne aggódj öreg, majd én és Zápor megvédelek, amíg tornázol.* Kuncog fel, mert nagyon ironikusnak találja a gondolatot, hogy ő védje meg a férfit, aki éppen leszegez minden ellenséget.*
2383. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-03-17 17:33:29
Üzenet elküldve: 2026-03-17 17:33:29
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 566
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 566
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
*Már lova is szuszog, nem csak ő maga amikor megpillantja a kikötői erdőség határát. Mostanra már teljesen biztos, hogy holnap alig fog lábra állni. Ennyi lovaglást még a tapasztaltabb lovasok is megéreznek, nemhogy Ő. Azonban még a szántóföldeken kell áthaladnia, viszont itt ismét megböki lova oldalát, hogy amaz felvegye a tempót. A vágtatás még nem is megy, de így is elég sebességgel halad, hogy az erdőségbe talán délben elérjen. Azt tartja csupán szem előtt, hogy nehogy az erdőségben sötétedjen rá. Mert akkor Mai biztosan vaslakatot fog szereltetni Oriverrel az ajtajára.*
A hozzászólás írója (Cilia Miritar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.03.17 17:33:40
A hozzászólás írója (Cilia Miritar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.03.17 17:33:40
2382. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-03-17 12:38:28
Üzenet elküldve: 2026-03-17 12:38:28
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
//Az orkok nyomában//
*Alig állt meg, már halad is tovább - nem futva, de nem is ráérősen. A varázslata pontosan úgy sikerült, ahogy tervezte, ám a többiek csupán időnyerésre használják ki, nem támadják meg a földre vitt orkokat. Ahogy látja, bizonyára sürgősebb dolguk akadt.
Előrehaladása céltudatos, és jégkék szemei a távolságokat mérik fel. Húsz lépéses sugarú körrel dolgozik, és elsődleges célja az, hogy a lehető legtöbb orkot ezen a körön belül tudja. Attól függően, hogy Bredoc és Naesala mennyire lovagoltak előre, talán esélye van a teljes csatatér lefedésére, de ha nem, akkor a zsoldospár közelében áll meg, úgy, hogy az előzőleg elgáncsolt orkok is elég közel legyenek.
Nem törődik a sisakja alatt gyűlő izzadsággal; a következő varázslata teljes fókuszt igényel, hiszen négy helyett három érintkezési ponttal dolgozik csak. A dolga nehezebb - de nem lehetetlen. Vizualizálja az erőt, mely mindenkit, élőt és élettelent, a föld felé húz. Tömegvonzás, gravitáció - mindenkire egyaránt hat, nem tesz különbséget.*
~Most tegyen.~
*Ezzel a gondolattal megmaradt tenyerét a földbe nyomja, erősen, úgy, hogy az a sárba mélyedjen. A világra akarja kényszeríteni akaratát, hogy a mágia hatósugarán belül minden ork - és csakis ők - sokszoros erővel érezzék a föld vonzását. Külön koncentrál arra, hogy a mágia elkerülje bajtársait, azok lovait, és a menekülő parasztokat is. Pontosan tudja, hogy kudarc esetén hamarosan védekeznie kell majd - már csak ezért is kimondottan reménykedik a sikerben.*
//Aktív képességhasználat - Oszlatás//
A varázsló a földre helyezi mindkét tenyerét, melynek hatására húsz lépés környezetében mindenki vállára, karjára és lábára láthatatlan, igen nehéz súlyok akaszkodnak, lehúzva őket a földre, gyakorlatilag mozgásképtelenné téve. Ha a varázsló bármelyik kezét fölemeli a földről, a hatás megszűnik, egyébként maradandó. Kárt önmagában nem okoz az áldozatokban.
*Alig állt meg, már halad is tovább - nem futva, de nem is ráérősen. A varázslata pontosan úgy sikerült, ahogy tervezte, ám a többiek csupán időnyerésre használják ki, nem támadják meg a földre vitt orkokat. Ahogy látja, bizonyára sürgősebb dolguk akadt.
Előrehaladása céltudatos, és jégkék szemei a távolságokat mérik fel. Húsz lépéses sugarú körrel dolgozik, és elsődleges célja az, hogy a lehető legtöbb orkot ezen a körön belül tudja. Attól függően, hogy Bredoc és Naesala mennyire lovagoltak előre, talán esélye van a teljes csatatér lefedésére, de ha nem, akkor a zsoldospár közelében áll meg, úgy, hogy az előzőleg elgáncsolt orkok is elég közel legyenek.
Nem törődik a sisakja alatt gyűlő izzadsággal; a következő varázslata teljes fókuszt igényel, hiszen négy helyett három érintkezési ponttal dolgozik csak. A dolga nehezebb - de nem lehetetlen. Vizualizálja az erőt, mely mindenkit, élőt és élettelent, a föld felé húz. Tömegvonzás, gravitáció - mindenkire egyaránt hat, nem tesz különbséget.*
~Most tegyen.~
*Ezzel a gondolattal megmaradt tenyerét a földbe nyomja, erősen, úgy, hogy az a sárba mélyedjen. A világra akarja kényszeríteni akaratát, hogy a mágia hatósugarán belül minden ork - és csakis ők - sokszoros erővel érezzék a föld vonzását. Külön koncentrál arra, hogy a mágia elkerülje bajtársait, azok lovait, és a menekülő parasztokat is. Pontosan tudja, hogy kudarc esetén hamarosan védekeznie kell majd - már csak ezért is kimondottan reménykedik a sikerben.*
//Aktív képességhasználat - Oszlatás//
A varázsló a földre helyezi mindkét tenyerét, melynek hatására húsz lépés környezetében mindenki vállára, karjára és lábára láthatatlan, igen nehéz súlyok akaszkodnak, lehúzva őket a földre, gyakorlatilag mozgásképtelenné téve. Ha a varázsló bármelyik kezét fölemeli a földről, a hatás megszűnik, egyébként maradandó. Kárt önmagában nem okoz az áldozatokban.
2381. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-03-17 09:31:58
Üzenet elküldve: 2026-03-17 09:31:58
Rang: Játékos
IC üzenetek: 185
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 185
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
*Szinte nem is érzi, hogy gyűri az artheniori telivér a patája alá a távolságot. Könnyed és sima a vágtája. Felszabadító, ahogy a szél kettéválik ló és lovasa körül. A hátas minden izma a futás ösztönös élményében izzik, hiszen erre teremtetett. A még kopár arcukat mutató szántók egyre csak maradnak el mögöttük, Nolen pedig nem fogja vissza a hátast, míg érzi rajta a mehetnéket. Neki is jót tesz ez kis féktelen szabadság. Kisöpri kissé a komor, baljós gondolatokat a fejéből. De csak egy pontig. Mint mikor a hordalékot felkavart víz az öbölből visszaáramlik, belé is visszakúszik a nyomasztó aggodalom. Néha úgy érzi, kis megszakításokkal, a béke percnyi komiszkodásával tűzdelt hadakozás az élete egy ideje. Ha bármikor is elcsendesednek körülötte a viharok, az legtöbbször nem a vész elmúltát jelzi, csak a hazug remények tavaszát arra, hogy végre a jó dolgok felé fordulhat a sors nyűtt szekere.
De lám, egy időre épp csak maga mögött hagyta a bonyodalmakat, már rágja miatta a bűntudat. Az ő békéje nem árulás-e apja s fivérei felé? Talán szükségük lett volna rá, ő pedig nem volt ott. Szégyenét sosem moshatja le, de ettől még nem szűnt meg Velasco'rra lenni. Ha tényleg ennyire elmérgesedett a helyzet a Kikötőben, jobb, ha félretesz minden egyebet egy időre. Előbb kellett volna. Talán sokkal előbb kellett volna. De ő is csak ember, tele sebekkel és kétségekkel. Sose helyezné a büszkeségét a családja elé, de túl sok csalódást okozott, hogy ildomosnak tartotta volna a környéken maradni. Az idő elcsendesíti az ilyesmit. De ezúttal talán csak újabb vétket aggatott rá, hogy ily soká volt távol.*
De lám, egy időre épp csak maga mögött hagyta a bonyodalmakat, már rágja miatta a bűntudat. Az ő békéje nem árulás-e apja s fivérei felé? Talán szükségük lett volna rá, ő pedig nem volt ott. Szégyenét sosem moshatja le, de ettől még nem szűnt meg Velasco'rra lenni. Ha tényleg ennyire elmérgesedett a helyzet a Kikötőben, jobb, ha félretesz minden egyebet egy időre. Előbb kellett volna. Talán sokkal előbb kellett volna. De ő is csak ember, tele sebekkel és kétségekkel. Sose helyezné a büszkeségét a családja elé, de túl sok csalódást okozott, hogy ildomosnak tartotta volna a környéken maradni. Az idő elcsendesíti az ilyesmit. De ezúttal talán csak újabb vétket aggatott rá, hogy ily soká volt távol.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420