Külső területek - Szántóföldek
Karaktered neve: ---       Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó       Pénzed: --- arany     
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!


Üdvözlünk!

Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.

Vissza a főoldalra!
Erdőszéli tisztás (új)
Arthenior közelében (új)
SzántóföldekTharg birtokok (új)
Füves puszta (új)
Kikötői erdőség (új)
<< Előző oldal - Mostani oldal: 216 (4301. - 4320. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>

4320. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-20 00:45:40
 ÚJ
>Garsin Elthur avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 500
OOC üzenetek: 2

Játékstílus: Vakmerő

//Tilosban//

*Bredocot egy kicsit megváratja a válasszal, mert épp fölhajtja az italt, mikor a kérdés érkezik, utána pedig egy darabig nincs olyan állapotban, hogy beszéljen.
Mikor végre sikerül kinyitnia a kulacsát és kortyolnia a vízből, azonnal érzi a megkönnyebbülést, amit hallat is egy hosszú kilégzés formájában. Még mindig nincs valami pompásan, a pálinka íze vissza-visszaköszön a szájában, ami ismét ingerli a gyomrát és a torkát, ezért igyekszik másra összpontosítani.
A fölkínált hús például elég jól néz ki, talán az ital ízét is sikerül elfelednie, ha megkóstolja.
Hogy miért is fogadta el a szeszt, miközben pontosan erre a hatásra számított? Nem akart udvariatlan lenni, sem kimaradni a "mulatságból". Na meg, az ital áldásos hatását is ismeri, s úgy vélte, rá is ráférne némi lazítás.
A két férfi közti megjegyzést Cagon könnyéről nem teljesen érti, de sejti, hogy olyasmiről lehet szó, amiről korábban kettesben beszéltek Brox-al.*
- Az ízén ennek is lehetne még javítani. A többit majd meglátjuk... - *Mondja még mindig elég szenvedősen, fancsali képpel, de valami mosolyféle bujkál a szája sarkában. Van egy sejtése, hogy a másik kettőnek az íz nem sokat számít, ha italról van szó, nem azért szokás inni az ilyesmit. Azt pedig majd valóban meglátják, hogy a pálinka hatása jobb-e az ízénél.
Míg újabb varázsital kerül Bredochoz, ő visszatér a hús mustrájához. Feltűnik neki, hogy a férfi a saját adagját adta oda, úgyhogy a kését előhúzva vág magának belőle egy nagyobb darabot, a többit visszanyújtja.*
- Köszönöm. - *Néz Brox szemébe, majd a zsákja száját oldja meg fél kézzel, hogy egy kis batyut vegyen ki onnan.*
- Ezt út közben szedtem, talán még jól is esik a hús mellé. - *Ha a férfi kibontja a kendőt, leginkább különféle bogyókat találhat benne, de akad néhány sóskalevél is, meg gomba. Garsin nem egy herbalista, ám ismer pár ehető kincset a természetből, s amit ismer, azt jól ismeri, túlélése forrásai voltak egykoron, így mérgezéstől nem kell tartaniuk, bár ezt csak ő tudja.*
- Bocsánat, hogy csak így váratlanul beállítottam. De igen, magát kerestem. Némi útmutatás reményében, meg mert rég láttam, és kíváncsi voltam, hogy megy a sora. - *Felel meg végül Brox korábbi kérdésére is.*
- Tényleg itt telepedett le? - *Néz körül, mintha az nem volna elég bizonyíték, hogy a férfi a vendéglátó szerepében ül itt mellettük.*
- A ház is a magáé? - *Kétkedik tovább.
Aztán eszik is közben, mert kell valami a gyomrába, ami megbékíti.
Mikor az ork is hozzáteszi a magáét a beszélgetéshez egy érdekes kérdéssel, Garsin őszintén elgondolkodik a válaszon. Bár azt kell tapasztalnia, hogy ez máris nehézkesebben megy, mintha valami nyugtató, vagy inkább bambitó hatású köd kezdene az elméjére szállni.*
- Én még nem igazán voltam küldetésen. Épp csak túl vagyok a kiképzésen... De ha nem harc... A kutatások megterhelőek tudtak lenni. De erről többet nem mesélhetek, különben nem hagyhatnám távozni. - *Fejezi be, komoly ábrázattal, amennyire ezt a fejébe szálló ital engedi kiülni álmoskás kinézetűvé váló tekintetébe. Aztán néhány pillanatra rá...*
- Csak tréfáltam. - *Teszi hozzá mentegetőző intéssel, mert fogalma sincs, hogyan reagál az ork, nehogy még tényleges fenyegetésnek vegye, hiszen nem ismerik egymást.
Ennek ellenére mégsem oszt meg többet, úgyhogy a rejtély érzete talán megmarad, hogy esetleg mégis komolyan gondolhatta.
Közben odasandít Bredocra, mintha valamit sugallni akarna, keze pedig az inge nyakához téved, de mindez lehet puszta véletlen is.
Aztán a tűzbe néz ő is, és elmosolyodik, ki tudja, min?
Az exparancsnokkal egyetlen "közös küldetésük" volt, amiről mesélni lehetne, s véleménye szerint egyaránt volt megterhelő fizikailag és mentálisan is, kinek-kinek másért, de nem érzi úgy, hogy erről ő tudna a megfelelő szemszögből beszélni. Úgyhogy elcsendesülése után nem is szól többet, inkább várja, miről mesél Bredoc.
Arca meg mintha egyre vörösebb lenne, bár ez könnyen lehet a nyári nap és a tűz melegének hatása.*


4319. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-20 00:33:57
 ÚJ
><b style='color:#c03010'>Mesélő (Falánk)</b> avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Mesélő
IC üzenetek: 17
OOC üzenetek: 6

Játékstílus: Szelíd

//Éber álmok//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
//Caelril, Kyr//

*A két idegen közelsége, kiknek sziluettjét körberajzolják a levélszitán átszűrődő erőtlen napsugarak, nem vált ki érdemi reakciót a pórul járt lányból. Tekintete a távolba réved. Olybá tűnhet, hogy keres valamit. Valamit a dús aljnövenyzeten, és a masszív fák törzsén túl. Túl a messzi horizonton. De hiába is kérdezi a női orgánum: “Ki bántott?”. Egyetlen hangot sem képes kipréselni erőtlen tüdejéből.
Ha hangszálai nem is képesek megremegtetni a baljóslatúan száraz levegőt, Caelril gondoskodásának köszönhetően legalább nem kell tovább a fémes ízű nedűt végeláthatatlanul nyelnie. Az, a félrebillentett fejének köszönhetően most már a földre ömlik, vörösre festve a közelében termő apró, sárga virágokat.
Most van némi ideje a párocskának jobban szemügyre venni a lányt. Arca kerekded. Ránézésre tizenéves forma ember sarjnak tűnik. Hófehér, szoknyában végződő ruháját nem kímélték az erdő szúrós ágai. Az egykor egyberuhája fölött viselt mellényéről pedig már csak barna vászon cafatok árulkodnak. Bőrkeményedésekkel tarkított kezét, a vele egykorú nemesi sarjakkal ellentétben, a kemény fizikai munka edzette.
Kyr első gondolata, miszerint valahonnan a környékről származhat, ránézésre igazolható. Azonban hiába töri a fejét a hallgatag fél-elf, hamar rá kell jönnie, hogy túl nagy ez a tanyavilág ahhoz, hogy minden arcot képes legyen véges kapacitású elméjében tárolni. Tehát az bizonyos, hogy ha már találkoztak is korábban, az nem mostanában történhetett.
Elsőre talán sokkolóbb volt a váratlan helyzet, mint amekkora a valódi baj. A kölyök kimerült arcára fájdalmas grimaszt fest a félelem, s nyelvéből továbbra is kitartóan ömlik a vér, ám a sokkon, és teljes kimerültségen kívül nem látni rajta végzetes sérülést. A korábbi haláltusáját vívó gyermek képe, az őt üldöző rémekkel együtt eltűnni látszik. Azonban a márvány szobrokat idéző, rezzenéstelen arcon egyre gyakoribbá válik a le-lecsukódó pillák látványa. Vajon ez tényleg csak a fáradtság következménye lenne?*

//Xoumou//

*Xoumou nem dacol az elméjében motoszkáló késztetéssel. Összeszedi a holmiját, s útnak indul, hogy megkeressen egy helyet, hol eddig csak az álmaiban járt. Ezt egyesek már önmagában is az őrület első jelének tekintenék, ám az egykori szerzetesnek nem kell tartania mások lesújtó pillantásától. Hisz a remeteség egyik alapélménye, hogy csak a legszükségesebb esetben épít ki társas kapcsolatokat az, ki ezt az utat választja. Ellenben ebben a választott magányban elsatnyuló képességek vissza tudnak ütni, mikor valami, mondjuk egy rémálom, kirángat egy Xou-féle mizantrópot az élete megszokott sodrásából.
Az Arthenior mellett elterülő szántókon kezdi a keresést. A poros főúton botorkálva nyugodtan telik az útja, egészen addig, mígnem az aranyló búzakalászok közül egy fiatal leány botladozik elő. Haja, mint az alkony a pusztára, vöröslőn borul a vállára. A helyiek csinoska, formás hajadonnak mondanák, kinek biztosan akad kérője a közeli falvak legényei közül. Elsőre azonban semmi sincs benne, ami egy sokat látott vándort megmozgatna, hacsak nem az a bájos egyszerűség, mi hozzátartozik a természetes kisugárzáshoz.*
- MYLENAE! Merre vagy?!
*Kiáltja a semmibe, mielőtt szeme sarkából kiszúrná a felé tartó utazót. Kimerült tekintetébe rögtön visszatér a remény, s a kettejük közti távolságot futva teszi meg, hogy útját állja Xoumounak.*
- Elnézést, uram! Nem látott erre egy körülbelül ilyen magas, szőke hajú kislányt? Eltűnt otthonról, és most sehol sem találjuk, de már nagyon aggódunk érte. Jó kislány, nem szokott rosszalkodni, meg semmi ilyesmi. Még sosem tűnt el. De most, amikor reggel felkeltünk, már nem találtuk otthon. Ő a húgom és Mylenae-nak hívják. De talán ez most nem számít. Az első, hogy megtaláljuk!
*Úgy pörög a nyelve, hogy Xoumounak meg kell erőltetnie agytekervényeit ahhoz, hogy felfogjon bármit abból, amit a parasztlány mond. De most hogy közelebbről is megnézheti magának, feltűnhetnek neki a másik fürtjei alól előbukkanó, hegyes fülecskék.*
- Szóval? Nem látta?

//Nae//

*Az apró tanyavilág nehezen kijelölhető határát elérve Nae-t nyugalom fogadja. Csak a bozótosban megbújó tücskök ciripelése töri meg a csendet, ahogy néhány magányosan álló szalmatetejű vityilló mellett elhalad. Valószínűleg nem számított arra, hogy nagy lesz itt a nyüzsgés, de a község jelenleg leginkább egy szellem településre hasonlít. Csak a szerény lehetőségeikhez képest rendben tartott porták azok, amik arról árulkodnak, hogy nem hagyták el otthonaikat az itteni népek.
Ez az egész üresség olyan nyomasztó hangulatot áraszt magából, mely még a legkeményebb katonák szívében is megpendítheti a gyanakvás disszonáns húrjait. Ha ez nem lenne elég, Nae még azt is érezheti, hogy minden lépését kíváncsi tekintetek figyelik.
A kellemetlen atmoszférából egy ember magasságú trágyadomb mögül kirobbanó, kurtafarkú malacka, és az őt követő, mély férfi hang csatakiáltása tereli vissza a valóságba.*
- Gyer vissza, te retek!
*Kiáltja a majd húsz kilós disznó után rohanó, enyhén pocakos fickó. A rövid csülkök ahelyett, hogy hallgatnának a parancsra, csak jobban kezdenek kotorni a szartól csúszós talajon. Gazdája nem bír lépést tartani a már szinte repülő kis krapekkal, aki egyenesen Nae irányába tart.*
- Fogjad meg, hé! Elszökik!
*Üvölti oda kétségbeesésében a gazda a falujukba tévedt szokatlan idegennek. Ő az utolsó reménysége. Ha nem tudja megállítani a sertést, akkor megint naphosszat kergetheti a földeken, mire újra befogja.*


4318. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-19 17:51:37
 ÚJ
>Caelril Vaellisalia avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 156
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Vakmerő

//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//

*A lélek rejtelmeit fejtegetni nem tartozik az erősségei közé. Nem azért tudta, vagy tudja hogy mikor mit kell cselekednie, mert elmélyült a tudatban, hanem mert valami belevert ösztön késztette rá: úgy figyel meg, hogy beleolvad a másik világába, mint a vadász a vadéba. Nem kellett tekervényes elme hozzá, megtanult az lenni, ami kellett, mert így élt túl. Legalábbis azt gondolta, hogy egyetlen módja van élni ezt az életet. Folytatni azt a hagyományt, amit valahonnan ismer, ami vele rezeg. Ebből kiszakadni furcsa felismerésekkel jár, néha egészen izgalmas, néha pedig olyasmi, ami cseppet sem komfortos. Mondhatni veszélyes. Figyelni tud a másik rezdüléseire, akár minden arcára húzódó csendes vonásra, de csak néha kalandozik el miérteken. Sokkal jobb egyszerűen csak létezni vele, mellette. Nincs hiányérzet, de nincs teher sem, a pillanatok vannak és az új impulzusok, amik majd vagy később csengenek le igazán, vagy soha. Éppen eleget töltött el az elmúlt percekben sötét fellegek között, hogy hátra is akarja hagyni. Az igazi érzelmeket akarja kizárni, de ezzel megvétózza azt is, hogy igazán tudjon örülni annak, hogy megmenekülve a kinti vihartól, most a melegben tölti az idejét valakivel, akinek még a csendessége is észrevétlen társnak bizonyul. Jó érzés, de nem túlzó.
Eszébe jut a szőrös kis jószág, mert a béke, ami ismét rátelepedett valami ilyesmi érzést ad neki. Így vetül ki. Egy kis vadász, aki előteremti amire szüksége van, öntörvényű és cseppet sem kíván kiszolgáltatva lenni, mégis élvezi, ha néha a melegben megpihenve valaki törődik vele, persze épp annyira, amennyi még nem idegesíti. Mert ha úgy lenne, lehetne bármilyen is kint, elmenne. Elbújna. Vagy támadna.
Hallgatva a félvért csak nagyobb mosolyra húzódik az ajka. A halk nevetés talán hangosabb is lenne, ha a nincs egere gondolatot ne folytatta volna még mielőtt elő tudott volna belőle szökni. Ő nem így képzeli. A felelősséget amúgy sem ismeri még hírből sem, de talán feléjük nem is kell túlzóan gyakorolni.*
- Vigyáznak magukra. Te csak adnál némi... meleget.
*Tűnődik el, le sem véve a kandallóról a szemét, lehetséges, hogy nem is holmi cirmosról beszél, hanem magáról. Ezért jó, hogy nem mélyed el, csak mondja, amit gondol. Ösztönösen a fáradt elméjéből érkeznek a szavak. Tudna aludni, visszatérve a kinti hűvösből újfent rátelepedett az álmosság, így hát visszakönyököl féloldalasan az asztalra és egy pillantást vet csak Kyr-re, majd lehunyja a szemeit, ahogy tenyerén pihenteti az arcát. A nemrégen feltörő zaklatottságnak nyoma sincs. A meleg van, ami simogatja bőrét és a lebegés, valahol két halovány, alig felsejlő gondolat között.*


4317. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-19 09:34:38
 ÚJ
>Targhed Cagon avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 126
OOC üzenetek: 0

Játékstílus: Vakmerő

//Tilosban//

* Kisebb sikernek könyveli el, hogy elvetették a tál utáni kíváncsiskodást. Tényleg fogalma sincs mit kellett volna válaszolni, ha esetleg mégis rákérdeztek volna. Első dolga lesz lecserélni, ha talál jobbat a városban, elvégre erős tál kell, az ilyen kényes kísérletekhez. Közben nem rest belecsapni azokba az apróbb kezekbe. Talán ennek már intő jelül kéne hasítania az ork fejben, hogy új partnerük nemi identitásának megállapításában tévedett, ám nem erre figyel. Jobban koncentrál most a középen kavargó löttyre. A legkisebb hiba is végzetesen nagy katasztrófához vezethet. Természetesen az ork, még így fél részegen is képzett, nem valami botkezű amatőr, kinek még józanul is remeg a keze. Mikor Garsin elfintorodik az ork pálinka szagán kicsit elmosolyodik és önkéntelenül visszaemlékszik saját első kortyára. Azért az elején még az orkok is könnyeznek ettől. Erre edzeni kell. A reakcióból következtetve az ork úgy ítéli meg, hogy még nem kóstolt erős dolgokat. Mondjuk saját hibája, hogy nem készült emberek számára iható itallal. Ez az ő vérén szárad. *
- Most, hogy egybegyűlt a fél hadtested, meséljetek valamit. Mi volt a legfárasztóbb küldetés, amin eddig voltatok? Na, nem fizikailag, hanem mentálisan.
* Biztos benne, hogy tudna mit mesélni a kalandjairól, hogy milyen nagy bestiáknak hozta el a végét, de ő most nem erre kíváncsi. Garsin kérdésére enyhén felnevet. Mintha nemrég pont ilyesmit mondott volna Bredoc. *
- Cagon könnye, mi? *Emeli a tekintetét Bredoc irányába * Nem, sajnos, akkor szerintem gazdag lehetnék, ha tudnék ilyet főzni. Mondjuk nem pont az ork pálinkából.
* Közben úgy dönt eleget állt a tálban a lötty, így azt is lecsapolja egy kisebb üvegcsébe. Jól lezárja és meggyőződik a minőségen. Hamarosan Bredoc Droyn gazdagabb lesz 1 Fűzöld varázsitallal. *



4316. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-18 23:00:59
 ÚJ
>Bredoc Droyn avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 518
OOC üzenetek: 149

Játékstílus: Vakmerő

//Tilosban//

*Talán Bredoc már túl részeg hogy azon kezdjen el morfondírozni, hogy tényleg egy koponya-e az a tál, vagy csak ez is az előadás része az orknál. El is engedi a témát. Végül is látott már furcsább dolgokat is, nem ezen fog fennakadni.*
-Voltak durva dolgok.
*Csak úgy a tűzbe bámul pár pillanatig, ahogy azt a veteránok szokták, mikor fel-fel villan egy kellemetlen emlék.*
-Ó tényleg jól néz ki!
*Megforgatja a fényben az italt, valóban jobb minőségűnek tűnik mint a korábbi. Valamit csak érthet ehhez a kotyvasztáshoz.*
-Egészség!
*Ő is iszik a többiekkel együtt, de lefelé fordítja poharát, jelezve hogy többet nem kér. Kicsit röstelli is hogy nem kínálta meg Garsint, de nem hitte hogy kérne. A lány ölelése egyébként is melegséggel tölti meg mellkasát, és örül a viszontlátásnak, talán ez veszi el a jómodorát. Meg az a rettenetes ork pálinka. De legalább egy jó darab nyúlhúst nyújt oda neki, ő még nem sokat evett a saját nyársáról így nem csak maradékot kap meg az újdonsült vendég.*
-Na és hogyhogy erre jártál? Vagy pont engem kerestél? Mesélj, hogy vagy!
*Bár már egy ideje megvan ez a kis darabka földje, arra korábban nem is gondolt még hogy talán ennek híre is mehetett, no persze megosztotta terveit a hozzá közelállókkal úgyhogy annyira talán mégsem meglepő.*
-Csak óvatosan, ez méreg.
*Hangosan felkacag ahogy látja a szenvedést Garsin arcán, miután lehajtotta egy kupicával.*
-Meg lehet szokni... Idővel. No azért talán jobb nem megszokni az ilyesmit.
*Persze az öreg toroknak bármi jó, a lánynak szerencsére még sokat meg kell élnie hogy eljusson erre a szintre.*
-Teszek még pár fát a tűzre ha nem bánjátok. Csak szeretem nézni ahogy ég.
*Lök is pár nagyobb hasábot rá, és visszaül a helyére, a térdére könyököl és gyönyörködik a lángokban.*


4315. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-18 22:10:20
 ÚJ
>Kyr q'Naviel avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 146
OOC üzenetek: 4

Játékstílus: Megfontolt

//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//

*Elkapja a szeme sarkából a másik köszönetét, de nem reagál rá. Továbbra sem tartja mindezt olyasminek, amin bármit is meg kellene köszönni, legyen mindez akár a puszta vendégszeretetének megnyilvánulása, akár egy sajátos, óvó ösztön, bár egyikről sem volt soha híres.
Visszaül a korábbi helyére, mintegy beékelve magát a nő és a fal közé, pedig mehetne bárhova. Számos ülőhely van a kunyhóban. S bár általában a legkevésbé sem szeret így beszorítva lenni, most mégis önmagát helyezi ide. Biztosan több ok is lenne, amivel mindez magyarázható, ha valaki érti a tudatot és annak láthatatlan működéseit, de ő maga nem gondolkozik a miérteken. Világéletében a megérzéseiből élt, amit egy ideje a racionalitás mögé szorít, most mégsem merül fel az észszerűség kérdése, sem a kényelmetlen érzés, amit a társaság sokszor kivált nála. Visszaül a padra, mert így érzi helyesnek. Az sem tudatosan felvetett és eldöntött dolog, hogy meg kellene-e szólalnia, vagy sem. Egyszerűen nem teszi, mert nem érződik jónak. Igaznak. Vagy talán csak fáradt már hozzá. Egyébként sem lenne mit mondania. A kommunikációval mindig is hadilábon állt. Hallgatni tud. És így is annyi szótlan mondandó van, ha valaki beszéli a csendet.
Éppen ezért nem zavarja a másik elnyúló hallgatása, de valójában az sem, amikor megszólal. Ugyanolyan természetes hallani a felhangzó halk nevetését, mint csöndben ülni vele. Nyugodtan nyitja ki a szemét a jókedvű hangra. Egy pillanatig csak figyeli a nőt, aztán a falnak döntött tarkóján billen oldalra a feje, abba az irányba, ahonnan az ötletét vette.*
- Macska.
*Ismétli végül a szót elmélázva, mintegy nyugtázva amit hallott. Valóban fáradt, ha már a fölösleges szóismétlés kell hozzá, hogy feldolgozza a hallott információt. A felvetés alapvetően furcsa számára. Elnézi egy darabig a kandallót. Meleg kövek. Ha valamennyit ért a macskákból, az valóban az, hogy a kényelmet keresik. Ilyen időben pedig ki ne vágyna tűz mellé.*
- Nincsenek egereim.
*Közli aztán a maga egyszerű módján. Kint a fáskamrában, talán. De ott sincs olyasmi, amiben kárt tehetnének. A hidegebb időkben biztosan befészkeli oda magát egy-kettő, de nem sajnálja tőlük sem a helyet, sem a meleget – ahogyan a nőtől sem. De ha nincsenek egerek, amik kárt tesznek, akkor minek a macska. A kedvtelésből tartott állat olyasmi, amit még mintaként sem lát a környezetében. A kutya portát őrizni kell, a ló erőnek, a tehén a tejéért. A macska – az egerek és a rágcsálók ellen, amik kárt tesznek a terményben. Visszafordul előre, újra behunyva a szemét. A tea még forró a keze mellett álló pohárban. Érzi a melegét a bőrén. Tompán ég a szeme a fáradtságtól.*
- Nem tudom, hogy tudnék-e rendesen vigyázni rá..
*Mormolja még halkan. Kedvtelésből tartott állat vagy sem, mindenképpen felelősség. Mint egy gyerek. Vigyázni rá..*


4314. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-18 20:30:55
 ÚJ
>Naesala Wynroris avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 486
OOC üzenetek: 11

Játékstílus: Vakmerő

//Éber álmok//

*Szántóvég a szántóföldek legészakibb települése, ennélfogva ez a legközelebbi helység a városhoz. Megközelítése azonban kissé trükkösebb, ha az ember nem szándékozik letérni a főbb utakról, márpedig egy bölcs utazó jobb, ha nem tér le róla. Elmúltak már azok az idők, mikor az utak nagyobb veszélyt jelentettek a susnyásban kóborlásnál, rablótámadásról hosszú idő óta nem hallott a környéken, vagy ha hallott, az is inkább az egyik falut érintette.
A szántóháti lankákon átverekedve magát a távolban már felsejlik előtte annak a néhány szalmatetős házikónak az alakja, amely a szántóvégi tanyavilágot képezi. Nem annyira ismerős errefelé, leginkább csak a délre tartó út menti településeken járt már, melyek mellett oly gyakran elment a Kikötőbe vagy Amonra történő utazásai során, de egyedül talán Sziritánt volt alkalma kicsit jobban megismerni.
Néhány hasznosabb információt azért tud a kis településről. Tudja például, hogy alig néhány paraszt lakja, de ami még fontosabb, nem is egy foglalkozik hodaril termesztéssel. Maga még sohasem próbálta, mindig is inkább megmaradt az alkohol kellemes tompításánál, azonban ismeri a növényt. Nem csak hallomásból, volt alkalma két szemével látni a hatásait, s bizony a túlhasználói a legkevésbé sem bizalomgerjesztőek.
Akaratlanul is összefüggéseket lát a kábító dudva jelenléte és a borzalmak megjelenése között, noha az különös, hogy ez eddig ilyesmi nem ütötte fel a fejé. Pedig valószínűleg több generáció óta termesztik a hodarilt, így bizonyára akadnak használói is a parasztok között. Valahogy bekerült volna a kutakba?
Ilyen elméletek kavarognak fejében, mire eléri a faluhatárt. Tekintetével egyből helyieket keres, s ha az istenek is úgy akarják, hamar fog találni valakit, aki szívesen panaszkodik. Valami öreg lenne jó, azok imádnak sopánkodni.*

A hozzászólás írója (Naesala Wynroris) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.06.18 20:32:55


4313. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-13 19:20:43
 ÚJ
>Kyr q'Naviel avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 146
OOC üzenetek: 4

Játékstílus: Megfontolt

//Éber álmok//

*Elég régóta él kint ahhoz, hogy észrevegye, ha valami elüt a szokásostól. A szinte csak a szeme sarkából észrevett mozgás lehet akármi, s ezt ő is tudja. Akár semmi is. A legvalószínűbb, hogy egy vad. Kicsi, nagy. Korán van még, járhatnak ilyenkor legelni. Mégis a kellő óvatossággal közelít felé. Nem siet sehova, a dolga megvárja. Nem számít másra, mint egy felugró szarvasra, a fülébe azonban mégsem egy megriadt állat bozótosban cikázó mozgása jut el. Felkapja a fejét a váratlan levegőbe hasító sikolyra. Lerázza a hideg a hangra, ahogy megtorpan álltában, mégsem mozdul elsőre, amíg csak el nem hal a hörgés. Egy pillanat csupán, amíg elül benne a sokk, csak akkor indul, de akkor elnyújtott léptekkel az oda nem illő hang forrása felé. Kis híja, hogy nem fut, de túl elővigyázatos, hogy vakon rohanjon az ismeretlenbe.
Az elf ismerős alakja szinte meg sem lepi. Hogy itt találja a földeken, az erdőben. Ha őszinte akarna lenni, nem számított rá, hogy újra látja a legutóbbi találkozás után, de a legutolsó dolog a gondolatai közt, hogy őszinte legyen. Annyiban talán, hogy ha valakiben, akkor a nőben képes annyira megbízni, hogy valamelyest megnyugtassa a jelenléte. Még az sem fordul meg a fejében, hogy ő bántotta volna, nyúlnak nézte volna a gyereket, vagy ilyesmi. A tekintete nem is időzik sokat a hosszúéletűn, csupán nyugtázza, hogy itt van, mielőtt átúszna a földön fekvő, vérző alakra. Az első, amit felmér, hogy nem egy helybeli kölke-e, s nem látta-e már valaha valamelyik környékbeli faluban. A vállán átvetve bújik bele az íjába, hogy szabaddá tegye a kezeit. A nő mellé állva figyeli, ahogy az megemeli a gyereket. A másik kérdő pillantására csak összevonja a szemöldökét, s körbetekint, hogy nem lát-e azonnali veszélyforrást, esetleg azt az utat, ahonnan a kölyök jöhetett a fák között. Azt azonban ő is megérti, hogy itt nem maradhatnak, túl nyitott, és amíg nem tudják mi ijesztette meg a gyereket ennyire, maguk is veszélyben lehetnek.*
- El tudjuk vinni a házhoz?
*Leguggol a hosszúéletű elé. Megigazítja a mellkasán az ideget, a karjait nyújtva, hogy felemelje a kis testet a nő öléből. A kunyhó van a legközelebb. Itt kint nem hagyhatják. A szótlan kérdés a szemében, amivel futólag feltekint az elfre, hogy megmozdíthatja-e egyáltalán szerinte? Legalább annyi időre, amíg visszaviszik. Mivel kettejük közül ő az, aki tudja, mi az a vérfű, ezért a férfi hajlamos lehet ilyen kérdésben rá hallgatni.*


4312. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-13 01:20:47
 ÚJ
>Garsin Elthur avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 500
OOC üzenetek: 2

Játékstílus: Vakmerő

//Tilosban//

*Az exparancsnok a tisztelgésre öleléssel válaszol, Garsin pedig cseppet sem bánja, hiszen valójában ő sem a parancsnokhoz jött most, hanem Broxhoz. A barátjához, vagy ha úgy tetszik, egyik apafigurájához, mentorához.
Tőle pedig ez a közvetlenség is jól esik, sőt, hiányolt melegség önti el, ami még a gondokat is elmossa egy kissé és szebb színben festi meg a világot.
Viszonozza az ölelést, egyik kezével kicsit meg is lapogatva a férfi hátát, míg vesz egy mély levegőt, aztán kibontakozik a karok közül, mikor engedik.*
- Köszönöm. - *Indul el a kínált hely felé, közben már a zsákját engedve le. Tekintete azonban javarészt az idegenen marad, ami talán nem fest olyan furcsán, mivel éppen bemutatják őket egymásnak.
Mielőtt leülne, a tüzet megkerülve jobbját nyújtja Cagonnak, hogy kezet fogjon vele, amennyiben az ork fogadja a gesztust. Garsin keze nyúlánk termetéhez illően vékony ujjú, törékenynek hathat, fogása viszont érdes bőrű és erős, ami passzol egy harcoshoz is.
Így vagy úgy, de végül helyet foglal, s Bredoc szavaiból végül megszületik a magyarázat a furcsa edényben kavargó löttyre is, ahogy az is kiderül, hogy a két férfi pálinkát iszogatott. Ami nem lepi meg különösebben, ugyanis az ital szagát már az ölelés során megérezte Broxon.
Éppen azt kutatná szórakozottan a páros ábrázatán, hogy amúgy mennyi pohárkával is guríthattak már le, mikor felé is nyújtanak egyet.*
- Köszönöm. - *Veszi el, majd óvatosan beleszagol és rögtön elfintorodik. Bredoc kínálására a húsra néz. Kérethetné magát, hiszen meghívás nélkül érkezett, ráadásul ebédidőre, ami elég udvariatlan, de úgy véli, Broxal szemben ez belefér, na meg éhes is, úgyhogy biccent.*
- Köszönöm, az jó volna.
Azt meg jól sejtem, ugye, hogy jobb lesz, ha ezt evés előtt hajtom fel, különben könnyen lehet, hogy szegény nyuszi kárba vész? - *Kérdi, gyanakvó mosollyal sandítva a másik kettőre, akik amúgy látszólag úgy küldték le az italt, mintha víz volna. Ő ellenben nem akarja ugyan megsérteni a pálinka tulajdonosát, de még mindig csak szorongatja a pohárkát a kezében. A szaga alapján elég erősnek tűnik, erre jobb rákészülni.
Meg kell hagyni, nem egészen így képzelte el ezt a találkozót, de nem bánja. Jó egy kicsit egyszerűen megpihenni és nem gondolkodni túl sokat. Úgy sejti, lesz még alkalom a komolyabb beszélgetésre is, de ha már munka és felelősség nélkül maradt, miért is ne viselkedhetne kicsit ő is úgy, mintha nem volna holnap, vagy bármi gond?
Ezen gondolat mentén aztán végül a választól függetlenül jelzésértékűen megemeli a poharát a két férfi felé, majd fölhajtja a tartalmát. Igyekszik gyorsan, ízlelgetés nélkül lenyelni, de így is undorítónak találja. Aztán jön az égető forróság és a szemei rögtön könnybe lábadnak, míg ő maga összegörnyed. Nem is tudja, melyik a rosszabb. Ez az érzés, vagy az az utóíz a szájában. Nem tévedett, a pálinka valóban ki akar szökni, ugyanott, ahol leküldték, de kezét szája előtt tartva férfiasan küzd, hogy bent tartsa. Nincs szokva ő az ilyesmihez.
Végső soron csak egy rettenetes ízű levegőt böffent fel kezébe majdhogynem hangtalanul, majd fáradtan sóhajt és már a kulacsa után tapogatózik. Van egy sejtése, hogy a másik kettőt alighanem szórakoztatja a szenvedése és nem is sajnálja tőlük ezt a mulatságot, ha valóban így van, de azért egyelőre kerüli a tekintetüket.*
- Ezt is maga főzte? - *Leheli erőtlenül a kérdést, Cagonnak címezve, miközben végre megtalálja a kulacsát, de a dugóval még elbíbelődik.*


4311. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-12 23:00:16
 ÚJ
>Targhed Cagon avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 126
OOC üzenetek: 0

Játékstílus: Vakmerő

//Tilosban//

* Úgy gondolja, ennyi feles után, a koponyatál látványától nem fog elszörnyedni, de tévedhet. Elvégre teljesen más az a határ, amit egyesek gyomra képes befogadni. *
- Dehogy! * Nevet fel * Csak hasonlít egy koponyára. Semmi köze hozzá.
~ De azért ne nézd meg közelebbről, mert ha igen, akkor én is szörnyethalok. ~
- Elhiszem, úgy nézel ki, mint aki vezetett már csapatot veszélyes akciókban.
* Aztán közéjük szegül egy bizonyos legény, kit Garsinként mutatnak be neki. Lehet, hogy a vak is látja, hogy ő nő, de ez az orknak nem tűnik fel, és amíg ki nem javítják, addig ebben a hitben marad. Amint elhallatszik az a bizonyos szó, hogy pálinka, már tölti is az újabb adagot, és a tűz felett átnyújtja a teli töltött poharat Garsinnak. *
- Egy kis szíverősítő neked is jót tesz.
* Ha elveszi, akkor koccintás híján leküldi a többi mellé a saját pálinkáját. Majd az üstben lévő löttynek a felét kiönti egy fiolába. Megfelelően dugaszolja be a tetejét, meggyőződik a minőségen. Amint megelégszik a termékével, átadja. Letesz az asztalra 1 Sötétzöld varázsitalt Bredoc Droyn mellé. *
- A maradék még jobb lesz.
* Szól oda Bredoc irányába, mielőtt nyakon öntené a tálat egy erősebb alkohollal. Egyelőre nem szól. Megvárja, míg a másik kettő, hogy reagál egymásra. Elvégre azt mondta rég találkoztak. Lassan talán el kéne gondolkodni az indulásán. Amint egy fokkal józanabb lesz. *



4310. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-12 21:55:00
 ÚJ
>Bredoc Droyn avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 518
OOC üzenetek: 149

Játékstílus: Vakmerő

//Tilosban//

*Az italok gazdát cserélnek, legalábbis egyelőre ha Cagon nem óhajt megpróbálni elszelelni velük. Bár ettől tényleg nem fél Bredoc. Hagyja hogy jól megvizslassa őket, elvégre mégis csak ő a szakértő.*
-Hát, amennyire csak lehet.
*Bólogat is hozzá egy párat hogy ráerősítsen arra amit mondott, bár mintha csak saját alkimista tudását igyekezne alátámasztani. Mikor azonban a tál előkerül önkéntelenül is felhúzza a szemöldökét. Egy pillanatig sem gondolkozik azon, hogy rákérdezzen-e.*
-Te.. Az tényleg egy koponya? Remélem nem azé aki megitta a főztödet.
*Humorba csomagolt óvatoskodás, mert hát kitudja mégiscsak mit forral ki a végére a másik?*
-Áhh fiatalság! Meg aztán sok a felelősség is ha embereknek kell parancsolnod. Hidd el én tudom.
*Mosolyodik el a szakálla mögött finoman.*
-Fárasztó tud lenni. Jobb szeretek a magam ura lenni.
*Aztán pedig ezt az igencsak érdekessé forduló eseményt egy még érdekesebb zavarja meg, mikor az idegen közelebb ér hozzájuk. ~Visszaintett. Akkor rossz szándékkal csak nem érkezhet.~ Gondolja magában. ~Hát mégis csak Garsin az! Szavamra mondom!~ A korábbi mosoly igazi széles vigyorrá fejlődik az arcán ahogy a lány lassacskán odaér a két furcsa fickóhoz. Bredoc kutyája is hamar felismeri a jövevényt, és pár hangos vakkantással no meg a farka csóválásával jelzi hogy örül a barátnak. A füle is egészen az égnek áll, úgy figyeli a történéseket. Mikor Garsin tiszteleg az exparancsnoknak, egy pillanatig mélázik csak el, majd kérdés nélkül keblére öleli és jól megszorongatja őt.*
-Ne butáskodj Garsin!
*Teszi hozzá, s ha úgy látja hogy a másiknak kellemetlen ez, akkor hamar elengedi őt.*
-Ezer éve nem láttalak! Gyere ülj csak le!
*Mutat az egyik helyre, kényelmesen a Cagonnal szembenire, míg köztük a ropogó tűz hagy némi teret.*
-Ő itt Cagon, ő pedig Garsin.. *Rutinból azt akarta mondani, hogy egykori beosztottja, de inkább egy máshogy fogalmaz.* Kedves barátom. Cagon pedig nemrég érkezett, átutazó és meghívtam ebédre, tudod hogy van ez. Akinél van pálinka azt mindig szívesen látjuk.
*Halkan felkacag, és a korábban kiöntött poharát emeli mindkét vendégére, majd lehajtja az italt.*
-Alkimista, éppen kever nekem valamit a világoszöld italjaimból.
*Nem akar túl sok mindent mondani egyszerre, nehogy itt valakinek az agyára menjen, egyrészt már egy pál feles lötyög benne, másrészt pedig Garsinnak is nagyon örül, tényleg régen beszélt vele úgy rendesen és sok mesélnivalója van, no meg arra is kíváncsi hogy a lánynak miféle mesélnivalói vannak.*
-Nyulat?


4309. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-12 01:26:24
 ÚJ
>Xoumou Zhuomian avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 73
OOC üzenetek: 2

Játékstílus: Vakmerő

//Éber álmok//

*Minden reggel felkelni, elvégezni a testgyakorlatokat, a meditációt, megmosdani, vizet hozni, ételt gyűjteni, csapdákat felszerelni... Ezek mentették meg a rémálmoktól. A folyamatos munka és a mindennap szigorúan betartott rutin. És mégis visszatértek. Xou nem a lelkek szakértője mégis észrevette magán, hogy néha elkalandoznak a gondolatai és igyekszik ennek utána járni. Bűntudatot nem érez. Jóideje már haragot sem. A lelkében nagyon sokáig lángoló gyűlölet és makacs akaratosság is le lett törve. Ott a bányában. Vagy még a tömlöcben mikor a saját halálát várta. De akkor mi lehet ennek az oka és miért most? Nem érti. Viszont az ösztöneit amik eddig ott tartották az erdőben követi. Magához vesz annyi ételt amennyi egy két napig elég lesz számára majd elindul a szántóföldek irányába. Nagyon rég nem beszélt már másik értelmes lénnyel. Abban se biztos, hogy egyáltalán képes lenne-e rá. Ahogy a biztonságos fákat elhagyja és kikerül a területéről valami megmagyarázhatatlan félelem fogja el. Idegen számára ez a világ. Mintha már nem tartozna ide. A földút, a mesterségesen művelt szántók, távolban azok a kunyhók amikben emberek laknak. Meg kell pihennie és az elméjét megnyugtatnia, hogy ismét koncentrálni tudjon a feladatára. Arra a még most is szinte szeme előtt lévő ültetvényre. Meg kell találnia. Valahol itt lesz. Már ha létezik és ez nem csak valami ostoba játék amit az agya játszik vele. Mondjuk végső soron nem mindegy? Céltalanul a szántókon kóborolni vagy egyedül az erdőben. Ezt mondogatja magának.*


4308. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-11 21:18:52
 ÚJ
>Caelril Vaellisalia avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 156
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Vakmerő

//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//

*Utálja ezt a megváltozott világot, ami köré költözött. Utálja, hogy egyáltalán feltűnik neki, hogy mennyire gyűlöli mindezt. Minden negatív gondolatot, az érzelmeket, amik elkapták és amik úgy szorongatják, hogy pont annyira nem tud vele mit kezdeni, mint az, akit a maga apró képében látott. Nem akar sem itt lenni, sem máshol, mégis egy dolog van, ami elűzi ezt a hullámot, az pedig a másik alakja, ahogy csendesen, a maga higgadt módján tevékenykedik, mikor belép az ajtón. Csak egy pillantással nyugtázza, de épp elég, hogy visszaülve a padra, kapjon némi erőt arra, hogy messze űzzön mindent. A semmit nézi így is és próbálja visszanyerni a saját megszokott hidegvérét. Azt, ahol nincsen helye az ilyen nyomorúságos gondolatoknak. Nem tartja gondnak, hogy a másik ezt láthatta belőle, nem érdekli. Nem megjátszani kívánja magát, hanem visszacsendesedni a megszokott világába. A kar, ami nyúl, s a közelében teszi le a bögrét, most a semmiből tűnik elő, pedig pontosan tudta, hogy teát készít, mégis meglepi. Visszaköltözik a halvány mosoly, ahogy feltekint a fölé magasodóra és bólint egyet. Még formálja is a szót ajkaival, hogy "köszönöm", de a hang nem követi a mozdulatot.
Kyr is helyet foglal, majdnem úgy vannak, mint azelőtt, hogy szembesült volna a gyengeségével. Kicsit, mintha vissza lehetne pörgetni az idő kerekét, s megadatná neki az ég, hogy el is lehessen felejteni. Maga elé húzza a bögrét, s kezeit köré fonja, hogy annak a melege járja át inkább, karöltve azzal a gondoskodással, ami mintha zsigerből jönne, nélkülözve minden kényszert. Mennyivel jobb érzés így a kezei közé venni. Ha valamit most nem kívánna, az az, hogy többet kérdezzen tőle a férfi, vagy ha óvón megpróbálná előcsalni az elhangzott szavakon túli történetet. Ha eddig hálás volt, akkor az semmi ahhoz képest, amit most erről gondol. Nem tudja, hogy egyáltalán képes lenne-e szavakba önteni bármit, ami mindezzel kapcsolatos, úgy pedig csak fokozódna az érzés, amit nehezen, de el tudott végre halványítani.
A lehunyt szemeket nézi, de nem képzeli, hogy változott volna bármi, hogy most majd elaludna végre. Pedig ő, ha a menekülést választhatná mégis, akkor a legjobb módja az alvás lenne, akkor biztosan nem kell ilyesmivel foglalkozni. Lassan kortyol bele a teába, ami még túl forró ahhoz, hogy egy igazit beleigyon, így vissza is teszi. Az ízek még váratnak magukra.
Az ablakon kitekintve sem történik nagy változás, a szürkeség maradt, s ez talán már végleges a mai napot tekintve. Elmenni nem fog tudni, s még nincs túl közel az éj, azt mégsem vészelhetik át a padon ülve. Nem akarja, hogy Kyr miatta ne hajtsa álomra a fejét. A kandalló felé néz, majd le az azelőtti kőre. Hogy miért, az maga sem tudja, de halkan felnevet. Egy képet rajzolt maga elé az elméje, hogy milyen hűen feküdhetne ott valami szőrös kis állat, aki bemenekült az eső elől velük együtt.*
- Tudod mi kéne ide? Egy macska.
*Hogy miként hat ez az ő szájából az elmúlt perceket, vagy az egész napot tekintve, azt nem tudja, de ha gondolkodna ilyenen, ki sem mondta volna. Mindenesetre szertefoszlott a maradéka is annak, ami körbevette eddig fekete felhőként.*


4307. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-11 20:29:16
 ÚJ
>Caelril Vaellisalia avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 156
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Vakmerő

//Éber álmok//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//

*Már többször tudja átadni magát a természetnek, vagy a neki tetsző dolgoknak. Ez a hely elindított benne valamit, ami végtére is a hasznára vált. Máshová helyezi a fókuszt, de így is kielégítő az elfoglaltság, amit nyújt a természet szeretete, legyen az a világítótorony magaslatából való kémlelés, vagy a növények gyűjtése. Talán nem olyan izgalmas, mégis fel lehet benne fedezni a maga jóságát, elnyomva azt az oldalát, ami kitörhetne helyette. A fátyolos növényből metszi az első darabkát, mikor hegyes fülei neszre lesznek figyelmesek, de egybeolvad a helyi sajátosságokkal. A szél, ami zizegve simogatja végig a faleveleket, s hordja arrébb az avart, összeolvad a madarak csicsergésével, vagy épp a nem túl távolban elhaladó kisebb vadak óvatlan somfordálásával. Lopva tekint a házra, ahová indulni készül, de még időt ad magának, talán túl korán is lehet. Nem mintha az első találkozásuk a félvérrel nem a felkelő nap előtti fénytelenségben érte volna őket.
Csendes magányát élvezi még, egészen addig, amíg az addig baljósnak cseppet sem tűnő zaj artikulálatlanná nem alakul. Teste azonnal megmerevedik, egy töredék másodperc alatt válik késszé, s már nyúl is a kardjáért, amit egy határozott mozdulattal ránt elő. Feszült, megkövült tekintettel indul annak nyomába, mit sem sejtve, hogy milyen apró lényből tört elő. Már látja a távolból a maga előtt tehetetlenül, mégis akaratosan csapkodó kis karokat, kirajzolódik annak fekvő alakja, de léptei nem gyorsítanak fel annyira, mint amennyire a helyzet megkívánná. Óvatos. Óvatos addig, míg Kyr sziluettjét nem látja közeledni, így már ketten vannak, akik meg tudják védeni magukat, egymást, a gyermeket. A viszontlátást nem így képzelte, de ideje sincs gondolni rá. Hamar terem a kölyöknél, s maga mellé ejtve a pengét guggol le, hogy felmérje az agonizáló kis testet, aki végkimerültségében lesz majdhogynem mozdulatlanná. Tekintete nem tükröz aggódást, ő belül játszik, ott pedig nem engedheti meg mindezt, mert ha a sebes talpú menekült valami elől, az a közelben járhat. Másra nem tud gondolni, pedig őrültet és beteget is eleget látott már. Végül a guggolásból lejjebb ereszkedik, két sarkára ül, és az eget kémlelő testet megpróbálja egyik combjára fektetni oldalvást, hogy a saját fogai által megmart nyelvének vére ne a torkába csorogjon, hanem oldalra, akkor talán beszélni is tud majd.*
- Ki bántott? *Kérdi csak, de választ nem talál, s az ismeretlen történet aurája sem sejtet semmit, ami megmagyarázható lenne. Rettegés szülte mozdulat, ami a fény irányába nyúlik, s ő is néz afelé, majd míg nem eszmél rá, hogy mit keresnek az ártatlan szemek, a félvérre néz, mintha csak azt kérdezné, ki megy, és ki marad?
Az aggódás helyett cél tölti meg az elméjének bugyrait, ami le tudja küldeni a tudat legmélyére a féltő érzelmeket, cél, ami már vinné is a lábát előkeresni azt ami, vagy aki ezt tette egy aprósággal. Mégis… itt nem hagyhatják. Ha az utolsó lélegzetvétele következik is valakinek mellette kell maradnia, de az nem ő akar lenni. Ő inkább megszabadítaná ettől a szenvedéstől, aztán hasonlóval illetné az okozót.*


4306. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-11 20:17:28
 ÚJ
>Kyr q'Naviel avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 146
OOC üzenetek: 4

Játékstílus: Megfontolt

//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//

*Mikor a másik tagadólag lassan megrázza a fejét, csak tovább izzik benne a harag. Annyira, hogy el kell forduljon, nehogy átbukjon, s olyat tegyen, vagy mondjon, amit később megbán. Ismeri magát. Kell néhány másodperc, amíg lenyeli a dühét, és eltakarítja annak maradékát is a tekintetéből. Mire visszafordul a nő felé, már újra csak a szürkék hűvöse pillant vissza rá. A szavak újra nyugodtan hagyják el a száját, ahogy behívja az elfet a házba. De meghagyja, hogy a másik meghozza a maga döntését ezúttal is. Neki viszont szüksége van rá, hogy elforduljon és távolságot tegyen maga és a hosszúéletű közé. Mintha így a saját érzései okától távolodna el. Mintha az ajtó keretén túl más volna bármi, mint odakint.
A megszokott higgadtság jellemzi a mozdulatait, ahogy besétál a kandallóhoz, hogy megnézze a tűz fölé rakott vizet. Még nem forr, de már elég meleg, hogy fehér gőz szálljon fel belőle. Kerít egy bögrét valamelyik alsó polcról. Az asztalra teszi, amíg megkeresi a maradék szárított csalánlevelet, amit néhány hónapja szedett. Nem sok van már belőle, de nem sajnálja a másiktól. A száraz levelekből egyébként is több kell, hogy ízt adjon. Nem néz fel, miközben az elf is bejön utána a teraszról. A tűzhely padkájára teszi a bögrét, amíg felönti forró vízzel. Nem zavarja a szótlanság, de valami megváltozott. Otthagyja a tűz mellett az edényt, és megemelve mellőle viszi át a poharat a nőnek.
Csendben rakja le az asztalra a teát a másik mellé. Közelebb van a karja hozzá a mozdulat során, mint szokott, de mégsem a személyes terében, s nem is marad ott sokáig, csak amíg leteszi a furcsa alakú, szinte elrontottnak tűnő cserépbögrét. Nem szép, de valamiért mégis ez a kedvence; meglepően kényelmes a fogása, és puhán melegszik át az ember ujjai alatt a beleöntött italtól. Ezt hagyja ott a nő előtt, szótlanul sétálva vissza a tűzrakóhoz, hogy magának is keressen valamit, amibe kiöntheti a többi forró vizet a maradék száraz levélre.
Nem szól, amikor visszamegy a padhoz a maga teájával. Nem erőssége a lélek gondjaival törődni, így nem is próbálkozik ilyesmivel. Sem beszélni, sem megnyugtatni, sem kérdezni nem tudna mit, és abban sem biztos, hogy szükség volna ilyesmire pont az ő részéről egyáltalán. A haragjának csak a töredéke maradt, csendben morzsolódva a gondolatai mögött. Érzi a másik megváltozott hangulatát, a másfajta hallgatást, ahogy az elf a padra ül vissza, ugyanoda, és mintha az üres falat nézné. Az egyetlen, amit tehet, hogy itt van. Maga is visszaül a korábbi helyére, a falnak döntve a hátát. Ezúttal csak az egyik lábát rakva az ülőfelületre, azt is maga elé húzva, mintha félig törökülésben lenne; a másikat a földön hagyja. Felrakja a poharát az asztalra, mellé fektetve a karját a fára. A falnak dönti a fejét. Behunyja a szemét.*


4305. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-10 20:39:05
 ÚJ
><b style='color:#c03010'>Mesélő (Falánk)</b> avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Mesélő
IC üzenetek: 17
OOC üzenetek: 6

Játékstílus: Szelíd

//Éber álmok//
//Caelril, Kyr//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//

*Kyr egy tehetséges vadász. Mondják a helyiek, mikor a hallgatag fél-elf valamilyen oknál fogva az éles nyelvek kereszttüzébe kerül. Sokat nem tudnak róla, nem mintha ez bármiben is gátolná határtalan képzelőerejüket, ezt mégis minden egyes alkalommal megjegyzik egymásnak.
Nem csoda hát, hogy mikor az íjának szarvai meghajolnak a kifejtett erő hatására, s hideg tekintete egy pillanatra elidőzik az erdő smaragd pompáján, rögtön feltűnik neki valami oda nem illő. Valami, amelyre mások csak renyhén legyintenek. Olyan ez, mint mikor egy művésznek elég egyetlen pillantás, hogy meglássa azokat a formákat, amelyek kétségbeesetten korrektúráért könyörögnek.
Ril egy ezek közül a szakmájukban csúcsra törő, örökké elégedetlen, s elég gyakran meg nem értett figuráknak. Már íriszeinek szokatlan ragyogása is arról árulkodik, hogy teljesen máshogy látja a körötte végtelen pókhálóként feszülő világot. Ő gyakran gondolkozik perspektívákban, kompozíciókban és színekben.
Talán ezért, vagy talán azért, mert túlságosan is a növények gyűjtésére koncentrál, de végül nem látja a közeli bodza bokor mögött eltűnő vézna árnyat. Ellenben fülei, és ösztönei nem hagyják cserben. A bodzától roskadozó ágak jellegzetes zizegését ő is észleli.
Tehát mindkét fél lát vagy hall valami szokatlant, de ott, ahol vadak tucatjai is élhetnek, elrejtőzve a kétlábúak elől, ezek a jelek valószínűleg nem váltanak ki mélyebb figyelmet. Ezzel szemben a levegőbe robbanó éles sikoly, s az azt követő gurgulázó hörgés, amelyet mindketten hallanak, nem nevezhető errefelé megszokottnak.
Ha követik a hangot, akkor hamarosan egy kislány sziluettje rajzolódik ki előttük, aki elsőre úgy tűnik, mintha a földön fekve a rászálló legyeket próbálná elhessegetni teátrális karmozdulatokkal. De amikor jobban szemügyre veszik, az egész jelenet sötétebb tónust kap. A kölyök kócos haja az arcába lóg, talpát véresre koptatta az eszeveszett menekülés. Most már biztos, hogy nem a bosszantó rovaroktól akar megszabadulni, hanem az elméjét fertőző borzalmaktól, s a láthatatlan szörnyetegektől, melyek nem eresztik. Egészen addig folytatódik az agóniája, míg meg nem pillantja a felé közeledő emberibb formákat. Ekkor mintha a lázálom erejét vesztené, fáradtan esik hátra a feje, s végkimerülésig hajszolt arccal bámulja a kék eget.
A két idegen hiába is próbálna kisajtolni belőle néhány szót. Szájából ismerős, karmazsin szín folyadék ömlik. A korábbi sikítás következtében saját fogai martak ártatlan nyelvébe. Maradék erejével annyit mégis megtesz, hogy a felkelő nap irányába mutat könyörgő pillantással. Mintha arra kérné a semmiből feltűnőket, hogy végre hazavigyék őt.*


4304. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-10 17:36:12
 ÚJ
>Caelril Vaellisalia avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 156
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Vakmerő

//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//

*Valami megértő van abban, amikor a szavak után csak bólint egyet egy félmosollyal. Pontosan tudja, miről is beszél a másik, hiszen pontosan így élte az életét, csak mindemellett ártott is, nem keveset. Tud hiányozni az az idő, s nem az, amit művelt, hanem az, ahogy minden gondolata és tette le volt kötve, pont annyira, hogy fel se fogja, hogy benne mi zajlik. Mert olyankor nem zajlik semmi, legalábbis a felszínen biztosan nem. Az, hogy mi van az alatt, az pedig ilyen helyzetben tud előtörni, mint kiderült. Amikor van rá tér. Az egyetlen dolog, ami miatt vissza tudna menekülni, az pontosan ennek a hatására történhetne. Mert nem akar szembesülni nem ismert morajokkal. Könnyebbnek hitte.
Mégis kimondott olyat, amit nem hitt volna, hogy megtesz. Hogy ez arról szól-e, hogy valamikor utat tör minden, vagy arról, hogy most van olyan helyzetben, hogy megengedi magának, az talány, mint még oly sok minden, ami rejtve marad.
Meglepődik a másik arcának változásán, nem tudja pontosan hová tenni, még ha a szavak sejtetnek is.
Hogy szilánkosra törte-e? Nagyot hazudna, ha erre igent mondana, így csak fürkészve a másik merev és haragos vonásait, megingatja a fejét, hogy szavak nélkül árulja, el, hogy nem. Akkor még nem volt birtokában annak az erőnek, amivel most jószerivel bárkinek viszonozni tudná a hasonló "ajándékokat". Már nem tudja elképzelni, hogy hagyni tudná magát, de nem is gyerek már, aki csak tanul védekezni. Akit tanítanak arra, hogy hogyan legyen kemény, hogyan irtson ki minden érzelmet magából és hogyan ne törje meg semmi. Bár nem tudja, de ennek kudarcba fulladása okozta emlékeinek elvesztését, mert nem elvesztette, hanem elvették tőle. Nem kellett, mert gyengébb volt, mint várták. Viszont ennek okán lett sokkal pusztítóbb, mikor egyedül maradt, de még ennek a hegynek a tetején is sikerült visszaszereznie annyira önmagát, hogy ki tudjon lépni. Lesétálhatott róla. Tudták előre, s ez lehetett vele a "baj". Egyetlen olyan lélek kellett hozzá, ami valami miatt számított, ami valamit elindított benne. Csak ne hívná annyira vissza most mégis. Játszik vele az élet, mert megmutatta, hogy nem kell maradni ott, ahol nem akar, de dobálja a helyzeteket, hogy menekülhessen vissza mégis.
A tétova mozdulata után a másik arca enyhül. Ha valaki olyanon látta volna ezt, aki tényleg senki neki, aki mellett nem kényelmes a lét, akkor tudná mit jelent. Most csak valami torz megnyugvás, mintha osztoznának a haragjában, ami nem belőle tört fel.
Eztán a melegbe hívja, s ezzel már végképp nem tud mit kezdeni. Nem indul azonnal, egy percet még kiüresedett tekintettel ácsorog és néz maga elé, nézi az ajtót, s a befelé haladó félvért. Ki ő, hogy ez történhet mellette? Bár tudná mi zajlott le ebben a röpke percben. Nagy levegőt vesz, mintha csak felszívná magát, majd bemegy ő is a házba. Ugyan úgy megcélozza azt a padot, amin akkor ült, mikor érezte, hogy levegőre van szüksége, mert megfullad. Ugyan úgy, áttéve egyik lábát ül le szembe a fallal, mintha még mindig ott feküdne a másik. Még a takarót is hasonlóképp ejti az ölébe a vállairól. Lassan tér csak igazán észhez és fordítja a tekintetét Kyr-re, de a vonásai már nem tükrözik ugyan azt. Visszaállt az eredeti állapotra. Csak szólni nem bír, még ha valahol szeretne is.*


4303. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-10 15:05:41
 ÚJ
>Kyr q'Naviel avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 146
OOC üzenetek: 4

Játékstílus: Megfontolt

//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//

- Sosem adok magamnak elég időt, hogy gondolkozhassak rajta.
*Feleli keresetlen őszinteséggel a kérdésre, csendesen figyelve az eső áztatta rétet. De talán azért vannak részei ennek az életnek, amiket kifejezetten szeret – vadászni, állatokkal foglalkozni, az erdőt járni naphosszat. Bár nem erre nevelték, s nagyon kevés köze volt ehhez egyébként is, mégis közel áll hozzá az ilyesfajta munka. A magány része sem zavarja, szívesebben tölt időt itt kint, egyedül, mint emberek közt, akár csak a kicsiny faluban. Egyéneket meg tud kedvelni közülük, de összességüket sosem. Hogy ez az ő összeférhetetlenségének eredménye, vagy másoké is olyasmi, amin nem gondolkozik. Nincs ideje. Amíg mindkét keze mozog, s arra figyel, hogy hova lépjen az avarban, hogy ne riassza el a vadakat, addig nincs ideje. Nincs ráutalva senkire, semmiért, és ez ritka nagy áldás számára. Küzdenie kellett érte, de elérte. Ez ad örökké bizalmatlan elméjének valamennyi kis nyugalmat. Mint egy védőháló. Ezért tud saját döntéseket hozni, anélkül, hogy érdekelnék a másokra kiható következményei. Ezért tud minden rossz érzés nélkül úgy dönteni, hogy nem válaszol a hosszúéletű kérdésére, hanem visszamegy inkább a házba, megnézni a tűz fölé akasztott vizet. A mozdulat azonban elakad, ahogy meglátja a mellette álló arcát.
Nem detektálja az érzelmet, csak a feszült izmokat, s azt, hogy valami nincsen egészen a rendjén. Reggel óta eleget látta ezt az arcot, hogy ennyit észrevegyen rajta. Szótlanul várakozik, nem engedve le az összefűzött karjait maga előtt, amíg az elfet kutatja a szemével. Nem vár valójában, talán csak egy pillantást, hogy tudja, kibillent belőle a másik, bármi is okozza a vonásai változását, de végül szavakat kap. Oldalra hajtja a fejét egy leheletnyit, lassan felizzó haraggal hallgatva őket. Az egy dolog, hogy valóban sértetlennek tűnik a hosszúéletű orra, de amin valójában megakad a füle, s lassan a maga állkapcsa is összefeszül a hallatán, az a puszta tény, hogy volt eltörve..*
- Remélem szilánkosra törted te is az övét, bárki is bántott *szűri szinte a fogain keresztül, sötéten vonva össze a szemöldökét. S nyilván nem a nőre mérges, mégis rábámul egy darabig úgy, mintha ő készülne ütni, bár továbbra is össze van fonva a karja, a takarásában összeszorul az ökle. Félrefordítja az állát, vissza a rét felé, amíg leszorítja a felbukó dühét. Hiszen lehet, hogy játék közben, vagy egy baleset miatt sérült meg a másik. Kétli, már csak az arckifejezésből ítélve is. Visszapillant az elfre, ahogy az tesz egy lépést, aztán megtorpan. Az elveszettnek tűnő mozdulat az, ami segít végül háttérbe tolni a saját felcsapó érzelmeit. Megenyhülnek a vonásai, ahogy a nőt figyeli.*
- Gyere be *szólal meg végül halkan. A hangja visszaveszi a szokásos egykedvű nyugodtságát, de még érezni benne a harag maradékát, hiába békések a szavak.* - Ne fázz meg, ha már eddig elkerültük.
*Int az állával finoman befele, de maga indul előre. Meghagyja a másiknak a döntést és a saját idejét. Neki is szüksége van rá.*



4302. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-10 14:19:45
 ÚJ
>Garsin Elthur avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 500
OOC üzenetek: 2

Játékstílus: Vakmerő

//Tilosban//

*Visszaintenek neki. Ami még mindig nem biztosíték, hogy a megfelelő helyen jár, de egy jó jel.
Léptein lassít egy kicsit, épp csak hogy légzése is lelassuljon és ne kelljen erőlködnie, hogy beszélni tudjon, mikor odaér.
Azért így sem tart már sokáig, hogy kellően közel jusson, hogy immár kétségek nélkül fölismerje Bredocot. Ekkor még egyszer int, de ezúttal egy mosollyal is megtoldja a férfi felé. Majd a kutyát üdvözli hasonló derűvel a pillantásában, s végül az idegen felé fordul érdeklődéssel tekintete, illetve hogy mit is csinál itt éppen a másik kettő.
Sokáig azonban nem bámészkodik, mert mikor néhány lépés távolságba érkezik, végre szóban is előadja köszöntését.*
- Parancsnok! Szolgálatra jelentkezem! - *Tiszteleg Brox felé példásan, épp csak egy alig látható, keserédes mosollyal és pillantással töri meg a végén. Örül a viszontlátásnak, ám nem a körülményeknek, s noha van némi tréfás él a tisztelgés mögött, hiszen mindketten tudják, hogy nincsenek már kötelékben, azért Garsin kivár kicsit Bredoc válaszára, mielőtt lazítana. Azonban egy idő után, ha az engedély nem érkezik, annak hiányában is ekképpen cselekszik.
Ekkor az ork felé fordul és biccent neki. Szólni nem szól egyelőre, azt reméli, Brox bemutatja a férfit. Aki elég félelmetesen fest. Nem csak termete miatt, de vörösen izzó szempárja is elég... ijesztő.
Garsin azonban kellően gyakorlott már, hogy ódzkodását ne mutassa ki, pusztán kíváncsiságát. Főleg mikor tekintete a koponya formájú edényre és a benne kavargó löttyre vetül.
Szeme kérdőn szűkül össze, ahogy lopva visszapillant az exparancsnokra. Mégis mibe csöppent, mit zavart meg?*


4301. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-10 11:53:34
 ÚJ
>Targhed Cagon avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 126
OOC üzenetek: 0

Játékstílus: Vakmerő

//Tilosban//

* Úgy tűnik Bredoc nem félti az italait. Gyorsan át is adja azt Cagonnak, aki először meg kavartatja és jól szemügyre veszi, minden, egyes, darabot. Elvégre mégis csak egy tapasztalt keverőhöz kerültek most az italok, még akkor is, ha neve nem járja az emberek száját. Rövides bambulás után megállapítja, hogy 6 darab ital valóban zöld. Na de nem emiatt meresztette rá vörös szempárjait, legalábbis nem csak ezért. Előfordult már, hogy valaki csak beszínezett vizet próbált tovább adni. Jobb az elővigyázatosság. *
- Mit is mondtál, kicsit legyen erős vagy nagyon?
* A kérdéssel együtt elővesz egy tálat a táskájából. Meg ne kérdezze, hogy mégis miért koponya alakú, mert nem tudna válaszolni. Az italokat szépen egyesével felbontja és beleönti a tálba, már nincs visszaút. Ráteszi a tűzre, hagy forrjon fel. *
- Jó lenne az! Saját műhely, saját munkások. Ám ahhoz egy helyben kéne maradnom. Azt meg nem élném túl. Muszáj mozgásban maradnom.
* Amint az ital eléri a forráspontját, elég látványosan kezd bugyborékolni. Cagon elővesz egy kis tárolót, amiben előre összemorzsolt por található. Bele szór egy keveset, és kavarja a tartalmát. Még szerencséjük, hogy csak a nagyon erős italokhoz kell zártrendszerű folyamat. Közben bólint a jó tanácsra. Jól esik néha gyűlöletmentes, kulturált beszélgetést megejteni egyszer kétszer. Pont tölt egy újabb adagot a pálinkából mikor Bredoc feláll a helyéről. Itt azért ő is felemeli a fejét, keresi, hogy mégis mit figyelnek ennyire. Amikor meglátja a közeledő idegent elmosolyodik. *
- Valaki nagyon híres errefelé. Talán szomszédod?



1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4385-4404