Külső területek - Szántóföldek
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Erdőszéli tisztás (új) Arthenior közelében (új) | Szántóföldek | Tharg birtokok (új) Füves puszta (új) Kikötői erdőség (új) |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 64 (1261. - 1280. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2077-2096
1280. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-26 17:03:23
Üzenet elküldve: 2024-06-26 17:03:23
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*A nő válasza kapcsán félig arra számított, hogy igen lesz. Ha egy szeszélyes művésszel hozta volna össze a sors hajnalban, az sok mindent megmagyarázna. Persze attól, hogy nem abból él, még lehet a maga jogán művész a másik. Külsőre most olyasminek tűnik, így, hogy a tetoválás és a rajzolás után felmerült a festés is, a növények ismerete mellett. De talán ahhoz is kell valami növényismeret, a színekhez. Nem ért ezekhez a dolgokhoz, legfeljebb csak amiket innen-onnan, elvétve hallott. Ha hihet ilyesmi szóbeszédnek, akkor tengeri puhatestűekből is készítenek porszíneket, bár ezt merő kitalációnak titulálja az elméje. Az unatkozó, a falujuk határát soha el nem hagyó földművesek élénk képzeletének. Ha igaz lenne, ennyiben talán megértené, hogy az elf a kikötőt válassza lakhelyéül. Máskülönben furcsállja. De nem ül az arcára sem furcsálló, sem semmilyen más kifejezés a válasz hallatán. Türelmesen hallgatja csupán tovább a nőt, miközben összehajtja az íjáról lekerült ideget. Visszapillant még rá közben egyszer, elkapva a szemforgatást, de félreérti. Az ő fejében is arra vonatkozik ugyan, akik a bőrükre varratnak, de mintha valami szomorú lemondást olvasna ki a szavak mögül. Mert talán a festés magasabbrendű, mint a tetoválás, vagy magasabbrendűnek tartja a nő. Mintha ő lenne a disznóölésre kényszerítve a vadászat helyett. Nem szólal meg azonban egyhamar, visszafordul csak a munkája felé, megvárva, hogy a másik hozzátesz-e még valamit.*
- A városban lehet, hogy kifizetődő lenne.
*Reagál végül halkan, miután nem érkezik egyéb megjegyzés. Ott kétségkívül többen vannak, akik talán akarnak festmény a falukra. Nem feszegeti azonban tovább a témát. Szótlanul megy vissza az asztalhoz, miután a helyére, a tegeze zsebébe csúsztatta a húrt. A padra ereszkedve a teája után nyúl, kicsit felemelkedve kell áthajolnia érte az asztalon. Közelebb húzza magához az elf mellől, s a szájához emeli a poharat, hogy igyon belőle. Alig teszi le azonban a bögrét, mikor ismét csak a nő vigyora fogadja, és az a fránya ásítás.. Kénytelen maga is utánozni, bármennyire is küzd vele, hogy lenyelje, még a fejét is elfordítja az ablak felé, megfeszítve az állkapcsát, de hiába.*
- Mondtam, hogy ezt ne csináld..
*Morogja halkan, miután végül maga is ásít egyet, lehajtva az állát. Még a szemét is visszahunyja, hogy a hegyesfülűnek esélye se legyen megismételni, ám az elutasítónak szánt mozdulat közben a szája széle mégis felfelé görbül. Mert mi mást tehetne. Gyerekek játéka. Az egész. Az ágy is. Megtámaszkodik maga előtt a padon, annak szélére fogva a kezeivel. Mindketten tudják, hogy nem fog elállni egyhamar kint az eső. Legalább olyan makacs, mint ők ketten. Felpillant a másik arcába.*
//Második szál//
*A nő válasza kapcsán félig arra számított, hogy igen lesz. Ha egy szeszélyes művésszel hozta volna össze a sors hajnalban, az sok mindent megmagyarázna. Persze attól, hogy nem abból él, még lehet a maga jogán művész a másik. Külsőre most olyasminek tűnik, így, hogy a tetoválás és a rajzolás után felmerült a festés is, a növények ismerete mellett. De talán ahhoz is kell valami növényismeret, a színekhez. Nem ért ezekhez a dolgokhoz, legfeljebb csak amiket innen-onnan, elvétve hallott. Ha hihet ilyesmi szóbeszédnek, akkor tengeri puhatestűekből is készítenek porszíneket, bár ezt merő kitalációnak titulálja az elméje. Az unatkozó, a falujuk határát soha el nem hagyó földművesek élénk képzeletének. Ha igaz lenne, ennyiben talán megértené, hogy az elf a kikötőt válassza lakhelyéül. Máskülönben furcsállja. De nem ül az arcára sem furcsálló, sem semmilyen más kifejezés a válasz hallatán. Türelmesen hallgatja csupán tovább a nőt, miközben összehajtja az íjáról lekerült ideget. Visszapillant még rá közben egyszer, elkapva a szemforgatást, de félreérti. Az ő fejében is arra vonatkozik ugyan, akik a bőrükre varratnak, de mintha valami szomorú lemondást olvasna ki a szavak mögül. Mert talán a festés magasabbrendű, mint a tetoválás, vagy magasabbrendűnek tartja a nő. Mintha ő lenne a disznóölésre kényszerítve a vadászat helyett. Nem szólal meg azonban egyhamar, visszafordul csak a munkája felé, megvárva, hogy a másik hozzátesz-e még valamit.*
- A városban lehet, hogy kifizetődő lenne.
*Reagál végül halkan, miután nem érkezik egyéb megjegyzés. Ott kétségkívül többen vannak, akik talán akarnak festmény a falukra. Nem feszegeti azonban tovább a témát. Szótlanul megy vissza az asztalhoz, miután a helyére, a tegeze zsebébe csúsztatta a húrt. A padra ereszkedve a teája után nyúl, kicsit felemelkedve kell áthajolnia érte az asztalon. Közelebb húzza magához az elf mellől, s a szájához emeli a poharat, hogy igyon belőle. Alig teszi le azonban a bögrét, mikor ismét csak a nő vigyora fogadja, és az a fránya ásítás.. Kénytelen maga is utánozni, bármennyire is küzd vele, hogy lenyelje, még a fejét is elfordítja az ablak felé, megfeszítve az állkapcsát, de hiába.*
- Mondtam, hogy ezt ne csináld..
*Morogja halkan, miután végül maga is ásít egyet, lehajtva az állát. Még a szemét is visszahunyja, hogy a hegyesfülűnek esélye se legyen megismételni, ám az elutasítónak szánt mozdulat közben a szája széle mégis felfelé görbül. Mert mi mást tehetne. Gyerekek játéka. Az egész. Az ágy is. Megtámaszkodik maga előtt a padon, annak szélére fogva a kezeivel. Mindketten tudják, hogy nem fog elállni egyhamar kint az eső. Legalább olyan makacs, mint ők ketten. Felpillant a másik arcába.*
1279. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-26 14:56:20
Üzenet elküldve: 2024-06-26 14:56:20
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 451
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 451
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Túlzottan még nem ismeri a kikötőt, a várost pedig végképp. A szántók, falvak környéke, ahol épp most van is idegen, de legalább olyan, ahová lenne kedve visszatérni. A tenger övezete nem túl meghitt, cseppet sem barátságos. Rideg, néhol számító és nem szül mellé barátokat. Még mindig az önmagára szabott ítélet. Pontosan ott él, ami tudattalan hiedelme szerint jár. De nem panaszkodik, mert csak nyomokban ébredt rá arra, hogy lehet ezt másként is. Talán ez a nap épp olyan, ami ehhez segíti. A világítótorony is egy olyan pont, ami más, ami reményt kelt, ha mással nem, a táj szépségével, ami majd elé fog tárulni, ha egyszer végre feljut oda. A jelenlegi világa tetejére. Talán többet vár az érzéstől, mint amilyen majd lesz.
Kérdések híján nincs mire válaszolni. Zárkózott a maga módján, de annyira nem, hogy ne osztana meg magával kapcsolatban semmi értékelhetőt. Már beleszivárgott annyira a másik közelsége, hogy ne akarjon élettelen szoborként létezni mellette. Oldódott, még ha néha felcsendül benne valami törött vészharang is.
Persze legtöbben pont arra az egyre kíváncsiak, mint amire éppen Kyr is. Milyen jó érzés lenne egyszerűen csak annyit mondani, hogy "igen". A tetoválások még hoznak némi pénzt, na de a vászonra festett belső világa csak neki jelent igazán valamit. Festményt nehezebb lenne megrendelésre gyártania. És nem is kereste még az utat, hogy valakit érdekelhet-e. Gondolkodóan néz, mikor elkapja a pillantást, pedig a válasz egyértelmű.*
-Nem.
*Mond először csak ennyit. Ez mindig feladja a leckét. Az, hogy miből van pénze, az vele marad örökre. Azt nem adná ki, akárki is lehet a félvér. Azt viszont rendkívül utálja, hogy itt nincs még mit csinálnia, felmutatnia ennek elfedéséért. Van elég aranya, hogy ne vállaljon el bármit, de ha nem akar további kérdéseket - pedig már megkapta párszor, másoktól is - akkor ki kell találnia valamit. Ha mások bőrébe kezdene el sűrűbben vésni, az is elég lehet.* - Nagyon új ott nekem. Még nem találtam meg, mit csinálhatnék. A festés nem hiszem, hogy kifizetődő. A kikötőben kevesek tűnnek úgy, mint akik művet akarnak a falukra... a bőrükre már annál inkább. *Akaratlan forgatja meg a szemeit, igazából bármennyire is szereti művelni, még mindig nem tud azonosulni a részeg dokkmunkások kreatívabbnál kreatívabb akaratával. Amazok nem valami szépséget és emléket szeretnének karcoltatni örök érvényűen magukba, sokkal inkább kedvenc hajójuk nevét. Vagy a szerelmükét. Esetleg egy cápát. Abban pedig semmi érdekeset nem lát.
Közben a másik is elfoglalja legújabb helyét, már ha akarná sem tudná megszámolni, hogy eddig hány pontját járta be a saját kis házának. Talán most megállapodik, ha már a teájáért nyúl, ami éppen ott van előtte. Ő újra kortyol ezen felbuzdulva, de nem rejti el az ismét előtörő vigyort. Az az ágy árván marad, ha így folytatják. Pedig csak a másik miatt ilyen makacs ezzel kapcsolatban. Így, hogy ő viszont egy helyben van már egy ideje, csak előtör az ásítás, amit annyira nem akar a másik... *
//Második szál//
*Túlzottan még nem ismeri a kikötőt, a várost pedig végképp. A szántók, falvak környéke, ahol épp most van is idegen, de legalább olyan, ahová lenne kedve visszatérni. A tenger övezete nem túl meghitt, cseppet sem barátságos. Rideg, néhol számító és nem szül mellé barátokat. Még mindig az önmagára szabott ítélet. Pontosan ott él, ami tudattalan hiedelme szerint jár. De nem panaszkodik, mert csak nyomokban ébredt rá arra, hogy lehet ezt másként is. Talán ez a nap épp olyan, ami ehhez segíti. A világítótorony is egy olyan pont, ami más, ami reményt kelt, ha mással nem, a táj szépségével, ami majd elé fog tárulni, ha egyszer végre feljut oda. A jelenlegi világa tetejére. Talán többet vár az érzéstől, mint amilyen majd lesz.
Kérdések híján nincs mire válaszolni. Zárkózott a maga módján, de annyira nem, hogy ne osztana meg magával kapcsolatban semmi értékelhetőt. Már beleszivárgott annyira a másik közelsége, hogy ne akarjon élettelen szoborként létezni mellette. Oldódott, még ha néha felcsendül benne valami törött vészharang is.
Persze legtöbben pont arra az egyre kíváncsiak, mint amire éppen Kyr is. Milyen jó érzés lenne egyszerűen csak annyit mondani, hogy "igen". A tetoválások még hoznak némi pénzt, na de a vászonra festett belső világa csak neki jelent igazán valamit. Festményt nehezebb lenne megrendelésre gyártania. És nem is kereste még az utat, hogy valakit érdekelhet-e. Gondolkodóan néz, mikor elkapja a pillantást, pedig a válasz egyértelmű.*
-Nem.
*Mond először csak ennyit. Ez mindig feladja a leckét. Az, hogy miből van pénze, az vele marad örökre. Azt nem adná ki, akárki is lehet a félvér. Azt viszont rendkívül utálja, hogy itt nincs még mit csinálnia, felmutatnia ennek elfedéséért. Van elég aranya, hogy ne vállaljon el bármit, de ha nem akar további kérdéseket - pedig már megkapta párszor, másoktól is - akkor ki kell találnia valamit. Ha mások bőrébe kezdene el sűrűbben vésni, az is elég lehet.* - Nagyon új ott nekem. Még nem találtam meg, mit csinálhatnék. A festés nem hiszem, hogy kifizetődő. A kikötőben kevesek tűnnek úgy, mint akik művet akarnak a falukra... a bőrükre már annál inkább. *Akaratlan forgatja meg a szemeit, igazából bármennyire is szereti művelni, még mindig nem tud azonosulni a részeg dokkmunkások kreatívabbnál kreatívabb akaratával. Amazok nem valami szépséget és emléket szeretnének karcoltatni örök érvényűen magukba, sokkal inkább kedvenc hajójuk nevét. Vagy a szerelmükét. Esetleg egy cápát. Abban pedig semmi érdekeset nem lát.
Közben a másik is elfoglalja legújabb helyét, már ha akarná sem tudná megszámolni, hogy eddig hány pontját járta be a saját kis házának. Talán most megállapodik, ha már a teájáért nyúl, ami éppen ott van előtte. Ő újra kortyol ezen felbuzdulva, de nem rejti el az ismét előtörő vigyort. Az az ágy árván marad, ha így folytatják. Pedig csak a másik miatt ilyen makacs ezzel kapcsolatban. Így, hogy ő viszont egy helyben van már egy ideje, csak előtör az ásítás, amit annyira nem akar a másik... *
1278. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-26 12:16:14
Üzenet elküldve: 2024-06-26 12:16:14
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Még látja a mosolyt, mielőtt kinézne az ajtón, s neki az ennyit is jelent csupán: egy mosolyt. Nem veszi észre, hogy az megjátszott vagy mesterkélt lenne, korántsem ismeri ennyire az elfet, még ha hosszúra is nyúlt a reggeli közös nyúlvadászatuk. A kandalló mellé ül le, mert az esik kézre. Messze van az ágytól, a padhoz viszont még nincs kedve visszamenni. Inkább azonban olyan, mintha csak ide-odapakolná a testét, egyik helyről a másikra, hogy annak ne legyen ideje igazából megpihenni. Elkerülhetetlennek tűnik az alvás, de még makacsul küzd ellene.*
- Nem. Nem járok a kikötőbe.
*Feleli a rövid magyarázatot követően felé intézett kérdésre. Máshova se nagyon, ha a teljes képet vesszük. Ez azonban ha valamivel, csak nyugalommal tölti el. Lassan pislog a lángok közé. Két dolgot nem tud azóta sem összerakni, hogy először hallotta: a nőt és a kikötőt. Ha a városról beszélne, nem zavarná, de amennyit hallott, és az alapján amennyit tud a kikötőről, úgy az nem lehet a legbarátságosabb hely. De a másik mégis az erdőben töltött éjszakát ítéli ellenségesnek. Semmi köze azonban hozzá. Mégis zavarja, ahogy egy gyereket zavarna egy kirakóskocka hiányzó darabja.
Mikor átmelegszik a lábán a nadrág, és elkezdi égetni alatta a bőrét, feláll a helyéről, és a korábban a kandalló mellé állított íjához lép. Felemelve megszokásból nézi végig, hogy nem tett-e benne kárt akár az eső, akár az útjuk a bozótosban, mielőtt a bokájának támasztva az alsó szarv végét átlépne rajta a másik lábával, hogy a combjának támasztva leajzza a fegyvert. A tenyerébe fektetve tol rá a felső karra, éppen csak annyira, amíg le nem tudja emelni róla az ideget. Hagyja, hogy az íj kiengedő ereje engedje vissza a kezét. Megfordítva emeli le róla a húr másik végét is, s visszaállítja a fal mellé a fegyvert. Nem hiszi, hogy szüksége lenne ma már rá.
Maga előtt kezdi óvatosan, anélkül, hogy megtörné, összehajtani az ideget.*
- Abból is élsz? *Kérdezi közben elmerengve. Csendben pillant oldalra a nő felé.* - A festésből.
*Bár semmi közé hozzá, mégis zavarja. Mint egy hiányzó kocka.. Nem időzik azonban várakozón a másikon a tekintete, s ha az nem válaszol sem zavarja igazán, ahogyan az sem különösebben, hogy alulöltözött-e az elf, és ki van-e engedve a haja. Amikor az eső elől beengedte a házba, már akkor engedélyt adott rá. Hogy biztonságban érezze magát.
Lehajolva tolja a tegeze zsebébe az összehajtott ideget. Visszasétál az asztalhoz, de ahelyett, hogy elfoglalná a hosszúéletű korábbi helyét, a másik, ablak alatti pad végére ül le lovaglóülésben, előrehajolva a nő felé a saját poharáért, amit otthagyott, amikor a ruhákhoz ment.*
//Második szál//
*Még látja a mosolyt, mielőtt kinézne az ajtón, s neki az ennyit is jelent csupán: egy mosolyt. Nem veszi észre, hogy az megjátszott vagy mesterkélt lenne, korántsem ismeri ennyire az elfet, még ha hosszúra is nyúlt a reggeli közös nyúlvadászatuk. A kandalló mellé ül le, mert az esik kézre. Messze van az ágytól, a padhoz viszont még nincs kedve visszamenni. Inkább azonban olyan, mintha csak ide-odapakolná a testét, egyik helyről a másikra, hogy annak ne legyen ideje igazából megpihenni. Elkerülhetetlennek tűnik az alvás, de még makacsul küzd ellene.*
- Nem. Nem járok a kikötőbe.
*Feleli a rövid magyarázatot követően felé intézett kérdésre. Máshova se nagyon, ha a teljes képet vesszük. Ez azonban ha valamivel, csak nyugalommal tölti el. Lassan pislog a lángok közé. Két dolgot nem tud azóta sem összerakni, hogy először hallotta: a nőt és a kikötőt. Ha a városról beszélne, nem zavarná, de amennyit hallott, és az alapján amennyit tud a kikötőről, úgy az nem lehet a legbarátságosabb hely. De a másik mégis az erdőben töltött éjszakát ítéli ellenségesnek. Semmi köze azonban hozzá. Mégis zavarja, ahogy egy gyereket zavarna egy kirakóskocka hiányzó darabja.
Mikor átmelegszik a lábán a nadrág, és elkezdi égetni alatta a bőrét, feláll a helyéről, és a korábban a kandalló mellé állított íjához lép. Felemelve megszokásból nézi végig, hogy nem tett-e benne kárt akár az eső, akár az útjuk a bozótosban, mielőtt a bokájának támasztva az alsó szarv végét átlépne rajta a másik lábával, hogy a combjának támasztva leajzza a fegyvert. A tenyerébe fektetve tol rá a felső karra, éppen csak annyira, amíg le nem tudja emelni róla az ideget. Hagyja, hogy az íj kiengedő ereje engedje vissza a kezét. Megfordítva emeli le róla a húr másik végét is, s visszaállítja a fal mellé a fegyvert. Nem hiszi, hogy szüksége lenne ma már rá.
Maga előtt kezdi óvatosan, anélkül, hogy megtörné, összehajtani az ideget.*
- Abból is élsz? *Kérdezi közben elmerengve. Csendben pillant oldalra a nő felé.* - A festésből.
*Bár semmi közé hozzá, mégis zavarja. Mint egy hiányzó kocka.. Nem időzik azonban várakozón a másikon a tekintete, s ha az nem válaszol sem zavarja igazán, ahogyan az sem különösebben, hogy alulöltözött-e az elf, és ki van-e engedve a haja. Amikor az eső elől beengedte a házba, már akkor engedélyt adott rá. Hogy biztonságban érezze magát.
Lehajolva tolja a tegeze zsebébe az összehajtott ideget. Visszasétál az asztalhoz, de ahelyett, hogy elfoglalná a hosszúéletű korábbi helyét, a másik, ablak alatti pad végére ül le lovaglóülésben, előrehajolva a nő felé a saját poharáért, amit otthagyott, amikor a ruhákhoz ment.*
1277. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-26 06:00:45
Üzenet elküldve: 2024-06-26 06:00:45
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 451
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 451
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Ismét csak el vannak egymás mellett, s néhány szót váltva teszi mindenki a dolgát. Míg Kyr megrakja a tüzet, aminek melegét most annyira nem vágyja, mint azt az ésszerűség diktálná, addig ő a hajával babrál és helyezkedik. Nem alváshoz, hisz az álom valamelyest tovaszállt. De az érzés barátságosabbnak hat, hogy ilyen fesztelenül elvan, mint a viharban, erdőben töltött éjszaka gondolata. Talán a másikkal még ezt is megtenné, de egyedül nem vetemedne rá. A félelem távol áll tőle, de az égzengés maga olyan rossz emlékeket ébresztett benne, hogy kerülni akarná. Pedig szép a kint lét. Szereti a sötétség hűvös érintését, a csillagokat, s elveszni a fénytelenségben, de ez nem az a nap. Most sokkal jobban tetszik neki, hogy új helyzetben találja magát. Olyan házban, amit nem ő tűzött ki célul olyan személlyel, akivel nincs kifejezett dolga. Aki nem munka. Csak úgy ide sodródott. Sosem sodródott csak úgy... Mindig tervei voltak valamivel.
Miután befejezte a mocorgást, kissé megfeszült ábrázattal méri végig a félvért. Nem történt semmi, csak egy mondat hangzott el, ami kibillenti. Igen. Nyula most is van. Ébresztő a gondolat, nem azt feledte el, hogy elkapták, hanem azt, hogy mással. Idegen az egész. Hirtelen hidegebbnek tűnik minden megint. Kívülről látja magát, a másikat és az egész egységet. Az egész napot és a lassan, de biztosan rájuk telepedő éjjelt is. Ittlétének minden percében tudna találni valami jót, de kizökkenti a gondolat, hogy ez az egész távolinak tűnik, pedig benne van. Vele történik. Mikor veszi fel vajon a fonalat az új életével? Behunyja a szemeit, míg válaszra talál.*
- Tényleg van.
*Most tudatosan teremt mosolyt magára. Vissza akar térni az idillbe. A visszakérdezés segít neki ebben. Ugyan nem hazudott, tényleg jó most itt, jó most így. Ha egyedül lenne, lehetséges, hogy folytatta volna a tétlenkedést, amivel magát bünteti, de a vágyai mégis arról szólnak, hogy cselekedjen. És ha valamit szeret egyedül művelni, az a felfedezés, testének megerőltetése, a művészet és a szép tájak. Lassan rendeződik vissza, hogy már ne kelljen megerőszakolnia a vonásait.*
- Azt mondják oda a sziklákon felmászva is el lehet jutni. Szeretek mászni. Szép lehet ott fent.
*Kémleli a falat szemközt, s nézi a rajta táncoló feléledő fényeket, majd a férfit, ahogy távol tőle foglal helyet. Nem az ágy felé vette az irányt. Elnyúl a teájáért, egész kellemes hőmérsékletűvé hűlt, így már bátrabban és nagyobbat kortyol. Behunyva szemét élvezi annak útját. De nem tart sokáig, visszatekint a félvérre.*
- Voltál már?
*Emeli magához a bögrét, most nem az asztalon pihen, hanem a két keze közt, s közben felhúzza lábait, közé ejtve a takarót. Ennyire azért figyel.*
//Második szál//
*Ismét csak el vannak egymás mellett, s néhány szót váltva teszi mindenki a dolgát. Míg Kyr megrakja a tüzet, aminek melegét most annyira nem vágyja, mint azt az ésszerűség diktálná, addig ő a hajával babrál és helyezkedik. Nem alváshoz, hisz az álom valamelyest tovaszállt. De az érzés barátságosabbnak hat, hogy ilyen fesztelenül elvan, mint a viharban, erdőben töltött éjszaka gondolata. Talán a másikkal még ezt is megtenné, de egyedül nem vetemedne rá. A félelem távol áll tőle, de az égzengés maga olyan rossz emlékeket ébresztett benne, hogy kerülni akarná. Pedig szép a kint lét. Szereti a sötétség hűvös érintését, a csillagokat, s elveszni a fénytelenségben, de ez nem az a nap. Most sokkal jobban tetszik neki, hogy új helyzetben találja magát. Olyan házban, amit nem ő tűzött ki célul olyan személlyel, akivel nincs kifejezett dolga. Aki nem munka. Csak úgy ide sodródott. Sosem sodródott csak úgy... Mindig tervei voltak valamivel.
Miután befejezte a mocorgást, kissé megfeszült ábrázattal méri végig a félvért. Nem történt semmi, csak egy mondat hangzott el, ami kibillenti. Igen. Nyula most is van. Ébresztő a gondolat, nem azt feledte el, hogy elkapták, hanem azt, hogy mással. Idegen az egész. Hirtelen hidegebbnek tűnik minden megint. Kívülről látja magát, a másikat és az egész egységet. Az egész napot és a lassan, de biztosan rájuk telepedő éjjelt is. Ittlétének minden percében tudna találni valami jót, de kizökkenti a gondolat, hogy ez az egész távolinak tűnik, pedig benne van. Vele történik. Mikor veszi fel vajon a fonalat az új életével? Behunyja a szemeit, míg válaszra talál.*
- Tényleg van.
*Most tudatosan teremt mosolyt magára. Vissza akar térni az idillbe. A visszakérdezés segít neki ebben. Ugyan nem hazudott, tényleg jó most itt, jó most így. Ha egyedül lenne, lehetséges, hogy folytatta volna a tétlenkedést, amivel magát bünteti, de a vágyai mégis arról szólnak, hogy cselekedjen. És ha valamit szeret egyedül művelni, az a felfedezés, testének megerőltetése, a művészet és a szép tájak. Lassan rendeződik vissza, hogy már ne kelljen megerőszakolnia a vonásait.*
- Azt mondják oda a sziklákon felmászva is el lehet jutni. Szeretek mászni. Szép lehet ott fent.
*Kémleli a falat szemközt, s nézi a rajta táncoló feléledő fényeket, majd a férfit, ahogy távol tőle foglal helyet. Nem az ágy felé vette az irányt. Elnyúl a teájáért, egész kellemes hőmérsékletűvé hűlt, így már bátrabban és nagyobbat kortyol. Behunyva szemét élvezi annak útját. De nem tart sokáig, visszatekint a félvérre.*
- Voltál már?
*Emeli magához a bögrét, most nem az asztalon pihen, hanem a két keze közt, s közben felhúzza lábait, közé ejtve a takarót. Ennyire azért figyel.*
1276. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-25 21:21:16
Üzenet elküldve: 2024-06-25 21:21:16
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Csak a fejét csóválja, s magában a szemét forgatja az elfoglalt padon elégedetten nyújtózó nő látványára. Hangosan azonban nem mond semmit, és ahogy visszafordul a szárítóként használt kötél felé, a féloldalas mosolya is jórészt rejtve marad. Lassan halványodik csak a szája szegletében, ahogy megforgatja a fellógatott ruhákat, de mire a tűz dolgához ér, már újra csak a szokásos egykedvű nyugalma marad rajta.
A hosszúéletű mulatságosnak talál valamit abból, amit válaszol, bár nem pontosan érti, hogy mit. Hallja, és a szeme sarkából látja is, hogy közben megint mozgolódik a helyén a fal mellett, de nem néz fel rá, csak a kivesz a rakásból egy újabb fát. Hogy 'még melegebbet' csinálna biztosan kikérné magának. Épp elaludt volna a tűz, s a ruháknak kell a lángok melege, hogyha azt akarják, hogy még ma megszáradjanak. És ő is szereti a meleget. Nem reagál a megjegyzésre sem az éjszakára vonatkozóan, hallgatagon fúj csak a parázsra, amíg az be nem lobban. Ha valaki sosem töltött még kint egyet sem, annak biztosan ijesztő lehet az a sötét a fák között, az ismeretlen hangokkal, és a kitettség érzésével. Korántsem olyan barátságos, mint egy házban, puha dunyha alatt várni ki a napfelkeltét. De az éjjeleknek is megvan a maga varázsa. Néha talán szebbek is, mint a nappalok.
Türelmesen hallgatja a választ, ahogy feláll végül a tűzrakó mellől, és a nő felé fordítja a fejét, aki valószínűleg az időközben kiengedett hajával babrálhatott annyit.*
- Nyulad most is van. *Javít ki a másik szavai között egy fontos részletet komolyan.
Visszapillant az ajtó felé, ahonnan kellemesen mossa be a hideget a lengedező levegő. Neki nincs melege. A bőrén érzi a kinti párát a szétnyíló kabátja alatt. Elengedve a tekintetével a kinti világot ül a kandalló padkájára, a fal mellé, felhúzva maga elé az egyik lábát. A térdére támasztja a könyökét, onnan bámulva bele a lángokba, miközben tovább hallgatja a nőt.*
- A világítótornyot? *Vonja össze értetlenül a szemöldökét a váratlan kijelentésen. Nem is a helyen, mint inkább a módon akad meg a füle. A másik felé fordul a tekintete.* - Mászni?
*Nem azzal van a probléma, valójában könnyedén kinézi az elfből, hogy őrülteknek való elfoglaltságok kedvelője, mégis furcsának hat a kijelentés. Olyan messzinek tűnik a kikötő a kunyhó nyugalmától.
Lassan átmelegszik a lábán a nadrág anyaga, de nem mozdul még odébb. Összehúzza a szemét az erőre kapó lángok fényében, bár valójában a fáradtság, ami zavarja. Ahogy telik az idő, a ki-kibillentés segít, de nem megoldás. Bár azt sem tudja, hány órára járhat, az biztos, hogy régen elmúlt már, amikor a szarvasok az erdő mélyére húzódtak aludni.*
//Második szál//
*Csak a fejét csóválja, s magában a szemét forgatja az elfoglalt padon elégedetten nyújtózó nő látványára. Hangosan azonban nem mond semmit, és ahogy visszafordul a szárítóként használt kötél felé, a féloldalas mosolya is jórészt rejtve marad. Lassan halványodik csak a szája szegletében, ahogy megforgatja a fellógatott ruhákat, de mire a tűz dolgához ér, már újra csak a szokásos egykedvű nyugalma marad rajta.
A hosszúéletű mulatságosnak talál valamit abból, amit válaszol, bár nem pontosan érti, hogy mit. Hallja, és a szeme sarkából látja is, hogy közben megint mozgolódik a helyén a fal mellett, de nem néz fel rá, csak a kivesz a rakásból egy újabb fát. Hogy 'még melegebbet' csinálna biztosan kikérné magának. Épp elaludt volna a tűz, s a ruháknak kell a lángok melege, hogyha azt akarják, hogy még ma megszáradjanak. És ő is szereti a meleget. Nem reagál a megjegyzésre sem az éjszakára vonatkozóan, hallgatagon fúj csak a parázsra, amíg az be nem lobban. Ha valaki sosem töltött még kint egyet sem, annak biztosan ijesztő lehet az a sötét a fák között, az ismeretlen hangokkal, és a kitettség érzésével. Korántsem olyan barátságos, mint egy házban, puha dunyha alatt várni ki a napfelkeltét. De az éjjeleknek is megvan a maga varázsa. Néha talán szebbek is, mint a nappalok.
Türelmesen hallgatja a választ, ahogy feláll végül a tűzrakó mellől, és a nő felé fordítja a fejét, aki valószínűleg az időközben kiengedett hajával babrálhatott annyit.*
- Nyulad most is van. *Javít ki a másik szavai között egy fontos részletet komolyan.
Visszapillant az ajtó felé, ahonnan kellemesen mossa be a hideget a lengedező levegő. Neki nincs melege. A bőrén érzi a kinti párát a szétnyíló kabátja alatt. Elengedve a tekintetével a kinti világot ül a kandalló padkájára, a fal mellé, felhúzva maga elé az egyik lábát. A térdére támasztja a könyökét, onnan bámulva bele a lángokba, miközben tovább hallgatja a nőt.*
- A világítótornyot? *Vonja össze értetlenül a szemöldökét a váratlan kijelentésen. Nem is a helyen, mint inkább a módon akad meg a füle. A másik felé fordul a tekintete.* - Mászni?
*Nem azzal van a probléma, valójában könnyedén kinézi az elfből, hogy őrülteknek való elfoglaltságok kedvelője, mégis furcsának hat a kijelentés. Olyan messzinek tűnik a kikötő a kunyhó nyugalmától.
Lassan átmelegszik a lábán a nadrág anyaga, de nem mozdul még odébb. Összehúzza a szemét az erőre kapó lángok fényében, bár valójában a fáradtság, ami zavarja. Ahogy telik az idő, a ki-kibillentés segít, de nem megoldás. Bár azt sem tudja, hány órára járhat, az biztos, hogy régen elmúlt már, amikor a szarvasok az erdő mélyére húzódtak aludni.*
1275. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-25 15:41:15
Üzenet elküldve: 2024-06-25 15:41:15
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 451
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 451
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*A cikázó gondolatokhoz, a hirtelen lángra kapott, majd elillant érzelmekhez nehezen lehet hozzászokni, mégis hűlt helye van, mint ma már oly sokadjára. Hamar ki lehet mozdítani belőle, na meg hamar talál mást, amivel foglalkozhat, mint azt, hogy új helyét elfoglalva, egy elégedett mosollyal pásztázza a teret, amit már nem fest olyan erőteljesen vörösre a kandallótűz, hiszen kialudni látszik. Persze a helyváltoztatás feltűnik Kyr-nek, még akkor is, ha éppen háttal van neki, s mikor amaz felé fordul csak elégedetten nyújtózik egyet, az arcán maradt szórakozottsággal. Bár választ nem kap, már el is feledte, miért kezdett bele a kérdezősködésbe, takaróját kezdi el igazgatni. Mocorog, felegyenesedik, majd miután lazított annak szorításán visszaereszkedik úgy, hogy jóformán csak ölét körbeölelve takarja az anyag, mert melege van, s látja mire készül a másik: még melegebbet fog csinálni a tűz újraélesztésével. Miután kényelmesen elhelyezkedett a végre szabaddá vált lábaival, már teszi is fel kérdését, amire a válasz nem is olyan meglepő. Tud vele azonosulni. Közben felső testtel kissé előre dől és a fonatához nyúl. A száradófélben lévő ruhákról eszébe jutott, hogy az soha nem fog megszáradni, ha így hagyja összetekeredve. Lassan kezdi el kibogozni, de annak egyre szabadabbá váló tincsei közül mégis Kyr-t nézi. Mikor a csizmáját említi nem tudja visszafogni a halk nevetést.*
- Azt sejtettem, hogy nem ejtőznél egész nap.
*Halkul el a nevetés, de ott marad a mosoly. Kezei közben dolgoznak a sötét hajzuhatagon, igazán nehéz feladatnak bizonyul a helyenként száradásnak indult, poros esőtől megmerevedett, máshol pedig nedves részek szétválasztása.
Bár esik rendületlenül, mégsem hallatszik az az égzengés, mint, amikor ideérkeztek. Attól még nem tartja a legjobb ötletnek, hogy ilyenkor is a vadakat kövesse valaki. De furcsamód érti.*
- Szeretem az esőt, de nem a legbarátságosabb kint éjszaka.
*Végül csak sikerül a művelet és ujjaival próbál meg fésülni néhányat a sörényen, majd megrázza a fejét és visszadől, hogy tarkója féloldalasan a falat érje. A szétválasztott hűvös haj nyomán libabőrös lesz, jólesően rázza ki a hideg.*
- Sétálnék a kikötő felé még mindig, elázottan. De lenne egy nyulam. *Vonja meg vállát néhány szó kíséretében, amíg gondolkodik azon, hogy egyébként mit csinálna, ha nem az erdő közepén lenne esőnek idején, hanem tisztes távolságra lenne az otthon melege.*
- De ilyen időben vagy festenék, vagy... megnézném a világítótornyot. Esőben még nem másztam. *Merthogy nem a kellemesebb utat választaná, ami amúgy sem való mindenkinek, a sziklás része jobban csábítja. Persze a csúszós kövek sem biztonságosabbak, mint a viharvert erdő, sőt. * - De azért így jobb. *Fordítja előre fejét, hogy a szemben lévő falat bámulja tovább, de most nem akaródzik behunyni a szemeit, mintha ismét eltűnt volna belőle az álom, kérdés, hogy hányszor tudja még ezt elkövetni egy nap.*
//Második szál//
*A cikázó gondolatokhoz, a hirtelen lángra kapott, majd elillant érzelmekhez nehezen lehet hozzászokni, mégis hűlt helye van, mint ma már oly sokadjára. Hamar ki lehet mozdítani belőle, na meg hamar talál mást, amivel foglalkozhat, mint azt, hogy új helyét elfoglalva, egy elégedett mosollyal pásztázza a teret, amit már nem fest olyan erőteljesen vörösre a kandallótűz, hiszen kialudni látszik. Persze a helyváltoztatás feltűnik Kyr-nek, még akkor is, ha éppen háttal van neki, s mikor amaz felé fordul csak elégedetten nyújtózik egyet, az arcán maradt szórakozottsággal. Bár választ nem kap, már el is feledte, miért kezdett bele a kérdezősködésbe, takaróját kezdi el igazgatni. Mocorog, felegyenesedik, majd miután lazított annak szorításán visszaereszkedik úgy, hogy jóformán csak ölét körbeölelve takarja az anyag, mert melege van, s látja mire készül a másik: még melegebbet fog csinálni a tűz újraélesztésével. Miután kényelmesen elhelyezkedett a végre szabaddá vált lábaival, már teszi is fel kérdését, amire a válasz nem is olyan meglepő. Tud vele azonosulni. Közben felső testtel kissé előre dől és a fonatához nyúl. A száradófélben lévő ruhákról eszébe jutott, hogy az soha nem fog megszáradni, ha így hagyja összetekeredve. Lassan kezdi el kibogozni, de annak egyre szabadabbá váló tincsei közül mégis Kyr-t nézi. Mikor a csizmáját említi nem tudja visszafogni a halk nevetést.*
- Azt sejtettem, hogy nem ejtőznél egész nap.
*Halkul el a nevetés, de ott marad a mosoly. Kezei közben dolgoznak a sötét hajzuhatagon, igazán nehéz feladatnak bizonyul a helyenként száradásnak indult, poros esőtől megmerevedett, máshol pedig nedves részek szétválasztása.
Bár esik rendületlenül, mégsem hallatszik az az égzengés, mint, amikor ideérkeztek. Attól még nem tartja a legjobb ötletnek, hogy ilyenkor is a vadakat kövesse valaki. De furcsamód érti.*
- Szeretem az esőt, de nem a legbarátságosabb kint éjszaka.
*Végül csak sikerül a művelet és ujjaival próbál meg fésülni néhányat a sörényen, majd megrázza a fejét és visszadől, hogy tarkója féloldalasan a falat érje. A szétválasztott hűvös haj nyomán libabőrös lesz, jólesően rázza ki a hideg.*
- Sétálnék a kikötő felé még mindig, elázottan. De lenne egy nyulam. *Vonja meg vállát néhány szó kíséretében, amíg gondolkodik azon, hogy egyébként mit csinálna, ha nem az erdő közepén lenne esőnek idején, hanem tisztes távolságra lenne az otthon melege.*
- De ilyen időben vagy festenék, vagy... megnézném a világítótornyot. Esőben még nem másztam. *Merthogy nem a kellemesebb utat választaná, ami amúgy sem való mindenkinek, a sziklás része jobban csábítja. Persze a csúszós kövek sem biztonságosabbak, mint a viharvert erdő, sőt. * - De azért így jobb. *Fordítja előre fejét, hogy a szemben lévő falat bámulja tovább, de most nem akaródzik behunyni a szemeit, mintha ismét eltűnt volna belőle az álom, kérdés, hogy hányszor tudja még ezt elkövetni egy nap.*
1274. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-24 21:43:38
Üzenet elküldve: 2024-06-24 21:43:38
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Annyit a kinti eső bámulása közben is érzékel, hogy a nő is belemerülni látszik a saját gondolataiba mellette, s ebbe az újabb csendbe lassan maga is megnyugszik ismét. Ha a másikat korábban rosszul érintette volna, ha kérdezősködik a furcsa hangulatváltását illetően, akkor annyira érintené most a férfit is rosszul, ha kérdésekbe futna. A legtöbbet magának sem kívánja megválaszolni ezzel a témával kapcsolatban, nemhogy valakinek, akit alig ismer. Még ha be is engedte a házba az eső elől, s most épp azon vitatkoznak, ha mégoly játékosan is, hogy ki és hogyan feküdjön az ágyába. Külső szemlélőként bizonyosan ostobaságnak tűnhet, de ez csak olyan tánc, amit az érthet, aki benne van. Mindkettejüknek megvan a maga érve, ami miatt nem enged, de mosollyal az arcán áll fel mégis a helyéről, hogy a ruhákhoz menjen. Ha az elf le is feküdne aludni sem biztos, hogy ő is megtenné ezt, de ez olyan mellékes dolog, melyet megtart magának. Így is épp elég csökönyös a másik.
Hallja, ahogy a nő mozdul, miután ellépett a padtól, és a mozgás többet sejtet annál, minthogy az egyszerűen megigazította volna a maga köré csavart takarót – a válla felett néz hátra a hosszúéletűre. Kifut az orrán a levegő, ahogy látja, hogy az elfoglalta a helyét. Hitetlenkedve ráz csupán egyet a fején, magában nevetve folytatva az útját a kandalló felé. Csökönyös nőszemély.
Az elbitorolt helyről érkező kérdésre csak szórakozottan hümment egyet, megfordítva a ruhákat, hogy a másik oldalukat is érje a meleg. Hogy ez egy igen, egy nem, vagy egy talán akar lenni, nem derül ki. Nem, nem szárazak, de talán már nem folyik belőlük patakként a víz. A keze azért még nyirkos lesz tőlük. Átfordul a tűz felé, hogy azt is elegyengesse egy kicsit. Az újabb kérdésre és az azt követő kijelentésre sem néz fel a dolgából, a piszkavassal a kezében kotorja széjjel a leégett rönk maradványait.*
- Visszamennék. *Válaszolja nyugodtan. Egy fellobbanó láng fénye éles fényt vet az arcára - összehúzza a szemét.* - Ha nincs valaki, aki miatt maradjak, akkor aludnék, és aztán visszamennék.
*Az eső valójában nem zavarja. A hideg se. Félreállítja a piszkavasat a kandalló mellé, s odébblép, hogy kiemeljen egy újabb hasábot a fal mellől. Leguggolva helyezi az izzó parázs közepére. Alá kell fújnia néhányszor, hogy újra láng kapjon, de hamar tüzet fog a fa. Pattan egyet a hirtelen melegben. Hátrébb húzódik a levegőbe röppenő vörös felhő elől. Kinéz a nyitva hagyott ajtón.*
- Aztán egy félnapig vakarnám a sarat a csizmámról..
*Bokáig süllyedne benne, ha kimenne most a szarvasok után, az utakon biztosan. Az erdőben, a fák alatt talán kevesebb vizet kap a talaj, de ott is előfordulhatnak ekkora esőben apró sárpatakok a lejtősebb részeken.*
- Te mit csinálnál? *Kérdezi felegyenesedve.* - Ha megfogtad volna a nyuladat reggel. *Fordítja vissza a fejét a nő felé.*
//Második szál//
*Annyit a kinti eső bámulása közben is érzékel, hogy a nő is belemerülni látszik a saját gondolataiba mellette, s ebbe az újabb csendbe lassan maga is megnyugszik ismét. Ha a másikat korábban rosszul érintette volna, ha kérdezősködik a furcsa hangulatváltását illetően, akkor annyira érintené most a férfit is rosszul, ha kérdésekbe futna. A legtöbbet magának sem kívánja megválaszolni ezzel a témával kapcsolatban, nemhogy valakinek, akit alig ismer. Még ha be is engedte a házba az eső elől, s most épp azon vitatkoznak, ha mégoly játékosan is, hogy ki és hogyan feküdjön az ágyába. Külső szemlélőként bizonyosan ostobaságnak tűnhet, de ez csak olyan tánc, amit az érthet, aki benne van. Mindkettejüknek megvan a maga érve, ami miatt nem enged, de mosollyal az arcán áll fel mégis a helyéről, hogy a ruhákhoz menjen. Ha az elf le is feküdne aludni sem biztos, hogy ő is megtenné ezt, de ez olyan mellékes dolog, melyet megtart magának. Így is épp elég csökönyös a másik.
Hallja, ahogy a nő mozdul, miután ellépett a padtól, és a mozgás többet sejtet annál, minthogy az egyszerűen megigazította volna a maga köré csavart takarót – a válla felett néz hátra a hosszúéletűre. Kifut az orrán a levegő, ahogy látja, hogy az elfoglalta a helyét. Hitetlenkedve ráz csupán egyet a fején, magában nevetve folytatva az útját a kandalló felé. Csökönyös nőszemély.
Az elbitorolt helyről érkező kérdésre csak szórakozottan hümment egyet, megfordítva a ruhákat, hogy a másik oldalukat is érje a meleg. Hogy ez egy igen, egy nem, vagy egy talán akar lenni, nem derül ki. Nem, nem szárazak, de talán már nem folyik belőlük patakként a víz. A keze azért még nyirkos lesz tőlük. Átfordul a tűz felé, hogy azt is elegyengesse egy kicsit. Az újabb kérdésre és az azt követő kijelentésre sem néz fel a dolgából, a piszkavassal a kezében kotorja széjjel a leégett rönk maradványait.*
- Visszamennék. *Válaszolja nyugodtan. Egy fellobbanó láng fénye éles fényt vet az arcára - összehúzza a szemét.* - Ha nincs valaki, aki miatt maradjak, akkor aludnék, és aztán visszamennék.
*Az eső valójában nem zavarja. A hideg se. Félreállítja a piszkavasat a kandalló mellé, s odébblép, hogy kiemeljen egy újabb hasábot a fal mellől. Leguggolva helyezi az izzó parázs közepére. Alá kell fújnia néhányszor, hogy újra láng kapjon, de hamar tüzet fog a fa. Pattan egyet a hirtelen melegben. Hátrébb húzódik a levegőbe röppenő vörös felhő elől. Kinéz a nyitva hagyott ajtón.*
- Aztán egy félnapig vakarnám a sarat a csizmámról..
*Bokáig süllyedne benne, ha kimenne most a szarvasok után, az utakon biztosan. Az erdőben, a fák alatt talán kevesebb vizet kap a talaj, de ott is előfordulhatnak ekkora esőben apró sárpatakok a lejtősebb részeken.*
- Te mit csinálnál? *Kérdezi felegyenesedve.* - Ha megfogtad volna a nyuladat reggel. *Fordítja vissza a fejét a nő felé.*
1273. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-24 16:51:34
Üzenet elküldve: 2024-06-24 16:51:34
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 451
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 451
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*A megszokott hangszínből kiveszik valami, eltűnik a ismerős él. Egyetlen szót is lehet olyan hangsúllyal mondani, hogy abból érzékelni tudjon valami sokatmondó kiüresedést. Nem pontosan tudja hová tenni, de nem is ezen elmélkedik, inkább visszakapcsolódik saját kis világára, ahol a gondoskodás szó jóformán ismeretlen, még ha valamelyest vágyott is. *
- Hm... *Nem is tudja mi volt a célja kérdésével, de valahol megnyugtató a válasz, még ha nem teljesen igaz is. Ő ezt nem tudhatja ugyanis. Mégis kissé, mintha nem lenne egyedül. Nem tervezte volna firtatni, de egyértelművé tette az elordított fej, hogy nincs miről beszélni ezzel kapcsolatban. Mégis nézi annak útját, majd a kezet, ahogy birtokba veszi a védelmező bögrét, hogy lefoglalja azt. Ő sem nagyon ereszti a sajátját, de talány ugyanúgy ezen reakciók jelentése, mint a kimondatlan szavak. Mégis feltűnnek.
Néha engedi, hogy ráereszkedjen a félálomszerű állapot, de hamar kitör belőle mindig, ha szólnak egymáshoz. Ki tudja meddig lenne el így, s bár egyre fáradtabb, valahogy mégsem tűnik nehéznek így lebegni a két világ között. Hol a másik van, hol pedig a teljes béke. Sokszor még saját kikötői börtönében sem ilyen nyugodt. Élvezi valahol, hogy nem hagyják egymást belemélyedni, pedig szükségük lenne rá.
Nem várt osztatlan sikert a kitalációjára, s bár nem gondolta komolyan, mégis meglepődik saját magán, amit a gondolat okoz mellkasában. Mintha ijedten félrevert volna két ütemet a szíve az igenlő válasz lehetőségétől. Nem gondolt mélyen bele, csak kiejtette a szavakat. Ő sem tesz másként, mint megemeli a poharát és iszik egy kortyot a még mindig forró italból, de mindvégig állja a tekintetet. A mosolya a válasz után azért visszakúszik rá, de valami motoszkál belül hajthatatlanul, amit nem enged a felszínre, mégis lüktet a periférián. El kell csendesíteni, ha nem akar szembesülni. Így hát szórakozottan figyeli csak a reakciót, a mosolyt, s ahogy felkel a másik és eltűnik a közelsége. Ennek nyomán az ágyra téved ismét a pillantása.*
- Akkor ez eldőlt.
*Szívja fel magát újra, hogy messzebb űzze a képet, amit nem is kívánt elképzelni. Mozdul, s most ő veszi át Kyr alig kihűlt helyét, majd dől a falnak, hogy lábait feltehesse a padra, kissé kinyújtózva, s úgy folytatja a vizslatását a félvérnek.*
- Szárad?
*Terel tovább a teljesen haszontalan kérdéssel, mert így a könnyebb. Elég meleg van, s bár nem telt el olyan rengeteg idő, mégis ha kevésbé vizesek a holmijaik, akkor a menekülés lehetőségének ismerős leple rá tudna csavarodni. Kitekint az ablakon, ami viszont bármi is a válasz, maradást sejtet. Nem tudja eldönteni, hogy mi fortyog belül, ez a kettősség nem a barátja.*
- Mit csinálnál, ha nem lennék itt? Az alváson kívül. Ez a vihar nem látszik elvonulni.
*Amennyire tud ezzel kapcsolatban jósolni, az hosszabb idő, mint egy alvás. De hogy mivel ütné el az időt az, aki mindig talál magának elfoglaltságot, az érdekli. Jelen helyzetben minden jobb, mint agyalni.*
//Második szál//
*A megszokott hangszínből kiveszik valami, eltűnik a ismerős él. Egyetlen szót is lehet olyan hangsúllyal mondani, hogy abból érzékelni tudjon valami sokatmondó kiüresedést. Nem pontosan tudja hová tenni, de nem is ezen elmélkedik, inkább visszakapcsolódik saját kis világára, ahol a gondoskodás szó jóformán ismeretlen, még ha valamelyest vágyott is. *
- Hm... *Nem is tudja mi volt a célja kérdésével, de valahol megnyugtató a válasz, még ha nem teljesen igaz is. Ő ezt nem tudhatja ugyanis. Mégis kissé, mintha nem lenne egyedül. Nem tervezte volna firtatni, de egyértelművé tette az elordított fej, hogy nincs miről beszélni ezzel kapcsolatban. Mégis nézi annak útját, majd a kezet, ahogy birtokba veszi a védelmező bögrét, hogy lefoglalja azt. Ő sem nagyon ereszti a sajátját, de talány ugyanúgy ezen reakciók jelentése, mint a kimondatlan szavak. Mégis feltűnnek.
Néha engedi, hogy ráereszkedjen a félálomszerű állapot, de hamar kitör belőle mindig, ha szólnak egymáshoz. Ki tudja meddig lenne el így, s bár egyre fáradtabb, valahogy mégsem tűnik nehéznek így lebegni a két világ között. Hol a másik van, hol pedig a teljes béke. Sokszor még saját kikötői börtönében sem ilyen nyugodt. Élvezi valahol, hogy nem hagyják egymást belemélyedni, pedig szükségük lenne rá.
Nem várt osztatlan sikert a kitalációjára, s bár nem gondolta komolyan, mégis meglepődik saját magán, amit a gondolat okoz mellkasában. Mintha ijedten félrevert volna két ütemet a szíve az igenlő válasz lehetőségétől. Nem gondolt mélyen bele, csak kiejtette a szavakat. Ő sem tesz másként, mint megemeli a poharát és iszik egy kortyot a még mindig forró italból, de mindvégig állja a tekintetet. A mosolya a válasz után azért visszakúszik rá, de valami motoszkál belül hajthatatlanul, amit nem enged a felszínre, mégis lüktet a periférián. El kell csendesíteni, ha nem akar szembesülni. Így hát szórakozottan figyeli csak a reakciót, a mosolyt, s ahogy felkel a másik és eltűnik a közelsége. Ennek nyomán az ágyra téved ismét a pillantása.*
- Akkor ez eldőlt.
*Szívja fel magát újra, hogy messzebb űzze a képet, amit nem is kívánt elképzelni. Mozdul, s most ő veszi át Kyr alig kihűlt helyét, majd dől a falnak, hogy lábait feltehesse a padra, kissé kinyújtózva, s úgy folytatja a vizslatását a félvérnek.*
- Szárad?
*Terel tovább a teljesen haszontalan kérdéssel, mert így a könnyebb. Elég meleg van, s bár nem telt el olyan rengeteg idő, mégis ha kevésbé vizesek a holmijaik, akkor a menekülés lehetőségének ismerős leple rá tudna csavarodni. Kitekint az ablakon, ami viszont bármi is a válasz, maradást sejtet. Nem tudja eldönteni, hogy mi fortyog belül, ez a kettősség nem a barátja.*
- Mit csinálnál, ha nem lennék itt? Az alváson kívül. Ez a vihar nem látszik elvonulni.
*Amennyire tud ezzel kapcsolatban jósolni, az hosszabb idő, mint egy alvás. De hogy mivel ütné el az időt az, aki mindig talál magának elfoglaltságot, az érdekli. Jelen helyzetben minden jobb, mint agyalni.*
1272. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-24 14:13:49
Üzenet elküldve: 2024-06-24 14:13:49
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*A kérdés meglepi. Kinyitja a szemét a hallatán. A tűz ropogásán és a fölöttük, a tetőn doboló esőn kívül csendes a kunyhó. Ha nem állna olyan távol tőle a kifejezés, akkor azt gondolná, hogy már-már meghitt. A szokásos egykedvű szoborarccal néz vissza az előtte ülő nő szemébe. De ez a mozdulatlanság most korántsem olyan nyugodt a vonásai mögött, mint amilyennek kívülről tűnhet. Mégis, az egyetlen árulója talán csak a hangja lehet, ami veszít valamennyit abból a melegségéből, ami a reggel óta együtt töltött időben akaratlanul is beleköltözött, ahogy válaszol végül.*
- Nem.
*Feleli röviden. A féligazságot mondja. De ennél mélyebben nem kíván belemenni a témába. Hogy mi fordul meg a fejében, emlékek, azt maga előtt is szívesebben letagadná ezzel a kedvetlen félszóval. Elfordítja a tekintetét az ablak felé. A régi reflex még dobolásra késztetné az ujjait az asztal lapján, de helyette csak a poharát fonja körbe velük. Bár a bögre külseje forróbb, mintsem kellemes lenne a bőrének, nem engedi el. Éppen erre van szüksége. Másra terelni a gondolatait. Ha kell, erőszakosan.*
~Ketten?~
*Felnéz a másikra az ötletet hallva. Távol van tőle, hogy ilyesmitől félrenyelje a forró teát, de a biztonság kedvéért azért lenyeli a szájába vett kortyot, visszarakva az asztalra a poharat. El azonban továbbra sem engedi. Az elutasításra számított, még a mosoly is természetes. Egy darabig újra csak szótlan figyeli az elfet. Lassú lemondással ingatja meg a fejét, mielőtt válaszolna:*
- Nem férnénk el rajta ketten.
*Nem elutasítóan mondja, inkább úgy, mint aki sejti, hogy a másik viccel. Megismerni valakit kétélű dolog – amennyit ő látott a nőből, az alapján nem hiszi, hogy az elf valóban komolyan gondolná a dolgot. Hóbortos nőszemély. És makacs is. Kényelmesen biztosan nem férnének el a keskeny heverőszerű ágyon, ez első ránézésre is világos. Legalábbis a jelenlegi kapcsolatot tekintve kettejük között biztosan nem. Kényelmetlenül pedig a padon is lehet aludni, egyedül. Az arcán feledve a mosolyát pillant félre egy másodpercre, mint aki magában mulat valamin. Elengedi végül a földelésként használt bögréjét, s feláll a helyéről. Nyugodtan sétál a szárítókötélhez, hogy megforgassa a ráakasztott ruhákat.*
A hozzászólás írója (Kyr q'Naviel) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.06.24 15:46:56
//Második szál//
*A kérdés meglepi. Kinyitja a szemét a hallatán. A tűz ropogásán és a fölöttük, a tetőn doboló esőn kívül csendes a kunyhó. Ha nem állna olyan távol tőle a kifejezés, akkor azt gondolná, hogy már-már meghitt. A szokásos egykedvű szoborarccal néz vissza az előtte ülő nő szemébe. De ez a mozdulatlanság most korántsem olyan nyugodt a vonásai mögött, mint amilyennek kívülről tűnhet. Mégis, az egyetlen árulója talán csak a hangja lehet, ami veszít valamennyit abból a melegségéből, ami a reggel óta együtt töltött időben akaratlanul is beleköltözött, ahogy válaszol végül.*
- Nem.
*Feleli röviden. A féligazságot mondja. De ennél mélyebben nem kíván belemenni a témába. Hogy mi fordul meg a fejében, emlékek, azt maga előtt is szívesebben letagadná ezzel a kedvetlen félszóval. Elfordítja a tekintetét az ablak felé. A régi reflex még dobolásra késztetné az ujjait az asztal lapján, de helyette csak a poharát fonja körbe velük. Bár a bögre külseje forróbb, mintsem kellemes lenne a bőrének, nem engedi el. Éppen erre van szüksége. Másra terelni a gondolatait. Ha kell, erőszakosan.*
~Ketten?~
*Felnéz a másikra az ötletet hallva. Távol van tőle, hogy ilyesmitől félrenyelje a forró teát, de a biztonság kedvéért azért lenyeli a szájába vett kortyot, visszarakva az asztalra a poharat. El azonban továbbra sem engedi. Az elutasításra számított, még a mosoly is természetes. Egy darabig újra csak szótlan figyeli az elfet. Lassú lemondással ingatja meg a fejét, mielőtt válaszolna:*
- Nem férnénk el rajta ketten.
*Nem elutasítóan mondja, inkább úgy, mint aki sejti, hogy a másik viccel. Megismerni valakit kétélű dolog – amennyit ő látott a nőből, az alapján nem hiszi, hogy az elf valóban komolyan gondolná a dolgot. Hóbortos nőszemély. És makacs is. Kényelmesen biztosan nem férnének el a keskeny heverőszerű ágyon, ez első ránézésre is világos. Legalábbis a jelenlegi kapcsolatot tekintve kettejük között biztosan nem. Kényelmetlenül pedig a padon is lehet aludni, egyedül. Az arcán feledve a mosolyát pillant félre egy másodpercre, mint aki magában mulat valamin. Elengedi végül a földelésként használt bögréjét, s feláll a helyéről. Nyugodtan sétál a szárítókötélhez, hogy megforgassa a ráakasztott ruhákat.*
A hozzászólás írója (Kyr q'Naviel) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.06.24 15:46:56
1271. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-23 17:05:24
Üzenet elküldve: 2024-06-23 17:05:24
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 371
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 371
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Tilosban//
* Az orkot büszkeséggel töltik meg a szavak. Nem véletlen szentelte e mesterségnek az életét ennyi esztendeje. Ismeri az alapok csínját-bínját. *
- Ilyen ez az ork pofa. Meglátod, egyből rosszra gondolsz. Ezzel alapból nincs probléma, mert hát tudjuk milyen a legtöbb ork.
* Mikor megkérdezi, hogy mennyivel tartozik, meglepődik, de, hogy miért? Elvégre a legtöbb keverő mindenért képes pénzt kérni. Az orknak is jól jön a költeni való, ám még maga sem gondolt fizetségre. *
- Egy partnerem 20 aranyat fizet keverésenként, ha maga hozza az anyagot. Legyen ez most neked simán 20 arany. Aztán, ha találsz valakit, aki szeretne valami keverni vagy venni, akkor küld az irányomba.
* Megvárja, míg a férfi reagál az ajánlatára, mielőtt töltene magának az újabb adagot. Ha Bredocnál lenne pálinka, akkor biztos elfogadna egy üveggel a szolgálataiért. Elvégre az ork pálinkát kevesen szeretik. Így tudna mást is kínálni a potenciális vevőknek. *
- Mondd csak. Terem valami a telkeden, vagy a közeli helyeken?
* Közben várja azokat a meséket a kettejüktől. Garsin mondandója végén kikerekednek a szemei. *
- Hoppá. Azt hiszem bajban vagyok.
* Nem igazán érti, hogy mit keresne egy kutató egy harcedzett kalandor mellett, de nem az ő dolga, így nem szól bele. Bredoc meséje kicsit jobban érdekli. Nemcsak azért, mert ő nem fenyegette meg a végén, hanem mert erről még nem halott. *
- Biztos nagy szart kevertek vele.
* Az orkot büszkeséggel töltik meg a szavak. Nem véletlen szentelte e mesterségnek az életét ennyi esztendeje. Ismeri az alapok csínját-bínját. *
- Ilyen ez az ork pofa. Meglátod, egyből rosszra gondolsz. Ezzel alapból nincs probléma, mert hát tudjuk milyen a legtöbb ork.
* Mikor megkérdezi, hogy mennyivel tartozik, meglepődik, de, hogy miért? Elvégre a legtöbb keverő mindenért képes pénzt kérni. Az orknak is jól jön a költeni való, ám még maga sem gondolt fizetségre. *
- Egy partnerem 20 aranyat fizet keverésenként, ha maga hozza az anyagot. Legyen ez most neked simán 20 arany. Aztán, ha találsz valakit, aki szeretne valami keverni vagy venni, akkor küld az irányomba.
* Megvárja, míg a férfi reagál az ajánlatára, mielőtt töltene magának az újabb adagot. Ha Bredocnál lenne pálinka, akkor biztos elfogadna egy üveggel a szolgálataiért. Elvégre az ork pálinkát kevesen szeretik. Így tudna mást is kínálni a potenciális vevőknek. *
- Mondd csak. Terem valami a telkeden, vagy a közeli helyeken?
* Közben várja azokat a meséket a kettejüktől. Garsin mondandója végén kikerekednek a szemei. *
- Hoppá. Azt hiszem bajban vagyok.
* Nem igazán érti, hogy mit keresne egy kutató egy harcedzett kalandor mellett, de nem az ő dolga, így nem szól bele. Bredoc meséje kicsit jobban érdekli. Nemcsak azért, mert ő nem fenyegette meg a végén, hanem mert erről még nem halott. *
- Biztos nagy szart kevertek vele.
1270. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-23 12:06:27
Üzenet elküldve: 2024-06-23 12:06:27
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 451
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 451
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Nem szül vonásaira érzelmeket az elhangzott mondat, de benne ismét felülkerekednek gondolatok, olyanok, amiken még sosem járt az esze, vagy csupán olyan csendesen, hogy észre sem vette. A behunyt szemű alakra néz, még így is látszik rajta összevont szemöldöke nyomán, ahogy végigszalad benne az, amit ki is mond. Röpke ideig csak ízlelgeti a szavakat. Megdöbbentő, hogy van érzés, amit irigyelni tud. Hasznos, vagy haszontalan mások óvása? Hogyan lehet ösztönössé tenni? Rajta felejti Kyr-en a tekintetét, s úgy nézni, mintha ki tudná olvasni, mintha el tudná tanulni. Valamiért szeretne egyszer így érezni.*
- Gondoskodtál már valakiről…?
*Mennyi mindent nem tett, amit mások igen. Nála még csak alakul az, hogy a mérce a másikhoz való viszonyához, az annak a halálának ténye, miként is érintené őt. Talán a macskát is sajnálná. Ha egyszerre engedné meg, hogy minden eddigi hátra sorolt gondolata megrohamozza, akkor bizton orvost kéne hívni hozzá, mert nem bírna el a sokadalommal. Behunyja végül a szemeit, s hogy ez ne is történhessen meg, csak a pillái mögött figyeli a fények változását, a kis foltokat, amiket a tűz fénylően belobogott tere hagyott hátra. Nem tervez még elaludni, de jó figyelni kicsit a saját kis üres világára, ahol nem múlt, jelen, vagy jövő játszik szerepet, hanem az elméjében megfogant fények, alakok, képek. Mintha csak képzeletben festeni készülne. Keze, amin nem könyököl, a bögrén pihen, ami úgy ontja magából a meleget, mint a pislákoló tűz. Visszasüpped a saját idilljébe, kissé elfelejtve, hogy hol is van, na meg kivel. Mikor békése szólnak hozzá, csak akkor nyílik az óarany írisz, s a félmosolyra reflektálva az övé is hasonlóra húzódik. Mint az ásítás.*
- Tönkretettem a reggeled, tied az ágy.
*A mosoly kissé cinkosabbá válik, ő biztosan nem lesz az, aki befoglalja a másik helyét. Nem azért, mert olyan illedelmes, csak nem érzi akkora szükségét, mint a félvérnek. Bármily kitartó, rajta a fáradság jobban látszik. Ril mindössze nem bírja a tétlenséget. De meglenne.*
- Vagy oda fekszünk mindketten.
*Bök az állával az ágy felé, ami nem több személyre tervezett darabnak tűnik ugyan, de most a játékosság kedvéért mégis megszilárdítja tekintetét. Csak szemeiben látszik némi csillogás abból, hogy csak ugratja a másikat. Amennyit megismert a férfiből, nem gondolja komolyan, de ellent sem állna. Viszont ő inkább alszik így az asztalra, padra dőlve, mintsem elvegye a másiktól a lehetőséget. *
//Második szál//
*Nem szül vonásaira érzelmeket az elhangzott mondat, de benne ismét felülkerekednek gondolatok, olyanok, amiken még sosem járt az esze, vagy csupán olyan csendesen, hogy észre sem vette. A behunyt szemű alakra néz, még így is látszik rajta összevont szemöldöke nyomán, ahogy végigszalad benne az, amit ki is mond. Röpke ideig csak ízlelgeti a szavakat. Megdöbbentő, hogy van érzés, amit irigyelni tud. Hasznos, vagy haszontalan mások óvása? Hogyan lehet ösztönössé tenni? Rajta felejti Kyr-en a tekintetét, s úgy nézni, mintha ki tudná olvasni, mintha el tudná tanulni. Valamiért szeretne egyszer így érezni.*
- Gondoskodtál már valakiről…?
*Mennyi mindent nem tett, amit mások igen. Nála még csak alakul az, hogy a mérce a másikhoz való viszonyához, az annak a halálának ténye, miként is érintené őt. Talán a macskát is sajnálná. Ha egyszerre engedné meg, hogy minden eddigi hátra sorolt gondolata megrohamozza, akkor bizton orvost kéne hívni hozzá, mert nem bírna el a sokadalommal. Behunyja végül a szemeit, s hogy ez ne is történhessen meg, csak a pillái mögött figyeli a fények változását, a kis foltokat, amiket a tűz fénylően belobogott tere hagyott hátra. Nem tervez még elaludni, de jó figyelni kicsit a saját kis üres világára, ahol nem múlt, jelen, vagy jövő játszik szerepet, hanem az elméjében megfogant fények, alakok, képek. Mintha csak képzeletben festeni készülne. Keze, amin nem könyököl, a bögrén pihen, ami úgy ontja magából a meleget, mint a pislákoló tűz. Visszasüpped a saját idilljébe, kissé elfelejtve, hogy hol is van, na meg kivel. Mikor békése szólnak hozzá, csak akkor nyílik az óarany írisz, s a félmosolyra reflektálva az övé is hasonlóra húzódik. Mint az ásítás.*
- Tönkretettem a reggeled, tied az ágy.
*A mosoly kissé cinkosabbá válik, ő biztosan nem lesz az, aki befoglalja a másik helyét. Nem azért, mert olyan illedelmes, csak nem érzi akkora szükségét, mint a félvérnek. Bármily kitartó, rajta a fáradság jobban látszik. Ril mindössze nem bírja a tétlenséget. De meglenne.*
- Vagy oda fekszünk mindketten.
*Bök az állával az ágy felé, ami nem több személyre tervezett darabnak tűnik ugyan, de most a játékosság kedvéért mégis megszilárdítja tekintetét. Csak szemeiben látszik némi csillogás abból, hogy csak ugratja a másikat. Amennyit megismert a férfiből, nem gondolja komolyan, de ellent sem állna. Viszont ő inkább alszik így az asztalra, padra dőlve, mintsem elvegye a másiktól a lehetőséget. *
1269. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-23 11:35:45
Üzenet elküldve: 2024-06-23 11:35:45
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 594
OOC üzenetek: 153
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 594
OOC üzenetek: 153
Játékstílus: Vakmerő
//Tilosban//
*Cagon keze szorgosan jár, Bredoc pedig csak fél szemmel pillant néha oda, mintha bármit is le tudna szűrni belőle. Pedig halvány gőze sincs róla hogy éppen mit csinál az ork, vagy hogy amit csinál azt jól csinálja-e vagy sem. Mindenesetre a végeredmény magáért beszél, látott már fűzöld varázsitalt így tudja jól hogy milyennek kell kinéznie.*
-Nahát komám, nem gondoltam volna hogy tényleg megcsinálod.
*Szélesen elvigyorodik.*
-Na nem mintha nem bíztam volna benned vagy ilyesmi, csak nem számítottam rá mikor először megláttalak. Ennyit az első benyomásról mi?
*Egy darabig még nézegeti a löttyöt, majd biccent a férfi felé és maga mellé teszi azt.*
-Mondd csak tartozom valamivel? Nehogy nekem rossz hírem vidd!
*Hisz ingyen dolgozni senki sem szeret, de nem teljesen biztos benne hogy mit szoktak ilyenkor kérni, vagy mit illik adni. Talán egy jó pálinkával kellene megajándékoznia a másikat. Már ha lenne nála. Garsin elfogadja közben Bredoc nyulát, s neki is csak egy biccentéssel felel. A batyut pedig izgatottan bontja ki, s mikor meglátja a gombát meg a bogyókat egészen felcsillan a szeme.*-
-Nahát, köszönöm!
*Azzal mint egy kisgyermek aki ajándékot kapott, finom mozdulatokkal válogat magának egy-két számára tetszetős színű erdei kincset és mohón befalja a maradék húshoz, majd visszanyújtja a batyut a lánynak.*
-Ez jól esett! Régen ettem már társaságban, örülök hogy jöttetek. Bármikor szívesen látlak ne viccelődj Garsin.
*Tart egy apróbb szünetet míg ő is iszik egy jó pofa vizet, hogy leöblítse torkát.*
-A sorom? Igen. Egész jól ha mondhatom. A ház is, meg egy jó hektár föld arrafelé.
*Mutat el ujjával a ház mögé.*
-Már majdnem kész a kerítésem is, látod?
*Talán pár nap, vagy hat és kész is lesz vele.*
-Tetszik ez a rét, a lovam nagyon szereti meg a kutya is jól eljátszik rajta. Talán idővel termeszteni is fogok valamit, de lehet hogy inkább tartanék állatokat, az egyszerűbbnek tűnik. Pár disznót meg baformit, ellegelésznének itt miközben pipázgatok a teraszomon egy jó pohár bor mellett. Nem is hangzik olyan rosszul igaz?
*El is képzeli maga előtt, de hamar visszaterelődnek a gondolatai.*
-És mihez keresel útmutatást?
*Mintha csak felvenné a bölcs veterán szerepét, még a tekintete is egészen megkomolyodik.*
-Nem tudod merre tovább, igaz? Hogy mit kezdj az életeddel most hogy az őrség megszűnt?
*Hangja megnyugtatóan zeng, úgy beszél mintha ő maga is találkozott volna ezzel az érzéssel élete során. Nem is egyszer. Közben pedig Cagon kérdezi a kalandjaikról, s rögtön a lefordított poharáért nyúl, hogy korábbi döntése ellenére mégis csak leverjen még egy lórúgást az arcába. A lány tréfáján pedig igazán elmosolyodik, sokat fejlődött ezen a téren is azt meg kell hagyni.*
-Egyszer akasztották a hóhért, és a Krenkataurban ejtettek foglyul.
*Hangosan felnevet a helyzet abszurditásán, főleg így ennyi idő elteltével. Csak egy sanda pillantást vet Garsinra, majd folytatja.*
-Az elég kemény menet volt, a rabok átvették a börtönt. De sikerült kikecmeregnünk belüle, hála neki.
*Büszkén veti kékjeit ismét a lányra, s habár úgy is gondolhatja a másik hogy bizonyosan nem az ő érdeme volt, még ha így is lenne -ami nincs így- , akkor is így illik a kalandokat mesélni. Ez egy újabb kéretlen lecke Bredoctól.*
*Cagon keze szorgosan jár, Bredoc pedig csak fél szemmel pillant néha oda, mintha bármit is le tudna szűrni belőle. Pedig halvány gőze sincs róla hogy éppen mit csinál az ork, vagy hogy amit csinál azt jól csinálja-e vagy sem. Mindenesetre a végeredmény magáért beszél, látott már fűzöld varázsitalt így tudja jól hogy milyennek kell kinéznie.*
-Nahát komám, nem gondoltam volna hogy tényleg megcsinálod.
*Szélesen elvigyorodik.*
-Na nem mintha nem bíztam volna benned vagy ilyesmi, csak nem számítottam rá mikor először megláttalak. Ennyit az első benyomásról mi?
*Egy darabig még nézegeti a löttyöt, majd biccent a férfi felé és maga mellé teszi azt.*
-Mondd csak tartozom valamivel? Nehogy nekem rossz hírem vidd!
*Hisz ingyen dolgozni senki sem szeret, de nem teljesen biztos benne hogy mit szoktak ilyenkor kérni, vagy mit illik adni. Talán egy jó pálinkával kellene megajándékoznia a másikat. Már ha lenne nála. Garsin elfogadja közben Bredoc nyulát, s neki is csak egy biccentéssel felel. A batyut pedig izgatottan bontja ki, s mikor meglátja a gombát meg a bogyókat egészen felcsillan a szeme.*-
-Nahát, köszönöm!
*Azzal mint egy kisgyermek aki ajándékot kapott, finom mozdulatokkal válogat magának egy-két számára tetszetős színű erdei kincset és mohón befalja a maradék húshoz, majd visszanyújtja a batyut a lánynak.*
-Ez jól esett! Régen ettem már társaságban, örülök hogy jöttetek. Bármikor szívesen látlak ne viccelődj Garsin.
*Tart egy apróbb szünetet míg ő is iszik egy jó pofa vizet, hogy leöblítse torkát.*
-A sorom? Igen. Egész jól ha mondhatom. A ház is, meg egy jó hektár föld arrafelé.
*Mutat el ujjával a ház mögé.*
-Már majdnem kész a kerítésem is, látod?
*Talán pár nap, vagy hat és kész is lesz vele.*
-Tetszik ez a rét, a lovam nagyon szereti meg a kutya is jól eljátszik rajta. Talán idővel termeszteni is fogok valamit, de lehet hogy inkább tartanék állatokat, az egyszerűbbnek tűnik. Pár disznót meg baformit, ellegelésznének itt miközben pipázgatok a teraszomon egy jó pohár bor mellett. Nem is hangzik olyan rosszul igaz?
*El is képzeli maga előtt, de hamar visszaterelődnek a gondolatai.*
-És mihez keresel útmutatást?
*Mintha csak felvenné a bölcs veterán szerepét, még a tekintete is egészen megkomolyodik.*
-Nem tudod merre tovább, igaz? Hogy mit kezdj az életeddel most hogy az őrség megszűnt?
*Hangja megnyugtatóan zeng, úgy beszél mintha ő maga is találkozott volna ezzel az érzéssel élete során. Nem is egyszer. Közben pedig Cagon kérdezi a kalandjaikról, s rögtön a lefordított poharáért nyúl, hogy korábbi döntése ellenére mégis csak leverjen még egy lórúgást az arcába. A lány tréfáján pedig igazán elmosolyodik, sokat fejlődött ezen a téren is azt meg kell hagyni.*
-Egyszer akasztották a hóhért, és a Krenkataurban ejtettek foglyul.
*Hangosan felnevet a helyzet abszurditásán, főleg így ennyi idő elteltével. Csak egy sanda pillantást vet Garsinra, majd folytatja.*
-Az elég kemény menet volt, a rabok átvették a börtönt. De sikerült kikecmeregnünk belüle, hála neki.
*Büszkén veti kékjeit ismét a lányra, s habár úgy is gondolhatja a másik hogy bizonyosan nem az ő érdeme volt, még ha így is lenne -ami nincs így- , akkor is így illik a kalandokat mesélni. Ez egy újabb kéretlen lecke Bredoctól.*
1268. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-22 17:35:03
Üzenet elküldve: 2024-06-22 17:35:03
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Éber álmok//
*Futólag méri fel a gyerek arcát, éppen csak annyira, hogy megbizonyosodjon róla, környékbeli lehet. Úgy gondolja, hogy talán valamelyik szomszédos faluból jöhetett idáig. Az ő elképzelése persze nem zárja ki, hogy jöhetett akár messzebbről is, elég nagy területet ölelnek fel a földek, de valószínűbb, hogy nem Miniortól futott egészen idáig. Akkor csak megtalálta volna valaki előttük.
Szabaddá téve a kezét guggol a nő mellé, aki az ölébe húzva a gyereket akadályozza, hogy annak torkába folyjon a vér. Hogy mi vérzik a szájában, azt egyelőre nem tudja megítélni, de jelenleg kisebb dolga is nagyobb annál, minthogy sebeket kezdjen keresni rajta, bár annyit ő is fel tud mérni, hogy a szakadt ruhán, és a lábán a futástól felszakadt bőrön kívül elsőre nem lát más külsérelmi nyomot a lányon. A sápadt arc az, ami jobban aggasztja, és a nő kérdésére válaszul adott csend.
Óvatosan veszi át a gyereket, amikor az elf átadja neki a gondját, miközben a táskájáért nyúl. Igyekszik a másikhoz hasonlóan úgy fordítani a lány fejét, hogy ne nyeljen több vért. Közben van esélye neki is közelebbről megnézni a gyereket, de nem lát mást, csak amit eddig is. A kölyök szemei, a távolba révedő, választalan tekintete az, amin összevonja a szemöldökét. Mintha várna, keresne valamit, és talán nem is érzékelné, hogy itt vannak mellette ketten.. De lehet, csak a sokk teszi.
Gyorsan felméri, hogyan tudja úgy megemelni a lányt, hogy ne okozzon vele fájdalmat, és továbbra is tudja úgy tartani, hogy lehetőleg a földre csöpögjön a szájába gyűlt vér, mielőtt a karjába véve megemelkedne vele a földről. Felnéz a nő felé annak újabb, gyerek felé intézett szavaira, s az általa elővett növényre esik a pillantása. Nem tudja pontosan, csak az elhangzott kérdésből sejti, mit tervez vele a másik, de a dereka felé int a fejével.*
- Van nálam víz.
*Bár a háznál is van kút, ha az elfnek most kellene, akkor könnyedén leveheti az övére akasztott kulacsot. Ha kell, megvárja, amíg a nő elveszi azt tőle és önt belőle, ha szüksége van rá, s csak aztán indul a lánnyal a kezében a ház felé. Bár a legvalószínűbbnek azt tartja, hogy a gyerek valami vadállat elől menekülhetett, ami így, hogy már ketten vannak mellette elmehetett mostanra, mégsem maradna idekint a kelleténél tovább. A lányt is jobb lenne a házban kényelembe helyezni és kideríteni, hogy mi baja lehet.*
A hozzászólás írója (Kyr q'Naviel) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.06.22 17:49:12
*Futólag méri fel a gyerek arcát, éppen csak annyira, hogy megbizonyosodjon róla, környékbeli lehet. Úgy gondolja, hogy talán valamelyik szomszédos faluból jöhetett idáig. Az ő elképzelése persze nem zárja ki, hogy jöhetett akár messzebbről is, elég nagy területet ölelnek fel a földek, de valószínűbb, hogy nem Miniortól futott egészen idáig. Akkor csak megtalálta volna valaki előttük.
Szabaddá téve a kezét guggol a nő mellé, aki az ölébe húzva a gyereket akadályozza, hogy annak torkába folyjon a vér. Hogy mi vérzik a szájában, azt egyelőre nem tudja megítélni, de jelenleg kisebb dolga is nagyobb annál, minthogy sebeket kezdjen keresni rajta, bár annyit ő is fel tud mérni, hogy a szakadt ruhán, és a lábán a futástól felszakadt bőrön kívül elsőre nem lát más külsérelmi nyomot a lányon. A sápadt arc az, ami jobban aggasztja, és a nő kérdésére válaszul adott csend.
Óvatosan veszi át a gyereket, amikor az elf átadja neki a gondját, miközben a táskájáért nyúl. Igyekszik a másikhoz hasonlóan úgy fordítani a lány fejét, hogy ne nyeljen több vért. Közben van esélye neki is közelebbről megnézni a gyereket, de nem lát mást, csak amit eddig is. A kölyök szemei, a távolba révedő, választalan tekintete az, amin összevonja a szemöldökét. Mintha várna, keresne valamit, és talán nem is érzékelné, hogy itt vannak mellette ketten.. De lehet, csak a sokk teszi.
Gyorsan felméri, hogyan tudja úgy megemelni a lányt, hogy ne okozzon vele fájdalmat, és továbbra is tudja úgy tartani, hogy lehetőleg a földre csöpögjön a szájába gyűlt vér, mielőtt a karjába véve megemelkedne vele a földről. Felnéz a nő felé annak újabb, gyerek felé intézett szavaira, s az általa elővett növényre esik a pillantása. Nem tudja pontosan, csak az elhangzott kérdésből sejti, mit tervez vele a másik, de a dereka felé int a fejével.*
- Van nálam víz.
*Bár a háznál is van kút, ha az elfnek most kellene, akkor könnyedén leveheti az övére akasztott kulacsot. Ha kell, megvárja, amíg a nő elveszi azt tőle és önt belőle, ha szüksége van rá, s csak aztán indul a lánnyal a kezében a ház felé. Bár a legvalószínűbbnek azt tartja, hogy a gyerek valami vadállat elől menekülhetett, ami így, hogy már ketten vannak mellette elmehetett mostanra, mégsem maradna idekint a kelleténél tovább. A lányt is jobb lenne a házban kényelembe helyezni és kideríteni, hogy mi baja lehet.*
A hozzászólás írója (Kyr q'Naviel) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.06.22 17:49:12
1267. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-21 22:02:14
Üzenet elküldve: 2024-06-21 22:02:14
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
- Azt mondják. *Feleli továbbra is behunyt szemekkel arra, hogy a macskák vigyáznak magukra.* - De ha egy nap mégis sérülten jönne haza, vagy nem jönne egyáltalán, azt nem tudnám megbocsátani magamnak.
*Odébb mozdítja a fejét, összevonva a szemöldökét a csukott szemei felett a gondolatra. Valóban nem tudná megbocsátani. Ha ő a nagyobb, az ő dolga megvédeni a kisebbet, ha annak szüksége van rá. Nem tudna úgy gondolni egy macskára se, mint olyasmire, ami nem igényel törődést, csak egy kis meleget. Az egy kis élet lenne az övében, aminek ő lett megbízva az ápolásával, és ezt is ugyanolyan komoly gondossággal végezné, mint az összes többi feladatát. Ha kell, csak egy kis meleggel, de mindig ott lenne, hogy vigyázzon rá.
Hagyja magát sodortatni a gondolataival a csendben. Képek, színek, idegen tájak, múlt, jelen és jövő lehetségei váltják egymást a fejében, miközben hol messzebb, hol közelebb sodródik a valósághoz. Ennek a mezsgyejárásnak a mesterévé nőtte ki magát az évek alatt, s ha alszik sem alszik soha mélyen. Ahány napot odakint töltött az erdőben volt elég ideje gyakorolni, hogy a tétlen órákat hogyan használja pihenésre úgy, hogy másodperceken belül újra éber legyen, ha mozdul valami: akár a legelő csorda halad tovább, akár veszélyre figyelmeztet valami motozás. Időnként azonban nem árt kinyitnia a szemét, és meggyőződnie róla, hogy a valódi világ az, ami itt és most körbeveszi, a meleg, a kunyhó, a tarkójának feszülő fal, s nem az, amit a gondolatai közt lát, legyen az bármi. Amikor így felnéz veszi észre, hogy időközben a másik is visszasüllyedt a behunyt pillái mögé. Szótlanul pislog egy darabig az asztalon könyöklő alakra, mielőtt a teájáért nyúlna.*
- Ha mindketten aludni fogunk, legalább az egyikünk használhatná az ágyat.
*Jegyzi meg békésen, miközben lassú félmosolyra húzódnak az ajkai.*
- Ha zavarlak felmászhatok a padlásra.
*Int a fejével halványan a fáskamra feletti nyitott padlástér felé, a szájához emelve a poharát. Lentről, a tűz fényében élesen hulló árnyékok közt csak egy sötét lyuknak tűnik, és annál valójában nem is sokkal több, de egy ember azért kényelmesen fel tud benne ülni, s ugyanolyan könnyen el is feküdni.
Forró. Félrefordul az ablak felé, visszarakva az első rövid korty után a teát. Odakint továbbra sem lát változást. Szürke, vizes. Lassan tényleg kezd lemondani róla, hogy vissza tud menni a csordához. Bár nem létszükséglet, az elmúlt napokban már nagyrészt rájött, hogy hogyan változtatták meg a legelőiket és talán arra is hogy miért, de mégis tisztább lenne, ha legalább még egy szürkületet és hajnalt mellettük tölthetne..*
//Második szál//
- Azt mondják. *Feleli továbbra is behunyt szemekkel arra, hogy a macskák vigyáznak magukra.* - De ha egy nap mégis sérülten jönne haza, vagy nem jönne egyáltalán, azt nem tudnám megbocsátani magamnak.
*Odébb mozdítja a fejét, összevonva a szemöldökét a csukott szemei felett a gondolatra. Valóban nem tudná megbocsátani. Ha ő a nagyobb, az ő dolga megvédeni a kisebbet, ha annak szüksége van rá. Nem tudna úgy gondolni egy macskára se, mint olyasmire, ami nem igényel törődést, csak egy kis meleget. Az egy kis élet lenne az övében, aminek ő lett megbízva az ápolásával, és ezt is ugyanolyan komoly gondossággal végezné, mint az összes többi feladatát. Ha kell, csak egy kis meleggel, de mindig ott lenne, hogy vigyázzon rá.
Hagyja magát sodortatni a gondolataival a csendben. Képek, színek, idegen tájak, múlt, jelen és jövő lehetségei váltják egymást a fejében, miközben hol messzebb, hol közelebb sodródik a valósághoz. Ennek a mezsgyejárásnak a mesterévé nőtte ki magát az évek alatt, s ha alszik sem alszik soha mélyen. Ahány napot odakint töltött az erdőben volt elég ideje gyakorolni, hogy a tétlen órákat hogyan használja pihenésre úgy, hogy másodperceken belül újra éber legyen, ha mozdul valami: akár a legelő csorda halad tovább, akár veszélyre figyelmeztet valami motozás. Időnként azonban nem árt kinyitnia a szemét, és meggyőződnie róla, hogy a valódi világ az, ami itt és most körbeveszi, a meleg, a kunyhó, a tarkójának feszülő fal, s nem az, amit a gondolatai közt lát, legyen az bármi. Amikor így felnéz veszi észre, hogy időközben a másik is visszasüllyedt a behunyt pillái mögé. Szótlanul pislog egy darabig az asztalon könyöklő alakra, mielőtt a teájáért nyúlna.*
- Ha mindketten aludni fogunk, legalább az egyikünk használhatná az ágyat.
*Jegyzi meg békésen, miközben lassú félmosolyra húzódnak az ajkai.*
- Ha zavarlak felmászhatok a padlásra.
*Int a fejével halványan a fáskamra feletti nyitott padlástér felé, a szájához emelve a poharát. Lentről, a tűz fényében élesen hulló árnyékok közt csak egy sötét lyuknak tűnik, és annál valójában nem is sokkal több, de egy ember azért kényelmesen fel tud benne ülni, s ugyanolyan könnyen el is feküdni.
Forró. Félrefordul az ablak felé, visszarakva az első rövid korty után a teát. Odakint továbbra sem lát változást. Szürke, vizes. Lassan tényleg kezd lemondani róla, hogy vissza tud menni a csordához. Bár nem létszükséglet, az elmúlt napokban már nagyrészt rájött, hogy hogyan változtatták meg a legelőiket és talán arra is hogy miért, de mégis tisztább lenne, ha legalább még egy szürkületet és hajnalt mellettük tölthetne..*
1266. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-21 20:07:54
Üzenet elküldve: 2024-06-21 20:07:54
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Éber álmok//
*Utoljára mikor Xou valódi ellenféllel küzdött az nem élte túl a találkozást. Bár azóta tény, hogy évek teltek el és a szerzetest néha meglátogató képzelt edzőpartnerek nem biztos, hogy megfelelően karban tartják a férfit. Az, hogy ezekre a képességeire szükség lenne a jövőben bár felmerül a benne, de ez nem rémíti őt annyira mint a táj idegensége. Megvan az oka annak ha valaki elvonul a világtól. Pont azok rémképek űzték Xou-t az erdőbe amik most erre az útra kényszerítették. Pedig a béke nem volt ellenére. Ahogy a csend se. Ahogy halad az úton mozgást érzékel. Megtorpan és a hang irányába néz. Mások számára talán nem volna semmi abban a lányban, de a szerzetes nemhogy nőt embert is rég látott már. Az utolsót akkor mikor egyszer egy tündért megfigyelt a fák közül, aki az erdőt járta. Azt, se merte megközelíteni nézte. Ez a vörös lány viszont egyenesen felé szalad. A férfi rezzenéstelen vonásai nem árulkodnak róla, de Xou értetlen és retteg. Értetlenségére az is rájátszik, hogy egy magafajta elvadult külsejű koszhadt remetéhez szalad oda a nő úgy mintha egy normális ember lenne. Nem csoda, hogy alig érti az amúgy is hadaró nő szavát. Miután az elhallgatott akkor ő pár pillanatig csak bámul rá teljes érzelemmentességgel a képén és csak utána szólal meg kissé rekedtes hangon.*
-Nem láttam.
*Utoljára mikor Xou valódi ellenféllel küzdött az nem élte túl a találkozást. Bár azóta tény, hogy évek teltek el és a szerzetest néha meglátogató képzelt edzőpartnerek nem biztos, hogy megfelelően karban tartják a férfit. Az, hogy ezekre a képességeire szükség lenne a jövőben bár felmerül a benne, de ez nem rémíti őt annyira mint a táj idegensége. Megvan az oka annak ha valaki elvonul a világtól. Pont azok rémképek űzték Xou-t az erdőbe amik most erre az útra kényszerítették. Pedig a béke nem volt ellenére. Ahogy a csend se. Ahogy halad az úton mozgást érzékel. Megtorpan és a hang irányába néz. Mások számára talán nem volna semmi abban a lányban, de a szerzetes nemhogy nőt embert is rég látott már. Az utolsót akkor mikor egyszer egy tündért megfigyelt a fák közül, aki az erdőt járta. Azt, se merte megközelíteni nézte. Ez a vörös lány viszont egyenesen felé szalad. A férfi rezzenéstelen vonásai nem árulkodnak róla, de Xou értetlen és retteg. Értetlenségére az is rájátszik, hogy egy magafajta elvadult külsejű koszhadt remetéhez szalad oda a nő úgy mintha egy normális ember lenne. Nem csoda, hogy alig érti az amúgy is hadaró nő szavát. Miután az elhallgatott akkor ő pár pillanatig csak bámul rá teljes érzelemmentességgel a képén és csak utána szólal meg kissé rekedtes hangon.*
-Nem láttam.
1265. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-20 18:45:12
Üzenet elküldve: 2024-06-20 18:45:12
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 451
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 451
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Éber álmok//
*Rossz érzése a helyzettel kapcsolatban nem múlik el. Szüntelen a rezdülésekre figyel, ami köröttük vészjóslóan csendes így, hogy már csak füleiben cseng a fiatal lány egykori artikulálatlan, velőtrázó üvöltése. Bár a nyomát nem követik más léptek, egyedül Kyr az, aki hamar mellettük terem, s csak néhány lopott pillantással nyugtázza érkeztét. A leány nem szólal meg, hiába is kérdezi, s az ölébe fektetve segíti őt abban, hogy ne fulladjon meg, vagy hogy a vér mellé távozzon, ne akadályozza útját a légzésnek, ha amaz az orrán át nem tudná venni a levegőt az ijedtségtől, ami keserű talányként telepedett rájuk. Nézi a szemeinek útját, arra kellene keresni valakit, de az ilyen fiatalok még fürgék, s a ruhájának árulkodó tépázottsága mesél róla, hogy hosszú utat tett meg menekülve, s cseppet sem nyílt terepen futhatott, hiszen akkor nem szabdalhatta volna foszlányokra a fehér anyagot és a mellényét az erdő. Mintha egy lélegzetvételnyi idejük mégis lenne, átnézve a testet nem tűnik úgy, mint néhány pillanattal ezelőtt, hogy azonnal véget vet a világ a gyermeki életnek. A mellé szegődött félvér, segítséget nyújtó keze ösztönösen mozdul, de nem tudja felmérni, hogy amazon milyen érzelmek játszódnak, mert nincs rá idő. Túl sok felé figyel.*
- El, tartsd meg.
*Bízza a lányt a férfi gondjaira, s kibújik alóla, mikor is eszébe jut a felgyorsult események előtti csendes szeánsz, ahogy a fátyolos növényt metszette le a fáról, s míg eleget gyűjthetett volna észak reményéből, kiszakította őt belőle a baljós hörgés. Csupán egy kevés jutott így belőle, de azt előszedi, ha eleget tesz kérésének a férfi. Kevés ideje van gondolkodni, de átfut elméjén minden eshetőség. A növény sebet összehúzó hatása számára ismeretes, de nem kívánja, hogy a segítségnyújtás hevében ráharapjon kezére a másik, kinek csukódó szeme arról mesél, hogy vagy eszméletét kívánja veszteni a hirtelen vérveszteségtől, vagy méltán kifáradt ahhoz, hogy beszélni, vagy reagálni tudjon. A növényt le is nyelheti, okosan kell szájába helyezni, igyekszik felmérni hát, mennyi szüksége is van most a jótékony termény használatára, na meg mennyire van tudatánál.*
- Ki tudod nyitni a szád? *Kérdi, miközben végigsimít a kerekded arcon, de csak megjátszva az igazi gondoskodást, ami benne csak épphogy pislákolva van jelen. Mégis... erre lehet szükség, a nyugalom megteremtéséhez. Ha már Kyr a karjaiba vette a cseppet sem nehéznek tűnő alakot, könnyebben hozzá is férhet. Amint úgy látja jónak, a szájába fogja tömi a fátyolt, de lankadatlan figyelme így is inkább a tájat kémleli, hogy közeleg-e valaki, vagy valami. A vérzés erősségétől, na meg a leány reakciójától teszi mindezt függővé, de keze mozdul, hogy ha kell cselekedjen, még mielőtt elindulnának a ház felé.*
*Rossz érzése a helyzettel kapcsolatban nem múlik el. Szüntelen a rezdülésekre figyel, ami köröttük vészjóslóan csendes így, hogy már csak füleiben cseng a fiatal lány egykori artikulálatlan, velőtrázó üvöltése. Bár a nyomát nem követik más léptek, egyedül Kyr az, aki hamar mellettük terem, s csak néhány lopott pillantással nyugtázza érkeztét. A leány nem szólal meg, hiába is kérdezi, s az ölébe fektetve segíti őt abban, hogy ne fulladjon meg, vagy hogy a vér mellé távozzon, ne akadályozza útját a légzésnek, ha amaz az orrán át nem tudná venni a levegőt az ijedtségtől, ami keserű talányként telepedett rájuk. Nézi a szemeinek útját, arra kellene keresni valakit, de az ilyen fiatalok még fürgék, s a ruhájának árulkodó tépázottsága mesél róla, hogy hosszú utat tett meg menekülve, s cseppet sem nyílt terepen futhatott, hiszen akkor nem szabdalhatta volna foszlányokra a fehér anyagot és a mellényét az erdő. Mintha egy lélegzetvételnyi idejük mégis lenne, átnézve a testet nem tűnik úgy, mint néhány pillanattal ezelőtt, hogy azonnal véget vet a világ a gyermeki életnek. A mellé szegődött félvér, segítséget nyújtó keze ösztönösen mozdul, de nem tudja felmérni, hogy amazon milyen érzelmek játszódnak, mert nincs rá idő. Túl sok felé figyel.*
- El, tartsd meg.
*Bízza a lányt a férfi gondjaira, s kibújik alóla, mikor is eszébe jut a felgyorsult események előtti csendes szeánsz, ahogy a fátyolos növényt metszette le a fáról, s míg eleget gyűjthetett volna észak reményéből, kiszakította őt belőle a baljós hörgés. Csupán egy kevés jutott így belőle, de azt előszedi, ha eleget tesz kérésének a férfi. Kevés ideje van gondolkodni, de átfut elméjén minden eshetőség. A növény sebet összehúzó hatása számára ismeretes, de nem kívánja, hogy a segítségnyújtás hevében ráharapjon kezére a másik, kinek csukódó szeme arról mesél, hogy vagy eszméletét kívánja veszteni a hirtelen vérveszteségtől, vagy méltán kifáradt ahhoz, hogy beszélni, vagy reagálni tudjon. A növényt le is nyelheti, okosan kell szájába helyezni, igyekszik felmérni hát, mennyi szüksége is van most a jótékony termény használatára, na meg mennyire van tudatánál.*
- Ki tudod nyitni a szád? *Kérdi, miközben végigsimít a kerekded arcon, de csak megjátszva az igazi gondoskodást, ami benne csak épphogy pislákolva van jelen. Mégis... erre lehet szükség, a nyugalom megteremtéséhez. Ha már Kyr a karjaiba vette a cseppet sem nehéznek tűnő alakot, könnyebben hozzá is férhet. Amint úgy látja jónak, a szájába fogja tömi a fátyolt, de lankadatlan figyelme így is inkább a tájat kémleli, hogy közeleg-e valaki, vagy valami. A vérzés erősségétől, na meg a leány reakciójától teszi mindezt függővé, de keze mozdul, hogy ha kell cselekedjen, még mielőtt elindulnának a ház felé.*
1264. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-20 00:45:40
Üzenet elküldve: 2024-06-20 00:45:40
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Tilosban//
*Bredocot egy kicsit megváratja a válasszal, mert épp fölhajtja az italt, mikor a kérdés érkezik, utána pedig egy darabig nincs olyan állapotban, hogy beszéljen.
Mikor végre sikerül kinyitnia a kulacsát és kortyolnia a vízből, azonnal érzi a megkönnyebbülést, amit hallat is egy hosszú kilégzés formájában. Még mindig nincs valami pompásan, a pálinka íze vissza-visszaköszön a szájában, ami ismét ingerli a gyomrát és a torkát, ezért igyekszik másra összpontosítani.
A fölkínált hús például elég jól néz ki, talán az ital ízét is sikerül elfelednie, ha megkóstolja.
Hogy miért is fogadta el a szeszt, miközben pontosan erre a hatásra számított? Nem akart udvariatlan lenni, sem kimaradni a "mulatságból". Na meg, az ital áldásos hatását is ismeri, s úgy vélte, rá is ráférne némi lazítás.
A két férfi közti megjegyzést Cagon könnyéről nem teljesen érti, de sejti, hogy olyasmiről lehet szó, amiről korábban kettesben beszéltek Brox-al.*
- Az ízén ennek is lehetne még javítani. A többit majd meglátjuk... - *Mondja még mindig elég szenvedősen, fancsali képpel, de valami mosolyféle bujkál a szája sarkában. Van egy sejtése, hogy a másik kettőnek az íz nem sokat számít, ha italról van szó, nem azért szokás inni az ilyesmit. Azt pedig majd valóban meglátják, hogy a pálinka hatása jobb-e az ízénél.
Míg újabb varázsital kerül Bredochoz, ő visszatér a hús mustrájához. Feltűnik neki, hogy a férfi a saját adagját adta oda, úgyhogy a kését előhúzva vág magának belőle egy nagyobb darabot, a többit visszanyújtja.*
- Köszönöm. - *Néz Brox szemébe, majd a zsákja száját oldja meg fél kézzel, hogy egy kis batyut vegyen ki onnan.*
- Ezt út közben szedtem, talán még jól is esik a hús mellé. - *Ha a férfi kibontja a kendőt, leginkább különféle bogyókat találhat benne, de akad néhány sóskalevél is, meg gomba. Garsin nem egy herbalista, ám ismer pár ehető kincset a természetből, s amit ismer, azt jól ismeri, túlélése forrásai voltak egykoron, így mérgezéstől nem kell tartaniuk, bár ezt csak ő tudja.*
- Bocsánat, hogy csak így váratlanul beállítottam. De igen, magát kerestem. Némi útmutatás reményében, meg mert rég láttam, és kíváncsi voltam, hogy megy a sora. - *Felel meg végül Brox korábbi kérdésére is.*
- Tényleg itt telepedett le? - *Néz körül, mintha az nem volna elég bizonyíték, hogy a férfi a vendéglátó szerepében ül itt mellettük.*
- A ház is a magáé? - *Kétkedik tovább.
Aztán eszik is közben, mert kell valami a gyomrába, ami megbékíti.
Mikor az ork is hozzáteszi a magáét a beszélgetéshez egy érdekes kérdéssel, Garsin őszintén elgondolkodik a válaszon. Bár azt kell tapasztalnia, hogy ez máris nehézkesebben megy, mintha valami nyugtató, vagy inkább bambitó hatású köd kezdene az elméjére szállni.*
- Én még nem igazán voltam küldetésen. Épp csak túl vagyok a kiképzésen... De ha nem harc... A kutatások megterhelőek tudtak lenni. De erről többet nem mesélhetek, különben nem hagyhatnám távozni. - *Fejezi be, komoly ábrázattal, amennyire ezt a fejébe szálló ital engedi kiülni álmoskás kinézetűvé váló tekintetébe. Aztán néhány pillanatra rá...*
- Csak tréfáltam. - *Teszi hozzá mentegetőző intéssel, mert fogalma sincs, hogyan reagál az ork, nehogy még tényleges fenyegetésnek vegye, hiszen nem ismerik egymást.
Ennek ellenére mégsem oszt meg többet, úgyhogy a rejtély érzete talán megmarad, hogy esetleg mégis komolyan gondolhatta.
Közben odasandít Bredocra, mintha valamit sugallni akarna, keze pedig az inge nyakához téved, de mindez lehet puszta véletlen is.
Aztán a tűzbe néz ő is, és elmosolyodik, ki tudja, min?
Az exparancsnokkal egyetlen "közös küldetésük" volt, amiről mesélni lehetne, s véleménye szerint egyaránt volt megterhelő fizikailag és mentálisan is, kinek-kinek másért, de nem érzi úgy, hogy erről ő tudna a megfelelő szemszögből beszélni. Úgyhogy elcsendesülése után nem is szól többet, inkább várja, miről mesél Bredoc.
Arca meg mintha egyre vörösebb lenne, bár ez könnyen lehet a nyári nap és a tűz melegének hatása.*
*Bredocot egy kicsit megváratja a válasszal, mert épp fölhajtja az italt, mikor a kérdés érkezik, utána pedig egy darabig nincs olyan állapotban, hogy beszéljen.
Mikor végre sikerül kinyitnia a kulacsát és kortyolnia a vízből, azonnal érzi a megkönnyebbülést, amit hallat is egy hosszú kilégzés formájában. Még mindig nincs valami pompásan, a pálinka íze vissza-visszaköszön a szájában, ami ismét ingerli a gyomrát és a torkát, ezért igyekszik másra összpontosítani.
A fölkínált hús például elég jól néz ki, talán az ital ízét is sikerül elfelednie, ha megkóstolja.
Hogy miért is fogadta el a szeszt, miközben pontosan erre a hatásra számított? Nem akart udvariatlan lenni, sem kimaradni a "mulatságból". Na meg, az ital áldásos hatását is ismeri, s úgy vélte, rá is ráférne némi lazítás.
A két férfi közti megjegyzést Cagon könnyéről nem teljesen érti, de sejti, hogy olyasmiről lehet szó, amiről korábban kettesben beszéltek Brox-al.*
- Az ízén ennek is lehetne még javítani. A többit majd meglátjuk... - *Mondja még mindig elég szenvedősen, fancsali képpel, de valami mosolyféle bujkál a szája sarkában. Van egy sejtése, hogy a másik kettőnek az íz nem sokat számít, ha italról van szó, nem azért szokás inni az ilyesmit. Azt pedig majd valóban meglátják, hogy a pálinka hatása jobb-e az ízénél.
Míg újabb varázsital kerül Bredochoz, ő visszatér a hús mustrájához. Feltűnik neki, hogy a férfi a saját adagját adta oda, úgyhogy a kését előhúzva vág magának belőle egy nagyobb darabot, a többit visszanyújtja.*
- Köszönöm. - *Néz Brox szemébe, majd a zsákja száját oldja meg fél kézzel, hogy egy kis batyut vegyen ki onnan.*
- Ezt út közben szedtem, talán még jól is esik a hús mellé. - *Ha a férfi kibontja a kendőt, leginkább különféle bogyókat találhat benne, de akad néhány sóskalevél is, meg gomba. Garsin nem egy herbalista, ám ismer pár ehető kincset a természetből, s amit ismer, azt jól ismeri, túlélése forrásai voltak egykoron, így mérgezéstől nem kell tartaniuk, bár ezt csak ő tudja.*
- Bocsánat, hogy csak így váratlanul beállítottam. De igen, magát kerestem. Némi útmutatás reményében, meg mert rég láttam, és kíváncsi voltam, hogy megy a sora. - *Felel meg végül Brox korábbi kérdésére is.*
- Tényleg itt telepedett le? - *Néz körül, mintha az nem volna elég bizonyíték, hogy a férfi a vendéglátó szerepében ül itt mellettük.*
- A ház is a magáé? - *Kétkedik tovább.
Aztán eszik is közben, mert kell valami a gyomrába, ami megbékíti.
Mikor az ork is hozzáteszi a magáét a beszélgetéshez egy érdekes kérdéssel, Garsin őszintén elgondolkodik a válaszon. Bár azt kell tapasztalnia, hogy ez máris nehézkesebben megy, mintha valami nyugtató, vagy inkább bambitó hatású köd kezdene az elméjére szállni.*
- Én még nem igazán voltam küldetésen. Épp csak túl vagyok a kiképzésen... De ha nem harc... A kutatások megterhelőek tudtak lenni. De erről többet nem mesélhetek, különben nem hagyhatnám távozni. - *Fejezi be, komoly ábrázattal, amennyire ezt a fejébe szálló ital engedi kiülni álmoskás kinézetűvé váló tekintetébe. Aztán néhány pillanatra rá...*
- Csak tréfáltam. - *Teszi hozzá mentegetőző intéssel, mert fogalma sincs, hogyan reagál az ork, nehogy még tényleges fenyegetésnek vegye, hiszen nem ismerik egymást.
Ennek ellenére mégsem oszt meg többet, úgyhogy a rejtély érzete talán megmarad, hogy esetleg mégis komolyan gondolhatta.
Közben odasandít Bredocra, mintha valamit sugallni akarna, keze pedig az inge nyakához téved, de mindez lehet puszta véletlen is.
Aztán a tűzbe néz ő is, és elmosolyodik, ki tudja, min?
Az exparancsnokkal egyetlen "közös küldetésük" volt, amiről mesélni lehetne, s véleménye szerint egyaránt volt megterhelő fizikailag és mentálisan is, kinek-kinek másért, de nem érzi úgy, hogy erről ő tudna a megfelelő szemszögből beszélni. Úgyhogy elcsendesülése után nem is szól többet, inkább várja, miről mesél Bredoc.
Arca meg mintha egyre vörösebb lenne, bár ez könnyen lehet a nyári nap és a tűz melegének hatása.*
1263. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-20 00:33:57
Üzenet elküldve: 2024-06-20 00:33:57
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 22
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 22
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
//Éber álmok//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
//Caelril, Kyr//
*A két idegen közelsége, kiknek sziluettjét körberajzolják a levélszitán átszűrődő erőtlen napsugarak, nem vált ki érdemi reakciót a pórul járt lányból. Tekintete a távolba réved. Olybá tűnhet, hogy keres valamit. Valamit a dús aljnövenyzeten, és a masszív fák törzsén túl. Túl a messzi horizonton. De hiába is kérdezi a női orgánum: “Ki bántott?”. Egyetlen hangot sem képes kipréselni erőtlen tüdejéből.
Ha hangszálai nem is képesek megremegtetni a baljóslatúan száraz levegőt, Caelril gondoskodásának köszönhetően legalább nem kell tovább a fémes ízű nedűt végeláthatatlanul nyelnie. Az, a félrebillentett fejének köszönhetően most már a földre ömlik, vörösre festve a közelében termő apró, sárga virágokat.
Most van némi ideje a párocskának jobban szemügyre venni a lányt. Arca kerekded. Ránézésre tizenéves forma ember sarjnak tűnik. Hófehér, szoknyában végződő ruháját nem kímélték az erdő szúrós ágai. Az egykor egyberuhája fölött viselt mellényéről pedig már csak barna vászon cafatok árulkodnak. Bőrkeményedésekkel tarkított kezét, a vele egykorú nemesi sarjakkal ellentétben, a kemény fizikai munka edzette.
Kyr első gondolata, miszerint valahonnan a környékről származhat, ránézésre igazolható. Azonban hiába töri a fejét a hallgatag fél-elf, hamar rá kell jönnie, hogy túl nagy ez a tanyavilág ahhoz, hogy minden arcot képes legyen véges kapacitású elméjében tárolni. Tehát az bizonyos, hogy ha már találkoztak is korábban, az nem mostanában történhetett.
Elsőre talán sokkolóbb volt a váratlan helyzet, mint amekkora a valódi baj. A kölyök kimerült arcára fájdalmas grimaszt fest a félelem, s nyelvéből továbbra is kitartóan ömlik a vér, ám a sokkon, és teljes kimerültségen kívül nem látni rajta végzetes sérülést. A korábbi haláltusáját vívó gyermek képe, az őt üldöző rémekkel együtt eltűnni látszik. Azonban a márvány szobrokat idéző, rezzenéstelen arcon egyre gyakoribbá válik a le-lecsukódó pillák látványa. Vajon ez tényleg csak a fáradtság következménye lenne?*
//Xoumou//
*Xoumou nem dacol az elméjében motoszkáló késztetéssel. Összeszedi a holmiját, s útnak indul, hogy megkeressen egy helyet, hol eddig csak az álmaiban járt. Ezt egyesek már önmagában is az őrület első jelének tekintenék, ám az egykori szerzetesnek nem kell tartania mások lesújtó pillantásától. Hisz a remeteség egyik alapélménye, hogy csak a legszükségesebb esetben épít ki társas kapcsolatokat az, ki ezt az utat választja. Ellenben ebben a választott magányban elsatnyuló képességek vissza tudnak ütni, mikor valami, mondjuk egy rémálom, kirángat egy Xou-féle mizantrópot az élete megszokott sodrásából.
Az Arthenior mellett elterülő szántókon kezdi a keresést. A poros főúton botorkálva nyugodtan telik az útja, egészen addig, mígnem az aranyló búzakalászok közül egy fiatal leány botladozik elő. Haja, mint az alkony a pusztára, vöröslőn borul a vállára. A helyiek csinoska, formás hajadonnak mondanák, kinek biztosan akad kérője a közeli falvak legényei közül. Elsőre azonban semmi sincs benne, ami egy sokat látott vándort megmozgatna, hacsak nem az a bájos egyszerűség, mi hozzátartozik a természetes kisugárzáshoz.*
- MYLENAE! Merre vagy?!
*Kiáltja a semmibe, mielőtt szeme sarkából kiszúrná a felé tartó utazót. Kimerült tekintetébe rögtön visszatér a remény, s a kettejük közti távolságot futva teszi meg, hogy útját állja Xoumounak.*
- Elnézést, uram! Nem látott erre egy körülbelül ilyen magas, szőke hajú kislányt? Eltűnt otthonról, és most sehol sem találjuk, de már nagyon aggódunk érte. Jó kislány, nem szokott rosszalkodni, meg semmi ilyesmi. Még sosem tűnt el. De most, amikor reggel felkeltünk, már nem találtuk otthon. Ő a húgom és Mylenae-nak hívják. De talán ez most nem számít. Az első, hogy megtaláljuk!
*Úgy pörög a nyelve, hogy Xoumounak meg kell erőltetnie agytekervényeit ahhoz, hogy felfogjon bármit abból, amit a parasztlány mond. De most hogy közelebbről is megnézheti magának, feltűnhetnek neki a másik fürtjei alól előbukkanó, hegyes fülecskék.*
- Szóval? Nem látta?
//Nae//
*Az apró tanyavilág nehezen kijelölhető határát elérve Nae-t nyugalom fogadja. Csak a bozótosban megbújó tücskök ciripelése töri meg a csendet, ahogy néhány magányosan álló szalmatetejű vityilló mellett elhalad. Valószínűleg nem számított arra, hogy nagy lesz itt a nyüzsgés, de a község jelenleg leginkább egy szellem településre hasonlít. Csak a szerény lehetőségeikhez képest rendben tartott porták azok, amik arról árulkodnak, hogy nem hagyták el otthonaikat az itteni népek.
Ez az egész üresség olyan nyomasztó hangulatot áraszt magából, mely még a legkeményebb katonák szívében is megpendítheti a gyanakvás disszonáns húrjait. Ha ez nem lenne elég, Nae még azt is érezheti, hogy minden lépését kíváncsi tekintetek figyelik.
A kellemetlen atmoszférából egy ember magasságú trágyadomb mögül kirobbanó, kurtafarkú malacka, és az őt követő, mély férfi hang csatakiáltása tereli vissza a valóságba.*
- Gyer vissza, te retek!
*Kiáltja a majd húsz kilós disznó után rohanó, enyhén pocakos fickó. A rövid csülkök ahelyett, hogy hallgatnának a parancsra, csak jobban kezdenek kotorni a szartól csúszós talajon. Gazdája nem bír lépést tartani a már szinte repülő kis krapekkal, aki egyenesen Nae irányába tart.*
- Fogjad meg, hé! Elszökik!
*Üvölti oda kétségbeesésében a gazda a falujukba tévedt szokatlan idegennek. Ő az utolsó reménysége. Ha nem tudja megállítani a sertést, akkor megint naphosszat kergetheti a földeken, mire újra befogja.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
//Caelril, Kyr//
*A két idegen közelsége, kiknek sziluettjét körberajzolják a levélszitán átszűrődő erőtlen napsugarak, nem vált ki érdemi reakciót a pórul járt lányból. Tekintete a távolba réved. Olybá tűnhet, hogy keres valamit. Valamit a dús aljnövenyzeten, és a masszív fák törzsén túl. Túl a messzi horizonton. De hiába is kérdezi a női orgánum: “Ki bántott?”. Egyetlen hangot sem képes kipréselni erőtlen tüdejéből.
Ha hangszálai nem is képesek megremegtetni a baljóslatúan száraz levegőt, Caelril gondoskodásának köszönhetően legalább nem kell tovább a fémes ízű nedűt végeláthatatlanul nyelnie. Az, a félrebillentett fejének köszönhetően most már a földre ömlik, vörösre festve a közelében termő apró, sárga virágokat.
Most van némi ideje a párocskának jobban szemügyre venni a lányt. Arca kerekded. Ránézésre tizenéves forma ember sarjnak tűnik. Hófehér, szoknyában végződő ruháját nem kímélték az erdő szúrós ágai. Az egykor egyberuhája fölött viselt mellényéről pedig már csak barna vászon cafatok árulkodnak. Bőrkeményedésekkel tarkított kezét, a vele egykorú nemesi sarjakkal ellentétben, a kemény fizikai munka edzette.
Kyr első gondolata, miszerint valahonnan a környékről származhat, ránézésre igazolható. Azonban hiába töri a fejét a hallgatag fél-elf, hamar rá kell jönnie, hogy túl nagy ez a tanyavilág ahhoz, hogy minden arcot képes legyen véges kapacitású elméjében tárolni. Tehát az bizonyos, hogy ha már találkoztak is korábban, az nem mostanában történhetett.
Elsőre talán sokkolóbb volt a váratlan helyzet, mint amekkora a valódi baj. A kölyök kimerült arcára fájdalmas grimaszt fest a félelem, s nyelvéből továbbra is kitartóan ömlik a vér, ám a sokkon, és teljes kimerültségen kívül nem látni rajta végzetes sérülést. A korábbi haláltusáját vívó gyermek képe, az őt üldöző rémekkel együtt eltűnni látszik. Azonban a márvány szobrokat idéző, rezzenéstelen arcon egyre gyakoribbá válik a le-lecsukódó pillák látványa. Vajon ez tényleg csak a fáradtság következménye lenne?*
//Xoumou//
*Xoumou nem dacol az elméjében motoszkáló késztetéssel. Összeszedi a holmiját, s útnak indul, hogy megkeressen egy helyet, hol eddig csak az álmaiban járt. Ezt egyesek már önmagában is az őrület első jelének tekintenék, ám az egykori szerzetesnek nem kell tartania mások lesújtó pillantásától. Hisz a remeteség egyik alapélménye, hogy csak a legszükségesebb esetben épít ki társas kapcsolatokat az, ki ezt az utat választja. Ellenben ebben a választott magányban elsatnyuló képességek vissza tudnak ütni, mikor valami, mondjuk egy rémálom, kirángat egy Xou-féle mizantrópot az élete megszokott sodrásából.
Az Arthenior mellett elterülő szántókon kezdi a keresést. A poros főúton botorkálva nyugodtan telik az útja, egészen addig, mígnem az aranyló búzakalászok közül egy fiatal leány botladozik elő. Haja, mint az alkony a pusztára, vöröslőn borul a vállára. A helyiek csinoska, formás hajadonnak mondanák, kinek biztosan akad kérője a közeli falvak legényei közül. Elsőre azonban semmi sincs benne, ami egy sokat látott vándort megmozgatna, hacsak nem az a bájos egyszerűség, mi hozzátartozik a természetes kisugárzáshoz.*
- MYLENAE! Merre vagy?!
*Kiáltja a semmibe, mielőtt szeme sarkából kiszúrná a felé tartó utazót. Kimerült tekintetébe rögtön visszatér a remény, s a kettejük közti távolságot futva teszi meg, hogy útját állja Xoumounak.*
- Elnézést, uram! Nem látott erre egy körülbelül ilyen magas, szőke hajú kislányt? Eltűnt otthonról, és most sehol sem találjuk, de már nagyon aggódunk érte. Jó kislány, nem szokott rosszalkodni, meg semmi ilyesmi. Még sosem tűnt el. De most, amikor reggel felkeltünk, már nem találtuk otthon. Ő a húgom és Mylenae-nak hívják. De talán ez most nem számít. Az első, hogy megtaláljuk!
*Úgy pörög a nyelve, hogy Xoumounak meg kell erőltetnie agytekervényeit ahhoz, hogy felfogjon bármit abból, amit a parasztlány mond. De most hogy közelebbről is megnézheti magának, feltűnhetnek neki a másik fürtjei alól előbukkanó, hegyes fülecskék.*
- Szóval? Nem látta?
//Nae//
*Az apró tanyavilág nehezen kijelölhető határát elérve Nae-t nyugalom fogadja. Csak a bozótosban megbújó tücskök ciripelése töri meg a csendet, ahogy néhány magányosan álló szalmatetejű vityilló mellett elhalad. Valószínűleg nem számított arra, hogy nagy lesz itt a nyüzsgés, de a község jelenleg leginkább egy szellem településre hasonlít. Csak a szerény lehetőségeikhez képest rendben tartott porták azok, amik arról árulkodnak, hogy nem hagyták el otthonaikat az itteni népek.
Ez az egész üresség olyan nyomasztó hangulatot áraszt magából, mely még a legkeményebb katonák szívében is megpendítheti a gyanakvás disszonáns húrjait. Ha ez nem lenne elég, Nae még azt is érezheti, hogy minden lépését kíváncsi tekintetek figyelik.
A kellemetlen atmoszférából egy ember magasságú trágyadomb mögül kirobbanó, kurtafarkú malacka, és az őt követő, mély férfi hang csatakiáltása tereli vissza a valóságba.*
- Gyer vissza, te retek!
*Kiáltja a majd húsz kilós disznó után rohanó, enyhén pocakos fickó. A rövid csülkök ahelyett, hogy hallgatnának a parancsra, csak jobban kezdenek kotorni a szartól csúszós talajon. Gazdája nem bír lépést tartani a már szinte repülő kis krapekkal, aki egyenesen Nae irányába tart.*
- Fogjad meg, hé! Elszökik!
*Üvölti oda kétségbeesésében a gazda a falujukba tévedt szokatlan idegennek. Ő az utolsó reménysége. Ha nem tudja megállítani a sertést, akkor megint naphosszat kergetheti a földeken, mire újra befogja.*
1262. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-19 17:51:37
Üzenet elküldve: 2024-06-19 17:51:37
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 451
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 451
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*A lélek rejtelmeit fejtegetni nem tartozik az erősségei közé. Nem azért tudta, vagy tudja hogy mikor mit kell cselekednie, mert elmélyült a tudatban, hanem mert valami belevert ösztön késztette rá: úgy figyel meg, hogy beleolvad a másik világába, mint a vadász a vadéba. Nem kellett tekervényes elme hozzá, megtanult az lenni, ami kellett, mert így élt túl. Legalábbis azt gondolta, hogy egyetlen módja van élni ezt az életet. Folytatni azt a hagyományt, amit valahonnan ismer, ami vele rezeg. Ebből kiszakadni furcsa felismerésekkel jár, néha egészen izgalmas, néha pedig olyasmi, ami cseppet sem komfortos. Mondhatni veszélyes. Figyelni tud a másik rezdüléseire, akár minden arcára húzódó csendes vonásra, de csak néha kalandozik el miérteken. Sokkal jobb egyszerűen csak létezni vele, mellette. Nincs hiányérzet, de nincs teher sem, a pillanatok vannak és az új impulzusok, amik majd vagy később csengenek le igazán, vagy soha. Éppen eleget töltött el az elmúlt percekben sötét fellegek között, hogy hátra is akarja hagyni. Az igazi érzelmeket akarja kizárni, de ezzel megvétózza azt is, hogy igazán tudjon örülni annak, hogy megmenekülve a kinti vihartól, most a melegben tölti az idejét valakivel, akinek még a csendessége is észrevétlen társnak bizonyul. Jó érzés, de nem túlzó.
Eszébe jut a szőrös kis jószág, mert a béke, ami ismét rátelepedett valami ilyesmi érzést ad neki. Így vetül ki. Egy kis vadász, aki előteremti amire szüksége van, öntörvényű és cseppet sem kíván kiszolgáltatva lenni, mégis élvezi, ha néha a melegben megpihenve valaki törődik vele, persze épp annyira, amennyi még nem idegesíti. Mert ha úgy lenne, lehetne bármilyen is kint, elmenne. Elbújna. Vagy támadna.
Hallgatva a félvért csak nagyobb mosolyra húzódik az ajka. A halk nevetés talán hangosabb is lenne, ha a nincs egere gondolatot ne folytatta volna még mielőtt elő tudott volna belőle szökni. Ő nem így képzeli. A felelősséget amúgy sem ismeri még hírből sem, de talán feléjük nem is kell túlzóan gyakorolni.*
- Vigyáznak magukra. Te csak adnál némi... meleget.
*Tűnődik el, le sem véve a kandallóról a szemét, lehetséges, hogy nem is holmi cirmosról beszél, hanem magáról. Ezért jó, hogy nem mélyed el, csak mondja, amit gondol. Ösztönösen a fáradt elméjéből érkeznek a szavak. Tudna aludni, visszatérve a kinti hűvösből újfent rátelepedett az álmosság, így hát visszakönyököl féloldalasan az asztalra és egy pillantást vet csak Kyr-re, majd lehunyja a szemeit, ahogy tenyerén pihenteti az arcát. A nemrégen feltörő zaklatottságnak nyoma sincs. A meleg van, ami simogatja bőrét és a lebegés, valahol két halovány, alig felsejlő gondolat között.*
//Második szál//
*A lélek rejtelmeit fejtegetni nem tartozik az erősségei közé. Nem azért tudta, vagy tudja hogy mikor mit kell cselekednie, mert elmélyült a tudatban, hanem mert valami belevert ösztön késztette rá: úgy figyel meg, hogy beleolvad a másik világába, mint a vadász a vadéba. Nem kellett tekervényes elme hozzá, megtanult az lenni, ami kellett, mert így élt túl. Legalábbis azt gondolta, hogy egyetlen módja van élni ezt az életet. Folytatni azt a hagyományt, amit valahonnan ismer, ami vele rezeg. Ebből kiszakadni furcsa felismerésekkel jár, néha egészen izgalmas, néha pedig olyasmi, ami cseppet sem komfortos. Mondhatni veszélyes. Figyelni tud a másik rezdüléseire, akár minden arcára húzódó csendes vonásra, de csak néha kalandozik el miérteken. Sokkal jobb egyszerűen csak létezni vele, mellette. Nincs hiányérzet, de nincs teher sem, a pillanatok vannak és az új impulzusok, amik majd vagy később csengenek le igazán, vagy soha. Éppen eleget töltött el az elmúlt percekben sötét fellegek között, hogy hátra is akarja hagyni. Az igazi érzelmeket akarja kizárni, de ezzel megvétózza azt is, hogy igazán tudjon örülni annak, hogy megmenekülve a kinti vihartól, most a melegben tölti az idejét valakivel, akinek még a csendessége is észrevétlen társnak bizonyul. Jó érzés, de nem túlzó.
Eszébe jut a szőrös kis jószág, mert a béke, ami ismét rátelepedett valami ilyesmi érzést ad neki. Így vetül ki. Egy kis vadász, aki előteremti amire szüksége van, öntörvényű és cseppet sem kíván kiszolgáltatva lenni, mégis élvezi, ha néha a melegben megpihenve valaki törődik vele, persze épp annyira, amennyi még nem idegesíti. Mert ha úgy lenne, lehetne bármilyen is kint, elmenne. Elbújna. Vagy támadna.
Hallgatva a félvért csak nagyobb mosolyra húzódik az ajka. A halk nevetés talán hangosabb is lenne, ha a nincs egere gondolatot ne folytatta volna még mielőtt elő tudott volna belőle szökni. Ő nem így képzeli. A felelősséget amúgy sem ismeri még hírből sem, de talán feléjük nem is kell túlzóan gyakorolni.*
- Vigyáznak magukra. Te csak adnál némi... meleget.
*Tűnődik el, le sem véve a kandallóról a szemét, lehetséges, hogy nem is holmi cirmosról beszél, hanem magáról. Ezért jó, hogy nem mélyed el, csak mondja, amit gondol. Ösztönösen a fáradt elméjéből érkeznek a szavak. Tudna aludni, visszatérve a kinti hűvösből újfent rátelepedett az álmosság, így hát visszakönyököl féloldalasan az asztalra és egy pillantást vet csak Kyr-re, majd lehunyja a szemeit, ahogy tenyerén pihenteti az arcát. A nemrégen feltörő zaklatottságnak nyoma sincs. A meleg van, ami simogatja bőrét és a lebegés, valahol két halovány, alig felsejlő gondolat között.*
1261. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-19 09:34:38
Üzenet elküldve: 2024-06-19 09:34:38
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 371
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 371
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Tilosban//
* Kisebb sikernek könyveli el, hogy elvetették a tál utáni kíváncsiskodást. Tényleg fogalma sincs mit kellett volna válaszolni, ha esetleg mégis rákérdeztek volna. Első dolga lesz lecserélni, ha talál jobbat a városban, elvégre erős tál kell, az ilyen kényes kísérletekhez. Közben nem rest belecsapni azokba az apróbb kezekbe. Talán ennek már intő jelül kéne hasítania az ork fejben, hogy új partnerük nemi identitásának megállapításában tévedett, ám nem erre figyel. Jobban koncentrál most a középen kavargó löttyre. A legkisebb hiba is végzetesen nagy katasztrófához vezethet. Természetesen az ork, még így fél részegen is képzett, nem valami botkezű amatőr, kinek még józanul is remeg a keze. Mikor Garsin elfintorodik az ork pálinka szagán kicsit elmosolyodik és önkéntelenül visszaemlékszik saját első kortyára. Azért az elején még az orkok is könnyeznek ettől. Erre edzeni kell. A reakcióból következtetve az ork úgy ítéli meg, hogy még nem kóstolt erős dolgokat. Mondjuk saját hibája, hogy nem készült emberek számára iható itallal. Ez az ő vérén szárad. *
- Most, hogy egybegyűlt a fél hadtested, meséljetek valamit. Mi volt a legfárasztóbb küldetés, amin eddig voltatok? Na, nem fizikailag, hanem mentálisan.
* Biztos benne, hogy tudna mit mesélni a kalandjairól, hogy milyen nagy bestiáknak hozta el a végét, de ő most nem erre kíváncsi. Garsin kérdésére enyhén felnevet. Mintha nemrég pont ilyesmit mondott volna Bredoc. *
- Cagon könnye, mi? *Emeli a tekintetét Bredoc irányába * Nem, sajnos, akkor szerintem gazdag lehetnék, ha tudnék ilyet főzni. Mondjuk nem pont az ork pálinkából.
* Közben úgy dönt eleget állt a tálban a lötty, így azt is lecsapolja egy kisebb üvegcsébe. Jól lezárja és meggyőződik a minőségen. Hamarosan Bredoc Droyn gazdagabb lesz 1 Fűzöld varázsitallal.
*
* Kisebb sikernek könyveli el, hogy elvetették a tál utáni kíváncsiskodást. Tényleg fogalma sincs mit kellett volna válaszolni, ha esetleg mégis rákérdeztek volna. Első dolga lesz lecserélni, ha talál jobbat a városban, elvégre erős tál kell, az ilyen kényes kísérletekhez. Közben nem rest belecsapni azokba az apróbb kezekbe. Talán ennek már intő jelül kéne hasítania az ork fejben, hogy új partnerük nemi identitásának megállapításában tévedett, ám nem erre figyel. Jobban koncentrál most a középen kavargó löttyre. A legkisebb hiba is végzetesen nagy katasztrófához vezethet. Természetesen az ork, még így fél részegen is képzett, nem valami botkezű amatőr, kinek még józanul is remeg a keze. Mikor Garsin elfintorodik az ork pálinka szagán kicsit elmosolyodik és önkéntelenül visszaemlékszik saját első kortyára. Azért az elején még az orkok is könnyeznek ettől. Erre edzeni kell. A reakcióból következtetve az ork úgy ítéli meg, hogy még nem kóstolt erős dolgokat. Mondjuk saját hibája, hogy nem készült emberek számára iható itallal. Ez az ő vérén szárad. *
- Most, hogy egybegyűlt a fél hadtested, meséljetek valamit. Mi volt a legfárasztóbb küldetés, amin eddig voltatok? Na, nem fizikailag, hanem mentálisan.
* Biztos benne, hogy tudna mit mesélni a kalandjairól, hogy milyen nagy bestiáknak hozta el a végét, de ő most nem erre kíváncsi. Garsin kérdésére enyhén felnevet. Mintha nemrég pont ilyesmit mondott volna Bredoc. *
- Cagon könnye, mi? *Emeli a tekintetét Bredoc irányába * Nem, sajnos, akkor szerintem gazdag lehetnék, ha tudnék ilyet főzni. Mondjuk nem pont az ork pálinkából.
* Közben úgy dönt eleget állt a tálban a lötty, így azt is lecsapolja egy kisebb üvegcsébe. Jól lezárja és meggyőződik a minőségen. Hamarosan Bredoc Droyn gazdagabb lesz 1 Fűzöld varázsitallal.
*1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2077-2096