//Visszatérés a tanácskozásról - Adás, vétel?//
*Bizony, a sötét beálltával az idő egyre hűl. S míg ő a mindenféle kiképzése, bevetése, meg úgy életmódja miatt hozzá van szokva a megpróbáltatásokhoz, beleértve a környezet adta kihívásokat, a felszíni rokonról ez valószínűleg nem mondható el.
ÉS hamar szembesülnie kell a következő problémával is. Míg ő remekül elnavigál a sötétben, és probléma nélkül közlekedik, a nőstényke megbotlik valamiben, és elesik. Lemondó sóhajjal ragadja meg erősen az elf vállát, és rántja talpra. A mozdulat nem durva, csak határozott, ahogy a szorítás sem azért erős, mert bántani akarja, csupán a biztos fogást garantálja.*
- Egyben vagy? *A kérdést nem az aggodalom szüli. Tudnia kell, hogy megsérült-e eladni kívánt portékája, ne adj isten, kiment a bokája és valahogy támogatnia kellene.
Tekintete a messzeségbe réved, amerre a lány is mutat. Látja a távoli fényeket, ám hamar meg kell állapítania, az biztosan nem egy tanyáé, ahhoz túl nagy a narancssárgás folt. A közelben azonban nem lát mást, ahol reménykedhetne a szállásban, így ott kell szállást kerítenie, valahogy.
Hegyes füleit azonban egy közeledő lovas mással össze nem téveszthető zajai ütik meg. Nem ránt kardot, de meglazítja tokjaikban fegyvereit.
Magányos ember férfi, aki beléjük botlik, nem tűnik komoly fenyegetésnek, de nem azért maradt eddig életben, mert óvatlan lett volna. Missmicsoda birtok, tehát ott járnak. Ember nevek, néha olyan kacifántosak, hogy meg sem próbálja kiejteni, vagy egyáltalán megjegyezni.*
- Átutazóban vagyunk, és itt ért minket az éjszaka. Szállást keresünk, mert a társam, nos, nem lát a sötétben. *Válaszol a kérdésre, miután finoman oldalba böki a nősténykét, jelezve, a beszéd az ő dolga, a fogoly meg hallgat. Ha jót akar magának.*