Külső területek - Szántóföldek
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Erdőszéli tisztás (új) Arthenior közelében (új) | Szántóföldek | Tharg birtokok (új) Füves puszta (új) Kikötői erdőség (új) |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 66 (1301. - 1320. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160
1320. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-07-02 11:47:43
Üzenet elküldve: 2024-07-02 11:47:43
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Éber álmok//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Ahogy magához húzva megemeli a gyereket és feláll vele a földről igyekszik úgy dönteni a fejét, hogy a vér ezúttal se annak torkába csorogjon már vissza. Lepillantva közelebbről is megnézi, hogy honnan folyhat egyáltalán, de a sűrű váladék mögött még így is legfeljebb csak sejti, hogy talán a lány elharaphatta a nyelvét. Nem engedi azonban a tekintetével a sápadt arcot, akkor sem, amikor az elf mellélépve végigsimít rajta és a remegés, ami eddig állandónak tűnt végre oldódni látszik a karjai között. Nem magának tudja be, sokkal inkább a másiktól kevéssé ismert gondoskodásnak, ami mintha lassan utat találna a gyerek eddig elzártnak tűnő tudatához. Szoborként állva a helyén engedi, hogy a nő levegye az övéről a kulacsot, és kiöblítse a lány száját, mielőtt valami növényt rakna bele. Nem tudja mi az pontosan, de nem is érdekli. Szíve szerint ezt is már inkább a háznál csinálta volna, de a másik talán valamiért úgy gondolja, hogy sürgős lehet. Csak a tekintete mozdul az elfé után, amikor az végül felpillant rá a karjában elbóbiskoló gyerekről. Mintha kutatna valamit. Kifejezéstelenül néz vissza az arany szemekbe.
Réti ármány. Az elhangzó dühös kifejezésből főleg csak az ármány szó jut el a tudatáig. Mivel nem ismeri sem a növényt, sem annak hatását, ezért az őket körbelengő illaton túl más veszélyt sejtve emeli meg a fejét a sürgető hangra, hogy körbenézzen. Nem köti össze a semmiből zsibbadt tagjait a sárga szirmokkal, ahogy a földön vöröslő virágokról a mellettük állóra úszik a pillantása. Érzi a kezei között súlyosodó terhet, de a kővé kötött izmok nem engedik, hogy egyhamar leejtse azt. De közben mégis a bokrok mellett álló alakjára pislog annak, akit a karjában tart. Egy. Összevonja a szemöldökét a helyzetre. A lassuló tudata próbál értelmet találni az elhangzó hangok között, de csak a gerince mentén fut le egy kényelmetlen, hideg érzet. Szavaktól messze van, amit hall, mégis érti. Szántóvég. Többet pislog, mint kellene, s akarata ellenére lassul, hogy mikor képes felnézni újra. A kezei közt tartott testre ejti a tekintetét, mintegy bizonyosságképp, pedig tudja. Kettő. A hűvös kútvizet még szinte a bőrén érzi, annyira közel volt, hogy a nyakába öntötte. Megrázza a fejét. Nem kerek. Visszatekint a nőre, akinek szintén akadozni látszik a nyelve mellette. Ő nem is próbálkozik hasonló komplikált mondatokkal. Egyetlen határozott szó hagyja el csupán a száját.*
- Ház.
*Az egyetlen hely, ahol biztonságban tudja magukat. Szántóvég várhat. Azt sem tudja mi történik. Ilyen állapotban. Esélytelen. A lábaira parancsol, hogy menjenek, közelebb szorítva magához a gyereket. Ha a nő nem követné, csak dühödten mordul rá egyet, nem hagyva kétséget az irány felől. Ház.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Ahogy magához húzva megemeli a gyereket és feláll vele a földről igyekszik úgy dönteni a fejét, hogy a vér ezúttal se annak torkába csorogjon már vissza. Lepillantva közelebbről is megnézi, hogy honnan folyhat egyáltalán, de a sűrű váladék mögött még így is legfeljebb csak sejti, hogy talán a lány elharaphatta a nyelvét. Nem engedi azonban a tekintetével a sápadt arcot, akkor sem, amikor az elf mellélépve végigsimít rajta és a remegés, ami eddig állandónak tűnt végre oldódni látszik a karjai között. Nem magának tudja be, sokkal inkább a másiktól kevéssé ismert gondoskodásnak, ami mintha lassan utat találna a gyerek eddig elzártnak tűnő tudatához. Szoborként állva a helyén engedi, hogy a nő levegye az övéről a kulacsot, és kiöblítse a lány száját, mielőtt valami növényt rakna bele. Nem tudja mi az pontosan, de nem is érdekli. Szíve szerint ezt is már inkább a háznál csinálta volna, de a másik talán valamiért úgy gondolja, hogy sürgős lehet. Csak a tekintete mozdul az elfé után, amikor az végül felpillant rá a karjában elbóbiskoló gyerekről. Mintha kutatna valamit. Kifejezéstelenül néz vissza az arany szemekbe.
Réti ármány. Az elhangzó dühös kifejezésből főleg csak az ármány szó jut el a tudatáig. Mivel nem ismeri sem a növényt, sem annak hatását, ezért az őket körbelengő illaton túl más veszélyt sejtve emeli meg a fejét a sürgető hangra, hogy körbenézzen. Nem köti össze a semmiből zsibbadt tagjait a sárga szirmokkal, ahogy a földön vöröslő virágokról a mellettük állóra úszik a pillantása. Érzi a kezei között súlyosodó terhet, de a kővé kötött izmok nem engedik, hogy egyhamar leejtse azt. De közben mégis a bokrok mellett álló alakjára pislog annak, akit a karjában tart. Egy. Összevonja a szemöldökét a helyzetre. A lassuló tudata próbál értelmet találni az elhangzó hangok között, de csak a gerince mentén fut le egy kényelmetlen, hideg érzet. Szavaktól messze van, amit hall, mégis érti. Szántóvég. Többet pislog, mint kellene, s akarata ellenére lassul, hogy mikor képes felnézni újra. A kezei közt tartott testre ejti a tekintetét, mintegy bizonyosságképp, pedig tudja. Kettő. A hűvös kútvizet még szinte a bőrén érzi, annyira közel volt, hogy a nyakába öntötte. Megrázza a fejét. Nem kerek. Visszatekint a nőre, akinek szintén akadozni látszik a nyelve mellette. Ő nem is próbálkozik hasonló komplikált mondatokkal. Egyetlen határozott szó hagyja el csupán a száját.*
- Ház.
*Az egyetlen hely, ahol biztonságban tudja magukat. Szántóvég várhat. Azt sem tudja mi történik. Ilyen állapotban. Esélytelen. A lábaira parancsol, hogy menjenek, közelebb szorítva magához a gyereket. Ha a nő nem követné, csak dühödten mordul rá egyet, nem hagyva kétséget az irány felől. Ház.*
1319. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-07-01 22:47:09
Üzenet elküldve: 2024-07-01 22:47:09
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 550
OOC üzenetek: 80
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 550
OOC üzenetek: 80
Játékstílus: Szelíd
//A Vadászlaki Rém//
*A hold havának huszonharmadik napján érkezik a két idegen; véletlen csupán vagy az istenek műve, de egyazon napon. Egyikük sem ismerős a környéken, ennek hála alaposan meg is nézik mindkettőt maguknak a falubeliek. Vadászlak kies hely, ritkán tévednek le a széles déli útról a vándorok. Főleg nem óriások és orkok! Rég nem jártak a föld ezen szegletében ilyen népek.
A hír azonban, mi mindkettejük fülét megütötte, igaznak látszik; a helyieknek mind megvan a véleménye a történtekről. Valaki szerint a városőrök mégsem tették el láb alól azt a testes wargot, amelyik nem oly rég a környéken bóklászott. Másvalaki szerint a tharg vezér az, amelyik farkasbőrben bünteti őket éjszakánként. Másvalaki szerint csupán a vadászok nem végzik a dolguk, s a farkasok szaporodtak igen csak el. Szívesen beszélnek, s így tesznek Barndak átmeneti vendéglátói is. Ugyanakkor a méretes óriás nem pihenhet sokáig a hűvös víz társaságában; a kinti haddelhaddra vendéglátói felugranak, s egy pillantással jelzik, hogy jobb, ha ő is követi őket.
Odakinn, jó ötven lépésnyire a háztól már derekas a tumultus. Sokan gyűlnek Cagon köré, kíváncsian pislogva a válla felett vagy épp elfordulva a látványtól. Amennyire aprócska hely Vadászlak, olyannyira felbolydulni látszik.*
-Most már fényes nappal is. Én megmondtam. Megmondtam, hogy ez lesz, ha nem fizetünk adót nekik! *Egy remegő hangú, tar férfi mutat a birka tetemére. Messziről látszik, hogy a kimúlt jószág gyomra fel van tépve, de ahhoz túl nagy a sokaság, hogy közelebbről is meg lehessen vizsgálni.*
-Hallgass már! Ez itt nem valami szellem műve. Farkasok ólálkodnak az erdőben, talán több csapda...
*Módfelett hangos ciccegés szakítja félbe a napsárga viseletbe öltözött leányt, ki nem átallna a vadászokat hibáztatni épp. Hátuk mögött egy vénséges, hórihorgas asszonyság áll szélesen mosolyogva.*
-Ez Sa'Tereth műve. Lám, bőséget ígért, de mi hátat fordítottunk. És lám! *Göcsörtös ujjával a birka felé mutat, miközben szabad kezével megtámaszkodik sétabotján.*
-A sötétség istene addig büntet minket, míg nem rebegünk imát hozzá. És Ti! *Ezúttal Cagont és Barndakot célozza szavaival.*
-Minek jöttetek ide? Még nagyobb bajt hoztok a fejünkre! A vér ösvényén jártok, ha...
-Elég a szóból, Meradrein asszony. *Egy pocakos, ősz hajkoronával és szakállal megáldott férfi lép a birka teteme mellé, szembefordulva az egybegyűltekkel. Azok el is halkulnak, láthatóan a férfinak van tekintélye.*
-Talán épp segíteni jöttek és remélem, nem veszik komolyan a locsogásod. Ti pedig most menjetek haza és zárjátok el jól a jószágitokat! Na!
*Szavára némi pusmogás után a falu népe is jobbnak látja oszolni. Teszik ezt alapos komótossággal, hátha elcsíphetnek még egy-két szót a két vándor felé.*
-A hírre érkeztetek tán? *Sűrű, fehér szemöldöke mögül pillant először az óriásra, majd az orkra.*
-Nem mondom, jó néhány hata tart már ez az őrület. Még a legöregebbek sem emlékeznek ilyesmire és a vadászaink sem jutottak a nyomára annak, ami ezt teszi... Már ha ezért vagytok itt. *Kérdőn bámul a párosra. Szemmel láthatóan abban a hitben van, hogy azok együtt érkeztek.*
-De ha csak pihenni vágyó utazok vagytok, hát akkor... Hát akkor nincs jó hírem. Vadászlak mostanában nem a legjobb erre.
*A hold havának huszonharmadik napján érkezik a két idegen; véletlen csupán vagy az istenek műve, de egyazon napon. Egyikük sem ismerős a környéken, ennek hála alaposan meg is nézik mindkettőt maguknak a falubeliek. Vadászlak kies hely, ritkán tévednek le a széles déli útról a vándorok. Főleg nem óriások és orkok! Rég nem jártak a föld ezen szegletében ilyen népek.
A hír azonban, mi mindkettejük fülét megütötte, igaznak látszik; a helyieknek mind megvan a véleménye a történtekről. Valaki szerint a városőrök mégsem tették el láb alól azt a testes wargot, amelyik nem oly rég a környéken bóklászott. Másvalaki szerint a tharg vezér az, amelyik farkasbőrben bünteti őket éjszakánként. Másvalaki szerint csupán a vadászok nem végzik a dolguk, s a farkasok szaporodtak igen csak el. Szívesen beszélnek, s így tesznek Barndak átmeneti vendéglátói is. Ugyanakkor a méretes óriás nem pihenhet sokáig a hűvös víz társaságában; a kinti haddelhaddra vendéglátói felugranak, s egy pillantással jelzik, hogy jobb, ha ő is követi őket.
Odakinn, jó ötven lépésnyire a háztól már derekas a tumultus. Sokan gyűlnek Cagon köré, kíváncsian pislogva a válla felett vagy épp elfordulva a látványtól. Amennyire aprócska hely Vadászlak, olyannyira felbolydulni látszik.*
-Most már fényes nappal is. Én megmondtam. Megmondtam, hogy ez lesz, ha nem fizetünk adót nekik! *Egy remegő hangú, tar férfi mutat a birka tetemére. Messziről látszik, hogy a kimúlt jószág gyomra fel van tépve, de ahhoz túl nagy a sokaság, hogy közelebbről is meg lehessen vizsgálni.*
-Hallgass már! Ez itt nem valami szellem műve. Farkasok ólálkodnak az erdőben, talán több csapda...
*Módfelett hangos ciccegés szakítja félbe a napsárga viseletbe öltözött leányt, ki nem átallna a vadászokat hibáztatni épp. Hátuk mögött egy vénséges, hórihorgas asszonyság áll szélesen mosolyogva.*
-Ez Sa'Tereth műve. Lám, bőséget ígért, de mi hátat fordítottunk. És lám! *Göcsörtös ujjával a birka felé mutat, miközben szabad kezével megtámaszkodik sétabotján.*
-A sötétség istene addig büntet minket, míg nem rebegünk imát hozzá. És Ti! *Ezúttal Cagont és Barndakot célozza szavaival.*
-Minek jöttetek ide? Még nagyobb bajt hoztok a fejünkre! A vér ösvényén jártok, ha...
-Elég a szóból, Meradrein asszony. *Egy pocakos, ősz hajkoronával és szakállal megáldott férfi lép a birka teteme mellé, szembefordulva az egybegyűltekkel. Azok el is halkulnak, láthatóan a férfinak van tekintélye.*
-Talán épp segíteni jöttek és remélem, nem veszik komolyan a locsogásod. Ti pedig most menjetek haza és zárjátok el jól a jószágitokat! Na!
*Szavára némi pusmogás után a falu népe is jobbnak látja oszolni. Teszik ezt alapos komótossággal, hátha elcsíphetnek még egy-két szót a két vándor felé.*
-A hírre érkeztetek tán? *Sűrű, fehér szemöldöke mögül pillant először az óriásra, majd az orkra.*
-Nem mondom, jó néhány hata tart már ez az őrület. Még a legöregebbek sem emlékeznek ilyesmire és a vadászaink sem jutottak a nyomára annak, ami ezt teszi... Már ha ezért vagytok itt. *Kérdőn bámul a párosra. Szemmel láthatóan abban a hitben van, hogy azok együtt érkeztek.*
-De ha csak pihenni vágyó utazok vagytok, hát akkor... Hát akkor nincs jó hírem. Vadászlak mostanában nem a legjobb erre.
1318. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-07-01 21:28:28
Üzenet elküldve: 2024-07-01 21:28:28
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 462
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 462
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Ha több magyarázatot is várt tőle a félvér, ő mindig csak éppen annyit árul el, ami még neki kényelmes. Ezt így szokta meg. Persze sokszor rezgett a léc a tegnapi nap óta azzal kapcsolatban, hogy miket is áruljon el magáról, de mindig jól döntött, igazából egyet sem bán belőle. Nem mintha azok rendkívül hasznosak lennének, meg többnyire csendben is maradt. Az a biztos. Talán a saját törött orra, ami majdnem átlépett egy határt. Szerencséjére Kyr nem az, aki folyton kérdez, így nem feszeng mellette, ha színt kellene vallani, most mégis, maga a tudat, hogy neki fáj valami, rosszul érinti. Soha nem volt megengedhető a gyengeség. Az, hogy ezt ki verte belé azt nem tudja, de sikerült és vele marad. Ezért tűnik olyan ostobának még saját maga számára is, ha elragadja bármilyen érzelem. Mert aki érez, az nem való ide. De hova?
Háttal állva a másiknak könnyebb dolga van, de még így, a megkövült arca is majdhogynem megrándul az egészen óvatosra sikeredett tapintásra is. Utálja, ha hozzáérnek. Néha talán főbenjáró bűn, most pedig önként adta át magát ennek. Az érintés helyenként fájdalmat okoz, de a tudat legalább nem. Mégis, a kérdésnél elgondolkodik, hogy hazudjon-e, de nem érzi értelmét ebben a közegben.*
- Eléggé fáj, igen.
*Kimondott szava nyomán megfeszülnek az izmai, s kijjebb húzza magát, de már nem tart sokáig a vizsgálódás, mégis kínosan lassúnak tűnik, még akkor is, ha nem feszélyezi úgy, mintha bárki más keze lenne. De talán jobb elhúzódni, amikor a kezek melegének hűlt helyét találja bőrén.
Lelkessége és feltevése nem arat osztatlan sikert, de már majdhogynem hálás, hogy valaki letéríti a buta kis útjáról, amit magának jelölt ki. Nem találja elutasítónak, de arra nem gondol, hogy más is lehet a mélyén, mint az észérvek. Csak figyeli a másikat, ahogy eltűnik a közvetlen közeléből és leül a terasz szélére. Ő is hasonlóan tesz. Az a harag, amit felé, vagy sokkal inkább maga felé érzett úgy szállt el, mintha ott sem lett volna. *
- Azt hiszem igazad van. Pedig nem tudod mit hagysz ki.
*Nem nevet, mégis jobb kedv ül ki szavaira, ahogy elfoglalja a helyet Kyr mellett. Szótlan bámul csak előre, majd az ég felé tekint, ami most már mutatja, hogy elkerülhetetlen, hogy bőrét újra napfény süthesse. Ez jelzi azt is, hogy lassan itt a búcsú ideje, de még hagy magának egy kevés időt.*
- Mit fogsz ma csinálni?
*Nem néz rá, csak kémleli a tájat. De mégis elégedett, csak maga sem tudja, hogy mivel. Valójában azt sem tudja, miért is érdekli a másik napirendjének összefoglalója, úgysem látják többé egymást gondolatai szerint, még ha el is hangzott, a "talán majd máskor".*
A hozzászólás írója (Caelril Vaellisalia) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.07.01 21:31:01
//Második szál//
*Ha több magyarázatot is várt tőle a félvér, ő mindig csak éppen annyit árul el, ami még neki kényelmes. Ezt így szokta meg. Persze sokszor rezgett a léc a tegnapi nap óta azzal kapcsolatban, hogy miket is áruljon el magáról, de mindig jól döntött, igazából egyet sem bán belőle. Nem mintha azok rendkívül hasznosak lennének, meg többnyire csendben is maradt. Az a biztos. Talán a saját törött orra, ami majdnem átlépett egy határt. Szerencséjére Kyr nem az, aki folyton kérdez, így nem feszeng mellette, ha színt kellene vallani, most mégis, maga a tudat, hogy neki fáj valami, rosszul érinti. Soha nem volt megengedhető a gyengeség. Az, hogy ezt ki verte belé azt nem tudja, de sikerült és vele marad. Ezért tűnik olyan ostobának még saját maga számára is, ha elragadja bármilyen érzelem. Mert aki érez, az nem való ide. De hova?
Háttal állva a másiknak könnyebb dolga van, de még így, a megkövült arca is majdhogynem megrándul az egészen óvatosra sikeredett tapintásra is. Utálja, ha hozzáérnek. Néha talán főbenjáró bűn, most pedig önként adta át magát ennek. Az érintés helyenként fájdalmat okoz, de a tudat legalább nem. Mégis, a kérdésnél elgondolkodik, hogy hazudjon-e, de nem érzi értelmét ebben a közegben.*
- Eléggé fáj, igen.
*Kimondott szava nyomán megfeszülnek az izmai, s kijjebb húzza magát, de már nem tart sokáig a vizsgálódás, mégis kínosan lassúnak tűnik, még akkor is, ha nem feszélyezi úgy, mintha bárki más keze lenne. De talán jobb elhúzódni, amikor a kezek melegének hűlt helyét találja bőrén.
Lelkessége és feltevése nem arat osztatlan sikert, de már majdhogynem hálás, hogy valaki letéríti a buta kis útjáról, amit magának jelölt ki. Nem találja elutasítónak, de arra nem gondol, hogy más is lehet a mélyén, mint az észérvek. Csak figyeli a másikat, ahogy eltűnik a közvetlen közeléből és leül a terasz szélére. Ő is hasonlóan tesz. Az a harag, amit felé, vagy sokkal inkább maga felé érzett úgy szállt el, mintha ott sem lett volna. *
- Azt hiszem igazad van. Pedig nem tudod mit hagysz ki.
*Nem nevet, mégis jobb kedv ül ki szavaira, ahogy elfoglalja a helyet Kyr mellett. Szótlan bámul csak előre, majd az ég felé tekint, ami most már mutatja, hogy elkerülhetetlen, hogy bőrét újra napfény süthesse. Ez jelzi azt is, hogy lassan itt a búcsú ideje, de még hagy magának egy kevés időt.*
- Mit fogsz ma csinálni?
*Nem néz rá, csak kémleli a tájat. De mégis elégedett, csak maga sem tudja, hogy mivel. Valójában azt sem tudja, miért is érdekli a másik napirendjének összefoglalója, úgysem látják többé egymást gondolatai szerint, még ha el is hangzott, a "talán majd máskor".*
A hozzászólás írója (Caelril Vaellisalia) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.07.01 21:31:01
1317. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-07-01 20:17:56
Üzenet elküldve: 2024-07-01 20:17:56
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 549
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 549
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
//Éber álmok//
*Gyanús a csend. Noha jól tudja, nem lakják túl sokan az aprócska falvat, mégis valamivel nagyobb életre számított. Néhány játszadozó gyermekre, fel-felugató blökire, netán piacra induló vénasszonyokra, nem túl járatos a vidéki életben ugyan, s mindig is unalmasnak vélte, a síri csendet azonban nehezen tudná ehhez az élethez társítani. Ebben a kihaltságban nem lesz könnyű olyan helyit találni, akit szóra bír.
Noha pillantásai egy teremtett lélekkel sem találkoznak, figyelő tekintetek szúrását érzi a tarkóján. Csak óvatosan keresi forrásukat, nem akarja feltűnően ide-oda kapkodni a fejét, mint valami riadt kismadár, lopva, finoman fordul néha az ablakok felé. Úgy sejti a házakból figyelhetik.
Néma szemlélődéséből egy rikkantás és némi röffenő visongás zökkenti ki. Már kapja is kékjeit a hang irányába, hogy szemtanúja lehessen a váratlan közjátéknak. Túl sok ideje nincs gondolkodni, a szabadságot megízlelő disznó megszabadulva gazdájától egyenesen felé vágtat, az elf pedig nem átall a kurta farkú után iramodni. Nem az a fajta köpenyt nem viselő hős, ki a hétköznapi emberek segítségére siet, legfeljebb csak a városi törvények keretein belül, de ez egy alkalom lehet, hogy gyorsan bezsebeljen egy szívességet. Egy jó szívességet, melyet majd szépen információra vált.*
- Ácsi, he! *kiállt az állat után, s egy intéssel jelzi az aggodalmaskodó férfinak, hogy meglesz. Legalább is megpróbálja. Ha túl sok képességgel nem is dicsekedhet a hosszúéltű, kétségtelen, hogy gyorsan mozog. Szemei sürgetve kötél után kutatnak, s ha valami hasonlatosat lel, már kapja is fel, ennyivel is könnyítve dolgát.
S ha kötéllel, vagy anélkül, igyekszik a hízót zsákutcába terelni, sarokba szorítani, hogy minél könnyebben el tudja kapni a grabancát. Reméljük hamarosan sikerrel is jár.*
*Gyanús a csend. Noha jól tudja, nem lakják túl sokan az aprócska falvat, mégis valamivel nagyobb életre számított. Néhány játszadozó gyermekre, fel-felugató blökire, netán piacra induló vénasszonyokra, nem túl járatos a vidéki életben ugyan, s mindig is unalmasnak vélte, a síri csendet azonban nehezen tudná ehhez az élethez társítani. Ebben a kihaltságban nem lesz könnyű olyan helyit találni, akit szóra bír.
Noha pillantásai egy teremtett lélekkel sem találkoznak, figyelő tekintetek szúrását érzi a tarkóján. Csak óvatosan keresi forrásukat, nem akarja feltűnően ide-oda kapkodni a fejét, mint valami riadt kismadár, lopva, finoman fordul néha az ablakok felé. Úgy sejti a házakból figyelhetik.
Néma szemlélődéséből egy rikkantás és némi röffenő visongás zökkenti ki. Már kapja is kékjeit a hang irányába, hogy szemtanúja lehessen a váratlan közjátéknak. Túl sok ideje nincs gondolkodni, a szabadságot megízlelő disznó megszabadulva gazdájától egyenesen felé vágtat, az elf pedig nem átall a kurta farkú után iramodni. Nem az a fajta köpenyt nem viselő hős, ki a hétköznapi emberek segítségére siet, legfeljebb csak a városi törvények keretein belül, de ez egy alkalom lehet, hogy gyorsan bezsebeljen egy szívességet. Egy jó szívességet, melyet majd szépen információra vált.*
- Ácsi, he! *kiállt az állat után, s egy intéssel jelzi az aggodalmaskodó férfinak, hogy meglesz. Legalább is megpróbálja. Ha túl sok képességgel nem is dicsekedhet a hosszúéltű, kétségtelen, hogy gyorsan mozog. Szemei sürgetve kötél után kutatnak, s ha valami hasonlatosat lel, már kapja is fel, ennyivel is könnyítve dolgát.
S ha kötéllel, vagy anélkül, igyekszik a hízót zsákutcába terelni, sarokba szorítani, hogy minél könnyebben el tudja kapni a grabancát. Reméljük hamarosan sikerrel is jár.*
1316. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-07-01 19:55:48
Üzenet elküldve: 2024-07-01 19:55:48
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
~Az előtt kérdezem, hogy elestél volna..~
*A nő válaszát követő gondolathoz kapcsolódó szemforgatást már csak magában teszi meg, ha egyáltalán. Mit csinált – elesett. Ennél pontosabb és részletesebb iránymutatás arra vonatkozóan, hogy milyen sérülést is keressen, és hogyan ítélje meg annak mértékét nem is remélhetett volna. Elesni ezerféleképpen lehet. Nem erőlteti azonban a válaszadást, mert a hosszúéletűt -, bár maga kérte rá, hogy nézze meg a hátát, mégis, - mintha zavarná, hogy eközben megkérdezte az okát annak, hogy egyáltalán megütötte magát. A nem sokkal később érkező nyugodtabb magyarázatot hallja ugyan, de időközben már lefoglalja annyira a feljebb húzott felsőrész, hogy feleljen rá. A nő által a mozdulattal jelzett helyen valóban észreveszi egy nagyobb folt nyomait. Összevonja a szemöldökét a horzsolások láttán. Nem lehetett mégsem olyan kicsi az az esés, mint ahogyan azt bentről hallotta. Óvatosan nyúl, hogy megérintse a megütött területet. Amilyen kemény tud lenni olykor a bőr a kezén a kétkezi munkáktól, olyan finoman ér most mégis hozzá a másik hátához, éppen csak végigtapogatva ujjbeggyel az idővel valószínűleg beliluló részeket.*
- Biztosan látszani fog egy darabig. *Odébb mozdítja a kezét, feljebb tolva a felsőrész alját egy leheletnyit, hogy lássa, alatta is folytatódik-e a seb.* - Fáj?
*Mert erről az egyről nem szólt a történet. Sejti a választ, de sosem lehet biztos benne. Vannak sebek, amik sokkal csúnyábbnak tűnnek, mint amilyenek valójában, és vannak azok, amik a látszatot meghazudtolva képesek sajogni akár hosszú heteken át. Csupán a látványból nem tudja eldönteni, hogy a nő esetében melyikről van szó. Arról nem is beszélve, hogy személye is válogatja, hogy kinek mi „fáj”.
Borús mindenesetre a homloka, ahogy elveszi végül a kezét, és leengedi maga mellé a karját, amikor a másik visszafordul. A váratlan kérésre ezúttal viszont igazából is összeszaladnak a szemöldökei, egy apró, valószínűleg inkább a nemtetszését kifejező ráncot rajzolva a kettő közé. Most esett el, de máris próbálná újra. Máskor talán értékelné ezt a fajta kitartást. De most csak szótlanul kutatja az elf arcát egy darabig.*
- Nem vagyok benne biztos, hogy ez jó ötlet. *A levél még a szájában, a tekintete azonban komoly, ahogy válaszol. De talán nem csak a friss horzsolások azok, amik ezt mondatják vele. Fogalma sincs.* - Talán majd máskor. *Fordul el a nőtől.
Eltávolodva a közeléből lép ki a terasz szélére, hogy leüljön, miközben odafent lassan világosodni kezd a fák fölötti ég.*
//Második szál//
~Az előtt kérdezem, hogy elestél volna..~
*A nő válaszát követő gondolathoz kapcsolódó szemforgatást már csak magában teszi meg, ha egyáltalán. Mit csinált – elesett. Ennél pontosabb és részletesebb iránymutatás arra vonatkozóan, hogy milyen sérülést is keressen, és hogyan ítélje meg annak mértékét nem is remélhetett volna. Elesni ezerféleképpen lehet. Nem erőlteti azonban a válaszadást, mert a hosszúéletűt -, bár maga kérte rá, hogy nézze meg a hátát, mégis, - mintha zavarná, hogy eközben megkérdezte az okát annak, hogy egyáltalán megütötte magát. A nem sokkal később érkező nyugodtabb magyarázatot hallja ugyan, de időközben már lefoglalja annyira a feljebb húzott felsőrész, hogy feleljen rá. A nő által a mozdulattal jelzett helyen valóban észreveszi egy nagyobb folt nyomait. Összevonja a szemöldökét a horzsolások láttán. Nem lehetett mégsem olyan kicsi az az esés, mint ahogyan azt bentről hallotta. Óvatosan nyúl, hogy megérintse a megütött területet. Amilyen kemény tud lenni olykor a bőr a kezén a kétkezi munkáktól, olyan finoman ér most mégis hozzá a másik hátához, éppen csak végigtapogatva ujjbeggyel az idővel valószínűleg beliluló részeket.*
- Biztosan látszani fog egy darabig. *Odébb mozdítja a kezét, feljebb tolva a felsőrész alját egy leheletnyit, hogy lássa, alatta is folytatódik-e a seb.* - Fáj?
*Mert erről az egyről nem szólt a történet. Sejti a választ, de sosem lehet biztos benne. Vannak sebek, amik sokkal csúnyábbnak tűnnek, mint amilyenek valójában, és vannak azok, amik a látszatot meghazudtolva képesek sajogni akár hosszú heteken át. Csupán a látványból nem tudja eldönteni, hogy a nő esetében melyikről van szó. Arról nem is beszélve, hogy személye is válogatja, hogy kinek mi „fáj”.
Borús mindenesetre a homloka, ahogy elveszi végül a kezét, és leengedi maga mellé a karját, amikor a másik visszafordul. A váratlan kérésre ezúttal viszont igazából is összeszaladnak a szemöldökei, egy apró, valószínűleg inkább a nemtetszését kifejező ráncot rajzolva a kettő közé. Most esett el, de máris próbálná újra. Máskor talán értékelné ezt a fajta kitartást. De most csak szótlanul kutatja az elf arcát egy darabig.*
- Nem vagyok benne biztos, hogy ez jó ötlet. *A levél még a szájában, a tekintete azonban komoly, ahogy válaszol. De talán nem csak a friss horzsolások azok, amik ezt mondatják vele. Fogalma sincs.* - Talán majd máskor. *Fordul el a nőtől.
Eltávolodva a közeléből lép ki a terasz szélére, hogy leüljön, miközben odafent lassan világosodni kezd a fák fölötti ég.*
1315. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-07-01 18:38:16
Üzenet elküldve: 2024-07-01 18:38:16
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 462
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 462
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Talán az esés maga tényleg nem volt olyan nagy, mert tompított rajta amennyit csak tudott, hogy ne mindenét, csak egy kis részét törje össze, de jobban hangzik, mintha a mondata eleje után az hangzott volna el, hogy "fáj". Már éppen eléggé idegesíti a tény maga, nem kell még arról is szóljon a fáma, hogy a fájdalomtűrése is igen rossz lett. Merthogy neki azt nem sűrűn okoznak, ő nem az elszenvedő fél már nagyon hosszú ideje. De minden mozdulatnál belesajdul egy kicsit és így, hogy hátul nincs szeme, szeretné tudni, hogy hogy néz ki a kissé lesúrolt és beütött bőre.*
- Mondom, elestem.
*Nagy levegőt vesz és ahogy megfordul, be is hunyja a szemét, mert valami halovány düh féleség lobban fel a kérdés hallatán, de nagyon hamar ráébred, hogy még mindig csak arról van szó, hogy szerencsétlenkedett, na meg, amit érezni vélt mosakodása közben. Másra kivetíteni azt, amit maga felé érez egészen jó menekülési terv, mert még csak el sem kell mennie, elzavarják ügyesen. Ezt elkerülvén lágyít a hangján, hiszen mégis ő kérte meg a vizsgálatra a férfit. Szusszanásnyi idő után teszi hozzá, sokkal kellemesebb tónussal:*
- Reggel szeretek mozogni. De most nem ment túl jól.
*Hátra nyúl és felhúzza kissé a felsőjét. Nem túl látványosan, ebből már tanult úgy tűnik. A háta jószerivel csupasz, azokon nem éktelenkednek tetoválások, csak egy hosszú egyenes vonal, ami a gerince mentén választja el a két oldalát, de annak is épphogy látni az alját, ha rajta múlik.
A bőrén még nem teljesen érett be a hajnali ütés, de az már tisztán látszik, hogy megviselte a deszkával való találkozás. Halványan rajzolódik ki egy nagyobb tenyérnyi folt, némi súrlódás utáni horzsolással. Az alja, ami nagyjából ugyan akkora, a nadrág homályában vész el. Nem túl veszedelmes, de kényelmesnek semmiképp nem mondható érzetre. A látványt pedig majd tolmácsolják neki.*
- Nem megy egyedül, de ha megfogsz közben, akkor magabiztosabb leszek.
*Az új terv, már sokkal lelkesebben hangzik. Mert miért is ne tenné tönkre magát, ha valami nem megy elsőre, az majd másodjára fog. Persze nem biztos, hogy ilyesmit kellene erőltetnie, ezért el is húzza a száját lemondóan, miközben visszafordul és nézi a Kyr ajkai közül kilógó levelet. Egész mulatságos. Elmosolyodik. Nem szereti a segítséget, pedig az imént kért... másodjára egy percen belül, na meg ha még fáj is közben, az biztos nem a legokosabb gondolat. Magában már el is veti, de nem mozdul.*
//Második szál//
*Talán az esés maga tényleg nem volt olyan nagy, mert tompított rajta amennyit csak tudott, hogy ne mindenét, csak egy kis részét törje össze, de jobban hangzik, mintha a mondata eleje után az hangzott volna el, hogy "fáj". Már éppen eléggé idegesíti a tény maga, nem kell még arról is szóljon a fáma, hogy a fájdalomtűrése is igen rossz lett. Merthogy neki azt nem sűrűn okoznak, ő nem az elszenvedő fél már nagyon hosszú ideje. De minden mozdulatnál belesajdul egy kicsit és így, hogy hátul nincs szeme, szeretné tudni, hogy hogy néz ki a kissé lesúrolt és beütött bőre.*
- Mondom, elestem.
*Nagy levegőt vesz és ahogy megfordul, be is hunyja a szemét, mert valami halovány düh féleség lobban fel a kérdés hallatán, de nagyon hamar ráébred, hogy még mindig csak arról van szó, hogy szerencsétlenkedett, na meg, amit érezni vélt mosakodása közben. Másra kivetíteni azt, amit maga felé érez egészen jó menekülési terv, mert még csak el sem kell mennie, elzavarják ügyesen. Ezt elkerülvén lágyít a hangján, hiszen mégis ő kérte meg a vizsgálatra a férfit. Szusszanásnyi idő után teszi hozzá, sokkal kellemesebb tónussal:*
- Reggel szeretek mozogni. De most nem ment túl jól.
*Hátra nyúl és felhúzza kissé a felsőjét. Nem túl látványosan, ebből már tanult úgy tűnik. A háta jószerivel csupasz, azokon nem éktelenkednek tetoválások, csak egy hosszú egyenes vonal, ami a gerince mentén választja el a két oldalát, de annak is épphogy látni az alját, ha rajta múlik.
A bőrén még nem teljesen érett be a hajnali ütés, de az már tisztán látszik, hogy megviselte a deszkával való találkozás. Halványan rajzolódik ki egy nagyobb tenyérnyi folt, némi súrlódás utáni horzsolással. Az alja, ami nagyjából ugyan akkora, a nadrág homályában vész el. Nem túl veszedelmes, de kényelmesnek semmiképp nem mondható érzetre. A látványt pedig majd tolmácsolják neki.*
- Nem megy egyedül, de ha megfogsz közben, akkor magabiztosabb leszek.
*Az új terv, már sokkal lelkesebben hangzik. Mert miért is ne tenné tönkre magát, ha valami nem megy elsőre, az majd másodjára fog. Persze nem biztos, hogy ilyesmit kellene erőltetnie, ezért el is húzza a száját lemondóan, miközben visszafordul és nézi a Kyr ajkai közül kilógó levelet. Egész mulatságos. Elmosolyodik. Nem szereti a segítséget, pedig az imént kért... másodjára egy percen belül, na meg ha még fáj is közben, az biztos nem a legokosabb gondolat. Magában már el is veti, de nem mozdul.*
1314. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-07-01 17:32:10
Üzenet elküldve: 2024-07-01 17:32:10
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Mire kiér a teraszra már a nő is úgy tűnik végzett a mosakodással, és fel is öltözött. A hajával babrál, ahogyan korábban az este folyamán is látta tőle. Felé fordul, a szájában forgatva az utolsó falat levelét, a kezével már egy következőt emelve el a tálból, miközben az elf megemelkedik a vödör mellől. Dunsztja sincs arról, hogy mi zajlik a másik fejében, ám a váratlan szavakra akaratlanul is újra tartózkodóvá válik a tekintete, és lassul a mozdulat, amivel a medvehagymát rágja. Elsőre nem érti, mire vonatkozik a kérés, hiszen nem tud róla, hogy a hosszúéletű elesett volna a közelmúltban, és olyan sérülést, ami erre utalt volna sem emlékszik, hogy látott volna rajta. Nem mintha sokat kutatta volna a szeme a másik karcsú alakját, sőt. Hamar megenyhül azonban a pillantása, ahogy lassacskán megérti a szavakat, és azt, hogy a nő talán valóban megsérült. Lehajolva teszi a terasz szélére a tálat, benne a tegnapi maradék hússal. Enni így jelenleg számára is másodlagos lett, de az, hogy Ril mennyire volt szerencsétlen az ő listája alján sem szerepel, legfeljebb csak annyiban, hogy mekkora kára származott belőle.*
- Mit csináltál?
*Kérdezi közben halkan, közelebb lépve hozzá, hogy megnézze a hátát, ha engedi neki és elfordul. A fejében közben azt pörgeti, hogy mikor eshetett akkorát, mint mondja. A korábban kintről behallatszó tompa dobbanások nem tűntek akkor akkorának, hogy komoly esést felételezzen mögé, különben kiment volna akkor megnézni. A szájába tolja az ujjai közül a hagymalevelet, a fogaival harapva rá, hogy megtartsa.*
- Hol?
*Azt sem tudja, mit csinálhatott idekint a másik egymagában. Az viszont kétségtelen, hogy láthatóan feldúltabban jött vissza utána, mint amit eddig bármikor látott tőle, a csípőjére téve a kezét. Csupán ennyiből feltételezi, hogy talán oda érkezhetett, így első körben az ő pillantása is arrafele vetül, a korábban még nadrág által fedetlen részek felé, hátha felfedezi az esés nyomait.*
//Második szál//
*Mire kiér a teraszra már a nő is úgy tűnik végzett a mosakodással, és fel is öltözött. A hajával babrál, ahogyan korábban az este folyamán is látta tőle. Felé fordul, a szájában forgatva az utolsó falat levelét, a kezével már egy következőt emelve el a tálból, miközben az elf megemelkedik a vödör mellől. Dunsztja sincs arról, hogy mi zajlik a másik fejében, ám a váratlan szavakra akaratlanul is újra tartózkodóvá válik a tekintete, és lassul a mozdulat, amivel a medvehagymát rágja. Elsőre nem érti, mire vonatkozik a kérés, hiszen nem tud róla, hogy a hosszúéletű elesett volna a közelmúltban, és olyan sérülést, ami erre utalt volna sem emlékszik, hogy látott volna rajta. Nem mintha sokat kutatta volna a szeme a másik karcsú alakját, sőt. Hamar megenyhül azonban a pillantása, ahogy lassacskán megérti a szavakat, és azt, hogy a nő talán valóban megsérült. Lehajolva teszi a terasz szélére a tálat, benne a tegnapi maradék hússal. Enni így jelenleg számára is másodlagos lett, de az, hogy Ril mennyire volt szerencsétlen az ő listája alján sem szerepel, legfeljebb csak annyiban, hogy mekkora kára származott belőle.*
- Mit csináltál?
*Kérdezi közben halkan, közelebb lépve hozzá, hogy megnézze a hátát, ha engedi neki és elfordul. A fejében közben azt pörgeti, hogy mikor eshetett akkorát, mint mondja. A korábban kintről behallatszó tompa dobbanások nem tűntek akkor akkorának, hogy komoly esést felételezzen mögé, különben kiment volna akkor megnézni. A szájába tolja az ujjai közül a hagymalevelet, a fogaival harapva rá, hogy megtartsa.*
- Hol?
*Azt sem tudja, mit csinálhatott idekint a másik egymagában. Az viszont kétségtelen, hogy láthatóan feldúltabban jött vissza utána, mint amit eddig bármikor látott tőle, a csípőjére téve a kezét. Csupán ennyiből feltételezi, hogy talán oda érkezhetett, így első körben az ő pillantása is arrafele vetül, a korábban még nadrág által fedetlen részek felé, hátha felfedezi az esés nyomait.*
1313. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-07-01 16:13:59
Üzenet elküldve: 2024-07-01 16:13:59
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 462
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 462
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Kellett a hűsítő víz és ha bárki észrevette volna, vagy rákérdezne sem tudna értelmes magyarázatot adni arra, hogy miért volt rá ilyen hatással egy egyszerű mosakodás. Eddigi kalandjai is csak munkából eredtek, nem kedvtelésből. Kevéssé érdekli őt a lékek, de még a test sem túlzottan. A sajátján kívül persze, amiért még mindig elég haragos, hogy nem tudta kivitelezni az egykor olyan egyszerű mozdulatokat. A félvér mégis megakasztotta a levegővételben is, s most így, hogy a hűsítő nedű teszi helyre a gondolatait, tisztul a kép, nem csak ő maga. Nem akarja ezt. A távolba mered, hogy itt lenne az ideje elindulni. De mégsem mozdul, csak guggol a vödör előtt, majd beletekint annak mélyén lévő víz enyhén fodrozódó felszínébe, ahol magát látja. Ostobának, gyengének. Csak bámul egy darabig, míg kezein már ott van az anyag, de nem veti át a nyakán. Saját magába merül bele. Amikor úgy döntött, hogy nem kívánja folytatni hátrahagyott életét és élőbb szeretne lenni, akkor arról nem volt szó, hogy őt megbolygató hullámok futnak majd végig bőrén, arról pedig végképp nem, hogy egyáltalán valaki annyira érdekelni fogja, hogy kényelmesen tölti-e az éjszakát. Nem volt családja, legalábbis a tagjai hiányoznak emlékeiből, nem tudja milyen gyereknek, testvérnek lenni. Nem szeretett még senkit, azt sem tudja milyen. De még csak egy valamirevaló barátja sem volt, akit ne ölt volna meg végül, így arról sincs tudomása, hogy az milyen, ha nincs igazi érdek, csak egymás kedvelése. Kutat, hogy mihez lehet egyáltalán ezt hasonlítani, ha egyáltalán van ilyen. Azt a buta gondoskodást. Mert a testi érzetekre már gondolni sem mer. Inkább megmakacsolja magát. Egy idegen. Nem több, csak egy idegen. Aminek a mai nappal vége, ha elmegy és elfelejtheti. A felső végül rajta, de nem mozdul a víztükör látványától, amíg nem hallja a lépteket újra. Mintha csak búcsút intene mártja bele újra a kezeit, hogy eltüntesse képmását, majd a vizes kezével felegyenesedve néz a másik irányába és fésüli ujjaival a rakoncátlan és igen kócos tincseket.*
- Kurva nagyot estem, nézd már meg a hátam, hogy milyen.
*Hangjából minden bizonytalanság eltűnik, s a kérésben sincs semmi már, mint puszta tudásvágy, hogy körbefutotta-e a galaxis minden színében pompázó sérülés, vagy csak egy semmiség. Nem mintha nem lett volna rajta ezer ilyen, de mindegy, csak valami történjen, amíg nem indul. A tálat persze látja Kyr kezében, de enni másodlagos. Az, hogy mennyire volt szerencsétlen, az az elsődleges.*
//Második szál//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Kellett a hűsítő víz és ha bárki észrevette volna, vagy rákérdezne sem tudna értelmes magyarázatot adni arra, hogy miért volt rá ilyen hatással egy egyszerű mosakodás. Eddigi kalandjai is csak munkából eredtek, nem kedvtelésből. Kevéssé érdekli őt a lékek, de még a test sem túlzottan. A sajátján kívül persze, amiért még mindig elég haragos, hogy nem tudta kivitelezni az egykor olyan egyszerű mozdulatokat. A félvér mégis megakasztotta a levegővételben is, s most így, hogy a hűsítő nedű teszi helyre a gondolatait, tisztul a kép, nem csak ő maga. Nem akarja ezt. A távolba mered, hogy itt lenne az ideje elindulni. De mégsem mozdul, csak guggol a vödör előtt, majd beletekint annak mélyén lévő víz enyhén fodrozódó felszínébe, ahol magát látja. Ostobának, gyengének. Csak bámul egy darabig, míg kezein már ott van az anyag, de nem veti át a nyakán. Saját magába merül bele. Amikor úgy döntött, hogy nem kívánja folytatni hátrahagyott életét és élőbb szeretne lenni, akkor arról nem volt szó, hogy őt megbolygató hullámok futnak majd végig bőrén, arról pedig végképp nem, hogy egyáltalán valaki annyira érdekelni fogja, hogy kényelmesen tölti-e az éjszakát. Nem volt családja, legalábbis a tagjai hiányoznak emlékeiből, nem tudja milyen gyereknek, testvérnek lenni. Nem szeretett még senkit, azt sem tudja milyen. De még csak egy valamirevaló barátja sem volt, akit ne ölt volna meg végül, így arról sincs tudomása, hogy az milyen, ha nincs igazi érdek, csak egymás kedvelése. Kutat, hogy mihez lehet egyáltalán ezt hasonlítani, ha egyáltalán van ilyen. Azt a buta gondoskodást. Mert a testi érzetekre már gondolni sem mer. Inkább megmakacsolja magát. Egy idegen. Nem több, csak egy idegen. Aminek a mai nappal vége, ha elmegy és elfelejtheti. A felső végül rajta, de nem mozdul a víztükör látványától, amíg nem hallja a lépteket újra. Mintha csak búcsút intene mártja bele újra a kezeit, hogy eltüntesse képmását, majd a vizes kezével felegyenesedve néz a másik irányába és fésüli ujjaival a rakoncátlan és igen kócos tincseket.*
- Kurva nagyot estem, nézd már meg a hátam, hogy milyen.
*Hangjából minden bizonytalanság eltűnik, s a kérésben sincs semmi már, mint puszta tudásvágy, hogy körbefutotta-e a galaxis minden színében pompázó sérülés, vagy csak egy semmiség. Nem mintha nem lett volna rajta ezer ilyen, de mindegy, csak valami történjen, amíg nem indul. A tálat persze látja Kyr kezében, de enni másodlagos. Az, hogy mennyire volt szerencsétlen, az az elsődleges.*
1312. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-07-01 15:00:15
Üzenet elküldve: 2024-07-01 15:00:15
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 462
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 462
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Éber álmok//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A fiatal lány immáron biztos karokban van, de csak annak köszönhető a saját nyugalma, hogy nem rendíti meg egykönnyen a szenvedés látványa. Ami azt körülveszi, annál inkább. Mintha az ereiben érezné, hogy van, akit ezen indok mentén pengéjével illethet, ami eltörpíti az érzést, hogy éppen segítséget nyújtani készül. Simogató kezei alatt lassan moccan az arcizom, a száj kinyílik, Kyr pedig felhívja a figyelmét a kulacsára, ami felé tekint, de közben a földön meglátja saját csillanó kardjának fényét is, és lehajol érte, majd visszadugja a hátán húzódó hüvelyébe. A palackot lecsatolja a férfi övéről, hogy a tartalmával kiöblíthesse a gyerek száját, mielőtt belehelyezi a fátyolos növényt. Végig tekintve az arcon, ereje sem lenne elharapni ujját, így magabiztosan teszi meg. Tovább cirógatja az utána ismét elaléltat, mert gondolataiba merül. Kyr-re tekint, de szemeiben valami oda nem illő kutakodást találhat, hiszen édes illat csapja meg orrát, ami olyan közelinek tűnik, mintha csak a növény bocsátaná ki magából, amit oly gondosan az ajkak közé helyezett. Paraván kezd húzódni tudata elé, de még épp átlát rajta. Szinte fejbe vágja a felismerés.*
- Réti ármány, baszd meg Kyr… induljunk, most.
* Aki felismeri az illatot, annak volt már dolga vele, de most nincs idő a pihenésre. Nem tehetik meg, hogy itt maradnak. Hosszasan nem tudna magyarázatokba bonyolódni, mert a csontjáig hatoló fagyosság érzetével kerítik hatalmukba a szófoszlányok mely irányába reflexből, de mégis lehetetlenül lassan tekint. A lány, előttük áll, a már művészien karmazsinra festett sárga virágok között, ami még az ő nyugodalmas ütemben dobbanó szívverésére is hatással van. Már nem tudja végiggondolni, hogy mi történik, csak Kyr-re emeli ismét bágyadt, mégis ijedt tekintetét, aki kezeiben mégis ott fekszik a fiatal test. Már a szeme is káprázik… nem tudhatja, hogy a félelfé is. Csakhogy ez a káprázat rendkívül valóságos volt. Lassan forgó nyelvvel próbál szót emelni, ami cseppet sem olyan összeszedett, mint néhány perccel ezelőtt. *
- Menj, oda... vigyük… oda...
* Bár nem tudja, hol van Szántóvég, a haza. Még a ködben is a férfiban próbál bízni, hogy majd ő. Mégis, mintha nem lenne kapcsolat a mozdulatai és szavai között, mert hiába tudta kinyögni, nem tudja sietősre venni a lépteket. *
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A fiatal lány immáron biztos karokban van, de csak annak köszönhető a saját nyugalma, hogy nem rendíti meg egykönnyen a szenvedés látványa. Ami azt körülveszi, annál inkább. Mintha az ereiben érezné, hogy van, akit ezen indok mentén pengéjével illethet, ami eltörpíti az érzést, hogy éppen segítséget nyújtani készül. Simogató kezei alatt lassan moccan az arcizom, a száj kinyílik, Kyr pedig felhívja a figyelmét a kulacsára, ami felé tekint, de közben a földön meglátja saját csillanó kardjának fényét is, és lehajol érte, majd visszadugja a hátán húzódó hüvelyébe. A palackot lecsatolja a férfi övéről, hogy a tartalmával kiöblíthesse a gyerek száját, mielőtt belehelyezi a fátyolos növényt. Végig tekintve az arcon, ereje sem lenne elharapni ujját, így magabiztosan teszi meg. Tovább cirógatja az utána ismét elaléltat, mert gondolataiba merül. Kyr-re tekint, de szemeiben valami oda nem illő kutakodást találhat, hiszen édes illat csapja meg orrát, ami olyan közelinek tűnik, mintha csak a növény bocsátaná ki magából, amit oly gondosan az ajkak közé helyezett. Paraván kezd húzódni tudata elé, de még épp átlát rajta. Szinte fejbe vágja a felismerés.*
- Réti ármány, baszd meg Kyr… induljunk, most.
* Aki felismeri az illatot, annak volt már dolga vele, de most nincs idő a pihenésre. Nem tehetik meg, hogy itt maradnak. Hosszasan nem tudna magyarázatokba bonyolódni, mert a csontjáig hatoló fagyosság érzetével kerítik hatalmukba a szófoszlányok mely irányába reflexből, de mégis lehetetlenül lassan tekint. A lány, előttük áll, a már művészien karmazsinra festett sárga virágok között, ami még az ő nyugodalmas ütemben dobbanó szívverésére is hatással van. Már nem tudja végiggondolni, hogy mi történik, csak Kyr-re emeli ismét bágyadt, mégis ijedt tekintetét, aki kezeiben mégis ott fekszik a fiatal test. Már a szeme is káprázik… nem tudhatja, hogy a félelfé is. Csakhogy ez a káprázat rendkívül valóságos volt. Lassan forgó nyelvvel próbál szót emelni, ami cseppet sem olyan összeszedett, mint néhány perccel ezelőtt. *
- Menj, oda... vigyük… oda...
* Bár nem tudja, hol van Szántóvég, a haza. Még a ködben is a férfiban próbál bízni, hogy majd ő. Mégis, mintha nem lenne kapcsolat a mozdulatai és szavai között, mert hiába tudta kinyögni, nem tudja sietősre venni a lépteket. *
1311. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-07-01 14:32:29
Üzenet elküldve: 2024-07-01 14:32:29
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Ha tudná, hogy mit vált ki a nőből, amikor fellép mellé a teraszra, lehet, hogy első hallásra elnevetné magát. De talán inkább csak nem értené, hogy miért. Hiszen semmit sem csinál másképpen, mintha egyedül volna. Ugyanígy alszik, ugyanott, ugyanígy szárítja az elázott ruháit, és ugyanígy fürdik akkor is, ha éppen nem látja senki. A különbség talán tényleg csak az, hogy itt ő van otthon. Mégsem tiltotta meg a hosszúéletűnek sem, hogy ő is kényelemben érezze magát, még ha ez azzal is járt, hogy megszabadulva a vizes ruháitól félmeztelenül töltötte a napot, s aztán az éjszakát is, mellette. Emellé állítva abban, hogy a mosakodáshoz, vagyis azt megelőzően ő maga még nem vett fel inget, semmi kivetnivalót nem lát.
Nem figyeli azonban az árulkodó tekintetet, és nem is érzi annak útját a bőrén, ahogy a szemébe folyt vizet törölgetve fordul el az elftől. A rövid hümmentést mint választ már megszokta a másiktól, így az sem tűnik fel neki, hogy kiszáradt torok lenne az okozója. Mert mi oka volna rá a nőnek. Nyugodt tudatlanságban megy be a házba, félkézzel kapva le az ingét a kötélről. Korábban már megnézte, hogy rendesen megszáradt, de talán nem ártana majd kimosnia az esővíz után. De nem most van itt annak az ideje. A karjával bújik az anyagba, átemelve azt a fején. Nem tűri be a nadrágjába, hagyja rálógni az övére az anyagot, ami csak a kés bőrtokja fölött törik meg a derekánál. Felemelve az alját törli le vele az arcáról a maradék vizet.
Mivel mosakodni hagyta ott az elfet, ezért nem is siet kifele. Meghagyja neki a nyugalmat, bár eddig sem tűnt úgy, mintha szégyenlős lenne. Ő maga azért mégis szívesebben tartja a távolságokat, márcsak az illendőség kedvéért is. Érezhetően nyugodtabb így, hogy mindenkire újra ruha került, pedig nem kifejezetten szemérmeskedő alkat maga sem.
Átsétál a kisasztalhoz megnézni a nyúlprémet. Útközben elemel egy hagymalevelet a kandalló szélén hagyott tegnapi maradékok közül, lepillantva a besózott bőrre. Korai lenne megmondani, hogy használható-e, még legalább egy napig állnia kell, de lehet, hogy valami mégis lesz belőle. Egyelőre úgy néz ki, talán nem késett el tegnap a tartósítással. Lustán rágja szét a szájában a levelet, amíg a szőrmét figyeli elmerengve mezítláb az asztal előtt, majd felemeli a fejét, az ablakon keresztül bámulva tovább a kinti világot. Virrad, de most épp nem érez rá késztetést, hogy a szarvasok után menjen. Ebben a pillanatban minden csak, a helyén van.
Lenyeli a szájába vett falatot, mielőtt megfordulva felemelné végül az egész tálat a maradék hússal együtt, és kifele indulna vele a teraszra, az ott maradt hosszúéletűhöz.*
//Második szál//
*Ha tudná, hogy mit vált ki a nőből, amikor fellép mellé a teraszra, lehet, hogy első hallásra elnevetné magát. De talán inkább csak nem értené, hogy miért. Hiszen semmit sem csinál másképpen, mintha egyedül volna. Ugyanígy alszik, ugyanott, ugyanígy szárítja az elázott ruháit, és ugyanígy fürdik akkor is, ha éppen nem látja senki. A különbség talán tényleg csak az, hogy itt ő van otthon. Mégsem tiltotta meg a hosszúéletűnek sem, hogy ő is kényelemben érezze magát, még ha ez azzal is járt, hogy megszabadulva a vizes ruháitól félmeztelenül töltötte a napot, s aztán az éjszakát is, mellette. Emellé állítva abban, hogy a mosakodáshoz, vagyis azt megelőzően ő maga még nem vett fel inget, semmi kivetnivalót nem lát.
Nem figyeli azonban az árulkodó tekintetet, és nem is érzi annak útját a bőrén, ahogy a szemébe folyt vizet törölgetve fordul el az elftől. A rövid hümmentést mint választ már megszokta a másiktól, így az sem tűnik fel neki, hogy kiszáradt torok lenne az okozója. Mert mi oka volna rá a nőnek. Nyugodt tudatlanságban megy be a házba, félkézzel kapva le az ingét a kötélről. Korábban már megnézte, hogy rendesen megszáradt, de talán nem ártana majd kimosnia az esővíz után. De nem most van itt annak az ideje. A karjával bújik az anyagba, átemelve azt a fején. Nem tűri be a nadrágjába, hagyja rálógni az övére az anyagot, ami csak a kés bőrtokja fölött törik meg a derekánál. Felemelve az alját törli le vele az arcáról a maradék vizet.
Mivel mosakodni hagyta ott az elfet, ezért nem is siet kifele. Meghagyja neki a nyugalmat, bár eddig sem tűnt úgy, mintha szégyenlős lenne. Ő maga azért mégis szívesebben tartja a távolságokat, márcsak az illendőség kedvéért is. Érezhetően nyugodtabb így, hogy mindenkire újra ruha került, pedig nem kifejezetten szemérmeskedő alkat maga sem.
Átsétál a kisasztalhoz megnézni a nyúlprémet. Útközben elemel egy hagymalevelet a kandalló szélén hagyott tegnapi maradékok közül, lepillantva a besózott bőrre. Korai lenne megmondani, hogy használható-e, még legalább egy napig állnia kell, de lehet, hogy valami mégis lesz belőle. Egyelőre úgy néz ki, talán nem késett el tegnap a tartósítással. Lustán rágja szét a szájában a levelet, amíg a szőrmét figyeli elmerengve mezítláb az asztal előtt, majd felemeli a fejét, az ablakon keresztül bámulva tovább a kinti világot. Virrad, de most épp nem érez rá késztetést, hogy a szarvasok után menjen. Ebben a pillanatban minden csak, a helyén van.
Lenyeli a szájába vett falatot, mielőtt megfordulva felemelné végül az egész tálat a maradék hússal együtt, és kifele indulna vele a teraszra, az ott maradt hosszúéletűhöz.*
1310. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-30 21:21:35
Üzenet elküldve: 2024-06-30 21:21:35
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 462
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 462
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Mikor utoljára látta a félvért, még teljesen száraz volt. Nem figyelte a folyamatot, amikor úgy döntött, hogy ideje ismét elázni, ezért meglepetten konstatálja a mellette elhaladót, hogy ismét csurom víz. Ril nem az a fajta, aki elfordítaná a tekintetét, ha valami érdekli, na meg illedelmességre sem fogná, ha mégis így tenne. Esetleg a józan ész diktálna belé ilyesfajta tetteket, mint az éjjel, de az most néhány percre elszáll, messzebb, mint azt sejtette volna.
Pislogni is elfelejtve nézi végig a fürtökről lecsorgó sűrű cseppek útját, ami a másik nadrágjában veszik el, el nem hanyagolható figyelmet szentelve a közbenső útra. Ha tudna ebben a percben gondolkodni, akkor megértené, hogy miért is fontos ruhában közlekedni mások előtt. Hogy mit kérdezett a férfitől az talány, de azért jelez, hogy hallotta.*
- Mh.
*Más ugyanis nem tud előtörni a torokból, ami kiszáradt a nedvesség hatására. A vödörre téved a tekintete - legnagyobb szerencséjére - és a hűsítő víz gondolata jobban csábítja, mint bármi más ezen a világon - a félvért leszámítva -, s el akarja feledni a képet, de ehhez még ez sem tűnik elég hidegnek, hiszen nem úszkálnak benne jégtömbök. Nem akar sokáig időzni a gondolataiban, sem annak miértjein, ezért nem is teszi, csak felé lép, hogy amint bemegy a másik, tenyerével egy jókora adagnyit locsolhasson az arcába, amolyan józanítólag. Talán ez az elsodort képei utáni első értelmes gondolata. ~Hideg.~ Nem akaródzik bemenni, mert ha valamit nem akar, az az, hogy újra ilyen végtelenül ostobán érezze magát. Arra a fejenállásra most nagyobb szükség lenne, mint amikor csinálta. De azért a tisztaság gondolata is kecsegteti, s ha már újra egyedül van egy kis ideig, most ő szabadul meg a felsőjétől, úgy is régen volt már félig meztelen... s megmosakszik. Keveset vár csak, hogy száradjon, mert valahogy sokkal fontosabbnak érzi gönceit magán, mint máskor. De be nem megy... inkább magára kívánja venni a hálós ujjú felsőrészét. Ahogy próbál belebújni, a mozdulatok közben érzi ismét a fájdalmat, de nem tudná mibe megnézni, hogy mégis hogyan festhet dereka, s csípője. *
//Második szál//
*Mikor utoljára látta a félvért, még teljesen száraz volt. Nem figyelte a folyamatot, amikor úgy döntött, hogy ideje ismét elázni, ezért meglepetten konstatálja a mellette elhaladót, hogy ismét csurom víz. Ril nem az a fajta, aki elfordítaná a tekintetét, ha valami érdekli, na meg illedelmességre sem fogná, ha mégis így tenne. Esetleg a józan ész diktálna belé ilyesfajta tetteket, mint az éjjel, de az most néhány percre elszáll, messzebb, mint azt sejtette volna.
Pislogni is elfelejtve nézi végig a fürtökről lecsorgó sűrű cseppek útját, ami a másik nadrágjában veszik el, el nem hanyagolható figyelmet szentelve a közbenső útra. Ha tudna ebben a percben gondolkodni, akkor megértené, hogy miért is fontos ruhában közlekedni mások előtt. Hogy mit kérdezett a férfitől az talány, de azért jelez, hogy hallotta.*
- Mh.
*Más ugyanis nem tud előtörni a torokból, ami kiszáradt a nedvesség hatására. A vödörre téved a tekintete - legnagyobb szerencséjére - és a hűsítő víz gondolata jobban csábítja, mint bármi más ezen a világon - a félvért leszámítva -, s el akarja feledni a képet, de ehhez még ez sem tűnik elég hidegnek, hiszen nem úszkálnak benne jégtömbök. Nem akar sokáig időzni a gondolataiban, sem annak miértjein, ezért nem is teszi, csak felé lép, hogy amint bemegy a másik, tenyerével egy jókora adagnyit locsolhasson az arcába, amolyan józanítólag. Talán ez az elsodort képei utáni első értelmes gondolata. ~Hideg.~ Nem akaródzik bemenni, mert ha valamit nem akar, az az, hogy újra ilyen végtelenül ostobán érezze magát. Arra a fejenállásra most nagyobb szükség lenne, mint amikor csinálta. De azért a tisztaság gondolata is kecsegteti, s ha már újra egyedül van egy kis ideig, most ő szabadul meg a felsőjétől, úgy is régen volt már félig meztelen... s megmosakszik. Keveset vár csak, hogy száradjon, mert valahogy sokkal fontosabbnak érzi gönceit magán, mint máskor. De be nem megy... inkább magára kívánja venni a hálós ujjú felsőrészét. Ahogy próbál belebújni, a mozdulatok közben érzi ismét a fájdalmat, de nem tudná mibe megnézni, hogy mégis hogyan festhet dereka, s csípője. *
1309. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-30 20:26:52
Üzenet elküldve: 2024-06-30 20:26:52
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*A maga egyszerű módján figyelmeztette csupán az elfet az alulöltözöttségére. Talán ő sem tudja, hogyan lehetett volna másképp, és hogy vajon a saját vagy a másik érdekében jártak egyáltalán errefele a gondolatai, az sem teljesen világos. Ha kellene, biztosan újra a neveltetésére vagy az illendőségre hivatkozna, de hamarabb kilép a házból, minthogy ilyen kérdésekre kellene válaszolnia.
A kúthoz indul a kezében lötyögő üres vödörrel. Nincs különösebb oka, de szereti, ha van odabent friss víz. Ha újra esni kezdene nem szeretne csak emiatt ismét elázni. Felnéz az égre. De különben is jólesik a kora reggeli friss levegő és a rövid séta is a mozgáshoz szokott lábának. Túl sokat volt bezárva tegnap óta. Felakasztja a láncra a vedret, ahogy a kúthoz ér, gyakorlottan eresztve le, és merve tele az alján sötéten derengő vízzel. Az első felhúzott adag azonban ahelyett, hogy a kunyhóba kerülne, a saját nyakában végzi. Sokként éri a bőrére öntött, patakokban szétfutó hirtelen hideg víz. Még a levegő is a tüdejében reked tőle. Megrázza magát, mint egy kutya, kitörölve a szemébe folyt a maradékot. A hajáról még csepeg tovább, ahogy előrehajolva a kávára támaszkodik, felemelve rá az üres vödröt. Maga elé mered egy pillanatig, behunyva a szemét, amíg kifújja magát. A ház körüli csendet hallgatja, belefeledkezve a természet keltette jól ismert, apró neszekbe. Lassan megnyugszik a légzése is. De talán jólesne még egy adag, mielőtt visszamenne.. A saját elméje szülte gondolatra türelmetlenül fut ki a levegő az orrán. Felemelve a fejét akasztja vissza a vödröt a láncra.
A lába és a vádliján feljebb húzott nadrágszára is vizes lesz az eső maradékától a földön, és a harmattól a fűben, mire visszaér a kúttól. Vizes nyomot hagy a fán, ahogy fellép a teraszra. A nőt ismét ott találja a tornác szélén, mint tegnap, az esőben. Időközben felöltözni is jutott, úgy látszik, ideje. Felé fordul a jöttére. Közelebb sétál az ismerős alakjához, lerakva a harmadjára is telimert vödröt az egyik oszlop tövében. A kérdésre felnéz az ösvény felé, ahonnan jöttek.*
- Biztosan sarasak. *Összehúzza a szemét, mintha a távolban próbálna kivenni valamit. Az álláról még halkan csepeg a kútvíz.* - De el talán már nem süllyedünk benne.
*A kézfejével törli félre újra a homlokából a szemébe csorgó cseppeket, a lerakott vödör felé bökve közben az állával:*
- Ha mosakodnál.
*Nem tesz hozzá egyebet. A hosszúéletű eddig sem tűnt szégyenlősnek, és amennyire meg tudja ítélni, azért is biztosan ugyanúgy szólna, ha nem így lenne. Hátatfordítva megy vissza házba az ingéért.*
//Második szál//
*A maga egyszerű módján figyelmeztette csupán az elfet az alulöltözöttségére. Talán ő sem tudja, hogyan lehetett volna másképp, és hogy vajon a saját vagy a másik érdekében jártak egyáltalán errefele a gondolatai, az sem teljesen világos. Ha kellene, biztosan újra a neveltetésére vagy az illendőségre hivatkozna, de hamarabb kilép a házból, minthogy ilyen kérdésekre kellene válaszolnia.
A kúthoz indul a kezében lötyögő üres vödörrel. Nincs különösebb oka, de szereti, ha van odabent friss víz. Ha újra esni kezdene nem szeretne csak emiatt ismét elázni. Felnéz az égre. De különben is jólesik a kora reggeli friss levegő és a rövid séta is a mozgáshoz szokott lábának. Túl sokat volt bezárva tegnap óta. Felakasztja a láncra a vedret, ahogy a kúthoz ér, gyakorlottan eresztve le, és merve tele az alján sötéten derengő vízzel. Az első felhúzott adag azonban ahelyett, hogy a kunyhóba kerülne, a saját nyakában végzi. Sokként éri a bőrére öntött, patakokban szétfutó hirtelen hideg víz. Még a levegő is a tüdejében reked tőle. Megrázza magát, mint egy kutya, kitörölve a szemébe folyt a maradékot. A hajáról még csepeg tovább, ahogy előrehajolva a kávára támaszkodik, felemelve rá az üres vödröt. Maga elé mered egy pillanatig, behunyva a szemét, amíg kifújja magát. A ház körüli csendet hallgatja, belefeledkezve a természet keltette jól ismert, apró neszekbe. Lassan megnyugszik a légzése is. De talán jólesne még egy adag, mielőtt visszamenne.. A saját elméje szülte gondolatra türelmetlenül fut ki a levegő az orrán. Felemelve a fejét akasztja vissza a vödröt a láncra.
A lába és a vádliján feljebb húzott nadrágszára is vizes lesz az eső maradékától a földön, és a harmattól a fűben, mire visszaér a kúttól. Vizes nyomot hagy a fán, ahogy fellép a teraszra. A nőt ismét ott találja a tornác szélén, mint tegnap, az esőben. Időközben felöltözni is jutott, úgy látszik, ideje. Felé fordul a jöttére. Közelebb sétál az ismerős alakjához, lerakva a harmadjára is telimert vödröt az egyik oszlop tövében. A kérdésre felnéz az ösvény felé, ahonnan jöttek.*
- Biztosan sarasak. *Összehúzza a szemét, mintha a távolban próbálna kivenni valamit. Az álláról még halkan csepeg a kútvíz.* - De el talán már nem süllyedünk benne.
*A kézfejével törli félre újra a homlokából a szemébe csorgó cseppeket, a lerakott vödör felé bökve közben az állával:*
- Ha mosakodnál.
*Nem tesz hozzá egyebet. A hosszúéletű eddig sem tűnt szégyenlősnek, és amennyire meg tudja ítélni, azért is biztosan ugyanúgy szólna, ha nem így lenne. Hátatfordítva megy vissza házba az ingéért.*
1308. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-30 18:33:34
Üzenet elküldve: 2024-06-30 18:33:34
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 462
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 462
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Dühös. Dühös, majd kissé megszeppent, hogy így elengedte magát egy idegen helyen, mintha csak az övé lenne. Csak az ajtón belépve szakad rá a tudat, hogy még mindig csak egy vendég és nem is érti, hogyan lehetséges az, hogy ilyen jól elvan és fortyoghat magának az ügyetlensége miatt. Ilyet csak akkor enged meg, ha teljesen körülöleli a saját szabadsága, mert akkor nem látja ezt senki. Olyankor lehet önmaga, pedig azt sem tudja valójában, hogy kit rejt a teste. Most pedig főleg, mert az egyetlen dolog, amit hitt: hogy jó erőben van, az is cserben hagyta. Hagyja, hogy a vonásait átjárja a frusztráltság, amíg megkapja a takarót és az ágyra teszi, olyan szépen, ahogy az össze lett hajtva. Még simít is rajta egyet, mikor a félvér lemászik és őt kerülgeti. Nem tűnik fel ugyan, hogy rá sem néz, mert ismét katyvasz van belül. Nem olyan, mint tegnap, hanem teljesen más. Az, ami csak otthon megengedhető, amikor elsózta a levest.
A másik emlékezteti, hogy van, ami hiányzik róla, még ha csak a száradást is jelezte. Elfojtott döbbenettel néz a szárítókötél irányába és lép közelebb, amíg a másik teszi a dolgát. Lekapja róla a nadrágot, megtapogatja és leülve az addig olyannyira került ágyra, belebújik lábaival, majd felállva egy kisebb morgással, ami a csípőjét ért fájdalom miatt szökik ki, felhúzza magára. Ezzel együtt eltűnik az eddig nem érzett zavar is. Biggyeszti ajkát beletörődően bólintva, hogy sikerült úgy viselkednie, mint aki nem egy vendég. Még a vállát is megvonja, úgy sincs itt a másik.
Kisétál a teraszra, majd a férfi irányába tekint, aki a távolban vizet mer. Aztán csak ugyan úgy kémleli a tájat, mint amikor az esőt nézte innen. Talán lassan ideje lesz elindulni, de nem tudja, mennyire járhatóak az utak, mennyire ázott minden. És ha be kellene magának vallania, nem várja a pillanatot, amikor elköszönnek. Még a szarvasaira is szívesen vadászna vele, de tudja jól, hogy aki szereti egyedül tengetni a napjait, annak szüksége van az egyedüllétre. Hitte ugyanezt magáról, még sincs így, de ez nem jelenti azt, hogy Kyr is hasonlóan érez. Megvárja, míg visszaér, hogy végigmérhesse, most már teljesen nyugodt, rezzenéstelen tekintettel.*
- Mennyire lehetnek járhatóak az utak?
*Kérdi végül, majd visszaemeli tekintetét a kinti világra. Nem tud vele betelni, még akkor sem, ha alig világosodott ki.*
//Második szál//
*Dühös. Dühös, majd kissé megszeppent, hogy így elengedte magát egy idegen helyen, mintha csak az övé lenne. Csak az ajtón belépve szakad rá a tudat, hogy még mindig csak egy vendég és nem is érti, hogyan lehetséges az, hogy ilyen jól elvan és fortyoghat magának az ügyetlensége miatt. Ilyet csak akkor enged meg, ha teljesen körülöleli a saját szabadsága, mert akkor nem látja ezt senki. Olyankor lehet önmaga, pedig azt sem tudja valójában, hogy kit rejt a teste. Most pedig főleg, mert az egyetlen dolog, amit hitt: hogy jó erőben van, az is cserben hagyta. Hagyja, hogy a vonásait átjárja a frusztráltság, amíg megkapja a takarót és az ágyra teszi, olyan szépen, ahogy az össze lett hajtva. Még simít is rajta egyet, mikor a félvér lemászik és őt kerülgeti. Nem tűnik fel ugyan, hogy rá sem néz, mert ismét katyvasz van belül. Nem olyan, mint tegnap, hanem teljesen más. Az, ami csak otthon megengedhető, amikor elsózta a levest.
A másik emlékezteti, hogy van, ami hiányzik róla, még ha csak a száradást is jelezte. Elfojtott döbbenettel néz a szárítókötél irányába és lép közelebb, amíg a másik teszi a dolgát. Lekapja róla a nadrágot, megtapogatja és leülve az addig olyannyira került ágyra, belebújik lábaival, majd felállva egy kisebb morgással, ami a csípőjét ért fájdalom miatt szökik ki, felhúzza magára. Ezzel együtt eltűnik az eddig nem érzett zavar is. Biggyeszti ajkát beletörődően bólintva, hogy sikerült úgy viselkednie, mint aki nem egy vendég. Még a vállát is megvonja, úgy sincs itt a másik.
Kisétál a teraszra, majd a férfi irányába tekint, aki a távolban vizet mer. Aztán csak ugyan úgy kémleli a tájat, mint amikor az esőt nézte innen. Talán lassan ideje lesz elindulni, de nem tudja, mennyire járhatóak az utak, mennyire ázott minden. És ha be kellene magának vallania, nem várja a pillanatot, amikor elköszönnek. Még a szarvasaira is szívesen vadászna vele, de tudja jól, hogy aki szereti egyedül tengetni a napjait, annak szüksége van az egyedüllétre. Hitte ugyanezt magáról, még sincs így, de ez nem jelenti azt, hogy Kyr is hasonlóan érez. Megvárja, míg visszaér, hogy végigmérhesse, most már teljesen nyugodt, rezzenéstelen tekintettel.*
- Mennyire lehetnek járhatóak az utak?
*Kérdi végül, majd visszaemeli tekintetét a kinti világra. Nem tud vele betelni, még akkor sem, ha alig világosodott ki.*
1307. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-30 15:19:12
Üzenet elküldve: 2024-06-30 15:19:12
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 372
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 372
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A Vadászlaki Rém//
//A hozzászólás 16+ elemeket tartalmaz!//
* Már a határon érzékelte, hogy táskája könnyebb, mintsem mikor még Bredoc társaságában italozgatott. Rövid kutatás után feltűnik neki, hogy koponyatálát a párosnál hagyta. Szarul érinti figyelmetlensége, de mit tudna tenni ez ellen. Már lehajtott pár kupicát, szóval nem meglepő, hogy a figyelme teljesen máshol van. Nagy sóhajtások közepette úgy gondolja, hogy inkább most azonnal visszafordul, mintsem később az elfeledés homályába vesszen. Így hát megindul visszafele, de biztonságos és megszokott út helyett úgy gondolja, inkább átvág néhány telken, hogy annyival is gyorsabb legyen s ne keljen ennél több időt pazarolnia. Rövidest beljebb megállítják a parasztok. Nem kevesebb, mint három vasvilla kerül a képébe. Sokat nem tud tenni, mintsem kezeit a magasba emeli és reméli, hogy egyiküknek sem támad olyan szép ötlete, mint átfesteni a padlót az ork belsőségeivel. A fogságát rövidre fogják, mikor egy sokadik ember tanúskodik Cagon ártatlanságáról. Mikor a vasvillák végre valahára kikerülnek az ork magánteréből, beavatják az ellenségeskedés kiváltó okaira. Ha az ork jól értelmezi a hallottakat, akkor valami, vagy valaki előszeretettel kínozza, felkoncolja szerencsétlen jószágokat. Cagonnak nincs ínyére az ilyesfajta tréfa, bár látva a rémült ábrázatokat megállapítja, hogy félelmük abból adódik, hogy mi lesz, ha elfogynak az állatok. Talán ők lesznek a célpont, talán nem. Mindenesetre az ork feltesz még néhány kérdést, többek között: Mikor volt az utolsó ilyen eset? Volt e már emberi áldozat? És eddig mennyi hasonló esetről tudnak? A válaszokat meghalva, még az utolsó ismert helyet is megkérdezi, biztos ami biztos alapon. Cagon int az embereknek és elindul arra a helyre, ahol előszeretettel tűnnek el ezek a jószágok. Sokat nem kell keresnie, már egyből az út közepén megpillant valamit. Közelebb lép, majd lehajol, hogy közlőbbről is megnézhesse. Tehén, hasonló állapotban, mint azt az emberek leírtak. Megkísérli jobban megvizsgálni. *
//A hozzászólás 16+ elemeket tartalmaz!//
* Már a határon érzékelte, hogy táskája könnyebb, mintsem mikor még Bredoc társaságában italozgatott. Rövid kutatás után feltűnik neki, hogy koponyatálát a párosnál hagyta. Szarul érinti figyelmetlensége, de mit tudna tenni ez ellen. Már lehajtott pár kupicát, szóval nem meglepő, hogy a figyelme teljesen máshol van. Nagy sóhajtások közepette úgy gondolja, hogy inkább most azonnal visszafordul, mintsem később az elfeledés homályába vesszen. Így hát megindul visszafele, de biztonságos és megszokott út helyett úgy gondolja, inkább átvág néhány telken, hogy annyival is gyorsabb legyen s ne keljen ennél több időt pazarolnia. Rövidest beljebb megállítják a parasztok. Nem kevesebb, mint három vasvilla kerül a képébe. Sokat nem tud tenni, mintsem kezeit a magasba emeli és reméli, hogy egyiküknek sem támad olyan szép ötlete, mint átfesteni a padlót az ork belsőségeivel. A fogságát rövidre fogják, mikor egy sokadik ember tanúskodik Cagon ártatlanságáról. Mikor a vasvillák végre valahára kikerülnek az ork magánteréből, beavatják az ellenségeskedés kiváltó okaira. Ha az ork jól értelmezi a hallottakat, akkor valami, vagy valaki előszeretettel kínozza, felkoncolja szerencsétlen jószágokat. Cagonnak nincs ínyére az ilyesfajta tréfa, bár látva a rémült ábrázatokat megállapítja, hogy félelmük abból adódik, hogy mi lesz, ha elfogynak az állatok. Talán ők lesznek a célpont, talán nem. Mindenesetre az ork feltesz még néhány kérdést, többek között: Mikor volt az utolsó ilyen eset? Volt e már emberi áldozat? És eddig mennyi hasonló esetről tudnak? A válaszokat meghalva, még az utolsó ismert helyet is megkérdezi, biztos ami biztos alapon. Cagon int az embereknek és elindul arra a helyre, ahol előszeretettel tűnnek el ezek a jószágok. Sokat nem kell keresnie, már egyből az út közepén megpillant valamit. Közelebb lép, majd lehajol, hogy közlőbbről is megnézhesse. Tehén, hasonló állapotban, mint azt az emberek leírtak. Megkísérli jobban megvizsgálni. *
1306. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-30 12:42:58
Üzenet elküldve: 2024-06-30 12:42:58
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Magába merül a takaró hajtogatása közben a padlás szélén ücsörögve. Egy pillanatra úgy teríti ki a lábaira, mintha egy öregasszony szoknyája volna, mielőtt félbe, majd egyre kisebbre hajtaná az ölében az anyagot, szinte élt vasalva a tenyerével a széleire, ahogy végigsimít rajta. Újabb tompa dobbanást hall kintről, de nem emeli meg rá a fejét, ahogyan az ablak előtt nem sokkal korábban felvillanó lábakat sem vette észre. Meghagyja a nőt a maga nyugalmában, bármit is csináljon odakint. Így viszont, hogy tegnap óta először egyedül maradt a házban, kivételesen megengedi magának, hogy olyannyira a gondolataiba merüljön, hogy szinte teljesen elkerüljék a külvilág dolgai.
Csakhamar azonban visszafele érkező lépteket hall a teraszról, amiket már nem hagyhat figyelmen kívül. Felemeli a fejét a munkájából, az ajtóban megtorpanó nőre emelve a tekintetét. Óvatosan emelkedik feljebb a bal szemöldöke a láttán. Hogy ez a pőreségének szól, a kipirult arcnak, a csípőre szorított kéznek, a bosszús trappolásnak, vagy ezek mindegyikének együtt, az nem derül ki belőle, és nem is követik szavak arcának mozdulatát. A takarót mindenesetre lenyújtja a közelebb lépő hosszúéletűnek, ha már kéri, végigkövetve az útját a szobában. A helyére tett pokrócot aztán egy lendülettel követi fentről a vánkos is, amit onnan, a padlás széléről ejt csak vissza az ágyra. Hátrahajol még a deszkákon hagyott prémért, és a vállára dobva mászik le maga is a szobába.
Kikerülve a másikat lép az ágy mellé, hogy ráterítse a szőrmét. Semmi sem árulkodik róla, hogy zavarná bármi, de mégis mintha mindig úgy fordulna jártában-keltében, hogy az elf ne kerüljön a tekintete direkt sugarába. Átsétál a szárítókötélhez, megtapogatva a rajta hagyott ingét. A tűz régen kialudt, már a kandalló kövei sem melegek, de megszáradtak mellette a ruhák mostanra. Lehajol a tűzhely mellé tett üres vödörért, amiből tegnap a vizet forralta a teához. Futólag szól csak hátra a nő felé:*
- Azt hiszem a tied is megszáradt.
*Kilép az ajtón, majd hátra, a ház mögötti kúthoz indul, hideg vízért.*
//Második szál//
*Magába merül a takaró hajtogatása közben a padlás szélén ücsörögve. Egy pillanatra úgy teríti ki a lábaira, mintha egy öregasszony szoknyája volna, mielőtt félbe, majd egyre kisebbre hajtaná az ölében az anyagot, szinte élt vasalva a tenyerével a széleire, ahogy végigsimít rajta. Újabb tompa dobbanást hall kintről, de nem emeli meg rá a fejét, ahogyan az ablak előtt nem sokkal korábban felvillanó lábakat sem vette észre. Meghagyja a nőt a maga nyugalmában, bármit is csináljon odakint. Így viszont, hogy tegnap óta először egyedül maradt a házban, kivételesen megengedi magának, hogy olyannyira a gondolataiba merüljön, hogy szinte teljesen elkerüljék a külvilág dolgai.
Csakhamar azonban visszafele érkező lépteket hall a teraszról, amiket már nem hagyhat figyelmen kívül. Felemeli a fejét a munkájából, az ajtóban megtorpanó nőre emelve a tekintetét. Óvatosan emelkedik feljebb a bal szemöldöke a láttán. Hogy ez a pőreségének szól, a kipirult arcnak, a csípőre szorított kéznek, a bosszús trappolásnak, vagy ezek mindegyikének együtt, az nem derül ki belőle, és nem is követik szavak arcának mozdulatát. A takarót mindenesetre lenyújtja a közelebb lépő hosszúéletűnek, ha már kéri, végigkövetve az útját a szobában. A helyére tett pokrócot aztán egy lendülettel követi fentről a vánkos is, amit onnan, a padlás széléről ejt csak vissza az ágyra. Hátrahajol még a deszkákon hagyott prémért, és a vállára dobva mászik le maga is a szobába.
Kikerülve a másikat lép az ágy mellé, hogy ráterítse a szőrmét. Semmi sem árulkodik róla, hogy zavarná bármi, de mégis mintha mindig úgy fordulna jártában-keltében, hogy az elf ne kerüljön a tekintete direkt sugarába. Átsétál a szárítókötélhez, megtapogatva a rajta hagyott ingét. A tűz régen kialudt, már a kandalló kövei sem melegek, de megszáradtak mellette a ruhák mostanra. Lehajol a tűzhely mellé tett üres vödörért, amiből tegnap a vizet forralta a teához. Futólag szól csak hátra a nő felé:*
- Azt hiszem a tied is megszáradt.
*Kilép az ajtón, majd hátra, a ház mögötti kúthoz indul, hideg vízért.*
1305. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-30 09:40:38
Üzenet elküldve: 2024-06-30 09:40:38
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 462
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 462
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Így megtartani magát viszonylag egyszerű. Alkarja sokat segít saját magának nyújtott támaszként, de mikor végre kinyílik a szeme, és már hajlandó befogadni azt, ami körülötte van, nem csak saját testére figyelni, akkor jön az ötlet, hogy ettől talán többre is képes. Legalábbis többre volt. A kikötő mocskában nem szereti a levegőt szívni, de itt annyival másabb. Minden tiszta. Hiszi, hogy ezzel visszatér belé az az erő is, ami akkor volt vele, mikor még csak hírből ismerte azt a tájat.
Lassan ereszkedik le, még egy jóleső sóhajjal kísérve, majd most megpróbál kevesebb támasztékkal, de még mindig fejjel lefelé létezni. Kissé távolabb megy, hogy legyen helye, a terasz ehhez éppen elég, majd tervei egy kézenállásra késztetik. Az még csak-csak megy, de cseppet sem olyan magabiztos. Mikor ebből az állásból megpróbálja leutánozni azt a hidat, amin az eső alatt átsiettek, viszont csúfos vereségbe torkollik. Egyensúlyát elvesztve puhan el, persze tompítani tudja az esést, hogy bent ne higgye a másik, hogy szörnyhalált halt valaki, de érzi, hogy világos bőrén hamar jelennek meg majd a kék árnyalatok csípőtájékon. Egy halk "Bassza meg!" után pattan fel, volt már ettől rosszabb is, nem fog bekönnyezve kínlódni. Inkább feláll és dühösen trappoló léptekkel indul meg be, amit leállít, az ajtón túl, mikor ráeszmél, hogy a férfi még úgy lehet alszik. Rá is harap ajkára, hogy talán most hangosabb volt a kelleténél, de a szemek hamar meglátják a két lelógó lábat. Kipirult arccal, tenyerét a csípőjén szorongatva, amolyan reflex szerű kézrátételes gyógyítást imitálva néz egyre felfelé, hogy a többi testrészt is megtalálja, ami a lábakhoz tartozik. Szerencsére nem ő keltette fel, akkor nem tudna takarót hajtogatni.. Még nem szól, csak a létrához lép és nyújtja a kezét, hogy dobja le neki, majd ő visszateszi a helyére az anyagot, amit egy maga felé intéssel ad Kyr tudtára.*
//Második szál//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Így megtartani magát viszonylag egyszerű. Alkarja sokat segít saját magának nyújtott támaszként, de mikor végre kinyílik a szeme, és már hajlandó befogadni azt, ami körülötte van, nem csak saját testére figyelni, akkor jön az ötlet, hogy ettől talán többre is képes. Legalábbis többre volt. A kikötő mocskában nem szereti a levegőt szívni, de itt annyival másabb. Minden tiszta. Hiszi, hogy ezzel visszatér belé az az erő is, ami akkor volt vele, mikor még csak hírből ismerte azt a tájat.
Lassan ereszkedik le, még egy jóleső sóhajjal kísérve, majd most megpróbál kevesebb támasztékkal, de még mindig fejjel lefelé létezni. Kissé távolabb megy, hogy legyen helye, a terasz ehhez éppen elég, majd tervei egy kézenállásra késztetik. Az még csak-csak megy, de cseppet sem olyan magabiztos. Mikor ebből az állásból megpróbálja leutánozni azt a hidat, amin az eső alatt átsiettek, viszont csúfos vereségbe torkollik. Egyensúlyát elvesztve puhan el, persze tompítani tudja az esést, hogy bent ne higgye a másik, hogy szörnyhalált halt valaki, de érzi, hogy világos bőrén hamar jelennek meg majd a kék árnyalatok csípőtájékon. Egy halk "Bassza meg!" után pattan fel, volt már ettől rosszabb is, nem fog bekönnyezve kínlódni. Inkább feláll és dühösen trappoló léptekkel indul meg be, amit leállít, az ajtón túl, mikor ráeszmél, hogy a férfi még úgy lehet alszik. Rá is harap ajkára, hogy talán most hangosabb volt a kelleténél, de a szemek hamar meglátják a két lelógó lábat. Kipirult arccal, tenyerét a csípőjén szorongatva, amolyan reflex szerű kézrátételes gyógyítást imitálva néz egyre felfelé, hogy a többi testrészt is megtalálja, ami a lábakhoz tartozik. Szerencsére nem ő keltette fel, akkor nem tudna takarót hajtogatni.. Még nem szól, csak a létrához lép és nyújtja a kezét, hogy dobja le neki, majd ő visszateszi a helyére az anyagot, amit egy maga felé intéssel ad Kyr tudtára.*
1304. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-29 22:11:26
Üzenet elküldve: 2024-06-29 22:11:26
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Mintha megelégedtek volna azzal, amit láttak, csukódnak vissza a szemei, még az ásítás előtt. Vagy mintha tudná, mi következik, már a kézmozdulatból. Nem mozdul azonban a helyéről, ugyanazzal az elsimult légzéssel fekszik tovább, ami az alvók sajátja. Bár nem jellemző rá, most mégis hagyja, hogy visszahúzzák a félbeszakadt álomképek. Hogy valóban alszik-e, talán ő maga sem tudja, mindenesetre nem reagál arra, hogy a nő felül mellette és tornázni kezd. Ha ébren is van, nem zavarja a másik mozgolódása. Talán nyugodtabb is, hogy az kényelmesen érzi magát. A mosolya legalábbis ezt sejtette, még ha a gazdája nem is tudott róla.
Akkor sem mozdul, amikor a hosszúéletű végül lemászik a létrán. Egy darabig csak hallgatja a lenti mozdulatokat, a pohár halk koppanását az asztalon, a csendeket, ahogy a meztelen talpak kifele mennek. Ha fel is merül benne, hogy Ril elfele menne, nem tudja az ajtón túlra követni a nesztelen lépteit. Mégis kinyílik a lehetőség gondolatára a szeme. Álmosan figyeli maga előtt az üres szőrmét a párnával, és a takarót, ami ugyanott maradt, ahova előző este került. Visszacsukja a szemét.
Lassan mozdul hogy felüljön a kis helyen. Beljebb kell húzódnia középre, hogy ki tudjon egyenesedni. Kinyúl oldalra, meglazítva egy cserepet a válla magasságában; a másik kezével egy lécre támaszkodva húzza fel, és támasztja ki, hogy ne tudjon visszacsúszni. Nem napsütés, ami beáramlik, de kétségkívül nem is esik. Korán van még. Libabőrös lesz a friss levegőtől, ami átszűrődik a kis nyíláson. Elfojt egy ásítást. A másik oldalon is kiemel egyet, hogy legyen keresztbe valamennyi légmozgás.
Kihúzódik a padlástér szélére. A létra mellett lógatja le a lábát, megkapaszkodva a perem szélén. Körbenéz a szobában, félig meddig arra számítva, hogy ott látja valahol a nőt, de üresen találja a helyiséget. Csak a terasz felől hall valami koppanást, de nem lehet benne biztos, csupán sejti, hogy az elf lehet az. Arra fordítja a fejét, de sem az ajtón, sem az ablakon át nem lát senkit. A szárítókötélen lógó nadrágja és bakancs nélkül azonban nem hiszi, hogy messzire ment volna a másik. Mégsem siet megnézni a zaj forrását. Ha valóban a hosszúéletű az, még mindig alulöltözötten, akkor nem is biztos hogy ildomos lenne. Bámulja még egy darabig a teret, aztán hátradől a deszkákra, szétvetve maga mellett a karjait. Hidegen feszül a fa a hátának. Amilyen könnyen indul a reggel a nőnek, annyira nehezen neki. Talán ezért is jobb odakint aludni. Ott mindig örül, ha kimászhat a bozótosból..
Halkan sóhajtva ül fel újra, majd hátranyúl a takaróért, és az ölébe húzva kezdi összehajtani, még mindig a padlás szélén lógatva a lábait. Nem siet vele. Nincs miért. Még egy ásítás is belefér közben, mielőtt visszanyúlna maga mögé, hogy közelebb húzza bentről a leterített prémet, és a vánkost.*
//Második szál//
*Mintha megelégedtek volna azzal, amit láttak, csukódnak vissza a szemei, még az ásítás előtt. Vagy mintha tudná, mi következik, már a kézmozdulatból. Nem mozdul azonban a helyéről, ugyanazzal az elsimult légzéssel fekszik tovább, ami az alvók sajátja. Bár nem jellemző rá, most mégis hagyja, hogy visszahúzzák a félbeszakadt álomképek. Hogy valóban alszik-e, talán ő maga sem tudja, mindenesetre nem reagál arra, hogy a nő felül mellette és tornázni kezd. Ha ébren is van, nem zavarja a másik mozgolódása. Talán nyugodtabb is, hogy az kényelmesen érzi magát. A mosolya legalábbis ezt sejtette, még ha a gazdája nem is tudott róla.
Akkor sem mozdul, amikor a hosszúéletű végül lemászik a létrán. Egy darabig csak hallgatja a lenti mozdulatokat, a pohár halk koppanását az asztalon, a csendeket, ahogy a meztelen talpak kifele mennek. Ha fel is merül benne, hogy Ril elfele menne, nem tudja az ajtón túlra követni a nesztelen lépteit. Mégis kinyílik a lehetőség gondolatára a szeme. Álmosan figyeli maga előtt az üres szőrmét a párnával, és a takarót, ami ugyanott maradt, ahova előző este került. Visszacsukja a szemét.
Lassan mozdul hogy felüljön a kis helyen. Beljebb kell húzódnia középre, hogy ki tudjon egyenesedni. Kinyúl oldalra, meglazítva egy cserepet a válla magasságában; a másik kezével egy lécre támaszkodva húzza fel, és támasztja ki, hogy ne tudjon visszacsúszni. Nem napsütés, ami beáramlik, de kétségkívül nem is esik. Korán van még. Libabőrös lesz a friss levegőtől, ami átszűrődik a kis nyíláson. Elfojt egy ásítást. A másik oldalon is kiemel egyet, hogy legyen keresztbe valamennyi légmozgás.
Kihúzódik a padlástér szélére. A létra mellett lógatja le a lábát, megkapaszkodva a perem szélén. Körbenéz a szobában, félig meddig arra számítva, hogy ott látja valahol a nőt, de üresen találja a helyiséget. Csak a terasz felől hall valami koppanást, de nem lehet benne biztos, csupán sejti, hogy az elf lehet az. Arra fordítja a fejét, de sem az ajtón, sem az ablakon át nem lát senkit. A szárítókötélen lógó nadrágja és bakancs nélkül azonban nem hiszi, hogy messzire ment volna a másik. Mégsem siet megnézni a zaj forrását. Ha valóban a hosszúéletű az, még mindig alulöltözötten, akkor nem is biztos hogy ildomos lenne. Bámulja még egy darabig a teret, aztán hátradől a deszkákra, szétvetve maga mellett a karjait. Hidegen feszül a fa a hátának. Amilyen könnyen indul a reggel a nőnek, annyira nehezen neki. Talán ezért is jobb odakint aludni. Ott mindig örül, ha kimászhat a bozótosból..
Halkan sóhajtva ül fel újra, majd hátranyúl a takaróért, és az ölébe húzva kezdi összehajtani, még mindig a padlás szélén lógatva a lábait. Nem siet vele. Nincs miért. Még egy ásítás is belefér közben, mielőtt visszanyúlna maga mögé, hogy közelebb húzza bentről a leterített prémet, és a vánkost.*
1303. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-29 20:34:54
Üzenet elküldve: 2024-06-29 20:34:54
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 3
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 3
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//A Vadászlaki Rém//
//A hozzászólás 16+ elemeket tartalmaz!//
*Hűsítő szellő fúj át a lombokon, majd elhagyja az erdő sejtelmes derengését és a nyílt szántók, legelők üstökét cirógatja. Kacagva csókol marha s juh pofájára, a földműves verejtéktől harmatos, őszülő homlokára. Be-be tekint a házakba is, néhol rotyogó fazekat, másutt rágcsálót kergető macskát fedez fel. Táncra hívja a kémények magányos füstjét, majd épp oly könnyedén illan tova.
Kiér a földútra, ám ott megriadva szertefoszlik egy kilenc láb magas, rettentő alakon, kinek döngő léptei nyomán felkavarodik a kocsinyom pora. Termetes alakját bőven melengetik a napsugarak, csupán mellkasán és derekától lefelé tekintve látható rajta bőrből készült öltözék. Ahogy izomzatát, fegyvereit sem hivatott elrejteni. Széles hátán egy hosszú lándzsa acélfején és egy vaspajzson incselkedik a fény, derékszíján hajítóbárd lifeg. Homlokpánttal lefogott hosszú, vörösesbarna haja fésületlenül lengedez vállain, inkább a járás utóhatásaképp, mintsem a légmozgástól.
Fülébe jutott, hogy ide s tova három hata tart már a rettegés ebben az idilli kis tanyavilágban. A gazdák sorra veszejtik el jószágaikat, brutális kegyetlenséggel felkoncolt maradványaik látványa beleég a szemlélők emlékezetébe. Az erdő vagy a láp valamely fenevadjára gyanakodnak, miután mind szenvedték már el támadásait, s megszűntek egymásra ujjal mutogatni. A Szántóföldek önjelölt védelmezői és őrjáratai mindeddig nem akadtak a nyomára, s úgy fest, minden éjjel sikerül maga után hullákat hagynia. Az elmúlt napokban már emberi áldozatot is szedett, így minden segítséget szívesen látnak, ha végre kézre kerülhet a szörnyeteg.
Barndakot ezért hozták erre saruba bújtatott lábai. Kedveli az efféle szóbeszédeket, a veszély és kaland ígéretét. Azt viszont el kell ismernie, hogy a bőrkulacsa kiapadt, míg idáig elgyalogolt e széles rónaságon át, így hangosan fújja ki a levegőt megkönnyebbülésében.*
- A kurva élet... Remélem, nem hiába jöttem.
*Hangja mély, dörmögő, mint a medvéé, mely állattal amúgy sincs köztük jelentős méretbeli különbség, s tekintete is inkább tükrözi a bivaly sziklaszilárd jellemét, mint egy nála törékenyebb emberformáét. Végig méri a táj eme szegletét. Jó vadászterület. Ugyan kétlábúak felhajtásával keresi tisztességes kenyerét, szíves örömest vállal vadállatokkal felmerülő problémákat, amennyiben a kérdéses élőlény elég hírhedt.
Kedves, korosodó párocska nyit ajtót az első háznál, ahová bekopog, ámbár tisztáznia kell szándékait, hogy kezdeti gyanakvásukat eloszlassa és bentebb invitálják. Komikus látvány volna, ahogy egy óriás megpróbálja magát bepasszírozni egy ilyesfajta parasztkunyhóba. Annak ellenére, hogy vendéglátói aligha mernék kinevetni, jobbnak látja a kis kőkút mellé telepedni a földre, ahol legalább árnyék van egy terebélyes fának köszönhetően. Vizet kér, lehetőleg korsóban vagy egy kisebb tálban, s amikor kézhez kapja, egy húzóra le is dönti széles torkán. Az erre következő harsány böfögése nem csak ajkait remegteti meg, de a pitvarból félénken kukucskáló tarka macskát is, egész testében. Megöntözött hangszálaival már jóval gördülékenyebben folyik a beszélgetés, melyből a legfrissebb esetet igyekszik megtudakolni.*
//A hozzászólás 16+ elemeket tartalmaz!//
*Hűsítő szellő fúj át a lombokon, majd elhagyja az erdő sejtelmes derengését és a nyílt szántók, legelők üstökét cirógatja. Kacagva csókol marha s juh pofájára, a földműves verejtéktől harmatos, őszülő homlokára. Be-be tekint a házakba is, néhol rotyogó fazekat, másutt rágcsálót kergető macskát fedez fel. Táncra hívja a kémények magányos füstjét, majd épp oly könnyedén illan tova.
Kiér a földútra, ám ott megriadva szertefoszlik egy kilenc láb magas, rettentő alakon, kinek döngő léptei nyomán felkavarodik a kocsinyom pora. Termetes alakját bőven melengetik a napsugarak, csupán mellkasán és derekától lefelé tekintve látható rajta bőrből készült öltözék. Ahogy izomzatát, fegyvereit sem hivatott elrejteni. Széles hátán egy hosszú lándzsa acélfején és egy vaspajzson incselkedik a fény, derékszíján hajítóbárd lifeg. Homlokpánttal lefogott hosszú, vörösesbarna haja fésületlenül lengedez vállain, inkább a járás utóhatásaképp, mintsem a légmozgástól.
Fülébe jutott, hogy ide s tova három hata tart már a rettegés ebben az idilli kis tanyavilágban. A gazdák sorra veszejtik el jószágaikat, brutális kegyetlenséggel felkoncolt maradványaik látványa beleég a szemlélők emlékezetébe. Az erdő vagy a láp valamely fenevadjára gyanakodnak, miután mind szenvedték már el támadásait, s megszűntek egymásra ujjal mutogatni. A Szántóföldek önjelölt védelmezői és őrjáratai mindeddig nem akadtak a nyomára, s úgy fest, minden éjjel sikerül maga után hullákat hagynia. Az elmúlt napokban már emberi áldozatot is szedett, így minden segítséget szívesen látnak, ha végre kézre kerülhet a szörnyeteg.
Barndakot ezért hozták erre saruba bújtatott lábai. Kedveli az efféle szóbeszédeket, a veszély és kaland ígéretét. Azt viszont el kell ismernie, hogy a bőrkulacsa kiapadt, míg idáig elgyalogolt e széles rónaságon át, így hangosan fújja ki a levegőt megkönnyebbülésében.*
- A kurva élet... Remélem, nem hiába jöttem.
*Hangja mély, dörmögő, mint a medvéé, mely állattal amúgy sincs köztük jelentős méretbeli különbség, s tekintete is inkább tükrözi a bivaly sziklaszilárd jellemét, mint egy nála törékenyebb emberformáét. Végig méri a táj eme szegletét. Jó vadászterület. Ugyan kétlábúak felhajtásával keresi tisztességes kenyerét, szíves örömest vállal vadállatokkal felmerülő problémákat, amennyiben a kérdéses élőlény elég hírhedt.
Kedves, korosodó párocska nyit ajtót az első háznál, ahová bekopog, ámbár tisztáznia kell szándékait, hogy kezdeti gyanakvásukat eloszlassa és bentebb invitálják. Komikus látvány volna, ahogy egy óriás megpróbálja magát bepasszírozni egy ilyesfajta parasztkunyhóba. Annak ellenére, hogy vendéglátói aligha mernék kinevetni, jobbnak látja a kis kőkút mellé telepedni a földre, ahol legalább árnyék van egy terebélyes fának köszönhetően. Vizet kér, lehetőleg korsóban vagy egy kisebb tálban, s amikor kézhez kapja, egy húzóra le is dönti széles torkán. Az erre következő harsány böfögése nem csak ajkait remegteti meg, de a pitvarból félénken kukucskáló tarka macskát is, egész testében. Megöntözött hangszálaival már jóval gördülékenyebben folyik a beszélgetés, melyből a legfrissebb esetet igyekszik megtudakolni.*
1302. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-29 20:03:45
Üzenet elküldve: 2024-06-29 20:03:45
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 462
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 462
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Könnyebb a reggel, mint várta volna, pedig idegen mellett ébred, idegen helyen, idegen nyugalommal. Mégis olyan lassan tér tudatához, hogy abban már régen volt része. Meg sem engedné magának, ha nem Kyr feküdne ott. Talán az a réten elhangzott mondat az igaz... olyan, mintha ismerné a félvért, pedig cseppet sem. A szürkék felé nyílnak végül, neki pedig nem tűnik fel, hogy arcára húzódott a mosoly. Csak nézi bágyatagon az arcot, ami ott van a közelében. Kézfejét szája elé téve ásít egyet, elfordulva hangtalan, majd mire újra felé pillant, már ismét csukva van a szem. Meghagyja a reggeli szeánszát a másiknak, ha van olyanja, mert neki is arra van szüksége. Felül, majd megmozgatja fejét, vállát körkörösen, hogy a túl sokáig egy helyben lévő tagjai egy kis életet kapjanak, aztán halkan, de mégis hirtelen megfordul, hogy le tudjon mászni a létráról, otthagyva a férfit, hadd térjen magához, vagy élvezze az egyedüllétet, amibe tegnap befurakodott. Vagy aludjon, ha akar még. Ugyan már éberebb, de ki akarja használni a pillanatokat, mikor még nem jönnek elő gondolatok. A lenti asztalhoz lép, majd a bögréjében maradt két korty teát megissza, s leül egy rövid ideig, hogy még párat pisloghasson magányában, de nem bírja soká. Reggel ki kell nyújtóztatni a tagjait. Nem tudná másként elképzelni, s az ajtón kitekintve, a lassan éledő világ csábítja. Megcsapja a beáramló hűvös, semmi nem fog jobbat tenni, mintha oda kisétál. Vontatott léptekkel indul el, mint egy valóban élőholt. Tudja hol van, merre megy, mit akar, de olyan üres, mintha nem lakna bent senki. Kell a kinti párás csípősség.
Hamar a teraszon találja magát, s körbenéz. Kint minden vizes, nemrégen állhatott el. A tér körötte még nem olyan világos, hogy abból meg tudja állapítani, mennyire lesz tiszta az ég, ha kivirul, de sokkalta jobbnak tűnik, mint ami elől ideszöktette a félvér. Egy nagy sóhaj kíséretében állapodik meg az ajtó melletti fal résznél, ahol éppen nincs ablak, s letérdel azzal szemben, egy karnyújtásnyi távolságra. Előrehajol, a földön két kezét összekulcsolva, majd markainak védelmébe hajtja tarkóját, kinyújtja térdét, hogy úgy, elfelejtett nadrág nélkül égnek meredjen hátsófele, aztán lehetetlenül lassan mozdulva húzza fel magát egy rögtönzött fejenállásba, hogy érezze testének minden apró izmát. Kiszökik tüdejéből egy jóleső sóhaj, szemeit behunyja, hogy átjárhassa végre az élet. Talán nem sokan indítják így a napot, de mintha hamarabb térne a mozdulatsortól vissza önmagához. Egy darabig így, majd sarkát a falnak támasztva, másik térdét pedig behajlítva dől a fának. Aztán cserél. Ez koppant ugyan kicsit, de nem tűnik fel neki, kizárja a világot, mert úgy érzi megteheti egy röpke ideig.*
//Második szál//
*Könnyebb a reggel, mint várta volna, pedig idegen mellett ébred, idegen helyen, idegen nyugalommal. Mégis olyan lassan tér tudatához, hogy abban már régen volt része. Meg sem engedné magának, ha nem Kyr feküdne ott. Talán az a réten elhangzott mondat az igaz... olyan, mintha ismerné a félvért, pedig cseppet sem. A szürkék felé nyílnak végül, neki pedig nem tűnik fel, hogy arcára húzódott a mosoly. Csak nézi bágyatagon az arcot, ami ott van a közelében. Kézfejét szája elé téve ásít egyet, elfordulva hangtalan, majd mire újra felé pillant, már ismét csukva van a szem. Meghagyja a reggeli szeánszát a másiknak, ha van olyanja, mert neki is arra van szüksége. Felül, majd megmozgatja fejét, vállát körkörösen, hogy a túl sokáig egy helyben lévő tagjai egy kis életet kapjanak, aztán halkan, de mégis hirtelen megfordul, hogy le tudjon mászni a létráról, otthagyva a férfit, hadd térjen magához, vagy élvezze az egyedüllétet, amibe tegnap befurakodott. Vagy aludjon, ha akar még. Ugyan már éberebb, de ki akarja használni a pillanatokat, mikor még nem jönnek elő gondolatok. A lenti asztalhoz lép, majd a bögréjében maradt két korty teát megissza, s leül egy rövid ideig, hogy még párat pisloghasson magányában, de nem bírja soká. Reggel ki kell nyújtóztatni a tagjait. Nem tudná másként elképzelni, s az ajtón kitekintve, a lassan éledő világ csábítja. Megcsapja a beáramló hűvös, semmi nem fog jobbat tenni, mintha oda kisétál. Vontatott léptekkel indul el, mint egy valóban élőholt. Tudja hol van, merre megy, mit akar, de olyan üres, mintha nem lakna bent senki. Kell a kinti párás csípősség.
Hamar a teraszon találja magát, s körbenéz. Kint minden vizes, nemrégen állhatott el. A tér körötte még nem olyan világos, hogy abból meg tudja állapítani, mennyire lesz tiszta az ég, ha kivirul, de sokkalta jobbnak tűnik, mint ami elől ideszöktette a félvér. Egy nagy sóhaj kíséretében állapodik meg az ajtó melletti fal résznél, ahol éppen nincs ablak, s letérdel azzal szemben, egy karnyújtásnyi távolságra. Előrehajol, a földön két kezét összekulcsolva, majd markainak védelmébe hajtja tarkóját, kinyújtja térdét, hogy úgy, elfelejtett nadrág nélkül égnek meredjen hátsófele, aztán lehetetlenül lassan mozdulva húzza fel magát egy rögtönzött fejenállásba, hogy érezze testének minden apró izmát. Kiszökik tüdejéből egy jóleső sóhaj, szemeit behunyja, hogy átjárhassa végre az élet. Talán nem sokan indítják így a napot, de mintha hamarabb térne a mozdulatsortól vissza önmagához. Egy darabig így, majd sarkát a falnak támasztva, másik térdét pedig behajlítva dől a fának. Aztán cserél. Ez koppant ugyan kicsit, de nem tűnik fel neki, kizárja a világot, mert úgy érzi megteheti egy röpke ideig.*
1301. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-29 19:07:36
Üzenet elküldve: 2024-06-29 19:07:36
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Előbb érzékeli a világot, mint ahogyan látja azt. A padlástér hűvös levegőjű terét a bőrén, az ismerős csendet a házban és az azt körülölelő réten. Kell egy kis idő, mire rájön, mi olyan furcsa benne: nem hallja az esőt, ami korábban annyira meghatározó volt, de nem tudja mikor állhatott el. Ha a vihar visszajött volna föléjük arra talán felkelt volna. De az is lehet, hogy ezúttal nem. Túl távoliak a végtagjai a könnyű alváshoz. Kilométerek mélyén lehetett, messze lent a valóságtól. Csak ahogy odébb mozdítja a vállát érzi újra mögötte a keskeny tetőlécet, aminek eddig dőlt. Ha mozgott volna az éjjel, arra biztosan felébredt volna. Nem tudja mennyi lehet az idő, de ahogy lassan kinyitja a szemét, már nem az a sötét fogadja a kis helyen, ami korábban. A tudata gyorsabban éri el a működési sebességét, mint a teste, ahogy maga elé pislog a félhomályban. Talán a mellette fekvő nő nyújtózkodása keltette fel, de erről nem tud. Nem kell azonban így sem idő hozzá, hogy tudja hol van, ahogy ahhoz sem, hogy kivel. Ahhoz kell csupán néhány pillanat, hogy fókuszba kerüljön, amit valójában néz. Arany szemek és a mosoly. Ezúttal nem viszonozza, a vonásai megmaradnak a szokott egykedvű békéjükben, csak a tekintete jár csendben az idegen ismerős arcán. A reggelek még szótlanabbá teszik, de nem barátságtalan a pillantás a szoborarcban. Sosem volt részeg, így nem tudná ahhoz hasonlítani, de valójában nem is érzi úgy magát, mintha ez volna az első józan pillanata tegnap óta. A lerúgott takaró még a helyén, kettejük közt, de ezúttal nem vándorol a szeme. Visszacsukja inkább, nem törve meg az oldalán fekvő teste mozdulatlanságát, csak a légzésével. Nem kenyere a lustálkodás, de a szarvasait már egészen biztos benne, hogy elszalasztotta.*
//Második szál//
*Előbb érzékeli a világot, mint ahogyan látja azt. A padlástér hűvös levegőjű terét a bőrén, az ismerős csendet a házban és az azt körülölelő réten. Kell egy kis idő, mire rájön, mi olyan furcsa benne: nem hallja az esőt, ami korábban annyira meghatározó volt, de nem tudja mikor állhatott el. Ha a vihar visszajött volna föléjük arra talán felkelt volna. De az is lehet, hogy ezúttal nem. Túl távoliak a végtagjai a könnyű alváshoz. Kilométerek mélyén lehetett, messze lent a valóságtól. Csak ahogy odébb mozdítja a vállát érzi újra mögötte a keskeny tetőlécet, aminek eddig dőlt. Ha mozgott volna az éjjel, arra biztosan felébredt volna. Nem tudja mennyi lehet az idő, de ahogy lassan kinyitja a szemét, már nem az a sötét fogadja a kis helyen, ami korábban. A tudata gyorsabban éri el a működési sebességét, mint a teste, ahogy maga elé pislog a félhomályban. Talán a mellette fekvő nő nyújtózkodása keltette fel, de erről nem tud. Nem kell azonban így sem idő hozzá, hogy tudja hol van, ahogy ahhoz sem, hogy kivel. Ahhoz kell csupán néhány pillanat, hogy fókuszba kerüljön, amit valójában néz. Arany szemek és a mosoly. Ezúttal nem viszonozza, a vonásai megmaradnak a szokott egykedvű békéjükben, csak a tekintete jár csendben az idegen ismerős arcán. A reggelek még szótlanabbá teszik, de nem barátságtalan a pillantás a szoborarcban. Sosem volt részeg, így nem tudná ahhoz hasonlítani, de valójában nem is érzi úgy magát, mintha ez volna az első józan pillanata tegnap óta. A lerúgott takaró még a helyén, kettejük közt, de ezúttal nem vándorol a szeme. Visszacsukja inkább, nem törve meg az oldalán fekvő teste mozdulatlanságát, csak a légzésével. Nem kenyere a lustálkodás, de a szarvasait már egészen biztos benne, hogy elszalasztotta.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160