//Myrii//
~Liba.~
*A ki nem mondott gondolatok szabadságával Nettie is épp oly lelkesen él, mint - természetesen tudtán kívül - a másik leány. Az idegen által kimondott válaszra pedig csak kurtán biccent egyet. Ezzel le is tudta az ostobaság kérdését, ugyanis nem igazán fűlik a foga ahhoz, hogy nekiálljon bizonygatni, miért is nem tartja saját magát butának.
Mivel a leány végre beadja a derekát, és segít kihúzni a földből a nyílvesszőt, ~Nyilván valami erőnövelő szert is kotyvasztott magának a farkas-szelídítő lötty mellé.~ lényegesen gyorsabb tempóban kezdenek haladni az események. Az egészen élc-mentesre sikeredett szívesen-en ugyan meglepődik, de arcára csak egy másodpercnyi röpke félmosoly ül ki, majd azt is gyorsan száműzi. Mit mosolyogjon máris? Egy köszönöm-nincs mit szópárbajtól nem lesznek egyből puszipajtások.*
~Hű, de türelmetlen valaki...~
*Állapítja meg, elnézvén a látványos reakciókat, amiket a másik produkál arra az egyszerű megállapításra, hogy az említett ló bizony otthon van, ahol a helye.*
- Nagyon. Közel.
*Imitálja a szűrt kérdést szinte ugyanolyan fáradt hangnemben. Csak az ő arcán a felrobbanás helyett most egy apró játékosság csillan. Persze komoly dolgokról folyik a szó, kérjük szépen, csintalanságnak semmi helye, úgyhogy már indul is.*
- Az remek, akkor pont útba esik a házam. Minior nem sokkal Kalácsfalva után van.
*És valóban, csak kevéssel kell túlmenni a lakóhelyén ahhoz, hogy a következő településre érkezzen az ember.*
- Szegény farkas, meg fog sértődni. Annyira szeretne veled barátkozni, te meg otthagyod. Brühü. Vidd csak szépen magaddal.
*Vág vissza menet közben. A másik előtt halad, de mivel összeszedett az elmúlt percekben kellő mennyiségű bizalmatlanságot iránta, gyakran hátra tekintget, hogy amaz még mindig csak a kosárkájával a kezében sétálgat-e. Fülét is hegyezi, amennyire tudja, hogy ha meghallaná az íj húzását, azonnal tudjon reagálni. Ettől függetlenül többnyire sietősen lépdel. Nem is kell sokat menniük, hogy elérjék a folyót, amin túl pedig már látszik is Kalácsfalva kis házikóinak teteje.
Mivel levágva az utat, nem az ösvény nyomvonalát követve vezette a másikat, a leánynak világossá válhat, hogy át kell kelniük a folyón.*
- Itt átmegyünk. Ne aggódj, itt nem túl mély, és ott meg ott vannak kiálló kövek, azokra lehet lépni.
*Mutatja a lánynak a nagyobb köveket, amiken át lehet szelni szárazon is a folyót. S ha a másik véletlenül beleesne - bár valahogy kétli, hogy ennyire ügyetlen lenne - akkor sem kell félni, ezen a szakaszon nagyjából derékig ér a víz.
Hacsak a leánynak nem lenne hirtelenjében más ötlete, akkor neki is indul, hogy átlépdeljen a köveken. Köpenyének szegélyét a kezébe fogja, hogy ne akadjon bele a lábába, de mivel nincs más a keze ügyében, ami gátolná, könnyedén ugrál át egyik kőről a másikra. A túlpartra érve visszafordul.*
- Jöhetsz. Itt a házam.
*Mutat motiváció gyanánt egy nagyjából száz méterrel odébb látható apró kis házikóra, mellette egy istálló jól kivehető alakjával.*