*Nem jött össze a saccolás, késő estére ér a Karavánpihenőbe. Nem érti, hogy eleinte miért nem tért úgy vissza, hogy a napot figyeli, talán az éhség tévesztette így meg, vagy csak hülye, volt, ez már mindegy, a lényeg az, hogy civilizációban van, nem pedig valami megvilágosodott barbár törzsnél, ahol egy korty vízért ölt embereket.
Próbálta magát nyugtatni azzal, hogy nem volt beszámítható az előző napok megpróbáltatásaitól, meg azzal, hogy ezek csak vademberek, de azóta, hogy tömlöcbe vetették, nem ölt embert, és most egyszerre lekaszabolt egy csapatnyit. Bármennyire nem is fog kapni ezért semmit, mégis előtte lebegnek az arcok, meg a nő arca, akivel csak az előjátékig jutottak, aztán berontott hozzájuk a felderítő. No, ha Artheniorban lenne egy jó kis bordély, Felthys aztán rendszeres látogató lenne ott. Szereti a nőket, mi tagadás, pont úgy, mint a jófajta bort, és ha ez a kettő össze van vonva menten elalél az örömtől.
De most fontosabb dolga is van, mint elmélkedni meg nem döngetett nőkről és holmi keserű borokról. Még mindig őrült dühös mindenkire, meg mindenre, bármennyire is lanyhult ez. Haragszik a lovagokra, haragszik a mágusokra, haragszik a családjára, a barátaira, a furcsa öreg nénire, aki utánakiabált egy házból, a macskára, aki kiugrott egy bokorból, a bokorra, amiből kiugrott a macska, de még a lovára is. És szegény paci az egyetlen, akin kitöltheti a dühét, és a sarkantyú erre a legmegfelelőbb módszer. Már vér csöpög le a ló oldalán, és eszeveszett vágtában szalad a város felé, mire abbahagyja a kínzását.*