//A múlt nyomában//
*Khan élces, félvállról odavetett mondatára olyasmi mosoly kúszik Slin arcára, ami, ha a valódi bőrében lenne, talán hatásosabban festene. Slin ugyanis híres volt nőietlenségéről, ami a viselkedését illeti legalábbis, de már a tarra nyílt fej sem egyfajta párzásra való felhívás jele. Így a bájos félmosoly helyett világ életében előnyben részesítette a vicsorgást. Ugyanezt az erőltetett vigyort formálja most a Vöröske arcára is, ezzel egyértelművé téve, kit rejt az álca.*
- Ha valaha is érdekelt volna, hogy kellemesnek tartod-e a társaságom, sohasem lehettünk volna jóban.
*A nő léptei lassúak és megfontoltak, a maga részéről nem vesz tudomást az idő rohanásáról, éppen ellenkezőleg, kissé talán az a gyanú foghatná el az embert, mintha szánt szándékkal múlatná a perceket. Ha a férfi azonban fel is tenne egy erre vonatkozó kérdést, válasz nélkül maradna.*
- Valóban? *Annak jeleként, hogy nem sietnek sehova, ennél a pontnál meg is torpan, hogy a köpenye felől végigmustrálja egykori harcostársát.* Én nem látok sok különbséget. A döglött oroszlán, még ha fel is támad sohasem lesz más. Nem lesz házimacska, vagy eb, oroszlán marad, és ezen nem tud változtatni.
*Míg Khan a köztük levő hasonlóságot firtatja, Slin gondtalan, kisimult arccal jártatja tekintetét a tábort vert kompánia arcai között, mint, aki keres, de nem talál. Csak akkor fordul ismét társa irányában, amikor az rábólint a kínált lehetőségre. Ekkor ismét a fülei irányába húzódnak szájszélei, őszinte, de talán túlságosan is széles vigyorra. Innentől már maga is érezheti, hogy nem pusztán egykori énjének szellemeként jár ezen a helyen. A por immár megtapad a köpenyén, a szél belekap a hajába, az emberek kikerülik, többen pedig tisztelettel biccentenek felé.
A Vörös-Slin még egy ideig kíváncsian fürkészi a Félszemű arcát, annak jelét keresve, vajon érti-e, hogy ezzel a döntésével mit indított el.*
- Te talán nem? *Kérdésre kérdéssel felel, amíg megindul a sátrak, és az emberek által kialakított úton.* Azért vagy itt, hogy velük harcolj, ugyanúgy, mint akkor. De Khan, már döntöttél. Ami történik az lesz a valóság, amit most teszel az emlékként fog megmaradni erről a napról. Ez pedig sok mindent megváltoztathat, mire felébredsz. *Nem szól többet erről, mondatai komolyságáról engedi, hogy Khan maga szerezzen tudomást. A maga részéről a figyelmeztetést megadta, hiszen nem csak Slinként van itt, de a férfi fejében tett út kísérőjeként is.*
- Hagyd a búcsút, most nincs oka. *Ezzel a maga részéről lezártnak is tekinteté a témát, ha nem venne tudomást arról az apró momentumról, amelyet talán Khan maga nem is érzékel, hiszen egy másodperc töredéke alatt zajlik le. Mintha az élet arra a pillanatra leállt volna. Ekkor pillant a férfi kezében tartott kristályra, s veszi fontolóra, hogy szóra nyissa újra a száját.*
- A Sólyomnak szüksége van rád, nekem is. Mi még emlékszünk mi történt itt röpke egy óra leforgásával később.
- És mi történt miután végeztek a Meera kapitányával? *Cyrilla hangja már anélkül is mosolyt csal az arcára, hogy figyelne a kimondott szavaira is. A kislányos hang minden egyes mondatnak a végének valahogy magasabbnak, a fülnek édesebben csengőnek hat. Olyasféle töredéke ez a gyermeki jellemnek, ami még az olyan fóbiákkal rendelkező nők szívét is megmelengetik, mint Dynti, aki köztudottan remeg a közelükben. Az apró teremtés, rozsdabarna hajával, kerek arcával, pisza orrával és apró szeplőivel azonban gyorsan megtalálta a Vöröshöz vezető utat.*
- Két hajójuk lett. *Mutató és középsőujját is megemeli, hogy hangsúlyozza ennek a mondatnak a fontosságát. *Tudod mit jelent két hajó a tengeren? *Cyrilla az étkezőasztalnál ült, a Vörössel szemben, állát a tenyerébe támasztva rázza meg a fejét. Dynti gyéren elmosolyodik, majd fejét forgatja a konyhában, végül gyorsan pattan fel a székről és rohan a pulthoz, hogy két kenyérszeletet és egy darab sajtot vegyen magához, majd visszaüljön a helyére.* Na most ez a sajtocska itt egy kósza kis hajó a tengeren. Ez a kenyér pedig a Sinistra Mosolya. *A kenyeret lassan a sajt mellé csúsztatja egyik irányból.* Persze egy egyszerű fegyver nélküli kereskedelmi hajónak ez is elég lenne, de feltételezzük, hogy ez most valami komolyabb, jó? *Kacsintás.* Így megérkezik a Meera is, a fedélzetén Kockással, mint újdonsült kapitány. Na mi történik a darab sajttal? *Ugyan egyértelmű, hogy Cyrilla maga is érti mi a vége, de azért Dynti összecsapja a két szelet közé a sajtot, majd nagyot harap bele. *
- Hogy Feelos kapitány nem vigyáz a vonalaira?
*A kérdésre kénytelen felnevetni.*
- Hogy Feelos kapitány gyomra megtelik arannyal, a tenger pedig hullákkal, belekkel, lógó karokkal és vér… *Valahol ebben a pillanatban lép be a ház asszonya is, hogy fejét csóválva félbeszakítsa a mesét.*
- Úgy vélem mára elég volt a belekből, nem? *Még így megróvó tekintete mellett is melegséget sugároznak gesztenyebarna szemei, így Dynti is csak bólintani tud, de a kislány felé intézett újabb kacsintás egy holnapi újabb mesedélutánra utal.*
- Hát a Ház Ura? *A címzést nem megtiszteltetésként használja, sokkal inkább a merő gúny és megvetés sugárzik belőle.*
- Azt mondta meglátogatja Taiga urat. *Szól közbe Cyrilla, miközben kiveszi Dynti kezéből a sajtos kenyeret. A Vörösnek persze ez a mozzanat nem tűnik fel, rögtön a nő irányába pillant, akinek szeméből már nem a megróvás, vagy a melegség áramlik, hanem az aggodalom.
Az elmúlt napokban éppen elég zajos volt a parasztház, a veszekedések okai pedig az új vendégek, s főleg az a bizonyos egy volt, aki egy szobában alussza hosszú álmát. A Ház Urának nem volt ínjére, hogy egy általa már régen halottnak ítélt egyént kelljen vendégül látnia, s ennek gyakran és hangosan adta jelét is.
Így aztán érthető is, hogy ilyen gyorsan üressé válik az egyik szék az asztalnál, hogy aztán egy másik szoba ajtaja hangosan felcsapódjon.
Előbb ugyan nem szól semmit, ami, ha valaki tényleg ismeri az egykori kalózt, tudhatja, veszélyesebb, mintha kiabálna.*
- Hozzá ne nyúljon. *Mennyire klisésen hangzik ez a mondat számára, pedig hallotta már eleget. Kalózok között élni nem egyenlő azzal a romantikus képpel, ami a róluk szóló történetek kapcsán alakultak ki az emberekben, de még csak az az állapot sem fogható hozzá, amíg a Kárhozottak között élt. Az ember bőven lát csúnyát, még évek múltán is. A partmenti települések fosztogatása pedig sok család megcsonkulásához vezetett, így éppen elég alkalma volt ezt az egyetlen, de mindig is magabiztosan hangzó mondatot elcsípni egy-egy férj, feleségül, anya, vagy apa szájából. Így azt most is biztosan tudja, bármilyen erős is a felszólítás, hasztalan is.
Ingerülten teszi meg azt a pár lépést, ami ahhoz a helyhez vezet, ami által bekerülhet a férfi és a férjének ágya közé. Nagyjából ugyanennek az ingernek hatására tolja el magától az illetlen kezet, majd szorítja saját ujjait a fickó kövér torkára.*
- Se hozzám. *Pillanatok alatt átfutnak az agyán a következmények, melyekkel máskor nem foglalkozna. Hogy bár fegyvere nincs, de számtalan módszerét ismeri a puszta kezes harcnak is, még annak ellenére is, hogy a fickó nyilvánvalóan nem harcedzett, izmait annak a paraszti erőnek köszönheti, amelyet a földeken való munkával szerzett, így nyilván erő szempontjából a lány alul múlja. De még így sem tekinti ellenfélnek, így magabiztosan tudja, egész hamar a túlvilágra küldhetné. De mi lenne az asszonnyal és a Cyrillával? KI tartaná el és védené meg őket itt a tanyán? Bármennyire is erős a kísértés, de az ujjai elgyengülnek, mígnem kénytelen visszahúzni őket maga mellé, de ő maga még nem lép vissza.*
- Fogalmad sincs ki vagyok, azt sem, hogy ő kicsoda. *Anélkül, hogy odafordulna, kézfejével Khanra mutat. Nem árulta el valódi nevüket, a férfit Taigaként, magát pedig Mianiként nevezte meg, elővigyázatosságból. Így aztán foglalkozásukról, vagy múltjukról sem árult el soha semmit. A férfinek legalábbis nem, az asszonynak már többet. Cyrilla is úgy tudja, hogy az általa minden nap meghallgatott kalandos történetek, csak az ő agyszüleményei.*
- De csak még egyszer lássalak meg a szobájában, vagy érj hozzám a zsíros kezeddel de valamelyikünk garantáltan bemutatkozik. *Ez a nagyképűség persze csak a fickó utolsó mondatáig tart, akkor bizonytalanul húzódik hátra és fordul a férje felé. Végig simít annak homlokán.*
- Mit akar?